Nekem ebből a videóból az jött le, hogy ő felnőtt egy amerikai burokban, majd ide jött és rácsodálkozik a világ dolgaira. Szinte semmi sem magyar sajátosság a felsoroltjai közül.
Az orrfújás az nagyon is magyar, rengeteg helyen jártam már és csak itt trombitálnak nyilvános helyeken és tömegközlekedésen, mégcsak Erdélyben meg Felvidéken sem.. itt Magyarországon is az elmult 30-40 évben lett ez szokás, azelött még tekintettel voltak egymásra az emberek és létezett a tisztelet..
@@charlestonanderson2674 egészségüügyi szempontból a szipogás vagy a nem megfelelő erővel kifújt orr(és főleg orrüreg) arcüreg gyulladáshoz vezet... szóval lehet hogy SZERINTED bunkóság nyilvánosan orrot fújni viszont gyakorlatilag egészségesebb megoldás..... persze normálisan zsebkendőbe nem pedig egyéb más módokon megoldva :D
Én nagyon viccesnek tartom, hogy a kedves videóban szereplő Amerikai származású hölgy kevessebb Amerikai akcentussal beszéli a magyart mint a híres Amerikába nagyritkán kilátogató Tiktok influenszereink.
Egamer-kyfy Azert mert o magyarul akar beszelni es tudja hogy nem szaba d idegen szavakat hasznalni ! Ha magyar, akkor legyen magyar ! Az mar annyira elterjedt Magyarorszagon hogy a mondanivalojukat telerakjak, idegen szavakkal ( de ronda , csuf kiejtessel ) Ezt mar tobbszor szova tettem itt a kommentemben, de ugy latszik hogy meg itt sem birjak elviselni ha valaki szova teszi, mert mindig, azonnal torlik a hozzaszolasomat ! Gabor Czirjak USA
Az inkább gáz ezeknek a ifluenszereknek, de velem is jött szembe ilyen távoli rokon, aki három hét angliai tartózkodás után akcentussal kezdett beszélni madzsart és kereste a szavakat, hogy "hogy is van az magyarul, júnó?". Mosolyogva válaszoltam, hogy ha már nem is tudod, nem is érdekes....:P
@@genzomamajaEngem is hülyének néztek hogy kint voltam Szlovákiában 2évig északabbra ahol nem sokan beszéltek Magyarul, és rászoktam az ottani szavakra. A virslit párkyztam, mustárt Horcsicáztam, Coop-ot Jednotának hívtam stb... De inkább megszokás volt, sose kérdeztem vissza hogy mi az Magyarul 😅 Jó ideig tartott leszoknom róla, de a favorit mikor haver csak a határ mellé Komárom-Komárno ment ki, utána már kérdezgetett hogy "mi is ez Magyarsky? Lekáren és minik Magyarsky hogy mondják?"... Úgy hogy gumivalkétezer és SOSfrancia te marha... 😂
New York City-ben, Manhattan-ben laktam, emeletes házban. (Az a tipikus, kívül tűzlépcsős ház.) Azon csodálkoztam, hogy összefutva a szomszédokkal a folyosón, simán egy szó nélkül elmentek mellettem. A doorman-től tudtam meg, hogy NYC-ben nem szokás az egy házban lakók között a köszönés, hacsak nem vagytok egymásnak bemutatva. Na, én ezen villámgyorsan változtattam a kis lakóközösségemben, elkezdtem mindenkinek köszönni, és azt már nagy bunkóság lett volna nem viszonozni. Így aztán a bemutatkozás is megtörtént. Igaz, más sorrendben, mint ott szokás, de végül nem mászkáltunk el senkivel sem egymás mellett némán. A köszönés azért mégiscsak a minimum, ha már egy házban lakunk. 🙂
@@georgschrotten622 A kérés az volt, hogy ha van valakinek valami érdekes külföldi tapasztalata, azt ossza meg. Megtettem. Hogy kinek mi a véleménye NYC-ről, vagy az USA-ról, teljesen irreleváns.
Jesszusom én délen élek Amerikában. Ez a lány nagyon szepen beszél magyarul de hülyeségeket beszél… itt mindenkinek kint a feneke, melle. Ő szerintem egy igazi templomba járó konzervatív. Nashville party város és minden ami neki furcsa az Ott van Nashvillebe😂😂😂
Eleve vallásos kis keresztény csaj, aki egy ilyen körúton volt Közép-Európában. Különben zenész és énekes, fel is lépett az X Factor-ban vagy a Dal-ban, már nem is tudom. A férjét is egy együttesben ismerte meg, Verba Barna a neve. Különben már éppen készülődnek az USA-ba költözni.
20:50 Ja, a fogorvosok erősen ajánlják, hogy aki nem használ fogselymet, az legalább ezt az "interdental brush"-t (fogköztisztító kefe) használja fogmosás után, mert a fogmosás nem elég, attól még simán beszuvasodnak a fogak ott, ahol a rendes fogkefével nem érik el a cuccost.
Én voltam Nashville-ben, és sok mindenben igaza van, elégé visszafogottak ott az emberek, nyilván sokkal vidékiesebb ott az élet pl New Yorkhoz képest. De este a bárokban azért néha elengedik magukat. Karaoke bár sok van a városban, és ott nem szégyenlősködnek azért, bár az igaz, hogy a magyar discoban tapasztalható "ismerkedési módokat" nem igazán tolerálják a kidobók.
2:50 Azt mondta hogy neki ezek a dolgok voltak furcsák, tehát pusztán a saját környezete reakciója alapján általánosítja az amerikai közösséget, én nem fogadnám el az ő szubjektív véleményét általános igazságnak. Lehet helyesebb megfogalmazás lett volna a folyamatos "Amerikában" kijelentések helyett az "abban a közösségben ahonnan én érkeztem" kijelentéssel élni, mert mondja is hogy a magyaroknál lehet hogy ez vagy az okán talán nem mindenkire igaz amit látott de fel sem tételezi a mondandója alapján hogy feléjük sem mindenkire igaz amit állít.
Neee! Nashville szuper hely és mindenki laza, fuveznek, isznak, kint a lányok fene, melle😂 ő Nashville mellől jöhetett valami kis városból. A orr fújás úgy van ahogy mondta, de ők meg vissza szívják és köpnek bárhol bármikor🤮 A csajok többsége mega XXL és Mini szoknyában nyomják. Itt ahol én lakom pizsamaban mennek boltba és még tudnám sorolni mert amikor ki költöztem kulturális sokkot kaptam😂 pesti vagyok amúgy.
28:50 Én is azt kérdeztem magamban, hogy az Amisok között nőtt fel? Mert rengeteg minden amit felsorolt, az USA-ra is igaz. Nem tudom milyen környezetben nőtt fel, de tényleg úgy érzem mint amit a filmekben az Amisoktól látok. Visszafogott, konzervatív könyéken nőtt fel, és nem jött vele szembe az Amerikai valóság. (nem sértésnek szántem, de így végignézve, ezt éreztem a videóból)
Abby a konzervatív Amerikában, erősen vallásos nevelést kapott. Zenész. Talán Magyarországon a zenésztársadalom, ahova érkezett nem annyira konzervatív.
Meg az sem mindegy, hogy Szegedre költözött ezek után, hiszen vannak eltérések az országon belül is, kulturális szempontból. Például Budapest és Szeged között biztosan.
