Mandela állítólagos haláláról: nemrégiben láttam egy a 70-es évekre visszatekintő dokumentumfilmet, amiben beszéltek arról, hogy Steve Biko-t, aki szintúgy egy afrikai fekete aktivista volt, a rendőrök annyira megvertek, hogy belehalt a börtönben. Valószínű, hogy vele keverték össze Mandelát, és őt meg annyira elfeledték, hogy csak az emlékszik már rá, aki ezt tanulta, vagy tényleg érdekelte is. Pedig még Peter Gabriel is írt róla egy dalt.
A monopolys monoklit nagyon sok ember számára egy film égette be úgy a tudatába. Méghozzá az Ace Ventura 2. Ebben a filmben Ace találkozik egy valóban a monopoly figurára hajazó emberre, és meg is jegyzi, hogy nahát ő a monopoly figurája és elsüt egy két poént is még ezzel kapcsolatban. Az úr öltözékéhez pedig tartozott egy monokli ami a legjellegzetesebb ruahdarabja volt. Abban a pillanatban amikor látod az urat arra asszociálsz, hogy az öltözéke teljes mértékben tükrözi a monopoly figurát és nem gondolkozol rajta miben is tér el. Viszont miután emlékszel erre a jelenetre és az agyad elraktározta ezt, amikor fel akarod idézni, hogy van e monokli vagy sem az agyad miközben az emlékek közt keres felidézheti ezt a jelentet amire emlékszel és mivel az úrnak volt monoklija azzal asszociálod, hogy akkor a figurának is volt 100% ig. Annak ellenére is ha sosem láttad a monoklis kiadását a játéknak.
Nagyon érdekes videó, ez mindig foglalkoztatott meg a deja vu is, de annyit azért hozzátennék, hogy a csimpánznak a valóságban sincs farka. Csak így tovább nagyon jók a tartalmak!
Köszönjük az érdekes videót, Dani! Nyilván hallottam már a Mandela hatásról, de így mélyebben még nem gondolkoztam el rajta. Elég logikus magyarázatot kaptam.🙏
Sok ilyen összefoglalót hallottam már erről a témáról.. Egyébként: 4:13 Az Ace Venturában is hibásan ábrázolták, amiatt is beült tévesen az emberek emlékezetébe. A Luke-os pedig elég sok helyen írásban szerepelt, viccként idézetként, és emiatt terjedt IS el.
Nekem a Star Wars- az olyan 12éves koromban jött az életembe kazettán. Aztán elkönyvelték "Nagy fordulatnak",hogy Lukenak Vader az apja 😀 Amikor néztük mondtam a tesóimnak,hogy "-A végén még kiderül,hogy Vader az apja. -Dehogy is az apja! Mondta Yoda,hogy ő ölte meg. -Képletesen ölte meg.. Úgy,hogy átállt a sötét oldalra." Bátyám nem vallotta be sosem,hogy igazam volt 🤣
Egyik kedvenc mandela effektem: C3PO jobb lába térdtől lefelé ezüst színű. Még a korai SW Lego szettekben is teljesen arany színű, csak a későbbi szettekben javították.
Ennél én azt tudom elképzelni hogy anno még nagyon rossz volt a filmek képi minősége és nem tünt fel sokaknak ez az apróság. Én pl hosszú évek multán most újranéztem a csillagkaput HD felbontásaba és itt viszont már többször is lehetett látni hogy Teal'c -nek könnybe lában a szeme, s ezekre egyátalán nem emlékeztem.
Baromi jó videó lett, köszi Dani! Ami kicsit nekem ehhez kötődik, és nagyon szívesen megnéznék róla egy hasonló videót, az a "deja vu". Amennyire utána tudtam olvasni ezt inkább biológiai/fizikai pontatlanságokkal magyarázzák (pl. az egyik szembe/fülbe stb. néhány ezred másodperccel előbb érkezik egy inger). Mindenesetre biztosra veszem, hogy az is egy konteó-aranybánya, ha van energiád meg kedved, engem nagyon erdekelne😊
Ez a logó létezett, de csak egy 14 perces rövid dokumentumfilmben jelent meg, amit az emberek nagy része valószínüleg elfelejtett, de a logót nem. th-cam.com/video/dP3ElTbrSBc/w-d-xo.html
A 90-es években volt a családunknak egy vörös, néhol rozsda barna foltos, durván cigarettaszagú Skoda 120l 4 kerekűje. Legalábbis én így emlékszem rá... Fiatal voltam még akkor. Aztán sok évvel később mikor a családi ház eladásra került, akkor amikor pakoltunk ki belőle, a padláson régi fotókat találtunk és nosztalgiáztunk rajta kicsit, és hamar fel tűnt, hogy néhány képen amin az autó is rajta van, az nem ugyanaz. Mindegyik egy zöld Wartburg volt. Nagyon nem tudtam hova tegyem a dolgot, és még furább volt a dolog, amikor egy rokonom is így emlékezett rá. Később kiderült, hogy az autó amire emlékszünk az létezett, csak a vele kapcsolatos történetet felülírta a másikat (gondolom én). Ez a történet röviden annyi, hogy az autó maga lopott volt és a mi garázsunkba volt tárolva egy ideig. Mi a rokonommal játszottunk benne minden felét napokon át, ahogy egy gyerek szokott. Egy éjszaka a rendőrök rontottak ránk tokostul és erre a pontra datálom ma már azt, amikor ez a két autó össze mosódott a fejünkben. Fura, de ha ma megpróbálok vissza emlékezni a wartburgra, egyszerűen nem megy, csak a kis rozsdás skoda ugrik be.
Nagyon jó lett a videó Dani, legközelebb már a Siddhartat elemzed :D fals emlékei gondolom sokaknak vannak, nekem egy cirádás óra kölök koromból, ami sose létezett
Örülök hogy csináltál erről videót. 15+ évig abban a tudatban voltam hogy az a fényes izé a Star Wars-ban lézerkard. Pár hónapja Nessaj is csinált egy reakció videót hogy egyes emberek mire emlékeznek másképp és ez a lézerkard/fénykard variáció is benne volt. Már akkor is rájöttem viszont ténylegesen a tegnapi nap bizonyosodott meg bennem hogy miért emlékeztem rosszul. 7 éves lehettem amikor kaptam karácsonyra egy olyan kardot és a bátyám is (addig a pontig nem láttam a SW-t sőt még azután pár évig sem) bekapcsolom és látom hogy ez gyönyörű kék színben világít, a bátyámé meg zöldben. Mondom hogy "de jóóóó egy lézerkaaard", (hiszen lézert már láttam egy-egy bizonyos film jelenetben ami volt zöld meg piros is) közben leesett az állunk a játekkardtól. A későbbi éveimben viszont megnéztem a SW 1-2 részét , többet és többször azóta sem mert a mai napig nem fogott meg ez a franchise de mindegy is. Tegnap viszont néztem egy filmbemutatót amiben volt egy bevágás a SW egyik részéből ahol valaki lézerkardnak nevezi miköben Yodához beszél és megértettem. Részben az én hibám, másik részben pedig a magyar szinkron stúdió hibája hogy rosszul fordította le a lightsaber-t. Az igazság megtudtával már könnyebb aludnom esténként. 😅
A lézerkard-fénykard tévedés onnan indulhatott, hogy mivel te is (feltételezem) fiatal vagy, így Anakin mondatára emlékszel a Baljós Árnyakból. Ott hívta Anakin lézerkardnak a fénykardot és emiatt sok fiatal gondolja azt, hogy így hívják, pedig fénykard az. Hogy miért mondta mégis Anakin lézerkardnak? Valószínűleg amiatt, mert egy távoli bolygón élt rabszolgaként és így csak hallhatott ő is róla és tévesen történt ez meg vagy ő emlékezett rá rosszul. Jut eszembe, eredetiben mondja, nem az általad említett szinkron/fordítás miatt.
Nem tudom, mennyire illik a témakörhöz, de én Shakespeare Hamletjét is fel tudnám hozni, mint a Mandela-hatás egyik ékes példáját. Úgy vettem észre ugyanis, hogy bármikor, ha ez a dráma szóba kerül, szinte minden embernek rögtön az a kép ugrik be róla, amint a címszereplő egy koponyával a kezében azt mondja, hogy "Lenni, vagy nem lenni". Ez így nyilván nagyon lenyűgözőnek és izgalmasnak hangzik, a baj csak, hogy az eredeti műben egy egyáltalán nem így van. Hamlet híres monológja a 3. felvonás elején hangzik el, és ott még nincs nála semmiféle koponya. Az csak az 5. felvonás elején tűnik fel, amikor hazájába visszatérve találkozik egy sírásóval, aki egy friss sír ásása közben kihantolja Hamlet gyerekkori barátjának, a Yorrick nevű udvari bolond koponyáját, amit ő aztán a kezébe is vesz, és azt nézegetve az élet mulandóságán kezd el keseregni. Úgy tűnik, a színdarab ezen két, egymástól különböző helyre eső elemének valahogy sikerült a köztudatban összemosódnia, legalábbis sok különböző alkotásban láttam így ábrázolni. Ennek bizonyára az az oka, hogy amint már mondtam, ezek talán a mű legikonikusabb részei, így talán érthető, hogy azok, akik nem ismerik teljes egészében, hajlamosak összekapcsolni őket. Hanem azért mégis csak jó, ha tudjuk, hogy is vannak pontosak a dolgok, elkerülve ezzel a felesleges félreértéseket.
