Hmm végig néztem ezt a videót. Vegyes érzelmeim vannak, nagyon tetszik ahogyan szabadon követést tanítasz, szuper munka, nagyon szépen mutat egy pálya munka során. Viszont én azt gondolom egy átlagos ember vagy mi IGP-sek nem így sétáltatunk kutyát, hogy a kutya engem néz folyamtosan, így azért nem lehet nagy kikapcsolódás a séta senkinek. Ez a fajta szabadonkövetés jól mutat pályán, de nem az utcán . Pedig nagyon reménykedtem, hogy megtaláltam a szuper videót a laza pórázos sétálásról.
Idővel klikkelhet az ember arra, hogy a kutya feje lent van, de nem kerül elénk, vagy mögénk, a mostani kölykömnél már arra is klikkelek. (7 hónapos). De én alapból szeretem a kontrollt a pórázos sétánál, és ahhoz az első lépés a figyelem erősítése a pozíció tartása mellett. Az aussiem a legnehezebb eset, mert ha ő nem figyel rám, akkor előrerohan, szó szerint :D ezért tartottam fontosnak vele bemutatni a “hogyan”-t. Szóval, amit ezzel mondani akartam, hogy többféle kutya létezik, az egyiknél kell ez a kontroll, a másiknál elég a leengedett fejes pozícióra klikkelni. Ha el akarunk jutni A-ból B-be, akkor valahogy tanítanunk kell a kutyát. Én a fojtó és rángatás helyett inkább így tanítom. A köztes pedig az a kutya, aki nem akar folyton ezerrel előretörni, szeret a gazdi mellett lenni és elég neki arra a megerősítés. :)
Igen, egyetértek, én is szeretem elkülöniteni a heelwork-öt a laza pórázon sétától. Előbbinél szigorú kritérium van a poziciót, testtartást illetően, utóbbinál pedig csak annyi, hogy nem húzhat, ameddig a póráz nem feszül meg szabadon mozoghat, akár szaglászhat. Én egész más technikával tanitom a kettőt, a videón látható megvezetéses módszer nálam a heelwork-re van.
@@juditheiczinger8392 nálunk a heelwork pontos, tapadósabb pozíció, egészen más mozgással. Sétánál csak azt várom el, hogy ne törjön előre, azt, hogy ez úgy néz ki, mintha heelwork lenne, Shaney maga találta ki. :D Eleinte a figyelemre is erősítettem, ő pedig összekötötte a "lábhoz" vezényszóval (a többi kutyám nem ennyire szemkontaktusos). A heelwork vezényszava a "heel" amiben szinte feltapad a csípőmre és akciósan mozog (magasra emelt lábak).
Szia Orsi! Az én kutyam mindig nagyon rángat, legfőképpen azért,mert neki a séta a szimatolásról szól.Ha szagot fog a kaja sem érdekli.Erre van vmi ötleted? Másfél éves keverék.Valószínűleg agár és vizsla a domináns benne.KösziDóri
@@secretarypd Szia :) igen, ha kilépve a kapun, rögtön lábhozt kérsz tőle és figyelmet mielőtt elkeldenétek sétálni, ott kezdődig a tréning. Innentől pedig lépésről lépésre tudtok majd haladni, tehát megelőzöd a szimatolást. És ez a lényeg, hogy megelőzd azt, hogy a feje a földön legyen. Ne a táv megtétele legyen tehát a cél, hanem a figyelem. De ezt nehéz itt kifejtenem :) a lényeg, hogy megelőzd a szimatolást. Ha már lent van az orra és szagot fog, akkor nehezebb lesz visszaszerezned a figyelmét.
Nagyon jó videó! Én egy kicsit hosszúnak gondoltam elsőre, de minden kérdést klasszul körbejártál, ami csak felmerülhet a tanítás kapcsán, így szükség is volt a hosszra . Nagyon fontos, egy ilyen alapvető feladatot, így megtanítani, mert ez akár életet is menthet!
Köszönöm a videót. Nagyon hasznos, bár a magam részéről úgy gondolom, hogy egy jó gazdi ezt érzi, mindenesetre nagyon hasznos, főleg első kutyás gazdiknak. Nagyon hálás vagyok a munkáért.🥰
Nagyon köszönöm, sok videót megnéztem már erről, de a tiéd a legjobb...örök problémában vagyok ezzel, mert a kutyusok folyton húznak...remélem ez majd beválik.😊😊😊😊
A kutyám kb. 10 hónapos koráig nagyon engedelmes volt, szépen sétált pórázon is... aztán egyszer csak elkezdett húzni, és egyre rosszabb lett a dolog. Most 1 éves, és nagyon nehezek lettek így a séták. Teljesen véletlenül dobta be nekem a youtube a videódat, nem is keresgéltem még a témára, de nagyon megörültem neki. Mától elkezdem vele a gyakorlást, köszönöm a segítséget! ☺️👌🏻
Olyan jó lenne olyan oktató videókat látni ahol teljesen tudatlan kutyán mutatják meg a folyamatot. Jó a videó amúgy, csak sokkal jobb lenne azt látni, hogy a gyakorlatban hogy megy, mondjuk egy átlagnál butuskább állattal.
Ki fogom próbálni :) amivel eddig próbálkoztunk az nem segített és mivel 25 kiló így eléggé fáj a karom minden séta végére :D hátha majd így megoldjuk a helyzetet, bízok benne, köszi a videót! :)
@@enikomasszazs hát értünk el javulást, de még nem az igazi. Többször rá kell szólnom séta közben, hogy lassítson, főleg induláskor, a felénél azért általában már szépen jön, nem feszül a póráz. De ez csak akkor működik, ha egyedül sétáltatom. ha más is jön velünk, akkor sokkal nehezebb. Valamint arról még mindig nem sikerült leszoktatni, hogy az autókat ne akarja támadni, ezért mindig le kell vele állnom, amíg elmegy a kocsi. A biciklisekkel ugyan ez a helyzet. Ő a harmadik kutyám, és nem is a legnagyobb, az első kettőt gond nélkül meg tudtam tanítani a szép, rendezett sétára, vele azonban megküzdünk érte.
@@viktoriafazekas7293 koszonom valaszod. Hat nem tul biztato. 😑 En egy eves idegbomba stafforddal kezdenem most, aki szogesben is huz 😑 hat nemtom...majd megprobalom
szia!!! Nagyon hasznos videó volt :) Esetleg később láthatunk majd arról is videót , hogy sétálsz a 4kutyussal egyszerre? Illetve hogy hogyan irányítasz 4kutyust egyszerre?
Nagyon jo video koszonom! Olyan kerdesem lenne hogy mi a teendo ha a kutyam seta kozben megmakacsolja magat leul es az istenert sem akar tovabb jonni? Ilyenkor azt latom rajta mintha felne tovabb jonni pl egy erdos reszen ha egy nagyobb lejton megyunk le itt meg neha sikerul jutalomfalattal lecsalni de rendszeresen csinalja ezt mikor setabol hazaerunk es nem hajlando bejonni a lepcsohazba es ilyenkor altalaban kezben kell felhozni! Amugy egy kolyok yorkirol van szo!
Nagyon jók a videóid , sokat használtak. Azt szeretném megkérdezni a lányom nevében, hogy amikor sétálunk van egy rét ahol elengedjük a kutyánkat. De hogyha van ott egy másik kutya a kutyánk képes visszafutni hozzá harminc méterről is. És vele marad. Mit tegyünk ez ellen?