Én nemrég 2 hónapot töltöttem Nashville-ben és nagyon meglepődtem, tényleg ez a helyzet, hogy nagyon konzervatívak az emberek, nagyon hasonlítanak ránk, kelet-európaiakra. Abszolút nem olyan, mint amilyenre gondolnék az USA szó hallatán. Aztán átmentem LA-be és pofán vert a totál ellenkezője. Ebből a szempontból Amerika ugyanolyan mint Európa. Két állam közt ugyanakkora különbség lehet, mint Európában, mondjuk Bulgária és Svájc között.
szia Nessaj!!! arra gondoltam , hogy reagálhatnál a "Különös történések a Szondi utcában" nevű csatornáról mert szerintem ez az egyik legjobb modern csatorna valaha amit ráadásul megcsaptak egy adag MAGYAR valósággal. (és amúgy nagyon szeretem a videóidat is ( : )
Hát ő mégis csak Tennessee-ből jött, azon belül Nashville bőven túl konzervatív hely, kb. Mint Észak Korea😂 meg valószinű soha máshova nem ment életében😂😂
Norvég kempingben találkoztam egyszer 20-as éveiben járó amerikaiakkal (max pár évvel voltak fiatalabbak nálunk), akik a férfi zuhanyzóban fürdőgatyában álltak a víz alá és megrökönyödve néztek ránk, hogy mi szabadon lengetjük... szóval én értem, amikor a prűdségről beszél.
Szerintem a csaj egy olyan közegből jött ahol jó reggelt is bibliai idézettel kívánnak egymásnak és először valami tekertcigis gitárral romkocsmába menő alter brigáddal haverkodott össze.:D
@csabameszaros4426 Egy magyar no elvitte az amerikai ferjet Magyarorszagra es az meglatta hogy falun hogy fejtek a tehenet, azt mondta hogy soha tobbet nem fog tejet inni ! O ugy hitte mindig hogy a tejet ugy csinaljak, azert van karton dobozban , nem a tehenbol jon ! Amikor egy vendegloben ebedeltek, felkialtott--Je, itt mindenki balkezes ? Mert o is az volt es a kessel -villaval valo evest nem ismerte ! Az amerikai is hasznalja a kest, de elobb a hust mind darabokra vagja es azutan leteszi a kest es az osszedarabolt hust mint a moslekot bezabalja ! Nyet kulura , ahogy az oroszok mondjak ! Az oltozesrol fogalmuk sincs, ugyanabban a koszos farmerben jelenik meg lakodalomban es temetesen, egyarant ! A nok adnak magukra, de a ferfiak --elnezem oket ugy neznek ki mintha most etettek volna meg a disznokat es onnan ide jott szorakozni egy kicsit ! De meg valami igazan undorito , visszataszito valami, ami resze az amerikai kulturanak---A nok megeroszakolasa ! Ha a no nem vallalja , akkor leuti, leszurja, veresre veri es amikor mar a no ott fekszik a foldon, veresen gyakran mar holtan, akkor megeroszakolja ! De nehogy most azt gondoljatok hogy csak valami zulott, drogos valakik csinaljak ezt . Atlantic City-ben kiment egy lany setalni este a tengerpartra es egy pasas megeroszakolta. Futbalista volt az illeto, 6 milio dolaros evi fizetessel !. De meg ot hibaztattak az emberek, hogy mit maszkal este egyedul a tengerparton ? Az felhivast jelent a megeroszakolasra ! Gabor Czirjak USA
Funfact: a csaj Nashvilleből van ahonnan az egyik glam metal banda a Nashville Pussy is. A nevükkel mindent elárultam a csaj még is azt mondja, hogy a puszilkodás náluk ritka.
@@DanielLordV2Pont ezért különböző vastagságú fogselymek kaphatók! Van nagyon vékony is, ami tuti befér két fog közé is. 👍 Akinek nagyon szorosan vannak egymás mellett a fogai, azoknak különösen ajánlott naponta a fogselyem használata.
@@DanielLordV2 Nekem is ez bajom. Én már jártam úgy hogy beszorult. A fogorvos elkezdte magyarázni és csinálta a számban, ő is úgy járt.... A másiknal úgy átnyomta, hogy vérzett az ìnyem... Annyit mondott próbálkozzam.
Igaz, ilyen videókban az a lényeg, hogy "más" milyennek lát minket. Kicsit vérszegénynek tartom, abban az értelemben, hogy egy szépkorú szabolcsi falusi asszony 200 km-re (!) elutazik, ennyi furcsaságot el tudna mondani. Ehhez nem kell óceánt járni. A reakciókkal egyetértek👍
Én javaslom neked a @HollywoodNewsAgency friss videóját az Alfa generációk rajzfilmjeiről, azonbelül az új Garfield mozifilm kritikájáról. Érdekes és fontos téma erről eszmecserélni szerintem! :D
Köszönés: Az etikett azt mondja, hogy a verbális köszönést a férfi kezdi. Alapesetben ugye illene magázódni, de manapság azért ez már inkább sértésnek számít. :D Ezt fogadja a nő kéznyújtással, ugyanis tévedés, hogy a kéznyújtás az üdvözlés, az valójában annak a fogadása. Ekkor van lehetősége egyébként a férfinak akár kezet is csókolni a nőnek - csak mondom -, amit visszautasítani egyébként illetlenség, kivéve persze, ha amúgy egy igénytelen pötsch az illető. Ja, és nem érhet a száj a kézhez! Másik: üdvözlésnél fontos, hogy nem alázunk meg másokat, ezért csak akkor illik kezet csókolni, ha vagy ő az egyetlen nő, vagy a többi nőnek is kezet csókolsz a csoportban, ha csoporttal találkozol. Arról nem tudok, hogy mi a helyzet a puszival, de valószínű, hogy a kézfogás helyett vagy alatt történhet meg, de csak a nő kezdeményezheti természetesen.
A magyarok egyedi szagának a titka a napi szinten fogyasztott csirkelábleves. 😄 Nagyon aranyos ez a csaj, minden elismerésem, hogy milyen szépen beszéli a magyart. Bekövettem. 🙂
Sziasztok! A puszi kapcsán megjegyezném, hogy önmagában, fura ez a szó az angol/amerikai emberek számára :D Amikor egyszer egy amerikaival ismerősömmel voltam, felhívott a feleségem, majd búcsúzásként kimondtam, hogy "oké, puszi!" Erre ledermedt, s megkérdezte angolul, hogy miért mondtam ezt a feleségemnek :D :D Ezek után dömpinget rendeztünk az azonos hangzású szavakból. (pl: fakanál, puszi....)
Egyik volt osztálytársamnak volt egyszer egy arab csávója , angolul beszélgettek mert magyarul nem sokat tudott a srác, még a windows messenger korszak inkább… oda meg igye a neve mellé az ember kiírhatott dolgokat, és a “Pussyyyka” volt az elterjedt “puszika” szinonímája, na a srác felvilágosítást tartott hogy a pussy az amúgy mit jelent 😂 így 20évesen akkor fura volt ezt tudatosítani
Szerintem ez a lány nagyon nagy burokban nőtt fel, 100%hogy még a magyarországra költőzése előtt egy másik amerikai államban sem élt, mert akkor nem hiszem hogy ezeket a dolgokat emlitette volna meg mint furcsaságok magyarorszaggal kapcsolatban,mert nem tudom elképzelni hogy felszálsz egy amerikai metró ra és ott mindenkinek rozsa illata van😂,vagy hogy amerikában a lányok nem őltözködnek kihivoan💀 bármit elhiszek de azt hogy pont Amerikában lennéne a lányok szégyenlősek... azért az már vicc kategoria.
Amúgy a két puszi csak arc-összeérintés😂 A puszit utálom, viszont mindenkit ölelgetek😂😂😂 Pedig magyar vagyok😂 Egy ismerősöm mesélte, hogy volt egyszer egy afrikai szobatársa és nem tudtak egymás mellett lenni, mert mindkettőjük büdösnek találta a másikat. Minden népnek másmilyen illata/szaga van, úgyhogy ez normális😂
Az szerintem is fura, hogy sokan hangosan egymás előtt fújnak orrot, finganak, böfögnek, smárolnak, meztelenkednek, basznak, abban már nem vagyok biztos hogy ez magyar sajátosság lenne-inkább ilyen proli sajátosság amiből sok van magyarban. :D Mondjuk az hogy zsebre teszed a zsebkendőt mert mondjuk tél van és kifogytál szerintem oké, nagyon mást nem tudsz csinálni olyankor. A belsőséges kaják (nem kifejezetten a csirkeláb)jók és egészségesek, ez tényleg a magyar kultúra része és amellett jó dolog-sajnos pont ez van eltűnedezőben.
