8:00-nál az, amit nem tudtál, hogy mi az, az egy keverő. :D Több sávra volt leosztva (8, ha jól látom + 2 Master) Azzal tudják szabályozni, hogy a mikrofon(ok) milyen erősen szóljanak, tudnak keverni rajtuk, ha túl halk vagy túlműködnek. Felettük a potméterek vannak, amivel mondjuk az egyes sávokat lehet külön-külön hangszínelni, vagy teljesen némítani. Legfelül pedig a 8 mikrofonbemenet, ahova bedugod a mikrofont (mondjuk a 3-as sávra), akkor azon a sávon tudod állítani az értékeket.
Szia! A szinkronvideók csatornáról találtam rá a csatornádra. Szitkomokban hallom leginkább a hangod Nagyon ügyes vagy ès jól azonosulsz a szerepeiddel. Csak így tovább, sok sikert a továbbiakban!
Az ördög ügygédjénél milyen jól elcseszték a szinkronhangot. Nem csak a szinészekhez társítottakat, hogy melyik kihez jó, mert a film szereplőihez 90%-ban nem megfelelő szinkronhangot társítottak, hanem azt is, hogy a hangok melyik hangfalból mikor szóljon. Konkrétan a film végén mikor az ügyvéd hangán kellett volna megszólalnia az ördögnek, eredetiként arra az időre az ügyvéd hangján az ördöghöz kölcsönözve a szinkronhangot, a magyarban végig ugyanaz a hang ment mint eredetileg a karakternek alapból jelöltek. Innen látszott, hogy itt külön vették fel a szinkronhangokat. Ott cseszte el a magyar szinkron hang rendező, hogy az arcokra figyelt és ezért azokat adta oda a szinkronhangra, hogy ezt te csinálod, amit 1.-re papír szerint ráosztottak, de volt egy mondat, amit egy másik archoz kellett volna mondatni. Hogy nem derült ki akkor mikor az eredeti hang szerint fordították, vagy hallott a aszinkronhangot a fülesbe, hogy ez nem is az ő hangja, akit eddig hallott..., hogy de hát itt ennek más a hangja?! hogy nem hallotta meg? "Biztos elcseszték az eredeti fimlben"...:D persze..vagy inkább a magyarban..és mikor az ördög beszél szavanként más-más hangszóróból, jobb elöl, bal hátul, bal elöl vagy iltyesmiképpen változott hol kéne megszólalnia .a magyarban végig szteretóban ment. köszi.ezért van megcsak DVD-n de angolul.. nincs rajta magyar szinkron... újraszinkronizálások. borzalmas....- Megvolt az első szinkron, szöveg és hangilag minden rendben.,hangsaúj és egyuebek és az újraszinkronban amennyire csak el lehet cseszni egy filmet ezt megtették. Szerintem ugyan az a hang rendező volt mint aki az ördög ügyvédje filmet is magyarhang rendezte. Back to the feature - az újabb szinkronai, ami DVD-re került, az pocsék. Én ezért nem vettem meg lemezen. és mikor a doki telefonál, csak Martin hangját lehet hallani, az első szinkronban (MOZI/VHS) lehetett a dokiét is. emellett más a szöveg olykor, és leginkább rosszabb, de míg az elsőben a szinkronhangok játszottak a filmen szereplővel jól, addig a másodiknál már mintegy megunt házasságban.. csak legyünk már túl rajta féle érzetet adott a filmnek azok a hangi "játákok" mert minde szinkronhang "elfásult" hangot adott a karakterre, de korábba azelső szinkronnál pedig rendesen megcsinálták. És kb 90%-ban mindenkinek ugyan az a szinész lett a szinkronhangja mint korábban. A második szinkronok katasztrófa lettek talán szándékosan... Ennyire elcseszni valamit "véletlenül" nem lehet, de véletlenek amúgysincsenek. Tehát a magyar szinkron rendezőknek nem egyszer sikerült jó filmeknek elcseszni a film értékét.
