Nagyon-nagyon jó videó. Én is ezt vallom!Sokszor ugrok fejest a dolgokba,mert nem szabad túl sokat agyalni, hogy csináljam vagy ne!Csinálni kell mert ez generálja a változásokat körülöttünk, amiktől sokkal színesebbé és élettel telibbé válik az életünk!Köszönöm a mantrákat nagyon jók!Puszi neked❤
Nagyon jó videó lett, és biztosra veszem, hogy sokaknak hasznos gondolatokat osztottál meg. Nekem is hasznosak, bár én az elmúlt években eléggé belejöttem az elengedésbe, mert olyan gyorsan és olyan léptékkel változik mindig az életünk, hogy nem is nagyon volt más választásom😂 Én tavaly vágattam le a hajamat pixie-szerűre, mert a második gyerek születése után 5 hónappal sem múlt el a hajhullásom. Szerencsés vagyok, mert sok hajam van és nagyon gyorsan nő, úgyhogy 2 év alatt lapocka alá szokott már megnőni, igaz, ennyire rövid még sosem volt (pedig tini korom óta akartam ilyet, csak az akkori fodrászom lebeszélt róla), szóval most lehet, hogy 3 évembe is bele fog kerülni. Most már 3 hónapja nem voltam fodrásznál, és annyira szeretem ezt a fazont, hogy nagyon😄 Pedig eléggé ódzkodtunk a férjemmel az elején, de azóta kábé nincs olyan nap, hogy meg ne dicsérné😁 Már csak ezért is megérte. Meg a sok macera miatt is, amit te is mondasz. A felesleges emberek elengedésében nekem szempont az értékrend. És nem arra gondolok, hogy van-e gyerekük, hanem teljesen másra. Például nekem fontos a hitem, és egyre inkább kidobott időnek érzem még családtagokkal is az időt, ha nem beszélhetünk Istenről. Ettől függetlenül én nem erőltetem rá senkire a nézeteimet, de akarva-akaratlanul kikopnak mellőlem/mellőlünk azok, akikkel ez nem téma. Amúgy erről a videódról egy régebbi gondolatod jutott eszembe, amikor a vesszőparipákat csináltad, és mondtad, hogy mire van ideje az embernek... Na nekem ez akkor nagyon megragadt, és már egyre ritkábban van bűntudatom, ha olyan dolgokat csinálok meg előbb, amelyekben örömömet lelem, azok helyett, amik mondjuk másnak fontosak lennének. Persze ésszerű keretek között, és nyilván megfőzök meg takarítok, de lehet, hogy előbb állok neki az államvizsgámra tanulni (még ha van is rá 2,5 hónapom), mint kitakarítani a fürdőt. És ehhez kapcsolódik szorosan a maximalizmusom elengedése is, főleg a takarítás terén, mert kettő darab 3 év alatti gyerek mellett őszintén nem érdekel már, hogy az étkező asztalnál van 5 morzsa, és aki belép, azt látja meg először😊 Kicsit hosszú voltam, bocsi, de sokmindent eszembe juttattál🙂
Nagyon jó kis videó volt. Köszönjük. :) A hajad pedig szuper lett. Éppen ma néztem/hallgattam vissza a négy évvel ezelőtti bemutatkozó videódat. Érdekes volt látni, mennyi minden változott és mégis mennyi minden változatlan. ♥️ Fantasztikus amilyen kitartással készíted nekünk az értékes tartalmakat. Köszönjük!
Annyira gyönyörű vagy! - ez szaladt ki hangosan a számon, amikor megláttam az új frizurádat. El sem tudtam képzelni, hogy ekkora változást hoz a hajvágás. Jojókával méginkább hasonlíttok így egymásra. A kislányod is nagyon sokat nőtt, nagyon cuki a videó elején, ahogy néz a kamerába. Gratulálok a döntésedhez!
