Versenyszférában dolgozott nagycsaládos anyaként, nőként kb 90%-ban Róberttel értek egyet. Nagyon szégyellném magam, ha valaha is kvóta által jutottam volna be valahova, nem a saját rátermettségem okán. Értem amit a Rita reklamál, de nekem ezek nem jelentenek ekkora problémát. Nőnek születtem, ezekkel kell megküzdenem. A férfiaknak más bajai vannak, nekik se könnyű. Nem tetszik ez a lekezelő stílus és az az érzésem, hogy valami gondja van a saját nőisége elfogadásával, talán családállításra kellene járnia. 4 éves kislányom aranyköpése gyakran eszembe jut. Nemrég egy veszekedő fiatal párt láttunk, erre ezt mondta: azon veszekednek, hogy ki legyen a fiú és ki a lány. - szerintem ez nagyon találó.
Orulunk mindig amikor latjuk, hogy vannak meg normalisan gondolkodok nok is. Remelem meg mindig tobbsegben. Szerintem kicsit nektek is feladatotok, hogy megorizzetek ezt es alkalomadtan kialljatok a normalitasert, es elmagyarazzatok a szelsoseges feminaci notarsaitoknak a dolgokat. Ferfiaktol barmi himsovinisztanak hangzik nekik vagy meg sem hallgatjak, meg ha tamogatnak is az egyenloseget alapvetoen.
Hát ez gyorsan felkerült. :) Csodálkozom, hogy eljött a műsorba Antoni Rita. Korábban már bizonyította, hogy gyakorlatilag nem tudja megvédeni a saját álláspontját. Vergődését rossz volt nézni, viszont remélhetőleg sokaknak ez felnyitotta a szemét.
Félreértettél, nem az első részben bizonyította, (nyilván egyben lett felvéve) Hart Talk vendége ként már vitázott Puzsérral és ott sem tudott érdemi ellenpontot képviselni.
Rita röviden: A jogegyenlőséghez a jogfosztáson keresztül vezet az út. De legalább nem csak gusztustalan elveket vall hanem még hülye is: a nők szociálisan érzékenyebbek -> megtudnák oldani a szegénység kérdését. Gondolom azért mert a nők szociális érzékenysége termel mondjuk évi 1200 milliárd forintot. :D Tök menő skill.. én meg tudok állva pisálni!
Rita nem fogadta el Robitól, mikor azt mondta, hogy a nők gondoskodóbbak, de később meg Rita érvelt azzal, hogy a statisztikák szerint a nők szociálisan érzékenyebbek. Most akkor hogy van ez? Rita vitastílusából azt érzem, hogy neki nem az igazság számít, hanem hogy neki legyen igaza.
A nők és férfiak azonos munkakörben ugyan annyi bért kapjanak. Erről az jutott eszembe mikor évekkel ezelőtt sikerült elhelyezkednem raktárosként egy középkorú hölgy volt a munkatársam. Azonos beosztásban voltunk, ő már éveket dolgozott, mikor én odakerültem, természetesen jóval több volt a bére mint nekem kezdőként. Amikor áru jött vagy éppen kiszállítottak valamit nekem kellett cipekednem, le-fel pakolni a kisebb dolgokat sem segített rakodni. Idővel szóvá tettem, hogy legalább könnyebb a árut segíthetne pakolni amikor már majd nem belerokkantam. A válasz az volt itt ez már évtizedek óta így van, ha nem tetszik el lehet menni.
Ez a nő eddig is mindig ellentmondott magának minden mondatával, de ez a hivatkozás szintjén már durván gáz, hogy kikéri azt, hogy a nők gondoskodóbbak aztán a női kvóta pedig azért kell, mert a nők gondoskodóbbak. Amúgy mi a bánat demokratikus egy kvótában?
5:03 Diszkrimináció mert akinek kisebb az önbizalma az kevesebbet mer kérni . Te jóóisten. Aktivistákat és ideológiát a szégyenlős embereknek. Mindenkinek ugyanannyi pénzt teljesítményétől és képességeitől függetlenül :D
Nem hiszem, hogy ennek erről kellene szólnia. Ha van egy meghatározott munkakör, amit x-y terjedően lehet bérezni, akkor a kezdő fizetés legyen az x, és a teljesítményétől, valamint az évek számától függően változzon ez szépen y-ra. És ne attól függjön, hogy mekkora mellénnyel vágtat be valaki egy bértárgyalásra. Mert nem attól jó dolgozó valaki, és érdemel meg nagyobb fizetést, hogy egy önbizalomtól túltengő, arrogáns, akár pofátlan tárgyalópartner, vagy jópofa, akit bír a főnök. A csendesebb, introvertáltabb személyiségű kolléga, aki pedig esetlegesen kétszer annyit dolgozik, az meg nem keresi meg a két harmadát sem, mert konfliktuskerülő és visszahúzódó. Akkor már tényleg meg sem érdemli? Ha nem képes kiharcolni, hát így járt?
Egyetlen egy kérdést kellett volna csak feltenni a női kvótával kapcsolatban. Ha van két szereplő aki egy adott posztra jelentkezik, abból az egyik alkalmasabb a másik alkalmatlanabb a feladatra, akkor mi a logikus érv amellett, hogy az alkalmatlant vegyük fel csak azért mert az nő és fel kell tölteni a női kvótát? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nők alkalmatlanak például a politikára, de ebben az esetben, nem kellene, hogy számítson az, hogy a jelölt milyen nemű. A kvóta rendszer pedig pont a fenti példát igyekszik behozni. Mert kvóta nélkül nyilván az alkalmasabb fogja betölteni a pozíciót függetlenül attól, hogy az nő vagy férfi. Bár az egész vita teljesen irreleváns, mert akkora a korrupció, hogy igazából minden más dolog háttérbe szorul.
"A Numerus Clausus egy diszkriminatív rendelkezés, míg a női kvóta a jelenlegi felborult helyzetet akarja kiegyensúlyozni." A Numerus Clausus is a felborult helyzetet próbálta kiegyensúlyozni.
Nem kisajátítás volt... Arra akarok rávilágítani, hogy azért valamilyen formában mérhető, számosítható kvalitások mentén kerültek fölénybe. Nem csupán azért, mert a kockadobásnál (fogantatás) kijött valami.
numerus-clausus volt egy rakas országban Magyarországon kivul is(pl. USA). Amugy 7 evre ra a "nemzetkozi erok" (1927-ben)a kolcsonokert csereben visszavonattak.
Ezt speciel nem tudom se cáfolni, se megerősíteni egyelőre. Azáltal, hogy követsz valamit, vagy éppen téged követnek, még nem lesz egyből jó, vagy rossz bármi is. A numerus clausus minden jogossága/jogtalansága mellett diszkriminatív, az, hogy kikre, szerintem teljesen mindegy.
Volt sok olyan erve, ami egy nem felkeszult vitazoval szemben eros utokartya es siman meg lehet fogni veluk az embert hirtelen, Csak a Robin nem talal fogast, ezert tunik fegyvertelennek.
Törzsök Szilveszter az nem sért emberi jogokat, hogy olyanról döntenek amik az ő életüket már nem befolyásolja (pl.: Brexit)? Vagy az hogy a 18 év alattiaknak semmiben nincs beleszólásuk?
A gyerek témában (is) Puzsérnak igaza van. Én amikor váltam magamnak akartam a gyereket, de az én ügyvédem mondta hogy felesleges próbálkozni csak a pénz és az idő megy vele, mert mindig az anya kapja. Ez a válóperes ügyvéd tapasztalata volt.