Szia! Gratulálok a videódhoz, nagyon tetszett. Egy szávavölgyi kopót meg lehet tanítani így sétálni? Ha szagot fog, makogva megyünk végig az utcán, mintha vadásznánk, csak az orra számít. Sajnos sose vadásztunk vele.
Szia! A mi kutyánk 9 hónapos lett pár napja és sajnos nagyon neveletlen. Tanítgatjuk, jutalomfalatot kap és simit, ha jól csinál valamit. A szobatisztaságra még neveljük, viszont a séta egyáltalán nem megy neki. Ha kivisszük teljesen megőrül és ugat mindenkire illetve nagyon húz. Jutalomfalatot nem fogadja el, ha kint van és nem is hallgat ránk szinte. Ha rászólunk, akkor két lépést tesz mellettem vagy párom mellett, de utána megint teljesen irányíthatatlan. Szerinted mi lenne a helyes módszer, hogy rendesen sétáljon mellettünk?
Szia Orsi! Nagyon tetszenek a videóid. Van egy 4 éves mudi lányom, aki ha kilépünk a kapun, egyszerűen nem érdekli semmilyen jutalom falat csak menni, menni. Igaz, hogy sokszor flexi pórázzal vittük ki, lehet itt rontottuk el. Habár az elején még normál rövid póraz volt nálam. Most van egy 5 hetes babája, nem szeretném ugyan azokat a hibákat elkövetni vele.
Nekem 7 éves a kutyám de sosem lehetett sétálni vinni, mert random leült/lefeküdt az utcán és nem lehetett megmozdítani, és azután, hogy nagyobb lett, már nem tudtuk kézben hazavinni/bármit csinálni vele. Most eldöntöttem, hogy mindenképp megtanítom. De állandóan tele van energiával, nem ismer más kutyákat és mindenkit megugat de szerintem csak azért, mert örül nekik. Plusz egyszer kifutott és elütötte az autó, 1-2 horzsoláson kívül semmi baja nem lett szerencsére, viszont azóta nem mer kimenni a kapun, sem kajával, sem játékkal nem lehet rávenni. Elég nagy az udvar, de szeretném ha többet mozogna, és ha megismerkedne a világgal. Van valami tipp, hogy mit tudnék vele csinálni?:(
2 ปีที่แล้ว
Láttam ill. hallottam van csattogtató a tanításhoz, úgy láttam, hogy akkor szólalt meg, mikor kapta a jutalomfalatot, jól láttam?
Bocsánat ha buta a kérdés, de miért bal oldalra kell lábhoz igazítani? Mikor sétállunk akkor magyarországi közlekedést figyelembe tartva gyalogosként is, a jobb oldalunkon van az útpadka, fű, vagy épp ház oldala. Ráadásúl ha 2 kutyás szembejönne egymással, és mind a kettőnek bal oldalt vana kutyája, akkor a kutyák egymással mennek szembe lényegében, ha bal oldalt vannak. Köszönöm a magyarázatot előre is. :)
Szia. Engem az érdekelne,hogyha be hívást gyakorolom a 2 éves Argentin dog kutyusommal,hogyan tudnám rá venni,hogy ne szimatoljon be hivásnál amíg hozzám ér?
Nekünk is border collienk van viszont sétánál teljesen "megőrül" ugrál a kocsikra húz és amit a kertünkben tud az kint olyan mintha elfelejtené és nem tudom mit csináljak-csináljunk vele😕
Vizslám van, 5 hónapos. Fél séta közben egy szakaszon jönni. Kutyák, macskák, autók, biciklisek, gyalogosok, bármi. Csak sok jutalomfalattal tudom átsegíteni azon a részen. Pár héttel ezelőtt már egész jó volt, de most megint visszaesett. Van ötleted, hogy tudok segíteni?
Kedves Juli! Nagyon fiatal még, így sok türelem és gyakorlás kell. Jól tetted, hogy megvezetted jutalomfalattal, csak ne hagyd abba, mert félős kutyáknál hosszabb szoktatás szükséges, mint gondolná az ember. :)
Szia! Tudnál segíteni? A kertben alakítottunk a collienknak egy illemhelyet hogy oda végezze a dolgát. Hogyan érdemes megtanitani hogy oda szokjon? Válaszodat köszönöm
Szia! Ez akkor működik a legjobban, ha nincs kint egész nap a kertben, hanem kiviszitek -mintha lakásban laknátok- egyenesen arra az illemhelyre. Ha következetesen gyakoroljátok ezt a rutint, akkor néhány hét után már magától fog odamenni. :)
Nagy különbségek vannak a kutyák közt figyelem és türés tekintetében. Foglalkozta olysn kutyával amelyik tanítás nélkül figyelt rám, de voltolyan smelyiknek meg krllett tanítani.
Kedves Sándor! A videóban Ausztrál juhászkutya és mini amerikai is szerepel. Előtte óriás uszkárom volt. :) Tény, hogy nem Bordeauxi, de azért nem CSAK border collieval mutatom meg a módszerem. :)
@@KrizOrsi Kedves Orsi! Természetesen nem vitatom az érdemeit a kutya nevelés területén, sőt gratulálok hozzá! Viszont arra akartam rávilágítani, hogy egy esetlegesen laikus gazdinak, óriási kitartásra van szüksége ezen a területen.
Szia! Van egy lassan 1 éves keverék kan kutyusom, akivel idáig élvezet volt a séta, sose volt baj a nagy távokkal és kutyákkal sem. Azonban, ahogy elkezdett férfiasodni kezelhetetlenné vált, bárhogy próbálkoztam. Nem figyel rám, nagyon húz és a többi kutyával is acsarkodik. Mit tehetnék, hogy ismét engedelmes legyen?
Kölyökkutyánál muszáj egyből pórázzal vagy csak ajánlott? Mert az én kiskutyám egyből rágja a pórázt ha rákerül. Esetleg valami tipp hogy leszoktassam? (12 hetes mudi szuka)
Vivi Boros nem muszáj. :) Leszoktatni tiltással lehet, ha már van valami tiltószó, amit ismer és dicsérni szóval, ha el tud úgy indulni, hogy nem kapja be a pórázt.
Szia. Ezt a módszert próbáltam én is alkalmazni az 5 hónapos golden retrieveremmel, de nem láttam rajta, hogy érdekelné az, hogy én akarok ezzel valamit tőle. Átlagban mennyi időre van a kutyáknak szüksége, hogy rájöjjenek a dologra? Az udvaron póráz nélkül is egész jól jön mellettem, ha van nálam jutalom. Az utcán viszont menne a saját feje után. Van esetleg még valami, amivel segíteném megértetni vele, hogy ha megállok az azért van, mert ő előre próbál menni? Köszi
Szia :) 5 hónaposan még nagyon kajlák, úgyhogy egyrészt türelem, másrészt sűrű figyelem és jutalmazás. Tehát ha elindultok, akkor ne az legyen a cél, hogy eljussatok A-ból B-be, hanem hogy minél tovább bírja melletted (parancsszó és sűrű jutalmazás). Ha úgy érzed, hogy ez csak 50 méter, akkor 50m után fordulj vissza és ennyi elég volt. Másnap újból mehettek, és egyre nagyobb távot fogtok tudni megtenni úgy hogy melletted marad. :)
@@KrizOrsi Akkor is érdemes megállni és visszahivni, ha a kutyám laza pórázon, de átvált szimat üzemmódra és szaglászva jön mellettem? Köszi a választ :)
@@kurthybela én eleinte nem hagyom szimatolni a kutyáimat, a feladat a séta. Ha megállok valahol, akkor jöhet a szimat, vagyis akkor engedem, tehát én irányítok, én döntöm el, hogy mikor állunk meg és mikor lazulhat a kutya. Természetesen, ha tudom, hogy pisilnie kell, akkor megállok és hagyom, hogy szimatolva jöjjön az inger, de erre hamar ráérez a gazdi, hogy mikor kell ürítenie a kutyájának. Pl séta előtt, ahogy kiviszem...