Sosem érdekelt a hajam levágatása, mert ha kopaszra nyíratnám is derékig érne fél éven belül.🤣 Áldás és átok is egyben, mert hosszúként is szép és hullámos, de én röviddel érzem igazán jól magam. 😍 Most épp fenékig érő, most ehhez van kedvem, de nyárra valószínű ismét rövid lesz. Mivel festetlen és egészséges, mindig leadom parókának. 🥰
Szia Nóri, nagyon köszönöm ezt a videót is, annyira jó volt! A hajad meg szerintem szuper. Én a gyerekek születése előtt váltam meg a hosszú fazontól, majd mikor már hordoztam hátul fel is nyírattam, az irtó jó😊. Esetleg tervezel olyan témában videót (utóbbi hónapokban lemaradtam, bocsi ha elkerülte a figyelmem), hogyan tervezed (főzés, takarítás, mosás, én idő, játékidő) a mindennapokat a 3 gyerekkel? Hogy jut időd magadra, magatokra? Egyszer említetted a heti tervezést, de mi van akkor ha újra kell tervezni (pl. betegség)?
Szia. Túlélés van és állandó újratervezés. Irtó nehéz megtanulni menni az eseményekkel, és elengedni a konkrét terveket... Folyamatosan tanulom. Rugalmasság. Ez jutott eszembe hirtelen. ❤️ Felírom a téma listámra.😅
@@SimoncsicsNora köszönöm a válaszod. Igen, ez az elengedés igen nehéz. Lehet ha van a fejedben már néhány sablon hogyan lehetne még akkor könnyebb. Nem tudom, viszont érdekelne Te 3 gyerek mellett, hogy oldod meg, hogy még a videózás meg ezer már megy mellette.
Köszi a videót, a frizurad is nagyon jó lett, nekem is volt ilyen, most, h láttalak, kedvet is kaptam hozzá újra 😊 ez a téma pont aktuális is nálunk, párom nagyon rosszul erzi magát a munkahelyén, pár napja az ösztönzésemre megtette az első lépést a váltáshoz, én májustól dolgozni fogok újra (2 gyerek után/mellett), persze vannak fenntartásaim, h fog menni, ez a videó most adott egy kis biztatást, h igenis jól teszem, h belevágok.
Tényleg nagyon jól áll az új frizurád 😍 irigyellek is miatta mert nekem sajnos nem áll jól a rövid 😕 viszont a hosszút sem tudom “viselni” mindig összefogva vagy felcsatolva hordom igy meg nincs értelme a hosszú hajnak 😩 de neked nagyon jól áll csinos vagy és fiatalit is bár nincs rá szükséged 🥰
Rövid és rövid is között is nagyon nagy a különbség. Egy állig vagy vállig érő fazon is nagyon jó tud lenni, ha jól vágja a fodrász és ha szükséges, fel lehet kötni. Kívánom, hogy megtaláld azt a fazont, amit igazán szeretsz.❤️
Nagyon jól áll! Gratulálok a jóságodhoz ès a bátorságodhoz. - A mantrákhoz egy rövid törtènetet fűznèk! Nyolc èvig jártam sportiskolába. Règi èletbölcsessèg volt: Az edzèsben nem a versenysúly, vagy a szintidő a legfontosabb. Hanem, hogy ELKEZDŐDJÖN! Szerintem Te ezt pontosan èrted 😊 Ölellek.