Szia! Engem nagyon érdekel a szinkoron színészet. Igazából én ezzel szerenék foglalkozni. Nagyon tetszet a videó mert sokat megtudhatam a szinkron színészetről. Engem te inspirálsz ilyen téren.💕💕
Szia Andi!😘 Tudnál tippeket adni hogy hogy lehet jelenkezni egy ilyenre(vagy felkeresnek)? Mert már nagyon régi almom hogy szinkronszínész legyek..de amúgy nagyon jó vagy ment a like
Aaaaaaa annyira jóóóóó♥ Egy kerdesem lenne hogy honann tudod hogy mikor lepsz be?vagyis hogy a szinesz mikor beszel es hogy milyen hangsullyal kell meg ami kozben beszelsz akozben szol a hang?amugy nagyon nagyon tetszik♥♥♥
Szia, nagyon jó volt a videó!^^ Én is beállok a sorba, akik azt kérdezték, hogyan lehet bekerülni. Én egészen kicsi korom óta rajongok a szinkronért, az ismerőseim, barátaim fogják a fejüket, mert nagyon sok hangot felismerek és ezzel fárasztom őket ha moziba megyünk :D Láttam hogy valaki írta a Talent Studiót, de nekem ilyesmire nincsen pénzem :/ Nagyon hálás lennék ha adnál pár tippet vagy csinálnál belőle egy videót. Ha pedig már volt ilyen akkor ne haragudj o.O
Háá....véégre egy olyan vidi ahol megmutassák hogy néz ki a stúdió. 😃😃 Ha felnőtt leszek énis szinkronizáló szeretnék lenni! És nagyon jó tehetséged van a szinkronizáláshoz szerintem!😆 A kérdésem pedig az lenne,hogy mennyire nehéz csinálni ezt a szinkronizálást?
*szinkronsüti* Nekem lenne egy kérdésem 😅 Mi kell ahhoz,hogy egy ilyen színművészeti (vagy milyen 😅) suliba felvegyenek? Remélem nem fogalmaztam bután vagy valamixd
•-• neten kereshetsz szinkron iskolákat és ha oda elmész és azt mondjak hogy a hangod különleges vagy alkalmas egy filmhez(és persze te is bele mész)akkor így lehet
wow :) nekem tök máshogy hangzik a hangod a filmben, mint a saját videóidban :) szerintem nem tűnne fel, ha hallanálak egy filmben :) de minden elismerésem, ehhez születni kell :)
Debii Powa én szeptembertől menni fogok szinkron suliba és az alaphangom nekem sem valami csodás de régebben így kísérleteztem és például ha el tudod vekonyitani vagy valami akcentust tudsz csinálni máris sok esélyed van bekerülni filnekbe sorozatokba
@@andrasforgacs6087 szia! Melyik szinkron suliba mentél? Engem is érdekelne. A hangom megvan hozzá viszont csak 16 vagyok és már van egy gimi ahol tanulok. Hogy van a suli? Olyan mint egy rendes amibe minden nap bejársz vagy ilyen tovább képzés féle?
Lora sajnálom hogy én válaszolok,de én a Talent studióba jártam! Facebookon megtalálod őket! Elmész egy castingra és ha megfelel a hangod akkor beválasztanak elég drága 320 ezer ft. De megéri olyan emberekkel találkozol mint pl.: Czető Zsanett,Kökényesi Ági stb. Ez egy jó reklám mert szinkronrendezők megismernek és onnantól kezdve behívnak stúdiókba! Csinálnak portfolió fotózást! De ha nem szeretnéd akkor csak add meg a számod valamilyen stúdiónak behívnak és ott kipróbálhatod magad!
Nagyon jó lett a videó! Azt szeretném kérdezni h egy színésznek/szinkronszinésznek kötelező énekelni tudnia?? Ismered vagy találkoztal már Kovács Patríciával?
Szia Andi. Én épp most kezdem ezt az egészet és nagyon izgulok mert még azt se tudjuk mikor lesz a casting😂 És ha tudsz tanácsot adni azt megköszöném írtam instán de ha nem tudsz/akarsz akkor nem kell csak legyszi ird meg hogy irsz e vagy nem
Szinkronsüti💖annyira vártam már ezt a videót💝még sosem gondolkoztál el azon hogy színházban is színészked? Vagy szoktál színházakban is szerepelni? Ott leszel az ovs-en?😍
Nekem minden álmom, hogy szinkronhangszinésznő legyek.. Mondcsak, ehez valami jelentkezés kell? Ez kortól függ? Nagyon különlegesnek kell lennie a hangomnak? Mert párszor mondták már, hogy jó a hangom, és szeretek játszani a hangommal.
