Ennek a levesről elnevezett emberszabású hazárulónak üzenem, hogy ha gyorshajtásért hat nap alatt kézbe tudják küldeni a határozatot, akkor kapják össze magukat a többi hivatalok is.
Apuka ennyi erővel (és ésszel) akár Pripjaty-ba is költözhetne. Tiszta olyan hangulata volt, ahogy a gyerek ott játszott a gyár mellett, mintha valami Csernobilról szóló filmet nézne az ember.
Van szerencsem ismeri a fickot, igazi vegleny. Ex panelproli, mit varsz tole?! CSOK-ra vett itt egy 4 lakasos valamiben egy "lakast"...meg hitelre egy Suzukit, aztan orul neki mint majom a farkanak...szerinte megcsinalta a szerencsejet, meg mit tesz isten a Samsung-ban dolgozik...
Amit utána mond az a durva, hogy "ezzel tisztában kell lenni". Mármint mivel kell tiszbában lenni? Az Ő hiedelmével? Az, hogy elfogadja és reménykediuk h jobb lesz, az meg a 2. legmagyarabb dolog, amit mondhat. :D
bájdövéj, miért ne tehetné, ha a gyár megfelelően működne? Gulyás azzal kezdte, hogy meg kell felelni a szigorú sztenderdeknek, és az volt a videó végén, hogy ezt a kormányhivatal 5 évig nem kérte számon a Samsungtól (amit nyilván nem reklámoztak sehol)
@@laszlo4919 Közbe oda figyelt arra az Orbán média, hogy elhazudja azt, hogy a szerbeknél is tüntetnek a kínai aksi gyár ellen a helyiek. Ez most nem jött be fideszes.
Az ingatlana már eladhatatlan, bár a Darwin-díjas pesti amelyik most költözött ki, ad némi reményt, hogy pár ház még vevőre találhat. A samu kretén biztonsági őréhez innen is gratulálok.
4 หลายเดือนก่อน +16
Az ingatlan onnantól eladhatatlan, hogy bejelentik, hogy ott egy ilyen üzem épülni fog. A tulajdonosa meg elgondolkodhat, hogy az 50 milliós ingatlanja a bejelentés pillanatában válik 10-15 millióssá...
Ha így működhetett Gödön a gyár akkor nem csoda hogy a kormány szerint vonzó beruházási célpont Magyarország, olyan vállalatoknak, amelyek nem akarnak az előírásokkal foglalkozni
Ha a koreaiaki ezt így csinálhatják akkor ne legyenek kétségeink a kínai akkugyárak jövőbeni működésével kapcsolatban. Egyszer talán megtudjuk mi áll ennek a hazaárulásnak a hátterében.
Hogyhogy mi? A gazdag Európai országok szolgái voltunk mindig is. Most is ez történik. Hogy a Német megtudja venni a drága elektromos autót egy kiszolgáló ország leszívja magát miatta. Annyi hogy ebből még csak nem is profitál a Magyar gazdaság csak a górék. Ugyanez van kaja tekinetében. Eladják az olcsó szart a Magyarnak 3x áron ráadásul, Míg a gazdagabb Európai országok szinte mindenből a minőséget veszik olcsóbban mint mi. Imádott európai unió.
Az ilyen gyártelepítő szerződésekben kötelezni kellene a teljes vezetőséget, hogy életvitelszerűen lakjanak a gyár mellett, családi házakban, családostul. A helyi csapvizet igyák. És gond esetén csak a magyar állami kórházakhoz fordulhatnak.
Apuka kisgyerekkel kihalt játszótéren háttérben óriási gyár,mintha vmj apokaliptikus film lett volna,aztán mikor megszólalt apuka elkezdtem csipkedni magam,h nem,ez nem lehet a valóság!😱
Pusztítóak az ottélők megszólalásai, és ez nem is az első ilyen riport. Egy korábbi "kedvencem" volt a babakocsis anyuka, aki érti a problémát, de albérletezni legalább jól lehet a gyár miatt.
Azért tegyük hozzá, hogy a megszólalók véleménye sanszosan nem reprezentatív ... van ismerősöm aki ott él, bizton állíthatom, hogy sokan nem ezen a véleményen vannak.
A riportoknak mindig célja, hogy az egyik oldalt bemutassa. Most olyanokat vágtak be, akik miatt az ember úgy érezheti: "na, ott is hülyék laknak". Ha csak értelmes emberr vágtak volna be, meg mindenki bólógatna, hogy milyen okos mindneki. Ezek a riportok köszönő viszonyban sincsenek a reprezentativitással.
4 หลายเดือนก่อน +6
Legelább lesz miből fizetni a gyermeke őssejtterápiáját és kemoterápiás kezelését...
Milyen érdekes, hogy most egy egyébként szabályosan működő gyártól már kemoterápiázni akartok, de az fel sem tűnik nektek, hogy bárhol másutt külföldön ugyanezek a gyárak semmilyen közfelháborodást nem váltanak ki, pedig évtizedekkel előbb beindultak. Japánban konkrétan az atomerőművekben a legbiztonságosabb lenni egy földrengés során. Amúgy furcsa, hogy jópár gödi ismerősünk van és náluk nem haltak ki a fák a kertben, pedig ugyanazzal a vízzel öntöznek…
Na kerem itt lathato egy peldany a magyar PORTAS archeotipusabol amit minden itthoni ember ismer jol. Kap egy kis hatalmat es mindjart ugy viselkedik mintha a Nemet-Romai birodalom csaszara lenne.
Ennek semmi köze a magyarsághoz, inkább a feladatkörhöz. Vannak embertípusok, akik szeretnek ilyen szerepben tündökölni. Majd a koreai gazdái, ha látták a videót, adnak neki jutifalit és megvakarják a füle tövét.