Sokszor filmekben (pl. a Lenni, vagy nem lenni? című Mel Brooks film), képeken is így ábrázolják. Vajon a legenda került a filmekbe, képekre vagy ezek terjesztették a legendát?
Ha már Star Wars: 1977-es Star Wars film, 1979-ben mutatták be a magyar mozik. Akkor láttam először. Aztán pedig az évek során még sokszor. Történt egyszer, hogy filmnézés közben döbbentem rá arra, hogy Luke nem szőke, hanem barna. Annyira meghökkentett ez a "felfedezés", hogy gyorsan körbekérdeztem a baráti köröm egy részét, milyen színű Luke haja. Voltak akik barnát mondtak, de többen voltak, akik úgy emlékeztek rá, hogy szőke. Ezután folytattam a kérdezősködést ismerősi, szomszédi körben, megkérdeztem kollégákat, ők hogyan emlékeznek és közöttük is jócskán voltak, akik szőkének mondták. Mindennek a tetejében, mivel külföldön lakom, meglehetősen vegyes ismeretségi köröm van, viszont az, hogy ki melyik országból, vagy éppen melyik földrészről való, nem befolyásolta azt, hogy jól, vagy rosszul emlékezett, mindegyikből volt mindenféle. Szerintem az történt, hogy Luke egy nagyon pozitív hős, akiket általában rajzfilmeken, vagy filmekben szőkének jelenítenek meg. Engem nem csak az emlékeim, hanem még a szemem is becsapott hosszú éveken át, hiszen sokszor láttam már a filmet, mire rádöbbentem, hogy egy barna hajú fiatalembert látok, nem szőkét. Véleményem szerint egy sztereotípia befolyásolta ebben az esetben az emlékeket, illetve írta felül sokszor még azt is, amit a saját szememmel láttam. (Csak zárójelben: Az emberszabású majmoknak nincs farkuk.)
Ez nem az odaképzelésről szól Vannak olyan seszínű hajszínek ami a véleményen múlik, amire én rámondom hogy szőke, arra valaki más meg azt mondja, hogy egyértelműen barna. Plusz az időszakon is múlik, találsz Luke-ról olyan képet ahol határozottan szőke máskor pedig barna
@@deborafannyliki5621 Ez az odaképzelésről szól, ugyanis Mark Hamill haja - amin nem módosítottak a film kedvéért -, határozottan barna, senki sem mondaná szőkének, ha találkozna vele.
Szia Apu. Én mindenre nagyon jól emlékszem dolgokra. Ha valaki akinek adok a szavára kijavít az adott dolgoban (még ha rosszul emlékszik is) akkor én is úgy fogok onnantól arra a dologra emlékezni.
Egy újabb elmélet a Mandela effektusról: Ha egy szimulációban élünk, akkor nincs itt semmi extra. Csupán mergelik a szervereket. Sanszos hogy új season fog indulni/indult a közelmúltban.
11 évesen eltörtem a lábam, azért nem tudtam menni az osztálykirándulásra. "Csak" 3 barátnőm állította évekkel később, hogy emlékeznek rá, ott voltam.😂 😂😂
Feleségemnek hiába mondom, hogy Mandela effektusa van, ő akkor is jobban tudja mi történt 2020 február 9. Reggel 8:42:13 kor😢 egyébként köszönet a videó ért nagyon jó volt el mélyülni picit ebbe a témába🎉
Tényleg vannak emberek akik másképp emlékeznek a dolgokra! Velem pont pénteken történt meg amikor az egyik osztálytársam megkérdezte tőlem, hogy "Te megcsináltad a házit?" erre én teljesen ledöbenve kérdeztem vissza, hogy "Volt házi?"
Nálunk a családban pont van egy ilyen eset. Történt, hogy tizen pár évesen (kb 2006-7-8 környéke) elmentem kerékpározni, és 2 sarokkal feljebb sikerült elesnem. Én a mai napig úgy emlékszem, hogy a járdáról le hajtottam a fűbe, hogy kikerüljek valakit, viszont onnan már a magas járdaszegény miatt nem tudtam a járdára visszamenni és ezáltal elestem (enyhe agyrázkódás lett a vége). Ez az eset pont egy Takarékszövetkezet előtt történt aminek van külső kamerája, és a balesetem után apumnak állítólag megmutatták a felvételt amin meg az látszik, hogy elengedtem a kormányt és ezért estem el. Ma 2024ben még mindig kérdéses számomra, hogy akkor mi is történt ott valójában.
Ha nem ez az indexkép és a cím van a videón, hamarabb megnézem ezt a videót. Első 2 perc után tök érdekes téma, ezt végig kell néznem. Azt hittem az indexkép és a cím alapján hogy valami újabb internet teória, hogy hamisítják a pokémont, vagy valami azzal kapcsolatos dolog. :'D
A majomnak volt farka a kepregényben, majd a rajzfilmben nem. Lehet, hogy csak szimplán amiatt, mert elég nagy nyűg meganimálni egy farkat. Hasonló okok miatt van pl a rajzfilmfiguráknak öt helyett csak négy ujjuk.
Szóval az agy valójában csak egy nagyon kicsi részét tárolja el az információknak, és amikor visszaemlékezel, a többit csak kikövetkezteti. Kicsit úgy, minthoghya a telefonoddal csinálnál egy képet a kutyádról buksiról, és a tlefonod azt jegyezné csak föl hogy "buksi kutya ül a fűben" majd amikor meg akarod nézni a fotót, egy AI generálná azt lke neked olyan korábbi infók alapján mint "buksi kutya barna" vagy "ilyen egy barna kutya" stb. Ez nyilván hibákhoz vezethet, ha valami olyasmiről van szó, amiről nincs elég korábbi információ, pl egy politikus egy távoli országban, vagy hogy hogyan néz ki egész pontosan Monopoly Man.
Én konkrétan, pár évig emlékeztem arra, hogy az Én Kicsi Pónim: Equestria Lányoknak volt egy rendes befejezése (aki nézte/nézi, az sajnos tisztában van azzal, hogy a normális, kielégítő befejezést nem készítették el, ami a mai napig irritál) a részben a Dazzlings tagjai visszatértek, és mégegyszer, újult erővel kísérelték meg elfoglalni a világot. Egy dalt is énekelnek: az "It's The Pop!" Című zenét. Ami valóban egy, a Dazzlings által előadott zene, de megzenésítve nem létezik. Ennek ellenére mindenre emlékszek, el tudnám énekelni. Ezt követően Aria Blaze ( a lila lány) kivételével mind jó útra térnek. Ekkor betoppan Cinch igazgató (szintén egy gonosz szereplő) és leérettségizteti a lányokat, amin át is mennek, Cinch pedig... Egész egyszerűen eltűnik. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez pusztán az elmém szüleménye...
A mi baráti társaságunkban is van egy ilyen: Egyszer Devouroztunk én felvettem megvágtam és van benne egy NaV merkúr bevetési egységes rész benne és mindenki arra emlikszik hogy a haverom azt mondta hogy: b...meg már megint hívnak de amúgy azt mondta hogy: megint hívnak és én is már hetek óta azt hittem de most néztem meg nem rég mert klippelni akartam
Szia! Erre az emlékezős dologra nekem van egy magyarázatom! Tegyük fel hogy van 10 ember akik emlékeznek valamire, de nagyon halványan és megfakulva, ha jön egy 11.-ik ember és ő azt mondja hogy emlékszik mindenre, és megosztja azt a 10 másikkal, akkor az a másik 10 ember is arra fog emlékezni mint a 11.-ik mivel átmosódik az emlékül! Sorry, csak igy tudtam megfogalmazni de remélem érthető!
Számomra a legtöbbnek teljesen értelmes magyarázata van. Pl a monopoly karakter Mr. Penaut miatt emlékznek az amerikaiak monoklival, hisz egy mogyoró kabalafigurát alapban többet látsz, mint egy társast, és mindkettő a nagyon aktív 80-90-es évek iőszakának pörgős reklámidőszakában volt, így számomra ez egyértelmű. Amire viszont a mai napig nem találok magyarázatot, az, ami itt elő sem került, pedig nagyon híres, ez pedig a Kazaam, Shazam rejtély. Azaz, hogy a 90-es években volt egy film Shaquille O’Neal főszereplésével, a Kazaam a szellem. Azonban sokan (köztük én is) emlékeznek arra, hogy volt egy másik film is ugyanebben az időszakban, az pedig Sinbáddal a Shazam. És az is, hogy mindkettő ugyan az a témájú, azaz egy aladdin feldolgozás. És itt nem az van, hogy az egyikre vay a másikra, hanem mindkettőre, konkrét jelenetekkel, amik sosem voltak. Én ezt többször felhoztam amikor az azonos témájú filmek merültek fel, (pl mars mentőakció, vörös bolygó), és egyszer valaki szólt, hogy az egyik film nem is létezik. Úgyhogy erre egyszerűn nincs magyarázatom. (különösen, hogy sinbad egy humorista, aki mo-on szinte egyáltalán nem simert, így teljesen rejtély az egész).
