Minden érzésem hazarepült egy pillanat alatt. Külföldön élek és nem csak a magyar nyelv, de ahogyan összefonódott a hangotok, szinte haza húzta a szivemet. Oda, ahol a szívem fájdalmasan vágyódott valami másra. Köszönöm. Meghallgattam az eredetit is, brillians a szöveg, és nagyon jó, ahogyan átdolgoztatok. Így több ❤hez is eljut majd 😊
Végig libabőröztem a dalotokat! Ez ilyen 10 évente esik meg az emberrel. Nem is fűzök hozzá többet, nyíljatok ki még, még!! Legyetek bátrak, játsszatok a hangotokkal, ez nektek megy! csodálatos! vigyázzatok egymásra! Bármit elérhettek a zenében!
Csodálatos! Bizsergetős! Sokkal szebben hangzik, mint az eredeti! Ahogy együtt énekeltek, más-más hangszínnel, de mégsem elnyomva egymást! Nagyon tehetségesek vagytok! Gratulálok! Szeretnék mást is hallani tőletek!
Annyira jó, hogy indítottatok egy közös csatornát! Imádom! Ahogy a természetközeliséget a klippeitekben, a letisztultságot, a nyugalmat és a gyönyörű hangokat! Olyan jó benneteket hallgatni! Ne hagyjátok abba! Ez a cover nagyon nyugtató és csodaszép lett! Továbbra is le a kalappal!😍
Féltem a világom, amit kaptam tőled mert ami most van nekem pont jó A világom, ami szép lett tőled, meddig tartható? Minden álmom, amit halkan szőttem most ordítom a színpadról Vajon a hangom a jövő hullámhosszán lesz-e hallható? Folyton a Mennyekbe vágyom, nekem szállnom kell Minden másodpercben, minden áron fel Ahogy három felhő fonja össze a párnám Pihenek a panorámát a karomba zárván Én az álmaim élni, más többet akar Madárszóra a Nap kelt, a Hold betakar Hátrahagyom a gondot, az csak összezavar Annyiszor kapott el, hogy már nem üldöz a baj Én csak zenélek csendben és, ha aludni vágyom Nekem zenél a csend, miközben őrzi az álmom Ha feltámad a szél, kopog a lakat a házon Akkor magamra zárom, mert úgy féltem a világom, amit kaptam tőled mert ami most van nekem pont jó A világom, ami szép lett tőled, meddig tartható? Minden álmom, amit halkan szőttem most ordítom a színpadról Vajon a hangom a jövő hullámhosszán lesz-e hallható? Köszönöm, jól vagyok, minden óhajom útján Megszűnik a forgalom, életem delén Úgy érzem jól vagyok, a lábnyomom olvasom A csúcsról levezető hegyoldalon, szorult már kis értelem belém Itt a legjobb, a zene itt a leghangosabb , és Elindulni is mindig van hova (ezért szeretem) Adom, hogy megfogd a kezem és táncra fel Hadd tűnjön a látszat el (mint a képzeletem) hogy a viharban nem kapitánynak érzem magam, hanem apró apródnak ha körbe nézek nem látok senkit és alattam csak egy rozoga csónak Féltem a világom, amit kaptam tőled mert ami most van nekem pont jó A világom, ami szép lett tőled, meddig tartható? Minden álmom, amit halkan szőttem most ordítom a színpadról Vajon a hangom a jövő hullámhosszán lesz-e hallható? Lehet hogy úrrá lett rajtam a félelem lehet, de többé nem hagyom Talán újra indul majd az életem de én már más vagyok nagyon Lehet, hogy önmagamban van a kételyem lehet kár elhajtanom Talán elindul a régi életem de én már más vagyok nagyon
Jaj, màr annyira vártalak Titeket! Másik dalotokat rongyosra hallgattam már.😍 Sose hagyjátok abba ezt, amit most csináltok! Nagyon tehetségesek vagytok! Mi itt vagyunk már (42. feliratkozóként) az ezrek előtt!🥰 Hajrá!😍🤞🏻
Zseniálisan jók vagytok, én is sokadjára hallgatom. Az eredeti közel sem jött át annyira, nekem az a tucatzene érzést adta, nem is bírtam többször meghallgatni.
Fantasztikus. Jobban tetszik mint az eredeti. Sokkal érthetőbb a szöveg és egy ilyen szövegre amiben ennyi érzés van egy ilyen zene is illik. Az eredetinek túl mulatós a zene míg a szöveg keserű. Ez így kellett volna kijöjjön először is 😅 Gratulálok, nagyon ügyesek vagytok 🥳
Nem terveztek x-faktorba menni? Simán behúznátok. Nagyon jó a hangotok, illetve ez az egyszerűbb klip vonal is nagyon adja már a többi videótokban is. Kicsit Oscar Anton & Clementine párosra emlékeztettek engem. (jó hang, laza kinti felvétel) Pl. van ez a számuk: Oscar Anton & Clementine - nuits d'été
Zseniális lett!❤️🩹🎧 Csak így tovább!!!