Kedves NóriHát én nagyon bírtam ezt a videót is :) Bár van egy nagy adag pozitív előítélet bennem :) De annyira jó,hogy annak ellenére,hogy tudjuk,mert mondod,hogy Neked is sokszor nehéz,mégis olyan logikusan és határozottan beszélsz,hogy tökéletesen hat.:) Nekem amúgy pont egy a kisfiammal kapcsolatos problémám van.Kíváncsi vagyok,mit gondolsz róla.Elhatároztam,hogy ezentúl hétvégén vmelyik délelőtt úszni megyek,hogy mozogjak vmit,hogy hosszú távon itt tudjak még lenni egészségben a kisfiamnak.De valahogy nem visz rá a lélek,hogy elvegyek ennyi értékes időt a hétvégéből,amit vele tölthetnék.Hétköznap nagy nehezen hazavergődünk,sok a stressz,visszamentem dolgozni,férjem későn ér haza,akkor már képtelen vagyok ilyesmire.De félek,mit tesz ez a kapcsolatunkkal.Bölcsibe engedni is nehéz volt,és most önként még több "mi-időről" lemondani nagyon nehezemre esik.Miközben úgy érzem életbe vágó lenne,hogy regenerálódjak.Ezen agyalok kb 6 hónapja. 😏
❤️ Azon ugrott be rögtön, hogy - tegyük fel - 30 év múlva elmeséli neked ugyanezt a dilemmát a kisfiad: mit mondanál neki? Nem kell leírnod, csak egy gondolatjáték.😉
Szia. Nem nèztem vègig a videót, belepörgettem. Nem szoktam kommentelni sem, csak ritkán, most viszont el kell mondanom saját tapasztalatom. (Rossz) Az utcán odajött hozzám egy ember, h ingyen levágja a hajam, fizet is èrte, kaptam nèvjegyet is. Fèl èv múlva felhivtuk (12 eves voltam), házhoz jött. Kèrtem, h úgy vágja le, h copfot tudjak csinálni, mert sportolok, zavar, ha lóg. Fiús frizurám lett. Zselèzni tudtam. (Előtte a fenekemig èrt a hajam, 165cm vagy magasabb voltam jelenleg 172cm) szóval bőven volt hajam ès hossza is volt 60-70cm körül volt a levagott haj hossza, elèg vastag is volt, ha összefogtuk. Azt mondta ez az illető, h 4000.- forintot tudna adni èrte (2002). Elfogadtam, nem neztem utana, csak utána h elment. (Kár volt) Akkor úgy nèztem h a haj centimèterenkènti ára 4000-6000-ig volt. Nagyon elszomorodtam, a hajam miatt, meg h mèg be is csapott (elvileg kisèrletezni kellett neki a haj). Jobban jártam volna ha inkább felajánlom parókának/ betegek számára. :( Mai napig zavar, h ez megtörtènt, most h pont erre a rèszre pörgettem a videót, eszembe jutott. Règóta követem a csatornád. Egy-egy videód többször nèzem meg, mert általában kevès időm van, ès először csak belepörgetek, majd ahogy engedi az időm aprankent vegignezem. Csinos az új frizurád! További kellemes napot kívánok! :)
Naaaaa! A hullámok nélkül sokkal,sokkal jobb,szebb.Bocsáss meg a műltkori kommentemert,de kijött a neg.vélemény.... A színe is szépltt,a hossza is jó - megyek én is hamarosan a fodraszomhoz. Pontosan értelek miről beszélsz. Hallgatlak tovabb
Sajnos ez egy rossz kapcsolatban élő embereknél is így van....nem boldogok...nem szerelmes....nincs meg a kémia a partnerrel....de nem mer változtatni....mert mi lesz utána.
Kedves Nóri! Nagyon hasonló elvek szerint nevelem a gyermekeimet, és mindig értékesek számomra a videóid. A hajammal pontosan ugyanez a tervem. A két gyerek mellett eléggé megnőtt. A videó alaptémája is foglalkoztat. Pár éve írtunk is egy dalt erre a gondolatra építve. m.th-cam.com/video/yK-N3SvL0ac/w-d-xo.html
Nagyon-nagyon jó videó. Én is ezt vallom!Sokszor ugrok fejest a dolgokba,mert nem szabad túl sokat agyalni, hogy csináljam vagy ne!Csinálni kell mert ez generálja a változásokat körülöttünk, amiktől sokkal színesebbé és élettel telibbé válik az életünk!Köszönöm a mantrákat nagyon jók!Puszi neked❤
Szuper jó lett a fazon és a szín is.
Jól áll. 🥰
Nagyon jó videó lett, és biztosra veszem, hogy sokaknak hasznos gondolatokat osztottál meg. Nekem is hasznosak, bár én az elmúlt években eléggé belejöttem az elengedésbe, mert olyan gyorsan és olyan léptékkel változik mindig az életünk, hogy nem is nagyon volt más választásom😂
Én tavaly vágattam le a hajamat pixie-szerűre, mert a második gyerek születése után 5 hónappal sem múlt el a hajhullásom. Szerencsés vagyok, mert sok hajam van és nagyon gyorsan nő, úgyhogy 2 év alatt lapocka alá szokott már megnőni, igaz, ennyire rövid még sosem volt (pedig tini korom óta akartam ilyet, csak az akkori fodrászom lebeszélt róla), szóval most lehet, hogy 3 évembe is bele fog kerülni. Most már 3 hónapja nem voltam fodrásznál, és annyira szeretem ezt a fazont, hogy nagyon😄 Pedig eléggé ódzkodtunk a férjemmel az elején, de azóta kábé nincs olyan nap, hogy meg ne dicsérné😁 Már csak ezért is megérte. Meg a sok macera miatt is, amit te is mondasz.
