39. Régi Zenei Napok - aftermovie 2023

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 23 ส.ค. 2023
  • A 39. Régi Zenei Napok rendezvénysorozatára a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében 2023. július 1-8. között került sor Vácott. A meghirdetett mesterkurzusok - melyekhez világhírű közreműködőkkel fesztiválkoncertek is kapcsolódtak - remek továbbképzési lehetőség a magyar és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok, illetve az ország valamennyi zeneművészeti egyetemének hallgatói számára.
    Az egy hetes programsorozat csodás kalandokat tartogatott. A régizene méltán elismert hazai szereplői a Capella Savaria és a Purcell Kórus, akik ezúttal a híres brit karmester és régizenei szaktekintély, Marcus Creed vezényletével mutatták be július 1-én a Fehérek Templomában a német barokk gyöngyszemeit, Händel és Strattner válogatott műveit. Július 3-án a mesterkurzusokat vezető professzorok adtak kamarakoncertet. Ezután július 5-én a Fehérek Templomában a Savaria Barokk Zenekar és a Capella Du Mont kamarakórus előadásában három grand motet is felcsendült a francia barokk hajnalából, melyek szerzője Henry Du Mont. Végül július 8-án a résztvevők kurzuszáró hangversenyét követően a régizene hazai mesterei, azaz Vashegyi György és két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, Johann Sebastian Bach két gyönyörű kantátáját szólaltatták meg nemzetközileg elismert szólistákkal kiegészülve a szombati zárókoncerten.
  • เพลง

ความคิดเห็น • 1