Női bíró volt, akit az ügyvéd ismert. Róla mondta azt hogy mindig a nőknek ítéli a gyereket. Kértem hogy próbáljunk másik bíróhoz menni az üggyel, de nem tudtuk volna megindokolni hogy miért így eleve lefutott ügy volt. :(
hatranyba hozza a noket a bertargyalas,mert ok kevesebbet mernek kerni.ezek szerint a munkaltatok inkabbazokat veszik fel,akik tobbet kernek ugyanazert a munkaert.ertem..logikus
Hihetetlen, hogy csak most jutott el hozzám ez a video. Én szeretem Antoni Rita cikkeit, élőben azonban kiábrándító a helyzet. Én is feministának vallom magam és hiszek abban, hogy még nem ért véget a "harc". Amíg pl intézményesítve működik az áldozathibáztatás (lásd: a megerőszakolt nő "kiprovokálta" típusú beszédek akár bíróságokon is), addig nem mondhatjuk azt, hogy a feminizmus értelmét vesztette. Azonban én nem értek egyet a harccal a szó szoros értelmében. Azt senki nem teheti meg, hogy kisöpörje a másik felet a vitából, mert "egy férfi nem ért hozzá". Ez ugyanaz az elnyomás, ami ellen a nők küzdenek mióta létezik a társadalom. Valamint a női kvótával sem tudok egyetérteni. Tény, hogy nőként nehezebb a parlamentbe bekerülni, már csak a lehúzó környezet miatt is, de erre nem a férfi tagok felének kiszorítása a megoldás. Ennyi erővel a divatszakmába is be lehetne vezetni, mert ott férfiként nehezebb érvényesülni.
Nem lehet egyenlőségről vitatkozni ahol 2+2=4 mivel már van egyenlőség, ezerét nincs a feministáknak egy épkézláb érve sem. És ezét mind elítélendő ellensége az emberiségnek mivel ember gyűlöletet szítják ok nélkül (ami okkal se lenne megbocsátható) Ez a nő jó példája ennek ~ Köszönjük.
Aki tanult pszichológiát, vagy férfiként volt rossz párkapcsolatban, az pontosan tudja hogy a nők a kevesebb fizikai erő ,de az általában nagyobb érzelmi intelligencia birtokában elképesztő módon tudnak bántalmazni, lelkeket megnyomorítani. Ezzel az érem két oldalára szeretném felhívni a figyelmet! Egy csöppet se mentem fel a fizikailag bántalmazó férfit, de pontosan mellé teszem az érzelmileg bántalmazó nőt! Az más kérdés, hogy mindenkinek a saját felelőssége meghúzni a határt, és az első bántalmazásnál azt mondani, tisztelem és becsülöm magam annyira, hogy ezt mégegyszer nem tűröm el.
Kedves Róbert! Zseniális módon vitázol Ritával. Akkor maradsz csendben, amikor már Rita rajta van azon az úton, hogy bolondá tegyek magát és akkor szólalsz meg, amikor még egy kicsit segíteni kell ezen az úton. Hatalmas szellemi szakadék tátong köztetek. Nincs valaki a genderkurzusban, aki valóban ért is ahhoz, amit csinál és nemcsak üres frázisokat puffogtat?
A két vitapartner között a különbséget zongorázni lehetne. Puzsér átgondolt értelmes mondataira, melyekben komoly kultúrtörténeti vonatkozások vannak beágyazva, ez a nő csak krakéler pimasz stílusban odavetett pamfletekben reagál. Szánalmas.
Tenyleg zongoazni lehet. Puzser keptelen parbeszedre ebben a temaban. Amugy onellentmondasos az ervei. Viszont az igazi problema ott gyokeredzik, hogy nem kepes a sajat maga alltal feltamasztott alaptezisekbol kilepni (ami egyezik a magyar tarsadalomban elterjedt tobbsegi velemennyel), s mint musorvezeto tovabb is tereli a temat, amikor leszogezte a mezsgye es tuz alapteziset. Ez tokeletesen ertelmetlen felosztas,marmint, hogy ez nemekre osztana. A tuz a noi principium, mig a mezsgye a ferfie lenne. Az is hazugsag, hogy ez mindig is igy volt. Pont nem. Nagyon sok ellenpelda van erre torzsi tarsadalmakban, illetve tortenelemben is. Ha meg valaki a biologiara vinne el az ervelest, itt sem egyertelmu, hogy a gondoskodas a nosteny/noi szerep, az allatvilagban rengeteg pelda an gondoskodo him egyedrol is. A kerdes sokkal arnyaltabb, mint ahogy Robi lefesti. Konnyu egy vitaban gyoztesnek latszani, ahol te vezetet a vitat, te szabod meg az alapokat, a tematikat, majd te zarod le azt. Tok szuper, hogy Robi pont ugy viselkedik a vita partnereivel errol a kerdesrol, mint ahogy a feministakat lefesti.
5. Nőellenes szexizmus - a női értékek tagadása 8:57 4. A férfiakat sújtó kettős mérce 11:50 3. A diskurzus felszámolása hisztériával és arroganciával 19:48 2. Gyermekekkel való kísérletezés 25:04 1. Jogegyenlőség helyett többletjogok 32:17
Rita gyakorlatilag tagadta, hogy a nők gondoskodóbbak lennének, ugyanakkor azt felhozta, hogy egyes felmérések szerint empatikusabbak. Azt hittem a kettő összefügg.
6 ปีที่แล้ว +1
Kedves Rita. A nöknek is van prosztatája. Ergo, csikidám. Tanulni, tanulni, tanulni ..... ahogy oly rég jól megmondták
Nem hal meg 70 nő évente családon belüli erőszak miatt. Csak meg kell nézni a rendőrségi statisztikákat. Amúgy családon belül több pasit ölnek meg mint nőt.
Jó végre látni, hogy Puzsér vitatkozik. :D Uncsi egy idő után, hogy a vendégeivel mindig egyetért mindenben... :D Azért van több férfi, mint nő a Parlamentben, mert a lakosság hölgy tagjainak többsége is férfira szavaz a választásokon és nem nőre. ;)
Cseréljétek le az angol nyelvű videós bejátszások fordítóját, mert elképesztő hülyeségeket produkál. 25:45-nél nem azt mondja angolul a riportalany, hogy ha meglát egy lányt, meg tudná ölni, hanem, hogy ha meglát egy lányt, arra gondol, hogy ölni tudna azért, hogy ő is olyan legyen (I'd kill to be like that).
Kedves Robi! A Reimer-ikrekkel kapcsolatban az igazsaghoz hozzatartozik, hogy Brian, akit fiunak neveltek szinten ongyilkos lett, raadasul hamarabb, mint David, akit lanynak. Legalabbis a wikipedia szerint. en.wikipedia.org/wiki/David_Reimer
Érdekes módon, amikor arról van szó hogy például ukrajnában besorozzák a férfiakat, egyik feminista sem pattog hogy ez diszkrimináció, mert a nőket is be kéne sorozni
Nem egy ismerősöm járt úgy hogy a nő gondolt eggyet lelépett és automatikusan kapta a gyereket. Foglalkozni nem sokat foglalkozik vele csak ne legyen az apjánál. Az egy baromság hogy nem a nőnek ítélik a gyereket.
Csom Tam Nem buzdítottam senkit a nők lelövésére. Ne akarjuk félreérteni! Az ilyen gyűlöletvezérelt, elvakult, habzó szájú, veszett emberekről beszéltem, mint amilyen Rita.
A Róbertet az okán nem küldik vissza az óvodába kedves Rita, mert Minden hisztie ellenére a Róbert mindig a HELYES akciót-reakciót adja mindenre is... Mindig a valóságot mondja helyesen!!! Ha tetszik ha nem. Minding jól beszél. Nem megyek ily messzire, de ha elmennék akkor azt mondanám, hogy a mi Atyánk egyik jelenlegi profétája...
Könyörgöm, a Reimer ikrek történetének miért nem lehet utánanézni ha már azzal akar bebizonyítani valamit??? A TÖKÉLETES ELLENKEZŐJE történt, mindenki olvasson utána, ez így kurva nagy öngól Robi...