Orrot szoktam fújni, ahogy egy ember, de fingomat lehúzom a wc-n. Egyébként némileg visszásnak gondolom azt, hogy egy amerikai viselkedik ilyen álprűd módon. Ahol lelőnek az utcán a cipődért lol. Amiket elmondott ugyanúgy jelen vannak amcsiban is.
En pont azt tapasztaltam Amerikaban (es meg csak nem is egy balos helyen), hogy eleg sok olyan hippi no van aki nem borotvalkozik es ocsortany nagy lab szorzettel maszkal shortban. Magyarorszagon nem nagyon lattam ilyet.
Ooh, rasszizmus van bőven, csak itt nem üti szíven annyira az embereket, és teljesen átlagos dolognak vesszük. Itt még a liberális emberek szájából is simán elhangzanak sokszor rasszista dolgok, mert itt ezt annyira nem vesszük komolyan. Orvos, rendőr, közszereplők is mondhatnak bármilyen rasszista dolgot, anélkül hogy a munkájuk bánná. Ezt amerikában nem tudná egyik sem megtenne. Fegyveres erőszak nincs annyi valóban, de ha engedélyezve lenne a szabad fegyvertartás itt is, hidd el, a magyar mentalitással sokkal rosszabb lenne a helyzet nálunk, ha belegondolsz, hogy világelsők vagyunk az alkoholizmusban pl, és teljesen átlagos dolog ha valaki 10-en pár évesen részegedett le először, valahogy ebben az országban ezen sem akad fenn senki. Már általánosból való ballagást úgy ünnepeljük általában, hogy akkor igyunk. Enyém is ilyen volt, (ami már nagyon nem most volt, szóval nem a mai fiatalokra jellemző csak hogy korán kezdenének dolgokat) szóval nem szólok, de igen, azért van itt baj, nem kevés. Na már most a függőségben szenvedők lennének az elsők, akik egy kannásborért rád fognák a fegyverüket. Igaz, golyóra már nem lenne pénzük, de azért para lenne, és elég lenne egyszer megtöltve lenniük. Azért a késelések pl itt sem olyan meglepő dolgok legyünk őszinték.
én egy gimi mellett lakom. egy élmény péntek délutánonként azt látni hogy a 15 éves lányok lovagló ülésben ül a pasija ölében a padon a srác meg ott fogdossa....
@@ezisTEvagy Na most hogy a francba jöttek ide a témába a melegek már megint? Ez legyen életed legnagyobb problémája hogy mások kikkel csókolóznak, de tényleg. Ti nyomjátok folyton a meleg témát, aztán panaszkodtok, hogy minden a melegekről szól? Fele ennyien sem beszélnének róluk, ha mindenki amúgy a saját életével foglalkozna, és nem azzal, ami az ő életét semmilyen formában nem befolyásolja. Az hogy 15 évesen meg smárolnak a suli előtt? Jó reggelt, hormonoktól túlfűtött fiatalok, nem kell odanézni. Mi is voltunk fiatalok, aki megtehette, az csinálta. Persze amikor valaki meg rosszul van az utcán, vagy éppen összeverekednek, akkor meg hirtelen senki semmit sem lát. De amikor háborogni kell.... Na akkor meg bámulnak mintha muszáj lenne. :D
Hello Nessaj! Nyilván nem nézed a videóimat, én sem néztem eddig a tieidet, de ezt végignéztem, ez egészen remek volt, nagyon élveztem! Azért azt ne feledjük, hogy Abbe amish háttérből jön, azért az nagyon más, nem átlag amerikai. Egyébként nagyon élvezem az ő videóit is, a tied pedig az év legszórakoztatóbb videója volt számomra! Köszi. Ciao! Majd megint csináljunk egy Professzorok vs. Videósok filmet! Üdv! ❤
Amúgy igen, ha követnénk az illemet, akkor társaságban nem fújnánk orrot, főleg nem hangosan. Asztalnál is legalább elfordulva tennék... De itt az sem érdekel senkit, hogy rágózni (főleg nyitott szájjal, hangosan, csámcsogva) sem társasági cselekmény. Kifejezetten illetlen társaságban elkövetni.
24:55 z vicces, hogy milyen progresszív közegbe került, mert ő, úgy tudom, először egy biblia-iskolába jött Magyarországra. Ott viszonylag keveset meztelenkedhettek körülötte. :)
Fogorvosként sajnos azt kell mondanom, hogy az emberek 95-98%-a nem tudja helyesen mosni a fogait. És itt nem csak a fogselyem használatára gondolok, hanem általában a fogkefével sem mossák helyesen az emberek.
Az a baj, hogy több fogorvost megkérdezve nem ép ugyanazt a választ kapod. Fogselyem be se fér a fogak közé, mikor próbáltam beszorult...így is törnek le folyamatosan a fogaim, nem hiszem, hogy jót tesz neki ha feszegetem. Hiába a promotált drága fogkrém & fogkefe is. Amúgy teljesen megértem Nessajt, olyan fájdalmat sosem éltem át mint, abban a székben!
@@Speedcore4L van több módszer a fogak közötti részek tisztítására, ami a legkritikusabb hely a szuvasodás szempontjából, nem csak a fogselyem. Pl a fog közötti kis kefék, amelyek több méretben kaphatók (szerintem a TePe márka a legjobb, abból is a hajtott - Angle verzió), esetleg a szájzuhany, amelyben a vizhez hozzá lehet keverni egy kis szájvizet is, tudod állítani a vízsugár erejét, cserélhető a végén található szórófej. De csak visszatérve a fogselyemhez, abból is kapható viaszos, ami jobban csúszik, de nincs olyan tisztító hatása, mint amely viasz nélküli.
A fogselyem borzasztó, nekem mutogatta a fogorvos a számban. Elszakadt, aztán lenyomta durván és vérzett az ìnyem, visszafelé szakadt el.... 😂😂 A legtöbb kárt a régi iskola fogászat okozta.
Én pl még soha nem használtam fogselymet mégsem szuvasak a fogaim pedig közel 50 éves vagyok. Kefét és krémet sem a legdrágábbat veszem. Mondjuk nem fél percig mosom hanem kb 5 percet naponta 2 x. Nem tudom most van-e olyan ami a 80-as és 90-es években, hogy jött egy fogorvos az iskolába és teremről teremre járva bemutatta az alapos fogmosás menetét egy óriási protézisen. A bemutató végén pedig mindenki kapott egy ajándék fogkefét.
Én fogselymet nem azért használok hogy egészségesek legyenek a fogaim(Múlt héten kellet kihúzni egyet) hanem hogy sokkal jobb és hatásosabb mint egy fogpiszkáló vagy fogkefe,a fogak közé megy be teljesen. Én rászoktam manapság.
Már láttam több video-ját, nagyon helyes és értelmes hölgy. Más-más kultúrában nőttünk fel, és persze vannak kölcsönös rácsodálkozások, és van olyasmi, amit értelmetlennek találunk, de előbb-utóbb mindenki akklimatizálódna bizonyos szinten az új helyen, és amit saját magának fontosnak tart, azt meg megőrzi.
