DTK: Elviszlek magammal - Rákóczi Feri
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 16 เม.ย. 2024
- Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
WMN Facebook: / wmnmagazin;
WMN nyitóoldala: wmn.hu/
WMN hírlevél: wmn.hu/hirlevel-feliratkozas
Rákóczi Ferenc 1970. május 11-én született Orosházán, és Újkígyóson nevelkedett. Szülei sokat dolgoztak, hogy jólétet teremtsenek a gyerekeiknek.
Általános iskolásként 6 évig játszott harsonán, és hangszerkészítő szeretett volna lenni. Battonyán volt középiskolás, a Mikes Kelemen Szakközépiskolában. Szegedre járt egyetemre művelődésszervező-média szakra, és utána képesítés nélküli tanár volt Újkígyóson. A békéscsabai tévénél kezdett el technikusként dolgozni, majd az ottani rádiónál lett műsorvezető. 1996-ban felkerült a Rádió Brigde-hez Budapestre, akkor apukája olyan büszke volt rá, hogy végigbiciklizte a falut, és mindenkinek elmesélte, hogy a fia nagy ember lett. Ezt Feri csak édesapja halála után tudta meg.
A Rádió Bridge-ből elkerült a Danubius Rádióba (ahol megtalálta élete párját, Vajda Judith, Békát), abból lett a Class FM, ahol már Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival vezette a reggeli műsort. Közben dolgozott tévés műsorvezetőként is. D. Tóth Kriszta a Balázsék című műsor Rádió1-es stúdiójába ment Feriért, aki úton az éttermébe mesélt az untermann szereptől az apaságon és a hosszú távú párkapcsolaton át a közéletig szinte mindenről.
Támogatóink:
Audi Magyarország (wwww.audi.hu)
Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...)
OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...) - บันเทิง
Ferit mindig jó hallgatni ilyen beszélgetésekben, egy igazán jó ember. A végén pedig mélyen szántó gondolataival igaza van sajnos.
Tetszik, hogy kifele menet mindenkitol elkoszon. Apro, de szep gesztus
Feri hála égnek nem felejtette el honann jött.
Nekem is feltűnt ! Kamera ide vagy oda , ő így távozik ! 👏
ez alap nem? Vagyis annak kellene lenni..
@@viragpeto2107egyértelműen alap
Ember maradt így 50 környékén is.
Nagyon tetszik Feri életszemlélete, értékrendje, családcentrikussága, a nőkhöz való hozzáállása, érezni, hogy a helyén van az életben.Nekem a visszafogottsága is szimpatikus, megnyugatató a habitusa. Szeretem, ahogy a párjáról és a kapcsulatukról beszél, abszolút lejön, hogy mennyire szeretik és tisztelik egymást. Imponál, ha egy férfi udvarias és tisztelettudó és ez megnyilvánul tetteiben. Szerető társ és jó apa. Több ilyen régivágású férfira lenne szükség a társadalomban, aki tudja értékelni, hogy van társa, szerető családja. ❤
Egy szó van Ferire...EGY CSODA....Isten tartsa nagyon sokáig köztünk🥰🥰🥰🥰
Kívánom, hogy legyen legalább "34" amit még a gyermekei és a környezete örömére megélhet, hiszen kincs az ilyen férfi és apa a mai sivár világban. Volt, hogy vele sírtam, volt, hogy vele örültem a "riport" alatt. Köszönöm az élményt.
Aaaa mennyi ilyen ember kellene a vilàgnak,
15 éven át hallgattam a rádióműsorukat, de Ferivel sosem tudtam azonosulni. De ezt a beszélgetést hallva rá kellett jönnöm, hogy nekem az ő felvett szerepe nem tetszik, nem maga az ember. Mindig Balázsra akartam hasonlítani, pedig valójában én a Feri vagyok.
Köszönöm, hogy megcsináltátok ezt a beszélgetést, és Ferinek is, amiért elvállalta, mert így sikerült közelebb kerülnöm hozzá, és sok mindent megértettem vele kapcsolatban.
Imádom Feriben ezt a fajta "két lábbal a földön állást". Azt, hogy egyszerűen, érthetően fogalmaz, hogy nyílegyenes ember, mindenféle maníroktól mentes.
Éshát a hangját is... ♥️🥹
Ezért is hallgatom Őket minden reggel (Eszter meg "földim", így méginkább) ♥️♥️♥️
Ettől lehet valakit kedvelni ha ilyen. Eddig is szimpatikus volt, jó volt hallgatni.
Annyira szerethető ember a Feri! Nagyon jó hallgatni!