Szia. Egy border collink van, 8 hónapos. Elképesztően húz, nem tudjuk kontrollálni, a csajok nem is tudják elvinni. A kérdés az, hogy a jutalmazós rendszerhez a kutyának éhesnek kell lennie? Illetve ezt a gyakorlatot, amit bemutattál a videóban, ezt meddig kell csinálni 2-3 hónap?
Szia! Egy új szokás kialakítása általában 80 nap. Ha kitartó és következetes az ember, akkor meghozza a gyümölcsét, persze ez a legnehezebb az egészben. :) Én soha nem éheztetek, minden étkezést megtartok és azon felül jutalmazok a kutya számára legfinomabb falatokkal. A szokás itt is segíteni fog, ugyanis, ha a kutya megszokta az ingerszegény környezetben való rendszeres gyakorlást a finom falatokkal, akkor a fokozatosság elvét követve, kint az utcán is sikeres lesz a gyakorlás. Csak nagyon sok munkát kell fektetni bele. A border érzékeny fajta, nem is bírja szerencsére a kemény módszereket. :)
Hát èn lassan 3 hónapos nèmetjuhásszal szenvedek, nem igazán fogad szót, ül, fekszik megy de a marad, póráz, nagyon nem :( Minden más elfoglalja nem tudok vele düllőre jutni. Rajta van a póráz elkezdi rágni, nem tudom mèg vezetni se. Pedig ha az eleje bukó, nem tudom ki vinni így.
Kedves Dániel! A 3 hónapos kutya még babakutya. Olyan, mintha egy 1 éves kisgyereket akarnánk biciklizni tanítani a forgalomban. Csalogasd jutalomfalattal és legyen minél többet rajta egy nap a póráz. Azért rágja, mert kellemetlen még neki, illetve szokatlan. Ebben a korban és még néhány hónapig mindenhez csak szoktatni kell, nem elvárni. Türelem és nyugalom. :)
@@danielszente3885 türelem. :) gondolom jól le van sokkolódva a póráztól. Gyakorolj vele minden nap jutalomfalattal, játékosan engedelmes feladatokat és trükköket (ül, áll, fekszik, forog, kerül… stb.) és amikor rácsatolod a pórázt, azonnal adj neki egy falatot. Hagyj időt a kimozdulásra, menni fog. :)
@@KrizOrsi hát nem tudom, nèzd sok időt töltök vele, ha szólok neki, nem jön oda, vidèken van ès szabadon, semmire se reagál. A kezemből eszik, nincs rossz kapcsolatom vele. Sőt. Elèg jó, de ezzel az a baj, hogy nem fogad szót. Motiválni juti falattal aztán főleg. Ül, fekszik ment de az se tökèletes. Nagyon Önfejű kutyus lesz, ès fèlek tőle hogy ilyen is marad.
Azt jól ki lehet használni :D canicross, bikejöring... ❤️ én is van, hogy bekötöm magam elé az aussiemat, kisétálunk így a mezőre, ahol már futhatunk is. :)
Ezek a módszerek nagyon jók és működnek is, de csak addig, amíg otthon a kertben gyakoroljuk, vagy az utcában nincsenek kutyák. De amint elérkezünk egy telekhez, ahol van kutya, abban a pillanatban ugrik le minden nevelés a kutyámról és őrült tempóban rohan a kerítéshez szájkaratét vívni az kerítés túloldalán lévő kutyával. Olyankor nem használ egyetlen szó sem. :(
Ez külön közömbösítő tréningeket igényel. Ha már megvan otthon a vezényszóra történő szembe nézés és maximálisan figyel rád a kutyád, akkor viheted ki ezt a szembe nézést az utcára. Ahol a kutyák ugyatnak, ott áll meg olyan távolságra tőlük, ahol még végre tudja hajtani a szembe nézést, nagyon dicsérj és jutalmazd érte, majd fokozatosan menjetek közelebb kb lépésenként. Ott zárd le a feladatot, ahol még tud figyelni rád. Hosszadalmas lesz a tanítás, de megéri. :)
@@KrizOrsi Kedves Orsi, köszönöm a válaszod. Tartok tőle, hogy akkor ez nem fog változni, mert sajnos nincs túl sok időm erre. Nyáron az autópályán találtam rá a mostani kutyámra. Kerestem a gazdáját, de nem lett meg, így én lettem az. Két állásom van plusz egyéb dolgok az életemben. Bár mindig is szerettem volna egy kutyát, de ez így most kicsit hirtelen jött és nem igazán tudom még a kutyanevelést is beintegrálni az életembe. Sétáltatom, játszok vele, rendeben tartom, de ezen felül már sem időm, sem energiám nincs a nevelésre. Tartok tőle, hogy már amúgy sem menne, mert nyáron tippelte az állatorvos olyan egyévesnek a kutyát. Szóval most lehet, olyan másfél éves. Egy-két dologra meg tudtam tanítani, mint pl. az "ül" "lához", igaz, nem pont úgy, mint ahogy te mutattad, de odajön a lábamhoz. Azt is sikerült elérnem, hogy már nem ugrik rám, de többet nem vagyok képes kihozni belőle.
@@schnitzelwiener7929 ne add fel, nagyon fiatal kutya még :) A sima séták közben is tudsz mindig egy kicsit gyakorolni vele, ha van kedves, nagyon nagy hatása lesz majd. :)
Nem kötözködni akarok, de jobb lenne olyan kutyákkal, akik még nincsenek betanítva. Az világos, hogy mit kell megtanítani, csak az nem, hogy hogyan. Te sétálsz és a kutya megy utánad, ha úgy megy, ahogy kell jutalmat kap. Az anyám kutyája, ha én sétálok, rám se hederít, leül és kéri a jutalomfalatot. El sem lehet vel úgy indulni, hogy ne feszüljön a póráz. :DDD
A sétához már kell, hogy legyen napi tréning rutin és figyelem. Ezt a semmiből nem lehet sajnos felépíteni, vagyis előzetes tudatos tanítás nélkül nem megy a közlekedés sem. A többi videómban megtalálhatók a figyelemtréningek, alapfeladatok, amiket minden nap kell gyakorolni ahhoz, hogy idáig eljussunk. Akinek sikerül ezen videóm alapján a séta tanitása (ami szintén nagyon hosszadalmas), annak már van olyan alapja a kutyájával, hogy képes magára irányítani a figyelmét. Röviden, a kutyák képzése nem a pórázos sétával kezdődik. :)
Szia! Nekünk van egy 4 hónapos kiskutyank 12 hetesen került hozzánk. 2 hete kezdhettuk kivinni sétálni,de nagyon fél az utcán! Remeg sír! Nagy nehezen 2 sarkot tudtunk meg tenni vele,de állandóan húzz vissza felé,és haza akar menni! Jutalom falatot egyáltalán nem akar elfogadni az utcán! És nagyon fél a többi kutyatol! Már tényleg nem tudom hogy tudnék neki segíteni! Tudsz nekem valami jó tanácsot adni? Köszönöm!