Nagyszüleim zsebkendőjét nem szokás kidobni 😂 az a zsebkendő verzió nem papirzsepi. De ha belefújod az orrod és nem tele abba még 1-2x bele lehet. Nem kell pazarolni. Főleg ha nincs nálad sok.. (régen én voltam a “zsepis lány” suliba mindig volt nálam általába, mindenki tőlem kért) Egyszer voltam eljegyzést fotózni, angol srác magyar lány, na a sràc konkrétan meg volt botránkozva mikor csókos képet akartak csinálni 😵💫
Na most ezután a Videó után kezdtem el Gondolkodni hogy vagy mi kaptunk eddig rossz képet Amerikáról Vagy Abby Apáca neveldében nőtt fel :D :D Egyszerüen nehéz elhinni hogy télleg ennyire nagy lenne a külömbség a Két Ország Között, de persze nem zárja ki a tényt amit Nessaj is mond hogy olyan mintha egy kis faluból költözne be egy Nagyvárosba.. Mindenesetre Nagyon érdekes volt a videó és Tartalmilag is nagyon frankón összerakta. Nessaj meg jól szétTrollkodta Szokás szerint :D :D
Hát valami nagyon burzsuj közegből johetett a holgy, amerikaban is vannak budos emberek, sot. En pl viszonylag keves emberen ereztem honaljszagot az eletem soran
A végén nagyon beletaláltál. Abby egy farmon nőtt fel. Lehet benne igazság, hogy vidék-nagyváros ellentét. De ő a férjével eddig Szegeden nőtt fel, szóval az Debrecenhez képest még mindig falu. Nem tudom. Amikor viszont elmondták mások, hogy az "Oh, my Gosh"-t nem tájszólásosan ejtik így, hanem tudatosan, mert nem az Istennek a neve és így nem sértetted meg a törvényt... Akkor azért elgondolkodtam, hogy a középső államok meg délen nagyon prűdök a magyarokhoz képest az emberek, a két óceánparton amit meg csinálnak, az meg botrány.
Mért lenne Szeged Debrecenhez képest falu? Pont, hogy a népszerű egyeteme miatt vonzza a fiatalokat és rengeteg fesztivál van nyáron, de alapvetően is bulivárosnak számít Szeged ilyen szempontból. Nyilván ehhez igazodik az is, hogy nem egy konzervatív beállítódású város egyáltalán, sőt.
@@csicsi45 Azt hittem, érthető, hogy vicceltem. :-) Debrecen és Szeged is benne van az 5 legnagyobb városban, mind a kettő egyetem város, mind a kettő régió központ a román határtól nem messze. Ugyan az a kategória a két város. De hé, ne mondd, hogy nem konzervatív! Nálatok van egy sziget, ahol szombatonként boszorkányokat égetnek. Jó, nálunk Debiben meg hétvégente katolikusokat. (Tudom, mert én is katolikus vagyok.)
Szia nessaj ez csak egy ötlet ajánlást szeretnék adni, van egy olyan nevű srác Viccelek a neve neki van neki egy olyan videó sorozata hogy túlelő teszt és szerintem ez tökre érdekelne téged mert szerintem nagyon jó
Nashvilleiként tök fura lenne egy olyan pár mellett ülni Akik csókolóznak ......és nem unokatestvérek ......
Sweet home alabama
Az Virginia ahol házasodnak egymással 🙄😂
Ott még az sem fura, ha magának csinál kistestvért :)
édes otthon alabama
"I'm My Own Grandpa" 😀
A meztelenkedesre visszaterve
Idezet a Nagyfiúk című filmből
"Ha otthon kitehetem a brét akkor bárhol kitehetem"😂😂😂😂
szerintem abby elmenne egy másik amerikai államba és kb ugyan ezeket el tudná mondani róla, sőt!
Nekem ebből a videóból az jött le, hogy ő felnőtt egy amerikai burokban, majd ide jött és rácsodálkozik a világ dolgaira. Szinte semmi sem magyar sajátosság a felsoroltjai közül.
Igen, és olyan érzésem van, mintha a szülővárosán kívűl nem járt volna más városban az USA - n belül.
Valamint ő egy elég konzertatív kvárosban nőtt fel. Amerikai is sokkal színesebb ennél mint amit ő látott belőle
Az orrfújás az nagyon is magyar, rengeteg helyen jártam már és csak itt trombitálnak nyilvános helyeken és tömegközlekedésen, mégcsak Erdélyben meg Felvidéken sem.. itt Magyarországon is az elmult 30-40 évben lett ez szokás, azelött még tekintettel voltak egymásra az emberek és létezett a tisztelet..
@@charlestonanderson2674 egészségüügyi szempontból a szipogás vagy a nem megfelelő erővel kifújt orr(és főleg orrüreg) arcüreg gyulladáshoz vezet... szóval lehet hogy SZERINTED bunkóság nyilvánosan orrot fújni viszont gyakorlatilag egészségesebb megoldás..... persze normálisan zsebkendőbe nem pedig egyéb más módokon megoldva :D
@@charlestonanderson2674 remélem ez életed legnagyobb problémája, hogy aki orrot fúj előtted az nincs rád nézve tisztelettel.
Én nagyon viccesnek tartom, hogy a kedves videóban szereplő Amerikai származású hölgy kevessebb Amerikai akcentussal beszéli a magyart mint a híres Amerikába nagyritkán kilátogató Tiktok influenszereink.
Egamer-kyfy Azert mert o magyarul akar beszelni es tudja hogy nem szaba d idegen szavakat hasznalni ! Ha magyar, akkor legyen magyar ! Az mar annyira elterjedt Magyarorszagon hogy a mondanivalojukat telerakjak, idegen szavakkal ( de ronda , csuf kiejtessel ) Ezt mar tobbszor szova tettem itt a kommentemben, de ugy latszik hogy meg itt sem birjak elviselni ha valaki szova teszi, mert mindig, azonnal torlik a hozzaszolasomat ! Gabor Czirjak USA
Az inkább gáz ezeknek a ifluenszereknek, de velem is jött szembe ilyen távoli rokon, aki három hét angliai tartózkodás után akcentussal kezdett beszélni madzsart és kereste a szavakat, hogy "hogy is van az magyarul, júnó?". Mosolyogva válaszoltam, hogy ha már nem is tudod, nem is érdekes....:P
@@genzomamajaEngem is hülyének néztek hogy kint voltam Szlovákiában 2évig északabbra ahol nem sokan beszéltek Magyarul, és rászoktam az ottani szavakra. A virslit párkyztam, mustárt Horcsicáztam, Coop-ot Jednotának hívtam stb... De inkább megszokás volt, sose kérdeztem vissza hogy mi az Magyarul 😅 Jó ideig tartott leszoknom róla, de a favorit mikor haver csak a határ mellé Komárom-Komárno ment ki, utána már kérdezgetett hogy "mi is ez Magyarsky? Lekáren és minik Magyarsky hogy mondják?"...
Úgy hogy gumivalkétezer és SOSfrancia te marha... 😂
😊@@Dagger4306
New York City-ben, Manhattan-ben laktam, emeletes házban. (Az a tipikus, kívül tűzlépcsős ház.) Azon csodálkoztam, hogy összefutva a szomszédokkal a folyosón, simán egy szó nélkül elmentek mellettem. A doorman-től tudtam meg, hogy NYC-ben nem szokás az egy házban lakók között a köszönés, hacsak nem vagytok egymásnak bemutatva. Na, én ezen villámgyorsan változtattam a kis lakóközösségemben, elkezdtem mindenkinek köszönni, és azt már nagy bunkóság lett volna nem viszonozni. Így aztán a bemutatkozás is megtörtént. Igaz, más sorrendben, mint ott szokás, de végül nem mászkáltunk el senkivel sem egymás mellett némán. A köszönés azért mégiscsak a minimum, ha már egy házban lakunk. 🙂
Manhattan egy más világ New Yorkon belül és New York egy más világ az USA-n belül
@@georgschrotten622 A kérés az volt, hogy ha van valakinek valami érdekes külföldi tapasztalata, azt ossza meg. Megtettem. Hogy kinek mi a véleménye NYC-ről, vagy az USA-ról, teljesen irreleváns.
Kommunikáció az fontos!
Jól tetted!
