Kerényi Miklós Máté: ˝A lelkem attól van rosszabbul, hogy nem élek együtt a fiammal˝ - tv2.hu/mokka

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 20 ต.ค. 2024
  • Az Operettszínház színésze tavaly költözött el feleségétől, Dancs Annamaritól, és kisfiától, Ádámtól. Kiskeró elmondta, hogy a felszín alatti problémáikat a legbelsőbb magánügyükként kezelik, azt viszont elárulta, hogy miben gondolja magát hibásnak az elmúlt időszak kapcsán. Arról is beszélt, hogy sokkal rosszabbul érzi magát, mióta külön él a családjától, de mivel már beadták a válókeresetet, úgy véli, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat a kapcsolatukban.

ความคิดเห็น • 70

  • @tundeportik1357
    @tundeportik1357 6 ปีที่แล้ว +19

    Próbáltam figyelni és felfogni, vagy legalább megérteni amit mondott, de ezt lehetetlen.
    Nem értem, hogy tud valaki olyat nyilatkozni, hogy folyamatosan ott vagyok mellette, amikor egyszerűen amikor a legnagyobb szüksége lenne egy ekkora gyereknek az apukájára, ő fogja magát és lelép.
    Egyszerűen szánalmas ez az ember.
    Én bizom benne hogy Annamari talál valakit aki a kisfiával együtt szeretni, becsülni és tisztelni fogja, hiszen megérdemli hogy boldog legyen.

  • @podolyakandrea5228
    @podolyakandrea5228 3 ปีที่แล้ว +17

    Minden elismerésem Annamarié, hogy egyedül is helyt állt a kisbaba mellett. Nagyon erős nő és irtó cuki ❤️

  • @rozaliarekalorinczi1542
    @rozaliarekalorinczi1542 5 ปีที่แล้ว +10

    Nagyon igazad van édesem,nagyon nem mindegy hogy egy gyerek családban nő fel,vagy elvált szülök gyerekeként,szerintem bármenyire is szereted Aishat meg fogod bánni a mostani döntésedet ezerszer mert arra kényszeritetted a fiadat hogy mostoha apa mellet fog felnőni és nem melleted

  • @tundetedd1039
    @tundetedd1039 6 ปีที่แล้ว +52

    És akkor behívták az Önzést egy interjúra...

    • @ilonaszilagyi3375
      @ilonaszilagyi3375 6 ปีที่แล้ว +10

      És akkor az Önzés be is ment és hülyeséget dadogott......

    • @tundetedd1039
      @tundetedd1039 6 ปีที่แล้ว

      Ilona Szilágyi pontosan

    • @india690608
      @india690608 6 ปีที่แล้ว

      Hat igen!!!

  • @podolyakandrea5228
    @podolyakandrea5228 3 ปีที่แล้ว +8

    Nagyon jól jöttek a non verbális kommunikációs tapasztalataim. Blokkolás, gyors pislogás, fejrázás IGEN közben, nyelés, hanglejtés valtozása.
    Egy valamit bán, hogy megcsinálta a gyereket Annamarival...

    • @gkiss2030
      @gkiss2030 ปีที่แล้ว +1

      Vélhetően sokan vannak, akik ezt annyira nem bánnák...

  • @VargaImo21
    @VargaImo21 6 ปีที่แล้ว +54

    Élete végéig bánni fogja,hogy otthagyta azt a gyönyörū nõt egy arab kislányért.

    • @biankakara3904
      @biankakara3904 6 ปีที่แล้ว +5

      Hanna ez abszolút igaz, szegény Annamari

    • @evafabian6408
      @evafabian6408 6 ปีที่แล้ว +3

      Hanna bizony IGAZ!!!

    • @evafabian6408
      @evafabian6408 6 ปีที่แล้ว +3

      Nem vagyok kárörvendő, de úgy lenne igazságos az Élettől, ha csal9dna ez a beképzelt "ember"! Annamari sokkal Értékesebb mint ez! "Nem mindegy, mi történik Ádámmal", (???) Képmutetó! Nincs felesősség-érzete!!!

    • @macskaszem9360
      @macskaszem9360 4 ปีที่แล้ว

      Nem arab, perzsa!