Átlagosan kb mennyi idő míg egy filmet készre szinkronizálsz? Tudom, ez azért sok mindentől függ, pl mennyi szereped van benne, meg milyen hosszú az adott film stb. csak mégis úgy hogyan lehet behatárolni, mennyi időt vesz ez igénybe?
Wow! Szuper lett! :)
5:17 OMG, Dolmány Attila! Egyik kedvenc szinkronszínészem!
Holl Nándor is ott volt.
8:00-nál az, amit nem tudtál, hogy mi az, az egy keverő. :D
Több sávra volt leosztva (8, ha jól látom + 2 Master)
Azzal tudják szabályozni, hogy a mikrofon(ok) milyen erősen szóljanak, tudnak keverni rajtuk, ha túl halk vagy túlműködnek.
Felettük a potméterek vannak, amivel mondjuk az egyes sávokat lehet külön-külön hangszínelni, vagy teljesen némítani. Legfelül pedig a 8 mikrofonbemenet, ahova bedugod a mikrofont (mondjuk a 3-as sávra), akkor azon a sávon tudod állítani az értékeket.
Ahh kulisszák mögött...Andi olyan profi vagy imádom a hangod :3
"Itt van egy telefon, ami telefon!" :D
*szinkronsüti* nagyon szuper és aranyos. remélem észreveszem a hangod a tvben. #imádlak
Ez mindig is érdekelt hogy működik köszönöm és nagyon jó látni téged nem csak hallani 👏👏
A szinkronizálás tényleg nagyon jó😃. Volt szerencsém nekem is kipróbálni egy képzés keretében.
Imádom!!!!! Fiu léttemre te vagy a kedvenc videósom. SzinkronSüti. 😉😊
Már likeoltam mielőtt megnéztem volna!😘
Szia!
A szinkronvideók csatornáról találtam rá a csatornádra.
Szitkomokban hallom leginkább a hangod
Nagyon ügyes vagy ès jól azonosulsz a szerepeiddel.
Csak így tovább, sok sikert a továbbiakban!
Nagyon jó a hangod, és köszönjük ezt a videót.
Koreai fiiiiilm😍😍😍
Az ördög ügygédjénél milyen jól elcseszték a szinkronhangot. Nem csak a szinészekhez társítottakat, hogy melyik kihez jó, mert a film szereplőihez 90%-ban nem megfelelő szinkronhangot társítottak, hanem azt is, hogy a hangok melyik hangfalból mikor szóljon.
Konkrétan a film végén mikor az ügyvéd hangán kellett volna megszólalnia az ördögnek, eredetiként arra az időre az ügyvéd hangján az ördöghöz kölcsönözve a szinkronhangot, a magyarban végig ugyanaz a hang ment mint eredetileg a karakternek alapból jelöltek. Innen látszott, hogy itt külön vették fel a szinkronhangokat. Ott cseszte el a magyar szinkron hang rendező, hogy az arcokra figyelt és ezért azokat adta oda a szinkronhangra, hogy ezt te csinálod, amit 1.-re papír szerint ráosztottak, de volt egy mondat, amit egy másik archoz kellett volna mondatni.
Hogy nem derült ki akkor mikor az eredeti hang szerint fordították, vagy hallott a aszinkronhangot a fülesbe, hogy ez nem is az ő hangja, akit eddig hallott..., hogy de hát itt ennek más a hangja?! hogy nem hallotta meg?
"Biztos elcseszték az eredeti fimlben"...:D persze..vagy inkább a magyarban..és mikor az ördög beszél szavanként más-más hangszóróból, jobb elöl, bal hátul, bal elöl vagy iltyesmiképpen változott hol kéne megszólalnia .a magyarban végig szteretóban ment. köszi.ezért van megcsak DVD-n de angolul.. nincs rajta magyar szinkron...