@@andie8706 Pesten sem szokás. Mert nem a faludban lakok 150 másik jószággal és nem őriztünk együtt libát. Mit köszöngetsz amúgy? Akarsz tőle valamit?
@@user-no7lp4yj9u 😀 Vicces vagy. És a szavaid alapján neveletlen is.
A "nem igazán szeretjük a fajtádat errefelé" környéken élhet :D
Jesszusom én délen élek Amerikában. Ez a lány nagyon szepen beszél magyarul de hülyeségeket beszél… itt mindenkinek kint a feneke, melle. Ő szerintem egy igazi templomba járó konzervatív. Nashville party város és minden ami neki furcsa az Ott van Nashvillebe😂😂😂
Nekem is úgy tűnik, hogy egy buborékban él és nem lát tovább az ő társaságánál
Jól érezted. Nagyon vallásos.
Abby vallásos, és évek óta itt él, a mai világ meg változékony
Eleve vallásos kis keresztény csaj, aki egy ilyen körúton volt Közép-Európában. Különben zenész és énekes, fel is lépett az X Factor-ban vagy a Dal-ban, már nem is tudom. A férjét is egy együttesben ismerte meg, Verba Barna a neve. Különben már éppen készülődnek az USA-ba költözni.
Igen, ő gospeles, vallásos.
20:50 Ja, a fogorvosok erősen ajánlják, hogy aki nem használ fogselymet, az legalább ezt az "interdental brush"-t (fogköztisztító kefe) használja fogmosás után, mert a fogmosás nem elég, attól még simán beszuvasodnak a fogak ott, ahol a rendes fogkefével nem érik el a cuccost.
Én voltam Nashville-ben, és sok mindenben igaza van, elégé visszafogottak ott az emberek, nyilván sokkal vidékiesebb ott az élet pl New Yorkhoz képest. De este a bárokban azért néha elengedik magukat. Karaoke bár sok van a városban, és ott nem szégyenlősködnek azért, bár az igaz, hogy a magyar discoban tapasztalható "ismerkedési módokat" nem igazán tolerálják a kidobók.
2:50 Azt mondta hogy neki ezek a dolgok voltak furcsák, tehát pusztán a saját környezete reakciója alapján általánosítja az amerikai közösséget, én nem fogadnám el az ő szubjektív véleményét általános igazságnak.
Lehet helyesebb megfogalmazás lett volna a folyamatos "Amerikában" kijelentések helyett az "abban a közösségben ahonnan én érkeztem" kijelentéssel élni, mert mondja is hogy a magyaroknál lehet hogy ez vagy az okán talán nem mindenkire igaz amit látott de fel sem tételezi a mondandója alapján hogy feléjük sem mindenkire igaz amit állít.
Ebből a videóból azon fontos tanulságot vontam le, hogy ha esetleg Egyesült Államokbeli látogatást tennék, 100%, hogy nem Nashwille-ben lesz.
Neee! Nashville szuper hely és mindenki laza, fuveznek, isznak, kint a lányok fene, melle😂 ő Nashville mellől jöhetett valami kis városból. A orr fújás úgy van ahogy mondta, de ők meg vissza szívják és köpnek bárhol bármikor🤮 A csajok többsége mega XXL és Mini szoknyában nyomják. Itt ahol én lakom pizsamaban mennek boltba és még tudnám sorolni mert amikor ki költöztem kulturális sokkot kaptam😂 pesti vagyok amúgy.
@@zsuzsannaweiser-hulin4751 Egy másik videójában a pizsiben boltba járást említi is
@@zsuzsannaweiser-hulin4751 🤣🤣🤣
28:50 Én is azt kérdeztem magamban, hogy az Amisok között nőtt fel? Mert rengeteg minden amit felsorolt, az USA-ra is igaz. Nem tudom milyen környezetben nőtt fel, de tényleg úgy érzem mint amit a filmekben az Amisoktól látok. Visszafogott, konzervatív könyéken nőtt fel, és nem jött vele szembe az Amerikai valóság. (nem sértésnek szántem, de így végignézve, ezt éreztem a videóból)
Amish! Ezt a szót kerestem, csak nem jutott eszembe. Köszi!
(Nekem is valami hasonló érzésem volt a lányt hallgatva.)
De nincs kuka éppen utcán vagy járműveken, akkor kell orrot fújni. szipogni nem illő és nem tesz jót.
Nekem tök mindegy ki honnan jött ugyan ugy utálom.
Jó köcsög vagy
W
RESPECT 😂😂😂
💀
Az mondjuk respect
Nekem meg az a furcsa, hogy az USA-ban 400 millió lőfegyver van a lakosság tulafdonában.
De ebből ne vond le azt a következtetést ,hogy ott mindenütt szabad a lőfegyver tartása. Mert ez ettől sokkal bonyolultabb.
Abby a konzervatív Amerikában, erősen vallásos nevelést kapott. Zenész. Talán Magyarországon a zenésztársadalom, ahova érkezett nem annyira konzervatív.
Meg az sem mindegy, hogy Szegedre költözött ezek után, hiszen vannak eltérések az országon belül is, kulturális szempontból. Például Budapest és Szeged között biztosan.
szerintem Abbe egy másik Amerikából jött !🤣
Én nemrég 2 hónapot töltöttem Nashville-ben és nagyon meglepődtem, tényleg ez a helyzet, hogy nagyon konzervatívak az emberek, nagyon hasonlítanak ránk, kelet-európaiakra. Abszolút nem olyan, mint amilyenre gondolnék az USA szó hallatán. Aztán átmentem LA-be és pofán vert a totál ellenkezője. Ebből a szempontból Amerika ugyanolyan mint Európa. Két állam közt ugyanakkora különbség lehet, mint Európában, mondjuk Bulgária és Svájc között.
szia Nessaj!!! arra gondoltam , hogy reagálhatnál a
"Különös történések a Szondi utcában" nevű csatornáról mert szerintem ez az egyik legjobb modern csatorna valaha amit ráadásul megcsaptak egy adag MAGYAR valósággal. (és amúgy nagyon szeretem a videóidat is ( : )
Nekem gyerekként a Hamis a Baba film volt a kedvencem,főleg a "Belügyminisztérium" miatt (Ha érted akkor érted)
Mai napig hallom ahogy fut 😂🫠
😂😂😂😂😂@@MultiDracula88
BM - Bögyös Maca
Hát ő mégis csak Tennessee-ből jött, azon belül Nashville bőven túl konzervatív hely, kb. Mint Észak Korea😂 meg valószinű soha máshova nem ment életében😂😂
ha Nashville szerinted olyan, mint Észak Korea, valszeg neked se nagyon van fogalmad róla, hogy mi van valójában ott :D
Norvég kempingben találkoztam egyszer 20-as éveiben járó amerikaiakkal (max pár évvel voltak fiatalabbak nálunk), akik a férfi zuhanyzóban fürdőgatyában álltak a víz alá és megrökönyödve néztek ránk, hogy mi szabadon lengetjük... szóval én értem, amikor a prűdségről beszél.
Szerintem a csaj egy olyan közegből jött ahol jó reggelt is bibliai idézettel kívánnak egymásnak és először valami tekertcigis gitárral romkocsmába menő alter brigáddal haverkodott össze.:D
Pláne ha egy amerikai megkérdezné, hogy ha a disznósajt disznóból van, akkor a medvesajt miből készül?