    • @EvangelionPower
      @EvangelionPower 2 ปีที่แล้ว +1

      Zárójelben jegyzem meg, hogy a perzsa nem arab. Attól, hogy rasszisták vagyunk, még nem muszáj általános hetedikes földrajzból is megbukni. :D

  • @danabiro9331
    @danabiro9331 4 ปีที่แล้ว +10

    Emberek!!!!! Nem kell ezt a szegény embert bántani. Honnan tudjátok hogy mi volt a háttérben. Így döntött ő is meg az Annamari is. Manapság nagyon sok ember válik el. Remélem azt tudjátok, hogy Ő és Annamari attól függetlenül, hogy elváltak mind a ketten az Operettszínházban dolgoznak??? Máté ugyan úgy szereti a fiát mint mielőtt elvált. Próbálnak dülőre jutni Annamarival. Annamarinak is rosszul esik meg neki is. Nem szabad elítélni az embert azért, mert valami nem úgy alakult ahogy az ember akarja. Én nagyon szeretem mind a kettő színészt. És mégsem ítélem el se a Mátét, sem az Annamarit. És ha megmarad a baráti kapcsolat közöttük akkor örülni fognak és Ádámnak is boldog élete lesz. Szóval ne ítéljetek az alapján, hogy nem tudjátok, hogy mi történt a háttérben.

    • @gkiss2030
      @gkiss2030 ปีที่แล้ว

      Annamari azt nyilatkozta, hogy néha még közösen fel is lépnek, de szigorúan szakmailag.

  • @rozaliarekalorinczi1542
    @rozaliarekalorinczi1542 6 ปีที่แล้ว +9

    Alaposan körül dúmálta a megcsalás fogalmát,ez a pali nem szeredte Annamarit az bisztos

  • @kitticsorba332
    @kitticsorba332 6 ปีที่แล้ว +8

    Bárki bármit mondtahat gyáva ember. Csak nekem tűnt fel hogy folyamatosan nyalogatja a szájat. Elég visszataszító

    • @india690608
      @india690608 6 ปีที่แล้ว +1

      Igy igaz, tobbszorosen gyava!!!! Annamari melett hiheto volt, de igy, csak az apja arnyekaban jott fel! muveszkent is melette mutat valamicsket.

    • @katalingluck822
      @katalingluck822 ปีที่แล้ว

      Hogy lehet a tehetséget összekeverni a magánélettel? Ritka tehetséges ember és nem az apja árnyékától! Egyébbként a magánélete “ magán”.! Az emberek sze 7:08 retnek beleszolni mások életébe! Én egyik fél helyébe sem vállaltam volna a riportot! Lehet velem nem egyetérteni, de gorombaságot nem szeretnék! A riporter rémes volt!

    • @ildikonemeth3889
      @ildikonemeth3889 ปีที่แล้ว

      Száraz a szája és nincs nyála! Ideges!

  • @AnnaM-jo8hr
    @AnnaM-jo8hr 4 ปีที่แล้ว +7

    Elképesztően ítélettel teli, lekezelő, provokatív, buta és érzéketlen a riporter páros stílusa, természetesen ez a műsor/csatorna mestersége, úgyhogy nagyon nem vagyok meglepődve, de azért mégis fordított egyet a gyomromon. :)

  • @schauppe1
    @schauppe1 ปีที่แล้ว

    REmélem még is csak sikrült együtt maradni, ha feledni nem is de a multat eltemetni és új célok felé tovább lépni a kisfiú és a magtaok érdekében. Az ember néha a bolhát is elefántként éli meg, pedig. A gyereknek még 40 év múlva is szüksége lenne olykor a szüleire, ha ezt nem is ismeri el. Szóval nem tizenhét az a tizenhét. Sajnálom, hogy nem aktuális időben láttam ezt a riportot. Sok sikert az egész kis családnak!

  • @takacsevelyn832
    @takacsevelyn832 6 ปีที่แล้ว +13

    Mèg beszèlni is alig tud szegèny :)) . Teszi az ártatlant , szánalmas.

    • @ilonaszilagyi3375
      @ilonaszilagyi3375 6 ปีที่แล้ว

      Egyéltalán nem tud beszélni ez a nyámnyilla.

    • @takacsevelyn832
      @takacsevelyn832 6 ปีที่แล้ว

      Ilona Szilágyi Borzalmas .

  • @klmama48
    @klmama48 6 ปีที่แล้ว +32

    " Az alma nem esik messze a fájától " - mondja a közmondás, Nagyon is a fa tövénél maradt kis Keró. Ha meg rosszul érzi magát mért hagyta ott a családját ???