Én már mindent kipróbálta,és eddignem vált be. Remélem, hogy ez fog☺️Jutalomfalatot hogy kell utcán kivenni? Mert rám csak akkir figyel oda a kutyám igazán ha van nálam kaja😅 Mondjuk 3 hónapos.
Csamangó Anna Jázmin 3 hónaposan még nagyon kicsi. A láb mellett séta tanítása hosszadalmas, és azt kell szem előtt tartani, hogy a kutyának el kell sajátítania, meg kell szoknia, tehát idő, míg a jutalmazást teljesen kivehetjük. És persze következetesen kell csinálnunk, egyszer sem legyinthetünk, hogy “áá mindegy”. :)
Ha otthon gyakoroltok pórázon, akkor is ez történik? Először otthon póráz nélkül, majd otthon pórázon, az nagyon sokat segít. Mi is csináljuk ezt, illetve egy zárt helyen, a társasház közös kertjében, ugyanilyen sorrendben. Sok türelem kell :-).
Két kutyusom volt már, és sosem álmodtam volna, hogy egyszer még ilyen módon fogok megoldást böngészni kétségbeesésemben, mert bizony egy olyan kutyussal, aki határtalanul erősebb nálam, és eredendően húzókutya, nem működik a megállásos technika, hanem az én hason-húzásomba torkollik... Szóval, nagyon aranyos a videó, csak kicsit úgy érzem, mint amikor húszéves modelleken mutatják be a ránctalanítókrémek hatásosságát.
Ez a kutya nagyon be van tanitva... Igy nagyon nehez meg tenni az enyémmel. Egy olyan kutyát kellene a videóban tenni mint az enyém aki semmit nem tud.
A border collie-val persze nem nehéz. Nagyon intelligens és együttműködő kutya. Nekem a legkedvesebb kutyám egy talált, nem fajtiszta, kb. 3 hónapos kiskutya volt, az minden tudott magától. De tényleg, ilyen is van. Szinte magától kitalálta, hogy mit várunk el tőle, és sohasem tévedett. Drága Mixi, sajnos már régen elment.
Többféle jutalom létezik. Jutalomfalattal való jutalmazás, szociális jutalmazás és játékkal való jutalmazás. Biztosan ezek közül valamelyiket te is használod :) A kiképzés elég összetett dolog, én csak egy-egy szeletét tudom itt TH-cam-on bemutatni a videóimmal, amivel segíthetek az otthoni tanításban, nevelésben. Mindegyiknek az alapfeltétele a gondolkodás és figyelem a kutya felé.
@@KrizOrsi Jaj, ne! Mindig ide jutok klikkeresekkel. Hogy sokféle jutalom, stb. A tanítványokban (értsd emberekben) kell tudatosítani, hogy a kutyanevelés nem egyirányú, hanem kétirányú KOMMUNIKÁCIÓ! A kutya nem biorobot. Igen, "jutalmazok", azaz simán mondom neki, hogy köszönöm. Érdekes módon működik. Akár ismeretlen kutyával is.
@@gaborparlagh8378 kiváncsian kattintottam a profilra, hogy megnézzem a mindenttudó, kioktató hosszászólások mögött hátha találok valami tartalmat, ami a gondolkodó gazdis képzést mutatja be. Semmit nem látok egy biciklis szerencsétlenkedős videón kívül. Szóval tipikus mindenhez értő nagyképű troll komment. Inkább ne írtál volna semmit...
Hmm végig néztem ezt a videót. Vegyes érzelmeim vannak, nagyon tetszik ahogyan szabadon követést tanítasz, szuper munka, nagyon szépen mutat egy pálya munka során. Viszont én azt gondolom egy átlagos ember vagy mi IGP-sek nem így sétáltatunk kutyát, hogy a kutya engem néz folyamtosan, így azért nem lehet nagy kikapcsolódás a séta senkinek. Ez a fajta szabadonkövetés jól mutat pályán, de nem az utcán .
Pedig nagyon reménykedtem, hogy megtaláltam a szuper videót a laza pórázos sétálásról.
Idővel klikkelhet az ember arra, hogy a kutya feje lent van, de nem kerül elénk, vagy mögénk, a mostani kölykömnél már arra is klikkelek. (7 hónapos). De én alapból szeretem a kontrollt a pórázos sétánál, és ahhoz az első lépés a figyelem erősítése a pozíció tartása mellett. Az aussiem a legnehezebb eset, mert ha ő nem figyel rám, akkor előrerohan, szó szerint :D ezért tartottam fontosnak vele bemutatni a “hogyan”-t.
Szóval, amit ezzel mondani akartam, hogy többféle kutya létezik, az egyiknél kell ez a kontroll, a másiknál elég a leengedett fejes pozícióra klikkelni. Ha el akarunk jutni A-ból B-be, akkor valahogy tanítanunk kell a kutyát. Én a fojtó és rángatás helyett inkább így tanítom. A köztes pedig az a kutya, aki nem akar folyton ezerrel előretörni, szeret a gazdi mellett lenni és elég neki arra a megerősítés. :)
Igen, egyetértek, én is szeretem elkülöniteni a heelwork-öt a laza pórázon sétától. Előbbinél szigorú kritérium van a poziciót, testtartást illetően, utóbbinál pedig csak annyi, hogy nem húzhat, ameddig a póráz nem feszül meg szabadon mozoghat, akár szaglászhat. Én egész más technikával tanitom a kettőt, a videón látható megvezetéses módszer nálam a heelwork-re van.
@@juditheiczinger8392 nálunk a heelwork pontos, tapadósabb pozíció, egészen más mozgással. Sétánál csak azt várom el, hogy ne törjön előre, azt, hogy ez úgy néz ki, mintha heelwork lenne, Shaney maga találta ki. :D Eleinte a figyelemre is erősítettem, ő pedig összekötötte a "lábhoz" vezényszóval (a többi kutyám nem ennyire szemkontaktusos). A heelwork vezényszava a "heel" amiben szinte feltapad a csípőmre és akciósan mozog (magasra emelt lábak).
Szia Orsi! Az én kutyam mindig nagyon rángat, legfőképpen azért,mert neki a séta a szimatolásról szól.Ha szagot fog a kaja sem érdekli.Erre van vmi ötleted? Másfél éves keverék.Valószínűleg agár és vizsla a domináns benne.KösziDóri
@@secretarypd Szia :) igen, ha kilépve a kapun, rögtön lábhozt kérsz tőle és figyelmet mielőtt elkeldenétek sétálni, ott kezdődig a tréning. Innentől pedig lépésről lépésre tudtok majd haladni, tehát megelőzöd a szimatolást. És ez a lényeg, hogy megelőzd azt, hogy a feje a földön legyen. Ne a táv megtétele legyen tehát a cél, hanem a figyelem. De ezt nehéz itt kifejtenem :) a lényeg, hogy megelőzd a szimatolást. Ha már lent van az orra és szagot fog, akkor nehezebb lesz visszaszerezned a figyelmét.