A felesleges emberek elengedésében nekem szempont az értékrend. És nem arra gondolok, hogy van-e gyerekük, hanem teljesen másra. Például nekem fontos a hitem, és egyre inkább kidobott időnek érzem még családtagokkal is az időt, ha nem beszélhetünk Istenről. Ettől függetlenül én nem erőltetem rá senkire a nézeteimet, de akarva-akaratlanul kikopnak mellőlem/mellőlünk azok, akikkel ez nem téma.
Amúgy erről a videódról egy régebbi gondolatod jutott eszembe, amikor a vesszőparipákat csináltad, és mondtad, hogy mire van ideje az embernek... Na nekem ez akkor nagyon megragadt, és már egyre ritkábban van bűntudatom, ha olyan dolgokat csinálok meg előbb, amelyekben örömömet lelem, azok helyett, amik mondjuk másnak fontosak lennének. Persze ésszerű keretek között, és nyilván megfőzök meg takarítok, de lehet, hogy előbb állok neki az államvizsgámra tanulni (még ha van is rá 2,5 hónapom), mint kitakarítani a fürdőt. És ehhez kapcsolódik szorosan a maximalizmusom elengedése is, főleg a takarítás terén, mert kettő darab 3 év alatti gyerek mellett őszintén nem érdekel már, hogy az étkező asztalnál van 5 morzsa, és aki belép, azt látja meg először😊
Kicsit hosszú voltam, bocsi, de sokmindent eszembe juttattál🙂
Köszönöm szépen.❤️
Nagyon jó kis videó volt. Köszönjük. :) A hajad pedig szuper lett.
Éppen ma néztem/hallgattam vissza a négy évvel ezelőtti bemutatkozó videódat. Érdekes volt látni, mennyi minden változott és mégis mennyi minden változatlan. ♥️ Fantasztikus amilyen kitartással készíted nekünk az értékes tartalmakat. Köszönjük!
Köszönöm szépen.💗
Annyira gyönyörű vagy! - ez szaladt ki hangosan a számon, amikor megláttam az új frizurádat. El sem tudtam képzelni, hogy ekkora változást hoz a hajvágás. Jojókával méginkább hasonlíttok így egymásra. A kislányod is nagyon sokat nőtt, nagyon cuki a videó elején, ahogy néz a kamerába. Gratulálok a döntésedhez!
Köszönöm szépen.🥰
Azta, nagyon jól áll az új frizura, és különösen a színe😊👍
Nagyon jól áll ez a fazon ! Teljesen új karaktert adott , és a videó mondanivalója is nagyon jó !
Köszönjük ❤
Köszönöm szépen.🤗
Szuper videó volt, minden szempontból! :) És szerintem nagyon jó lett a hajad! :)
Köszönöm szépen.
Sosem érdekelt a hajam levágatása, mert ha kopaszra nyíratnám is derékig érne fél éven belül.🤣 Áldás és átok is egyben, mert hosszúként is szép és hullámos, de én röviddel érzem igazán jól magam. 😍
Most épp fenékig érő, most ehhez van kedvem, de nyárra valószínű ismét rövid lesz. Mivel festetlen és egészséges, mindig leadom parókának. 🥰
Más csak álmodik ilyen sebességről!😃
Szia Norcsa!
Nagyon csinos vagy!❤
Szia Nóri, nagyon köszönöm ezt a videót is, annyira jó volt! A hajad meg szerintem szuper. Én a gyerekek születése előtt váltam meg a hosszú fazontól, majd mikor már hordoztam hátul fel is nyírattam, az irtó jó😊. Esetleg tervezel olyan témában videót (utóbbi hónapokban lemaradtam, bocsi ha elkerülte a figyelmem), hogyan tervezed (főzés, takarítás, mosás, én idő, játékidő) a mindennapokat a 3 gyerekkel? Hogy jut időd magadra, magatokra? Egyszer említetted a heti tervezést, de mi van akkor ha újra kell tervezni (pl. betegség)?