Kösziiii😁💪
Köszi szépen!😉🙌
Minden érzésem hazarepült egy pillanat alatt. Külföldön élek és nem csak a magyar nyelv, de ahogyan összefonódott a hangotok, szinte haza húzta a szivemet. Oda, ahol a szívem fájdalmasan vágyódott valami másra. Köszönöm.
Meghallgattam az eredetit is, brillians a szöveg, és nagyon jó, ahogyan átdolgoztatok. Így több ❤hez is eljut majd 😊
Köszönjük szépen! Örülünk, ha visszahoztunk valami szépet akár csak gondolatban is❤
Köszönjük szépen!😇
Úr Isten !Nagyon jó!❤❤A hangotok együtt…..egy csoda!😊🤗
Köszönjük szépen!!!😊
Köszönjük😇
Végig libabőröztem a dalotokat! Ez ilyen 10 évente esik meg az emberrel. Nem is fűzök hozzá többet, nyíljatok ki még, még!! Legyetek bátrak, játsszatok a hangotokkal, ez nektek megy! csodálatos! vigyázzatok egymásra! Bármit elérhettek a zenében!
Csak ennyi...Köszönöm hogy hallhattam...
A jövő szépséges, ha ilyenek a fiatalok! Őstehetség mindkettő!
Köszönjük szépen😀
Csodálatos! Bizsergetős! Sokkal szebben hangzik, mint az eredeti! Ahogy együtt énekeltek, más-más hangszínnel, de mégsem elnyomva egymást! Nagyon tehetségesek vagytok! Gratulálok! Szeretnék mást is hallani tőletek!
Csodaszép tiszta hangotok van, hajrá fiatalok,sok sikert!🥰
Úristen Sárának az a hang ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
🥰🙏
Imádom ❤❤❤
Nagyon szép!💗🥰
Sziasztok! Nagyon jó, nagyon tehetségesek vagytok. Ez a Ti utatok, folytassátok!!!!!
Köszönjük szépen :)
Zoli odgjykjfly❤️❤️❤️
Őszinte szívek, őszinte lelkek❤
Üdék frissek fiatalok vagytok ,jó rátok nézni és hallgatni a dalt. Nagyon tetszik!!!
Köszönjük szépen :)
Köszönjük🥰
Legjobbak :) Imádom hallagtni napi szinten :)
Libabőrös... gyönyörű ❤❤
Csodálatos ❤
Mi ez a harmonia, mi ez a vibe, mik ezek a hangok joisten, le a kalappal, skacok❤
Köszönjük szépen😉
Köszönjük szépen!!😊
Nyomjatok sajat kozos szamokat ezerrel puffpuff❤️🔥@@gombkotosar
ezt nevezik mesterműnek, ami utcahosszal jobb mint az eredeti, erdekes, hogy pont ők értették meg a dal mondanivalóját és nem az eredeti előadók.
@@peterledniczky köszönjük szépen😊
Remek! 🤗 Csodás összhang, megérintett..❤ az egész!
Bravo!!!
Köszönjük!!😊
Köszönjük😇
Nem tudlak megunni benneteket. Annyira kiegészítitek egymást. Még még még 🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Köszönjük!!!
Igazad van már amióta meg van minden nap 100-szor halgatom
Annyira jó, hogy indítottatok egy közös csatornát! Imádom! Ahogy a természetközeliséget a klippeitekben, a letisztultságot, a nyugalmat és a gyönyörű hangokat!
Olyan jó benneteket hallgatni! Ne hagyjátok abba! Ez a cover nagyon nyugtató és csodaszép lett! Továbbra is le a kalappal!😍
Köszönjük szépen, nagyon sokat jelent, hogy átjön, amit át szeretnénk adni❤
Köszönjük szépen, örülünk, hogy tetszenek és át tudjuk adni ezekben a videókban ezt a fajta hangulatot is!😇
Féltem a világom, amit kaptam tőled
mert ami most van nekem pont jó
A világom, ami szép lett tőled, meddig tartható?
Minden álmom, amit halkan szőttem
most ordítom a színpadról
Vajon a hangom a jövő hullámhosszán lesz-e hallható?