Dani! Én nekem van egy olyan régi emlékem, hogy azt a majmos mesét néztem nagyimmal, és körbetekerte a farkát a teste körül, hogy ne fázzon a hideg esős időszakban, na és én erre tisztán emlékszem. Furának tűnik most, hogy részese vagyok ennek az effektusnak/hatásnak. Ehh, a lusta animátorok lehadják a farkát, ejnye bejnye
Valamikor tavaly láttam egy videót erről a dologról, eléggé hasonlít a videó még a felsorolt példák sorrendje is ugyan az kb... vagy csak a "Mandela effektus" miatt emlékszem így? :O
Azta mindenit, szerintem pedig csak annyi hogy az agy hihetetlen jó a behelyettesítésben, tökéletes példa a monokli ami csak össze veszik a gazdag arche típus stereotípiával amit mesékben láthatunk vagy régebbi filmekben. Az emberi agy nagyon szeret felismerni patterneket és használni azt. Legtökéletesebb és egyszerűbb "plda h04y 3z1 1s e1 tud8$ 0lvasn1", hiába némelyik karakter még megközelítésre se hasonlít a betűre amit kiolvas az agyad, mert pattern recognition. Persze a videót még nyilván csak félig néztem végig tehát takarodok vissza végig nézni, csak muszáj voltam leírni, hali!
C3PO lábát hiányoltam, nyilván ott is érthető, hogy a legtöbb ember úgy emlékszik, hogy teljes egészében arany színű volt és nem emlékeznek rá, hogy az egyik lába szára(ha jól rémlik akkor a jobb) az ezüst volt. Talán még annyi magyar vonatkozású Mandela effektus van bár ezt nem láttam másnál sem ez csak saját megfigyelés, hogy ugye sokan a Forma 1-ből emlékeznek rosszul Baumgartner Zsolt pontszerzésére és keverik össze az egy évvel későbbi amerikai nagydíjjal és jönnek azzal a dumával, hogy nem is indultak annyian, hogy ne szerezhessen pontot ahelyett, hogy utána járnának az akkori pontozásnak.
Amúgy jó, hogy az újabb, és a régi intró van kombinálva mostanában. Amúgy nekem a Pikachuval volt Mandeala hatásom, aztán a testvéremmel meglepődtünk, hogy nem is úgy néz ki a Pikachu farka.
Sokszor találkoztam a Mandela effektussal, például az iskolában amikor a tanár úgy emlékezett, hogy adott házit, mi diákok pedig úgy hogy nem. A világunk tele van rejtélyekkel...
Én emlékeztem rá, hogy kiszabadult, arra is hogy elnök lett, meg, hogy a 80-as 90-es években sokszor szerepelt a híradóban, Panorámában. Aztán sokáig nem is hallottam róla. Amikor hallottam, hogy meghalt, én is meglepődtem, hogy most? Már 1990-ben se volt fiatal. De hamar beugrott, hogy addig tényleg nem hallottam a haláláról. De én is emlékeztem meg nem történt eseményekre, volt, hogy két esemény később összemosódott, volt, hogy valami tényleg megtörtént, de rosszul emlékeztem. Fiona szerintem tényleg csak rosszul emlékezett, aztán mikor másoknak elmesélte, hát ők is "emlékeztek". Valami tudományos tv műsorban képeket mutattak embereknek, hogy emlékeznek-e erre az eseményre? Nagy nyilvánosságott kapott, történelmi események voltak. Persze, hogy emlékeztek, részletesen meséltek róla. Csak a fotók manipuláltak voltak, tehát nem úgy történtek az események, ahogy a fotón volt, de az emberek mégis a fotókon lévő dolgokra "emlékeztek". Eljátszottak egy rablást, jöttek "rendőrök" és kikérdezték a tanúkat. A tanúk közt volt egy hangadó ( beépített ember) aki jó hangosan bekiabált, hogy egy piros kabátos alak volt a rabló! Innentől kezdve, mindenki látta a piros kabátos rablót, pedig nem is volt rajta kabát! De semmilyen piros ruha sem! Az oktogoni lövöldözésnél szemtanúk teljesen mást láttak, mint amit a rendőrség később megállaított. Akkor vagy a rendőrök, vagy a tanúk hülyék voltak? Nem, csak a tanúk addig fel sem figyeltek a lövöldözőre, amíg elő nem vette a pisztolyt. Amikor tegnap elmentél otthonnról, bezártad az ajtót? Persze, mert mindig bezárod. De tegnap vagy esetleg ma biztosan bezártad?
Ez azért lehet, mert az agy a nagyobb tárolási kapacitás érdekében csak egy nagyon kis részét jegyzi meg az információknak, a többit pedig úgy következteti ki a korábbiak alapján.
Ráadásul az emlékek is sérülékenyek ilyen téren. Minden egyes felidézés alkalmával összekapja az agy a több helyen tárolt részleteket, azután pedig újra eltárolja - kiegészítve az esetleges új morzsákkal, amik az emlék idejében még nem voltak. És minden felidézés és újratárolás folyamán torzul egy kicsit. Valószínű evolúciós okai vannak hogy így működik (nem a részletek a fontosak, hanem a nagyobb kép, ami az adott szituációhoz tartozik)
Érdekes lett volna a jelenetek közt legalább egyszer ruhát cserélned. Mert ez is egy hasonló jelenség. Magyar filmekben is játszanak ezzel a jelenetek közti ruhacserével.
Egyszer olvastam egy kísérletről ahol memóriát teszteltek ismert és ismeretlen környezetben összevetették szem mozgással. Arra jutottak ,hogy még az éles látó térből bejövő információ felét is az agy figyelmen kívűl hagyja és be helyettesít korábbi emlékekből.
Én a legtöbb dologgal kapcsolatban csak arra emlékszem, hogy mások ezt mondták, pl. sokszor idézik a Lúkénvokazapádot. Viszont ha már itt tartunk, te vagy tévedésben, ha erről úgy gondolod, hogy csak rosszul emlékezés lehet. Egyrészt rengeteg szinkron van, másrészt rengeteg verzió van a filmből is. Amik máshogy vannak vágva, más jelenetek vannak benne, máshogy vannak a jelenetek, mások vannak a jelenetekben. Szóval nagyon könnyen lehetett ilyen szinkron, és akkor még nem vettük figyelembe az összes narrátorosat se...
A sportvilágban is van egy jó példa a Mandela-hatásra, igaz ez csak a magyarok körében népszerű (érthető okokból kifolyólag): Baumgartner Zsolt F1-es pontszerzése Indianapolisban. Sokan úgy emlékeznek, hogy Zsolti az elhíresült 6 autós versenyen szerzett pontot 2005-ben, pedig valójában 2004-ben történt ez, ahol szintén kevesen, csak nyolcan fejezték be a futamot. Biztos, hogy az emlékek összefolyása miatt alakult ki ez a téves információ, de ez is egy érdekes példa erre a jelenségre.
Ez a lélek váltás mikor egy tesben le cserélődnek a lelkek. Az emlék a testben és a szelemen is meg marad. így a frissen be költözött lélek is úgy emlékszik mintha le élte volna mind azt amit a másik.... Az istenek adják a látomásokat a szellemekről mivel egy szellem kisebb mint az agyunk. Akiket az istenek irányítanak teljes kontrollal azok nem emlékeznek vagy csak részlegesen és lehet hogy titkolni fogják mert nincs értelme annak amit tettek. Számukra nézve negatív. Az isten be avatkozik és irányítja a világot ha az rossz irányba halad… Tehát ha valaki korrupt akkor sem menekülhet főleg ha a világ sorsát tudja egy picit befolyásolva az Anarchia felé dönteni. De van tömeges is itt mandela hatásnak írja le tulajdonképpen arról van szó hogy egy zene számban egyetlen szó megváltozik az egyik napról a másikra de még kazettán is ez pedig az istenek idő utázási képessége. Az már csak maximum az emlékeinkben van meg úgy vagy vannak el tűnt művek is vagy bármi az isten vissza utazik az dőben és elveszi azt. Amióta létezem ismerem az isteneket démnokat még ember létem előtt óta mind végig itt vannak velem. Szimplán több ember azért nem emlékszik mert nem érdekelte a dolog és ezért elfelejtette vagy nem látta nem ismeri stb.
Van egy elég érdekes mandela hatás. Van a Shrek 2 ben (angol verziós) egy zene amikor a tündérkeresztanya énekel a bálon, mindenki úgy emlékeznek rá hogy a címe: " I need a hero" pedig nem :D az eredeti címe a shrekben Holding out for a Hero. Szerintem érdekes mert tik tokon láttam és én is azt hittem hogy az a neve. :D
Egyébként a multiverzum létezését két elmélet is segíti. A húr elmélet és az örök infláció elmélet. De tegyük fel hogy létezik a multiverzum. Ettől függetlenül ez sem ad bizonyítékot arra hogy képesek az emberek vagy bármilyen anyag át kerülni az egyik univerzumból a másikba. Szóval a hibás emlékezet még így is esélyesebb :D
Megvan mindenkinek az, hogy régen a disney mesék elején, még a logó előtt, be volt vágva Mickey egér, ahogy ott a hajó kormányt tekergeri. Én úgy emlékeztem hogy neki volt egy hózentrógere vagy kantáros nadrágja, de értitek, hogy ilyen pántjai voltak a ruhájának. Pedig nem is.
