Matolcsy György teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 21 มี.ค. 2023
- A jegybankelnök szokatlan őszinteséggel beszélt arról, hogy az infláció letörése időben megkezdődött, ám a kormány a gázra lépett, amikor kötelező lett volna fékezni, emiatt elvi ellentét alakult ki közte és a kormányzat között. A Fidesz továbbra is kizárólag a szankciókat okolja az infláció elszállásáért, miközben azokat maga Orbán Viktor is rendre megszavazta. Arról szintén nem akar tudni a kormány, hogy bizony már a kovid-válság helytelen kezelésével megágyazott a jelenlegi gazdasági problémáknak.
Minden szava aranyat ér! A munkájáért csakis köszönet illetheti!
🙏
Az egyik legnagyobb!!...ilyen emberek kellenek abba a csodálatos épületben! Szebb jövőt!!
Többnyire csak ilyenek vannak ott, mert a többiek be sem járnak, szerintem most is jó ha 10en bent vannak.
❤
Jah, ilyenek kellenek, csak ha 199ből csak pár ember jut mandátumhoz, akkor a Fidesz hatalma Örökkön örökké fog tartani. A MHM-nak ismeg kell értenie, hogy hogy lehet leváltani a rendszert. Ikyen szép beszédekkel sajnos nem.
@@MrPekka2002 ezek arra jók, hogy erőt adjanak nekünk embereknek, mert a váltást nem az a maroknyi ember tudja átvinni, megcsinálni, hanem csakis mi egyszerű emberek. Orbán nem tehet mást mint amit diktál neki a pénzügyi világuralom, mert anno bizony a Schwab féle elitneveldében besatuzták a tökét. Ha az emberek nyomatékosítanak, "mernek" nyomatékosítani, akár polgári engedetlenséggel, akár peticióval, akárösszefogással, bármivel, de határozottan, következetesen, az ellen a schwabbogarak sem tudnak semmit tenni!!!
Apáti István egyre jobban a kedvencem lesz.
Nekem már évekóta az
Nem értem miért nem jut el ez az emberek tudatáig!
@@Fabian-wg2gc ha nem veszed észre akkor inkább ne is próbáld megérteni.
Különbözőek vagyunk.
Ezt kéne leadni a Hír tv-n, M1-en, Tv2-n, Kossuth rádióban, stb...
Ó, csak nem képzeled, hogy ezt Orbán megengedi! Ő csak mindenhol fényezni szereti magát, az igazságról hallani sem akar!
Dr.Apáti István egy hatalmas magyaros virtuális ölelés ezért a derék kiállásért a magyar emberekért... Bravó... Hajrá Mi Hazánk.
Na ez megint tetszett. Az ilyen és hasonló felszólalásokért vagyok hajlandó a MHM-ra szavazni. Köszönöm Apáti képviselő úr.
kár hogy aztán rendre a tolvajkormány mellett szavaznak a mihasznák. xD
@@laszlonagy3034a következő választáson majd elvalik.
@@laszlonagy3034 Te miről beszélsz?
@@laszlonagy3034nincs igazad, mert ami az állampolgárok érdekeit segíti azt szavazzák csak meg!
@@ferencelias4682 Vicces vagy.
Apáti úr megint megőngyilkolta őket az igazság kimondásával mindezt a legjobb humorral!!! Hajrá MHM és csak a NEMZET!!!
Igen s igen , de még nem eléggé !
Nem vagyok MHM-es (sem balos, sem fideszes), de ez a felszólalás fantasztikus volt! 👏👏👏
S minden adatot fejből! Nem semmi.
Óriási, gratulálok István!
Bravó 👌🇭🇺 Minden Magyar Embernek hallania kéne ezt a felszólalást
🤣🤣🤣
Nagyon köszönjük ezt a felszólalást! Hajrá Mi Hazánk!
Székelyesen szólva : Ez már döfi....., illetve kiváló !!!!
Gyönyörű felszólalás volt! ❤Végre igaz MAGYAROK is vannak a parlamentben! Köszönjük, hogy képviselnek minket, köszönjük Mi Hazánk!❤
- Well, yes that was beautifull . - fideSS = 19 pont , M.H.M. = 1 híján 20 pont , - megsúgom önnek, - az igaz magyarok már rég nem élnek a Magyarország nevű fideSS/orrBÁN Zrt. Konglomerátumban . Jó egészséget kívánok mindenkinek. ......... from : 2034 Aus/ '. Alexandria Parade (S.Coogee)SY.,NSW.
@wonder De nem is a volt kommunista emberkék. Abból sikerült egy kommunizmus ellenes pártnak lennie a fidesznek, aztán a tanár törvény tervezettel vissza térünk a kommunizmusba. Ennyit a nagy szabadság harcosokról.😅
Igaza van dr. Apáti Istvánnak! Nagyon bátran kimondta az igazat! Köszönjük, hogy védi a magyarokat!