Próbálná megtenni ezt egy vállalkozó vagy kisüzem, azonnal fegyveres hatóság szállná meg és tenné rá a lakatot. A kínaiaknak, koreaiaknak mindent szabad, engedély nélkül is mehet a buli. A kormányhivatal a hatályos jogszabályok szerint jár el, magyarul megvárják mit mond Orbánc.
Volt egy csomó ilyen régebben, amikor a kínai gyárakban uralkodó körülményeket videózták. Ott még ennél jóval embertelenebb dolgok mentek, mégsem zavart túl sok vizet. Ha a helyi emberek ennyire nem tudnak fellázadni, akkor szerinted egy onnan több száz kilóméterre lakót, hol fogja érdekelni? Majd örül az olcsó elektromos autójának.
Ha kimegy a NÉBIH egy pékséget ellenőrizni, és azt látja, hogy az ottani körülmények nagyon durván nem felelnek meg a szbályoknak akkor mit csinál? -Bezárja azonnal, az ott tárolt élelmiszereket megsemmisíti. -Bíróságra viszi az ügyet, majd amíg nem veszik át a határozatot üzemelhet tovább és árulhatja a potenciálisan veszélyes termékeket.
Több hónapot dolgoztam ott, külsősként. A gyár bővítéséhez szükséges villamos részt csináltuk. Minden egyes nap leragasztották a telefonunk kameráit, ezt be-ki ellenőrizték, megmotoztak - csoda hogy nem verték ki a kamerát a kezetekből. Sok olyan dologról tudunk amit a nyilvánosság nem ismer, ezekről nem is beszélnék. Nagyobb a baj mint amit tudtok
Amikor az oktatáson voltunk, és azóta is többször elmondták: ha a szirénát halljuk, ne is kezdjünk el futni. Nincs értelme ugyanis a rengeteg felhalmozott veszélyes anyag miatt, úgysem érnénk ki az érintett zónából
Nem tudom melyik ijesztőbb jelenség: a gyár engedély nélkül való működése, vagy a megmondó-szakértő kommentek színvonala és mennyisége🤔 Szerintem, az akkugyár tevékenysége nem csak a helyieket érinti, hanem - minimum - az egész bolygót.
Na innen látszik hogy rendszerszintű a probléma. Sőt. A rendszer a probléma. Mi az hogy több mint két hét alatt nem lehet valamit átvenni? Komolyan mondom vicc. Mondjuk mindegy is mert hiába 2 hét vagy öt év, a szabályokat senki sem tartatja be végzés ide vagy oda.
De, hát sajnos megállíthatatlan a fejlődés, nincs mit csinálni... Na pont az ilyen Lófasz Jóska hozzáállás miatt lettünk birka nép, akit ki lehet használni! Tessék menni tüntikézni, idegesíteni a hatalmasokat... Tessék csinálni a cirkuszt, és nem pedig élvezni!!!
Ha valaki 22 évig volt rendőr és most portás lett akkor az egyik nagy karrierből csinált egy másikat:) Lehet inkább titkoltam volna🙂 " fiatalabb srácot meg nem értem. Én elhiszem, hogy reménytelen a helyzet, de még felháborodást sem vélek felfedezni rajtuk.
"On jogi jartassag nelkul allit valamit" - magyarul: jozaneszt nelkulozo jogi buveszkedes es trukkozes moge rejtjuk es legalizaljuk a dolgot, mert a Torveny mi vagyunk.
Nem ismerem a helyzetet, de általánosságban, játszótér mindehová jó, ahol gyerekek élnek, a gyárak meg gyakran azzal adják el magukat, hogy hozzájárulnak a település infrastruktúrájához, pl. a játszótér-építéshez. Más kérdés, hogy ha ezt a játszóteret a Samsung fizette, akkor elég cinikus volt tőlük.
@@agmandzsitvatoroki3772 Én tuti nem vinném a gyerekemet egyik gyár szomszédjába se mászókázni, de kinek mi. A cinikusságról annyit, hogy Debrecenben a CATL támogatásával osztogattak esővíz gyűjtő edényeket a közelben lakóknak, miután az volt az egyik legnagyobb kritika, hogy a gyár a lakosság vízkészletét veszélyezteti...
Gratulálok annak az apának…. Felelősségteljes teljes mértékben Azert ha fúj a szél smog nincs, de az aku ott marad az ivóvízben
4 หลายเดือนก่อน +29
Azért én megkérdeztem volna a csávótól, hogy majd azt is ilyen szolgalelkűen próbálja elfogadni, amikor a háta mögött csúszdázó kislányát leukémiával kezelik 10 éves korában?
Nem fogják kezelni leukémiával, ahogyan a francia akkugyárak mellett lakókat vagy a taiwani akkugyárak mellett lakókat sem kezelik leukémiával. Ne vizionálj olyasmit, ami nincs.
Természetesen Leukémiás lesz XD Köszönöm a korai diagnózist doktor úr.
4 หลายเดือนก่อน +1
@@evaandreabaloghnemihalyko2113 Tudod, ott lehet figyelnek az olyan "úri hülyeségekre", mint a környezetvédelmi és egészségügyi előírások betartása. Meg betartatása. Nem lenne ezzel a gyáral gond, ha ezek is hozzá társulnának. De gondoljunk bele. Évi 30 milliárd eurós bevétel mellé kapnak évente 2-3-szor alkalmanként 3 millió forintos bírságot, bármi más retorzió nélkül. Jelentkezzen az, aki van annyira hülye, hogy elhiszi, hogy oda fognak figyelni arra, hogy ne legyen baj... Miért tennék?
@@evaandreabaloghnemihalyko2113 "francia akkugyárak mellett lakókat vagy a taiwani akkugyárak mellett lakókat sem kezelik leukémiával." Náluk szigorúbbak az előírások amit be is tartatnak baromállat fideszes.