Én úgy emlékszem a Clean Bandit - Symphony számnak volt egy olyan klipje, ami rajzolt volt és sündisznók voltak benne, akik a zene ütemére mozogtak. De sehol se találom a youtube-on. Lehet még a rendes vidóklip kijötte előtt volt egy ideiglenes és lecserélték és nem maradt fent. Vagy egy másik zenének a klipje, csak nem tudom melyik az. Ha esetleg valaki tudja, köszönöm! 😄
Szia Dani a Disney féle rajzfilm logó amikor a tündérkeresztanyó varázsolja azt az ívet és mégsem... lemaradt. Na de az internet világa előtt, emlékszem másolt DVDn volt és legközelebb mikor megnéztem vártam és nem volt úgy ezért az összes DVDt átvizsgáltam de nem találtam meg azt a változatot. Szerintem ez egy trükk volt.😅 De tagadják a Disneynél
Bözsi nénis videó is ilyen (legalábbis nálam)mert ezelőtt a kommentig úgy emlékeztem hogy a fiú úgy mondja hogy”Bözsi néni itt a tyúk” közben soha nem mondja egymás mellett a kettőt (csak hogy kicsit kapcsolódjon ehhez)
Ez olyan mint amikor elmondatják veled tízszer hogy fehér és utánna rögtön felteszik a kérdést mit iszik a tehén? Azt legtöbben rávágják hogy tejet. Meg szerintem a pletyka is beleszól meg vannak a bizonyos Binladen én emlékszem hogy 911 után egy évvel kb 3 havonta lement a hírekben hogy meghal vagy elfogták stb.. lehet a Mandela temetés is ilyen alapokra épül
Épp nemrégiben néztem egy podcastet, amiben az emberi emlékezés volt a téma, és az azzal kapcsolatos tudományos kísérletek. A lényeg amit én leszűrtem belőle, hogy az emberi memória kicsit sem úgy működik, mintha egy videót rögzítenénk valami adathordozóra. Az emlékezetünk valójában nagyon megbízhatatlan, és könnyen befolyásolható. És vannak olyan befolyásoló tényezők, amik miatt tényleg mindenki rosszul emlékszik egy adott dologra, eseményre. Ebben a videóban sok olyan dolog visszaköszönt ami teljes mértékben összecseng az agyunk működését vizsgáló kísérletek eredményeivel. Nincs ezekben a dolgokban semmi természetfeletti, vagy scifi, egyszerűen így működik az agyunk.
Nagyon jó a videó.De már kezdtem meg rémülni mikor a Covid és a mikróchipek kapcsolatáról kezdtél el magyarázni.Kérdés ha már Mandela hatás.Daninak a szemüveg lencséjén van két pont vagy nincs.Eddig is volt?Várom a következő videót.
Emlékszem annó a ponopolyról láttam egy videót ahol említették ezt a monoklis cuccot. Amikor ezt a videót néztem, emlékeztem, hogy elvileg nem volt monoklija, de mégis úgy élt a fejembe mikor néztem a videót, mintha lenne monoklija
A SW-s részt nem vágom. Én mindig is tudtam és úgy emlékezem, mert úgy volt logikus a párbeszéd. Azért lett a "Luke én vagyok az apád", mert az eredeti szöveg önmagában, hogy "Nem, én vagyok az apád" nem idézhető értelmesen.
Meséltek egy olyat, hogy volt egy olyan közös emlék, hogy Oppenheimer 50 éves kora előtt öngyilkos lett, hogy ezzel elvileg volt is valami műsor.... A sok kamuhír világában egyre több ilyen lesz, attól tartok.
Üdv! Amire megesküdnék az emlékem alapján az az hogy '92-ben Tetriszt játszom este a nagynéném ágya szélén ülve, (mert kivételesen ott aludhatok) egy Nokia 6630-on! 😂😂😂
M.A.S.H .... úgy emlékeztem, hogy Sasszem el tud köszönni Tappertől azután hogy Csókszájjal és Klingerrel el kell menniük a frontra (ez ráadást egy másik rész bőven korábbról)... De nem.. Trapper elmegy, Sasszem pedig épp akkor érkezik meg Tokióból nem tudták elérni, hogy leszerelték a barátját és elindult a reptérre.. és jön az új sebész akiért rohannak ki mert hátha elérik akkor Trapper gépét is, de lekésik ... Illetve én úgy emlékeztem, hogy Blake ezredes küld otthonról levelet... Sose ért haza, Radar a rész végén jön a hírrel, hogy lelőtték a gépet és nincs túlélő... És én az eredeti emlékeim alapján kerestem a sorozat részeit sokáig...
Sőt, tkp. jól működik az agyad, ha racionális módon feltételezi, hogy például a majomnak van farka, vagy bizonyos dolgok esetében másra asszociálsz, sztereotipizálsz, stb. Igen, ez létre hozhat téves emlékeket, de sok esetben ezek a mechanizmusok segítik a mindennapi életet.
@@PeetZee Ez attól függ, milyen forrásból sikerül megtalálni. Ha VHS-ről digitalizálnak vissza egy filmet annak is kaputelefon minősége lesz, pedig azt se azzal vették fel.
CSavarjunk még egy kicsit a luke én vagyok az apád sztorin: /watch?v=GQ1mmkKb_BQ Maga a szinkronszínész (ugye Vader hangját más adta) is úgy emlékszik, hogy eredetileg azt kellett volna mondania, hogy "Luke, én vagyok az apád". Valójában, ahogy a videóban is látható, a szövegkönyvben összesen csak annyi van "én vagyok az apád" :)
Lehet, találtam egy magyar példát, amit szeretnék megerősíteni vagy megcáfolni végre. Biztos sokan emlékszünk a kalózos-vetélkedős Kölyökklubra az rtl-en. Anélkül, hogy utánanéznétek, irjátok le páran, hogy mi volt a neve a szőke műsorvezetőnek, aki Ördög Nóra előtt vezette a müsort.
Na annyi a lényeg, hogy észrevettem, hogy a közvetlen és viszonylag tágabb környezetemben is Papp Ritára emélekeznek Jónás Rita helyett. Úgy érzem, rögtön az első válasz igazolta is az elméletemet 😁
Én egy focival kapcsolatos hírre emlékszem, ahogy a telefonomon a nemzeti sport online cikkében olvasok róla, de az egész szituáció soha meg sem történt… kicsit kiakadtam azon, hogy tű pontosan emlékszem a riporter és a játékos beszélgetésére, ami soha, legalábbis ebben a formában, nem is zajlott le…
Szia Dani!! Várjuk a videót a Deja Vu-ről. Szerintem az is nagyon érdekes lenne.
Jó a szó 👆
várjuk várjuk
Ez jó ötlet engem is érdekelne!
Ez remek ötlet!
Mandela állítólagos haláláról: nemrégiben láttam egy a 70-es évekre visszatekintő dokumentumfilmet, amiben beszéltek arról, hogy Steve Biko-t, aki szintúgy egy afrikai fekete aktivista volt, a rendőrök annyira megvertek, hogy belehalt a börtönben. Valószínű, hogy vele keverték össze Mandelát, és őt meg annyira elfeledték, hogy csak az emlékszik már rá, aki ezt tanulta, vagy tényleg érdekelte is. Pedig még Peter Gabriel is írt róla egy dalt.
Sőt, még ebben a videóban is megemlítettem ugyanezt
@@Buki_Dani Én úgy emlékszem, hogy nem említetted, bár lehet, hogy másik idősíkból néztem videót...
@@Naccsanyi 19:30 kor van
@@primaszcsabacsak viccel 💀
@@MrDreamXYT nembaj😂
A monopolys monoklit nagyon sok ember számára egy film égette be úgy a tudatába. Méghozzá az Ace Ventura 2. Ebben a filmben Ace találkozik egy valóban a monopoly figurára hajazó emberre, és meg is jegyzi, hogy nahát ő a monopoly figurája és elsüt egy két poént is még ezzel kapcsolatban. Az úr öltözékéhez pedig tartozott egy monokli ami a legjellegzetesebb ruahdarabja volt. Abban a pillanatban amikor látod az urat arra asszociálsz, hogy az öltözéke teljes mértékben tükrözi a monopoly figurát és nem gondolkozol rajta miben is tér el. Viszont miután emlékszel erre a jelenetre és az agyad elraktározta ezt, amikor fel akarod idézni, hogy van e monokli vagy sem az agyad miközben az emlékek közt keres felidézheti ezt a jelentet amire emlékszel és mivel az úrnak volt monoklija azzal asszociálod, hogy akkor a figurának is volt 100% ig. Annak ellenére is ha sosem láttad a monoklis kiadását a játéknak.
Az Ace Ventura 2-ből azt tanulta meg mindenki, hogy a guano a denevér szar
Az eredeti monopoly ember egyébként monoklis
Off topic, de nagyon sajnálom, hogy már nem csinálsz videókat! 🥲
Az Ace Venturának nincs is második része… 🙄🙄🙄😂😂😂
@@Keccsmyflow Akkor az Ace Ventura 2 - Hív a természet micsoda?
Amúgy van egy de facto 3. része is, de az Ace fiáról és Ace apjáról szól leginkább
Nagyon érdekes videó, ez mindig foglalkoztatott meg a deja vu is, de annyit azért hozzátennék, hogy a csimpánznak a valóságban sincs farka. Csak így tovább nagyon jók a tartalmak!
Köszönjük az érdekes videót, Dani! Nyilván hallottam már a Mandela hatásról, de így mélyebben még nem gondolkoztam el rajta. Elég logikus magyarázatot kaptam.🙏
Sok ilyen összefoglalót hallottam már erről a témáról.. Egyébként:
4:13 Az Ace Venturában is hibásan ábrázolták, amiatt is beült tévesen az emberek emlékezetébe.