Folyton a Mennyekbe vágyom, nekem szállnom kell
Minden másodpercben, minden áron fel
Ahogy három felhő fonja össze a párnám
Pihenek a panorámát a karomba zárván
Én az álmaim élni, más többet akar
Madárszóra a Nap kelt, a Hold betakar
Hátrahagyom a gondot, az csak összezavar
Annyiszor kapott el, hogy már nem üldöz a baj
Én csak zenélek csendben és, ha aludni vágyom
Nekem zenél a csend, miközben őrzi az álmom
Ha feltámad a szél, kopog a lakat a házon
Akkor magamra zárom, mert úgy
féltem a világom, amit kaptam tőled
mert ami most van nekem pont jó
A világom, ami szép lett tőled, meddig tartható?
Minden álmom, amit halkan szőttem
most ordítom a színpadról
Vajon a hangom a jövő hullámhosszán lesz-e hallható?
Köszönöm, jól vagyok, minden óhajom útján
Megszűnik a forgalom, életem delén
Úgy érzem jól vagyok, a lábnyomom olvasom
A csúcsról levezető hegyoldalon, szorult már kis értelem belém
Itt a legjobb, a zene itt a leghangosabb , és
Elindulni is mindig van hova (ezért szeretem)
Adom, hogy megfogd a kezem és táncra fel
Hadd tűnjön a látszat el (mint a képzeletem)
hogy a viharban nem kapitánynak érzem magam, hanem apró apródnak
ha körbe nézek nem látok senkit és alattam csak egy rozoga csónak
Féltem a világom, amit kaptam tőled
mert ami most van nekem pont jó
A világom, ami szép lett tőled, meddig tartható?
Minden álmom, amit halkan szőttem
most ordítom a színpadról
Vajon a hangom a jövő hullámhosszán lesz-e hallható?
Lehet hogy úrrá lett rajtam a félelem
lehet, de többé nem hagyom
Talán újra indul majd az életem
de én már más vagyok nagyon
Lehet, hogy önmagamban van a kételyem
lehet kár elhajtanom
Talán elindul a régi életem
de én már más vagyok nagyon
Ahhhh ❤❤❤❤ hideg ráz konkrétan! Legyen még több ilyen tőletek. Sok sikert nektek ❤
Lesz még! Köszönjük😊❤
Köszönjük, örülünk, hogy tetszik😇
Nagyon egyedi . Nagyon szép . Hiányozni fog az ilyen zene . 😢
Nem fog, hamarosan érkezünk egyénileg és közösen is hasonló dalokkal😊
Ez a lány egy csoda!❤
😊😊
❤ nagyon klasz és érzelmes
Köszönjük :)
Imádom
Ennyire fülbemászó muzsikát nagyon ritkán hall az ember. Nagyon jó lett.Jók vagytok.
Köszönjük😊
Köszönjük szépen :)
Köszönöm. ❤
Lenyugozoen tehetsegesek vagytok! A zene, a szoveg, a hangotok tokeletes 🙃 Nektek zenelni kell!!
Köszönjük!!!
Köszönjük szépen😇
Gyönyörű a hangotok!Nagyon jó páros!
Várom a következőt!❤❤
Köszönjük!😊
Köszönjük :)
❤❤❤❤csodaszép..köszönöm az élményt Nektek❤️
Csodálatosak vagytok! Köszönöm! ❤❤❤
Mi köszönjük :)
Mi köszönjük!!😊
Gratulálok. Nagyon jó lett. Kifejezetten jó hallgatni. Szuper a hangotok külön külön is, de párhuzamosan együtt öröm a füleknek 💯🙏
Köszönjük, örülünk, hogy tetszik😇
Köszönjük szépen😊
Lenyűgöztetek nagyon!😊
Köszönöm az élményt!😘😘
Örülünk, hogy tetszik😊
Nagyon nagyon jó lett. Csak így tovább! Gratulállok❤
Köszönjük szépen!😊
Köszönjük :)
Nagyon jó lett! Csak így tovább!!
Köszönjük szépen! :)
Jaj, màr annyira vártalak Titeket! Másik dalotokat rongyosra hallgattam már.😍 Sose hagyjátok abba ezt, amit most csináltok! Nagyon tehetségesek vagytok! Mi itt vagyunk már (42. feliratkozóként) az ezrek előtt!🥰 Hajrá!😍🤞🏻
Köszönjük szépen, igyekszünk😇
Köszönjük😊❤
Hidegrázós ❣️🥰
Fantasztikus!
Gyönyörű
Annyira szép!
😊🥰
Libabőr ❤
Gyönyörű ❤❤❤
🎉🎉🎉 tökéletes! ❤
Csodálatos cover
Köszönjük szépen :)
Köszönjük😊
Még több ilyet, ne hagyjátok abba!