újraszinkronizálások. borzalmas....- Megvolt az első szinkron, szöveg és hangilag minden rendben.,hangsaúj és egyuebek és az újraszinkronban amennyire csak el lehet cseszni egy filmet ezt megtették. Szerintem ugyan az a hang rendező volt mint aki az ördög ügyvédje filmet is magyarhang rendezte.
Back to the feature - az újabb szinkronai, ami DVD-re került, az pocsék. Én ezért nem vettem meg lemezen. és mikor a doki telefonál, csak Martin hangját lehet hallani, az első szinkronban (MOZI/VHS) lehetett a dokiét is. emellett más a szöveg olykor, és leginkább rosszabb, de míg az elsőben a szinkronhangok játszottak a filmen szereplővel jól, addig a másodiknál már mintegy megunt házasságban.. csak legyünk már túl rajta féle érzetet adott a filmnek azok a hangi "játákok" mert minde szinkronhang "elfásult" hangot adott a karakterre, de korábba azelső szinkronnál pedig rendesen megcsinálták. És kb 90%-ban mindenkinek ugyan az a szinész lett a szinkronhangja mint korábban. A második szinkronok katasztrófa lettek talán szándékosan... Ennyire elcseszni valamit "véletlenül" nem lehet, de véletlenek amúgysincsenek.
Tehát a magyar szinkron rendezőknek nem egyszer sikerült jó filmeknek elcseszni a film értékét.
Ah de imádom ezt a videót. De jó! :)
Nagyon sok sorozatban ismertem fel a hangodat
SzinkronSüti! Nagyon jó videó. Mint mindig!! :)
Szia!
Engem nagyon érdekel a szinkoron színészet. Igazából én ezzel szerenék foglalkozni. Nagyon tetszet a videó mert sokat megtudhatam a szinkron színészetről. Engem te inspirálsz ilyen téren.💕💕
Az egyik kedvenc filmem(Beszélj!)főszereplőjét is te szinkronizáltad.
Nagyon jó volt
Te vagy a kedvencem
Gratulálok a 40 000 feliratkozóhoz!
-Olyan--szép--a--hangod- 😍
Nagyon vagány a munkád !Több filmben is felismertem a hangod!
Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon.........Jó vidi
Nagyon kis izgalmas munkád van nekem nagyon tetszik💖💖💖💖
SzinkronSüti.^^ Véletlen találtalak meg ma reggel youtube kidobott, de megnéztem pár videódat ezzel kezdve és tetszenek. Csak így tovább :)
Szia Andi!😘 Tudnál tippeket adni hogy hogy lehet jelenkezni egy ilyenre(vagy felkeresnek)? Mert már nagyon régi almom hogy szinkronszínész legyek..de amúgy nagyon jó vagy ment a like
A live-ból jöttem . Amúgy nagyon jó volt a videó is meg beszélgetni veled a liveba
Szinkronsüti 😍. Te vagy a kedvenc videósom 😘
Egyszerűen imádlak te vagy a kedvenc vidisem!!!😉😉
Aaaaaaa annyira jóóóóó♥
Egy kerdesem lenne hogy honann tudod hogy mikor lepsz be?vagyis hogy a szinesz mikor beszel es hogy milyen hangsullyal kell meg ami kozben beszelsz akozben szol a hang?amugy nagyon nagyon tetszik♥♥♥
5:25 Stewie 😍😂😂
Jujj de vártam ezt a vidit!❤️Mert én már gyerek korom óta szinkronszínesz szeretnek lenni!Nagyon ügyes és kitartó színész vagy!Puszi😘
Ezt öröm volt nézni😊😊❤
*SzinkronSüti* ❤😋
Szia, nagyon jó volt a videó!^^ Én is beállok a sorba, akik azt kérdezték, hogyan lehet bekerülni. Én egészen kicsi korom óta rajongok a szinkronért, az ismerőseim, barátaim fogják a fejüket, mert nagyon sok hangot felismerek és ezzel fárasztom őket ha moziba megyünk :D Láttam hogy valaki írta a Talent Studiót, de nekem ilyesmire nincsen pénzem :/ Nagyon hálás lennék ha adnál pár tippet vagy csinálnál belőle egy videót. Ha pedig már volt ilyen akkor ne haragudj o.O
Háá....véégre egy olyan vidi ahol megmutassák hogy néz ki a stúdió. 😃😃
Ha felnőtt leszek énis szinkronizáló szeretnék lenni!