@csabameszaros4426 Egy magyar no elvitte az amerikai ferjet Magyarorszagra es az meglatta hogy falun hogy fejtek a tehenet, azt mondta hogy soha tobbet nem fog tejet inni ! O ugy hitte mindig hogy a tejet ugy csinaljak, azert van karton dobozban , nem a tehenbol jon ! Amikor egy vendegloben ebedeltek, felkialtott--Je, itt mindenki balkezes ? Mert o is az volt es a kessel -villaval valo evest nem ismerte ! Az amerikai is hasznalja a kest, de elobb a hust mind darabokra vagja es azutan leteszi a kest es az osszedarabolt hust mint a moslekot bezabalja ! Nyet kulura , ahogy az oroszok mondjak ! Az oltozesrol fogalmuk sincs, ugyanabban a koszos farmerben jelenik meg lakodalomban es temetesen, egyarant ! A nok adnak magukra, de a ferfiak --elnezem oket ugy neznek ki mintha most etettek volna meg a disznokat es onnan ide jott szorakozni egy kicsit ! De meg valami igazan undorito , visszataszito valami, ami resze az amerikai kulturanak---A nok megeroszakolasa ! Ha a no nem vallalja , akkor leuti, leszurja, veresre veri es amikor mar a no ott fekszik a foldon, veresen gyakran mar holtan, akkor megeroszakolja ! De nehogy most azt gondoljatok hogy csak valami zulott, drogos valakik csinaljak ezt . Atlantic City-ben kiment egy lany setalni este a tengerpartra es egy pasas megeroszakolta. Futbalista volt az illeto, 6 milio dolaros evi fizetessel !. De meg ot hibaztattak az emberek, hogy mit maszkal este egyedul a tengerparton ? Az felhivast jelent a megeroszakolasra ! Gabor Czirjak USA
Speed is azt mondta a kiskolyokre, hogy budos, vett is neki egy parfümöt.
Ja tényleg most volt az ócsároló stream😂
Úgy rémlik pont ő baszogatta hogy vegye meg
@@Alejandro-mt5cb kellemest a hasznossal.
@@siba957 Magyarországon gecire megy a lehúzás
Miféle Speed...?
Funfact: a csaj Nashvilleből van ahonnan az egyik glam metal banda a Nashville Pussy is. A nevükkel mindent elárultam a csaj még is azt mondja, hogy a puszilkodás náluk ritka.
A Dugapest mintba valami szexklub neve lenn XDD
Én például használok fogselymet mert a fogak közül is kiveszi a lepedéket így is csökkentve a szuvasódást.
@@DanielLordV2Pont ezért különböző vastagságú fogselymek kaphatók! Van nagyon vékony is, ami tuti befér két fog közé is. 👍
Akinek nagyon szorosan vannak egymás mellett a fogai, azoknak különösen ajánlott naponta a fogselyem használata.
@@DanielLordV2 próbáld meg az oral B fogselymet. Az elég vékony. Viszont ha a fogaid szorosan vannak lepedék sem mehet közéjük.
@@DanielLordV2 Nekem is ez bajom. Én már jártam úgy hogy beszorult. A fogorvos elkezdte magyarázni és csinálta a számban, ő is úgy járt.... A másiknal úgy átnyomta, hogy vérzett az ìnyem... Annyit mondott próbálkozzam.
A stift re azt hitem ahogy a ragasztóról beszél😅😂
Németbe a Stift’ az a filctoll!😂
Igaz, ilyen videókban az a lényeg, hogy "más" milyennek lát minket.
Kicsit vérszegénynek tartom, abban az értelemben, hogy egy szépkorú szabolcsi falusi asszony 200 km-re (!) elutazik, ennyi furcsaságot el tudna mondani. Ehhez nem kell óceánt járni.
A reakciókkal egyetértek👍
Mesterségesen lebutított fogyasztói társadalom.
Én javaslom neked a @HollywoodNewsAgency friss videóját az Alfa generációk rajzfilmjeiről, azonbelül az új Garfield mozifilm kritikájáról. Érdekes és fontos téma erről eszmecserélni szerintem! :D
Szóval szeretnéd Nessájt elszomorítani.
Nem a parfümöt kell szagolni a városban hanem a jó kis dízel ès benzin illatot kell há jó hogy nem parfümöt öntök benzin helyett😂😂
Kérlek gyárts New kibaszott York pólót🤣💪🙏
szia nessaj! A roll them allnak kijött a micimackó vér és méz 2 összefogalója.
16:23 a 4-6-oson lehet a legjobban átvenni ezt a nemzeti bűzt
Azért 15:40-nél az a megállítás és indítás ütött 😄
- "Mi ilyen nomád nép vagyunk..."
- "Most már nem!"
Köszönés:
Az etikett azt mondja, hogy a verbális köszönést a férfi kezdi. Alapesetben ugye illene magázódni, de manapság azért ez már inkább sértésnek számít. :D Ezt fogadja a nő kéznyújtással, ugyanis tévedés, hogy a kéznyújtás az üdvözlés, az valójában annak a fogadása. Ekkor van lehetősége egyébként a férfinak akár kezet is csókolni a nőnek - csak mondom -, amit visszautasítani egyébként illetlenség, kivéve persze, ha amúgy egy igénytelen pötsch az illető. Ja, és nem érhet a száj a kézhez! Másik: üdvözlésnél fontos, hogy nem alázunk meg másokat, ezért csak akkor illik kezet csókolni, ha vagy ő az egyetlen nő, vagy a többi nőnek is kezet csókolsz a csoportban, ha csoporttal találkozol. Arról nem tudok, hogy mi a helyzet a puszival, de valószínű, hogy a kézfogás helyett vagy alatt történhet meg, de csak a nő kezdeményezheti természetesen.
A magyarok egyedi szagának a titka a napi szinten fogyasztott csirkelábleves. 😄 Nagyon aranyos ez a csaj, minden elismerésem, hogy milyen szépen beszéli a magyart. Bekövettem. 🙂
Pont azoknak fog érdekelni a véleménye, akik nem hogy Magyarországot, de Európát sem találják meg a térképen 🤣
Csaj: Ezek azok bla bla bla Nessaj: Ezek pont Amerikában vannak
Sziasztok!
A puszi kapcsán megjegyezném, hogy önmagában, fura ez a szó az angol/amerikai emberek számára :D
Amikor egyszer egy amerikaival ismerősömmel voltam, felhívott a feleségem, majd búcsúzásként kimondtam, hogy "oké, puszi!"
Erre ledermedt, s megkérdezte angolul, hogy miért mondtam ezt a feleségemnek :D :D
Ezek után dömpinget rendeztünk az azonos hangzású szavakból. (pl: fakanál, puszi....)
Egyik volt osztálytársamnak volt egyszer egy arab csávója , angolul beszélgettek mert magyarul nem sokat tudott a srác, még a windows messenger korszak inkább… oda meg igye a neve mellé az ember kiírhatott dolgokat, és a “Pussyyyka” volt az elterjedt “puszika” szinonímája, na a srác felvilágosítást tartott hogy a pussy az amúgy mit jelent 😂 így 20évesen akkor fura volt ezt tudatosítani
Szerintem ez a lány nagyon nagy burokban nőtt fel, 100%hogy még a magyarországra költőzése előtt egy másik amerikai államban sem élt, mert akkor nem hiszem hogy ezeket a dolgokat emlitette volna meg mint furcsaságok magyarorszaggal kapcsolatban,mert nem tudom elképzelni hogy felszálsz egy amerikai metró ra és ott mindenkinek rozsa illata van😂,vagy hogy amerikában a lányok nem őltözködnek kihivoan💀 bármit elhiszek de azt hogy pont Amerikában lennéne a lányok szégyenlősek... azért az már vicc kategoria.
Engem úgy neveltek, hogy 5 percnél tovább nem illik csókolózni a zebrán.
A zsiráfon sem.
Amúgy a két puszi csak arc-összeérintés😂
A puszit utálom, viszont mindenkit ölelgetek😂😂😂
Pedig magyar vagyok😂
Egy ismerősöm mesélte, hogy volt egyszer egy afrikai szobatársa és nem tudtak egymás mellett lenni, mert mindkettőjük büdösnek találta a másikat. Minden népnek másmilyen illata/szaga van, úgyhogy ez normális😂
de joo, ezt én is küldtem, örülök, hogy lett belőle reakció 🤩🤩🎈
A fogselymes témánál egyből Ádámék jutottak eszembe. Átlag fogszám magyarországon 😂
A szöveg a végén "a szemes" annyira vicces ,hogy még mindig halálra röhögöm magam rajta.😂
Pólófelirat:
Általában ha meglátom egy lányon azt a márkát, hogy ‘Mayo Chix’, valamiért mindig elkap a röhögés. Érted… ‘majonézes csajok’… érted…
😂😂😂😂
Jó kis C szappan a dezódor XDD.