Ez megint király beszèd volt hajrá Mi Hazánk
Nagyon szeretném már valamelyik miniszteri poszton látni Dr Apáti Istvánt, úgyhogy hajrá MHM!
Induljon jövőre karácsony helyére szeretnénk ha ő lenne jobban vezetne az biztos
@@andrasnelakatos6071Neeem, rá az egész országnak szüksége van, nem csak egy városnak. Minimum belügyminiszter.
@@adriennszabo5205
Magam is arra gondoltam. Biztosan nagyobb rend lenne , mint most.
Minden szó igaz ami elhangzott 👍👍👍👍👍👍👍 rabló tolvaj országban élünk! MHM👍
Ritkán szoktam ilyet mondani de ez zseniális felszólalás volt ebben minden benne volt 👍👌👌💪👍👌 !
Kevés politikus egyike aki tudja miről beszél,és jól beszél!
Amíg meg nem választod
@@gyulapatai9062 ezeket nem fogják engedni! Ez egy nemzetközi összeesküvés felgöngyölítésének a kezdete lenne! Már most arról beszélnek egyfolytában! Emlékszel Szaniszló Ferencre, hogy egyszerre csak hogy eltűnt?!
@@aranykert - mi van most vele? Nem figyelem mostanaban, sok a melo
@wonder persze, mi más lehetne!
Nagyon szép beszéd volt!! 👌🏽
Látszik,hogy okos emberek ülnek a Mi Hazánkba. Mert,minden épeszű ember tudja,hogy ez nem normális ez az infláció.
Persze, hogy nem normális az infláció. Ennek egyetlen oka van: Ebből finanszírozza a nagytőke a háborút.
miért, mi van még ami normális?
@@aranykert Én.
@@jakabgipsz4788 hát ha te 'mi' vagy, akkor jó!
Mindenben igaza van a Mi Hazánknak!
Igaz !!!!!!
Csakis az igaz, ami igaz!
Az a baj hogy nagyon raszísták sajnos ezt nem szabadna
@@babicsmaria7796 Ki a rasszista? Mert nem a mi hazánk!
@@tomeet30 A mai felszólalása Duró Dorának felháborító Igen sajnos sokan a jobbikból is át mentek
Bizony a Covid hisztéria szolgalelkű kiszolgálása a magyar nép ellen elkövetett bűntett volt. A kötelezővé tételének áthárítása a munkáltatókra, pedig a legundorítóbb politikusi sunyiság.
👍👍👍!!!
Ki kellen vizsgálni az ügyet alaposan... az biztos.
Így igaz!
Azért a mainstream többség vaksága is kellett a vakcina bizniszhez. Tömegek hipnotizálása történt, csupán egyetlen módon, a félelem fenntartásával, hiszen az egoista fogyasztói társadalom ál értékeibe kapaszkodó ember a tyúkszaros életét félti a legjobban. Nekem akkor sikerült a masszán túl látnom. Kiváló beszéd mint mindig . Remélem minél több ember szemét felnyitja. Bizony, a korszerűsítéshez milliókra van szükség, de sajnos a földekhez is. De lennék Ludas Matyi!
Öket is börtönbe kell zárni a munkáltatókat minden igazgatót
Le a kalappal, nagyon összeszedett, sokoldalú felszólalás volt! Köszönöm!
Basszus kerüljetek már hatalomra, most 42 vagyok,meg jó esetben van még ugyan ennyi, szeretném megérni hogy rendet tesztek ebben az országban.... hajrá mihazank,👏👏👏
Önök csak a sikerért felelősek! ...... Majd mikrofon kikapcs. !!! Véletlen lenne?? Nehogy valaki is rájöjjön a trükkre... 😆😆 Apáti István képviselő úrnak jár a Respect👍
Ha szembesitik Őket a kőkemény igazsággal, akkor a házelnök szerint az már személyeskedés.
A Mi Hazánknak Mozgalomnak köszönjük a munkáját!
Ember nem kellenek az akkumulátorgyárak a magyar embereknek.
Tisztelet,és köszönet Dr Apáti István Úrnak ezért a folyamatos őszinte ki állásáért a Magyar emberek érdekében!Mint mindig ez a felszólalása is igazság feltáró volt,csak gratulálni lehet hozzá!
Egyetértek! Remek felszólalás! Gratulálok! ❤❤
Nagyon köszönjük Apáti Úr! Sajnos szegények vagyunk,köszönöm,hogy mellénk állnak! Sajnos a MHM -on kívül,egyetlen politikus nem foglalkozik a szegényebb réteggel, soha nem foglalkozik,a legtisztességesebb munkás emberek nagyon hátrányosan élnek,élünk!