    • @mercedesztoth1000
      @mercedesztoth1000 2 ปีที่แล้ว

      Elmondta, hogy a kisfia miatt érzi rosszul magát

  • @evafabian6408
    @evafabian6408 6 ปีที่แล้ว +14

    Rosszul van a lelke?! Nahát, ki toloncolta ebbe a helyzetbe?! Szégyellje magát!!! A négyhónapos kisfia se tartotta vissza a menőkéjétől! Ne legyen nyugta!!! A műsorvezető igen jól megmondogatja neki. Az arab lány különb lenne, mint a gyermeke anyja?! Semmilyen felelősségtudata, Értékrendje NINCS!

    • @EvangelionPower
      @EvangelionPower 2 ปีที่แล้ว

      Nem arab, hanem félig perzsa, félig magyar. Ha már belekeverjük a rasszizmust a képletbe, legalább tájékozódjunk egy kicsit. :D

  • @erikaszilagyi5077
    @erikaszilagyi5077 6 ปีที่แล้ว +22

    Azt csodáltam, hogy ANNAMARI szóba állt ezzel a kis paprikajancsival.

    • @fontosnem8468
      @fontosnem8468 ปีที่แล้ว

      Jól jott neki az apja miatt. Nem kell sajnalni.

  • @evafabian6408
    @evafabian6408 6 ปีที่แล้ว +7

    Az Isten biztos, nem hagyja büntetés nélkül a hűtlenségét, elkényeztetett fiú: otthagyni egy tehetséges, szép feleséget, aki még fiút is szült neki! Szánalmas eszű. Lehet, hogy szerencsésebb is lesz a kisfiú, ha nem egy ilyen értéktelen lesz a példaképe! Nem is tudja, hogy mit akar! Jellemtelen!!!

  • @balintnesimai5901
    @balintnesimai5901 11 หลายเดือนก่อน +1

    Mi kõze van bàrkinek hozzà T.V 2 😂😂😂

  • @tottilotti1
    @tottilotti1 6 ปีที่แล้ว +15

    na ez aztan nagyon nagy ok!!!nem voltal önmagad,eleg hatarozott,ezen lehetett volna valtoztatni!!!szegyelheted magad!!!4honapos babat ott hagyni,fuj!!!

    • @alajosnebarkovits9633
      @alajosnebarkovits9633 3 ปีที่แล้ว

      A farka irányította az esze helyett!
      Megbocsáthatatlan bűnt követett el.

  • @katalinporcsalmy5942
    @katalinporcsalmy5942 ปีที่แล้ว

    Nagyon nem bírom ezt a Kerényit!

  • @rozaliarekalorinczi1542
    @rozaliarekalorinczi1542 6 ปีที่แล้ว +2

    Normális magyarázatot nem tud adni ebben az egész historiában amit ő idézet elő csak a fiát sajnálja

  • @tokosc1
    @tokosc1 6 ปีที่แล้ว +4

    gusztustalan az ilyen nem ferfi es apa

  • @noemikiss_
    @noemikiss_ 6 ปีที่แล้ว +16

    Ez a férfi visszataszító....

  • @erzsebetvago9644
    @erzsebetvago9644 3 ปีที่แล้ว +2

    Soha,senki ne törjön pálcát senki felett,főleg nem úgy ..hogy nem tudja,mi zajlott a színfalak mögött!
    Ez nem jelenti azt,hogy egyet értenék az apuka cselekedetével!.....bizonyára Ő is nagyon bánhatja már azt,hogy elhagyta a gyönyörűszép családját!.. de,számára nem biztos hogy lesz már visszaút,mert a ''KARMA'' mindenkinek visszaadja így ,vagy úgy mindazt az életben ,ahogyan másokhoz viszonyul! Sok fiatal apuka esik pánikba az első gyermek érkezésének híre hallatára,és elmenekül a felellőség vállalás elől!Mivel hogy,lélekben nem igazán érzi még magát annyira érettnek ,hogy egy kis újszölött jövevényért teljes felellőséget tudjon vállalni !

  • @ilonakolcsei4453
    @ilonakolcsei4453 4 ปีที่แล้ว +2

    Szánalmas!

  • @MonteSlider
    @MonteSlider 6 ปีที่แล้ว +1

    A nőnek már majdnem a bugyija is kint van.

  • @erikaritlinger5504
    @erikaritlinger5504 6 ปีที่แล้ว +2

    inkább igazabb? hihetetlen a pali :(

  • @petiredei3278
    @petiredei3278 4 ปีที่แล้ว +2

    Kerényi Miklós Máté egy nagyon jó ember!