Friss felmérés: világszerte megbánták az autósok, hogy elektromos autóra váltottak

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 6 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น •

  • @csabi9418
    @csabi9418 5 หลายเดือนก่อน +192

    Mindez nem túl megnyugtató annak tudatában hogy a kormány erre tette fel az ország iparát.

    • @RyanMoondj
      @RyanMoondj 5 หลายเดือนก่อน +74

      Aki ismeri a kormányt, azt nem érte meglepetés, hisz semmi sem úgy alakul, ahogy azt a Felcsuti Bazaltarcú behinti 😅

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน +19

      EU-ban az új autó eladások 40-50%-a 2030-ra teljesen villany lesz, 2035-re bőven 80% felett. Ezért kellenek az aksigyárak. (ugye az megvan, hogy egy autógyártó nem 1-2 évben gondolkodik előre)

    • @RyanMoondj
      @RyanMoondj 5 หลายเดือนก่อน

      @@petertakacs3402 Statisztikákra, és jóslásokra nem jó hagyatkozni. A nyugati villanyautók nagy részét, cégek veszik, ezen belül is legnagyobb számban, a posta (Ausztria) mert már csak elektromosat használnak. A lakosság a hybrid, vagy a plugin hybridet vásárolja inkább, villanyt is vesznek, de hosszú távra, megmarad a hagyományos, a többségnél. Kialakulóban van, 2 gyártó már gyártja, forgalmazza, azt a villany autót, amit benzin motor tölt. Mégsem nevezhető hybridnek, mivel a benzin motor, csak mint áramfejlesztőként működik. Nincs hatótáv para. De amíg, pl egy osztrák haszáltautó kereskedő, napi 2-3 db 30 000€ feletti autót ad el úgy, hogy a 2 éves azonos árú hybrid, ami mondjuk egy Mercedes GLC nem igen kell senkinek sem, vagy lehet ez másik modell is, addig nem igen kell százalékot számolni, mennyi villanyos lesz 6-év múlva. Én is inkább egy 2 éves dizelt vettem inkább, kevés km-el.

    • @sandorgoth6107
      @sandorgoth6107 5 หลายเดือนก่อน

      Nem csak, hanem is a korrekt.

    • @FaLiar
      @FaLiar 5 หลายเดือนก่อน +1

      mármint az EU?

  • @BarnabasDavoti
    @BarnabasDavoti 3 หลายเดือนก่อน +6

    Norvégiában élek, s 6 éve van villanyautóm, pontosabban CSAK villanyautóm van azóta. Abszolut nem hiányoznak a brümmögő, pöfögő oldtime-erek. 1000 előnye van egy villanyautónak, s nem csak rövid távra jók. Minden évben 1-2x hazamegyünk vele MO-ra. Lefele az uton egészen a magyar határig jó a töltő hálózat. Megsugom mindenkinek, a villanyautó MINDENRE való, de persze kellenek a töltők.

  • @feri7699
    @feri7699 5 หลายเดือนก่อน +28

    A klikkvadász címben: világszerte megbánták az autósok...
    A leírásban: az e-autó tulajdonosok mintegy negyede... Ezek szerint a háromnegyedes többség nem bánta meg.

    • @molnartiby
      @molnartiby 5 หลายเดือนก่อน +11

      Annyira nem bánták meg, hogy soha többé nem ülnének berregős-füstösbe...

    • @adam-user
      @adam-user 5 หลายเดือนก่อน +3

      Igen, engem pont ez ragadott meg :-))) 75% úgy gondolja, hogy jól döntött, akkor miért ez a szalagcím?

    • @Atti44
      @Atti44 5 หลายเดือนก่อน

      Nem értem mi a gond ezzel a címmel?
      Nem azt írták, hogy a nagyrésze megbánta.

    • @molnartiby
      @molnartiby 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@Atti44 kiváló FOS (Független Objektív Sajtó) munkatárs lennél...nem néznél körül a 444-nél és társainál?

    • @Atti44
      @Atti44 5 หลายเดือนก่อน

      @@molnartiby Majd szétnézek ott is :-)

  • @zb1534
    @zb1534 5 หลายเดือนก่อน +54

    A CLICKBAIT cím után, aki megnézi a riportot, megtudhatja a szakértő véleményét. Ennek a lényege pedig a tudatos vásárlás és a villanyautó használata arra amire való.

    • @ketyosz
      @ketyosz 5 หลายเดือนก่อน +5

      Az nem divat. A médiában sem normális címet adni az olvasóknak pedig végképp nem megismerni a tartalmat véleményalkotás előtt. A lényeg a szenzáció és a köpködés.

    • @kilencventiz
      @kilencventiz 5 หลายเดือนก่อน +7

      ez nem szakértö hanem egy megélhetési autonepper.....remeg ha 4 misit kaszál havonta de 100 rugót ki kell belöloe fizetni...

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 5 หลายเดือนก่อน

      Semmire való sz@r...Per pillanat a tehetős meg a gazdag mocskoknak jó, szinte ingyen autókázhatnak -amit mi fizetünk ! S közbe nekünk p°fáznak környezettudatosságról ! Hányás az egész ! Ja a csaló/sikkasztó cégek flottáira adnak támogatást...agyhalott mukiknak meg a h~lye q,rváknak jó pîcsajátszásra, vetítésre...bemennek a céghez -a mondvacsinált cégükhöz ott leparkolnak....rádugják a töltőre...bemennek az irodájukba -még jobban pîcsát játszani -nevetséges kamu üzletkötői sz@rok, vagy marketing manager-es kretének, vagy valami kamu tanácsadói cég...ahol q,rvára komolyan veszik magukat...p°fáznak a semmiről jó pénzért ( sajnos sokan igényt is tartanak az ilyenekre...) no aztán netezgetnek , kávézgatnak, majd tartanak egy szánalmas rövid megbeszélést, arról, hogy melyik nap legyen a még szánalmasabb...trágya meeting -amin igyekeznek még komolyabbak lenni ! Délután pedig elégedetten kimennek a parkolóba...majd kihúzzák a csatlakozót és elindulnak haza az elektromos szutykokkal ami felteszi a nap végén náluk a pontot az i-re ! Hazaérve meg elgondolkodva a napon.....k,baszott nagy elégedettséggel tölti el őket, hogy mi mindent vittek véghez ! :) S mindezt környezettudatosan ! Közbe semmi, nulla ! ( De a lényeg, hogy mások pénzén ! )

    • @upstreamer1661
      @upstreamer1661 5 หลายเดือนก่อน

      Nem clickbait, hanem a valóság. A riportban látható szakember pedig még mindig szépíti a helyzetet. A legtöbb ember, aki villanyautót vásárolt, az előtte eladta a belsőégésű autóját és így igen is csalódott az elektromos autójában.

    • @tamasdenem7892
      @tamasdenem7892 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@upstreamer1661 Valójában nem tudta, hogy mit vesz, és csak hitből vásárolt. Ha tudta volna, hogy mire jó, használni, akkor pont nem csalódik, mert azt kapja amit keresett.

  • @tamasdenem7892
    @tamasdenem7892 5 หลายเดือนก่อน +9

    Ez azt bizonyítja, hogy nagyon kell a tudatlan autóvásárlóknak a felvilágosodás, hogy milyen használatra milyen autót vegyenek, és azt hogyan használják, mert ezt még mindig csak kevesen értik meg.

  • @zsoltfarkas1028
    @zsoltfarkas1028 5 หลายเดือนก่อน +45

    Én nem bántam meg de igaz hogy a pici elektromos csak városban használom. Van egy diesel hosszútávra

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 5 หลายเดือนก่อน +2

      A legolcsóbb, míg néhány városból ki nem tiltanak a füstölés miatt.

    • @zsoltfarkas1028
      @zsoltfarkas1028 5 หลายเดือนก่อน

      @@istvansebestyen5016 az euro 6 még soká következik.

    • @LajosKovács-i6j
      @LajosKovács-i6j 5 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂

    • @andrasbalogh4657
      @andrasbalogh4657 5 หลายเดือนก่อน +6

      szerintem ez az egyik legjobb kombo, varosba egy kis elektromos vagy hibrid (rovid tavokra) hosszu utakra meg egy dizel, es akkor mindket tipus ott van hasznalva, ahol igazan elemeben van es optimalis.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +7

      @@andrasbalogh4657 Hibrid mellé minek dízel?

  • @imredevecz3586
    @imredevecz3586 5 หลายเดือนก่อน +38

    A magyar aksigyárak termelése 32 százalékot esett vissza. Gyanítom ezt se így tervezték.

    • @mikimiki5878
      @mikimiki5878 5 หลายเดือนก่อน

      Baromi dràga egyenlõre ez az egész. Én nem mernék elindulni pl gõrògorszàgba nyaralni villanyautòval. Nem hiszem hogy vannoehetõség tõltõgetni. Plug ín hybryd ok. De villanyautó jó ok akkor vigyűnk magunkkal egy hordozható generátort amivel tudok aksit tõlteni. Mert dizelt benzint mindenhol kapni. De az autòtõltés még nagyon nincs kiforva és iszonyú dràga szerintem kiépiteni a kutakra az elektromoshàlozat gyorstõltést.

    • @László-q8w
      @László-q8w 5 หลายเดือนก่อน

      Ezt a hülyeséget honnan szoptad ki?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@mikimiki5878
      Budapest -Athén egy Tesla Model 3 LR villanyautóval :
      - Budapest indulás
      - Szeged 8 perc töltés
      - Belgrád 15 perc töltés
      - Aleksinac 16 perc töltés
      - Szófia 55 perc töltés
      - Larissa 17 perc töltés
      - Atalanti 8 perc töltés
      - Athén érkezés
      Nagyon buta vagy, Miki.

    • @mikimiki5878
      @mikimiki5878 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter szerintem meg te vagy a buta ha egy 2-3 kw tos generàtoral nem tudsz autót tõlteni. Ja értem mindenki teszlàval szaladgàl atmz orszàgba. Az erõs generàtort bele lehet épiteni az autóba ami feltõlti az akupakkot te okos fizikus. És mindjàrt jóval kisebb a fogyasztàsa ezt meg lehetett volna màr csinàlni ezelõtt õtvenévvel is akàr mint ahogy a németek megcsinàltàk a tengeralatjàroval a màsodik vilàghàboru idején is.. okoska. Nekem hybryd autóm van de amenyibe kerűlt mire visszahozza az àràt joccskàn nem érte megvenni de viszont vàrosba kõrnyezetbaràt. Úgy àlnak itt a magyar emberek hogy mindenki teslàval szaladgàl majd.. hu de nagy barom vagy te hallod e

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@mikimiki5878
      Egy 3 kW-os generátor 20 óra alatt tölt fel egy 60 kWh-s akkut, te hígagyú.
      Tessék, itt egy példa :
      Mennyit fogyaszt az áramfejlesztő?
      Az áramfejlesztőknél általában használt HONDA motoroknál ez 313 g/kWh (0,313 kg/kWh). Ez a szám azt az üzemanyag mennyiséget jelöli grammban amely 1 kW teljesítmény előállításához 1 órán át szükséges.
      PÉLDA:
      Egy áramfejlesztő 2 kW teljesítmény, 3 órán át történő előállításához:
      Fogyasztás (liter) = 0.313 kg/kWh x 1.4 (gramm→liter) x 2 kW x 1.25 (a generátor hatékonysága) x 3 óra = 3.3 l üzemanyagot fogyaszt.
      Tehát 2 kW x 3 óra = 6 kWh-t termelt 3,3 liter benzinnel. Ha a 6 kWh-t akkuba töltöd, akkor annak kb. 10%-a elveszik (töltési veszteség), tehát oda 5,4 kWh kerül. Egy átlagos villanyautó kb. 18 kWh-t fogyaszt 100 kilométeren, vagyis aggregátorral töltve 18 : 5,4 x 3,3 = 11 liter benzin kell 100 kilométerre. A 11 liter meg sokkal több, mint egy hasonló benzines autó fogyasztása.
      Melyik elmeosztályon kezelnek téged, Miki?

  • @tokmindegy8976
    @tokmindegy8976 5 หลายเดือนก่อน +3

    11:07 "a nap végén"... elképesztően irritáló az, ahogyan ez a nyelvi kórság terjed. Amúgy kiválóan kommunikáló emberek is használják ezt az ostoba szófordulatot. Az "at the end of day" anglicizmus azt jelenti, hogy "végül is, végeredményben"... Ez a tükörfordítás és annak a gyakori használata tipikusan a hanyag, felületes korszellem sajátja. Hajrá!

    • @TheLambdaTeam
      @TheLambdaTeam 5 หลายเดือนก่อน +3

      Jellemzően azok mondják így, akik naggggggggyon fel akarnak vágni az angoltudásukkal, és naggggggyon nem tudnak semmit angolul...ellestek pár tetszetős dumát sorozatokból, videójátékokból, és azokkal villognak. Ugyanez fordítva, mikor csávókám angol szavakkal helyettesít magyar szavakat, mert az mennyire "hip" meg "trendy", aztán egy mondatot nem tud hibátlanul leírni angolul...felvágás a köbön.

    • @tokmindegy8976
      @tokmindegy8976 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@TheLambdaTeam Igen. Meg amikor összekeverik a fan-t a funnal. Az is tragikomikus.

  • @zoltánágó4022
    @zoltánágó4022 5 หลายเดือนก่อน +95

    Én még nem találkoztam olyan formával, aki villanyautó után visszaülne benzin/dìzelbe. Pedig ismerek egy jópárat. Ez olyan statisztika, mint hogy nem melegszik a Föld az olajcégek szerint?😂

    • @tamaskreif60
      @tamaskreif60 5 หลายเดือนก่อน +11

      Semmit sem jelent a kijelentésed, viszont sajnos több olyan eset is volt a világban már, mikor elektromos autó kigyulladt hibás akkumulátor, vagy töltés közbeni zárlat miatt, de ettől eltekintve az látszik, hogy a legtöbb magyar ember nem fog venni elektromos kocsit még 5 év múlva sem, főleg újat nem, mivel nem lesz pénze rá. Egyébként vannak olyan fejlett országok, ahol pl. mélygarázsból ki vannak tiltva az e-autók, pont a tűzveszélyességük miatt.