Ahol lehet orbán a bandájával ellehetetleníti vagy megnehezíti ennek lehetőségét. Érden a fideszes polgi tette lehetővé az aksi gyár közelében lévő lakok számára hogy hangot adhassanak a nemtetszésüknek ha nem teszi ezt meg akkor kuss lenne nevük. Azért elgondolkodtató vagyis inkább a fideszeseknek lenne elgondolkodtató, hogy fideszes polgi teszi lehetővé, hogy aksi gyár ellen szólaljanak fel vagy szavazzanak arról, hogy kell a gyár vagy sem.
A Samsungnak is mocskos a múltja a saját hazájukban már többször kellett magyarázkodniuk a bíróságon, mert több alkalmazottjuk is súlyos beteg lett miattuk.
A kedvenc monológom a filmből: "A rendszer átverés, hogy azt higgyük, majd megvéd minket, de ez hazugság. Mi védjük meg saját magunkat! Mi! Senki más. Se a vállalatok, se a tudományos szakértők, se a kormányunk, senki."
Tetszett az a duma, hogy "én Budapestről költöztem ide és nem hiszem hogy ott jobb a helyzet" Ha jól értettem ezt a szerencsétlen félnótást, akkor azt mondta, hogy ha ott nincs rendben a dolog akkor nem baj ha Gödön sincs rendben....
@@Sh3ph4rd000 Erről a tetteivel beszélt ha szóban nem is. Ő mondta sok évvel ezelőtt "Ne figyeljenek oda arra amit mondok egyetlen dologra figyeljenek amit csinálok".
A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy az “máshol se jobb” és “ugyse tudsz mit csinálni” országa lettünk. Ezért tartunk itt. Gratulálok a hozzáálláshoz…. Sok sikert a civileknek! 🤍
Hát itt nem is mennek semmire az 100. Orbánia az Orbánia! mindenkit megvettek aki számít, így probléma egy szál se! Kisembert ütni verni taposni, nagyot pénzeset erőset meg ösztönözni hogy még jobban menjen neki!
@@GaguHer Nem tudsz olvasni. Nem vagy független. Van világlátásod, világnézeted, azaz onnantól tartozol valahová, azaz nem vagy független. Ahogy a nóta is mondja, mindenki függ valamitől. Melyik bíróság hazudik? Van erre bizonyíték? Vagy mehet a feljelentés hazudozásért?
Első lépésként meg kell mutatni június 9.-én, hogy elegünk van a Fikuszból, úgy, hogy olyan helyre adjuk a szavazatot ahol számít. Aztán lépésről lépésre!!!❤
Eladhatatlanná vált az egyetlen otthonunk. Apa, anya, gyerekek mennek csövezni a híd alá. De hát mit lehet tenni. A "fejlődés" (ez nem fejlődés) megállíthatatlan. - Az ilyen nyomorultakat én magam tenném a híd alá a gyerekeivel együtt.
Azt mondja Gulasch: elismeri az ezt az ügyet jellemző politikai vitát, illetve nem tudjuk, hogy kézhez kapták-e a végzést. Micsoda lényegretörő és megoldásorientált gondolatok!
Széplelkeknek nem való mentalitás uralkodik - mérgekbe fojtanak, bármit megtesznek ellenünk, amit hagyunk. Ez már nem a mi országunk, de a mi otthonunk! Szép beszéd, bíróság ide már kevés.
Ennek a levesről elnevezett emberszabású hazárulónak üzenem, hogy ha gyorshajtásért hat nap alatt kézbe tudják küldeni a határozatot, akkor kapják össze magukat a többi hivatalok is.
Az a pénzbehajtásról szól. :)
Igazad van
Végighallgatja az ember ezt az interjút és megérti, hogy miért is csinál azt a kormány ezzel az országgal és a lakosaival amit akar...
A szomorú igazság :'(
22 évig voltam rendőr. Alacsony értelmi színvonalból erre lehetett következtetni…
Ilyenekre szokásom közölni, hogy én meg a dalai láma reinkarnációja. De az óráját látva igen jól keresnek a rendörök.
Csípőből tüzel: senkit,semmit, sehova,soha.
Elképzeltem, bemegyek a rendőrkapitányságra, mondom, hogy jó napot, feljelentést szeretnék tenni, válasz: itt semmi ilyesmit nem lehet csinálni.
@@kamcs 🤣👍
A kötcsög...😊
Apuka ennyi erővel (és ésszel) akár Pripjaty-ba is költözhetne. Tiszta olyan hangulata volt, ahogy a gyerek ott játszott a gyár mellett, mintha valami Csernobilról szóló filmet nézne az ember.
igazi megalkuvó pöcs, többek közt ezért IS tart itt az ország, sok ilyen megalkuvó pöcs miatt.
Végül is, a mai Magyarország tiszta Ukrajna a.90' években.
@@MyNyami Vagy maga a Szovjet Unió.
Okos vagy mesélj még kedves PHD-s. Akksi gyár meg az atom erőmű teljesen ugyan az waoooo zseni.
Ekkora bohócot mint te....
Van szerencsem ismeri a fickot, igazi vegleny. Ex panelproli, mit varsz tole?! CSOK-ra vett itt egy 4 lakasos valamiben egy "lakast"...meg hitelre egy Suzukit, aztan orul neki mint majom a farkanak...szerinte megcsinalta a szerencsejet, meg mit tesz isten a Samsung-ban dolgozik...
Bárcsak tehetne valamit a kormány. De az a fránya kétharmad és a rendeleti kormányzás igencsak megköti a kezüket :(
Ha a miniszterelnök úr tudná, nem hagyná!
Olyan jó olvasni, hogy fáj nektek a demokrácia. :)
@@csak13133 olyan jó lesz olvasni a hírt, amikor a kopasz dagadt féreg aki AI képekre veri, végre felkötötte magát a fára.
