Diagnózis - Aktuális járványok - 2024.02.03.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ก.พ. 2025
  • Az aktuális járványokkal foglalkozunk, illetve azokkal, melyek a jövőben várhatnánk ránk. Vendégünk lesz a vármegyei tisztifőorvos, akit arról is kérdezek, mi az oka annak, hogy az idei influenza sokkal erősebb, mint az elmúlt években. Röst Gergely matematikussal pedig a járványok modellezése kapcsán arról beszélgetünk, mennyire lehet ezeket a megelőzésben felhasználni.
    Egyszerre betegedett meg a szegedi ovisok legalább egyharmada. Az Építő utcai Óvodában hiányoznak a legtöbben, ott a gyerekek fele kapott el valamilyen felsőlégúti megbetegedést. Sokan nehezen csillapítható magas lázzal küzdenek. Egyre több felnőtt is megfertőződik, az orvosok szerint folyamatosan emelkedik a betegek száma.
    Az őssejt beültetés mellett az mRNS-terápia lehet a másik olyan módszer, amelynek segítségével gyógyítható lehet a gerincvelő sérülés. A hírvivő RNS nevét a pandémia idején tanultuk meg. Ezzel a technológiával készítették ugyanis a Covid elleni leghatékonyabb vakcinákat. Az mRNS azonban az orvostudomány más területein is jól alkalmazható. A Szegedi Tudományegyetem Anatómiai Intézetében a kutatók éppen azon dolgoznak, hogy a gerincvelő betegségeinek gyógyításában hogyan lehet fölhasználni. A kutatás jelenleg állatkísérleti fázisban jár.

ความคิดเห็น •