A Luke-os pedig elég sok helyen írásban szerepelt, viccként idézetként, és emiatt terjedt IS el.
Nekem a Star Wars- az olyan 12éves koromban jött az életembe kazettán. Aztán elkönyvelték "Nagy fordulatnak",hogy Lukenak Vader az apja 😀 Amikor néztük mondtam a tesóimnak,hogy
"-A végén még kiderül,hogy Vader az apja.
-Dehogy is az apja! Mondta Yoda,hogy ő ölte meg.
-Képletesen ölte meg.. Úgy,hogy átállt a sötét oldalra."
Bátyám nem vallotta be sosem,hogy igazam volt 🤣
Egyik kedvenc mandela effektem: C3PO jobb lába térdtől lefelé ezüst színű. Még a korai SW Lego szettekben is teljesen arany színű, csak a későbbi szettekben javították.
Ennél én azt tudom elképzelni hogy anno még nagyon rossz volt a filmek képi minősége és nem tünt fel sokaknak ez az apróság.
Én pl hosszú évek multán most újranéztem a csillagkaput HD felbontásaba és itt viszont már többször is lehetett látni hogy Teal'c -nek könnybe lában a szeme, s ezekre egyátalán nem emlékeztem.
Baromi jó videó lett, köszi Dani! Ami kicsit nekem ehhez kötődik, és nagyon szívesen megnéznék róla egy hasonló videót, az a "deja vu". Amennyire utána tudtam olvasni ezt inkább biológiai/fizikai pontatlanságokkal magyarázzák (pl. az egyik szembe/fülbe stb. néhány ezred másodperccel előbb érkezik egy inger). Mindenesetre biztosra veszem, hogy az is egy konteó-aranybánya, ha van energiád meg kedved, engem nagyon erdekelne😊
Klasszikus még a Disney logó körüli Mandela effektus, ami szerint Csingiling varázsolja a pontot az i betűre. Kicsit hiányoltam is a videóból.
En biztos vagyok benne, hogy lattam mar😂
Én is xd
Ez a logó létezett, de csak egy 14 perces rövid dokumentumfilmben jelent meg, amit az emberek nagy része valószínüleg elfelejtett, de a logót nem.
th-cam.com/video/dP3ElTbrSBc/w-d-xo.html
A 90-es években volt a családunknak egy vörös, néhol rozsda barna foltos, durván cigarettaszagú Skoda 120l 4 kerekűje. Legalábbis én így emlékszem rá... Fiatal voltam még akkor. Aztán sok évvel később mikor a családi ház eladásra került, akkor amikor pakoltunk ki belőle, a padláson régi fotókat találtunk és nosztalgiáztunk rajta kicsit, és hamar fel tűnt, hogy néhány képen amin az autó is rajta van, az nem ugyanaz. Mindegyik egy zöld Wartburg volt. Nagyon nem tudtam hova tegyem a dolgot, és még furább volt a dolog, amikor egy rokonom is így emlékezett rá. Később kiderült, hogy az autó amire emlékszünk az létezett, csak a vele kapcsolatos történetet felülírta a másikat (gondolom én).
Ez a történet röviden annyi, hogy az autó maga lopott volt és a mi garázsunkba volt tárolva egy ideig. Mi a rokonommal játszottunk benne minden felét napokon át, ahogy egy gyerek szokott. Egy éjszaka a rendőrök rontottak ránk tokostul és erre a pontra datálom ma már azt, amikor ez a két autó össze mosódott a fejünkben. Fura, de ha ma megpróbálok vissza emlékezni a wartburgra, egyszerűen nem megy, csak a kis rozsdás skoda ugrik be.
Nagyon jó lett a videó Dani, legközelebb már a Siddhartat elemzed :D fals emlékei gondolom sokaknak vannak, nekem egy cirádás óra kölök koromból, ami sose létezett
Örülök hogy csináltál erről videót. 15+ évig abban a tudatban voltam hogy az a fényes izé a Star Wars-ban lézerkard. Pár hónapja Nessaj is csinált egy reakció videót hogy egyes emberek mire emlékeznek másképp és ez a lézerkard/fénykard variáció is benne volt. Már akkor is rájöttem viszont ténylegesen a tegnapi nap bizonyosodott meg bennem hogy miért emlékeztem rosszul. 7 éves lehettem amikor kaptam karácsonyra egy olyan kardot és a bátyám is (addig a pontig nem láttam a SW-t sőt még azután pár évig sem) bekapcsolom és látom hogy ez gyönyörű kék színben világít, a bátyámé meg zöldben. Mondom hogy "de jóóóó egy lézerkaaard", (hiszen lézert már láttam egy-egy bizonyos film jelenetben ami volt zöld meg piros is) közben leesett az állunk a játekkardtól. A későbbi éveimben viszont megnéztem a SW 1-2 részét , többet és többször azóta sem mert a mai napig nem fogott meg ez a franchise de mindegy is. Tegnap viszont néztem egy filmbemutatót amiben volt egy bevágás a SW egyik részéből ahol valaki lézerkardnak nevezi miköben Yodához beszél és megértettem. Részben az én hibám, másik részben pedig a magyar szinkron stúdió hibája hogy rosszul fordította le a lightsaber-t. Az igazság megtudtával már könnyebb aludnom esténként. 😅
A lézerkard-fénykard tévedés onnan indulhatott, hogy mivel te is (feltételezem) fiatal vagy, így Anakin mondatára emlékszel a Baljós Árnyakból. Ott hívta Anakin lézerkardnak a fénykardot és emiatt sok fiatal gondolja azt, hogy így hívják, pedig fénykard az. Hogy miért mondta mégis Anakin lézerkardnak? Valószínűleg amiatt, mert egy távoli bolygón élt rabszolgaként és így csak hallhatott ő is róla és tévesen történt ez meg vagy ő emlékezett rá rosszul.
Jut eszembe, eredetiben mondja, nem az általad említett szinkron/fordítás miatt.
@@orsolyaballasy Nem csak Anakin nevezte az előzményfilmekben a fénykardot lézerkardnak. Az eszközt rendre így nevezik meg más szereplők is.
Nem tudom, mennyire illik a témakörhöz, de én Shakespeare Hamletjét is fel tudnám hozni, mint a Mandela-hatás egyik ékes példáját. Úgy vettem észre ugyanis, hogy bármikor, ha ez a dráma szóba kerül, szinte minden embernek rögtön az a kép ugrik be róla, amint a címszereplő egy koponyával a kezében azt mondja, hogy "Lenni, vagy nem lenni". Ez így nyilván nagyon lenyűgözőnek és izgalmasnak hangzik, a baj csak, hogy az eredeti műben egy egyáltalán nem így van. Hamlet híres monológja a 3. felvonás elején hangzik el, és ott még nincs nála semmiféle koponya. Az csak az 5. felvonás elején tűnik fel, amikor hazájába visszatérve találkozik egy sírásóval, aki egy friss sír ásása közben kihantolja Hamlet gyerekkori barátjának, a Yorrick nevű udvari bolond koponyáját, amit ő aztán a kezébe is vesz, és azt nézegetve az élet mulandóságán kezd el keseregni. Úgy tűnik, a színdarab ezen két, egymástól különböző helyre eső elemének valahogy sikerült a köztudatban összemosódnia, legalábbis sok különböző alkotásban láttam így ábrázolni. Ennek bizonyára az az oka, hogy amint már mondtam, ezek talán a mű legikonikusabb részei, így talán érthető, hogy azok, akik nem ismerik teljes egészében, hajlamosak összekapcsolni őket. Hanem azért mégis csak jó, ha tudjuk, hogy is vannak pontosak a dolgok, elkerülve ezzel a felesleges félreértéseket.
Sokszor filmekben (pl. a Lenni, vagy nem lenni? című Mel Brooks film), képeken is így ábrázolják. Vajon a legenda került a filmekbe, képekre vagy ezek terjesztették a legendát?
Ha már Star Wars: 1977-es Star Wars film, 1979-ben mutatták be a magyar mozik. Akkor láttam először. Aztán pedig az évek során még sokszor. Történt egyszer, hogy filmnézés közben döbbentem rá arra, hogy Luke nem szőke, hanem barna. Annyira meghökkentett ez a "felfedezés", hogy gyorsan körbekérdeztem a baráti köröm egy részét, milyen színű Luke haja. Voltak akik barnát mondtak, de többen voltak, akik úgy emlékeztek rá, hogy szőke. Ezután folytattam a kérdezősködést ismerősi, szomszédi körben, megkérdeztem kollégákat, ők hogyan emlékeznek és közöttük is jócskán voltak, akik szőkének mondták. Mindennek a tetejében, mivel külföldön lakom, meglehetősen vegyes ismeretségi köröm van, viszont az, hogy ki melyik országból, vagy éppen melyik földrészről való, nem befolyásolta azt, hogy jól, vagy rosszul emlékezett, mindegyikből volt mindenféle.
Szerintem az történt, hogy Luke egy nagyon pozitív hős, akiket általában rajzfilmeken, vagy filmekben szőkének jelenítenek meg. Engem nem csak az emlékeim, hanem még a szemem is becsapott hosszú éveken át, hiszen sokszor láttam már a filmet, mire rádöbbentem, hogy egy barna hajú fiatalembert látok, nem szőkét. Véleményem szerint egy sztereotípia befolyásolta ebben az esetben az emlékeket, illetve írta felül sokszor még azt is, amit a saját szememmel láttam.