Iszonytosan hasznosak a videóid! Óriási hála hogy ilyen rendezettek a videók és az egész csatorna!
Köszönöm Nóra! :) Nagyon örülök, ha hasznosak a videóim. :)
Nagyon jó videó! Én egy kicsit hosszúnak gondoltam elsőre, de minden kérdést klasszul körbejártál, ami csak felmerülhet a tanítás kapcsán, így szükség is volt a hosszra . Nagyon fontos, egy ilyen alapvető feladatot, így megtanítani, mert ez akár életet is menthet!
Köszönöm szépen , ez a videó rengeteget segitett. Már alig várom hogy megtanitsam a kis labrador kutyusomnak.
Köszi nagyon hasznos volt a sok jó tanács. Cuki kutyáid vannak! Remélem nekem is menni fog a sétáltatás!
Köszönöm a videót. Nagyon hasznos, bár a magam részéről úgy gondolom, hogy egy jó gazdi ezt érzi, mindenesetre nagyon hasznos, főleg első kutyás gazdiknak. Nagyon hálás vagyok a munkáért.🥰
Ez a videó nagyon tetszett.
Nagyon köszönöm, sok videót megnéztem már erről, de a tiéd a legjobb...örök problémában vagyok ezzel, mert a kutyusok folyton húznak...remélem ez majd beválik.😊😊😊😊
Köszönöm szépen ezt a videót! Nagyon hálás vagyok. Érthető és rettentően hasznos. ♥️
A kutyám kb. 10 hónapos koráig nagyon engedelmes volt, szépen sétált pórázon is... aztán egyszer csak elkezdett húzni, és egyre rosszabb lett a dolog. Most 1 éves, és nagyon nehezek lettek így a séták. Teljesen véletlenül dobta be nekem a youtube a videódat, nem is keresgéltem még a témára, de nagyon megörültem neki. Mától elkezdem vele a gyakorlást, köszönöm a segítséget! ☺️👌🏻
Szia, sikerült megtanitani szepen setalni az elmúlt egy evben?
Ez hasznos volt. Köszönöm szépen!
NAGYON KÖSZI!!!:D Nagyon sokat segítetél!!
Segítettél* (Nem tudok írni:D)
nagyon ügyes vagy Orsi csak így tovább
Olyan jó lenne olyan oktató videókat látni ahol teljesen tudatlan kutyán mutatják meg a folyamatot. Jó a videó amúgy, csak sokkal jobb lenne azt látni, hogy a gyakorlatban hogy megy, mondjuk egy átlagnál butuskább állattal.
köszönöm ezt a visszajelzést, tényleg jó ötlet :)
Ki fogom próbálni :) amivel eddig próbálkoztunk az nem segített és mivel 25 kiló így eléggé fáj a karom minden séta végére :D hátha majd így megoldjuk a helyzetet, bízok benne, köszi a videót! :)
Sikerült megoldani?
@@enikomasszazs hát értünk el javulást, de még nem az igazi. Többször rá kell szólnom séta közben, hogy lassítson, főleg induláskor, a felénél azért általában már szépen jön, nem feszül a póráz. De ez csak akkor működik, ha egyedül sétáltatom. ha más is jön velünk, akkor sokkal nehezebb. Valamint arról még mindig nem sikerült leszoktatni, hogy az autókat ne akarja támadni, ezért mindig le kell vele állnom, amíg elmegy a kocsi. A biciklisekkel ugyan ez a helyzet.
Ő a harmadik kutyám, és nem is a legnagyobb, az első kettőt gond nélkül meg tudtam tanítani a szép, rendezett sétára, vele azonban megküzdünk érte.
@@viktoriafazekas7293 koszonom valaszod. Hat nem tul biztato. 😑 En egy eves idegbomba stafforddal kezdenem most, aki szogesben is huz 😑 hat nemtom...majd megprobalom
@@enikomasszazs sok sikert!
szia!!!
Nagyon hasznos videó volt :) Esetleg később láthatunk majd arról is videót , hogy sétálsz a 4kutyussal egyszerre? Illetve hogy hogyan irányítasz 4kutyust egyszerre?
Igen, lesz olyan videó. :)
Szia Orsi! Én is kiváncs lennék a csehes beülés tanítására.
Nagyon jo video koszonom!
Olyan kerdesem lenne hogy mi a teendo ha a kutyam seta kozben megmakacsolja magat leul es az istenert sem akar tovabb jonni? Ilyenkor azt latom rajta mintha felne tovabb jonni pl egy erdos reszen ha egy nagyobb lejton megyunk le itt meg neha sikerul jutalomfalattal lecsalni de rendszeresen csinalja ezt mikor setabol hazaerunk es nem hajlando bejonni a lepcsohazba es ilyenkor altalaban kezben kell felhozni! Amugy egy kolyok yorkirol van szo!
Nagyon jók a videóid , sokat használtak. Azt szeretném megkérdezni a lányom nevében, hogy amikor sétálunk van egy rét ahol elengedjük a kutyánkat. De hogyha van ott egy másik kutya a kutyánk képes visszafutni hozzá harminc méterről is. És vele marad. Mit tegyünk ez ellen?
Szia! Gratulálok a videódhoz, nagyon tetszett. Egy szávavölgyi kopót meg lehet tanítani így sétálni? Ha szagot fog, makogva megyünk végig az utcán, mintha vadásznánk, csak az orra számít. Sajnos sose vadásztunk vele.
Heelwork tanításáról nem csinálnál egy ilyen videót?? Kaukázusi kanommal szeretném megtanulni, de sajnos nem igazán megy :)
Előre is köszönöm!!
Szia!
A mi kutyánk 9 hónapos lett pár napja és sajnos nagyon neveletlen. Tanítgatjuk, jutalomfalatot kap és simit, ha jól csinál valamit.
A szobatisztaságra még neveljük, viszont a séta egyáltalán nem megy neki. Ha kivisszük teljesen megőrül és ugat mindenkire illetve nagyon húz. Jutalomfalatot nem fogadja el, ha kint van és nem is hallgat ránk szinte.
Ha rászólunk, akkor két lépést tesz mellettem vagy párom mellett, de utána megint teljesen irányíthatatlan.
Szerinted mi lenne a helyes módszer, hogy rendesen sétáljon mellettünk?
Nagyon okos kutyusod van!
Mi egy samoyedet szeretnénk majd tartani.
Esetleg tudsz nekünk ajánlani jó hírű tenyésztőt?
Szia!Nagyon jó videó lett 😁Egy 5 éves németjuhásznál még ezt be tudom tanítani?😅
Szia :) A kor nem számít, maximum több ideig fog tartani a képzés. :)
Szia! Mit használsz jutalomnak ami kezelhető,szereti,és le is tudja nyelni? Köszi!
Szia!:) A csehes beülést hogyan tudjuk megtanítani?
Hány kiló jutifalat kell egy útra!?? 😄
Szia Orsi!