    • @tamashunyadi3168
      @tamashunyadi3168 5 หลายเดือนก่อน +22

      ​@@tamaskreif60full hülyeséget írtál....köszi....😊

    • @pedrochimp5155
      @pedrochimp5155 5 หลายเดือนก่อน +2

      En meg olyannal nem talalkoztam aki nincs LEOLTVA

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน +18

      Minthogy már most a negyedét éri a villanyautó annak, ami két éve lett volna az ára, érdemes kivágni és venni helyette egy normális benzinest. Nem mindegy, hogy hatmillió háromnegyedét bukod el, vagy harmincmillió háromnegyedét bukod el. Ja soha a büdös életben nem tankolsz 24 millió forintnyi benzint az élettartam alatt a kocsiba, úgyhogy az eautó nettó pénztemető.

    • @MociProgrammer
      @MociProgrammer 5 หลายเดือนก่อน +15

      Nézd meg a repülőgép radar térképet, meg hogy egy repülőgép mennyit szennyez. Minket meg ezzel a villany autóval cseszegetnek. Pont ahogy az új házakra előírt kötelező szigetelés. Aztán ha nekem nem kell? Fizessék ki ha már ennyire meg akarják mondani mire költsem a pénzem. Egyáltalán az a pénz az még az enyém egyáltalán? Mert lassan ott tartunk hogy más mondja meg mire költsem el. Volt már ilyen rabszolgaságnak hívták.

  • @attilapalhorvath4078
    @attilapalhorvath4078 5 หลายเดือนก่อน +3

    Dacia Spring kiválóan bizonyítja, hogy arra használják amire ki lett találva.
    Városi használat mellett,
    napi 37km megtétele, és heti egyszeri (230V-os) töltés otthoni konnektorról.

    • @yx9485
      @yx9485 5 หลายเดือนก่อน +1

      Az az autózás legalja.

  • @balazs1766
    @balazs1766 5 หลายเดือนก่อน +6

    Egy ideig gondolkodtam elektromos autó vásárláson, ezért figyelemmel kísérem ezt a témát. Második autónak akartam venni, mert városon belüli pár kilóméteres napi használatra tényleg ésszerűnek tűnik. Viszont olyan drágák a használt pár éves gépek is, hogy veszek egy benzinest, és évekig tankolom/szervizelem a különbségből :D
    Villanyautós videókban mindig azt látom, hogy megy a hatótáv para, hogy akkor ennyi % marad, itt nincs szabad töltő, most míg tölt beugrunk a boltba/ebédelni stb. Szóval rendkívül kénylemetlennek tűnik az egész. Pedig én se szoktam egy seggel megjárni az Adriát.

    • @istvanpapp2025
      @istvanpapp2025 5 หลายเดือนก่อน +3

      Akkor nincs mitől félned. Második autónak, városba tökéletes. Városban nem kell előre tervezni, nincs hatótáv para.

    • @tamaskreif60
      @tamaskreif60 5 หลายเดือนก่อน

      Igaz én kétkerekűvel járok, de én még bicikliben sem vennék elektromosat, motorkerékpárban meg pláne nem!

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน +2

      Vegyél egy plugin hibridet, pont erre találták ki.

    • @robertgr4428
      @robertgr4428 5 หลายเดือนก่อน +1

      Egy 64-es Kona pl. tökéletesen ki tud váltani egy belsőégésűt.

    • @lajosbarath1034
      @lajosbarath1034 5 หลายเดือนก่อน +1

      Akkor ez a "savanyú a szőlő" effektus. Tény, hogy 8-10 milla alatt (de inkább 10) nem lehet használható villanyautót kapni. Ezek között is csak 1 típus van, amivel érdemes foglalkozni, ha valaki néha hosszabb távon is szeretné használni, és a supercharger hálózat miatt nem szeretne hatótávparát. Ez van, se la vie. Ettől még felesleges köpködni a villanyautókat.

  • @heavyshaman1233
    @heavyshaman1233 5 หลายเดือนก่อน +12

    minden ember más dolog miatt autózik. Mindenkinek más és más oka van autózni. Ezáltal mindenkinek el kell döntenie, megéri-e a váltás villanyosra, vagy sem. Nekem nem éri meg, mivel aránylag gyakran járok 1000+ kilómétert. Nekem fájna az a plusz idő kiesés. Van akinek megéri kivárni azt a plusz időt.

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน

      Ezért is hülyeség a 2035-ös 100%-os csak villany hülyeség. Senkit nem zavarna, ha olyanok mint te diesel autót vennétek.

    • @alleNNNN1
      @alleNNNN1 5 หลายเดือนก่อน +6

      Szerintem itt az emberek nagyon nagy százalékának nem a hatótáv parával van gondjuk, hanem az anyagi részével. Ha valakinek van egy saját, kertes ingatlana, akkor arra állami támogatással rak fel napelemet. Az mindig jól jön. Aztán ha a pénztárca megengedi, akkor egy elektromos autó, amit így otthon is lehet tölteni.
      Ez az emberek 90%-nak megfelelne, mint saját autó. Te gondolom a maradék 10%-ba tartozol, de ha jól sejtem te sem saját autóval utazol gyakran 1000+ km-t...

  • @ottotakacs
    @ottotakacs 5 หลายเดือนก่อน +16

    Norvégiában senki nem bánta meg, sőt, egy tavaly januári statisztikához képest meg háromszorozódott az elektromos autók eladása és 35%-kal csökkent a fosszilis autók eladása.

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +4

      ja de ott nincsenek több 1000 km-es távok usában meg igen

    • @ottotakacs
      @ottotakacs 5 หลายเดือนก่อน +5

      @@gerrardsteven2135 Eszak es Del-Norvegia kozott tobb mint 2000km a távolság, de nem is az a lenyeg. Az emberek tobbsege 95%ban munkaba jarnak az autoval, vasarolnak vele es hetvegen esetleg elmennek valahova kirandulni, csaladot latogatni. Amerikaban, ahol tobb ezer km-es tavok vannak, ott is az emberek 100km-es körön belül laknak es dolgoznak. Senki nem jár napi szinten 1000km-t munkaba.

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@ottotakacs hát de sokan amerikában több ezer km-t is utaznak vagy nyaralnak vagy rokonokhoz úgyhogy ez mellé ment tuti!

    • @ottotakacs
      @ottotakacs 5 หลายเดือนก่อน +5

      @@gerrardsteven2135 Mi ment mellé? Amerikában úgy járnak a repülők, mint máshol a buszok és nem is drágábbak mint egy vonatjegy. Amúgy meg ha valakinek évente kétszer meg kell tennie több mint ezer kilométert autóval, azért nem fog lemondani az elektromos autóról, amivel -ismétlem- 95%ban munkába jár és azon spórol. Egyszerűen megáll 400-500km-enként, es 30-40 perc alatt feltölti az autót. Amúgy is megállna pihenni, kávézni 400km után, még ha nem elektromos autója lenne.
      2014 ben vettem meg az első elektromos autómat, már azóta a harmadikban ülök. Soha nem váltanék vissza.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@gerrardsteven2135
      Jaja, én azt is olvastam, hogy Amerikában nagyobbat kakilnak az emberek, ezért van a fenekükön akkora luk.

  • @abazsolt4913
    @abazsolt4913 27 วันที่ผ่านมา

    Érdemes lett volna egy olyan embert meghívni, aki valóban ért is hozzá, vagy egyáltalán legalább távolról látott volna villany autót. Manapság egy villany autóval már nincsenek lehetetlenek, és sokkal több kompromisszum beülni egy belsőégésű motoros autóba. Attól hogy azt jobban ismerjük, még nem jelenti azt hogy jobb. Amellett mindenki átsiklik hogy teljesen normálisnak tartjuk az évenkénti szervizelést egy robbanómotoros autónál, hogy 100 000 kilométerenként vezérlést kell benne cserélni, több 100, olykor 1 milliós nagyságrendű összeget kért, hogy több százezer 1forintért féket, fék pofát kell rajta cserélni, és afölött hogy két 300 000 km után esetleg még motort is. Ez mind nincs egy villanyautónál, viszont van helyette félés az ismeretlentől, És főleg tájékozatlanságból adódó Sztereotípiák. Azt kevesen tudják, hogy teljesen gondozás mentes az Elektromotor, azt hogy ezek az akkumulátorok már bőven túl teljesítik a gépjárművek életkorát, miután lehet használni elektromos áram tárolásra stb, És csak utána kell újra hasznosítani. De az újrahasznosítás is lenyűgözően tiszta eljárás már manapság.

  • @alajosnebarkovits9633
    @alajosnebarkovits9633 5 หลายเดือนก่อน +23

    Ezért kellett kisajátítani, eladni a magyar földeket, a talajt, vizeinket szennyezni. Nem törődve a magyar emberek jövőjével. Ki felel ezért, kit fognak felelősségre vonni?
    Hübelebalázs módjára belevágni a kormánynak hosszútávra ilyen beruházásokba.
    Készültek-e esettanulmányok, felmérések stb.?

    • @endreszabo7974
      @endreszabo7974 5 หลายเดือนก่อน

      Senki se fog felelni ezért...de fizetni mi fogunk ! -Pénzzel, az egészségünkkel és az életünkkel ! - Közben nyomatják környezetvédelmi ökör szöveget ! "Esettanulmány ?!" Vicceskedni akarsz ?! :) Nulla...csak pénzről beszéltek lényegében ! Ja és a "magyar emberek jövője ?" Szerinted kit érdekel rajtunk kívül ? No meg egyes köröknek vannak terveik itt...ezért teljes mértékben úgy -abba az irányba megy minden ahogy szeretnék...20-40 év sz@rakodás belefér.....mivel ők 50-100-200 évben gondolkodnak ! Sok h~lye azt hiszi, hogy valami lesz még az életében (az aktív életében ) 20-40 év alatt -pedig nem !

    • @MetalTrabant
      @MetalTrabant 5 หลายเดือนก่อน

      Ezek remélem költői kérdések voltak, hisz' mind tudjuk, hogy soha senki nem lesz elővéve ezért, és semmiféle tanulmány nem volt rá...
      Jöttek a kínaiak, koreaiak, hozták a pénzt, és lehetett belőle lenyúlni súlyos összegeket, ennyi történt. Ezeknek csak a pénz számít, szarnak ők az országra, jövőre... szó szerint hazaárulók.

  • @davidnagy2894
    @davidnagy2894 5 หลายเดือนก่อน +11

    Szerintem pénzesek már bevásároltak elektromos autóból szegényebbek meg nem képesek megfizetni ha mégis olyat vesznek ami nem felel meg nekik ők a csalódottak.

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน +4

      A pénzesek évente cserélik a kocsijukat, hogy tudjanak janizni vele. Pont azért szívják a fogukat, mert sokkal többet buktak az eautón, mint ami be volt kalkulálva a cserénél.

    • @davidnagy2894
      @davidnagy2894 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@gaborrajnai6213 Azért nagy az értékvesztés mert a piac nagyon jól áraz ezek az autóknak a valódi értéke az amennyiért használtan el lehet adni őket.

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@davidnagy2894 így van az e autó túl van árazva még új korában!

    • @enikokery2847
      @enikokery2847 5 หลายเดือนก่อน

      Aki tudatos vásárló az nem vesz elektromos autót. Ez nem csak pénz kérdése. Majd amikor a Földet teljesen élhetetlenné tesszük akkor többen elgondolkoznak. “Nem a kisebb lábnyommal gyártható autók felé megyünk el” Ki hallotta meg ezt a mondatot a riportból?

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@enikokery2847 te indió tya a benzin dízel nem mérgezi a levegőt de az is mégis veszik az emberek mert kell a környezetett meg a legtöbb ember letolja!

  • @bapro1715
    @bapro1715 5 หลายเดือนก่อน +13

    Naponta 250km-ert megyek, sokat autópályázok külföldön. Dízelt használok, ahogyan a kollégáim is. Nagyon kevés a villanyautó a parkolóban, jellemzően a céges vezetőség, akik megengedhetik a 80-120ezer eurós elektromos autót. Az autópályán meg jellemzően a kamionok szélárnyékában haladnak százzal, pedig mostmár húde modern aksik is vannak...

    • @tamashunyadi3168
      @tamashunyadi3168 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@bapro1715 napi 250 km-re pont elég egy 80-as enyaq....télen-nyáron....és bullshit ez a szélárnyék baromság...napi 600km felett én is dieselt vennék az tény.

    • @bapro1715
      @bapro1715 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@tamashunyadi3168 Persze, hogyne. Valamiért semelyik csoda tesla, audi e-tron, stb. a 300+ lóerővel nem halad 120nál gyorsabban a pályán, a koreai fáziskergető szappantartókról már nem is beszélek. Naponta látom, de persze bullshit. Amikor meg valamelyik lerobban/elfogy a ménkű, csápos emelőt kell rendelni, mert vontatni egyiket sem lehet. Utálja is a szitut az osztrák meg német autópályarendőrség.

    • @Adamyno
      @Adamyno 5 หลายเดือนก่อน +3

      ​@@bapro1715biztos nem Tesla volt akinek elkobozták az autóját Ausztriában gyorshajtásért, majdnem el is árverezték. Az a helyzet hogy azt veszed észre amit akarsz.

    • @misiacs3346
      @misiacs3346 5 หลายเดือนก่อน +2

      ​@@tamashunyadi3168Tök mindegy mennyit megyek, amíg ilyen drága, és bonyolultabb a töltés, marad a 2 dízel a családban. Max veszek egy roller.

    • @bapro1715
      @bapro1715 5 หลายเดือนก่อน

      @@Adamyno Nyilván a pályán tötymörgés megfelelő ellentéte az agyament száguldás, amiért elkobozzák az autót, nem a normális, dinamikus haladás. Csak ez a két véglet létezik.

  • @shokkkft.4348
    @shokkkft.4348 5 หลายเดือนก่อน +5

    A stílusról szólva zokni nélkül viselt cipő, magas sarok ülve nem tudva hova téve ?

  • @arandoedson4356
    @arandoedson4356 5 หลายเดือนก่อน +41

    Városi terepjáró! Mekkora ostobaság! Hol van a városban terep?

    • @ferencvero-q8p
      @ferencvero-q8p 5 หลายเดือนก่อน +9

      Valójában városi telepjáró.

    • @arandoedson4356
      @arandoedson4356 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@ferencvero-q8p Akkor miért jönnek ki vele a telepről?

    • @arandoedson4356
      @arandoedson4356 5 หลายเดือนก่อน

      @@GameOver-zg7sm Azon át tud menni még a gyalogos is!

    • @juhaszzsolt7484
      @juhaszzsolt7484 5 หลายเดือนก่อน

      Budapesten.

    • @WalterThomas-c9j
      @WalterThomas-c9j 5 หลายเดือนก่อน +2

      Nekem nincs ilyen nem is lesz soha!! A fekvőrendőrnél meg nem szoktam lassítani! Amelyik autó ezt nem bírja ki az mehet szemétbe!!!

