Örülük a feljavításnak Korábban már végigjátszottam ps4-en egy mestermű ez a játék, mind technikailag, hangilag és sztoriban is rendesen odaver. számomra első végigjátszásnál olyan érzelemi hullámvasút volt ez a kaland, amit sose felejtek el. A második rész szintén jobb lett és bővebb remélem azt is megkapja a pc-s tábor Félelmetes milyen jól néz ki a grafika, a klickerek hangjai élesebbek, a fegyverfejlesztés nagyon jó volt a kettőben örülök hogy itt ez visszaköszön Ha lesz ps5 konzolom, tuti végignyomom olyan játék ez ami egy csoda, és a Naughty Dognál remélem már a harmadik rész sztoriját kalapálják Szuperek a tesztek, csak így tovább Ment a like
Én örülök, hogy feljavították ezt a játékot. Igaz, hogy túl van árazva, de ha majd lentebb megy az ára újrajátszom. Addig is aki eddig nem játszott vele annak biztos nagy élmény lesz. :)
Legjobb játék The Last of us1-2!nagyon remélem lesz 3 is ès Apa azzal is játszik ès megosztja velünk🎮☺️🎮❤️üdv egy Apa✌️😄nagyon jó játéktesztek🎮kitartás ès maradj velünk
Én abba a pici táborba tartozom, aki még csak most játszotta végig életében először az első részt :D de az ára miatt maradtam a remastered-nél. Annyira megtetszett a világ, a sztori és a hangulat, hogy egyből belevágtam a part 2-ba is. Előbb vagy utóbb megvesszük ezt a remake-et is :)
2 ปีที่แล้ว
A lényeg, hogy belevágtál, rossz verzió amúgy sincs.
Szia! Szeretnénk meghívni téged a Geekcon rendezvényünkre! A gamer termünkben lenne lehetőség egy Gamer előadásra,és mi rád gondoltunk!😊🎮 Ha felkeltettem érdeklődésedet vegyük fel a kapcsolatot.🇭🇺 Köszönöm. Üdv Donnert Nikolas Geekcon Főszervező.
@ plusz pcn első nap fent lesz torrenten és főleg itthon, főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben a gépesek full ingyen húzhatják majd be. De VPN miatt ha valaki esetleg fizetne érte, akkor is a töredékét fizeti a 27 ezernek. Ja és annyival még szegényebb is mint az előző verziók hogy ebben még multi sincs. Jó nagy lehúzás ez az egész, bármennyire is egy meghatározó játékról beszélünk.
Ha megnézzük, hogy nem csak az arc mimka lett sokkal szebb még a PS4 -es második résznél is akkor szerintem megérte az árát ez a játék. Sony részéről ez a + 10 euro emelés szerintem érthető. Mi játékosok sokkal szebb és részletesebb játékokat várunk el évről évre, ehhez viszont kell az idő és az ember, ezek pedíg pénzbe kerünek. Remek játék lett, megérdemelete az első rész ezt a fajta felújítást. Azok akik fanyalognak a játék ára miatt pedíg nem tudom mit éreznek. Nem kell megvenni első nap, lehet vele várni fél évet vagy évet is, illetve lehet használtan is majd venni...
Egyetlen videós sem jegyezte meg, de ha 300 Ft lenne egy euro, akkor közel sem ennyibe kerülne. Nem a Sony tehet róla hogy semmitsem ér a pénzünk.
2 ปีที่แล้ว +1
Nem csak az árfolyam miatt, odakint is elkérnek érte 70 dollárt, és sopánkodnak azon, vajon miért ilyen drága. Valószínűleg 15k körül nem okozna ekkora fejvakarást.
@ nagyon régóta 60 dollár ott egy AAA játék. Számoljunk 300-as euróval, és a mostanival, 405-el. Pár év alatt, 6300Ft al lett drágább nálunk a játék. Miközben odakint is van infláció, magyarul ott egyre olcsóbb lett. Aztán most emeltek 10 dollárt rajta. 300: 21k 405: 28k Akármit mondhat bárki. Nem a sonyt kell köpködni, hanem magunkat.