Nagyon tetszenek a videóid. Van egy 4 éves mudi lányom, aki ha kilépünk a kapun, egyszerűen nem érdekli semmilyen jutalom falat csak menni, menni. Igaz, hogy sokszor flexi pórázzal vittük ki, lehet itt rontottuk el. Habár az elején még normál rövid póraz volt nálam. Most van egy 5 hetes babája, nem szeretném ugyan azokat a hibákat elkövetni vele.
Nekem 7 éves a kutyám de sosem lehetett sétálni vinni, mert random leült/lefeküdt az utcán és nem lehetett megmozdítani, és azután, hogy nagyobb lett, már nem tudtuk kézben hazavinni/bármit csinálni vele. Most eldöntöttem, hogy mindenképp megtanítom. De állandóan tele van energiával, nem ismer más kutyákat és mindenkit megugat de szerintem csak azért, mert örül nekik. Plusz egyszer kifutott és elütötte az autó, 1-2 horzsoláson kívül semmi baja nem lett szerencsére, viszont azóta nem mer kimenni a kapun, sem kajával, sem játékkal nem lehet rávenni. Elég nagy az udvar, de szeretném ha többet mozogna, és ha megismerkedne a világgal. Van valami tipp, hogy mit tudnék vele csinálni?:(
Láttam ill. hallottam van csattogtató a tanításhoz, úgy láttam, hogy akkor szólalt meg, mikor kapta a jutalomfalatot, jól láttam?
Nem èrtem a klikket. Nem jobb, ha az èn hangomra dolgozik?
Kedves Orsi!
Hany hónapos kortól lehet tanítani a kutyust helyesen sétálni?
Az én kutyusom 3 és fél hónapos tacsi bigli keverék.
Szia.
Nekem Törpe Tacskóm van!
Nem sikerül leszoktatnom az ugatásról sétáláskor!!
Tudnál Nekem valami jó tanácsot adni??
Nagyon megköszönném!!
Bocsánat ha buta a kérdés, de miért bal oldalra kell lábhoz igazítani? Mikor sétállunk akkor magyarországi közlekedést figyelembe tartva gyalogosként is, a jobb oldalunkon van az útpadka, fű, vagy épp ház oldala. Ráadásúl ha 2 kutyás szembejönne egymással, és mind a kettőnek bal oldalt vana kutyája, akkor a kutyák egymással mennek szembe lényegében, ha bal oldalt vannak. Köszönöm a magyarázatot előre is. :)
És ha gyakoroltál vele eleget a végén akkor is megy a séta ha nincs az oldaladon a jutalom falatos táska?
@@Máté-m6f természetesen, de csak akkor, ha fokozatosan csökkentjük a segítségeket. Mint minden feladatnál.
Szia. Engem az érdekelne,hogyha be hívást gyakorolom a 2 éves Argentin dog kutyusommal,hogyan tudnám rá venni,hogy ne szimatoljon be hivásnál amíg hozzám ér?
Szia jól láttam, hogy itt voltatok Szigethalmon?
Amúgy igen én is kérdezni akartam kérlek válaszolj irj
Szigethalmon vagyunk, a Dogdance Iskolánk is itt van. :)
Nekünk is border collienk van viszont sétánál teljesen "megőrül" ugrál a kocsikra húz és amit a kertünkben tud az kint olyan mintha elfelejtené és nem tudom mit csináljak-csináljunk vele😕
Mindenképpen oktatót ajánlanék, egy olyan kutyaiskolát, ahol pozitív megerősítésekkel tanítanak, mert ez komoly, hosszú tréninget igényel. :)
Vizslám van, 5 hónapos. Fél séta közben egy szakaszon jönni. Kutyák, macskák, autók, biciklisek, gyalogosok, bármi. Csak sok jutalomfalattal tudom átsegíteni azon a részen. Pár héttel ezelőtt már egész jó volt, de most megint visszaesett. Van ötleted, hogy tudok segíteni?
Kedves Juli! Nagyon fiatal még, így sok türelem és gyakorlás kell. Jól tetted, hogy megvezetted jutalomfalattal, csak ne hagyd abba, mert félős kutyáknál hosszabb szoktatás szükséges, mint gondolná az ember. :)
@@KrizOrsi Nagyon köszönöm :-)
Mit csináljak ha a katyuám nagyon makacs? Légyszíves adj pár tanácsot!
Szia az lenne hogy igaz hogy a klikker nem jó nekik?ezért nem merem kipróbálni
Szia! Tudnál segíteni? A kertben alakítottunk a collienknak egy illemhelyet hogy oda végezze a dolgát. Hogyan érdemes megtanitani hogy oda szokjon? Válaszodat köszönöm
Szia! Ez akkor működik a legjobban, ha nincs kint egész nap a kertben, hanem kiviszitek -mintha lakásban laknátok- egyenesen arra az illemhelyre. Ha következetesen gyakoroljátok ezt a rutint, akkor néhány hét után már magától fog odamenni. :)
@@KrizOrsi köszi:)
Nagy különbségek vannak a kutyák közt figyelem és türés tekintetében. Foglalkozta olysn kutyával amelyik tanítás nélkül figyelt rám, de voltolyan smelyiknek meg krllett tanítani.
Tényleg ügyes, de azért egy border collie-val sokkal könnyebb mint egy bordeuxi-val!!! Gratula!!
Kedves Sándor! A videóban Ausztrál juhászkutya és mini amerikai is szerepel. Előtte óriás uszkárom volt. :) Tény, hogy nem Bordeauxi, de azért nem CSAK border collieval mutatom meg a módszerem. :)
@@KrizOrsi Kedves Orsi! Természetesen nem vitatom az érdemeit a kutya nevelés területén, sőt gratulálok hozzá! Viszont arra akartam rávilágítani, hogy egy esetlegesen laikus gazdinak, óriási kitartásra van szüksége ezen a területen.
@@sandorbalogh8687 köszönöm és igazat adok. :)
Szia! Van egy lassan 1 éves keverék kan kutyusom, akivel idáig élvezet volt a séta, sose volt baj a nagy távokkal és kutyákkal sem. Azonban, ahogy elkezdett férfiasodni kezelhetetlenné vált, bárhogy próbálkoztam. Nem figyel rám, nagyon húz és a többi kutyával is acsarkodik. Mit tehetnék, hogy ismét engedelmes legyen?
Bocs hogy én írok de szerintem első lépésben ivartalaníttasd. Attól kicsit lenyugszik mert most tombolnak a hormonjai.
Kölyökkutyánál muszáj egyből pórázzal vagy csak ajánlott? Mert az én kiskutyám egyből rágja a pórázt ha rákerül. Esetleg valami tipp hogy leszoktassam? (12 hetes mudi szuka)
Vivi Boros nem muszáj. :) Leszoktatni tiltással lehet, ha már van valami tiltószó, amit ismer és dicsérni szóval, ha el tud úgy indulni, hogy nem kapja be a pórázt.
@@KrizOrsi köszi a választ!