Gratulálok dr Apáti István úrnak! Ez a beszéd megint ott volt👍
Köszönöm szépen!
Sokadjára történik az a ritka jelenet a parlamentben hogy csend van, hallgat mindenki lapítanak mint szar a fűben
"hallgat mindenki lapítanak mint szar a fűben" Tudod miert ? Mert csak Paran vannak Jelen a Kormanypart RESZERÖL !!! Ezert nem adnak Sohasem PANORAMA kepet az ÜLESTEREMRÖL !!! "Cogito ergo sum" Üdvözlettel !
Az égvilágon senki sem lapít. Ha másnak nincs bekapcsolva a mikrofonja, konkrétan ennyit lehet hallani egy bekapcsolt mikrofon mellett.
@@peterrago2998 akik állandóan bekiabálnak amikor negatív kritikát vagy valótlant mond aki éppen beszél azoknak sincs bekapcsolva a mikrofonjuk nem is kell mert gyönyörűen hallani ahogy hőbörögnek
Itt mimdenki hallgat!
Maradjatok ilyenek örökre!💗
🙏
Hát valahogy így kéne müködni a Magyar Parlamentnek !!!!! Respekt !!!!!!
Csak így tovább Mi Hazánk mozgalom! 🇭🇺
Nagyon jól harcolsz István! Gratulálok!👏👏👏 Csak így tovább! Hajrá Mi Hazánk!!!
Köszönjük. Ezért szeretem az MHM-et. Önök a népet képviselik. Gyönyörű felszólalás volt. Ezért szeretném megölelni.
Ez szuper és nagyon összeszedett volt, tényleg a magyar emberek mondanivalója lett végre közölve velük!!!
Hatalmas tisztelek Nektek Mi Hazánk, Istenek vagytok!!!
Azt sajnálom h nem sokkal korábban alakultatok, de remélem hogy nem későn!
Ha a beszédeiteket mindenki meghallaná, akkor 100% hogy 2026-ban Ti vezetitek az országot, de szintén remélem hogy ha nélkül is!
Csak így tovább, fel a győzelemre!
VEGRE VALAHARA MEGELJUK AZT HOGY ERRE LESZ VALASZ MAGYARAZAT???
.NEMBAJ
VEGEN CSATTAN AZ OSTOR !!TURELEM ROZSAT TEREM!!!!
👏
Végre egy igaz párt,aki nem csak mellé beszél és addig vagy jó míg meg szavazod.
Hajrá így tovább,ne hadjátok magatokat.
A leg szimpatikusabb párt ti vagytok.
Hajrá Mi Hazánk
@@gyulapatai9062 Ezek a kolostordisznó kis csicskái, mostmár őket is fizethetjük..
Nincs értelme vitába szállni. Őn így gondolja én így gondolom.
Hiszek bennük,! Esélyt inkább nekik adom,mint ahogy tettem a szavazáson.
De akkor miért a hallgatás Debrecennel kapcsolatban?
Gratula, és nagy ölelés ezért a frappáns felszólalásért.Csak így tovább csak a Nemzet a Magyar emberek mellett.
Hajrá Mi Hazánk!!!!
Igazi politikus aki a nép javát akarja ☝️❤
Azokkal nagyobb a baj, akik a javainkat akarják! Belőlük van a több 😅
Kiváló beszéd! Köszönjük!
A beszéddel még nem sokat érnek a Magyar emberek.Tettek kellenének!!
@@raczrobert9452 Hát ja, de nem rajtuk múlik
@@raczrobert9452 A Fidesz megtette, mert hatalmon van a félrevezetett emberek jóvoltából!Kormányozni a hátsó ülésről nem lehet!
@@raczrobert9452 a MHM beszédeken felül végez érdemi hàttérmunkàt! 2/3 ellen meg a cinikus kormàny ellen tényleg borszasztó nehéz lehet, még a jóindulatú balos képviselőkkel is együttérzek néha, mikor csak hazug politikusokkal tudnak vitatkozni!
@@raczrobert9452 A tettek az emberek kezében vannak, ha a Mi Hazánkra szavaznak!
De gyönyörű beszéd volt!!!Ez kell ide végre van aki ki meri mondani és nem csak mellé beszel!Igaza Magyar hazafi gratulálok és egyben köszönöm is eme szép gondolatok ki mondasat!Hajrá MHM!
Szia István csak így tovább sok sikert kívánok neked mhm veled vagyunk 🕊️🌹ez így igaz amit mondasz 🕊️🌹
Már a felvétel felénél éreztem, hogy ez egy alapos, egyben zseniális beszéd volt Apáti úr részéről. Annyira nyilvánvaló, hogy a lakosság egyre ellehetetlenített helyzetbe való hozása a cél. És igazából ennek a kormánynak semmi szüksége a népre. Úgyis viselkednek vele, mint a kapcaronggyal.