Szia. Túlélés van és állandó újratervezés. Irtó nehéz megtanulni menni az eseményekkel, és elengedni a konkrét terveket... Folyamatosan tanulom. Rugalmasság. Ez jutott eszembe hirtelen. ❤️ Felírom a téma listámra.😅
@@SimoncsicsNora köszönöm a válaszod. Igen, ez az elengedés igen nehéz. Lehet ha van a fejedben már néhány sablon hogyan lehetne még akkor könnyebb. Nem tudom, viszont érdekelne Te 3 gyerek mellett, hogy oldod meg, hogy még a videózás meg ezer már megy mellette.
Köszi a videót, a frizurad is nagyon jó lett, nekem is volt ilyen, most, h láttalak, kedvet is kaptam hozzá újra 😊 ez a téma pont aktuális is nálunk, párom nagyon rosszul erzi magát a munkahelyén, pár napja az ösztönzésemre megtette az első lépést a váltáshoz, én májustól dolgozni fogok újra (2 gyerek után/mellett), persze vannak fenntartásaim, h fog menni, ez a videó most adott egy kis biztatást, h igenis jól teszem, h belevágok.
Sok sikert a munkához!💪🏻❤️
@@SimoncsicsNora köszönöm szépen :)
TOP5 videód :) 👌😊 ui.: szuper a hajad! 🤟
Köszönöm szépen!
Szuper videó lett! A reggeli dologban én is nagyon magamra ismertem! 🥴 Nem mellesleg, szuper lett a frizurád is 🥰
Köszönöm szépen.
Tényleg nagyon jól áll az új frizurád 😍 irigyellek is miatta mert nekem sajnos nem áll jól a rövid 😕 viszont a hosszút sem tudom “viselni” mindig összefogva vagy felcsatolva hordom igy meg nincs értelme a hosszú hajnak 😩 de neked nagyon jól áll csinos vagy és fiatalit is bár nincs rá szükséged 🥰
Rövid és rövid is között is nagyon nagy a különbség. Egy állig vagy vállig érő fazon is nagyon jó tud lenni, ha jól vágja a fodrász és ha szükséges, fel lehet kötni. Kívánom, hogy megtaláld azt a fazont, amit igazán szeretsz.❤️
Köszönöm, nagyon kedves vagy 🥰
Hajadomány♥️ Téma ♥️♥️
Szuper lett a hajad.😘
Szuper az új hajad🙂.Tudnàl abban segíteni hogy valódi hajból parókás üzletet Magyarországon hol találhatok?köszönöm elôre is válaszod🙂
Szia. nem ismerek ilyet sajnos, de talán a Curly.hu-n tudnak tippeket adni neked.
Nagyon jól áll neked ez a frizura ,és vigasztal hogy nem csak nekem fáradt az arcom bocsi 😂😊❤
Nincs az a jó fényviszony, ami eltüntetné 😂
@@SimoncsicsNora Én is úgy gondolom,de nem is kell tudjuk hogy van értelme és életét illetve értelmet nyernek a mindennapok 🥰😊😁
Nagyon jól áll! Gratulálok a jóságodhoz ès a bátorságodhoz. - A mantrákhoz egy rövid törtènetet fűznèk! Nyolc èvig jártam sportiskolába. Règi èletbölcsessèg volt: Az edzèsben nem a versenysúly, vagy a szintidő a legfontosabb. Hanem, hogy ELKEZDŐDJÖN! Szerintem Te ezt pontosan èrted 😊 Ölellek.