  • @BoldizsarKolompar-ev3vq
    @BoldizsarKolompar-ev3vq 5 หลายเดือนก่อน +19

    Ma zöldek vagyunk, holnap az unokáink meg rózsaszínűek lesznek a rengeteg veszélyeshulladékok miatt!!! Gratulálok Ha meg akarjuk menteni a földet,akkor nem szabadna üzletszerűen osztogatni a jogosítványokat és egy családnak egy autója legyen! A tömegközlekedést kellene fejleszteni, adófizetőknek ingyenessé tenni!

    • @sarkanyandras
      @sarkanyandras 5 หลายเดือนก่อน

      Nem a földet akarják megmenteni, csak a 'kapitalizmust'. Ennek rendelnek alá mindent, ezért hajlandóak még fasizálódni is! Ez régi recept, de mindig elbaxták a 'séfek' és az árát mindig velünk fizettették meg. 😎

  • @dr.d.j.laszlo
    @dr.d.j.laszlo 5 หลายเดือนก่อน +4

    1. amikor meglesz a "filléres" só-alapú aksi, 2. amikor pont úgy lehet majd cserélni az akkukat, ahogy a zseblámpában, 3.amikor az egész nemhogy nem kerül többe, mint a belsőégésű autózás, hanem még olcsóbb is lesz??? .... Nos, aznap én is áttérek a villanyautózásra. Jelenleg főleg városban járok egy 1,6-os Chevrolet Lacettivel, de. De 100-oktános OMV benzint tankolok bele, igaz, nem járok túl sokat vele.

    • @johnny427
      @johnny427 5 หลายเดือนก่อน

      Én majd akkor váltok vissza belsőégésűre, ha olcsóbbra jön ki egy kilométer valamint gyorsabb és csendesebb 7 személyes autót tudok venni legalább ekkora tudással olcsóbban. Gondolom az olajlobbi ettől most a kardjába dől.... vagy nem? Nem.

  • @laszloenzsol466
    @laszloenzsol466 5 หลายเดือนก่อน +5

    Érdekes honnan ez a statisztika? Én már csak az autó versenyekre használom a benzinest és a dízelt. Már az országjárásra is a Springet használom. Aminek "csak" 250 Km a hatótávja. Mindig találok üres töltőt. És ha otthon tankolom akkor a napelemeimről ingyen autózok. A panel lakóknak nem ajánlom. De nem aggódom hogy nem növekszik a villanyautók száma, hisz addig is a robbanómotorosok fizetik az üzemanyagban levő adókat. Ne vegyetek villany autót...... Ne feledd a drágán kitermelt és átalakított kőolajat sok pénzért átalakítod káros anyaggá. Tényleg jó ez?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Nem statisztika, hanem felmérés. Google : "Az amerikai elektromos autó vásárlók közel fele vissza akar váltani belsőégésű modellre a következő vásárlásnál."
      Forrás : McKinsey
      A kőolaj kitermelése és átalakítása mióta drága, jóember?

    • @tomiszabo4253
      @tomiszabo4253 5 หลายเดือนก่อน

      "addig is a robbanómotorosok fizetik az üzemanyagban levő adókat" ez se sokáig lesz így...

    • @johnny427
      @johnny427 5 หลายเดือนก่อน +2

      Dettó. Nekem nem springem van, csak családot szállítok model X-szel és model 3-assal, de már én is csak hobbizásra használom a V8as sportkocsit, boltba meg munkahelyre mászkálásra nem kéne ilyen, köszönöm.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@johnny427 Pedig olcsóbb egy V8-cal boltba járni.

  • @8lifeisamovie8
    @8lifeisamovie8 5 หลายเดือนก่อน +12

    Ha nagyon ZÖLD akar valaki lenni akkor vegyen lovaskocsit. Az biztos nem szennyez...10-ből 9 amis ezt ajánlja 😁

    • @szabojoci0071
      @szabojoci0071 5 หลายเดือนก่อน

      Hát nem véletlenül vezették ki anno New Yorkbol sem őket :) majd bele fulladtak a loszarba. Ráadásul rengeteg metánt termeltek ami köztudott, hogy üvegházhatást emelő gáz :)

    • @asdaat
      @asdaat 5 หลายเดือนก่อน

      @@szabojoci0071 Pedig az igazi ősszittyamagyar ispánok lovon járják vármegyéjük akkumulátorgyáraktól szennyezett, kietlen pusztaságait!!!!!!!!!!!!!!! csakafidesz 🤮🤮🤮

    • @norbertkaiser7771
      @norbertkaiser7771 2 วันที่ผ่านมา

      ​@@szabojoci0071Ma ismertekkel lehet a pacik mellett döntenének.

  • @RyanMoondj
    @RyanMoondj 5 หลายเดือนก่อน +24

    Az elmúlt 2 hónapban, szinte minden létező hybrid modellt megnéztem, néhányat kipróbáltam. Teszteket vélemények tucatjait néztem. Teljesen villanyt nem akartam, viszont egy modernebb diesel sem eszik többet, mint egy hybrid. Ugy döntöttem, egy hybrid árából, inkább vettem egy 2 éves, kevés km-ert futott dizelt.

    • @Dominohazak
      @Dominohazak 5 หลายเดือนก่อน +4

      jól döntöttél...

    • @gergelytoth915
      @gergelytoth915 5 หลายเดือนก่อน +3

      Jó döntès,ha sokat autózol.👍

    • @holurtwaxtton2872
      @holurtwaxtton2872 5 หลายเดือนก่อน +2

      Teljesen egyetértek veled.

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน +2

      Nincs ezzel semmi gond.Neked az jó.

    • @RyanMoondj
      @RyanMoondj 5 หลายเดือนก่อน

      @@petertakacs3402 Persze, kinek mi az igénye. De jelenleg azért még nem tart ott az e autó gyártás, hogy pl 5 személy, megrakottan 700-800 km-t utazzon. Természetesen olyan tempóban, mint ahogy azt egy normál autóval megszoktuk. Évről évre ugyan kicsit többet tudnak ezek az autók, de még mindig csak a próbálkozások vannak. Ezzel sincs semmi, de tegyük fel, valaki most vásárol egy teljesen elektromost, azt lehet fél év múlva jön egy modell, ami azt tudja, mint a hagyományos. Fél éves autó, baromi sokat veszit az értékéből, így egyelőre nem jó befektetés

  • @imredevecz3586
    @imredevecz3586 5 หลายเดือนก่อน +5

    Mai minisztériumi közlés: a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.😂😂😂 Végre ráér a háborús kánikulától is megvédeni minket.

  • @tigerhat6333
    @tigerhat6333 5 หลายเดือนก่อน

    Így igaz, ezeket az autókat nem lehet már olyan előre tervezés és hozzáértés nélkül megvenni, mint anno az első Suzuki Swifteket…
    Illetve lehet, csak benne van a pakliban, hogy nagy lesz a csalódottság.
    Példa 1.: Én Földmérő vagyok, nekem nem jó a tisztán elektromos jármű. Lehet, hogy sokat kell utaznom, nincs időm és szabad kapacitásom, a töltésekkel bíbelődni’.
    Példa 2.: János irodában dolgozik, mely 35km távolságra van a lakhelyétől. Így naponta a munkába járás mellett, a vásárlással együtt, a család fuvarozásán át 80-100km távokat közlekedik.
    Este beáll a zárt garázsába, mely télen fűtött és ütemezetten sima alap 230-as aljzatról éjszakai árammal tölt.
    János már gondolkozik, egy esetleges napelemes beruházáson.
    Elnézést a példákért, de ezeket így kellene valahogy mérlegelni a vásárlás előtt! Azért mert némelyik 400 lóerős és akkora tablet van a műszerfalon, mint másnak a TV-je, mér nem biztos, hogy élhető lesz a jármű.

  • @laszloboda8540
    @laszloboda8540 5 หลายเดือนก่อน +34

    Megy ez az elektromos biznisz, de az a normális, hogy az embereknek saját véleményük van, nincs elsöprő sikerük a villanyautóknak.

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 5 หลายเดือนก่อน +5

      Aha. A hagyományos autók forgalmazása nem biznisz motivált?

    • @RA...
      @RA... 5 หลายเดือนก่อน

      @@laszloboda8540 Az emberek többnyire retardáltak.

    • @attilapalhorvath4078
      @attilapalhorvath4078 5 หลายเดือนก่อน +6

      Ahhoz képest évről évre duplázódik az EV-k száma. Nem csak Kínában, hanem itthon is igen sikeres az értékesítés.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@attilapalhorvath4078
      Az EV-k részesedése az új eladásokban tavaly májusig 13,7% volt, idén 13,4%.

    • @kisssanyi536
      @kisssanyi536 5 หลายเดือนก่อน

      Olyan emberek mondanak véleményt az e autókról akik soha életükben nem használták, de Facebook posztokbol, mémekből "tájékozódnak" 😝🤣

  • @enikokery2847
    @enikokery2847 5 หลายเดือนก่อน +2

    Az elektromos autók előállítása igazoltan sokkal jobban szennyezi a környezetet. Tönkre tesszük a természetet teljesen.

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน +1

      legyen kedves a forrást megjelölni. Az akku kivételével egy elektromos könnyebb, kevesebb anyagból van. Az akkugyártás szennyező, de az olajszűrő, fáradtolaj, az egész motoros hajtás, ami nagyságrenddel több alkotóból áll, mint egy villanymotor, annak beszállítói lánca, ami sokkal több cég ipari szennyezését jelenti, az smafu? És egy hagyományos autó által elégetett üzemanyag 250 ezer km alatt 15 ezer liter, ebből nem sok maradvány az ami a kocsiban marad, vagy látta már kilapátolni kilószámra a kormot valahol?
      A kémia az kémia. ahány szénatom van az üzemanyagban, annyi jön ki a kipufogón. És mivel egy elektromos harmadannyit fogyaszt, mégha benzint égetne az erőmű, akkor is megtérülne az akku többlet szennyezése.
      És míg akkut lehet egyre tisztábban gyártani lásd CATL pár napos bejelentése, addig 15000 liter benzinből mindig ugyanannyi szennyező anyag jön ki. Azt kéne belátni, hogy 100 éves belsőégésű motor fejlesztés áll szemben kb 15-20 év autóakkufejlesztéssel. Persze volt akkus autó csak éppen nem költött fejlesztésre senki annyit, hogy alkalmassá tegye autóhajtásra. A Gödi gyárat meg én is bezáratnám amíg nem teljesen biztonságos. Azt az anyagot amivel szennyeznek, használja a gyógyszeripar meg a gépipar is, "elvileg" szennyezés nélkül, tehát meg lehet oldani.

    • @8golem373
      @8golem373 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@almaspite1234Mondjuk ha az eszedet is használnád, akkor nem kérdeznél ilyeneket, hogy "forráááás" - komolyan, mint valami huszadrangú általános iskolában! A kasztnit elő kell állítani. Az akkumulátor miatt sokkal több anyagra van szükség. Nézz meg egy 20 éves autót meg egy elektromos autót! Ez utóbbi már nem is autó, hanem batár. Aztán azt magad is elismered, hogy az akkumulátorral probléma van. Legyünk őszinték: az azért eléggé veszélyes üzem tud lenni. A hagyományos autó mikor gyulladt ki csak úgy magától? Aztán ha az aksi felmondja a szolgálatot, az simán veszélyes hulladék. Annak a feldolgozását is meg kell oldani.
      Aztán az elektromos áram sem terem csak úgy. Azt is nézd meg, hogy azt hogyan állítják elő. Aztán ha mindezeket összeadod (és itt csak pár dolgot említettem, a fedélzeti elektronikáról még nem is beszéltem) és használod a józan eszedet és még esetleg a keresőt is, akkor rájössz, hogy nem akkora buli az elektromos autó, mint ahogy azt előadják.
      De fordítsuk meg a dolgot: milyen forrás támasztja alá a te állításodat?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@almaspite1234
      "Az akku kivételével egy elektromos könnyebb"
      Ha az elektromos autóból kiveszed az akkut, akkor az nem tud menni.
      Opel Corsa Electric 1530 kg
      Opel Corsa 1.2 benzin 1110 kg
      Hány kiló akkut kell kivenni az elektromosból, hogy könnyebb legyen?

  • @yamakawa4
    @yamakawa4 5 หลายเดือนก่อน +14

    Jó lenne tudni ki szponzorálja ezeket a riportokat. Ez a figura soha nem nyilatkozott korrekt módon, szakértőnek meg végkép nem nevezném.

  • @zollerattila3316
    @zollerattila3316 5 หลายเดือนก่อน +2

    Ezt az embert lehet nevezni bárminek, de "autópiaci szakértőnek" semmiképp - elektromos autózási szakértőnek főleg. Egyetlen objektív nyilatkozata nem volt az elmúlt években az EV-kkel kapcsolatosan... Biztos, hogy egy EV-gyűlölőt (feltételezem, hogy EV-je sincs) a legmegfelelőbb az elektromobilitásról kérdezni?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      "feltételezem, hogy EV-je sincs"
      De van, szóval ennyit ér az egész kommented.

  • @Csernobil86
    @Csernobil86 5 หลายเดือนก่อน +41

    Én mindig 20 -30 éves benzines vagy dizel autókkal járok!Mert nincs pénzem elektromosat venni!

    • @HUNmotyon
      @HUNmotyon 5 หลายเดือนก่อน

      Nem érdemes ilyen öreg szarokkal járni. Elektromossal sem ha neked nem az felel meg, de az öreg szarok nem biztonságosak, nem kenyelmesek és nincs bennük semmi. Sokan mégis szeretik őket. 7 évesnél öregebb autót én tuti nem használnék, kivéve ha OT. Egy olyanom van is.

    • @ValakiValaki-hl3qp
      @ValakiValaki-hl3qp 5 หลายเดือนก่อน +7

      Na meg kevesebb a hiba lehetőség! Az a jó autó amit egy csavarhuzoval és két villás kulccsal szét és összeszerelsz ,ja meg van egy 5 kilós kalapács, az mindenre jó !

    • @krisztiankovacs2401
      @krisztiankovacs2401 5 หลายเดือนก่อน +15

      Az ország nagy része régi kocsikkal jár, ez a valóság, ilyen fizetésekből erre telik.

    • @oliverdudas8892
      @oliverdudas8892 5 หลายเดือนก่อน +6

      De legalabb egy ujabb benzines vagy dizelt vehetnél(kb. 4-5 éveset), hogy ne szennyezd a környezetedet ezerrel!