Nos, kedves tanult, rendkívüli eleganciával megáldott ragyogó elméjű barátom! A tökéletes ellentétet a történet VÉGKIFEJLETÉRE értettem, ami a ''még mindig életben lévő, egészséges'' ikertestvért illeti. Olvass utána te is!
A Parlamenti női képviselőkről csak annyit hogy indulni kéne a választásokon és utána lehetne vitatkozni az ügyről . Úgy tudom a nők magasabb %-ban élnek Magyarországon mint a férfiak . A feministáknak először a nőket kéne rávenni hogy menjenek el szavazni és több nőnek kellene indulni a választásokon . Addig ez csak egy ultraliberális nyávogás .
"... ha nő lennék ettől leszakadna a pofám." Nő vagyok, nekem is leszakadna egy ilyen kijelentéstől. Nemcsak indokolatlannak, hiteltelennek, hanem egyenesen ostobaságnak tartom, hogy pusztán nemi alapon kapjak több jogosultságot. Abban hiszek, hogy a jogosultságért meg kell dolgozni és ki kell érdemelni, és nem csak úgy jár alanyi jogon boldog-boldogtalannak.
Azt hogy évente 70 nő meg családon belüli erőszak miatt, azt honnan szedte? A rendőrség még azt se akarja megmondani hogy pontosan hány ember hal meg egy évben általában, nem hogy külön statisztikát adnának nő-férfi, idős-fiatal, áldozat-elkövető és hasonló dolgokról is.
Végig néztem mindkét adást. Szerintem pont ugyanannyi értelmes nő létezik, amennyi férfi, de azok a nők egyik sem feminista. Vajon miért? Szerintem a feminizmusnak van létjogosultsága és helye a történelemben és a jelenben társadalmában is, csak az az egy problémám vele, hogy még soha nem találkoztam egy értelmes, meggyőző képviselőjével sem. Amikor meghallok egy feministát, leszakad az arcom hogy én is nő vagyok és miért egy ilyen agyhalottnak látszó üzenetrögzítő képviseli az én nememet, jogot követel és közben pont a gyengeséget sugározza kifelé. A női nem képviselőjeként respektet kéne hogy keltsen és ébresszen, de helyette csak elszégyellem magam és nem értem, hogy hol vannak az értelmes, erős, önálló gondolkodásra és objektív, elfogulatlan, felnőtt látásmódra képes nők és miért nem ők beszélnek.(?) Ez a hölgy intellektualitását nézve messze nem egy súlycsoport Robival. Én nem hordanám le őt, bármily unszimpatikus is a megnyilvánulása. Ugyan voltak normális és teljesen érthető érvelései, de mind elrontotta a hitelességét, amikor valami személyeskedő megjegyzést tett Robira élén az előző adásban elhangzott "ki kéne zárni a diskurzusból téged" vagy a "nem neked van beleszólásod abba, hogy mi van a feminizmussal, mikor van vége, majd mi megmondjuk, neked esetleg az óvoda szintjén van beleszólásod az élet dolgaiba" ... Önmagát húzta le ezzel egy gyerek szintjére és egyben a mozgalmat is, mert egy felnőtt ember, ha erős érvekkel áll szemben, soha nem áll neki védekezésképpen dühből személyeskedni, hanem nyugodtan ugyanolyan emelt fővel elismerheti, hogy a vitapartnerének is igaza lehet. Neki helyenként kifogytak az érvei pedig Robival tök jó diskurzusokat lehet folytatni, a látszat ellenére, abszolút hajlik erre és tök jó építő vitákra és konstruktív konszenzusokra lehetne jutni vele. A princípiumokat illetőleg egyet értek, hogy tényleg a férfiak az "aktívabbak", a JANG-hoz tartozik minden ami kint van, a mozgás, a kinyilvánítás a kezdeményezés, a támadás, a védekezés a kifelé való láthatóság stb és ezért tűnhet úgy, hogy a férfiak írják a történelmet, de szerintem tudni illik, hogy minden politikus, diktátor, forradalmár stb mögött áll egy erős nő a háttérben, aki láthatatlanul mozgatja a szálakat, a férfi csak megcselekszi, amit a nő akar, de ezt a titkot, csak mi nők tudjuk. Mondják, hogy a férfi a fej, de a nő a nyak ami mozgatja és meghatározza, hogy milyen irányba forduljon. Tapasztalatom az is az, hogy a férfiak is inkább vonzódnak az erősebb nőkhöz, mint a gyenge, elesett, öntudatlan, önmagát és szeretteit képviselni képtelenekhez,-de ilyenből , mint tudjuk van férfiből, nőből is. A feminizmussal nincs olyan nagy baj, sokat köszönhetünk nekik, más társadalmakba is betörhetnének, ahol tényleg szélsőséges helyzetek uralkodnak, de nagyon szeretnék már élőben vagy éteren keresztül találkozni egy hiteles, meggyőző tagjával, olyan furcsa érzésem támad és nagyon kellemtelenül csalódok, valahányszor megszólal egy. Női vezetőkből is vannak hülyék, ott van most kedves Angela Merkel asszony,, -még nem értem hogy ülhet abban a székben- akiről az az érzésem, pont most írja be magát a történelemkönyvekbe azzal, hogy kvázi pont hasonló erejű emberiség elleni bűntettet követe el, mint Hitler, csak míg az utóbbi nyilvánosan agresszívan népírtott, addig Merkel autoagresszív módon a szolidaritásra és tévesen értelmezett keresztény elvekre hivatkozva adja fel önmagát és az egész Európai kultúrát, egy tőlünk teljesen idegen, be nem integrálható idegen "kultúra" számára. Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egész gender mozgalomból 50 év múlva. Jó műsor volt, köszönöm a feltöltést.
Ertelmes es racionalis noi feministak kozul Christina Hoff Sommerst tudom ajanlani, ha meg nem hallottal rola. TH-cam-on vannak videoi es rendszeresen publikal.
Az a baj hogy nem lehet elmenni mellette, mert beeszi magát a politikai kultúrába is. Most, amikor a baloldali pártok egyesülnek választási törvényt módosítani az agresszív feministák pár tucatos társasága eléri hogy a megmozdulás egyik céljának tekintse azt, hogy a választási törvény helyreállítása mellé még női kvóta is legyen a parlamentben. Ebbe nem azért öli bele magát a Robi mert annyira szeretné, hanem mert muszáj.
Ha hiszitek, ha nem, nyugaton ez mindennapos téma és óriási társadalmi károkat okoz. Puzsér jól teszi, ha elébe megy a dolognak és itthon előre szétcáfolja a gender-bender-es idiótákat!
Kérdésem a hölgyhöz: A legutóbbi francia választásokon kinek drukkolt? A radikális jobboldali (de nő) Marie LePen-nek, vagy a (balliberális de férfi) Macronnak? Jól gondolja meg hogy mit válaszol! :D
Ezt egyszerűen fájdalmas nőként hallgatni. Na vajon miért van több férfi a parlamentben? Mert ők akarnak ott lenni. Maga Rita is kimondta, hogy NEM akar képviselő lenni és ezt a véleményt a nők elég nagy része osztja. Akkor miért kéne ott lenniük? Ráadásul rossz nézni ahogy a feminácik feminizmusnak beállítva a mozgalmukat lényegében már el akarják nyomni a férfiakat. Amikor egy felsőoktatási intézménybe jelentkeztem a pontjaim alapján döntöttek és vettek fel. Ha egy munkára jelentkezem a képességeim alapján döntenek, hogy felvesznek e. A feminista mozgalom amilyennek indult elérte a célját épp ezért le kéne zárni ezt a témát mert innentől csak túltolni lehet a dolgokat.