Örülük a feljavításnak
Korábban már végigjátszottam ps4-en egy mestermű ez a játék, mind technikailag, hangilag és sztoriban is rendesen odaver. számomra első végigjátszásnál olyan érzelemi hullámvasút volt ez a kaland, amit sose felejtek el. A második rész szintén jobb lett és bővebb remélem azt is megkapja a pc-s tábor
Félelmetes milyen jól néz ki a grafika, a klickerek hangjai élesebbek, a fegyverfejlesztés nagyon jó volt a kettőben örülök hogy itt ez visszaköszön
Ha lesz ps5 konzolom, tuti végignyomom olyan játék ez ami egy csoda, és a Naughty Dognál remélem már a harmadik rész sztoriját kalapálják
Szuperek a tesztek, csak így tovább
Ment a like
A left behind már a ps4 remasternek is a része volt.
Én örülök, hogy feljavították ezt a játékot.
Igaz, hogy túl van árazva, de ha majd lentebb megy az ára újrajátszom.
Addig is aki eddig nem játszott vele annak biztos nagy élmény lesz. :)
Legjobb játék The Last of us1-2!nagyon remélem lesz 3 is ès Apa azzal is játszik ès megosztja velünk🎮☺️🎮❤️üdv egy Apa✌️😄nagyon jó játéktesztek🎮kitartás ès maradj velünk
Tudom hogy 3 éves de lehetne egy Ps5ös Days Gone teszt? Anno kimaradt neked 2019ben hiszen nincs róla videó
Én abba a pici táborba tartozom, aki még csak most játszotta végig életében először az első részt :D de az ára miatt maradtam a remastered-nél. Annyira megtetszett a világ, a sztori és a hangulat, hogy egyből belevágtam a part 2-ba is. Előbb vagy utóbb megvesszük ezt a remake-et is :)
A lényeg, hogy belevágtál, rossz verzió amúgy sincs.
Szia! Szeretnénk meghívni téged a Geekcon rendezvényünkre! A gamer termünkben lenne lehetőség egy Gamer előadásra,és mi rád gondoltunk!😊🎮
Ha felkeltettem érdeklődésedet vegyük fel a kapcsolatot.🇭🇺
Köszönöm. Üdv Donnert Nikolas Geekcon Főszervező.
Algoritmus miatti támogató komment
Szükség van rá!
Akkor ez egy Master remake?
Remastmakered
Kicsit túl van árazva azért.
Ez nem is kérdés.
@ plusz pcn első nap fent lesz torrenten és főleg itthon, főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben a gépesek full ingyen húzhatják majd be. De VPN miatt ha valaki esetleg fizetne érte, akkor is a töredékét fizeti a 27 ezernek. Ja és annyival még szegényebb is mint az előző verziók hogy ebben még multi sincs. Jó nagy lehúzás ez az egész, bármennyire is egy meghatározó játékról beszélünk.
Ha megnézzük, hogy nem csak az arc mimka lett sokkal szebb még a PS4 -es második résznél is akkor szerintem megérte az árát ez a játék. Sony részéről ez a + 10 euro emelés szerintem érthető. Mi játékosok sokkal szebb és részletesebb játékokat várunk el évről évre, ehhez viszont kell az idő és az ember, ezek pedíg pénzbe kerünek. Remek játék lett, megérdemelete az első rész ezt a fajta felújítást. Azok akik fanyalognak a játék ára miatt pedíg nem tudom mit éreznek. Nem kell megvenni első nap, lehet vele várni fél évet vagy évet is, illetve lehet használtan is majd venni...
Az, hogy van, szuper. De nem vagyok milliomos.
Egyetlen videós sem jegyezte meg, de ha 300 Ft lenne egy euro, akkor közel sem ennyibe kerülne.
Nem a Sony tehet róla hogy semmitsem ér a pénzünk.
Nem csak az árfolyam miatt, odakint is elkérnek érte 70 dollárt, és sopánkodnak azon, vajon miért ilyen drága. Valószínűleg 15k körül nem okozna ekkora fejvakarást.
@ nagyon régóta 60 dollár ott egy AAA játék.
Számoljunk 300-as euróval, és a mostanival, 405-el.
Pár év alatt, 6300Ft al lett drágább nálunk a játék.
Miközben odakint is van infláció, magyarul ott egyre olcsóbb lett.
Aztán most emeltek 10 dollárt rajta.
300: 21k
405: 28k
Akármit mondhat bárki.
Nem a sonyt kell köpködni, hanem magunkat.
@@leszteramolesztercsecsenkur Hajra összefosás! :D