(Csak zárójelben: Az emberszabású majmoknak nincs farkuk.)
Ez nem az odaképzelésről szól
Vannak olyan seszínű hajszínek ami a véleményen múlik, amire én rámondom hogy szőke, arra valaki más meg azt mondja, hogy egyértelműen barna. Plusz az időszakon is múlik, találsz Luke-ról olyan képet ahol határozottan szőke máskor pedig barna
@@deborafannyliki5621 Ez az odaképzelésről szól, ugyanis Mark Hamill haja - amin nem módosítottak a film kedvéért -, határozottan barna, senki sem mondaná szőkének, ha találkozna vele.
Szia Apu. Én mindenre nagyon jól emlékszem dolgokra. Ha valaki akinek adok a szavára kijavít az adott dolgoban (még ha rosszul emlékszik is) akkor én is úgy fogok onnantól arra a dologra emlékezni.
Egy újabb elmélet a Mandela effektusról:
Ha egy szimulációban élünk, akkor nincs itt semmi extra. Csupán mergelik a szervereket. Sanszos hogy új season fog indulni/indult a közelmúltban.
Köszönöm...
Egyszerűen nem hiszem el hogy mennyire sokan ráálltak erre a témára. 😃😃😃
Annyira, de annyira HÁLÁS VAGYOK neked ezért a videóért!! 💙 (Mennyi kommentháborút vívtam régen ugyanezekkel érvelve) :D
11 évesen eltörtem a lábam, azért nem tudtam menni az osztálykirándulásra. "Csak" 3 barátnőm állította évekkel később, hogy emlékeznek rá, ott voltam.😂 😂😂
Engem egy tanár látott azon az iskolai bulin, amire el se mentem.
Feleségemnek hiába mondom, hogy Mandela effektusa van, ő akkor is jobban tudja mi történt 2020 február 9. Reggel 8:42:13 kor😢 egyébként köszönet a videó ért nagyon jó volt el mélyülni picit ebbe a témába🎉
Tényleg vannak emberek akik másképp emlékeznek a dolgokra! Velem pont pénteken történt meg amikor az egyik osztálytársam megkérdezte tőlem, hogy "Te megcsináltad a házit?" erre én teljesen ledöbenve kérdeztem vissza, hogy "Volt házi?"
Én mindig ezt csinálom.
Köszi a videót. Következő téma legyen a dejavou, hasonló érdekes téma lenne, bár semmi köze a nethez..... Mondjuk ennek se olyan sok 😅
Nálunk a családban pont van egy ilyen eset.
Történt, hogy tizen pár évesen (kb 2006-7-8 környéke) elmentem kerékpározni, és 2 sarokkal feljebb sikerült elesnem. Én a mai napig úgy emlékszem, hogy a járdáról le hajtottam a fűbe, hogy kikerüljek valakit, viszont onnan már a magas járdaszegény miatt nem tudtam a járdára visszamenni és ezáltal elestem (enyhe agyrázkódás lett a vége).
Ez az eset pont egy Takarékszövetkezet előtt történt aminek van külső kamerája, és a balesetem után apumnak állítólag megmutatták a felvételt amin meg az látszik, hogy elengedtem a kormányt és ezért estem el.
Ma 2024ben még mindig kérdéses számomra, hogy akkor mi is történt ott valójában.
Ha nem ez az indexkép és a cím van a videón, hamarabb megnézem ezt a videót. Első 2 perc után tök érdekes téma, ezt végig kell néznem.
Azt hittem az indexkép és a cím alapján hogy valami újabb internet teória, hogy hamisítják a pokémont, vagy valami azzal kapcsolatos dolog. :'D
A majomnak volt farka a kepregényben, majd a rajzfilmben nem.
Lehet, hogy csak szimplán amiatt, mert elég nagy nyűg meganimálni egy farkat.
Hasonló okok miatt van pl a rajzfilmfiguráknak öt helyett csak négy ujjuk.
A Déjà vu jelenségről is meghallgatnék egy ilyen összeszedett videót! =)
Az "effektus" latinosabbnak, tudományosabbnak hangzik, mint a köznapi "hatás". Szerintem ezért mondják sokan így.
meg mert nem kell sokat agyalnod, ha angolról váltasz
Szóval az agy valójában csak egy nagyon kicsi részét tárolja el az információknak, és amikor visszaemlékezel, a többit csak kikövetkezteti. Kicsit úgy, minthoghya a telefonoddal csinálnál egy képet a kutyádról buksiról, és a tlefonod azt jegyezné csak föl hogy "buksi kutya ül a fűben" majd amikor meg akarod nézni a fotót, egy AI generálná azt lke neked olyan korábbi infók alapján mint "buksi kutya barna" vagy "ilyen egy barna kutya" stb. Ez nyilván hibákhoz vezethet, ha valami olyasmiről van szó, amiről nincs elég korábbi információ, pl egy politikus egy távoli országban, vagy hogy hogyan néz ki egész pontosan Monopoly Man.
Én konkrétan, pár évig emlékeztem arra, hogy az Én Kicsi Pónim: Equestria Lányoknak volt egy rendes befejezése (aki nézte/nézi, az sajnos tisztában van azzal, hogy a normális, kielégítő befejezést nem készítették el, ami a mai napig irritál) a részben a Dazzlings tagjai visszatértek, és mégegyszer, újult erővel kísérelték meg elfoglalni a világot. Egy dalt is énekelnek: az "It's The Pop!" Című zenét. Ami valóban egy, a Dazzlings által előadott zene, de megzenésítve nem létezik. Ennek ellenére mindenre emlékszek, el tudnám énekelni. Ezt követően Aria Blaze ( a lila lány) kivételével mind jó útra térnek. Ekkor betoppan Cinch igazgató (szintén egy gonosz szereplő) és leérettségizteti a lányokat, amin át is mennek, Cinch pedig... Egész egyszerűen eltűnik. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez pusztán az elmém szüleménye...
4:13 jó de ez csalás Dani, az előbb monoklis képet mutattál
A mi baráti társaságunkban is van egy ilyen: Egyszer Devouroztunk én felvettem megvágtam és van benne egy NaV merkúr bevetési egységes rész benne és mindenki arra emlikszik hogy a haverom azt mondta hogy: b...meg már megint hívnak de amúgy azt mondta hogy: megint hívnak és én is már hetek óta azt hittem de most néztem meg nem rég mert klippelni akartam
Szia Dani! Kiváló videó lett, mint mindig. Nem akarsz egy amolyan összefoglaló videót csinálni a most kialakulóban lévő MrBeast botrányról?
Szia! Erre az emlékezős dologra nekem van egy magyarázatom! Tegyük fel hogy van 10 ember akik emlékeznek valamire, de nagyon halványan és megfakulva, ha jön egy 11.-ik ember és ő azt mondja hogy emlékszik mindenre, és megosztja azt a 10 másikkal, akkor az a másik 10 ember is arra fog emlékezni mint a 11.-ik mivel átmosódik az emlékül! Sorry, csak igy tudtam megfogalmazni de remélem érthető!
Ezt a 9.percben irtam
Szerintem a pepe a békáról kéne egy rész
Majmos sorozat utálós! Amúgy jó! :-)
Számomra a legtöbbnek teljesen értelmes magyarázata van. Pl a monopoly karakter Mr. Penaut miatt emlékznek az amerikaiak monoklival, hisz egy mogyoró kabalafigurát alapban többet látsz, mint egy társast, és mindkettő a nagyon aktív 80-90-es évek iőszakának pörgős reklámidőszakában volt, így számomra ez egyértelmű.
Amire viszont a mai napig nem találok magyarázatot, az, ami itt elő sem került, pedig nagyon híres, ez pedig a Kazaam, Shazam rejtély. Azaz, hogy a 90-es években volt egy film Shaquille O’Neal főszereplésével, a Kazaam a szellem. Azonban sokan (köztük én is) emlékeznek arra, hogy volt egy másik film is ugyanebben az időszakban, az pedig Sinbáddal a Shazam. És az is, hogy mindkettő ugyan az a témájú, azaz egy aladdin feldolgozás. És itt nem az van, hogy az egyikre vay a másikra, hanem mindkettőre, konkrét jelenetekkel, amik sosem voltak. Én ezt többször felhoztam amikor az azonos témájú filmek merültek fel, (pl mars mentőakció, vörös bolygó), és egyszer valaki szólt, hogy az egyik film nem is létezik. Úgyhogy erre egyszerűn nincs magyarázatom. (különösen, hogy sinbad egy humorista, aki mo-on szinte egyáltalán nem simert, így teljesen rejtély az egész).
Dani! Én nekem van egy olyan régi emlékem, hogy azt a majmos mesét néztem nagyimmal, és körbetekerte a farkát a teste körül, hogy ne fázzon a hideg esős időszakban, na és én erre tisztán emlékszem. Furának tűnik most, hogy részese vagyok ennek az effektusnak/hatásnak. Ehh, a lusta animátorok lehadják a farkát, ejnye bejnye
Valamikor tavaly láttam egy videót erről a dologról, eléggé hasonlít a videó még a felsorolt példák sorrendje is ugyan az kb... vagy csak a "Mandela effektus" miatt emlékszem így? :O
Köszönöm nagyon jók a videók :)
Semmi extra csak Glitch minden játékban van 😂😂😂
Azta mindenit, szerintem pedig csak annyi hogy az agy hihetetlen jó a behelyettesítésben, tökéletes példa a monokli ami csak össze veszik a gazdag arche típus stereotípiával amit mesékben láthatunk vagy régebbi filmekben. Az emberi agy nagyon szeret felismerni patterneket és használni azt. Legtökéletesebb és egyszerűbb "plda h04y 3z1 1s e1 tud8$ 0lvasn1", hiába némelyik karakter még megközelítésre se hasonlít a betűre amit kiolvas az agyad, mert pattern recognition.