Feri csodálatos ember🥰 bárcsak mindenkinek ilyen gondoskodó apja lehetne❤
Imádom az életszemléletét a Ferinek ❤❤ volt szerencsém többször is beszélni vele, semmi felsőbbrendűség nincs benne. Nagyon szimpatikus, szerethető emberke❤❤❤❤
Bakker mintha csak 10 percet beszéltetek volna... Hallgatnám még órákig! Köszönjük!♥️
Szeretem ezt az okos, logikusan
gondolkodó Rákóczi.Ferit!! Szivesen
látnám Őt többszőr, pl.a Tv- ben!😎♥️
A legjobb Feris😀 interjú, amit eddig hallottam.
Ez a hang! És attól csak még jobb , hogy ebből a testből, agyból és szívből jön ! A Pál utcai fiúk olvasás “közös élmény “ , mert pontosan ugyanígy jártam én is ! ❤️ hát aki azon nem bőg, az nem is ember ! ( 40 felett) köszönöm ezt az interjút IS! 🙏🏻
"hát aki azon nem bőg, az nem is ember !"
Én nem bőgök rajta.
De máson igen.
Viszont soha nem jutott eszembe, hogy olyan mércét állítsak fel magamban azon, hogy most valaki bőg-e azon a filmen amin én vagy nem és akkor ember-e vagy nem.
Lakóautóóóó! Az benne a legjobb, hogy a gyerekek nem tudnak hazaköltözni,mert nem tudják az aktuális címet.🙂
😂
Ezért hallgatom őket minden reggel nap mint nap! Tudok velük azonosulni! :-)
Ő az az EMBER, akit mindig szívesen hallgatok!
Újra ès újra lenyűgöz, magával ragad, amikor Feri megnyilvánul.Őszinte, emberi és mindenféle "sztárságtól" mentes! 😊 Jó kis beszélgetés volt, köszönöm, hogy hallhattam.
Feri egy csupaszív ember, okos, intelligens, lehet hogy némely dologban kvázi règimòdi, de pont ez a jò benne, hogy nem akar mindenben mindenkinek megfelelni és beilleszkedni, megtartotta a saját èrtèkrendjèt akkoris ha a környezete megváltozik! Imádjuk nagyon! ❤😊
A normálizálódásról kifejtett gondolati a legobbak Köszönjük, Feri, ez a lényeg! Nem csak felülről kellene várni a megváltást, hanem közösen tenni érte. Megállni, segíteni a másiknak. Megkérdezni az utcán cipekedőtől, hogy segíthetek? Nem elmenni a szétgurult csomagokat szedegető ember mellett, hanem segíteni neki. Ezek azok a dolgok, amik minimális energiabefektetéssel mindenkinek a javára válik. Te segítettél neked is jól esik, és a másiknak is. Boldoguljon mindenki! Van még pár ilyen ember szerencsére aki így gondolkodik. Múltkor lakatot otthon hagtyam, és megkérdeztem az áruház mellett álló hamburgerest kértem, hogy oda tehessem a bringát. 15 percre, segítettek, és utána megkérteztem mennyi, nem fogadtak el pénzt. Nagyon jól esett a segítség, és hogy még vannak ilyen emberek!
Egy igaz őszinte ember! Én nagyon kedvelem a hozzáállását bármihez. A családja a mindene! 🙂
Nagyon jó riport volt. Gratulálok a kérdezőnek, Krisztának, mert ugye tudni kell jó kérdéseket feltenni és a kérdezettnek, Rákóczi Ferinek, aki nagyon jó válaszokat adott.
Nagyon normális fazon Feri! Tetszik az orgánuma és nincs el szállva magától! Remek beszélgetés volt, köszönöm!
Szuper volt, köszönöm szépen!
Imádom a Ferit, hogy ennyire "olaszosan" érzelmes. Jó volt hallgatni, látni.
Nagyon jó beszélgetés volt mindkét ember részéről. Hajrá lakóautó!
🫶🥰 Imádom ezt a Musorodat Kedves Kriszta! És a Vendégedet is imádom !👍😊
Imàdom ezt a pasast🤗💓
Őszinte beszélgetés volt. ❤
Köszönöm. Pont így.
Hiteles, őszinte.
Nagyon jó ember, mindíg jó hallgatni.
Leülnék vele piázni 1et! 😊
Nagyon szimpatikus ,őszinte beszélgetés ,meg sok ilyet kivanok Magunknak.
Imádom ezt a pasit! Jó volt!😊
Ezt az embert csak szeretni lehet! 🙏❤️
Szuper volt! Köszönet érte!
Lélekemelő interjú volt , nagyon kedvelem Feri hozzáállását az élethez és a családja iránti szeretete példaértékű. Köszönöm :)
Köszönöm! Jó beszélgetés!❤
De szeretlek benneteket ❤❤
De jó volt hallgatni! 😊
Köszönöm a beszélgetést,nagyon tetszett! :)
Kriszta köszönöm!