    • @krisztiankovacs2401
      @krisztiankovacs2401 5 หลายเดือนก่อน

      @@oliverdudas8892 Mégis miből?

  • @macskea
    @macskea 5 หลายเดือนก่อน

    3:22 ez tényszerűen nem igaz. Kilobbizták a gyártók, hogy 100% karbonsemleges (jelentsen ez bármit) üzemanyaggal működő belsőégésű motorok 2035 után is maradhatnak. Na most hogy ezekbe praktikusan mit lehet majd beletankolni ott azért lelki szemeim előtt látom összekacsintani az autógyártókat és az olajcégeket.

  • @laszlogelesz9132
    @laszlogelesz9132 5 หลายเดือนก่อน +45

    BMW X5-öt cseréltem Tesla Model 3-ra. Soha nem vennék már hagyományos autó!

    • @deloinalain7864
      @deloinalain7864 5 หลายเดือนก่อน

      jólvan....nyugodj meg... amúgy meg sose volt neked x5 ös bmw-d te bohóc..... MELYIK széria volt kis csibefalatom? Milyen motorral volt szerelve édes pofám?? benzines volt vagy dízel esetleg hybrid galambom ??!!! részleteket te forradalmár !! 🤣🤣

    • @WalterThomas-c9j
      @WalterThomas-c9j 5 หลายเดือนก่อน +4

      Nem ismerem a Tesla típusokat. De láttam egy tuningot, a legdrágábbon!! Kapott nagyobb akkut, mindent kicseréltek rajta szénszálasra a súlycsökkentés és hatótávolság növelése miatt az egész annyiba került, mint maga az az autó!!! Megérte????

    • @janoscs.1946
      @janoscs.1946 5 หลายเดือนก่อน +8

      Becsben hozzank a garazsba sem szabad sem gaz sem e- autoval beallni. Pedig egy ujepitesu haz. Sok kompra 6:12 6:12 szabad vele felallni. Az akkumulatorok ujrahasznositasa sem megoldott.

    • @irhazyrobert8270
      @irhazyrobert8270 5 หลายเดือนก่อน +9

      @@janoscs.1946 az akkuk újrahasznosítása tökéletesen megoldott. ha valamihez nem tetszik érteni, nem kellene kommentelgetni hülyeségeket.

    • @janoscs.1946
      @janoscs.1946 5 หลายเดือนก่อน +6

      @@irhazyrobert8270 Meg csak par szazaleka az autoallomanynak e- auto es nem biztositott az ujrahasznositas.Magyarorszagon meg egyaltalan messze vannak ettol. Az meg a kovetkezo,hogy az egesz bolygo nyersanyagtartaleka sem eleg a komplett autoallomany e- autora cserelesere. Ha valamihez nem tetszik erteni arrol ne tessek nyilatkozni.

  • @janostozser6394
    @janostozser6394 4 หลายเดือนก่อน +1

    18% semmi. Klikkvadász címmel húzzák ide az olvasót... 😞

  • @adambekes8263
    @adambekes8263 5 หลายเดือนก่อน +3

    Hát igen, kell idő a tapasztalat szerzésre és az a negyed e autó használó tudta mit vesz, a többi nem valószínű! Valószínű csak azok tartják meg, akik városban 100 km-es körzetében közlekednek, vagy helyi céges autó! Vannak akik távolabbi utakra tartanak továbbra is belső égésű járműveket, de lakhelyükön belül elektromos autót is! Aki megteheti!

  • @gyulamolnar8971
    @gyulamolnar8971 5 หลายเดือนก่อน +1

    De ha változott valami, az számukra kedvezően változott. Mikor megvették ugyanez volt. Azóta gondolom annyi változott, hogy több töltő van, mint mikor megvették. Szóval nem értem miben csalódtak. És ki csalódott? Kettner? Magyarósi? Horváth András? Unfield? PlasmaChannel? ElectroBOOM?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Horváth Andrásnak nincs autója. Magyarósi is milyen szép elektromost vett :
      th-cam.com/video/zy0oTvOlFgI/w-d-xo.html

    • @gyulamolnar8971
      @gyulamolnar8971 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Én találtam mindkettőről olyat amiben elektromossal vannak. És feltételezem, hogy mindkettő azt mondja, hogy húdejó, úgyhogy kíváncsi lennék, hogy miért vett nem olyat. De abban sem vagyok biztos, hogy egy kocsija van.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@gyulamolnar8971
      Handrásnak semmilyen autója sincs. Magyarósi meg tar egy Skoda Citigot, meg egy Alfa Romeot. Valamiért ő sem egy darab villanyautóval oldja meg a mobilitást.

  • @joepataki9659
    @joepataki9659 5 หลายเดือนก่อน +17

    Akkor ezek szerint , kinek gyártanak és szennyezik a környéket az idegen akku gyárak Magyarországon? Erre még rátesz egy lapáttal a hatalmas villany kínai autógyár Magyarországon. Majd úgy járnak mint a lélegeztető gépek, porosodni fognak valahol!

    • @MetalTrabant
      @MetalTrabant 5 หลายเดือนก่อน +2

      Ezzel az a baj, hogy a környezetszennyezés még jó darabig ittmarad, és a tönkretett termőföldeket is bukjuk... :-/

  • @antalzsoltm.7130
    @antalzsoltm.7130 5 หลายเดือนก่อน

    Én is vettem egy elektromos autót, de borzalom volt az a két év, amíg megvolt! Állandóan az volt a kérdés mikor elindultam vele, hogy hol fogom tölteni az autót, meg eljutok egyáltalán ahova indultam stb. Arról nem is beszélve, hogy nem éreztem jól magam benne, én akinek soha nem fáj a feje, amíg megvolt, többször is úgy lüktetett az agyam, hogy az valami borzalom! Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de egy idő után már egyértelművé vált, hogy a kocsi miatt van. Letettem egy időre és nem használtam, mentem a régi autóval, abban semmi nem volt, majd megint használtam a dodgemet és megint előjött! Ment a hirdetés, hála a jó Istennek, hogy elég jó áron sikerült megszabadulni tőle, még kicsivel többért is, mint amennyiért vettem! Nekem soha többet nem kell!!!

  • @procreativefam
    @procreativefam 5 หลายเดือนก่อน +47

    2017-óta villanyautóval járok 😁😆 és eszem ágában sincs visszatérni a benzinesre. (Nekem már így is jó, nem kell a csoda akku.)

    • @V_Attila467
      @V_Attila467 5 หลายเดือนก่อน +10

      Majd azt mondják, hogy hazudsz! Csak a másik oldal fizetett, hogy ezt írd...! :D

    • @Major.g87
      @Major.g87 5 หลายเดือนก่อน +10

      Detto...nem is értem.ki lehet csalódott? Én akkor vagyok csalódott,amikor a benzinesunket meg kell tankolni😁

    • @MegaBarcaBOY
      @MegaBarcaBOY 5 หลายเดือนก่อน

      Te biztos soros bérenc vagy és a dollárbaloldal pénzel és brüsszeli politikát folytatsz

    • @hejdzsud
      @hejdzsud 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@Major.g87 Iránban 30 ft a benzin. :)

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      Saját példádon vagy mások, de elszigetelt - esetleg csak hallomásból, sokadkézből ismert - beszámolóin keresztül próbáltad meg igazolni egy általános érvényűnek szánt állításod igazságát, vagy kikezdeni egy nem általános érvényűnek szánt állítás helyességét.

  • @ErzsebetKurucz
    @ErzsebetKurucz 5 หลายเดือนก่อน +2

    4 év elektromos autózás után - sose vennék mást csak ha többet nem sütne nap...

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +2

      majd ha az állam extra adót vett ki rájuk akkor is ezt mond!

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน +3

      biztos lesz adó, de a villanyautósokat ezzel nem tántorítod el, ez max lassítja az elterjedést, kivéve, ha a benzinre meg közben rákerül a rebesgetett környezetvédelmi adó.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@almaspite1234
      A benzinre költött lóvé egy kis része az autó teljes fenntartási költségeinek. A benzineladás hatalmas jövedékiadó-bevételt jelent, azt legfeljebb úgy terhelik, hogy az ne csökkenjen, te féleszű.

    • @molnartiby
      @molnartiby 5 หลายเดือนก่อน

      @@gerrardsteven2135 mindig ez a mantra...már vagy 8 éve ezt hallom...mekkora baromság! Nekem ár kb. 8 éve "ingyen van", a többi pedig IRIGY!
      Majd ha fizetősebbé válik, akkor is azzal a tudattal alszom el, hogy kb. 10 évig semmiben sem volt...

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@molnartiby buta

  • @ferencbalazs8999
    @ferencbalazs8999 5 หลายเดือนก่อน +1

    Kérdeztétek a szénnel fűtött erőművek közelében élőktől,hogy mennyien halnak meg tüdőrákban???

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Azok túlnyomórészt erős dohányosok voltak, jó reggelt.

    • @ferencbalazs8999
      @ferencbalazs8999 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@balagepeter Hidd azt!Lehet zöldnek lenni a városban a zöld rendszámmal,csak az áramot,nem mindenhol napelemmel nyerik...

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@ferencbalazs8999
      "A tüdőrák előfordulása
      Ma már vitathatatlan az összefüggés a megbetegedés előfordulási gyakorisága, a dohányzással töltött évek, a naponta elszívott cigaretták száma, valamint a cigaretta kátrány- és nikotintartalma között.
      A férfiak tüdőrákjának legalább 85%-át, a nők tüdőrákjának legkevesebb 75%-át okozza a cigaretta. Magyarországon ez az arány még nagyobbnak tűnik, a tüdőrákosok 90-95%-a aktív dohányos, vagy korábban dohányzott. Nemdohányosok között a tüdőrák rendkívül ritka, illetve ezen esetekben gyakran más szerv rákjának tüdőáttétjét tartják tüdőráknak, mivel az elsődleges daganatot még nem derítették föl."
      Remélem, segítettem, fogalmatlan barátom.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@ferencbalazs8999 Az áramot valóban nemcsak napelemmel készítik, a benzint viszont kizárólag kőolajból.

    • @ferencbalazs8999
      @ferencbalazs8999 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Esetleg Bioetanol??? Kukorica az alapanyag ..

  • @huskyeye5356
    @huskyeye5356 5 หลายเดือนก่อน +10

    Az a gond, hogy nem Nicola Tesla tervei alapján kapják az energiát. Az tényleg zöld lenne.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      Vázolnád, az hogyan működik?

    • @jozsefmajdanics9262
      @jozsefmajdanics9262 5 หลายเดือนก่อน

      Igen, tökéletesen így van!!!!

    • @penderik
      @penderik 5 หลายเดือนก่อน

      Hülye vagy. Vázold már fel Nicola Tesla terveit!!!

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      NT, ha olvastál róla, elég fura ember volt. Nem lennék meglepve, ha átvágta volna a befektetőket egy korabeli akkus villanyautóval, az esze megvolt hozzá, pénz kellett neki, a showműsoraiban úgy mutatta be az elektromosságot mintha bűvész lett volna. Az a terv meg vagy elveszett vagy soha nem is volt. Szerintem nem tudjuk meg soha.

    • @TheLambdaTeam
      @TheLambdaTeam 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@balagepeter Vezeték nélküli energiatovábbítás volt a lényege. Morgan bácsi épp ezért szüntette be Tesla anyagi támogatását, mert ha mindenki vezeték nélkül kapná az áramot, ugyan ki venne tőle rezet...
      Egyébként nem boszorkányság: fogj egy izzót a kezedbe, és sétálj el vele egy rakás nagyfeszültségű vezeték alatt! Az izzó halványan, de világítani fog a kezedben.

  • @blackyilabrador4475
    @blackyilabrador4475 4 หลายเดือนก่อน

    huhhh...
    a cím szerint sokan... de sehol nem volt 50% felett!! (hatásvadász cím!).. de a véleményem!!!
    én vezetek (mindent is) 88' óta.. munkában régen, napi 5-600 km fuvarok - heti 2-3ezer km.. - most buszozom napi 1-300 km.. - de a munkába járás egyírányban 6 km + hétvégén sincs 20km.. tehát meló dízel - magán a elektromos lenne az ideális..
    így tehát szerintem:
    most még hosszú útra és tömegek szállítására a dízel a realítás (van erő, gyors a tankolás, alig szennyeznek az új gépek, és strapabíróak!)!
    városban, kevés km-re szinte az elektromos járművek "lennének" az ideális közlekedési eszközök!
    a benzin, inkább a magán embereknek, 10km feletti, de 100km alatti távra javalott... (ha sokat jár hosszú úton - akkor szintén a dízel!)..
    járműveim:
    van 1,7 dízel Merivám családi autónak - van 1.2 benzin Corsám melóba járásra - de sokáig gondolkoztam a városi közekedésre egy kis elektromoson (pl: Dacia Spring) - ja.. és mellete még egy dili Trabant Trampom és egy Honda VF1100 mocim is.. 🙂
    tehát igen csak sokkkk az "őkológiai szennyezésem" 🙂 erre egy egy mai csak elektromos elég lenne magánként, mível nem járok 2-300 km.ert még nyaraláskor sem (de a fölötti távra már gondolkodni kellene a töltésről) ! a töltést otthon is és a melóban is megldhatnám.. így a kissebb, közepes elektromos elég lenne!! plussza szórakozásra meg ott a Trabi és a Honda.. 🙂
    hozzá viccesen... "minden másra ott a MasterCard"... 🙂

  • @szpsz911
    @szpsz911 5 หลายเดือนก่อน +5

    Van rálátásom a hátterére, az akksigyártás velejáróira. Annyira környezetbarát hogy nem a kútba szarunk hanem a kávájára és onnan fötörjük bele😂. A végén taglalt SUV mániához annyit hogy ezt is kár lenyomni az ember torkán. Sok márka már szinte csak azt árul. Én el vagyok a két autómmal, mindegyik szívó benzin, egy hagyományos sedan és egy farmotoros sportautó.

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      ez az elemes gúnyolódás valami ovis maradvány lehet, mikor kifogytok az érvekből. Főleg annak tudatában, hogy a belsőégésű motorokat elhullott növények és állatok elrohadt maradványainak eltüzelésével hajtjuk. Micsoda technológia....

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@almaspite1234
      Az elektromosokat is azzal hajtjuk, bohócom. Ugyanis a globális villamosenergia-termelés 60% fosszilis alapú.