Azért volt nem kevés ellentmondás is a beszélgetésben... Amikor Robi mondta hogy a nőkből fakad több gondoskodás, akkor Rita ellent akart mondani neki. Ám később, amikor a szociális érzékenység jött szóba, akkor Rita maga hozta fel, hogy egy tanulmány szerint, a nők szociálisan érzékenyebbek... Tetszett hogy a legnagyobb csapás a végére maradt. Ugyanis a kvóta elleni legjobb érv mind közül az, hogy Magyarországon jelenleg pont ugyanannyi joga van egy nőnek hogy képviselő legyen, mint egy férfinak. Mégsem mennek... És miért nem? Ki tartja vissza őket? Ha arányaiban annyi nő akarna politizálni, mint ahány férfi, akkor jelenleg is 50% -os arány működne, MAGÁTÓL. Ez a lényeg. Más... Mutasson már nekem valaki olyan munkahelyet Magyarországon, ahol egy nő azért keres kevesebbet, mert ő nő... komolyan. Valós példát akarok. Értem én hogy statisztikai varázslással valahogy kijön a 33%, de érdekelne hogy pontosan miből, és miképpen vették a mintát.
jaj. az elején az a "ország legmacsóbb kritikusa" felkonf elég kinos volt.
7 ปีที่แล้ว
Most gonosz leszek: ennek a nőnek a hangja valami oknál fogva a Goj motoros vezetőt idézi fel nekem. Aztán az érvelési képessége is. Tényleg, Robi, mikor lesz olyan témád, amikor őt is meghívod szemtől szembe, egy korrekt vitára/beszélgetésre? :)
Ha tehetséges, alkalmas nőket akarnak lehetőséghez juttatni, akkor definiálni kéne a kvalitásokat. Ha meg tehetséges, alkalmas valaki, akkor érvényesülni fog.
:D Ha kvóta alapján kell feltölteni a sorokat, akkor lesz ilyen figurából több. Németh Szilárd/Kósa Lajos/Szíjjártó Péter és hasonlóan alkalmas figurák jelenlétére a rendszer - és itt a Fidesz pártfelépítésére gondolok elsősorban - ad lehetőséget.
Szerintem, igen. Az ország fele nő. Ha feltételezzük, hogy a tehetségek ugyanúgy oszlanak meg, a két nem képviselői között, akkor a jelenlegi gyakorlat miatt sok tehetség elvész, és sok tehetségtelen ember jut pozícióhoz.
Az a legfőbb probléma ezzel, hogy nem olyan nő vitázott Ritával, aki nő létére mondjuk nem feminista-aktivista, hanem történetesen egy családanya vagy bármi más... Továbbá úgy vélem, hogy Robi találhatott volna egy felkészültebb, értelmesebb vitapartnert is. Ugyanis ez így túlságosan egyoldalú volt. Puzsér konkrétan lemosta Ritát a pályáról. Aztán amit igazán nem értek az a Mars-Vénusz és a Tűz-Mesgye párhuzam, hasonlat témaköre. Azt értem, hogy vannak alapvetően férfi és női princípiumok. De ezt egy ilyen félig-meddig okkult hasonlattal szemléltetni szerintem hiba volt.
Versenyszférában dolgozott nagycsaládos anyaként, nőként kb 90%-ban Róberttel értek egyet. Nagyon szégyellném magam, ha valaha is kvóta által jutottam volna be valahova, nem a saját rátermettségem okán. Értem amit a Rita reklamál, de nekem ezek nem jelentenek ekkora problémát. Nőnek születtem, ezekkel kell megküzdenem. A férfiaknak más bajai vannak, nekik se könnyű. Nem tetszik ez a lekezelő stílus és az az érzésem, hogy valami gondja van a saját nőisége elfogadásával, talán családállításra kellene járnia. 4 éves kislányom aranyköpése gyakran eszembe jut. Nemrég egy veszekedő fiatal párt láttunk, erre ezt mondta: azon veszekednek, hogy ki legyen a fiú és ki a lány. - szerintem ez nagyon találó.
Ritkán "lájk"-olok commentet de teljesen egyetértek.. férfi és nő egyenlő nem egyforma más előnyök más hátrányok más nehézségek...
Istenem megint a gyerekektől lehet tanulni!
Figyeljetek a gyerekekre!!!
Orulunk mindig amikor latjuk, hogy vannak meg normalisan gondolkodok nok is. Remelem meg mindig tobbsegben. Szerintem kicsit nektek is feladatotok, hogy megorizzetek ezt es alkalomadtan kialljatok a normalitasert, es elmagyarazzatok a szelsoseges feminaci notarsaitoknak a dolgokat. Ferfiaktol barmi himsovinisztanak hangzik nekik vagy meg sem hallgatjak, meg ha tamogatnak is az egyenloseget alapvetoen.
Több ilyen nő kellene .
Rita kiválóan szemléltette hogy mi a probléma azzal amit ma feminizmusnak neveznek
Szegény Rita... annyira féltem őt, hogy egyszer elhagyja a jegyzetfüzetét amibe bele van írva hogy kilégzés, belégzés... : /
29:25 A kéztartásai alapján szerintem a tenyerére van írva
:D
Létezik womansplaining! 8 éve házas vagyok, csak tudom.
Qwufi ez baromi nagy :D egyetértek
klasszikus! X'D
Mi a tököm ez a " womansplaining"? Nem lehetne magyarul írni? Nincs rá szó? Ezt azért eléggé hihetetlennek tartom.
Micsoda nőgyűlölő szexista férfi vagy ezzel a kijelentéssel? :D
Hát ez gyorsan felkerült. :)
Csodálkozom, hogy eljött a műsorba Antoni Rita. Korábban már bizonyította, hogy gyakorlatilag nem tudja megvédeni a saját álláspontját. Vergődését rossz volt nézni, viszont remélhetőleg sokaknak ez felnyitotta a szemét.
hargita92 valószínűleg egynap vették fel a két részt.
Félreértettél, nem az első részben bizonyította, (nyilván egyben lett felvéve) Hart Talk vendége ként már vitázott Puzsérral és ott sem tudott érdemi ellenpontot képviselni.
Rita röviden: A jogegyenlőséghez a jogfosztáson keresztül vezet az út. De legalább nem csak gusztustalan elveket vall hanem még hülye is: a nők szociálisan érzékenyebbek -> megtudnák oldani a szegénység kérdését. Gondolom azért mert a nők szociális érzékenysége termel mondjuk évi 1200 milliárd forintot. :D Tök menő skill.. én meg tudok állva pisálni!
Rita nem fogadta el Robitól, mikor azt mondta, hogy a nők gondoskodóbbak, de később meg Rita érvelt azzal, hogy a statisztikák szerint a nők szociálisan érzékenyebbek. Most akkor hogy van ez? Rita vitastílusából azt érzem, hogy neki nem az igazság számít, hanem hogy neki legyen igaza.
Puzsér féle kihúzom a seggemből nők gondoskodóbbak nem egyenlő statisztikák szerint nők szociálisan érzékenyebbek.
A nők és férfiak azonos munkakörben ugyan annyi bért kapjanak. Erről az jutott eszembe mikor évekkel ezelőtt sikerült elhelyezkednem raktárosként egy középkorú hölgy volt a munkatársam. Azonos beosztásban voltunk, ő már éveket dolgozott, mikor én odakerültem, természetesen jóval több volt a bére mint nekem kezdőként. Amikor áru jött vagy éppen kiszállítottak valamit nekem kellett cipekednem, le-fel pakolni a kisebb dolgokat sem segített rakodni. Idővel szóvá tettem, hogy legalább könnyebb a árut segíthetne pakolni amikor már majd nem belerokkantam. A válasz az volt itt ez már évtizedek óta így van, ha nem tetszik el lehet menni.