Szia. Ezt a módszert próbáltam én is alkalmazni az 5 hónapos golden retrieveremmel, de nem láttam rajta, hogy érdekelné az, hogy én akarok ezzel valamit tőle. Átlagban mennyi időre van a kutyáknak szüksége, hogy rájöjjenek a dologra? Az udvaron póráz nélkül is egész jól jön mellettem, ha van nálam jutalom. Az utcán viszont menne a saját feje után. Van esetleg még valami, amivel segíteném megértetni vele, hogy ha megállok az azért van, mert ő előre próbál menni? Köszi
Szia :) 5 hónaposan még nagyon kajlák, úgyhogy egyrészt türelem, másrészt sűrű figyelem és jutalmazás. Tehát ha elindultok, akkor ne az legyen a cél, hogy eljussatok A-ból B-be, hanem hogy minél tovább bírja melletted (parancsszó és sűrű jutalmazás). Ha úgy érzed, hogy ez csak 50 méter, akkor 50m után fordulj vissza és ennyi elég volt. Másnap újból mehettek, és egyre nagyobb távot fogtok tudni megtenni úgy hogy melletted marad. :)
@@KrizOrsi Akkor is érdemes megállni és visszahivni, ha a kutyám laza pórázon, de átvált szimat üzemmódra és szaglászva jön mellettem? Köszi a választ :)
@@kurthybela én eleinte nem hagyom szimatolni a kutyáimat, a feladat a séta. Ha megállok valahol, akkor jöhet a szimat, vagyis akkor engedem, tehát én irányítok, én döntöm el, hogy mikor állunk meg és mikor lazulhat a kutya. Természetesen, ha tudom, hogy pisilnie kell, akkor megállok és hagyom, hogy szimatolva jöjjön az inger, de erre hamar ráérez a gazdi, hogy mikor kell ürítenie a kutyájának. Pl séta előtt, ahogy kiviszem...
Szia. Egy border collink van, 8 hónapos. Elképesztően húz, nem tudjuk kontrollálni, a csajok nem is tudják elvinni. A kérdés az, hogy a jutalmazós rendszerhez a kutyának éhesnek kell lennie? Illetve ezt a gyakorlatot, amit bemutattál a videóban, ezt meddig kell csinálni 2-3 hónap?
Szia! Egy új szokás kialakítása általában 80 nap. Ha kitartó és következetes az ember, akkor meghozza a gyümölcsét, persze ez a legnehezebb az egészben. :) Én soha nem éheztetek, minden étkezést megtartok és azon felül jutalmazok a kutya számára legfinomabb falatokkal. A szokás itt is segíteni fog, ugyanis, ha a kutya megszokta az ingerszegény környezetben való rendszeres gyakorlást a finom falatokkal, akkor a fokozatosság elvét követve, kint az utcán is sikeres lesz a gyakorlás. Csak nagyon sok munkát kell fektetni bele. A border érzékeny fajta, nem is bírja szerencsére a kemény módszereket. :)
@@KrizOrsi köszönöm szépen a válaszod!
Nekem is border colliem van csak barna fehér
Hát èn lassan 3 hónapos nèmetjuhásszal szenvedek, nem igazán fogad szót, ül, fekszik megy de a marad, póráz, nagyon nem :(
Minden más elfoglalja nem tudok vele düllőre jutni. Rajta van a póráz elkezdi rágni, nem tudom mèg vezetni se. Pedig ha az eleje bukó, nem tudom ki vinni így.
Kedves Dániel! A 3 hónapos kutya még babakutya. Olyan, mintha egy 1 éves kisgyereket akarnánk biciklizni tanítani a forgalomban. Csalogasd jutalomfalattal és legyen minél többet rajta egy nap a póráz. Azért rágja, mert kellemetlen még neki, illetve szokatlan. Ebben a korban és még néhány hónapig mindenhez csak szoktatni kell, nem elvárni. Türelem és nyugalom. :)
@@KrizOrsi nehèz ha a jutalom falat se èrdekli, inkább halottat játszik minthogy kövesse. Áll aztán csak nèz 🥺
@@danielszente3885 türelem. :) gondolom jól le van sokkolódva a póráztól. Gyakorolj vele minden nap jutalomfalattal, játékosan engedelmes feladatokat és trükköket (ül, áll, fekszik, forog, kerül… stb.) és amikor rácsatolod a pórázt, azonnal adj neki egy falatot. Hagyj időt a kimozdulásra, menni fog. :)
@@KrizOrsi hát nem tudom, nèzd sok időt töltök vele, ha szólok neki, nem jön oda, vidèken van ès szabadon, semmire se reagál. A kezemből eszik, nincs rossz kapcsolatom vele. Sőt. Elèg jó, de ezzel az a baj, hogy nem fogad szót. Motiválni juti falattal aztán főleg. Ül, fekszik ment de az se tökèletes. Nagyon Önfejű kutyus lesz, ès fèlek tőle hogy ilyen is marad.
S hidd el, türelmes vagyok vele nagyon, de kezdem azt hitti hogy felesleges tanítani mert úgy se akarja- fogja.
Nekem husky van, már mindent megpróbáltam, de a lételeme a húzás. Na jó ha lefárad akkor már lazább. :D
Azt jól ki lehet használni :D canicross, bikejöring... ❤️ én is van, hogy bekötöm magam elé az aussiemat, kisétálunk így a mezőre, ahol már futhatunk is. :)
@@KrizOrsi Igen, ez sajnos Budapest, így itt korlátozottak a lehetőségeink, futás max, de az meg betonon nem szerencsés.
9:46 az én kutyám meg ennyit tud
Ezek a módszerek nagyon jók és működnek is, de csak addig, amíg otthon a kertben gyakoroljuk, vagy az utcában nincsenek kutyák. De amint elérkezünk egy telekhez, ahol van kutya, abban a pillanatban ugrik le minden nevelés a kutyámról és őrült tempóban rohan a kerítéshez szájkaratét vívni az kerítés túloldalán lévő kutyával. Olyankor nem használ egyetlen szó sem. :(
Ez külön közömbösítő tréningeket igényel. Ha már megvan otthon a vezényszóra történő szembe nézés és maximálisan figyel rád a kutyád, akkor viheted ki ezt a szembe nézést az utcára. Ahol a kutyák ugyatnak, ott áll meg olyan távolságra tőlük, ahol még végre tudja hajtani a szembe nézést, nagyon dicsérj és jutalmazd érte, majd fokozatosan menjetek közelebb kb lépésenként. Ott zárd le a feladatot, ahol még tud figyelni rád. Hosszadalmas lesz a tanítás, de megéri. :)
@@KrizOrsi Kedves Orsi, köszönöm a válaszod. Tartok tőle, hogy akkor ez nem fog változni, mert sajnos nincs túl sok időm erre. Nyáron az autópályán találtam rá a mostani kutyámra. Kerestem a gazdáját, de nem lett meg, így én lettem az. Két állásom van plusz egyéb dolgok az életemben. Bár mindig is szerettem volna egy kutyát, de ez így most kicsit hirtelen jött és nem igazán tudom még a kutyanevelést is beintegrálni az életembe. Sétáltatom, játszok vele, rendeben tartom, de ezen felül már sem időm, sem energiám nincs a nevelésre. Tartok tőle, hogy már amúgy sem menne, mert nyáron tippelte az állatorvos olyan egyévesnek a kutyát. Szóval most lehet, olyan másfél éves. Egy-két dologra meg tudtam tanítani, mint pl. az "ül" "lához", igaz, nem pont úgy, mint ahogy te mutattad, de odajön a lábamhoz. Azt is sikerült elérnem, hogy már nem ugrik rám, de többet nem vagyok képes kihozni belőle.