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      na én is kiérdemeltem hogy lebohócoztál?
      akkor petyka, ha már ilyen viszonyban vagyunk, tessék már megnézni hogy változott az energiamix a leaf óta. Nem kell messzire menni, nálunk gyakorlatilag majdnem 0-ról 20 %-ra ment a megújuló, atommal együtt mára már nagyon elöl vagyunk a világon is tiszta energiából. Mi a francból gondolod, hogy itt a vége? A legnagyobb szennyező talán Kína, India és az Usa. mindháromról elég sok hír van, mekkora fejlesztések zajlanak. Kína 2023ban közel kétszer annyi napelemet épített be egyedül, mint a világ 2022-ben. Nem a múltat meg a jelent kéne nézegetni hanem a trendet. És az látványosan javul. Különösen az utóbbi 4-5 évben. Ebben a béna videoban is az zavart, hogy a mai állapotok alapján következtetnek arra hogy az EV nem jó megoldás. Lehet, hogy sok mindenkinek most nem jo. De 10 éve mennyivel szarabb volt? És 10 év múlva mi lesz? Ez nem az állapottól függ hanem a trendektől. Az energiatermelés változásának trendje alapján pedig a villanyautógyártás szerintem 10 év múlva 0 kilométeresen se lesz annyira szennyező, mint a hagyományos, mert az akku fő szennyezése a rengeteg elhasznált energia miatt van( A gödi eset meg a tudjukkik megalkuvása miatt). Idén Magyarország elérte a 2030-as célt napelemből amit az első támogatások előtt nem sokkal tűztek ki. Szerinted csökken a napelembeépítés itthon? Nem, most tárolósra lehetett pályázni, megint felkerül vagy 100MWh csak idén csak a magánházakra, és az bizony 1/5 paksi blokk, amit tavasztól őszig nem kell mással megtermelni a tárolók miatt. Nem fog leállni a változás, és ez így a jó.
      Nos petyka, ki a bohóc?

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน +1

      @balagepeter, Csak nem személyesen a moderátor vagy? merthogy törlődött pár kommentem.
      nem írom újra csak a lényeget. Az energiamix változásának a trendje miatt lesz jobb az EV, meg pl nálunk már most is jobb mint a hagyományos. És attól, hogy lekezelő vagy, még nem lesz igazad.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@almaspite1234
      Ja, hogy bizonyos helyeken, bizonyos körülmények között, bizonyos futásteljesítmény után, nem számítva a szállópor kibocsátást, figyelmen kívül hagyva a vételár-többlet emisszióját, valamint a borítékolhatóan rövidebb élettartamot és a rapid műszaki avulást, tisztább is lehet.
      De te nem ezt írtad, hanem folyamatosan ostobánál ostobább sommás kijelentéseket teszel.

  • @MB-qu7ht
    @MB-qu7ht 4 หลายเดือนก่อน

    Ehhez kepest a mi utcánkban már minden negyedik házban van elektromos autó. Eddig egyetlen szomszédom sem bánta meg Ausztráliában. Kiváncsi lennék honnan jönnek ezek a statisztikák?

  • @twinjuke
    @twinjuke 5 หลายเดือนก่อน +11

    Ezt a felmérést ki pénzelte? Csak alapkérdés, még jó, hogy meg sem említik. Aki hatótávpara nélkül vágyik elektromos vezetési élményre, e-Power meghajtású autót kell venni. Van a Mazdának is soros hibrid, de az közel sem olyan jó konstrukció, mint a Nissané. Érdemes a Spritmonitor alapján lecsekkolni a valós fogyasztásokat. Amúgy a szakember véleményem szerint nagyon jókat mondott, egy kicsit mélyebb műsorban is meghallgatnám a témában.

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน +8

      Aki élményre vágyik az menjen ki egy pályanapra az épített autójával és ott élvezkedjen és ne a belvárosban gyorsulgasson mint egy hülyegyerek.

    • @janosborbas8614
      @janosborbas8614 5 หลายเดือนก่อน +8

      Egyértelmű, az olajipar...... (Szerintem nem véletlen, hogy anno is elkaszálták az elektromos autokat mert, nem új dolog ez, hanem egyidős az autózással) Tény, hogy kell még fejlödnie, de ha az ember megnézi, hogy mit értek el 10 év alatt szerintem nem áll rosszul a dolog.

    • @ATVmagyarorszag
      @ATVmagyarorszag  5 หลายเดือนก่อน +3

      Ma délután, 16:30-tól lesz egy hosszabb beszélgetésünk is ugyanebben a témában, ugyanezzel a szakértővel th-cam.com/video/5ZlvtCL7N8Q/w-d-xo.htmlsi=1aWCBn2ifcz_ox-W

    • @deloinalain7864
      @deloinalain7864 5 หลายเดือนก่อน

      @@petertakacs3402 egyszerű vagy , mint a faék b..eg...

    • @peltarlendori7027
      @peltarlendori7027 5 หลายเดือนก่อน

      @@janosborbas8614 Ellenben ha megnézed mit értek el a kőolaj származékokkal hajtott autókkal, és már az ára is az egekben, a készletek sem túl fényesek, hát elég siralmas ez az eredmény. Viszont szépen szennyezi a levegőt. Jogos hogy fejlődnie kell az elektromos autóknak, de igazából nem az autó a probléma, hanem az aksi, mint tároló eszköz, tehát már rég nem az "üzemanyag" a gond.

  • @imrehorvath8557
    @imrehorvath8557 5 หลายเดือนก่อน +1

    Arra kell használni az elektromos autót amire kitalálták. Ennyi!

  • @gaborrajnai6213
    @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน +3

    A régi szép napokban a mocskos kapitalisták építették benzinkutakat, és mostis pont ugyanezt várjuk el az elektromos töltőpontokra. Nem az állam dolga, ki mivel közlekedik a villanyautósok meg csak fizessék ki szépen a hobbijukat.

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      igen és a focidrukkerek meg dobják össze a sportjuk támogatására pénzt, stadionokkal, utánpótlás neveléssel együtt, hiszen sokan nem szeretik. Mi alapján fizetik az adójukból?Van egy laposföldhívő réteg aki azt hiszi, jól van ez a világ benzinfüstöléssel együtt, mert kilátott már co2 molekulát, nincs is olyan, de ettől még a többség azt gondolja, hogy tenni kell valamit, és tesz akkor is ha az ev-t ellenzők maguktól kivárnák, míg nincs mit tenni.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@almaspite1234
      "tenni kell valamit"
      Így van. Hőszigetelni az épületeket, kisebb fogyasztású autóval járni, kevesebbet autózni. Erre mi van? A legnépszerűbb villanyautó egy 2 tonnás, üvegtetős autó, 255 mm széles kerekeken. Mindezt 5 személynek, pite. Ennyi anyagból 2 db benzines autó építhető.

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      azt nem veszed figyelembe, hogy többnyire az vesz nagy autót, aki egyébként is nagyot venne.
      Egyébként az amit említesz az is harmad annyi energiát használ mint egy sokkal kisebb benzines.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@almaspite1234
      "egyébként is nagyot venne"
      Ez miben cáfolja az állításomat?
      "amit említesz az is harmad annyi energiát használ mint egy sokkal kisebb benzines"
      Ezt a baromságot elengedhetnéd végre.
      Meséld már el, hogy mennyi hőenergiát kell megtermelni Pakson annak a villanyautónak, hogy menjen?

  • @csabajezerniczky7857
    @csabajezerniczky7857 5 หลายเดือนก่อน

    Annyi tanulmány van ebben a kérdésben pro ,és kontra hogy nehéz kibogozni az igazságot .Egy biztos hogy mindent a pénz mozgat .Budapesten belül rövidtávra a legjobb opció az e.autó (nem a Batár ,hanem a Zoé szint )A kérdés az otthoni töltés .Lakótelepen nincs megoldva ,a családi házaknál csak a napelemes megoldás (töltés )oké ! A normál hálózaton pörgeti az órát rendesen .A többi kérdés nincs megválaszolva .Az itt gyártott akkuk Lítium alapúak,a szakemberek szerint túlterhelésnél hajlamosak felrobbanni .Ezeket gyártjuk úgy hogy mind a technológia,mind a gyártási lánc zárt ( Kínai ) Külföldi összeszerelők .Mi a haszna M.országnak ? Az öreg akkuk megsemmisíthetetlenek a gyártási technológia miatt .Idehozzák az itt gyártott öreg akkukat .Mi lesz a sorsuk? Meg a miénk?

  • @gaborfzks
    @gaborfzks 5 หลายเดือนก่อน +55

    Mi elektromos autót használunk évek óta a családban, és sosem tervezünk visszamenni hagyományos autókra.

    • @deloinalain7864
      @deloinalain7864 5 หลายเดือนก่อน +17

      látszik is rajtad... meg hallottam hogy gyerekkorodban felfelé sikoltottál a hullámvasúton...

    • @PéterCságoly
      @PéterCságoly 5 หลายเดือนก่อน +3

      ​@@deloinalain7864Nagyon jó komment!

    • @agnesszilagyi4911
      @agnesszilagyi4911 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@deloinalain7864humorosnak képzeled magad😩

    • @irhazyrobert8270
      @irhazyrobert8270 5 หลายเดือนก่อน +6

      ​@@deloinalain7864 te viszont úgy tűnik még nem szabadultál az oviból :P

    • @deloinalain7864
      @deloinalain7864 5 หลายเดือนก่อน

      @@agnesszilagyi4911 de jó cs@cseid vannak ágikám galambom!!

  • @PiroskaVikman-ve1oq
    @PiroskaVikman-ve1oq 5 หลายเดือนก่อน

    Az elektromos autók árát nem csak önmagában hanem 2-3 éves használat költségeivel együtt kellene vizsgálni!
    Ha valaki havonta 5.000-7.000 km-t tesz meg annak az üzemanyag költség súlyosan befolyásolja a döntést, különösen ha módja van otthon, napelemről tölteni minden nap!
    Az útszéli töltés problémáit nagymértékben befolyásolja az egy töltéssel megtehető futásteljesítmény mert ha 700-1000 km-t lehet megtenni egy töltéssel akkor nem érdekel a töltőhelyek keresgélése. Úgyis otthon tudok tölteni minden nap, vagy ha estig nem érek haza akkor is ráérek út közben egyszer jó töltőhelyet keresni! Benzines autóval sem járnék szívesen ha 400-500 km-ként tölteni kellene.
    A szervizköltségek sem azonosak. Az elektromos autókat kevesebbszer és olcsóbban szervizelhetők
    .
    Végül de nem utolsósorban az elektromos-fosszilis hajtás közötti választáskor az éghajlat-változásra is gondolni kell mert a mindent kiégető hőhullámok, a vihartok erőssége és száma, a tengerszint növekedése, az egyre gyakoribb árvizek, a bozót és erdőtüzek gyakoriságának a növekedése és a tengeri élővilág pusztulása mind mind az olajlobbi visszaszorítását kéne, hogy segítse!

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Havi 5-7 ezer km, meg napelemmel tölt. Tehát reggel 8 és este 8 óra között folyamatosan lóg a napelemen. Mikor megy?

  • @gabornagy8212
    @gabornagy8212 5 หลายเดือนก่อน +4

    A melóhelyemen a Bosch-nál is az elektromos autókra tervezték az évet, erre a kutyának sem kell. Sem a személy, sem a haszonjármű kategóriában. Az emberek közlekedni akarnak, nem szopni.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Ez furcsa, mivel az idén több elektromos autót adtak el a világon és Európában és Magyarországon is, mint tavaly.

    • @ocsi-V8
      @ocsi-V8 5 หลายเดือนก่อน +1

      Ennyi!👍

  • @istvansebestyen5016
    @istvansebestyen5016 5 หลายเดือนก่อน +2

    Minden országban más a benzin és a villanyáram árának az aránya. A villanyáram is eredhet közterületi oszlopról (drága viszonylag) vagy olcsó, a házi napelem redszerrel. Nagy okosságot ne süssetek ki!

  • @immodestom1628
    @immodestom1628 5 หลายเดือนก่อน +8

    A városokban lakóknak, a garázs nélküli bérházakban és a lakótelepeken, a saját "otthontöltés" nem megoldható. (még ha egyszer minden parkolóhely töltőhely is lesz...) Vidéken az elektromos infrastruktúra nem alkalmas rá, hogy mindenkinek elektromos autója legyen. Ahogy a lakossági napelemek visszatöltését sem tudják el a jelenlegi rendszerek (sok helyen), az autók tömeges elektromos igényét sem bírná el. (még és jelenleg)

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน +2

      Vidéken az emberek többsége nem családi házban lakik?

    • @immodestom1628
      @immodestom1628 5 หลายเดือนก่อน

      @@petertakacs3402 De igen, és?
      Fuss neki még egyszer, hogy mit írtam!

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@immodestom1628 "Vidéken az elektromos infrastruktúra nem alkalmas rá" Klímát azért elbírja napi szinten a hálózat?

    • @immodestom1628
      @immodestom1628 5 หลายเดือนก่อน

      @@petertakacs3402 A családiházas vidéken (falvakban elsősorban) a infrastruktúra nem mindenhol megfelelő. És igen, ez talált, mert a klímát sem bírja már el sok helyen a hálózat. Ez viszont már nem csak a családiházas környezetre igaz. Nyíregyházán tudok konkrét helyet, ahol a sok "új" klímát már a társasházas lakópark betápja sem bírja el... Ha erre ráengednénk még x db töltőhelyet is...

    • @immodestom1628
      @immodestom1628 5 หลายเดือนก่อน

      @@petertakacs3402 igazad van nem bírja el. Sok helyen van probléma emiatt. Nem csak a falvakban. Konkrétan Nyíregyházán is tudok olyan helyet, ahol az “új” klímákat már nem bírja már el a hálózat. De Újpest-Káposztásmegyeren is okoz gondokat… mi lenne ha erre még töltőpontokat raknának?

  • @mikimiki5878
    @mikimiki5878 5 หลายเดือนก่อน

    Én még most se értem hogy mért nem lehet egy benzin vagy dizzel generator. Ami tõlti az aksikat. És elektronikusan meghajtani. De ezt màr ezelòt 50 évvel is meglehetett volna csinàlni. Akkor mindjàrt nem 8 literes fogyasztàs ill nagy légszenyezetség hanrm csak 2 3 amit a generator fogyaszt.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      Látom, te is fizikából felmentett voltál, hogy ekkora baromságot képes voltál ideírni.

    • @mikimiki5878
      @mikimiki5878 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@balagepeter mért is.???