🙏🏻💗
olyan jo hallgatni🤍
❤️
Kedves NóriHát én nagyon bírtam ezt a videót is :) Bár van egy nagy adag pozitív előítélet bennem :) De annyira jó,hogy annak ellenére,hogy tudjuk,mert mondod,hogy Neked is sokszor nehéz,mégis olyan logikusan és határozottan beszélsz,hogy tökéletesen hat.:) Nekem amúgy pont egy a kisfiammal kapcsolatos problémám van.Kíváncsi vagyok,mit gondolsz róla.Elhatároztam,hogy ezentúl hétvégén vmelyik délelőtt úszni megyek,hogy mozogjak vmit,hogy hosszú távon itt tudjak még lenni egészségben a kisfiamnak.De valahogy nem visz rá a lélek,hogy elvegyek ennyi értékes időt a hétvégéből,amit vele tölthetnék.Hétköznap nagy nehezen hazavergődünk,sok a stressz,visszamentem dolgozni,férjem későn ér haza,akkor már képtelen vagyok ilyesmire.De félek,mit tesz ez a kapcsolatunkkal.Bölcsibe engedni is nehéz volt,és most önként még több "mi-időről" lemondani nagyon nehezemre esik.Miközben úgy érzem életbe vágó lenne,hogy regenerálódjak.Ezen agyalok kb 6 hónapja. 😏
❤️
Azon ugrott be rögtön, hogy - tegyük fel - 30 év múlva elmeséli neked ugyanezt a dilemmát a kisfiad: mit mondanál neki?
Nem kell leírnod, csak egy gondolatjáték.😉
köszönjük!☺🧡
💗🤗
Szia. Nem nèztem vègig a videót, belepörgettem. Nem szoktam kommentelni sem, csak ritkán, most viszont el kell mondanom saját tapasztalatom. (Rossz)
Az utcán odajött hozzám egy ember, h ingyen levágja a hajam, fizet is èrte, kaptam nèvjegyet is. Fèl èv múlva felhivtuk (12 eves voltam), házhoz jött. Kèrtem, h úgy vágja le, h copfot tudjak csinálni, mert sportolok, zavar, ha lóg.
Fiús frizurám lett. Zselèzni tudtam.
(Előtte a fenekemig èrt a hajam, 165cm vagy magasabb voltam jelenleg 172cm) szóval bőven volt hajam ès hossza is volt 60-70cm körül volt a levagott haj hossza, elèg vastag is volt, ha összefogtuk.
Azt mondta ez az illető, h 4000.- forintot tudna adni èrte (2002).
Elfogadtam, nem neztem utana, csak utána h elment. (Kár volt)
Akkor úgy nèztem h a haj centimèterenkènti ára 4000-6000-ig volt. Nagyon elszomorodtam, a hajam miatt, meg h mèg be is csapott (elvileg kisèrletezni kellett neki a haj). Jobban jártam volna ha inkább felajánlom parókának/ betegek számára. :(
Mai napig zavar, h ez megtörtènt, most h pont erre a rèszre pörgettem a videót, eszembe jutott.
Règóta követem a csatornád. Egy-egy videód többször nèzem meg, mert általában kevès időm van, ès először csak belepörgetek, majd ahogy engedi az időm aprankent vegignezem.
Csinos az új frizurád!
További kellemes napot kívánok! :)
Ez egy rettenetes élmény lehetett.🥺 Nagyon sajnálom. ❤️ Átverni egy gyereket a legnagyobb aljasság és NEM a te hibád, hogy ez megtörtént.
Naaaaa!
A hullámok nélkül sokkal,sokkal jobb,szebb.Bocsáss meg a műltkori kommentemert,de kijött a neg.vélemény....
A színe is szépltt,a hossza is jó - megyek én is hamarosan a fodraszomhoz.
Pontosan értelek miről beszélsz.
Hallgatlak tovabb
Mindenkinek lehet rossz napja. ;)
Sajnos ez egy rossz kapcsolatban élő embereknél is így van....nem boldogok...nem szerelmes....nincs meg a kémia a partnerrel....de nem mer változtatni....mert mi lesz utána.
Van ilyen, bizony.
💞💞💞💞
Térdig érö hajam volt. Levàgattam derékig és ez nekem a rövid...
Nem csoda, hisz rövidebb lett vagy 40 centivel. 😉
Kedves Nóri! Nagyon hasonló elvek szerint nevelem a gyermekeimet, és mindig értékesek számomra a videóid. A hajammal pontosan ugyanez a tervem. A két gyerek mellett eléggé megnőtt. A videó alaptémája is foglalkoztat. Pár éve írtunk is egy dalt erre a gondolatra építve. m.th-cam.com/video/yK-N3SvL0ac/w-d-xo.html
Köszönöm, hogy elküldted.🙏🏻❤️ Nagyon jó a dal és a klip is.😉