Ez a nő eddig is mindig ellentmondott magának minden mondatával, de ez a hivatkozás szintjén már durván gáz, hogy kikéri azt, hogy a nők gondoskodóbbak aztán a női kvóta pedig azért kell, mert a nők gondoskodóbbak. Amúgy mi a bánat demokratikus egy kvótában?
Pont ugyanezt állapitottam meg most magamban.
Puzsér felmosta a nővel a padlót., megérdemelten.
5:03
Diszkrimináció mert akinek kisebb az önbizalma az kevesebbet mer kérni .
Te jóóisten.
Aktivistákat és ideológiát a szégyenlős embereknek.
Mindenkinek ugyanannyi pénzt teljesítményétől és képességeitől függetlenül :D
ÁLLJUNK KI A SZÉGYENLŐS EMBEREKÉRT!!!
Kedves Gábor! Volt már ilyen, az volt a kommunizmus. 😀
Nem hiszem, hogy ennek erről kellene szólnia. Ha van egy meghatározott munkakör, amit x-y terjedően lehet bérezni, akkor a kezdő fizetés legyen az x, és a teljesítményétől, valamint az évek számától függően változzon ez szépen y-ra. És ne attól függjön, hogy mekkora mellénnyel vágtat be valaki egy bértárgyalásra. Mert nem attól jó dolgozó valaki, és érdemel meg nagyobb fizetést, hogy egy önbizalomtól túltengő, arrogáns, akár pofátlan tárgyalópartner, vagy jópofa, akit bír a főnök. A csendesebb, introvertáltabb személyiségű kolléga, aki pedig esetlegesen kétszer annyit dolgozik, az meg nem keresi meg a két harmadát sem, mert konfliktuskerülő és visszahúzódó. Akkor már tényleg meg sem érdemli? Ha nem képes kiharcolni, hát így járt?
Egyetlen egy kérdést kellett volna csak feltenni a női kvótával kapcsolatban. Ha van két szereplő aki egy adott posztra jelentkezik, abból az egyik alkalmasabb a másik alkalmatlanabb a feladatra, akkor mi a logikus érv amellett, hogy az alkalmatlant vegyük fel csak azért mert az nő és fel kell tölteni a női kvótát? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nők alkalmatlanak például a politikára, de ebben az esetben, nem kellene, hogy számítson az, hogy a jelölt milyen nemű. A kvóta rendszer pedig pont a fenti példát igyekszik behozni. Mert kvóta nélkül nyilván az alkalmasabb fogja betölteni a pozíciót függetlenül attól, hogy az nő vagy férfi.
Bár az egész vita teljesen irreleváns, mert akkora a korrupció, hogy igazából minden más dolog háttérbe szorul.
"A Numerus Clausus egy diszkriminatív rendelkezés, míg a női kvóta a jelenlegi felborult helyzetet akarja kiegyensúlyozni."
A Numerus Clausus is a felborult helyzetet próbálta kiegyensúlyozni.
és a női kvóta is diszkriminatív
Nem kisajátítás volt...
Arra akarok rávilágítani, hogy azért valamilyen formában mérhető, számosítható kvalitások mentén kerültek fölénybe. Nem csupán azért, mert a kockadobásnál (fogantatás) kijött valami.
numerus-clausus volt egy rakas országban Magyarországon kivul is(pl. USA). Amugy 7 evre ra a "nemzetkozi erok" (1927-ben)a kolcsonokert csereben visszavonattak.
Ezt speciel nem tudom se cáfolni, se megerősíteni egyelőre. Azáltal, hogy követsz valamit, vagy éppen téged követnek, még nem lesz egyből jó, vagy rossz bármi is.
A numerus clausus minden jogossága/jogtalansága mellett diszkriminatív, az, hogy kikre, szerintem teljesen mindegy.
Valóban, az hogy mások is csinálták, csinálják semmit nem legitimál.
egyenlőtlen küzdelem volt ez, szellemi párbaj fegyvertelen emberrel :)
Volt sok olyan erve, ami egy nem felkeszult vitazoval szemben eros utokartya es siman meg lehet fogni veluk az embert hirtelen, Csak a Robin nem talal fogast, ezert tunik fegyvertelennek.
Köv rész lehetne ilyen :
10 ok amiért a nyugdíjasok szavazati jogát meg kellene vonni.
Törzsök Szilveszter Az jó is lenne. De azzal az az 1 baj van,hogy emberi jogokat sért,mert a kora miatt nem szavazhat,mégha hülye is.
És akkor a 18 év alatti szavazás tilalma miért nem sért emberi jogokat? Hozzáállás kérdése...
Törzsök Szilveszter mondjuk ez tényleg igaz. :D Erre nem is gondoltam.
10 az nagyon kevés sajna.
Törzsök Szilveszter az nem sért emberi jogokat, hogy olyanról döntenek amik az ő életüket már nem befolyásolja (pl.: Brexit)? Vagy az hogy a 18 év alattiaknak semmiben nincs beleszólásuk?
A gyerek témában (is) Puzsérnak igaza van. Én amikor váltam magamnak akartam a gyereket, de az én ügyvédem mondta hogy felesleges próbálkozni csak a pénz és az idő megy vele, mert mindig az anya kapja. Ez a válóperes ügyvéd tapasztalata volt.
Női bíró volt, akit az ügyvéd ismert. Róla mondta azt hogy mindig a nőknek ítéli a gyereket. Kértem hogy próbáljunk másik bíróhoz menni az üggyel, de nem tudtuk volna megindokolni hogy miért így eleve lefutott ügy volt. :(
Tudom, hogy 3 éve volt, de őszintén sajnálom. De remélem vigasztal a tudat, hogy Rita szerint ez csak egy mítosz.
Nem kell kvóta! Alapítsanak egy női feminista pártot és szerezzenek szavazatot a parlamentbe jutáshoz!
Jó estét magyarok!
Ehhez kellett türelem, minden elismerésem, Puzsér Úr.
"Hiába próbálkozol Robi! Nem fogok bármilyen érzelmet is az arcomra eröltetni. Lelkem már a feminácizmusé."
Ez valami átverés… Nem úgy volt, hogy egy nő lesz a vendég?
ezerlab1 ez elég alpári volt.
De azért vicces.
HÉHÉHÉHÉHÉHÉHÉ!!!
Ezerlab1, tanuld megy, hogy nem a nemi szervek határozzák meg az emberek nemét!
#doyourhomework
hatranyba hozza a noket a bertargyalas,mert ok kevesebbet mernek kerni.ezek szerint a munkaltatok inkabbazokat veszik fel,akik tobbet kernek ugyanazert a munkaert.ertem..logikus
A nőnek öltözött Roger jut eszembe az Amerikai faterből, amikor ezt a nőt látom. Kábé annyi nőiesség is van benne.
Feldobtad a napom. Köszönöm! XD
erről van szó
Amúgy Roger néha jobban nézett ki...
Hihetetlen, hogy csak most jutott el hozzám ez a video. Én szeretem Antoni Rita cikkeit, élőben azonban kiábrándító a helyzet. Én is feministának vallom magam és hiszek abban, hogy még nem ért véget a "harc". Amíg pl intézményesítve működik az áldozathibáztatás (lásd: a megerőszakolt nő "kiprovokálta" típusú beszédek akár bíróságokon is), addig nem mondhatjuk azt, hogy a feminizmus értelmét vesztette. Azonban én nem értek egyet a harccal a szó szoros értelmében. Azt senki nem teheti meg, hogy kisöpörje a másik felet a vitából, mert "egy férfi nem ért hozzá". Ez ugyanaz az elnyomás, ami ellen a nők küzdenek mióta létezik a társadalom. Valamint a női kvótával sem tudok egyetérteni. Tény, hogy nőként nehezebb a parlamentbe bekerülni, már csak a lehúzó környezet miatt is, de erre nem a férfi tagok felének kiszorítása a megoldás. Ennyi erővel a divatszakmába is be lehetne vezetni, mert ott férfiként nehezebb érvényesülni.