@@csak13133
...mármint autoritarizmus amit akartál írni gondolom. :)
@@krisztianrozincsak2084 Tehát szerinted az embereket a fülüknél fogva vitték szavazni? Csak mert akkor vár rád egy feljelentés!
5 éve engedély nélkül müködnek?Normális országban ilyet nem csinálhatnának!Látszik mi folyik Magyarországon!🙄
dehát nem érted, még nem kapták kézhez az értesítést /s
ilyenkor nem a gyárat kell feljelenteni, nem is egy hatóságot, hanem egy konkrét személyt. hogy kit? egy állami dolgozó vezetőt, aki ezért felelős.
Tisztán látszik, már a látszatra sem adnak!😢
Ez egy következmények nélküli ország.
magyar posta még nem kézbesítette nekik a levelet
gulyás Gerinctelen gergely mondjon le a magyar állampolgárságáról és takarodjon Magyarországról
MILYEN SZEMÉT EZ A YOU TURO,MEGVÉDI A FIDESZES PEDOFIL GYILKOSOKAT!!!
Nem szabad!
Szívesen fizetem a börtön kosztját!!
@@khazza1858 En is....
Igen magas nyugdíjat fog kapni és nyugodtan fog éldegélni, soha nem lesz felelősségre vonva senki
@@khazza1858 Akár élete végéig.
“En Budapestrol koltoztem ide, nem hiszem, hogy ott jobb a helyzet.” Ekkora szervilizmust, ocsem!
igazi megalkuvó pöcs, többek közt ezért IS tart itt az ország, sok ilyen megalkuvó pöcs miatt.
@@LPeter38 mindig a másik miatt, mindig a másik a hibás :DD
Amit utána mond az a durva, hogy "ezzel tisztában kell lenni". Mármint mivel kell tiszbában lenni? Az Ő hiedelmével? Az, hogy elfogadja és reménykediuk h jobb lesz, az meg a 2. legmagyarabb dolog, amit mondhat. :D
Fideszes vagyok csak nem
mondom 😀
Strucc effektus tipikus példája. A magyarok ebben nagyon jók. Amíg nem a saját bőrén érzi a problémát, addig az nem létezik.
Felelős apa, nem követi a híreket, számokat és a gyerekét is a gyár mellé viszi játszani...
És "próbálja elfogadni a helyzetet", mert Budapesten sem jobb biztos. Hűha...
bájdövéj, miért ne tehetné, ha a gyár megfelelően működne? Gulyás azzal kezdte, hogy meg kell felelni a szigorú sztenderdeknek, és az volt a videó végén, hogy ezt a kormányhivatal 5 évig nem kérte számon a Samsungtól (amit nyilván nem reklámoztak sehol)
mi a fenét csináljon, már menjen el hajléktalanak valahová, vagy mégis mit csináljon?
@@takacszsolt4940 úgy működik? jah nem tudja mert nem követi a híreket...
@@homokhat mondjuk nem viszem a gyerekemet oda játszani??? - szívesen
Ebből a videóból is kitűnik, hogy a magyar egy mindenbe beletörődő alja szolganép, és az is marad....
De igazad van!
Ott a tűpontos meglátás.
Szégyenletes
valakiknek nagyon sok pénzt megér, hogy németországba távozzon a samsung "szennyezni"
@@laszlo4919 Közbe oda figyelt arra az Orbán média, hogy elhazudja azt, hogy a szerbeknél is tüntetnek a kínai aksi gyár ellen a helyiek. Ez most nem jött be fideszes.
Érti, hogy az ingatlanjaik eladhatatlanok lesznek, de az iparosodásnak nincs káros hatása 😀
Az ingatlana már eladhatatlan, bár a Darwin-díjas pesti amelyik most költözött ki, ad némi reményt, hogy pár ház még vevőre találhat. A samu kretén biztonsági őréhez innen is gratulálok.
Az ingatlan onnantól eladhatatlan, hogy bejelentik, hogy ott egy ilyen üzem épülni fog. A tulajdonosa meg elgondolkodhat, hogy az 50 milliós ingatlanja a bejelentés pillanatában válik 10-15 millióssá...
Az ilyen ostobák miatt, mint ez a bútoros csávó, tartunk itt.
Gödön 500 ezerről 800 ezerre emelkedett az átlagos m2 ár az elmúlt 5 évben...
@@belaszabo6433
mikepércsen is van aki 1M m2 árral delirál, miközben csak munkásszálásnak vesznek ingatlant...
4:39 "Hú, hát ezt nagyon gyorsan törölje ki"
- Itt egy bírósági döntés, azzal mind kitörölhetjük.
Talán a TEK-nek itt lenne dolga, hogy végrehajtsák a bíróság határozatát... nem pedig Iványi Gábort és egyházát kéne vegzálni.
TEKNEK ? ! XDHDHDHD
Teljesen igazad van!!!!!
A zsoldosoknak? Á...
@@IstenJézus Bocsánatot kérek, de jó reggelt kívánok!
@@jeesz4892 Mit akarsz ezzel mondani? Netán önkéntes rendőrökre vágysz?
2-3 milliardos birsagot kellene nekik. Naponta. Amig nem tartjak be az amugy is megegyezo szabalyokat.
+ Kötelezni a teljes vezetőséget, hogy életvitelszerűen lakjanak a gyár mellett, a családi házakban, családostul.
Majd egy évig fizetnék csak az állami támogatásból. 😀
Ha így működhetett Gödön a gyár akkor nem csoda hogy a kormány szerint vonzó beruházási célpont Magyarország, olyan vállalatoknak, amelyek nem akarnak az előírásokkal foglalkozni
Ha a koreaiaki ezt így csinálhatják akkor ne legyenek kétségeink a kínai akkugyárak jövőbeni működésével kapcsolatban. Egyszer talán megtudjuk mi áll ennek a hazaárulásnak a hátterében.