@@schnitzelwiener7929 ne add fel, nagyon fiatal kutya még :) A sima séták közben is tudsz mindig egy kicsit gyakorolni vele, ha van kedves, nagyon nagy hatása lesz majd. :)
@@KrizOrsi Rendben, köszönöm a biztatást! Akkor próbálkozom még vele. :)
Nem kötözködni akarok, de jobb lenne olyan kutyákkal, akik még nincsenek betanítva. Az világos, hogy mit kell megtanítani, csak az nem, hogy hogyan. Te sétálsz és a kutya megy utánad, ha úgy megy, ahogy kell jutalmat kap. Az anyám kutyája, ha én sétálok, rám se hederít, leül és kéri a jutalomfalatot. El sem lehet vel úgy indulni, hogy ne feszüljön a póráz. :DDD
A sétához már kell, hogy legyen napi tréning rutin és figyelem. Ezt a semmiből nem lehet sajnos felépíteni, vagyis előzetes tudatos tanítás nélkül nem megy a közlekedés sem. A többi videómban megtalálhatók a figyelemtréningek, alapfeladatok, amiket minden nap kell gyakorolni ahhoz, hogy idáig eljussunk. Akinek sikerül ezen videóm alapján a séta tanitása (ami szintén nagyon hosszadalmas), annak már van olyan alapja a kutyájával, hogy képes magára irányítani a figyelmét. Röviden, a kutyák képzése nem a pórázos sétával kezdődik. :)
@@KrizOrsi Értem. Akkor marad az, hogy arra megyünk, amerre a kutya akar, mert annyira el van kényeztetve, hogy így egyszerűbb. :D
@@ottmarfaddy3033 Ha így állsz hozzá,akkor az már rég baj. Ebből a kommentből ki is derült,hogy mi a probléma. :D
Szia! Nekünk van egy 4 hónapos kiskutyank 12 hetesen került hozzánk. 2 hete kezdhettuk kivinni sétálni,de nagyon fél az utcán! Remeg sír! Nagy nehezen 2 sarkot tudtunk meg tenni vele,de állandóan húzz vissza felé,és haza akar menni! Jutalom falatot egyáltalán nem akar elfogadni az utcán! És nagyon fél a többi kutyatol! Már tényleg nem tudom hogy tudnék neki segíteni! Tudsz nekem valami jó tanácsot adni? Köszönöm!
Én már mindent kipróbálta,és eddignem vált be. Remélem, hogy ez fog☺️Jutalomfalatot hogy kell utcán kivenni? Mert rám csak akkir figyel oda a kutyám igazán ha van nálam kaja😅
Mondjuk 3 hónapos.
Csamangó Anna Jázmin 3 hónaposan még nagyon kicsi. A láb mellett séta tanítása hosszadalmas, és azt kell szem előtt tartani, hogy a kutyának el kell sajátítania, meg kell szoknia, tehát idő, míg a jutalmazást teljesen kivehetjük. És persze következetesen kell csinálnunk, egyszer sem legyinthetünk, hogy “áá mindegy”. :)
@@KrizOrsi
Rendben köszönöm, a segítséget☺️
Kipróbáltam, amint rárakom a pórázt a francia bulldogra megmakacsolja magát és befeszíti mindenét😃🤣 nem hajlandó az istenértse.
Ha otthon gyakoroltok pórázon, akkor is ez történik? Először otthon póráz nélkül, majd otthon pórázon, az nagyon sokat segít. Mi is csináljuk ezt, illetve egy zárt helyen, a társasház közös kertjében, ugyanilyen sorrendben. Sok türelem kell :-).
AZ én kutyàmat nem lehet lefizetni ha nem akar valamit csinàlni, jutalom falattal sem érek El vele semmit.annàl sokkal okosabb.
Két kutyusom volt már, és sosem álmodtam volna, hogy egyszer még ilyen módon fogok megoldást böngészni kétségbeesésemben, mert bizony egy olyan kutyussal, aki határtalanul erősebb nálam, és eredendően húzókutya, nem működik a megállásos technika, hanem az én hason-húzásomba torkollik... Szóval, nagyon aranyos a videó, csak kicsit úgy érzem, mint amikor húszéves modelleken mutatják be a ránctalanítókrémek hatásosságát.
Ez a kutyám, akivel a videót készítettem a leginkább húzós kutyám. Talán azt is meg kellett volna mutatnom a videóban. :)
Nem kellene akárkinek engedni a kutya tartást.
Ez a kutya nagyon be van tanitva... Igy nagyon nehez meg tenni az enyémmel. Egy olyan kutyát kellene a videóban tenni mint az enyém aki semmit nem tud.
Nem jön be asszony! BENTLY-VEL, FERRARI- VAL tanuljon a gyerek vezetni a forgalomba? Hozz egy kutyukát, oszt mehet az élő video! " felíratkoznék"
A tanítványaim élőben tanulnak. :)
A border collie-val persze nem nehéz. Nagyon intelligens és együttműködő kutya. Nekem a legkedvesebb kutyám egy talált, nem fajtiszta, kb. 3 hónapos kiskutya volt, az minden tudott magától. De tényleg, ilyen is van. Szinte magától kitalálta, hogy mit várunk el tőle, és sohasem tévedett. Drága Mixi, sajnos már régen elment.
Menhelyi kiválasztott vagy a legközelebbi kóbórral megnézném a tanítást! " élő video , oszt még csengetnék is zsetont"
Egy apró megjegyzés. Jutalomfalat és klikker nélkül ugyanúgy megy, csak ahhoz a gazdinak gondolkodni és figyelni is kell.
Többféle jutalom létezik. Jutalomfalattal való jutalmazás, szociális jutalmazás és játékkal való jutalmazás. Biztosan ezek közül valamelyiket te is használod :) A kiképzés elég összetett dolog, én csak egy-egy szeletét tudom itt TH-cam-on bemutatni a videóimmal, amivel segíthetek az otthoni tanításban, nevelésben. Mindegyiknek az alapfeltétele a gondolkodás és figyelem a kutya felé.
@@KrizOrsi Jaj, ne! Mindig ide jutok klikkeresekkel. Hogy sokféle jutalom, stb. A tanítványokban (értsd emberekben) kell tudatosítani, hogy a kutyanevelés nem egyirányú, hanem kétirányú KOMMUNIKÁCIÓ! A kutya nem biorobot. Igen, "jutalmazok", azaz simán mondom neki, hogy köszönöm. Érdekes módon működik. Akár ismeretlen kutyával is.
@@gaborparlagh8378 kiváncsian kattintottam a profilra, hogy megnézzem a mindenttudó, kioktató hosszászólások mögött hátha találok valami tartalmat, ami a gondolkodó gazdis képzést mutatja be. Semmit nem látok egy biciklis szerencsétlenkedős videón kívül. Szóval tipikus mindenhez értő nagyképű troll komment. Inkább ne írtál volna semmit...
@@Zool2107 A vélemény szabad, a tied is, az enyém is. A kutyákhoz véletlenül valóban értek, de nem zavar, ha nem hiszed.
Szia
Minden esetben jutalomfalat?
A napi étkezése hogy alakul a sok jutalomfalat miatt?
Várom a választ és köszönöm.
Bocsi, hogy én válaszolok, de akár a kutya kajáját is felhasználhatod jutalmazáshoz. Így megdolgozik az ételért.
@@VidicanEdina Köszi a választ .
Értem.