Nem lehet egyenlőségről vitatkozni ahol 2+2=4 mivel már van egyenlőség, ezerét nincs a feministáknak egy épkézláb érve sem. És ezét mind elítélendő ellensége az emberiségnek mivel ember gyűlöletet szítják ok nélkül (ami okkal se lenne megbocsátható) Ez a nő jó példája ennek ~ Köszönjük.
Aki tanult pszichológiát, vagy férfiként volt rossz párkapcsolatban, az pontosan tudja hogy a nők a kevesebb fizikai erő ,de az általában nagyobb érzelmi intelligencia birtokában elképesztő módon tudnak bántalmazni, lelkeket megnyomorítani. Ezzel az érem két oldalára szeretném felhívni a figyelmet! Egy csöppet se mentem fel a fizikailag bántalmazó férfit, de pontosan mellé teszem az érzelmileg bántalmazó nőt!
Az más kérdés, hogy mindenkinek a saját felelőssége meghúzni a határt, és az első bántalmazásnál azt mondani, tisztelem és becsülöm magam annyira, hogy ezt mégegyszer nem tűröm el.
A legerősebb ars-poétika ebben a beszélgetésben :) 23:33 - 24:18. Minden szava arany.
A Reimer ikreknél Rita mattot kapott.
Robi abban van eltévedve, hogy azt hiszi, hogy valaminek az élén okos/értelmes emberek állnak. :D :D
Kedves Róbert!
Zseniális módon vitázol Ritával. Akkor maradsz csendben, amikor már Rita rajta van azon az úton, hogy bolondá tegyek magát és akkor szólalsz meg, amikor még egy kicsit segíteni kell ezen az úton. Hatalmas szellemi szakadék tátong köztetek. Nincs valaki a genderkurzusban, aki valóban ért is ahhoz, amit csinál és nemcsak üres frázisokat puffogtat?
Hogy lehet ilyen hangsúllyal beszélni, mint Rita? Esküszöm, ha próbálnék sem tudnám ilyen szinten flegmává és ellenszenvessé tenni a hanghordozásomat.
A hölgy a feminizmust megszéfyenítően sajnos nagyon sok logikai hibát vét. Robi mint mindig, nagyon jól érvel
A két vitapartner között a különbséget zongorázni lehetne. Puzsér átgondolt értelmes mondataira, melyekben komoly kultúrtörténeti vonatkozások vannak beágyazva, ez a nő csak krakéler pimasz stílusban odavetett pamfletekben reagál. Szánalmas.
Tenyleg zongoazni lehet. Puzser keptelen parbeszedre ebben a temaban. Amugy onellentmondasos az ervei. Viszont az igazi problema ott gyokeredzik, hogy nem kepes a sajat maga alltal feltamasztott alaptezisekbol kilepni (ami egyezik a magyar tarsadalomban elterjedt tobbsegi velemennyel), s mint musorvezeto tovabb is tereli a temat, amikor leszogezte a mezsgye es tuz alapteziset.
Ez tokeletesen ertelmetlen felosztas,marmint, hogy ez nemekre osztana. A tuz a noi principium, mig a mezsgye a ferfie lenne. Az is hazugsag, hogy ez mindig is igy volt. Pont nem. Nagyon sok ellenpelda van erre torzsi tarsadalmakban, illetve tortenelemben is. Ha meg valaki a biologiara vinne el az ervelest, itt sem egyertelmu, hogy a gondoskodas a nosteny/noi szerep, az allatvilagban rengeteg pelda an gondoskodo him egyedrol is. A kerdes sokkal arnyaltabb, mint ahogy Robi lefesti.
Konnyu egy vitaban gyoztesnek latszani, ahol te vezetet a vitat, te szabod meg az alapokat, a tematikat, majd te zarod le azt. Tok szuper, hogy Robi pont ugy viselkedik a vita partnereivel errol a kerdesrol, mint ahogy a feministakat lefesti.
Ezt a részt szinte még fájdalmasabb volt végignézni mint az előzőt. Bár lehet, hogy csak utólag szépülnek az emlékek :D
Ezt a szintu onmegalazast ertelmes ember nem vallalna fel tobbezer nezo elott. Gratulalunk Rita, leulhetsz.
5. Nőellenes szexizmus - a női értékek tagadása 8:57
4. A férfiakat sújtó kettős mérce 11:50
3. A diskurzus felszámolása hisztériával és arroganciával 19:48
2. Gyermekekkel való kísérletezés 25:04
1. Jogegyenlőség helyett többletjogok 32:17
Rita gyakorlatilag tagadta, hogy a nők gondoskodóbbak lennének, ugyanakkor azt felhozta, hogy egyes felmérések szerint empatikusabbak. Azt hittem a kettő összefügg.
Kedves Rita. A nöknek is van prosztatája. Ergo, csikidám.
Tanulni, tanulni, tanulni ..... ahogy oly rég jól megmondták
Nem hal meg 70 nő évente családon belüli erőszak miatt.
Csak meg kell nézni a rendőrségi statisztikákat.
Amúgy családon belül több pasit ölnek meg mint nőt.
Mi feministák úgy gondoljuk, hogy nem gondoljuk ...tiszta alkimia
Ez nem volt neked kihivás :)
el tudnám képzelni a kisasszonyt az Öt nap egy könyvelő életéből című novella ötödik napjának egyik főszereplőjeként
Jó végre látni, hogy Puzsér vitatkozik. :D Uncsi egy idő után, hogy a vendégeivel mindig egyetért mindenben... :D Azért van több férfi, mint nő a Parlamentben, mert a lakosság hölgy tagjainak többsége is férfira szavaz a választásokon és nem nőre. ;)
14:24
Ehhez már tényleg nem lehet semmit hozzáfűzni...
A womansplaining igenis létezik, nem egyszer éltem már át.
Olyan szórakoztatóak mindketten!
Nehéz úgy vitát folytatni, ha a macskakondás még a kérdéseket sem érti. : D
Ugye azért még szexelhetek pasival? Vagy akkor megalázkodó "picsa" vagyok???!
az egyenlőségnek a hozzáférési jogokban kell megvalósulnia, nem a kimeneti oldalon.
Aki a 20:05 - nél felismeri a bevágott videót, kérem küldje el kommentben a linkjét, köszönöm :-)
th-cam.com/video/696DSEIaF5g/w-d-xo.html
Cseréljétek le az angol nyelvű videós bejátszások fordítóját, mert elképesztő hülyeségeket produkál. 25:45-nél nem azt mondja angolul a riportalany, hogy ha meglát egy lányt, meg tudná ölni, hanem, hogy ha meglát egy lányt, arra gondol, hogy ölni tudna azért, hogy ő is olyan legyen (I'd kill to be like that).
Kedves Robi! A Reimer-ikrekkel kapcsolatban az igazsaghoz hozzatartozik, hogy Brian, akit fiunak neveltek szinten ongyilkos lett, raadasul hamarabb, mint David, akit lanynak. Legalabbis a wikipedia szerint. en.wikipedia.org/wiki/David_Reimer
Istenem mennyire ellenszenves ez a nő, ezzel a flegma stílussal.
fegyvertelennel szellemi háborút vívni....
Érdekes módon, amikor arról van szó hogy például ukrajnában besorozzák a férfiakat, egyik feminista sem pattog hogy ez diszkrimináció, mert a nőket is be kéne sorozni
Nem egy ismerősöm járt úgy hogy a nő gondolt eggyet lelépett és automatikusan kapta a gyereket. Foglalkozni nem sokat foglalkozik vele csak ne legyen az apjánál. Az egy baromság hogy nem a nőnek ítélik a gyereket.