Hogyhogy mi? A gazdag Európai országok szolgái voltunk mindig is. Most is ez történik. Hogy a Német megtudja venni a drága elektromos autót egy kiszolgáló ország leszívja magát miatta. Annyi hogy ebből még csak nem is profitál a Magyar gazdaság csak a górék. Ugyanez van kaja tekinetében. Eladják az olcsó szart a Magyarnak 3x áron ráadásul, Míg a gazdagabb Európai országok szinte mindenből a minőséget veszik olcsóbban mint mi. Imádott európai unió.
"Egyszer talán megtudjuk mi áll ennek a hazaárulásnak a hátterében." Pénz, lakosság csere és az hogy Orbán imád szolga lenni.
Ázsiai rablóhitel.
2:53 átlagos légköbmétert kitöltő csok-os apuka? "Ja, hát végülis Pesten is vót' szmog..."
Kretén az iylen, minek csinál gyereket.. ja igen hát a csókért...
Bíróság, ügyészség? semmit nem érnek, jól tükrözi a ner működését 🤮🤡
Az ilyen gyártelepítő szerződésekben kötelezni kellene a teljes vezetőséget, hogy életvitelszerűen lakjanak a gyár mellett, családi házakban, családostul. A helyi csapvizet igyák. És gond esetén csak a magyar állami kórházakhoz fordulhatnak.
Top komment!
Apuka kisgyerekkel kihalt játszótéren háttérben óriási gyár,mintha vmj apokaliptikus film lett volna,aztán mikor megszólalt apuka elkezdtem csipkedni magam,h nem,ez nem lehet a valóság!😱
A Terminátor jutott eszembe, mikor a játszótér hirtelen elpárolog az atomrobbanásban...
Pusztítóak az ottélők megszólalásai, és ez nem is az első ilyen riport. Egy korábbi "kedvencem" volt a babakocsis anyuka, aki érti a problémát, de albérletezni legalább jól lehet a gyár miatt.
Azért tegyük hozzá, hogy a megszólalók véleménye sanszosan nem reprezentatív ... van ismerősöm aki ott él, bizton állíthatom, hogy sokan nem ezen a véleményen vannak.
A riportoknak mindig célja, hogy az egyik oldalt bemutassa. Most olyanokat vágtak be, akik miatt az ember úgy érezheti: "na, ott is hülyék laknak". Ha csak értelmes emberr vágtak volna be, meg mindenki bólógatna, hogy milyen okos mindneki. Ezek a riportok köszönő viszonyban sincsenek a reprezentativitással.
Legelább lesz miből fizetni a gyermeke őssejtterápiáját és kemoterápiás kezelését...
Az legendás volt.... remélem azóta tisztelet övezi❤
Milyen érdekes, hogy most egy egyébként szabályosan működő gyártól már kemoterápiázni akartok, de az fel sem tűnik nektek, hogy bárhol másutt külföldön ugyanezek a gyárak semmilyen közfelháborodást nem váltanak ki, pedig évtizedekkel előbb beindultak. Japánban konkrétan az atomerőművekben a legbiztonságosabb lenni egy földrengés során.
Amúgy furcsa, hogy jópár gödi ismerősünk van és náluk nem haltak ki a fák a kertben, pedig ugyanazzal a vízzel öntöznek…
“Hát ez ilyen…”
A mondat amely százezreket kényszerített külföldre
meg még fog is. Másik kedvencem. Nem megyek el szavazni, mindenki lop.
Na kerem itt lathato egy peldany a magyar PORTAS archeotipusabol amit minden itthoni ember ismer jol. Kap egy kis hatalmat es mindjart ugy viselkedik mintha a Nemet-Romai birodalom csaszara lenne.
Így van. Kis kapu nagy uralkodója.
Ennek semmi köze a magyarsághoz, inkább a feladatkörhöz. Vannak embertípusok, akik szeretnek ilyen szerepben tündökölni. Majd a koreai gazdái, ha látták a videót, adnak neki jutifalit és megvakarják a füle tövét.
Igaza van , magán terület. Vagy én is bemehetek az előszobádba kamerázni?
@@timewower5193 Lehet igaza van jogilag, de a stilus nagyon taho es lekezelo. Ezt lehetne sokkal normalisabban is.
Te se lennél normális ha oda mennék a házad elé.
5évig engedély nélkül tudott működni 😂😂😂 hát van ilyen?!!! Legjobb🤌🏻
Gulyás vigye a gyerekét az akkugyár mellé játszani...ja, hogy nincs is gyereke, családja.
ő norinához jár
homár 😂
búza
Neked van, azért baszol pénzért, hogy el tudd tartani őket.
Mert melegebb mint télen a kályhám.
Ez egy társadalmi probléma, ha mindenki azt gondolja, hogy "nem tudok mit tenni".
Egyébként nem vagyok az ipari fejlődés ellen.
Én nem gondolom, de lexaszrom. 🤷♂️
Nagy segítség ez a magyar családoknak, bravó!
Ez egy következmények nélküli ország.
A törvények nem vonatkoznak mindenkire, ugyanis "egyes állatok egyenlőbbek a többi állatnál".
Kína tudja majd fokozni😓
"22 évig voltam rendőr".... príbék voltál pribék maradtál...
Még egy csicska volt ! Civil ember nem kap ilyen jó melót 😂
Próbálná megtenni ezt egy vállalkozó vagy kisüzem, azonnal fegyveres hatóság szállná meg és tenné rá a lakatot. A kínaiaknak, koreaiaknak mindent szabad, engedély nélkül is mehet a buli. A kormányhivatal a hatályos jogszabályok szerint jár el, magyarul megvárják mit mond Orbánc.
TEK NAV stb. Az összes ami kijönne a betűtésztából, kiszállna hozzá...
Jaj mikor meghallottam hogy rendőr voltam , meg a stílus.. egyből lejött hogy ez is egy 1 bites agysebèsz " security" ...