Az milyen komoly már hogy miután megnéztem az eredeti videót (véletlen szerűen), kb 5 percre rá jött ki nessaj videoja… 😮😮😮
Nekünk, Békásiaknak, már fel sem tűnik ha mellettünk smaciznak. 😂😂😂😂
Szerintem Békáson még az sem, ha dugnak....
Az szerintem is fura, hogy sokan hangosan egymás előtt fújnak orrot, finganak, böfögnek, smárolnak, meztelenkednek, basznak, abban már nem vagyok biztos hogy ez magyar sajátosság lenne-inkább ilyen proli sajátosság amiből sok van magyarban. :D
Mondjuk az hogy zsebre teszed a zsebkendőt mert mondjuk tél van és kifogytál szerintem oké, nagyon mást nem tudsz csinálni olyankor.
A belsőséges kaják (nem kifejezetten a csirkeláb)jók és egészségesek, ez tényleg a magyar kultúra része és amellett jó dolog-sajnos pont ez van eltűnedezőben.
Orrot szoktam fújni, ahogy egy ember, de fingomat lehúzom a wc-n.
Egyébként némileg visszásnak gondolom azt, hogy egy amerikai viselkedik ilyen álprűd módon. Ahol lelőnek az utcán a cipődért lol.
Amiket elmondott ugyanúgy jelen vannak amcsiban is.
En pont azt tapasztaltam Amerikaban (es meg csak nem is egy balos helyen), hogy eleg sok olyan hippi no van aki nem borotvalkozik es ocsortany nagy lab szorzettel maszkal shortban. Magyarorszagon nem nagyon lattam ilyet.
Szerintem kifelejtette azt a különbséget hogy nincs annyi fegyveres erőszak meg rasszizmus.
Itt nincs rasszizmus? Ne nevettess már :D kérdezd meg a félig kínai barátomat, hogy milyen itt élni ;)
Ooh, rasszizmus van bőven, csak itt nem üti szíven annyira az embereket, és teljesen átlagos dolognak vesszük. Itt még a liberális emberek szájából is simán elhangzanak sokszor rasszista dolgok, mert itt ezt annyira nem vesszük komolyan. Orvos, rendőr, közszereplők is mondhatnak bármilyen rasszista dolgot, anélkül hogy a munkájuk bánná. Ezt amerikában nem tudná egyik sem megtenne. Fegyveres erőszak nincs annyi valóban, de ha engedélyezve lenne a szabad fegyvertartás itt is, hidd el, a magyar mentalitással sokkal rosszabb lenne a helyzet nálunk, ha belegondolsz, hogy világelsők vagyunk az alkoholizmusban pl, és teljesen átlagos dolog ha valaki 10-en pár évesen részegedett le először, valahogy ebben az országban ezen sem akad fenn senki. Már általánosból való ballagást úgy ünnepeljük általában, hogy akkor igyunk. Enyém is ilyen volt, (ami már nagyon nem most volt, szóval nem a mai fiatalokra jellemző csak hogy korán kezdenének dolgokat) szóval nem szólok, de igen, azért van itt baj, nem kevés. Na már most a függőségben szenvedők lennének az elsők, akik egy kannásborért rád fognák a fegyverüket. Igaz, golyóra már nem lenne pénzük, de azért para lenne, és elég lenne egyszer megtöltve lenniük. Azért a késelések pl itt sem olyan meglepő dolgok legyünk őszinték.
Itt mindenki szorong azért szaglunk 🫠
🤣🤣
na szuper megyek megvitatni az amerikai barátommal
😂 a csaj el van tèvedve
De durván. :)
Mert te is ott nőttél fel, ahol ő?
nincs eltévedve, hanem elmondja, hogy ő hogyan élte meg amikor idejött, egy másik országból, egy más kultúrából.
Nekem az lett volna furcsa, ha apukám eladta volna a játszótársaim, déliként.. 😅
én egy gimi mellett lakom. egy élmény péntek délutánonként azt látni hogy a 15 éves lányok lovagló ülésben ül a pasija ölében a padon a srác meg ott fogdossa....
De csak jobb, mintha 2 fiu fogdosna egymast?!
@@ezisTEvagy ez igaz
@@ezisTEvagy Na most hogy a francba jöttek ide a témába a melegek már megint? Ez legyen életed legnagyobb problémája hogy mások kikkel csókolóznak, de tényleg. Ti nyomjátok folyton a meleg témát, aztán panaszkodtok, hogy minden a melegekről szól? Fele ennyien sem beszélnének róluk, ha mindenki amúgy a saját életével foglalkozna, és nem azzal, ami az ő életét semmilyen formában nem befolyásolja. Az hogy 15 évesen meg smárolnak a suli előtt? Jó reggelt, hormonoktól túlfűtött fiatalok, nem kell odanézni. Mi is voltunk fiatalok, aki megtehette, az csinálta. Persze amikor valaki meg rosszul van az utcán, vagy éppen összeverekednek, akkor meg hirtelen senki semmit sem lát. De amikor háborogni kell.... Na akkor meg bámulnak mintha muszáj lenne. :D
@@ezisTEvagy Nemsoká az is lesz. Ny-on már megy.
Köszönjük nessajnak hogy elmondta a véleményemet
látszik szegény lányon ,hogy konzervatív :D
27:01 Vedlenek a szöcskék 😊
A hölgy a Pottyondy Edina eltitkolt konzervatív nővére?! 🤔😃
Hello Nessaj!
Nyilván nem nézed a videóimat, én sem néztem eddig a tieidet, de ezt végignéztem, ez egészen remek volt, nagyon élveztem!
Azért azt ne feledjük, hogy Abbe amish háttérből jön, azért az nagyon más, nem átlag amerikai.
Egyébként nagyon élvezem az ő videóit is, a tied pedig az év legszórakoztatóbb videója volt számomra! Köszi. Ciao!
Majd megint csináljunk egy Professzorok vs. Videósok filmet!
Üdv!
❤
Amish? Nem tudtam. Mondta vhol?
Mondta, hogy nem amish, nem tudom honnan szedtétek.
@@jatekos-zo4hn Kérdeztem.
NEM AMISH, dehogyis.
Tiszta Bödöcs Tibor hangja van ennek a youtubernek... 😅
Amúgy igen, ha követnénk az illemet, akkor társaságban nem fújnánk orrot, főleg nem hangosan. Asztalnál is legalább elfordulva tennék... De itt az sem érdekel senkit, hogy rágózni (főleg nyitott szájjal, hangosan, csámcsogva) sem társasági cselekmény. Kifejezetten illetlen társaságban elkövetni.
Nem használom. Oké. Akkor kihapcizom,és előtted lógatom a taknyom,te agyhalott!
24:55 z vicces, hogy milyen progresszív közegbe került, mert ő, úgy tudom, először egy biblia-iskolába jött Magyarországra. Ott viszonylag keveset meztelenkedhettek körülötte. :)
Fogorvosként sajnos azt kell mondanom, hogy az emberek 95-98%-a nem tudja helyesen mosni a fogait. És itt nem csak a fogselyem használatára gondolok, hanem általában a fogkefével sem mossák helyesen az emberek.
Az a baj, hogy több fogorvost megkérdezve nem ép ugyanazt a választ kapod.
Fogselyem be se fér a fogak közé, mikor próbáltam beszorult...így is törnek le folyamatosan a fogaim, nem hiszem, hogy jót tesz neki ha feszegetem.