És nagyon jó tehetséged van a szinkronizáláshoz szerintem!😆
A kérdésem pedig az lenne,hogy mennyire nehéz csinálni ezt a szinkronizálást?
sziaa!! en szinkronszinesznek tanulok (bocsi nem tudom hogy irjak).. van esetleg valamintrukkod, tanacsod esetleg?
😍😍💖Ú de vártam...😍💖🔥
Nagyon jo❤❤❤
Nagyon ismerős a szinkronhangod!!
Én is járok szinkronra és nagyon szeretem
*szinkronsüti*
Nekem lenne egy kérdésem 😅
Mi kell ahhoz,hogy egy ilyen színművészeti (vagy milyen 😅) suliba felvegyenek?
Remélem nem fogalmaztam bután vagy valamixd
•-• neten kereshetsz szinkron iskolákat és ha oda elmész és azt mondjak hogy a hangod különleges vagy alkalmas egy filmhez(és persze te is bele mész)akkor így lehet
•-• felvenni szerintem úgy fognak például én felvételizni fogok színész iskolába és oda verset kell tanulni
SzinkronSüti!❤❤te vagy a kedvencem❤❤❤❤
Nagyon jó lett
Uuu ez nagyon jó lett! 😍😍❤
wow :) nekem tök máshogy hangzik a hangod a filmben, mint a saját videóidban :) szerintem nem tűnne fel, ha hallanálak egy filmben :) de minden elismerésem, ehhez születni kell :)
Nagyoon joo!!!💕💕💕
SzinkronSüti! 😍❤❤
Tök izgiii 😍😍❤
SzinkronSüti Jó lett🙃
De cuki vagy, hogy a hangmérnököt mondtad előre :) :*
*SzinkronSüti❤️*
De cuki vagy 🤗😍
Érdekesnek tűnik ez a szakma. Ha nagyobb leszek, lehet, hogy én is próbára teszem magam.
😍😍😍😍😍😍
Ahh én is annyira kipróbálnám magam, csak sajnos nincs olyan különleges hangom😔 de a videó szuper😍
Debii Powa én szeptembertől menni fogok szinkron suliba és az alaphangom nekem sem valami csodás de régebben így kísérleteztem és például ha el tudod vekonyitani vagy valami akcentust tudsz csinálni máris sok esélyed van bekerülni filnekbe sorozatokba
@@andrasforgacs6087 Én is augusztusban kezdem a szinkronsulit :D
Megkerdezhetem, hogy melyik suliba mentek? Engem is érdekelne ez a dolog, és próbálok jobban utánanézni. 😳
@Szilágyi Blanka szerintem már azota túl idős lettem hozzá:(( de melyikre gondolsz, mi a neve? Utananezek
@@andrasforgacs6087 szia! Melyik szinkron suliba mentél? Engem is érdekelne. A hangom megvan hozzá viszont csak 16 vagyok és már van egy gimi ahol tanulok. Hogy van a suli? Olyan mint egy rendes amibe minden nap bejársz vagy ilyen tovább képzés féle?
nagyon joooooo
5:41 A kedvenc animémből az egyik főszereplő szinkronhangja❤️
Én minden ilyesmit meghallok😅😅
Nagyon tetszik a munkád .
Az lenne a kérdésem ,hogy kerültél be ebbe a munkakörbe ? Jelentkeztel ,vagy megkerestek ?
Lora sajnálom hogy én válaszolok,de én a Talent studióba jártam! Facebookon megtalálod őket! Elmész egy castingra és ha megfelel a hangod akkor beválasztanak elég drága 320 ezer ft. De megéri olyan emberekkel találkozol mint pl.: Czető Zsanett,Kökényesi Ági stb.
Ez egy jó reklám mert szinkronrendezők megismernek és onnantól kezdve behívnak stúdiókba! Csinálnak portfolió fotózást!