Gratulálok a patrióta civileknek, és sajnálom, hogy van néhány beszari nemtörődöm alak!A NER is eltakarításra vár.
Ezt még nézni is fáj. Nagyon remélem 26-ban jobb döntés fog születni
Ilyenkor nem lép fel egy bírósági végreható se olyan hevesen, mint amikor egy adóst kell kisemmizni? :D
És valahogy a rendőrök se fontoskodnak nem úgy mint egy kilakoltatásnál.
Nagyon kellene az angol felirat ehhez a videóhoz és osztani kellene külföldi Samsunggal összefüggő oldalakon, elsősorban Samsung user oldalakon, etc.
Teljesen egyetértek!
Mit remélsz?
Volt egy csomó ilyen régebben, amikor a kínai gyárakban uralkodó körülményeket videózták.
Ott még ennél jóval embertelenebb dolgok mentek, mégsem zavart túl sok vizet. Ha a helyi emberek ennyire nem tudnak fellázadni, akkor szerinted egy onnan több száz kilóméterre lakót, hol fogja érdekelni? Majd örül az olcsó elektromos autójának.
@@csak13133 és te mit remélsz ?
@@tranelarod Minden magamon múlik.
Ha kimegy a NÉBIH egy pékséget ellenőrizni, és azt látja, hogy az ottani körülmények nagyon durván nem felelnek meg a szbályoknak akkor mit csinál?
-Bezárja azonnal, az ott tárolt élelmiszereket megsemmisíti.
-Bíróságra viszi az ügyet, majd amíg nem veszik át a határozatot üzemelhet tovább és árulhatja a potenciálisan veszélyes termékeket.
Több hónapot dolgoztam ott, külsősként. A gyár bővítéséhez szükséges villamos részt csináltuk. Minden egyes nap leragasztották a telefonunk kameráit, ezt be-ki ellenőrizték, megmotoztak - csoda hogy nem verték ki a kamerát a kezetekből. Sok olyan dologról tudunk amit a nyilvánosság nem ismer, ezekről nem is beszélnék. Nagyobb a baj mint amit tudtok
"Nagyobb a baj mint amit tudtok" Egy kicsivel bővebben? Nem azt mondom, hogy minden apró részletet csak egykét dolgot.
Amikor az oktatáson voltunk, és azóta is többször elmondták: ha a szirénát halljuk, ne is kezdjünk el futni. Nincs értelme ugyanis a rengeteg felhalmozott veszélyes anyag miatt, úgysem érnénk ki az érintett zónából
@@sfvys8662 Azt a qva. Erről tényleg nem hallottam. Köszi a részletesebb kitérést.
Abszurdisztán level végtelen
Nem tudom melyik ijesztőbb jelenség: a gyár engedély nélkül való működése, vagy a megmondó-szakértő kommentek színvonala és mennyisége🤔
Szerintem, az akkugyár tevékenysége nem csak a helyieket érinti, hanem - minimum - az egész bolygót.
2:54 Csendben maradtál volna, most nem szégyellnének téged az új szomszédaid.
:D
Na innen látszik hogy rendszerszintű a probléma. Sőt. A rendszer a probléma. Mi az hogy több mint két hét alatt nem lehet valamit átvenni? Komolyan mondom vicc. Mondjuk mindegy is mert hiába 2 hét vagy öt év, a szabályokat senki sem tartatja be végzés ide vagy oda.
Vajon van ott a közelben valami vasúti felüljáró, ahonnan lehet majd nézni mikor egyszer csak felrobban a gyár egy része?
De, hát sajnos megállíthatatlan a fejlődés, nincs mit csinálni...
Na pont az ilyen Lófasz Jóska hozzáállás miatt lettünk birka nép, akit ki lehet használni! Tessék menni tüntikézni, idegesíteni a hatalmasokat... Tessék csinálni a cirkuszt, és nem pedig élvezni!!!
Felháborító, hogy a magyar, ott dolgozó így pártol egy külföldi cég mellett, miközben tudatában van hogy káros és illegális amit csinálnak...
Itt nem csak az Orbán rendszer a hibás, azok is akik erre csak legyintenek! Ezért tartunk itt.
Ez a szolidaritás nélküli attitűd is része a problémának. Ki kell állnunk ezekért a fogyatékosokért is, mielőtt tovább terjed a kínai pestis.
aki ebbe bele nyugszik annak jár a taps!!!! 👌👏👏👏
Ha valaki 22 évig volt rendőr és most portás lett akkor az egyik nagy karrierből csinált egy másikat:) Lehet inkább titkoltam volna🙂 " fiatalabb srácot meg nem értem. Én elhiszem, hogy reménytelen a helyzet, de még felháborodást sem vélek felfedezni rajtuk.
Tetszik a verőlegény válasza a riporternek: Semmit, senkivel!
Az elég szomorú, hogy 22 évig lehetett rendőr
@@Viplexifyinkább az a furcsa, hogy már nem az ezzel az attitűdel
pintér sándor típusú rendőr
Felfokozták portásnak.
Gulyás a gerincedet kifogjuk tépni!Most meneküljetek Orbàntól Gyurcsányig!😮😮😮
Járt az agya 1000-rel hogy adjon elfogadható, de semmit mondó választ.
Ahhoz előbb egy gerinc beültetésen kéne átesnie.
Magyarország a kormány részvénytársasága, ahol a veszteséget az állampolgárok állják, az osztalékot a NER veszi fel, bármi történik is...😢
a törvények csak a magyar állampolgárokra vonatkoznak.
Azon belül is a nem fideszesekre.
Elhangzott, hogy 5 év alatt 88 tonna oldószert került a levegôbe. Ez 2 kg/h kibocsátás!