Ferit régóta kedvelem!
❤
Egyszerűen Fenomenális!
Imádom a Rákóczit! Jó egészséget!!
Imádtam 🎉❤ Feri, soha ne változ meg! 🥃
Nagyon vártam ezt a részt. Imádtam minden percét.
Több ilyen ember kene a vilagnak❤️❤️
❤ Csípem a palit
Nyugi Feri, 30 leszek, a mai napig szeretek apukámmal kézen fogva sétálni 😊
Cuki ez az ember!❤
Úgy örülök, h megmaradt a reggeli ràdió műsor, iszonyatosan hiànyzott volna.
14 karàcsony...milyen durva belegondolni, az èn környezetemben is sokan meghalnak már 60 alatt.
Ferin egyèbkènt nem látszik a kora, nagyon szerethető embertipus, remèlem sokàig hallgathatom reggelente.😊
Nagyon jó beszélgetés volt. Ferit mindig is kedveltem 😊
Szeretem Ferit, tök jó ember minden tèren❤️
Éljen!!!
Feri mindig nagyon szimpi nekem, ahogy beszél. És a kardigánja is nagyon tetszik. 🤍🖤
Nagyon jo ahogy Bekarol beszelsz es a legfontosabb amit mondtal: nem kozetek szulettek a gyerekek mert ti egy par voltatok vagytok es lesztek!!🎉
❤❤❤❤ Mindkettőtöket!
super.
ha egyszer mind három műsorvezető az autoba lenne?
ez is super volt
Messze a legjobb és a "legemberibb " a reggeli a műsorban. Az értékrendje példaértékű.
Nagyon jó beszélgetés, köszönjük! Teljesen találó, ami Feri a Nyugatinál mond az elégedettségről, majd a későbbi dialógus arról, mit veszünk át szüleinktől. Eddig nem ismertem Rákóczi Ferit. Most majd lehet, hogy haverként szintén oda fogok menni az utcán :)
Kriszta még mindig brutálisan szexi 😍
Jó volt a riport 😊
Kedves, intelligens férfi. Tisztel másokat és imádom hallgatni
Nem tudom, meg van- e még
Rákóczi úr étterme? Évekkel eze-
lőtt voltunk ott drága Urammal😥
Jó emlék!!😎😍
Hallom, meg van!! Talán még eljutok
egyszer, de már drága Uram nélkúl😧
Vártam 😊 szeretem Ferit 😊
Pesti bérházban lakunk
több lakóval is jóban vagyunk, beszélgetünk, segítünk egymásnak
ez nem vidék vagy Pest függő
ez ember- és nyitottság függő
Kriszta!😊 Büszke vagyok Rád és nem csak azért mert a földim vagy! Bocsánat a tegezésért! Igaz,hogy 6.-ik x-et taposom,de nem érzem magam vén aggastyánnak. Rád is felnézek és a Feri életfilozófiája is tetszik. Ha van egy kis időm,akkor megnézem a videóidat. További sok sikert kívánok!😊
Üdvözettel: Tamás
Rákóczi Ferit legalább az ezresre, igazi példakép :D
Végre visszatért az a Rákóczi Feri, aki a Hajdú műsorában inkább engedte a fiát a ,,Spanyol narancsültetvényeken" dolgozni hagyni, minthogy ráerőltesse a továbbtanulást!💖🙏🌅☀️ Az utóbbi hónapokban ,,elveszettnek/ túlokoskodónak" éreztem őt, de jó újra látni és hallani tőle azokat az alapvető emberiértékeket, amik sajnos mamár szunnyadnak lefele az emberek többségében!
Imádjuk Ferit! Kriszta te pedig nagyon csinos vagy!
Feri ❤
Eddig nem szívleltem de nagyon szimpatikus lett.
Imádom ezt a csávót! Igazi emberi értékeket képvisel?❤️
Feri!!❤❤
ez a sakkos felső kegyetlen, kell nekem egy ilyen!
Elképesztően normális és szimpatikus.
❤ Rakoczi Feri
❤
Imádtam a beszélgetést
Az hogy lehet h ez már kinn van, a Pintér Béla részt pedig mèg nem töltötték fel? Felkerül egyáltalán?😢
Sziasztok. Köszi ezt a videót is - erre vártam már :-) Krisztina. Lehet, hogy már kérdezték - milyen nyakláncod van? (Van elképzelésem, de .... Elvigyelek magammal ? Veled is jó lenne egy beszélgetés.., és persze, jöhet stáb is) ;-)
Ferit mindig jó hallgatni
Vègre, Sebestyèn Balàzs
Abszolút nem hiányzott Balázs!