Persze a videót még nyilván csak félig néztem végig tehát takarodok vissza végig nézni, csak muszáj voltam leírni, hali!
5:02 Bay Éva ott volt állítólag. És itt van az elhíresült esetről egy kis interjú.
th-cam.com/video/wgE9uN2yzdo/w-d-xo.htmlsi=-q9plkG6t4S-obyB
C3PO lábát hiányoltam, nyilván ott is érthető, hogy a legtöbb ember úgy emlékszik, hogy teljes egészében arany színű volt és nem emlékeznek rá, hogy az egyik lába szára(ha jól rémlik akkor a jobb) az ezüst volt. Talán még annyi magyar vonatkozású Mandela effektus van bár ezt nem láttam másnál sem ez csak saját megfigyelés, hogy ugye sokan a Forma 1-ből emlékeznek rosszul Baumgartner Zsolt pontszerzésére és keverik össze az egy évvel későbbi amerikai nagydíjjal és jönnek azzal a dumával, hogy nem is indultak annyian, hogy ne szerezhessen pontot ahelyett, hogy utána járnának az akkori pontozásnak.
Amúgy jó, hogy az újabb, és a régi intró van kombinálva mostanában.
Amúgy nekem a Pikachuval volt Mandeala hatásom, aztán a testvéremmel meglepődtünk, hogy nem is úgy néz ki a Pikachu farka.
Menő a Fart Zone tábla! :D
6:42 Szóval valahol a Wolfenstein vagy a Man in the high castle létezik. KIRÁLY
Sokszor találkoztam a Mandela effektussal, például az iskolában amikor a tanár úgy emlékezett, hogy adott házit, mi diákok pedig úgy hogy nem. A világunk tele van rejtélyekkel...
Nekem ami ilyen saját mandela emlékem az az, hogy a Berserk animének volt szinkronja.
Én emlékeztem rá, hogy kiszabadult, arra is hogy elnök lett, meg, hogy a 80-as 90-es években sokszor szerepelt a híradóban, Panorámában. Aztán sokáig nem is hallottam róla. Amikor hallottam, hogy meghalt, én is meglepődtem, hogy most? Már 1990-ben se volt fiatal. De hamar beugrott, hogy addig tényleg nem hallottam a haláláról.
De én is emlékeztem meg nem történt eseményekre, volt, hogy két esemény később összemosódott, volt, hogy valami tényleg megtörtént, de rosszul emlékeztem.
Fiona szerintem tényleg csak rosszul emlékezett, aztán mikor másoknak elmesélte, hát ők is "emlékeztek".
Valami tudományos tv műsorban képeket mutattak embereknek, hogy emlékeznek-e erre az eseményre? Nagy nyilvánosságott kapott, történelmi események voltak. Persze, hogy emlékeztek, részletesen meséltek róla. Csak a fotók manipuláltak voltak, tehát nem úgy történtek az események, ahogy a fotón volt, de az emberek mégis a fotókon lévő dolgokra "emlékeztek".
Eljátszottak egy rablást, jöttek "rendőrök" és kikérdezték a tanúkat. A tanúk közt volt egy hangadó ( beépített ember) aki jó hangosan bekiabált, hogy egy piros kabátos alak volt a rabló! Innentől kezdve, mindenki látta a piros kabátos rablót, pedig nem is volt rajta kabát! De semmilyen piros ruha sem!
Az oktogoni lövöldözésnél szemtanúk teljesen mást láttak, mint amit a rendőrség később megállaított. Akkor vagy a rendőrök, vagy a tanúk hülyék voltak? Nem, csak a tanúk addig fel sem figyeltek a lövöldözőre, amíg elő nem vette a pisztolyt.
Amikor tegnap elmentél otthonnról, bezártad az ajtót? Persze, mert mindig bezárod. De tegnap vagy esetleg ma biztosan bezártad?
Ez azért lehet, mert az agy a nagyobb tárolási kapacitás érdekében csak egy nagyon kis részét jegyzi meg az információknak, a többit pedig úgy következteti ki a korábbiak alapján.
Ráadásul az emlékek is sérülékenyek ilyen téren. Minden egyes felidézés alkalmával összekapja az agy a több helyen tárolt részleteket, azután pedig újra eltárolja - kiegészítve az esetleges új morzsákkal, amik az emlék idejében még nem voltak. És minden felidézés és újratárolás folyamán torzul egy kicsit. Valószínű evolúciós okai vannak hogy így működik (nem a részletek a fontosak, hanem a nagyobb kép, ami az adott szituációhoz tartozik)
Érdekes lett volna a jelenetek közt legalább egyszer ruhát cserélned.
Mert ez is egy hasonló jelenség. Magyar filmekben is játszanak ezzel a jelenetek közti ruhacserével.
Egyszer olvastam egy kísérletről ahol memóriát teszteltek ismert és ismeretlen környezetben összevetették szem mozgással. Arra jutottak ,hogy még az éles látó térből bejövő információ felét is az agy figyelmen kívűl hagyja és be helyettesít korábbi emlékekből.
Nekem most az a mandela hatásom van, hogy ezt a videót már láttam valahol :) Várjunk az inkább déja vu :D
Én úgy emlékszem erről a témáról volt már videó. Like akinek szintén ilyen emléke van
Én a legtöbb dologgal kapcsolatban csak arra emlékszem, hogy mások ezt mondták, pl. sokszor idézik a Lúkénvokazapádot. Viszont ha már itt tartunk, te vagy tévedésben, ha erről úgy gondolod, hogy csak rosszul emlékezés lehet. Egyrészt rengeteg szinkron van, másrészt rengeteg verzió van a filmből is. Amik máshogy vannak vágva, más jelenetek vannak benne, máshogy vannak a jelenetek, mások vannak a jelenetekben. Szóval nagyon könnyen lehetett ilyen szinkron, és akkor még nem vettük figyelembe az összes narrátorosat se...
A sportvilágban is van egy jó példa a Mandela-hatásra, igaz ez csak a magyarok körében népszerű (érthető okokból kifolyólag): Baumgartner Zsolt F1-es pontszerzése Indianapolisban. Sokan úgy emlékeznek, hogy Zsolti az elhíresült 6 autós versenyen szerzett pontot 2005-ben, pedig valójában 2004-ben történt ez, ahol szintén kevesen, csak nyolcan fejezték be a futamot. Biztos, hogy az emlékek összefolyása miatt alakult ki ez a téves információ, de ez is egy érdekes példa erre a jelenségre.
Amúgy észrevettétek hogy a fart zone felirat színe változik a videóban?
Igen, ügyesen kiszúrtad te is! Ez azért van, mert bele van építve egy relé ami színváltoztatással jelzi a valóságban bekövetkezett fing effektust.
Szia Dani! A következő nezlegendák szólhatna az “Emese sötét titka”című videóról
X akták mekkora részt csinált ebböl basszus,nagyon jovolt
Ez a lélek váltás mikor egy tesben le cserélődnek a lelkek. Az emlék a testben és a szelemen is meg marad. így a frissen be költözött lélek is úgy emlékszik mintha le élte volna mind azt amit a másik....
Az istenek adják a látomásokat a szellemekről mivel egy szellem kisebb mint az agyunk.
Akiket az istenek irányítanak teljes kontrollal azok nem emlékeznek vagy csak részlegesen és lehet hogy titkolni fogják mert nincs értelme annak amit tettek. Számukra nézve negatív. Az isten be avatkozik és irányítja a világot ha az rossz irányba halad…
Tehát ha valaki korrupt akkor sem menekülhet főleg ha a világ sorsát tudja egy picit befolyásolva az Anarchia felé dönteni.
De van tömeges is itt mandela hatásnak írja le tulajdonképpen arról van szó hogy egy zene számban egyetlen szó megváltozik az egyik napról a másikra de még kazettán is ez pedig az istenek idő utázási képessége.
Az már csak maximum az emlékeinkben van meg úgy vagy vannak el tűnt művek is vagy bármi az isten vissza utazik az dőben és elveszi azt.
Amióta létezem ismerem az isteneket démnokat még ember létem előtt óta mind végig itt vannak velem.
Szimplán több ember azért nem emlékszik mert nem érdekelte a dolog és ezért elfelejtette vagy nem látta nem ismeri stb.
Van egy elég érdekes mandela hatás. Van a Shrek 2 ben (angol verziós) egy zene amikor a tündérkeresztanya énekel a bálon, mindenki úgy emlékeznek rá hogy a címe:
" I need a hero" pedig nem :D az eredeti címe a shrekben Holding out for a Hero. Szerintem érdekes mert tik tokon láttam és én is azt hittem hogy az a neve. :D
Egyébként a multiverzum létezését két elmélet is segíti. A húr elmélet és az örök infláció elmélet.
De tegyük fel hogy létezik a multiverzum. Ettől függetlenül ez sem ad bizonyítékot arra hogy képesek az emberek vagy bármilyen anyag át kerülni az egyik univerzumból a másikba.