"On jogi jartassag nelkul allit valamit" - magyarul: jozaneszt nelkulozo jogi buveszkedes es trukkozes moge rejtjuk es legalizaljuk a dolgot, mert a Torveny mi vagyunk.
Ennyi birka ....ezt se lehet azt se lehet...de...majd ha beteg lesz nagyon a gyerem3ke akkor is ezt mondja??!!!???
Ki volt az az okos, aki egy ipari létesítmény szomszédjába rak egy játszóteret? Bár ezek szerint van aki kiviszi oda a gyerekét..
Nem ismerem a helyzetet, de általánosságban, játszótér mindehová jó, ahol gyerekek élnek, a gyárak meg gyakran azzal adják el magukat, hogy hozzájárulnak a település infrastruktúrájához, pl. a játszótér-építéshez. Más kérdés, hogy ha ezt a játszóteret a Samsung fizette, akkor elég cinikus volt tőlük.
@@agmandzsitvatoroki3772 Én tuti nem vinném a gyerekemet egyik gyár szomszédjába se mászókázni, de kinek mi.
A cinikusságról annyit, hogy Debrecenben a CATL támogatásával osztogattak esővíz gyűjtő edényeket a közelben lakóknak, miután az volt az egyik legnagyobb kritika, hogy a gyár a lakosság vízkészletét veszélyezteti...
@@agmandzsitvatoroki3772 Ajánlom neked a Dzsentlemanus c. örökzöld filmet. Illik arra, ami itt történik.
@@agmandzsitvatoroki3772 bingo!
A Samsung építette. Népszerű hely, mert a riportokkal ellentétben nem halnak meg az emberek...siralmas, amit itt művelnek a média, meg az ún. civilek.
Gratulálok annak az apának…. Felelősségteljes teljes mértékben
Azert ha fúj a szél smog nincs, de az aku ott marad az ivóvízben
Azért én megkérdeztem volna a csávótól, hogy majd azt is ilyen szolgalelkűen próbálja elfogadni, amikor a háta mögött csúszdázó kislányát leukémiával kezelik 10 éves korában?
Nem fogják kezelni leukémiával, ahogyan a francia akkugyárak mellett lakókat vagy a taiwani akkugyárak mellett lakókat sem kezelik leukémiával. Ne vizionálj olyasmit, ami nincs.
Természetesen Leukémiás lesz XD Köszönöm a korai diagnózist doktor úr.
@@evaandreabaloghnemihalyko2113 Tudod, ott lehet figyelnek az olyan "úri hülyeségekre", mint a környezetvédelmi és egészségügyi előírások betartása. Meg betartatása. Nem lenne ezzel a gyáral gond, ha ezek is hozzá társulnának.
De gondoljunk bele. Évi 30 milliárd eurós bevétel mellé kapnak évente 2-3-szor alkalmanként 3 millió forintos bírságot, bármi más retorzió nélkül. Jelentkezzen az, aki van annyira hülye, hogy elhiszi, hogy oda fognak figyelni arra, hogy ne legyen baj... Miért tennék?
nem fogják kezelni, az egészségügy már nem lesz képes ilyesmire, tekintve az "állapotát" a kórházaknak
@@evaandreabaloghnemihalyko2113 "francia akkugyárak mellett lakókat vagy a taiwani akkugyárak mellett lakókat sem kezelik leukémiával." Náluk szigorúbbak az előírások amit be is tartatnak baromállat fideszes.
2:20 ez a snitt a szöveggel, hogy "kap egy 2-3 milliós bírságot" priceless 😆😁
Bírósági végzés után bontógépekkel go !!
Akár Izraelben...
Azért izraelt inkább ne emlegessük, ők meg aztán pláne nem az emberi jogok védőbástyája... Nem szeretnél te ott palesztínként élni a szölőföldeden...
A legigazabb állítás az egész videóban, hogy nem hisznek a bírósági döntés erejében. Mert ez már nem jog, hanem hit kérdése.
kívánok a volt rendőrnek jó hosszan tartó gyomorrákot!
Ki volt a gyarban az a nagykepu patkany?
miért nincs ott tüntetés?
Ahol lehet orbán a bandájával ellehetetleníti vagy megnehezíti ennek lehetőségét. Érden a fideszes polgi tette lehetővé az aksi gyár közelében lévő lakok számára hogy hangot adhassanak a nemtetszésüknek ha nem teszi ezt meg akkor kuss lenne nevük. Azért elgondolkodtató vagyis inkább a fideszeseknek lenne elgondolkodtató, hogy fideszes polgi teszi lehetővé, hogy aksi gyár ellen szólaljanak fel vagy szavazzanak arról, hogy kell a gyár vagy sem.
5:23 a koreai felirat konkrétan fonetikusan az h [ikerühádzsü elladó] 😂😂😂
Úristen, milyen Apa ez?
Ez felfoghatatlan. Hogy lehet igy eladni az orszagot?
Sokkal könnyebben mint gondolnád. És miért is lenne Orbánnak szégyenérzete hisz a többség ehhez is tapsol akasztás helyett.
Elkesrítő volt végignézni :(
Összefogást és kitartást kívánunk a lakosoknak és az egyesületnek!
2:55-től az új Jólvan ez így
2:08
Netto a lefolyóba engedik a mérgeket, onnan a szennyvíz telepre, a szennyvíz iszap hova kerül és vele a mérgek? Ugye nem a földekre?
Szégyen és gyalázat ami itt folyik!!
Arra adjon mar valaki valaszt, hogy ezeket a gyarakat miert nem lehet 1-2 kmrel tavolabb rakni?
Az nem érne semmit.
Csak a fidesz! Cuki kis kínai gyarmat leszünk!
Göd környékén aki elhalad a gyár mellett érdemes belső keringetésre tenni a kocsiban a kapcsolót
A vízügy, a katvéd hamarosan belefog olvadni a kormányhivatalba, gyakorlatilag megállíthatatlanul fognak ezek a gyárak épülni, mindenhol.