    • @mikimiki5878
      @mikimiki5878 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@balagepeter miért is nem tudok feltõltrni egy benzines vagy dízel generàtorral egy akupakkot??? Ami utàna meghajtja elektromosan az autót?? Jó nagy fizikus lehetsz akkor te is. A màsidik vilàghàboruban Mar így màszkàltak a németek a tengeralatjàroval a víz alatt te hatalmas fizikus:) a felszínen feltõltõték lemerűlttek a víz alâ és el voltak 4 oràt az elektromos meghajtàssal. Te nagyon fizikus. Van 2-3 kw benzin vagy dizzel generàtor azzal nem lehet feltòlteni egy akupakkot ami meghajtja elektromosan az autót ne legyél màn hűlye de komolyan na. A hybryd is így műkõdik képzeld a plugin hybrid menet kõzbe visszatõlti az aksit van olyan funkció rajta és orszàgutrol bemész a vàrosba és visszarakod elektromosra amit elòtte elhasznàltâl te hatalmas észlény. Mivel nekem is pluginhybryd van

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@mikimiki5878
      Azért, te ostoba, mert egy belső égésű motorral szerelt generátor hatásfoka nagyjából annyi, mint egy belső égésű motoré. Aztán az akkuba töltéskor a villamos energia kb. 10%-a elveszik, tehát semmi értelme sincs az elméletednek.
      Gondolom te 10 lóerős generátorral akarod kiváltani a 100 lóerős benzinmotort.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@mikimiki5878
      Szellemi fogyatékos vagy. Neked diliflepnid van, nem plug-in hibrided.
      Ha van egy 3 kW-os generátorod, akkor azzal 20 óra alatt lehet feltölteni egy 60 kWh-s akkut, és közben több benzint fog elfogyasztani, mint amennyivel ugyanannyit lehetne menni egy benzines autóval.
      Amúgy te beszélsz magyarul?

  • @ottojonyer
    @ottojonyer 5 หลายเดือนก่อน +4

    Arról miért nem beszéltek, hogy az emberiség kihalása a tét?
    Érzékelitek az egyre erősödő meleget?

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +1

      ez már megállíthatatlan lesz ami lesz ,véghalált mindenkinek!

    • @attilasagi2594
      @attilasagi2594 5 หลายเดือนก่อน +2

      Azért nem beszélünk róla mert nem az autók okozzák a globál felmelegedést! Kicsit körül kellene nézni a világ iparában, az kb 1000-szer többet tesz hozzá. A dodgem jó napi pár km-es használatra de egy Bp- Nápoly utat nem szeretnék végicsinálni vele!
      Sajna 3 autóra még nem telik!

    • @zoltangyurica2153
      @zoltangyurica2153 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@attilasagi2594 vasut,bp-nápoly

    • @macskea
      @macskea 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@attilasagi2594BP-Nápoly viszonylatra én a repülőt választom, ott meg bérlek egy bármit, ha kell. 1.000+ kilométereket autózni naponta az vagy azt jelenti, hogy magad szopatod, vagy azt, hogy az élet szopat. Bármelyik is az igaz, célszerű kilépni ebből a helyzetből, és nem tejszínhabot fújni a f@szra, hátha úgy jobb.

  • @Hunspikey75
    @Hunspikey75 5 หลายเดือนก่อน

    Na 11 percnél van a lényeg : mindenféle autónak meg van a maga jogosultsága. Ahogy csavarhúzóval nem kapálunk, úgy villanyautóval nem lehet utazni, dízellel meg nem kéne városba döcögni. A baj ott kezdődik hogy egy átlag magyar család ritkán engedhet meg magának pl egy 530d + i3 kombót pedig ez lenne az ideális

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Egy hibrid Corolla, amit keresel.

    • @daniel.77000
      @daniel.77000 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@balagepeterha egybe-építve keresed. De van amikor egy családba kell 2 autó: pl néha kétfelé mennek, vagy szervizben van az egyik.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@daniel.77000
      Szervizben? 15 ezrenként egy olajcsere, 1 óra 15 perc. De 530d akkor se kell, ha két irányba megy a család.

    • @daniel.77000
      @daniel.77000 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter hát nekem az éves szerviz min 1 nap szokott lenni, ált. nem lehet helyszinen megvárni. Max akkor ha csak olajcserét ír elő, de mindig van mellette más vagy fékolaj vagy hűtővíz, gyertya, váltó olaj...

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@daniel.77000
      Akkor ne vidd oda az autót.
      Nettó 38 346 forintért, amiben az anyag is benne van, nem fog 1 óránál többet dolgozni neked egy Toyota márkaszerviz.
      Fékfolyadék cseréje kétévente esedékes, az negyed órás művelet. Gyújtógyertyákat 90 ezrenként kell cserélni, az átlagos futásteljesítménnyel 8 év. A hajtóműolaj cseréjét nem írja elő a gyártó, de 90 ezrenként sokan ajánlják, az kb. 3 perc.

  • @Adamyno
    @Adamyno 5 หลายเดือนก่อน +3

    Akkor én vagyok a kivétel. Rohadtul nem bántam meg ;) Pacsi

    • @macskea
      @macskea 5 หลายเดือนก่อน +1

      Inkább az átlag. A többség - ahogy a riportokból kiderül - nem bánja meg, csak az ATV olyan színvonalú címet ad, mint a BLIKK.

  • @5I3T
    @5I3T 5 หลายเดือนก่อน +1

    Van itt olyan eauto tulaj akinek a kovetkezo autoja belsoegesu lesz? 😀

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      Szerintem igen, mivel a belső égésűek piaci részesedése idén nem csökkent Európában, hanem nőtt.

    • @5I3T
      @5I3T 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter akkor, tegye fel a kezét!

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      úgy látszik annyira maguk alatt vannak, hogy nem merik beírni. Nem baj, van itt annyi benzin fan hogy helyettük is tudják hogy szar az EV :)

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@almaspite1234
      hírek :
      "Nem jött be a Hertz elektromos autó stratégiája, húszezer autótól válnának meg"
      "Európa egyik legnagyobb autókölcsönző vállalata a Sixt folyamatosan távolítja el a flottájából a Tesla járműveit. A döntés hátterében állítólag az amerikai gyártó elektromos autóival kapcsolatos maradványérték-probléma játszik nagy szerepet."
      "Az SAP nem rendel több autót a Teslától"
      Elég lesz?

  • @robertgr4428
    @robertgr4428 5 หลายเดือนก่อน +7

    2 év és 60.000 km után biztosan mondhatom, ha tehetem, SOHA nem lesz belsőégésű autóm megint.
    Az amerikai 40% körüli adat a nem Tesla tulajokat jelzi. Nincs normális töltő hálózat a nem Tesláknak. Ezt felismerték a többi gyártók, és az új autóik az USÁ-ban a Tesla töltő csatlakozójával vannak\ lesznek szerelve.
    Nézzük meg,mi lesz egy év múlva... 😊

  • @M44Tas
    @M44Tas 5 หลายเดือนก่อน +1

    Nem kell az emberekre ráerőltetni dolgokat és akkor nincs baj!

  • @istvansebestyen5016
    @istvansebestyen5016 5 หลายเดือนก่อน +3

    Ez a ,,megbánás" nagyon nagy ostobaság. Aki keveset autózik, oszlopról tölt, az nem fog nyerni. Aki sokat autózik, házi, céges napelemről tölt, annak gazdaságos a beruházás. (vagy 15-20 barátom)

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Két éves Model Y LR alacsony futásteljesítménnyel 15 millió körül kapható, az új ára 28,6 millió volt. Vázolnád, hogy ez hogyan jön ki gazdaságosra?

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน

      Lol szoval ne csak a kocsin a napelemen is bukj el egy rahedli pénzt.

    • @attilasagi2594
      @attilasagi2594 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@balagepeterNem fogja vázolni mert nem lehet! Azt elfelejti hozzáírni, hogy felrakatott 10 milláért egy " benzikutat" a tetőre! Most nem a kútra költ havi 50e forintot hanem törlesztőre a banknak 150ezret! Jó bolt volt.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@attilasagi2594
      Ilyenkor mindig sunnyogás van.

    • @johnny427
      @johnny427 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Tudsz mondani olyan harmincmilliós autót, ami az első pár évben megéri anyagilag egy lefingott 30 éves opel kadetthez képest? Ugye érted a párhuzamot?

  • @tamashunyadi3168
    @tamashunyadi3168 5 หลายเดือนก่อน +2

    Én most vettem a másodikat....sokat megyünk...de köszi én megvagyok....napelemmel tök jó....amúgy már nem drágább újként....de tény van még hova fejlődni....de fog is.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +2

      "amúgy már nem drágább újként"
      Mit ajánlasz egy 7,8 milliós Vitara helyett? Vontatni tudjon azért... De egy 9 milliós Octavia helyett is jöhetnek a tippek, 600 literes csomagtérrel.
      Köszi!

    • @tamashunyadi3168
      @tamashunyadi3168 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@balagepeter vitara helyett buszbérlet pl olcsóbb....igen kombi az nincs sajnos...de pl egy skoda enyaq és kodiak között már nincs különbség

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@tamashunyadi3168
      Tipikus nagyképű villanyautós mellébeszélés.
      A Vitara egy teljes értékű kompakt autó, ne tegyél már úgy, mintha az valami lefosott bontószökevény lenne. Nem említettem kombit, csak Octaviát.
      Kodiaq 12,7 milliótól kapható, 19,647 millió a legolcsóbb Enyaq.
      Konfigurátorban 23 523 090 Ft a legolcsóbb Enyaq, 15 719 510 Ft-ért pedig 2 literes dízel Kodiaq választható DSG-vel.

    • @tamashunyadi3168
      @tamashunyadi3168 5 หลายเดือนก่อน

      @@yx8074 arra ott a zetor....amúgy igen...😉

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@tamashunyadi3168
      Elsunnyogtad a Kodiaq és az Enyaq sztoriját.

  • @MACI111
    @MACI111 5 หลายเดือนก่อน +19

    Ha tehetném csak elektormossal jarnek az agglomeráció közlekedésben...barmoknak csak szólok erre lett leginkább kitalálva...

    • @WalterThomas-c9j
      @WalterThomas-c9j 5 หลายเดือนก่อน +3

      Abszolút igazad van, másra nem jó!! Az meg külön előny, aki tud otthon tölteni. Egy ügyes kicsi jól jön a városban, egy normális benzines mellé!!

    • @deloinalain7864
      @deloinalain7864 5 หลายเดือนก่อน +2

      itt egy igazi barom van... nézz tükörbe s már láthatod is..

    • @krisztiancserhati
      @krisztiancserhati 5 หลายเดือนก่อน

      @@WalterThomas-c9j Bocs én most voltam vele napolyba 3 sor által meg egy alvással ;) még hogy nemlehet fogd meg a söröm :D

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน +5

      Barmoknak szólok erre a BKV meg a MÁV lett kitalálva.

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 5 หลายเดือนก่อน +1

    CATL-nél hetente cserélik a gyártott akksik kémiáját, tulajdonságait. Ennyire gyorsan fejlődik a technológia!

    • @asiklosi
      @asiklosi 5 หลายเดือนก่อน +2

      Ezt nevezik bullshitnek 🙂

    • @tibsyy895
      @tibsyy895 5 หลายเดือนก่อน

      @@asiklosi Nezd meg a Magyarosi Csaba videojat. Kinaban jart a CATL vagy BYD-nel. De lehet,hogy nem o volt. De magyar YTR.

    • @tibsyy895
      @tibsyy895 5 หลายเดือนก่อน

      @@asiklosi Fogalmad sincs milyen gyorsan fejlodik a technologia. Ami tavaly igaz volt ma mar nem az.

  • @zzzzzzzz-f7o
    @zzzzzzzz-f7o 5 หลายเดือนก่อน +7

    Majdnem elektromost vettem, de hybridet választottam. Anyagi szempontból is jó döntés volt.
    Csak állandó városi használat esetén rentábilis az elektromos. A jövő a többféle meghajtás, és mindenki a maga használata szerint dönt.

    • @BoldizsarKolompar-ev3vq
      @BoldizsarKolompar-ev3vq 5 หลายเดือนก่อน +1

      Miért zöldek az elektromos autósok??? Akkumulátorhoz a cobaltot gyerekekkel bányásztatják Ghánában, az akkumulátor gyártása környezetszennyező, az akkumulátor felújítása környezetszennyező, az akkumulátor veszélyes hulladék!!!! Tehát ma a színvakok zöldek, holnap az unokájuk rózsaszínűek lesznek! Agyi kapacitás nulla, gratulálok

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@BoldizsarKolompar-ev3vq
      Ghánában kobaltot, hát hogyne.

    • @kopi3588
      @kopi3588 5 หลายเดือนก่อน

      Városban és agglomerációban tökéletes az elektromos, ha tudod otthon tölteni! Nyilvános töltőn vásárolt áram esetében annyira drága a töltés, mintha 8 literes átlagfogyasztással járnál. Ezt a hátteret kell tudni biztosítani, erre monda Várkonyi Gábor, hogy főként a gazdagabb réteg engedheti meg. Az átlag Panel János és Julis marad a BKV/bringa/füstölős öreg autó háromszögben. Nem csak nálunk!

  • @1980Hungary
    @1980Hungary 5 หลายเดือนก่อน +1

    Nem vagyok értője az autóknak, ezért teljesen laikusként kérdezem. A napelemes autók miért nem jönnek számításba, mi az oka?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +2

      Talán mert nincsenek napelemes autók.

    • @1980Hungary
      @1980Hungary 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Dehogy nincsenek. Már nagyon régóta, évtizedek óta ismert a technológia, sok napelemes autót mutattak már be.. A kérdés az, hogy mi az oka, hogy nem gyártják sorozatban.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +3

      @@1980Hungary
      A jelenlegi napelemek kb. 200 watt teljesítményt tudnak négyzetméterenként.
      Folytassam?

    • @1980Hungary
      @1980Hungary 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@balagepeter Ez azt jelenti, hogy túl kevés energiát tudnak termelni ahhoz, hogy egy autó hosszú távolságot tudjon megtenni?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +2

      @@1980Hungary
      Igen. Optimális esetben óránként 0,2 kWh / m2-t. Éjjel semmi, árnyékban alig valami, télen is, felhős időben is.

  • @lajostkacs8900
    @lajostkacs8900 5 หลายเดือนก่อน +4

    Olajrészvényes Csipkerózsika hírek.

    • @RA...
      @RA... 5 หลายเดือนก่อน

      Látom nem csak retardáltak vannak itt.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Lajoska cáfolatát olvashattuk, stabil érvekkel. (Nem.)