De ha nem szeretnéd akkor csak add meg a számod valamilyen stúdiónak behívnak és ott kipróbálhatod magad!
Mesélte az egyik videójában hasonló a címe nézd meg
+Lili Channel szia! te is jártál a talentnél?
énis és nagyon tetszett😇😍
Vanda Tóth igen! Nekem is!!!!😊🤗
Vanda Tóth hova?
Pont facebookoztam, amikor kitetted a videót! #elsomindenbol
Nagyon jó lett a videó!
Azt szeretném kérdezni h egy színésznek/szinkronszinésznek kötelező énekelni tudnia?? Ismered vagy találkoztal már Kovács Patríciával?
Szia Andi te voltál a violettában Francesca magyar hangja??
Szinkronsüti. 💜💜💜
Andi azt jegyezd meg hogy gyönyörű vagy
Nagyon jó leeeeeeett
Egy ilyen felvétel általában mennyi ideig szokott tartani? Nagyon jó vidi lett!
*SzinkronSüti!* ❤🍪🍪
Szia Andi.
Én épp most kezdem ezt az egészet és nagyon izgulok mert még azt se tudjuk mikor lesz a casting😂 És ha tudsz tanácsot adni azt megköszöném írtam instán de ha nem tudsz/akarsz akkor nem kell csak legyszi ird meg hogy irsz e vagy nem
Szinkronsüti💖annyira vártam már ezt a videót💝még sosem gondolkoztál el azon hogy színházban is színészked? Vagy szoktál színházakban is szerepelni? Ott leszel az ovs-en?😍
*SzinkronSüti* Mi volt a kedvenc szereplőd amit szinkronizáltál? 😊💙
Ezért volt ennyire ismerős a hangod :)
Szia! Hogy lehet valaki szinkronszinész? Mi kell ahoz hogy azok lehessünk?
Andi legközelebb csinálj szinkront a Bogdányi titivel a Sam és cat részt
Szia! Bocsánat de egy kérdésem lehet? :D
Ezért mennyi pénzt lehet keresni?
Előre is köszönöm!☺
❤SzinkronSüti❤
SzinkronSüti ❤💕
Szinkronsüti💕😊
Magyon jó vidi lett
azt én is
az lenne a kérdésem, hogy van olyan amikor itt találkoztok a színészekkel?
Nagyon jó vagy a miraculousben lila hangja a legjobb
SzinkronSüti☺️💕
Te vagy a Miraculousból Lila-nak/ Volpinának a hangja :D
😁😁😍
Szinkronsüti 🙈🙉🙊😻
Ja és SzinkronSüti 💋❤
Riley😍😍😍
SzinkronSüti nagyon nagyon tetszett a videó
Ja és ha ilyennel szeretnék foglalkozni hol kell jelentkezni,vagy nem késő már?15 éves vagyok
Filmekben vagy filmekben is szoktál szerepelni vagy csak szinkronizálsz?
Ez a videó nagyon jó
SzinkronSüti
Szívesen! :-D :-P
Nekem minden álmom, hogy szinkronhangszinésznő legyek.. Mondcsak, ehez valami jelentkezés kell? Ez kortól függ? Nagyon különlegesnek kell lennie a hangomnak? Mert párszor mondták már, hogy jó a hangom, és szeretek játszani a hangommal.
Andi, azok a gombok nem pótméterek?
Én is szinkron színész szeretnék lenni. Milyen érettségi vizsga kell hozzá?
Szia!
Te mennyire szeretted a modern családból Haleyt szinkronizálni?
Én a te szinkronhangoddal néztem végig és imádtam.❤
Köszpnöm ha vissza írsz...😊
Átlagosan kb mennyi idő míg egy filmet készre szinkronizálsz? Tudom, ez azért sok mindentől függ, pl mennyi szereped van benne, meg milyen hosszú az adott film stb. csak mégis úgy hogyan lehet behatárolni, mennyi időt vesz ez igénybe?
Az agymanok című filmbe is a te hangod van?
Sok filmben vagy mesében szoktál szinkronizálni?
Ès melyik film az amibe szinkronizálsz?😕😊
Majd lessz olyan vidi amiben elmondod hogy eddig miket szinkronizáltál?