Az ujgurok, es az ungarok majdnem ugyanaz a kinaiak szamara.
Ugyanolyan kinai gyarmat leszunk mi is. Ja,a Samu koreai? Ugyanaz.
A Samsungnak is mocskos a múltja a saját hazájukban már többször kellett magyarázkodniuk a bíróságon, mert több alkalmazottjuk is súlyos beteg lett miattuk.
Gratulálunk a helyi Polgármesternek, közelgő választáson jobban át kell gondolni kire szavaz a lakosság!
4.39-től ott a baj! Amikor a rendőr egy lefizetett báb! Pedig a gyereke és unokája jövője a tét!
Szemetek! Ez disznóság!
Ajánlom a "Sötét vizeken" c. filmet (Dark Waters 2019).
A kedvenc monológom a filmből: "A rendszer átverés, hogy azt higgyük, majd megvéd minket, de ez hazugság. Mi védjük meg saját magunkat! Mi! Senki más. Se a vállalatok, se a tudományos szakértők, se a kormányunk, senki."
A DuPont, 3M és a gyerekük a Teflon , kemény a dolog , de ez a gyár messze nem az a szint .
@@kisspeteristvan Így van az Orbán média pontos információi szerint :).
Tetszett az a duma, hogy "én Budapestről költöztem ide és nem hiszem hogy ott jobb a helyzet"
Ha jól értettem ezt a szerencsétlen félnótást, akkor azt mondta, hogy ha ott nincs rendben a dolog akkor nem baj ha Gödön sincs rendben....
Pesten a gyárak, üzemek már nem jelentenek problémát. Sokkal inkább az, hogy télen szeméttel, rongyokkal, petpalackokkal fűt a jómódban élő lakosság.
Szellemileg leépült fityiszes.
Ki a franc hatalmazta föl ezt a kormányt h ilyet tegyen ezzel az országgal?🤬😡
A többség és ebben a baloldal is sokat segít.
@@HUNCSA1 erről nem volt szó
@@Sh3ph4rd000 Erről a tetteivel beszélt ha szóban nem is. Ő mondta sok évvel ezelőtt "Ne figyeljenek oda arra amit mondok egyetlen dologra figyeljenek amit csinálok".
Külföldön élek. Nem fogok többet Magyarországon előállított élelmiszert venni, annyi szent.
amíg ilyen kedélyesen vigyorogva beszélnek addig nincs semmi baj. majd ha a rák tiszteletét teszi és elhullik mind akkor talán fog valami változni
A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy az “máshol se jobb” és “ugyse tudsz mit csinálni” országa lettünk. Ezért tartunk itt. Gratulálok a hozzáálláshoz….
Sok sikert a civileknek! 🤍
Ez a Gulyás Gergő úgy néz ki mint egy fejlődésben megállt óriás csecsemő!
Mióta kell ebben az országban engedély bármihez is?😃
Csak így tovább. De én a független bírósághoz fordulnék és nem Magyarországon!
Hát itt nem is mennek semmire az 100. Orbánia az Orbánia! mindenkit megvettek aki számít, így probléma egy szál se! Kisembert ütni verni taposni, nagyot pénzeset erőset meg ösztönözni hogy még jobban menjen neki!
2024-re meg kellene tanulni, hogy olyan, hogy független nincs, se igazságszolgáltatás se média, se senki és semmi.
@@dezsonagy8357 Lehet jönni fog az a probléma nemsokára. Egyszer csak minden hazugságra fény derül🙏
@@csak13133 Én is független vagyok. Akkor egy olyan bíróság aminek nincs érdekében hazudni és pártatlan!
@@GaguHer Nem tudsz olvasni. Nem vagy független. Van világlátásod, világnézeted, azaz onnantól tartozol valahová, azaz nem vagy független. Ahogy a nóta is mondja, mindenki függ valamitől. Melyik bíróság hazudik? Van erre bizonyíték? Vagy mehet a feljelentés hazudozásért?
Egy-Kettő Nokiás doboz gazdára lelt és máris minden rendben. Itt az élő példa! 🙂
Köszi. Akkor rám sem vonatkozik a törvény! Minek van egyáltalán rendőrség?
Hogy a magyarokat kordában tartsa és kihajítsák őket a lakásukból vagy a házukból.
Első lépésként meg kell mutatni június 9.-én, hogy elegünk van a Fikuszból, úgy, hogy olyan helyre adjuk a szavazatot ahol számít. Aztán lépésről lépésre!!!❤
Es arról miért nem beszéltek, hogy folytatódik a gyár bővítése? Nehogy azt mondjátok, hogy nem tudjátok...
Kézbesítés gondolom a 21. században cégkapun történik, nem a postás fog becsengetni.
Eladhatatlanná vált az egyetlen otthonunk. Apa, anya, gyerekek mennek csövezni a híd alá. De hát mit lehet tenni. A "fejlődés" (ez nem fejlődés) megállíthatatlan. - Az ilyen nyomorultakat én magam tenném a híd alá a gyerekeivel együtt.
Azt mondja Gulasch: elismeri az ezt az ügyet jellemző politikai vitát, illetve nem tudjuk, hogy kézhez kapták-e a végzést. Micsoda lényegretörő és megoldásorientált gondolatok!
Inkább mentem máshová, relatív kevesebbért dolgozni, mert ebben nem fogok részt venni, mint mérnök (pedig fel akartak venni)!
Széplelkeknek nem való mentalitás uralkodik - mérgekbe fojtanak, bármit megtesznek ellenünk, amit hagyunk. Ez már nem a mi országunk, de a mi otthonunk! Szép beszéd, bíróság ide már kevés.
Mit jelent az hogy "fejlődés"? Mit ért ez alatt? Hogyan fejlődik a környék?
Fejlövést akart mondani.
Döbbenet....