Mennyire így van a mai napig..
Pintér Bélaaaaaaaaaa Úristen!!!!!!!!!
Valahogy az unterman-os témáról mindig a röplabda jutott eszembe, nyílván a nyelvi közösség miatt is. A feladó szerepe legalább olyan fontos, mint az ütőé, de az lesz a sztár, aki leüti a labdát :)
Két lányom van ... Kétszer bőgtem a Pál utcain 😃😃😃😃
Jungle is massive!
Balázs beszólás tetszett! 😅😂😂
Nagyon szimpi, egyszerű fazon. Mondom úgy hogy sosem hallgattam Balázsékat, nem ismerem Ferit.
Egyvalami ragadt meg, hogy azt mondja vajon a gyermekvédelmi tüntetésre, akik közül kimentek, azok közül hányan nevelik normális a gyereküket és hányan mennek át a szomszédba, ha a szülő veri a gyereket. Itt ugye pont azt rója fel ki mennyit tesz meg azért, hogy egy normálisabb társadalomban éljünk.
Majd azt mondja, hogy nyugdíjas éveiben ő beül egy lakóautóba és vissza se néz. Vagyis ő is hasonlóan gondolkodik mint az az ember aki nem megy át a szomszédba, hogy valamit tegyen a közös jóért. A Partizánban Sebestyén Balázstól hasonló kérdést fogalmazott meg Gulyás Marci. Hogy médiaszakemberként és sokak által követett "influencerként" hol van a társadalmi/politikai felelősségvállalás.
Most már tudom: ott hogy ki kell bírni és el kell húzni innen mielőbb.
És amíg a "nagyon" így gondolkodnak erről az országról, addig mindig olyan marad, hogy inkább elmenekülnénk belőle... Tenni, átmenni a szomszédba és konfrontálódni valahogy senki sem akar. Mindenki csak a jegyet akarja ami innen elvisz, de ezt jobbá tenni egyik sem meri. Nekem ezért nem szimpatikus a Balázsék műsor, értem hogy nem ez a performansz, ez nem ilyen platform, ez nem az a show, de soha semmit nem láttam tőlük, amire azt mondtam volna, hogy "na ez!", ez valami, ez igen.
És igen, betelefonálnak, hogy a k anyád hogy az fekete és nem piros és hogy mered azt mondani hogy zöld. Miért? Mert az embereknek elege van és ha ezt nem látják ők mint műsorvezető, akkor nagy a baj, mert ezekre az indulatokra reflektálni kellene és haszni is lehet, befogni a vitorlába akár.
Új hang, új erő, új impulzus...? Mi? Hogy 15 év után rájöttünk, hogy a mansplaining ciki? Asszem kicsit le vannak maradva... Bár 53 éves boomerekről, ráadásul egy rádión mit is várunk.
És mondom mégegyszer: szimpi a csávó, egyszerű fazon, helyén van a szíve. Csak épp ma már ez ide nem elég. Lehet ezért vannak azok a betelefonálók és azok a kommentek.
Szeretem a műsort, de nekem már néha sok, amikor a műsorvezető magáról beszél. Ez már sokadjára jön elő, hogy Kriszta is vidéki, milyen volt Kaposvárról felköltözni, szerintem ez nem ide való és csak viszi az időt. De köszönet a műsorért és az érdekes interjúalanyokért!
És e heleyett, esetleg arról beszélni, milyen vlt az ominózus találkozása Békának és Ferinek, ha már be lett lengetve 😅
Sziasztok ! A gyereknek nem halat kell adni hanem hálót ! Ez a baj hogy a gyereknek mindent meg adunk .
Az elégés volt kb Kriszta első kérdése, de a végére beérett, sikeres interjú lett, ezért is.
Az Eszter "képtelen visszafogni magát" - tökéletes megfogalmazás. Ezt már Kadarkai Endre Eszterrel készült műsorában éreztem, hogy jön mint egy úthenger fék nélkül, .. csak elugorhatsz előle, ha épségben meg szeretnéd úszni.
Szerintem ezt neki is tanulni kell, hiszen azt szokta meg, hogy egyedül kell folyamatosan tartani a frontot. Ha ügyes, szépen bele fog jönni.
Az első gondolatom, hogy miért nem Vadon Jani...?
Ez most D.T.K. portrè"....?
Csokit hívjátok meg mert neki igaza van
A leírásban az van írva, hogy a Class FM óta volt a reggeli műsor, amiben Balázs és Jani mellett szerepelt a Feri. A megboldogult Danubiuson ment a Piritós már velük.
stescerddvrdffjfbjhgbnghjnhmkmkmkn,jnhbmhgvngvcbxcvdxycs
Ő egy nagybetűs EMBER, minden szempontból.