Köszönöm!
Annyira látszik Antoni Ritán hogy fullba nyomja a *TRIGGERED* szerepet.
Az eddig lelőtt, veszett élőlények 100%-a állat. Követelem az 50%-os kvótát az ilyen veszett feministáknak is! Rita legyen az első, ha kérhetem!
Azért nők lelövésére ne buzdítsunk, még ha nem is értünk velük egyet. Ez csőcselék mentalitás, kéretik mellőzni!
Csom Tam Nem buzdítottam senkit a nők lelövésére. Ne akarjuk félreérteni! Az ilyen gyűlöletvezérelt, elvakult, habzó szájú, veszett emberekről beszéltem, mint amilyen Rita.
Javasolnám a HD minőségben való feltöltést
A Róbertet az okán nem küldik vissza az óvodába kedves Rita, mert Minden hisztie ellenére a Róbert mindig a HELYES akciót-reakciót adja mindenre is... Mindig a valóságot mondja helyesen!!! Ha tetszik ha nem. Minding jól beszél. Nem megyek ily messzire, de ha elmennék akkor azt mondanám, hogy a mi Atyánk egyik jelenlegi profétája...
Tényleg jár a férfiaknak valamilyen alap hatalmi pozíció? Hát ez kimaradt. Hol lehet érte jelentkezni?
Könyörgöm, a Reimer ikrek történetének miért nem lehet utánanézni ha már azzal akar bebizonyítani valamit??? A TÖKÉLETES ELLENKEZŐJE történt, mindenki olvasson utána, ez így kurva nagy öngól Robi...
Itt van kedves tanulatlan szakmunkás-tahó proli származású barátom! Olvassad el a Reimer ikrek történetét: kuruc.info/r/9/176360/
Nos, kedves tanult, rendkívüli eleganciával megáldott ragyogó elméjű barátom! A tökéletes ellentétet a történet VÉGKIFEJLETÉRE értettem, ami a ''még mindig életben lévő, egészséges'' ikertestvért illeti. Olvass utána te is!
Ezzel az emberrel teljesen ertelmetlen lenne vitatkozni, mert total be van tepve sajat magatol
A Parlamenti női képviselőkről csak annyit hogy indulni kéne a választásokon és utána lehetne vitatkozni az ügyről . Úgy tudom a nők magasabb %-ban élnek Magyarországon mint a férfiak . A feministáknak először a nőket kéne rávenni hogy menjenek el szavazni és több nőnek kellene indulni a választásokon . Addig ez csak egy ultraliberális nyávogás .
36:12 ezért imádom Puzsért.
"Mázn pléjning!" "Vumanz pléjning... ilyen szó nincs is" ;)
"... ha nő lennék ettől leszakadna a pofám." Nő vagyok, nekem is leszakadna egy ilyen kijelentéstől. Nemcsak indokolatlannak, hiteltelennek, hanem egyenesen ostobaságnak tartom, hogy pusztán nemi alapon kapjak több jogosultságot. Abban hiszek, hogy a jogosultságért meg kell dolgozni és ki kell érdemelni, és nem csak úgy jár alanyi jogon boldog-boldogtalannak.
Szegény hölgyet nem kellene kinozni...nem is érti sokszor a felvetést,hát hogyan tudna egy Puzserral szembeszállni,állástfoglalni!
30:57 Rita Subway Surfözik
Azt hogy évente 70 nő meg családon belüli erőszak miatt, azt honnan szedte? A rendőrség még azt se akarja megmondani hogy pontosan hány ember hal meg egy évben általában, nem hogy külön statisztikát adnának nő-férfi, idős-fiatal, áldozat-elkövető és hasonló dolgokról is.
két teljesen eltérő világnézet és mégis mindketten ugyanarra a pártra fognak szavazni (LMP)....
A szociális érzékenység és a "szivnehezseg'' nem fedi egymást valamilyen szinten esetleg?
Ez a nő mindent a hatalmi viszonyokkal magyaráz.
Rettenetesen sajnálom, hogy ezt a témát ennek a vendégnek kellett képviselnie... :(
Puzsér se jobb. Egyértelműen redpill álláspontból beszél.
Végig néztem mindkét adást. Szerintem pont ugyanannyi értelmes nő létezik, amennyi férfi, de azok a nők egyik sem feminista. Vajon miért? Szerintem a feminizmusnak van létjogosultsága és helye a történelemben és a jelenben társadalmában is, csak az az egy problémám vele, hogy még soha nem találkoztam egy értelmes, meggyőző képviselőjével sem. Amikor meghallok egy feministát, leszakad az arcom hogy én is nő vagyok és miért egy ilyen agyhalottnak látszó üzenetrögzítő képviseli az én nememet, jogot követel és közben pont a gyengeséget sugározza kifelé. A női nem képviselőjeként respektet kéne hogy keltsen és ébresszen, de helyette csak elszégyellem magam és nem értem, hogy hol vannak az értelmes, erős, önálló gondolkodásra és objektív, elfogulatlan, felnőtt látásmódra képes nők és miért nem ők beszélnek.(?) Ez a hölgy intellektualitását nézve messze nem egy súlycsoport Robival. Én nem hordanám le őt, bármily unszimpatikus is a megnyilvánulása. Ugyan voltak normális és teljesen érthető érvelései, de mind elrontotta a hitelességét, amikor valami személyeskedő megjegyzést tett Robira élén az előző adásban elhangzott "ki kéne zárni a diskurzusból téged" vagy a "nem neked van beleszólásod abba, hogy mi van a feminizmussal, mikor van vége, majd mi megmondjuk, neked esetleg az óvoda szintjén van beleszólásod az élet dolgaiba" ... Önmagát húzta le ezzel egy gyerek szintjére és egyben a mozgalmat is, mert egy felnőtt ember, ha erős érvekkel áll szemben, soha nem áll neki védekezésképpen dühből személyeskedni, hanem nyugodtan ugyanolyan emelt fővel elismerheti, hogy a vitapartnerének is igaza lehet. Neki helyenként kifogytak az érvei pedig Robival tök jó diskurzusokat lehet folytatni, a látszat ellenére, abszolút hajlik erre és tök jó építő vitákra és konstruktív konszenzusokra lehetne jutni vele. A princípiumokat illetőleg egyet értek, hogy tényleg a férfiak az "aktívabbak", a JANG-hoz tartozik minden ami kint van, a mozgás, a kinyilvánítás a kezdeményezés, a támadás, a védekezés a kifelé való láthatóság stb és ezért tűnhet úgy, hogy a férfiak írják a történelmet, de szerintem tudni illik, hogy minden politikus, diktátor, forradalmár stb mögött áll egy erős nő a háttérben, aki láthatatlanul mozgatja a szálakat, a férfi csak megcselekszi, amit a nő akar, de ezt a titkot, csak mi nők tudjuk. Mondják, hogy a férfi a fej, de a nő a nyak ami mozgatja és meghatározza, hogy milyen irányba forduljon. Tapasztalatom az is az, hogy a férfiak is inkább vonzódnak az erősebb nőkhöz, mint a gyenge, elesett, öntudatlan, önmagát és szeretteit képviselni képtelenekhez,-de ilyenből , mint tudjuk van férfiből, nőből is. A feminizmussal nincs olyan nagy baj, sokat köszönhetünk nekik, más társadalmakba is betörhetnének, ahol tényleg szélsőséges helyzetek uralkodnak, de nagyon szeretnék már élőben vagy éteren keresztül találkozni egy hiteles, meggyőző tagjával, olyan furcsa érzésem támad és nagyon kellemtelenül csalódok, valahányszor megszólal egy. Női vezetőkből is vannak hülyék, ott van most kedves Angela Merkel asszony,, -még nem értem hogy ülhet abban a székben- akiről az az érzésem, pont most írja be magát a történelemkönyvekbe azzal, hogy kvázi pont hasonló erejű emberiség elleni bűntettet követe el, mint Hitler, csak míg az utóbbi nyilvánosan agresszívan népírtott, addig Merkel autoagresszív módon a szolidaritásra és tévesen értelmezett keresztény elvekre hivatkozva adja fel önmagát és az egész Európai kultúrát, egy tőlünk teljesen idegen, be nem integrálható idegen "kultúra" számára. Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egész gender mozgalomból 50 év múlva. Jó műsor volt, köszönöm a feltöltést.