    • @RA...
      @RA... 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Értelmi fogyatékosunkat hallották. Kérem legyenek elnézőek vele.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@RA...
      Lajosunk ugyan valóban nem szolgált érvekkel, de azért még nem nevezném értelmi fogyatékosnak. Várjuk meg, amíg elővezeti a bizonyítékait az olajrészvényes elméletére.

    • @lajostkacs8900
      @lajostkacs8900 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Te=Strucc
      Kína jobbról előz.

  • @feri7699
    @feri7699 5 หลายเดือนก่อน +1

    Az európaiak jobban tennék, ha felvennék a kesztyűt, ahelyett hogy ellenpropagandát gyártanak. Ennek könnyen nokiás vége lehet.

  • @attilanagy104
    @attilanagy104 5 หลายเดือนก่อน +4

    Ha robbanómotor gyártás megszünik 2035-ben akkor szekerekre ülünk vissza?

  • @sandorbalogh7552
    @sandorbalogh7552 5 หลายเดือนก่อน

    Üdvözlet!
    Csak egy észrevétel a múltból az 1900-as évek elejéről! "...Én a lovamat megetetem az útszéli árokból is, de Te hol tankolod majd azt a vasszörnyet!?..." És hol van már a lovas közlekedés!?
    Az elektromos autózás az anno Ford T model szintjén van!
    A töltőfejek kiépítése...!? A gáz bevezetése a településekre mennyi időt vett igénybe!? Nem a benzinkutakra kell kiépíteni a töltőhálózatot, mert minek!? Az autózás sarcjaként felfogható parkolási díjból kellene kiépíteni a városokban, minden parkolóhelyre a töltőpontokat! Az új gyárak parkolóit eleve így kellene megépíteni!
    A jelen elektromosautózás ugyanis a városi, elővárosi autózásra a leginkább alkalmas! Magyarországon (is) leginkább erre van használva egy autó! Egy érdekes adat az elektromos autó mellett.... Az akku garanciáját tekintve (10 év) maximális töltési számot nézve (egy akku élettartamát a töltések száma határozza meg alapvetően) kb 1.5 millió km tehető meg!!!!!! GARANCIÁLISAN!!!!! Tud ezzel versenyezni egy dizel vagy benzines gyártó!?
    Tudom, másként gondolkodok, mint az átlag ember!
    Az elektromos autózás igenis jó!!! Mennyivel is lenne kissebb egy egy város zajterhelése elektromos autókkal!? 😊Mondjuk jobban lehetne hallani a borzasztó,idióta módon átgondolatlanul kihelyezett csatornafedelek csattogását!!!
    Egy akku gyártása drágább, mint egy belsőégésű motor forgóalkatrészeinek legyártása!? Na ne röhôgtessetek már!!! Nézzétek már meg, hogy mennyi, tized, század milliméter pontosságra megmunkált forgó alkatrész van egy motorban!!! Egy hajszál kb 5 század milliméter vastag! Sok alkatrész, ha 4 hajszálnyi eltérést mutat, már nem beépíthető egy motorba! 😂
    Kicsit jobban helyén kellene kezelni ezt a kérdést! Persze, van lobbi mindenfelől! Tolja a szakértőket minden szektor! Olaj cégeknek nem jó az elektromos kocsi! Tankolás, olajcsere motorban, a hajtásláncban, szervóban! Ez mind nincs az elektromosban! Nincs generátor, nincs önindító! Ezek gyártása korlátozódni fog! Gyárak állhatnak le! Megéri az elektromos ellen lobbizni!
    A statisztika meg...!? A statisztika nem más, mint játék a számokkal! Hogy teszem fel a kérdést!? Úgy, hogy a nekem megfelelő válaszból legyen jóval több!!!😂😂😂

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      "Az akku garanciáját tekintve (10 év) "
      Jó lesz az 8 évnek is, az eredeti kapacitás 70%-ig. A másfél milliót futott Teslákban jellemzően a negyedik akkumulátor figyelget.
      A Tesla Model 3-ra 80 ezer km az általános garancia, egy Skodára meg 200 ezer.
      "Mennyivel is lenne kissebb egy egy város zajterhelése elektromos autókkal!?"
      Nem sokkal, ugyanis kb. 35 km/h sebesség felett a gördülési és a szélzaj a meghatározó.
      "Egy akku gyártása drágább, mint egy belsőégésű motor forgóalkatrészeinek legyártása!?"
      Jellemzően igen, ugyanis belső égésű motorból sokkal több készül, és minél több készül valamiből, annál olcsóbb lesz.
      "Tankolás, olajcsere motorban, a hajtásláncban, szervóban! Ez mind nincs az elektromosban! "
      Téves, az elektromosban is van hajtómű, abban meg olaj. Még szervó is ugyanúgy van bennük.
      "Nincs generátor, nincs önindító!"
      Van helyettük 1-2-3 sokkal nagyobb villanymotor, meg inverter, meg akku, és ezekhez folyadékhűtés.

  • @Trefl35
    @Trefl35 5 หลายเดือนก่อน +3

    Akkor jöhet az Orosz olaj tovább.....?

  • @kisssanyi536
    @kisssanyi536 5 หลายเดือนก่อน +1

    Remek! Sok ember majd még jobban fosik villanyautót venni és mérgezi inkább tovább a többieket, a levegőt .De legalább 2 perc alatt tankolhat jó drágán és mehet vele napi szinten Budapest München között egy seggel. 🤣

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      "2 perc alatt tankolhat jó drágán"
      2019-ben 14 815 000 Ft volt a Ford Mustang 5.0 GT listaára. Mutatsz nekem legalább 1 db villanyautót, amelyikkel kevesebbe került évi 12 ezer km megtétele?
      Meg vázolhatnád azt is, hogy mivel mérgezi egy Euro 6-os új belső égésű a többieket, köszi.

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 5 หลายเดือนก่อน +26

    Handras left the chat 😅

    • @ketyosz
      @ketyosz 5 หลายเดือนก่อน

      :D

  • @vargarichard3710
    @vargarichard3710 5 หลายเดือนก่อน +1

    Mit gondoltak ezek a garasütögetők? Ingyen lesz az áram mindig? Megint felhízlalták a birkákat a levágásuk előtt.
    Majd akkor hogy fognak sírni, amikor az aksikat kell milliókért cserélni. Azt nem lehet hitelből...

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +1

      igen azért vannak gondok az e kocsikkal is csak itt nem beszélnek róla!

    • @vargarichard3710
      @vargarichard3710 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@gerrardsteven2135 Az egyik komoly gond a hamarosan tömegesen tönkremenő akkumulátorokkal van. Mindenkinek volt már olyan telefonja, amiben a végét járta az aksi, ilyenkor az van hogy sokszor napokig nem kapcsol ki, de ahogy hívás van azonnal se kép se hang. Ilyenkezd el működni a telefon adó része, ami több áramot vesz fel, mint készenlétben. (Ezért is tömm a készenléti idő, mint a beszélgetési). A litium akkuk egyik gusztustalan jellemzője ez: a terhelés alatti azonnali kapocsfeszültség "eltünése". Nos, a villany autókban hasonló elven működő akkuk vannak. Szerencsére az akkuvédő áramkörök időben letiltanak mivel az akksi állapotát monitorozzák. A telefonban és az autóban is. A védelem tudja mikor kell akksit cserélni. Csakhogy itt több milliós tételről van szó, mi magyarok meg arra vagyunk szoktatva, hogy oldjuk meg okosba'. Na itt is ez lessz, mekkmesterek fogják az akkuvédelmet szoftveresen kiiktatni, hogy tovább lehessen halogatni az aksi cserét. Egy ideig menni is fog az így összegányolt autó, de semmiféle gépi védelem nem fogja meggátolni, hogy gyakorlatilag felrobbanásig kihasználják az akkut. Itt is az lessz mint a telefonnál: amikor oda lép a vezető a gázra, az áramfelvétel felugrik, az akkufeszültség összecsuklik, az autó megáll, de úgy hogy se kép se hang, se kormányszervó, se fékrásegítés, se rekuperáció, semmi. Lehet még az immobilizer is rávágja a kormányzárat. Tehát a vezető pl. Egy előzésnél semmitnem fog tudni tenni. A legnagyobb gond hogy ezeket a dolgokat itthon nem gondolják át, életveszélyes helyzeteket teremtve. Tudod mikor fog itt egy átlag fideszbirka milliókat költeni akku cserére... már a villanyszámlát se akarják fizetni, bezzeg amíg ingyen volt... Ja, az újabb pofára esés 2025 ben jön: le kell adni a zöld rendszámot a hibridekről, meg fog szünni a kedvezmény.
      Nem egy szoftveresen átalakított töltőt láttam már meg villanyóráig szénné éget vezetéket a túlterheléstől, ugyanis a gyári töltők 10 vagy 16 ampernél többet nem engednek a röfiből felvenni, nagyon maximum 25 ampert, de ha pl 1.5 mm s vezeték van a dugaljban akkor már a 16 amper is sok. Mit csinál a baromja: kiiktatja a biztosítékot, a villanyóránál meg forró a c32 es kismegszakító, aztán meg megy a sírás ha fizetni kell. Szóval nem nekünk való még a villanyautó.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@vargarichard3710
      Vázolnád, hogy mire nem elég 10-16 amper a villanyautók otthoni töltéséhez?

    • @vargarichard3710
      @vargarichard3710 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter Elég, de lassú. De több áram nem vehető le egy háztartási dugaljról és vannak utángyártott töltök amik többet tudnak, de a vezeték meg a csatlakozó nem ekkora áramra van a házakban tervezve.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@vargarichard3710
      Mihez lassú? A napi átlagos futásteljesítmény 30-50 km, ami nem több 10 kWh-nál.10A-rel 3-4 óra.

  • @mraurelius
    @mraurelius 5 หลายเดือนก่อน +4

    Hű az a ruha! 👌

  • @loranthoranyi7434
    @loranthoranyi7434 5 หลายเดือนก่อน +1

    Kíváncsi vagyok, a British Petrol, a Shell vagy az Exxon Mobil rendelte meg a felmérést?😁 Persze a nagyon nagy távolságokkal bíró országokban a túraautót vásárlók bánhatták meg. Mondjuk mellé kéne tenni azokat a felméréseket, akik a belső égésű autóvásárlást bánták meg!😁 Pl azok a BMW tulajok akiknek a turbó dízelük kigyulladt, vagy azok az autótulajdonosok, akiknek az olajban futó vezérműszíj szétmállott. 😪

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      "azok a BMW tulajok akiknek a turbó dízelük kigyulladt"
      Elektromos nem szokott kigyulladni? Amúgy az a BMW-k nagyon csekély hányadát érintő probléma volt, főleg, hogy a világ számos nagy piacán nem is árulnak dízel BMW-t.
      "az olajban futó vezérműszíj szétmállott"
      Dettó, ez az idióta európai szabályozások által kikényszerített ostoba elvárásoknak való megfelelési kényszer szülte hibás műszaki megfejtés.

  • @csgaBOR89
    @csgaBOR89 5 หลายเดือนก่อน +36

    Ilyen ez amikor a vásárlók nem gondolkodnak és a marketingnek hisznek :D

    • @peternagy2020
      @peternagy2020 5 หลายเดือนก่อน +1

      De smart és zöld, te ezért nem rohansz a money-val?

    • @MACI111
      @MACI111 5 หลายเดือนก่อน

      Lényeg hogy nálad van a bölcsek köve....

    • @kglrkrsz
      @kglrkrsz 5 หลายเดือนก่อน +3

      Vagy ilyen az ha az autógyártók,akik el szeretnék adni a belső égésű autóikat amíg meg lehet csinálhatnak egy kamu felmérést, így hátha el tudják adni a maradékot jó áron.

    • @peternagy2020
      @peternagy2020 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@kglrkrsz ebben is van igazság, én mondjuk elektromos autót csak városi közlekedésre használnám. Mindamellett legyen az elektromos vagy belső égésű autó mindketőnél megy a lobbi, az emberek " hülyítése" szerintem. Persze sokan vannak akiknek szükséges, de sokaknak csak kényelmét szolgálja meglátásom szerint. Én BMVV - vel járok, busz, merró, villamos és vonattal.😅

    • @lesliew67
      @lesliew67 5 หลายเดือนก่อน

      Magyarósi Csabiék újra Olaszban vannak egy elektromos Skodával. Tehát nem a szomszéd városba mentek, hanem több ezres távolságra. Van ismerőseim akiknek van elektronos kocsijuk és nem nyűglődnek mint ez az állítólagos szagértő elvtárs ...​@@peternagy2020

  • @lajosnemet7040
    @lajosnemet7040 5 หลายเดือนก่อน +1

    2-3 tonna villanyautó mekkora az öko lábnyom és még egy H inkabb ujits fel egy 10 éves autót mint H újat vegyél ! Azonkívül óriási rákkeltő elektromos sugárzásnak vagy kitéve DR Németh

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      DR úr, most azonnal dobja ki a telefonját, a tv-jét, a routert, laptpot is, nem is beszélve az összes konnektorba dugható cuccal együtt, az 1400W-os porszívót, mikrosütőt, neadjisten indukciós főzőlapot és ha van MR gépe azt is. Mindent amikkel egy légtérben van napi sok órát! Talán még nem késő!

    • @johnny427
      @johnny427 5 หลายเดือนก่อน

      A doktor úr valószínűleg nem fizikus doktor, vagy mondjuk orvoslással foglalkozó doktor. Az előzőben biztis vagyok, de a másodikban csak reménykedek, mert ha mégis tévedtem, akkor kérem írja meg merre dolgozik, csak hogy elkerülhessem azt az intézményt.

  • @SzBence-xw4mq
    @SzBence-xw4mq 5 หลายเดือนก่อน +10

    Nem lehetne Vályi Pistát meghívni autós témába hogy legalább egyszer valódi szakértő is legyen a témába ?

    • @danielmolnar5322
      @danielmolnar5322 5 หลายเดือนก่อน +3

      Ez bulvár csatorna.

    • @mraurelius
      @mraurelius 5 หลายเดือนก่อน +3

      Szakértő 😂 legyen, de minek a szakértője is ő?