Hiába a promotált drága fogkrém & fogkefe is.
Amúgy teljesen megértem Nessajt, olyan fájdalmat sosem éltem át mint, abban a székben!
@@Speedcore4L van több módszer a fogak közötti részek tisztítására, ami a legkritikusabb hely a szuvasodás szempontjából, nem csak a fogselyem. Pl a fog közötti kis kefék, amelyek több méretben kaphatók (szerintem a TePe márka a legjobb, abból is a hajtott - Angle verzió), esetleg a szájzuhany, amelyben a vizhez hozzá lehet keverni egy kis szájvizet is, tudod állítani a vízsugár erejét, cserélhető a végén található szórófej. De csak visszatérve a fogselyemhez, abból is kapható viaszos, ami jobban csúszik, de nincs olyan tisztító hatása, mint amely viasz nélküli.
@@drpityuleena ezt megnèzem. Mert én is így vagyok a fogselyemmel.
A fogselyem borzasztó, nekem mutogatta a fogorvos a számban. Elszakadt, aztán lenyomta durván és vérzett az ìnyem, visszafelé szakadt el.... 😂😂
A legtöbb kárt a régi iskola fogászat okozta.
Én pl még soha nem
használtam fogselymet mégsem szuvasak a fogaim pedig közel 50 éves vagyok. Kefét és krémet sem a legdrágábbat veszem. Mondjuk nem fél percig mosom hanem kb 5 percet naponta 2 x. Nem tudom most van-e olyan ami a 80-as és 90-es években, hogy jött egy fogorvos az iskolába és teremről teremre járva bemutatta az alapos fogmosás menetét egy óriási protézisen.
A bemutató végén pedig mindenki kapott egy ajándék fogkefét.
Nálunk a lépcsőházban még egy órával a szomszéd távozása után is érezni, hogy elment otthonról… 😅😂😂😂
Én fogselymet nem azért használok hogy egészségesek legyenek a fogaim(Múlt héten kellet kihúzni egyet) hanem hogy sokkal jobb és hatásosabb mint egy fogpiszkáló vagy fogkefe,a fogak közé megy be teljesen. Én rászoktam manapság.
Meghaltam a röhögéstől 😂, nessaj a szövegeid kinyírtak😅
A haspóló/ kroptopp az lehet hogy csak nekem de szerintem az ilyen tipikus amerikai tinédzser szett (ÁLTALÁBAN lányoknál)
Szerintem ez a kedves Hölgy egy zárkában nevelkedhetett :D
"Kint a válla"
Aha így már mindent értek😂😂
Speed Life Live nem fogsz reagálni?
Szegény lány még nem látott jégcsapot :D
XD
Az-Az!!!😅
Már láttam több video-ját, nagyon helyes és értelmes hölgy. Más-más kultúrában nőttünk fel, és persze vannak kölcsönös rácsodálkozások, és van olyasmi, amit értelmetlennek találunk, de előbb-utóbb mindenki akklimatizálódna bizonyos szinten az új helyen, és amit saját magának fontosnak tart, azt meg megőrzi.
Az etikett szerint nyilvánosan csókolózni illetlenség!
Mert az normalis hogy még a lakasban, agyban is cipot hordanak es az utcai ruhaban fekszenek be az agyba? Vagy hogy kartonpapirbol vannak a hazak?
A videó nézése közben fogselymeztem😅, nem mindennapos de gyakran használom
Azt hittem kiderül majd, hogy amerikában nem is finganak...
Jó hogy Abby is Nashwille - i meg a Hawk tuah csaj is
Nagyszüleim zsebkendőjét nem szokás kidobni 😂 az a zsebkendő verzió nem papirzsepi. De ha belefújod az orrod és nem tele abba még 1-2x bele lehet. Nem kell pazarolni. Főleg ha nincs nálad sok.. (régen én voltam a “zsepis lány” suliba mindig volt nálam általába, mindenki tőlem kért)
Egyszer voltam eljegyzést fotózni, angol srác magyar lány, na a sràc konkrétan meg volt botránkozva mikor csókos képet akartak csinálni 😵💫
Na most ezután a Videó után kezdtem el Gondolkodni hogy vagy mi kaptunk eddig rossz képet Amerikáról Vagy Abby Apáca neveldében nőtt fel :D :D
Egyszerüen nehéz elhinni hogy télleg ennyire nagy lenne a külömbség a Két Ország Között, de persze nem zárja ki a tényt amit Nessaj is mond hogy olyan mintha egy kis faluból költözne be egy Nagyvárosba.. Mindenesetre Nagyon érdekes volt a videó és Tartalmilag is nagyon frankón összerakta. Nessaj meg jól szétTrollkodta Szokás szerint :D :D
Hát valami nagyon burzsuj közegből johetett a holgy, amerikaban is vannak budos emberek, sot. En pl viszonylag keves emberen ereztem honaljszagot az eletem soran
Csak hogy kis Family Guyt idézzek... Na jó sok Ami-sok😅🤣🤣🤣
Én mégis elviccelem a fogmosást xddddddd
A végén nagyon beletaláltál. Abby egy farmon nőtt fel. Lehet benne igazság, hogy vidék-nagyváros ellentét. De ő a férjével eddig Szegeden nőtt fel, szóval az Debrecenhez képest még mindig falu. Nem tudom.
Amikor viszont elmondták mások, hogy az "Oh, my Gosh"-t nem tájszólásosan ejtik így, hanem tudatosan, mert nem az Istennek a neve és így nem sértetted meg a törvényt... Akkor azért elgondolkodtam, hogy a középső államok meg délen nagyon prűdök a magyarokhoz képest az emberek, a két óceánparton amit meg csinálnak, az meg botrány.
Mért lenne Szeged Debrecenhez képest falu? Pont, hogy a népszerű egyeteme miatt vonzza a fiatalokat és rengeteg fesztivál van nyáron, de alapvetően is bulivárosnak számít Szeged ilyen szempontból. Nyilván ehhez igazodik az is, hogy nem egy konzervatív beállítódású város egyáltalán, sőt.
@@csicsi45 Azt hittem, érthető, hogy vicceltem. :-) Debrecen és Szeged is benne van az 5 legnagyobb városban, mind a kettő egyetem város, mind a kettő régió központ a román határtól nem messze. Ugyan az a kategória a két város. De hé, ne mondd, hogy nem konzervatív! Nálatok van egy sziget, ahol szombatonként boszorkányokat égetnek. Jó, nálunk Debiben meg hétvégente katolikusokat. (Tudom, mert én is katolikus vagyok.)
@@garagevogon3798 Debi...az Debrecen? Nagyon elmés...
@@MsRixi21 Igen. Debi=Debrecen. HaBi=Hajdú-Bihar megye. SzaBi-megye=Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.
15:30 😂😂😂😂 meghaltam ....
Lassan 5 éve követem Nessajt (vagy fene tudja nagyon a kezdetek óta) , de most feltűnt,hogy egész vicces gyerek :D
Egy csíkot húz puskaporból 🤣🤣
Szia nessaj ez csak egy ötlet ajánlást szeretnék adni, van egy olyan nevű srác Viccelek a neve neki van neki egy olyan videó sorozata hogy túlelő teszt és szerintem ez tökre érdekelne téged mert szerintem nagyon jó
21:50 az is jó móka a bölcsességfog húzás :/ (nekem 4-et húztak 2 alkalommal de utána egy hétig fájdalom csillapítón éltem)
Szia nessaj roll them all nevü csatorna friday 13 című videóját is nézd meg mert nagyon vicces.
14:44 meg zsíros kenyér hagymával.
Ez pont olyan, mint amikor felnősz Mórichidán és előszőr jársz Pesten és neked az volt a Magyarország, ami Mórichidán volt..
24:13 nekem 2 húgom van. 6 éves korom óta különszoba, egyedül fürdés. Ha bárki rám nyit azt elkűldöm melegebb éghajlatra XD