Ertelmes es racionalis noi feministak kozul Christina Hoff Sommerst tudom ajanlani, ha meg nem hallottal rola. TH-cam-on vannak videoi es rendszeresen publikal.
F.szomat a genderbe. Mikor lesz már normális téma?
Az a baj hogy nem lehet elmenni mellette, mert beeszi magát a politikai kultúrába is. Most, amikor a baloldali pártok egyesülnek választási törvényt módosítani az agresszív feministák pár tucatos társasága eléri hogy a megmozdulás egyik céljának tekintse azt, hogy a választási törvény helyreállítása mellé még női kvóta is legyen a parlamentben.
Ebbe nem azért öli bele magát a Robi mert annyira szeretné, hanem mert muszáj.
Ja, ez nagyon gáz volt.
Ha hiszitek, ha nem, nyugaton ez mindennapos téma és óriási társadalmi károkat okoz. Puzsér jól teszi, ha elébe megy a dolognak és itthon előre szétcáfolja a gender-bender-es idiótákat!
Kérdésem a hölgyhöz: A legutóbbi francia választásokon kinek drukkolt? A radikális jobboldali (de nő) Marie LePen-nek, vagy a (balliberális de férfi) Macronnak?
Jól gondolja meg hogy mit válaszol! :D
Ezt egyszerűen fájdalmas nőként hallgatni.
Na vajon miért van több férfi a parlamentben? Mert ők akarnak ott lenni. Maga Rita is kimondta, hogy NEM akar képviselő lenni és ezt a véleményt a nők elég nagy része osztja. Akkor miért kéne ott lenniük?
Ráadásul rossz nézni ahogy a feminácik feminizmusnak beállítva a mozgalmukat lényegében már el akarják nyomni a férfiakat. Amikor egy felsőoktatási intézménybe jelentkeztem a pontjaim alapján döntöttek és vettek fel. Ha egy munkára jelentkezem a képességeim alapján döntenek, hogy felvesznek e. A feminista mozgalom amilyennek indult elérte a célját épp ezért le kéne zárni ezt a témát mert innentől csak túltolni lehet a dolgokat.
Feketék mozgalmát nem fogja egy fehér... Szegény Abraham Lincoln
Elfelejtették kisípolni a "hülye picsát."
Ezt most mindenki értse, ahogy akarja.
Azért volt nem kevés ellentmondás is a beszélgetésben... Amikor Robi mondta hogy a nőkből fakad több gondoskodás, akkor Rita ellent akart mondani neki. Ám később, amikor a szociális érzékenység jött szóba, akkor Rita maga hozta fel, hogy egy tanulmány szerint, a nők szociálisan érzékenyebbek...
Tetszett hogy a legnagyobb csapás a végére maradt. Ugyanis a kvóta elleni legjobb érv mind közül az, hogy Magyarországon jelenleg pont ugyanannyi joga van egy nőnek hogy képviselő legyen, mint egy férfinak. Mégsem mennek... És miért nem? Ki tartja vissza őket? Ha arányaiban annyi nő akarna politizálni, mint ahány férfi, akkor jelenleg is 50% -os arány működne, MAGÁTÓL. Ez a lényeg.
Más... Mutasson már nekem valaki olyan munkahelyet Magyarországon, ahol egy nő azért keres kevesebbet, mert ő nő... komolyan. Valós példát akarok. Értem én hogy statisztikai varázslással valahogy kijön a 33%, de érdekelne hogy pontosan miből, és miképpen vették a mintát.
A feketék szabadság mozgalmát, fehér ember nem vezetheti... Lincoln-nak erről nem szólt senki!?
Azért a Szaniszlózást ki lehetett volna hagyni a végéről. Amellett, hogy ízléstelen, igazságtalan is!
jaj. az elején az a "ország legmacsóbb kritikusa" felkonf elég kinos volt.
Most gonosz leszek: ennek a nőnek a hangja valami oknál fogva a Goj motoros vezetőt idézi fel nekem. Aztán az érvelési képessége is.
Tényleg, Robi, mikor lesz olyan témád, amikor őt is meghívod szemtől szembe, egy korrekt vitára/beszélgetésre? :)
barátnőmet megkérdeztem, hogy mit gondol a feminizmusról.
Azt mondta női hülyeség/agymenés.
Akkor most ő mansplainingel???
Én még várok pár napot, hogy kibeszéljétek magatokat, basszátok meg, mert képtelenség az utána érkező hsz-eket felkutatni.
Cikis volt végignézni néha a totál tanácstalanságot szegény Ritán pl 30:35től
Ha tehetséges, alkalmas nőket akarnak lehetőséghez juttatni, akkor definiálni kéne a kvalitásokat. Ha meg tehetséges, alkalmas valaki, akkor érvényesülni fog.
Mint Németh Szilárd?
:D
Ha kvóta alapján kell feltölteni a sorokat, akkor lesz ilyen figurából több. Németh Szilárd/Kósa Lajos/Szíjjártó Péter és hasonlóan alkalmas figurák jelenlétére a rendszer - és itt a Fidesz pártfelépítésére gondolok elsősorban - ad lehetőséget.
Jogilag bárkiből lehet politikus, az országgyűlésben mégis csak 10% a nők aránya. Hogyan változtassunk ezen?
Kell egyáltalán változtatni?
Szerintem, igen. Az ország fele nő. Ha feltételezzük, hogy a tehetségek ugyanúgy oszlanak meg, a két nem képviselői között, akkor a jelenlegi gyakorlat miatt sok tehetség elvész, és sok tehetségtelen ember jut pozícióhoz.
"Ha két hetente nem keres meg egy nő egy ilyen gyermekelhelyezési problémával akkor egy sem."
Hát ez a nő k*rva okos...
Rossz a vitapartner, felesleges ebből 2 részt is csinálni.
40:35 mi van kifütyülve?
Azt nem értem miért nem szóltál bele, hogy standard a bántalmazó fél mindig a férfi..
Hajdú Péter… Meg tudsz nekem bocsátani?
Az a legfőbb probléma ezzel, hogy nem olyan nő vitázott Ritával, aki nő létére mondjuk nem feminista-aktivista, hanem történetesen egy családanya vagy bármi más...
Továbbá úgy vélem, hogy Robi találhatott volna egy felkészültebb, értelmesebb vitapartnert is. Ugyanis ez így túlságosan egyoldalú volt. Puzsér konkrétan lemosta Ritát a pályáról.
Aztán amit igazán nem értek az a Mars-Vénusz és a Tűz-Mesgye párhuzam, hasonlat témaköre. Azt értem, hogy vannak alapvetően férfi és női princípiumok. De ezt egy ilyen félig-meddig okkult hasonlattal szemléltetni szerintem hiba volt.
tragikus :D
31:14 - ezt miért írták ki? :/
az adás kezdetén ki kellett volna játszania a mansplaining kártyát... úgy nem égett volna ennyire....
Két ember alkalmatlan a feladatára ebben a vitában:
Az egyik Rita
A másik, aki meghívta...
Teljesen értelmeztetetlen ez a "vita" ekkora szellemi űrrel
Halode TENE!
🍺☝️😂😂😂😂
Nagyjuku ☝️🐿️😂😂
Azért szerintem mondott jókat a Rita is