Nem rég fedeztelek fel benneteket. Nagyszerű zenét játszotok. Gratulálok!
Köszönjük!😁
Bravo 🙏
🙏
Nagyon szeretem ezt a verziót! Jobb, mint az eredeti! 😊❤
Köszönjük szépen!😊😇
Köszönjük szépen😇
Valóban érdemes meghallgatni!
Köszönjük😊
Csúcs páros vagytok! :)
Köszönjük szépen!😊
Köszönjük :)
Kedvenc lett❤
Nagyon jó lett 👍
Köszönjük😇
Köszi😊
Csodálatos a tiktokon láttam először alig vártam Hd-ban :)
Sokkal jobban tetszett, mint az eredeti! Hidegrázós! (Átvitt értelemben) Brutál jók vagytok!! ❤❤❤❤
Köszönjük szépen!
Köszönjük, örülünk, hogy tetszik!😇
Csodaszép
Gratulálok
Köszönjük!😊
☝Egyszerűen EXCELENT!👍👌💥❤🤍💚😊
Szuperek vagytok
Csodás ❤❤❤❤❤
Köszönjük😊
Köszönjük😇
Libabor ❤
Hatalmas ❤❤❤
Kykjfxindy❤❤❤❤❤❤
Varàzslat kiséri lépteid nyomàt 🦔
Nagyon jó❤❤
Imádom❤
csodaszép.
✌️😎
Világi❤
❤❤❤❤❤❤
❤furcsán indult,de köszönöm megèrintett😢.....😊😊😊😊😊
Huu ez tényleg jobb mint az eredet 👍👌
Köszönjük😊
Köszönjük :)
Nagyon tetszik ! Ha egy rappere szüksègetek lenne vagy egy szöveg íróra keressetek ❤ grat 🎉
Köszönjük :)
Gratulálok
Köszönjük!!😊
Köszönjük :)
😍😍👍👍👏👏
😊
Mèg mèg kèrlek 😮😢
Szisztok, nagyon szuper zene, ha gondoljátok akkor nyugodtan írjatok rám privibe és szívesen forgatok nektek video clip-et.
Szia, köszönjük szépen! ;) esetleg fel tudjuk venni facen vagy instán a kapcsolatot?
@@leventesztreharszki Mind a két platformon fent vagyok, ahol nektek kényelmesebb, Bolyos Kristóf így fogtok megtalálni.
Zseniálisan jók vagytok, én is sokadjára hallgatom. Az eredeti közel sem jött át annyira, nekem az a tucatzene érzést adta, nem is bírtam többször meghallgatni.
Köszönjük! Mi azért nagyon szeretjük az eredetit😇
Köszönjük szépen! :)
Fantasztikus. Jobban tetszik mint az eredeti. Sokkal érthetőbb a szöveg és egy ilyen szövegre amiben ennyi érzés van egy ilyen zene is illik. Az eredetinek túl mulatós a zene míg a szöveg keserű. Ez így kellett volna kijöjjön először is 😅 Gratulálok, nagyon ügyesek vagytok 🥳
Köszönjük szépen! Mi azért nagyon szeretjük az eredeti dalt is😇, de jól esnek a kedves szavak🥰!!
Köszönjük szépen!😇
💯
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Hu…… erősen küzdenem kellett, hogy a könnyeim a helyükön maradjanak………… ez…… woooow.
Köszönjük szépen :)
Köszönjük!😇
❤
Ma botlottam bele 20x ment eddig🫣
😊🫶
🥰
Fantasztikus,az tény.👌👌
De az eredeti akkor is az eredeti marad.🤷🏼♀️
Gergővel.
Teljesen érthető😇
Akkor én is hagyam 😢
Nem terveztek x-faktorba menni? Simán behúznátok. Nagyon jó a hangotok, illetve ez az egyszerűbb klip vonal is nagyon adja már a többi videótokban is. Kicsit Oscar Anton & Clementine párosra emlékeztettek engem. (jó hang, laza kinti felvétel) Pl. van ez a számuk: Oscar Anton & Clementine - nuits d'été
Az X-Faktorban nem hinném, hogy valaha szerepelni fogunk, de reméljük, máshol lehet majd még látni minket😉
Akkor csak hajrá! :) egy hét dallamtapadás úgy érzem megint lesz :D
jobb mint az eredeti, jobban atjon a mondanivaloja a dalnak
Köszönjük, örülünk, hogy tetszik😇
Köszönjük😊
Kellemes! Kicsit a srác néhol túljátsza magát, de nem életveszélyesen!
De a hangja libabőr😊
Nekem jobban tetszik mint az eredeti!
Köszönjük szépen, örülünk neki😊
Köszönjük😇
❤❤❤❤