    • @SzBence-xw4mq
      @SzBence-xw4mq 5 หลายเดือนก่อน +6

      @@mraurelius Autók terén mindenképp nagyobb tudással rendelkezik mint ez a tag

  • @csomi100
    @csomi100 5 หลายเดือนก่อน

    jó lett volna egy szakember is aki ért is a témához. Általában sose mondják el,hogy amíg a sima autóra milliókat költünk szervizelés formában ,az 1000ccm es 3 hengeres motorok 100 ezernél mennek a kukába (Opel) addig a villanynak a szervízelése szinte nulla . Évek óta megy itt a hiszti de aki meg ért hozzá az tudja ,hogy jó a villany . Ja drága ,mi nem ? lehet 2-3 millióval drágább ( bár nyugaton már nem ) de aki tudd számolni az tudja mennyi közben a benzin+szervíz) A felméréseket meg hagyjuk már ,tudjuk ,hogy készülnek .

  • @katakiss8443
    @katakiss8443 5 หลายเดือนก่อน +3

    Emike😂😂😂
    Nem mondtad a sztájlisztodnak, h dolgozóba vagy nem királylányosba?😂😂
    😂😂😂😂
    Azt a nyomorult Somost meg kibazták😂😂😂😂
    Mibe van az ATV????

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Az emojik halmozása a debilekre jellemző.

  • @secondencounter6927
    @secondencounter6927 5 หลายเดือนก่อน

    Várható volt, akinek nincs realista gondolkodása az így jár. A gyártóknak sincs, sok tönkre fog menni.

  • @tamasblank5008
    @tamasblank5008 5 หลายเดือนก่อน +3

    Miért van az ,hogy azok akik elektromos autót használnak világitanak éjjel?😂😂😂😂

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      mert a benzingőz rövid behatáskor hallucinációt okoz. Hosszúnál meg rákot, vigyázz vele.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@almaspite1234
      Te kisgyerek vagy? Ha nem, akkor meddig használtál benzines autót?

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      @balagepeter 28. éve vezetek benzinest. és te?

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@almaspite1234 37.

  • @missssophie
    @missssophie 5 หลายเดือนก่อน

    Kínában egy kínai állampolgár meg tud venni egy el-autót 4 ezer Euróért. Az másfél millió forint.
    Kevesen tudják, hogy az 1890 es években már kizárólag elektromos autók voltak forgalomban.
    Probléma volt a töltés, mivel nem volt kiépítve az áramszolgáltatás, csak gázt használtak. De egy nap találkozott Thomas Edison és Henry Ford egy kávézóban, Edison elpanaszolta a gondjait, Ford pedig jött a megoldással, és azóta benzines járműveké az út. Ma már nem gond a töltés, el-autóé a jövő.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Milyen kínai elektromos autót árulnak 4 ezer EUR-ért?
      "Kevesen tudják, hogy az 1890 es években már kizárólag elektromos autók voltak forgalomban."
      Honnét szedted ezt az ostobaságot?

    • @missssophie
      @missssophie 5 หลายเดือนก่อน

      @@balagepeter 1899, the year that electric cars ruled the roads in Britain and the United States
      Well over a century ago, electric cars were twice as popular in the United States as those running on petrol. This was at a time when even the Queen of England was driving an electric car. A feltétel, hogy 4 ezer Euróért kapj egy el-autót, az hogy kínai állampolgár legyél.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@missssophie
      Ennek a mondatnak melyik részét fordítjuk úgy, hogy "az 1890 es években már kizárólag elektromos autók voltak forgalomban"?
      Pontosan melyik autót kapja meg 4 ezer EUR-ért egy kínai állampolgár?

  • @gergelytoth915
    @gergelytoth915 5 หลายเดือนก่อน +7

    E-verda városba tökèletes.

    • @molnartiby
      @molnartiby 5 หลายเดือนก่อน

      Ésszel használva mindenhová jó...csak az idő faktor változó. (na meg "célszerszámot" használunk célfeladatokra: nem ez i-MiEV-vel indulunk "Földkerülő túrára", hanem Teslával, aminek remek töltőhálózata van már a forgalmasabb/feljettebb régiókban.

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK 5 หลายเดือนก่อน +1

    9:35 azért is nő a kocsik súlya, mert egyre több bennük a kényelmi és a biztonsági extra

  • @Mindenis909
    @Mindenis909 5 หลายเดือนก่อน +10

    Mert Ratyi. Városba jó minden másra szutyok. A hibridek a jók.
    Kicsi városi autónak kellene, fő autónak nem kellene.

    • @gergelykonczey1217
      @gergelykonczey1217 5 หลายเดือนก่อน +4

      Tudatosan kellene vásárolni és akkor nem fogod "megbánni"

    • @ez2024-zg7lz
      @ez2024-zg7lz 5 หลายเดือนก่อน +1

      Ennyi! Ott a pont.

    • @bbine1327
      @bbine1327 5 หลายเดือนก่อน

      minden másra ratyi? ezt mondták neked , olvastad, hallottad, vagy te magad tapasztaltad? mert egyáltalán nincs igazad. de nyomjátok csak a hülyeséget nektek úgyis csak az ellentét keresése a lényeg.

  • @kalamboo
    @kalamboo 5 หลายเดือนก่อน

    Egy 2 - 3 tonnás suv mikor lesz zöld?

  • @hugac5aka
    @hugac5aka 5 หลายเดือนก่อน +5

    akárhogy fanyalog a sok jobbágy, a jövő a villamos hajtás. Mondom ezt úgy, hogy soha nem fogok elektromos autót vásárolni és használni.

  • @halmosgyorgyi1986
    @halmosgyorgyi1986 5 หลายเดือนก่อน

    Igen, az vegyen tudatosan elektromos autót, aki tudja, hogy mire és hogyan használja. Ennyi. Előbb-utóbb olcsósodni fog. Majd kiderül, hogy mikor. Ha már csak elektromos autók lesznek, biztos sokkal olcsóbb lesz...addig meg majd a technológia is jobb lesz.

  • @katalinhalasz7807
    @katalinhalasz7807 5 หลายเดือนก่อน +7

    Egy elektromos autó sokkal halkabb mint egy benzines. Mivel Nyugat Európa nem bővelkedik gázolajjal mint pl Oroszország vagy Irán, vagy Szíria, így egész Európai uniónak az energia hiány miatt ki kellett találni valami alternatívát. És jól teszik, mert így le tudja nyomni, a gázolaj függőséget az oroszoktól. Mivel akiknél van gázolaj azok diktálják mennyiben kerüljön. Az elektromos autók halkak nem bocsajtanak ki a levegőben sok szutykot.

    • @shadowdoom6477
      @shadowdoom6477 5 หลายเดือนก่อน

      magadtól vagy ilyen ökör?

    • @krisztianhorvath3866
      @krisztianhorvath3866 5 หลายเดือนก่อน +1

      Az elektromos energia lenne az alternatíva? Hát akkor jól elbaszták ezt is az eu vezetők, a német cégek éppen mostanság költöztetik USA-ba és távolkeletre a gyártási kapacitásaikat. Vagy mennek csődbe..., mert még van éppen villany csak rohadt drága.

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน

      Lol gázolaj az olajfinomítóban van cucu, ahová tankeren akárhonnét tudsz venni nyersolajat. És az áram is lesz ám valamiből, nagy valószínűség szerint abból a földgázból, amit tényleg csak a ruszkiktól tudsz megvenni, vagy olyan tankeren szállítják, ami útközben a benne tárolt metán 10%-át kipöfögi az atmoszférába. És ha a széndioxid az öreguras nyugger hatású üvegházgáz, akkor a metán az maga Magyar Péter a legnagyobb ötkerparti közben.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      ​@@gaborrajnai6213
      Melyik tanker pöfögi ki a szállított metán 10%-át? És ki mondta, hogy csak a ruszkiktól lehet megvenni?

  • @tomiszabo4253
    @tomiszabo4253 5 หลายเดือนก่อน +2

    Van egy fejlesztő haverom (mesterséges gyémánt előállító berendezést épített, meg drónokat), azt mondta az akkus autó zsákutca, rokon energetikai mérnök neki is fázása van az akkus autók kizárólagosságától... Valójában nem az a kérdés szerintem, hogy akkus, benzines, stb. agy milyen hanem, hogy mi a frásznak mászkálunk ennyit... Affelé kéne gondolkodni, hogy azt a sok ide megyek, oda megyek dolgot kellene csökkenteni valahogy...

  • @zsoltsorosi9950
    @zsoltsorosi9950 5 หลายเดือนก่อน +6

    Én nem bántam meg, sőt még hamarabb kellett volna elektromosat vennem! Napelemről töltve, nem hiányzik a benzinkút.

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +2

      de csak addig amíg a magyar állam külön adót nem fog kivetni rá!

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      Csak nappal töltöd, amikor süt a Nap? És ki kellett fizetned a napelemet, meg a villanyautó felárát?

  • @arnoldjobbagy1637
    @arnoldjobbagy1637 5 หลายเดือนก่อน

    A munkahelyemen egy dízel Ford connect-el járok.Megyek ahogy kell,autópálya,főút,város.Van,hogy napi 800-1000km-t is...átlag 4,4l a fogyasztás.Szerintem ezt fizetős töltőn nem igazán hozod ki villany autóval sem.Mivel céges,nekem az idő sokba kerül-nem tudnék órákig várakozni a töltőkön.(mondjuk nem is erre találták ki a villany autókat)

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 หลายเดือนก่อน +1

      dízel rohadt mérgező ,be kéne tiltani az összeset!

    • @almaspite1234
      @almaspite1234 5 หลายเดือนก่อน

      igen, jelenleg a dízelnél nincs kényelmesebb és olcsóbb megoldás a te esetedben sajnos. A villanyautó kompromisszumokkal jár, a mostani átmeneti időszakban legalábbis. Szerintem pár év és reális alternatíva lesz neked is.

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@gerrardsteven2135
      Te meg majd gyalog kihordod a boltokba a kenyeret.

  • @attilaangyal707
    @attilaangyal707 5 หลายเดือนก่อน +6

    Ezek szerintem inkább max nagyvárosi szaladgálásra valók de ahhoz ezt itt Magyarországon a Magyar kiskeresőknek "picit" drága mulatságnak gondolom.Durva de egy Tesla árából 5-6 összkomfortos falusi családi ház is kijön mondjuk Kelet Magyarországon pici falvakban és csak egyetlen autóról beszélek..

    • @brigo69
      @brigo69 5 หลายเดือนก่อน +1

      Durva, de egy Tesla Model Y ma olcsóbb (támogatással) mint egy hasonló konfort fokozatú VW Passat. Szerintem ha valaki tudja otthon éjszaka tölteni az autóját (családi ház) és naponta nem megy 300 km felett, akkor a villany autó egy jó alternatíva. Az hogy ki vannak tiltva a villanyautók a mélygarázsokból, az netto hülyeség! Jogszabályi kötelezettség van a társasáházak/irodaházak építőire, hogy X parkoló helyenként töltési lehetőséget kell tervezni. Semmivel több villamos autó nem ég ki, mint BMW.

    • @attilaangyal707
      @attilaangyal707 5 หลายเดือนก่อน

      @@brigo69 Jahh bocsánat én azt hittem hogy ebből csak egy fajta van de akkor ezek szerint nem..Kb 3-4 hónapja láttam amikor vittek tréleren egy vadi újat valahová az út szélén parkoltak a munkahelyem melletti utcában megkérdeztem a sofőrt hogy milyen árban van az autó mondta hogy 30 Millió Forint pislogtam kicsit..

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@brigo69
      Az vajon véletlen lehet, hogy Otto Takacs kezdőlapján pont ugyanaz a kép van, mint a tiéden?
      Tesla Model Y = 17 894 900 Ft-tól.
      VW Passat Variant = 12 899 000 Ft-tól.
      A támogatásra pedig csak cégek jogosultak, és nekik se feltétlenül éri meg, mivel a nyíltvégű pénzügyi lízing a legtöbb esetben kedvezőbb, az pedig pont ugyanúgy van a Passatra is.

  • @edmondsalzmann5442
    @edmondsalzmann5442 5 หลายเดือนก่อน +1

    "Késő bánat, eb gondolat"

  • @toltshu
    @toltshu 5 หลายเดือนก่อน +3

    Az elektromos már 2millát hozott, a benzines meg csak viszi a pénzt..

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      5 éves BMW I3 6 millióért kapható 30 ezres futással, annak 2019-ben 13 millió felett volt az alapára. Ha jól számolom, 30 ezer km alatt elvitt 7 milliót. Egy 5 éves Vitara meg annyit ér, mint amennyibe újan került.

    • @toltshu
      @toltshu 5 หลายเดือนก่อน +1

      @@balagepeter 4éves iont vettem 3ért, 2millát nem kellett eddig benzinkúton hagynom, az autó ugyanúgy 2.5-3-at ér. (A vitarát nem kell bemutatnod, van nekem is)

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@toltshu
      Ja, várjunk, te használtat vettél. Hát én tudok olyan belső égésűt, aminek évente egymilliót ment fel az ára.
      7-8 ezer EUR-ért 10-20 ezer km-t futott ION kapható, valami sántít a matekoddal.

  • @sheekerz
    @sheekerz 5 หลายเดือนก่อน

    Túltermelés VAN!! Hegyekben állnak a Tesla-k több helyen!! A kutya sem veszi!

  • @originalealvomenyet
    @originalealvomenyet 5 หลายเดือนก่อน +6

    Ragyogóan ég!!!!!

    • @WalterThomas-c9j
      @WalterThomas-c9j 5 หลายเดือนก่อน +2

      Ez igaz, mert gagyi alkatrészekből vannak össze lapátólva az ár miatt! Lengyelországban , már kitiltották ezeket a mélygarázsokból!!

    • @petertakacs3402
      @petertakacs3402 5 หลายเดือนก่อน +5

      @@WalterThomas-c9j Villanyautókat kitiltották, de a mai plug in hybridekben is már akkora aksi van mint a 10 évvel ezelőtti villanyautókban. Akkor a PHEV autókat is ki fogják tiltani? Ha a hülyeség fájna....

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 5 หลายเดือนก่อน

      Dehhogy van bennük akkora akksi ne viccelj már, egy plug in hybrid 40 kilométert megy el egy töltésről, még a kínaiszar is elmegy százat.@@petertakacs3402

    • @RA...
      @RA... 5 หลายเดือนก่อน +2

      Aha a benzines autók meg tűzállóak és sose gyulladnak ki. Senki se látott még olyat hogy egy ilen kigyullad...😏

    • @balagepeter
      @balagepeter 5 หลายเดือนก่อน

      @@gaborrajnai6213
      Toyota RAV4 elgurul 80 km-t, finom lábbal százat. C-osztályos Mercedes 100 km-t tud.
      Le kéne töltened egy frissítést.