Szóval a hibás emlékezet még így is esélyesebb :D
5:04 csak én hallodtam félre valamit?
Szia Dani! Ha már legendákról van szó, a 009 Sound System és azokat a zenéket használó videók megérdemelnek egy videót?
A Világban egy dolog ami biztos az a VÁLTOZÁS.
Menő lett volna ha egy hosszabb videóbejátszás után másik pólóban folytatod 😂
Megvan mindenkinek az, hogy régen a disney mesék elején, még a logó előtt, be volt vágva Mickey egér, ahogy ott a hajó kormányt tekergeri. Én úgy emlékeztem hogy neki volt egy hózentrógere vagy kantáros nadrágja, de értitek, hogy ilyen pántjai voltak a ruhájának. Pedig nem is.
Már látom az embereket: “Csak azért fordítod így mert egy másik univerzumból jöttél„ 😂🤦♂️
Valaki elmagyarazna, hogy ha fizetett promociot tartalmazz a video, akkor miert van a video alatt 4 reklam?
Hogy 2 helyről jöjjön a pénz
@@itsyourbuddychris ez etikailag nem helytelen? 😀
@@PilaBereg nem
@@itsyourbuddychris csak fura.
Szia Dani. Mikor lesz szó a legeslegeslegnagyobb Magyar paródiáról... Az Ekekapa Vidszaránt c. Mesterműről beszélek
Én úgy emlékszem a Clean Bandit - Symphony számnak volt egy olyan klipje, ami rajzolt volt és sündisznók voltak benne, akik a zene ütemére mozogtak. De sehol se találom a youtube-on. Lehet még a rendes vidóklip kijötte előtt volt egy ideiglenes és lecserélték és nem maradt fent. Vagy egy másik zenének a klipje, csak nem tudom melyik az. Ha esetleg valaki tudja, köszönöm! 😄
Szia Dani a Disney féle rajzfilm logó amikor a tündérkeresztanyó varázsolja azt az ívet és mégsem... lemaradt. Na de az internet világa előtt, emlékszem másolt DVDn volt és legközelebb mikor megnéztem vártam és nem volt úgy ezért az összes DVDt átvizsgáltam de nem találtam meg azt a változatot. Szerintem ez egy trükk volt.😅 De tagadják a Disneynél
Bözsi nénis videó is ilyen (legalábbis nálam)mert ezelőtt a kommentig úgy emlékeztem hogy a fiú úgy mondja hogy”Bözsi néni itt a tyúk” közben soha nem mondja egymás mellett a kettőt (csak hogy kicsit kapcsolódjon ehhez)
Ez olyan mint amikor elmondatják veled tízszer hogy fehér és utánna rögtön felteszik a kérdést mit iszik a tehén? Azt legtöbben rávágják hogy tejet. Meg szerintem a pletyka is beleszól meg vannak a bizonyos Binladen én emlékszem hogy 911 után egy évvel kb 3 havonta lement a hírekben hogy meghal vagy elfogták stb.. lehet a Mandela temetés is ilyen alapokra épül
Épp nemrégiben néztem egy podcastet, amiben az emberi emlékezés volt a téma, és az azzal kapcsolatos tudományos kísérletek. A lényeg amit én leszűrtem belőle, hogy az emberi memória kicsit sem úgy működik, mintha egy videót rögzítenénk valami adathordozóra. Az emlékezetünk valójában nagyon megbízhatatlan, és könnyen befolyásolható. És vannak olyan befolyásoló tényezők, amik miatt tényleg mindenki rosszul emlékszik egy adott dologra, eseményre. Ebben a videóban sok olyan dolog visszaköszönt ami teljes mértékben összecseng az agyunk működését vizsgáló kísérletek eredményeivel. Nincs ezekben a dolgokban semmi természetfeletti, vagy scifi, egyszerűen így működik az agyunk.
Volt még Mandela-effekt: Disney mese intrója, amiben Csingiling is szerepelt.
Nagyon jó a videó.De már kezdtem meg rémülni mikor a Covid és a mikróchipek kapcsolatáról kezdtél el magyarázni.Kérdés ha már Mandela hatás.Daninak a szemüveg lencséjén van két pont vagy nincs.Eddig is volt?Várom a következő videót.
Emlékszem annó a ponopolyról láttam egy videót ahol említették ezt a monoklis cuccot. Amikor ezt a videót néztem, emlékeztem, hogy elvileg nem volt monoklija, de mégis úgy élt a fejembe mikor néztem a videót, mintha lenne monoklija
"Dani vagyok és ez itt a Leet" :D
A SW-s részt nem vágom. Én mindig is tudtam és úgy emlékezem, mert úgy volt logikus a párbeszéd. Azért lett a "Luke én vagyok az apád", mert az eredeti szöveg önmagában, hogy "Nem, én vagyok az apád" nem idézhető értelmesen.
Meséltek egy olyat, hogy volt egy olyan közös emlék, hogy Oppenheimer 50 éves kora előtt öngyilkos lett, hogy ezzel elvileg volt is valami műsor.... A sok kamuhír világában egyre több ilyen lesz, attól tartok.
VSauce, Michael here... Ja, nem :D De majdnem... köszi Dani :D
Hát ha valakinek ez jut eszébe rólam, az megtiszteltetés ❤️
Üdv! Amire megesküdnék az emlékem alapján az az hogy '92-ben Tetriszt játszom este a nagynéném ágya szélén ülve, (mert kivételesen ott aludhatok) egy Nokia 6630-on! 😂😂😂
M.A.S.H .... úgy emlékeztem, hogy Sasszem el tud köszönni Tappertől azután hogy Csókszájjal és Klingerrel el kell menniük a frontra (ez ráadást egy másik rész bőven korábbról)... De nem.. Trapper elmegy, Sasszem pedig épp akkor érkezik meg Tokióból nem tudták elérni, hogy leszerelték a barátját és elindult a reptérre.. és jön az új sebész akiért rohannak ki mert hátha elérik akkor Trapper gépét is, de lekésik ... Illetve én úgy emlékeztem, hogy Blake ezredes küld otthonról levelet... Sose ért haza, Radar a rész végén jön a hírrel, hogy lelőtték a gépet és nincs túlélő... És én az eredeti emlékeim alapján kerestem a sorozat részeit sokáig...
Sőt, tkp. jól működik az agyad, ha racionális módon feltételezi, hogy például a majomnak van farka, vagy bizonyos dolgok esetében másra asszociálsz, sztereotipizálsz, stb. Igen, ez létre hozhat téves emlékeket, de sok esetben ezek a mechanizmusok segítik a mindennapi életet.
Ezt nem.hiszem el😮 nagyon sok dologra emlékszem úgy,ami téves.
Pepelore? Mikor? :)
Algoritmust támogató komment.
Anyám tuti másik dimenzióból jött... mindenre máshogy emlékszik 😂
Számomra a legnagyobb Mandela hatás az, hogy a Magyar Vándor egy jó film volt.
nem csinálsz a Stanley Parable _ből
Most akkor nem is létezik a 6-os 9-es videó?? Nem értem. Ami van a neten, az nem az eredeti?
Nem, az egy paródia
Direkt megcsinálta valaki. Azért egy lottóhúzást stúdiókamerával vesznek fel... Nem kaputelefon minősége lenne...
@@PeetZee Ez attól függ, milyen forrásból sikerül megtalálni. Ha VHS-ről digitalizálnak vissza egy filmet annak is kaputelefon minősége lesz, pedig azt se azzal vették fel.
@@PeetZee Az oké, látom, hogy nem eredeti, de hol van az eredeti? Mert én emlékszem, hogy láttam :D
Nekem van Fruit of the Loom pólóm, szóval tudom hogy nincs és soha nem is volt rajta bőségszaru
Ja amúgy internet detektívek megkeresték a legrégebbi licenc papírokat még rendes papír alapon akkor sem volt rajta szaru ....
Like, ha te is a Legendáról (krva szádat, hány fokos?) szeretnél Netlegendák videót! 🥃🥃🥃
Szia Lajos
CSavarjunk még egy kicsit a luke én vagyok az apád sztorin:
/watch?v=GQ1mmkKb_BQ
Maga a szinkronszínész (ugye Vader hangját más adta) is úgy emlékszik, hogy eredetileg azt kellett volna mondania, hogy "Luke, én vagyok az apád". Valójában, ahogy a videóban is látható, a szövegkönyvben összesen csak annyi van "én vagyok az apád" :)
Lehet, találtam egy magyar példát, amit szeretnék megerősíteni vagy megcáfolni végre.
Biztos sokan emlékszünk a kalózos-vetélkedős Kölyökklubra az rtl-en. Anélkül, hogy utánanéznétek, irjátok le páran, hogy mi volt a neve a szőke műsorvezetőnek, aki Ördög Nóra előtt vezette a müsort.
Pap Rita?
Utána néztem közben, csak arra emlékeztem, hogy Rita :D
@@koltoreszeg146na pont ezt a választ vártam 😁
Na annyi a lényeg, hogy észrevettem, hogy a közvetlen és viszonylag tágabb környezetemben is Papp Ritára emélekeznek Jónás Rita helyett. Úgy érzem, rögtön az első válasz igazolta is az elméletemet 😁
na pl ezért használok mindenhez install guideokat ha új laptopom van pl van ami pl csak arch alat tud értelmesen müködni
az én Mandela effect em
A top gunba nem ice man mondja hogy az "egod cseket ér de a tested nem váltja be maverick" hanem az ezredes