Épp csak annyira Magyarkodnak, hogy úgy tűnjön, hogy minket képviselnek. Közben pedig szépen lassan pontról pontra megváltoztatták pld. a munka törvénykönyvét, amit azért hoztak anno létre, hogy a munkáltató ne zsigerelhesse ki a munkavállalókat. Most már ez is a munkáltatókat (zömében multikat) szolgálja...
Nagyon igaz volt minden ebben a hozzászólásban is.
Köszönet érte! Respect!
A ház elnöknek is fájhat az igazság. Apáti ur teljesen korrekt és őszinte felszolalasa nagyon tetszett,és világos érthető módon volt megfogalmazva.
Minden szava igaz Apáti úr!
Jól jellemezte a Zsidesz eddigi Nemzet gyalázó és egyben kizsákmányoló politikáját! Hajrá MHM!
Lehet büfögni balos Gender fejű népség!
hajrá MHM!! köszönjük Apáti képviselő!! ❤🤍💚
Igazi őszinte,egyenes beszéd volt.
Hatalmas gratuláció!
Igen Tisztelt Apáti István barátunk !
Az iménti előadásod ismét remek s kitünő volt s csak igy tovább , vagy is ne kiméld a brigantinokat akik miatt szenved a hazánk nagyobbik hányada . Vallanám üsd vágd őket a sajátságos vérbeli stilusoddal ahogy ezt már annyiszor meg is tetted a számosokkal szemben , akik igen is hazánk kifosztói.
Teljesen igaz, osztva minden platformon.
Köszönöm!🙂
Mi is rájöttünk, hogy a mese a hosszútávú szuper szerződés az oroszokkal energiahordozókra, ahogy az ún. szankciós infláció is.
Kèt dolog lehetséges az Orbánék már megint hantáznak, vagy az érdekérvényesítése a magyar kormánynak gyenge! Az Oroszok azt hiszem ki használják Orbán gyenge érdekérvényesítési képpeségét!....a másik, hogy minden szankciót megszavaznak és ezzel csak a háború folytatását idézik elő
persze! Szabadrablás folyik a covid, az éghajlat, és a háború ürügyén! Ha nem tűnt volna fel az embereknek, minden országot ők uralnak! Ha nem, akkor megdöntik!
Kedves István, köszönjük ezt a nagyszerű felszólalást! Jó egészséget kívánok!
Hajrá Mi hazánk! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Apáti egy normális gondolkodó de a többi sajnos az raszísták és Orbán kormány emberei 😡😡😡
Ez igen! Szép volt, és szívemből szólt! Köszönjük, h kiállt értünk!
Ez a szomorú igazság....
Tisztelt Apáti Úr! Köszönjük! Zseniálisan felépített, arcpirító felszólalás volt!
Minden elismerésem! Remek felszólalás volt!
Mi Hazánk a Magyar nép pártja!!
Fel a győzelemre!!
Köszönjük, le a kalappal! Nagyon super dr.Apáti István, és még a humora is jó.
Köszönjük! Ez odavágott! Csak így tovább!
😅 Apáti úr ! Így van már mindenki mindent tud,az emberek nem hülyék! Már ott tartunk hogy nem tudjuk hogy nevessünk vagy sírjunk! Döbbenet hogy mennyi ember öngyilkos Magyarországon !
Ezért állok mellettetek!🙂
Az elhangzás időpontját nem találom. Jó lenne feltüntetni! Kiváló felszólalás! Köszönet érte!
Március 8. Nőnap
Miért nem lehet 100 likeot adni? Annyit érdemelne tőlem
Szenzàciòs beszèd. Nagyon köszönjük!
Dr Apáti istván úr gratuálok. Igazság az igazság! Szebb jövőt!
Gratulálok,ez ismét hatalmas volt!
Dr Apáti István !👍
NAGY KOSZONET!!!!.meghajolni ilyen népét szerető ember előtt!!! És azMHM előtt is.
Csak így tovább!!!
Ez nagyon jó összefoglalás volt!
Apáti úr! Szuper a stílusa! Köszönjük az őszinte és informatív felszólalását! Fantasztikus párt és fantasztikus hazafiak! 🙏❤️🤍💚
Öröm volt hallgatni ezt a szép kis beolvasást!Így tovább,keményen!
Szép volt! Végre egy tökös ember!
Amúgy Katika mikor írja már alá Budaházi szabadság levelét?
Soha... sajnos. Az a rendszerük önfeladása lenne.
Attól félek, h nem fogja.
Ez 1 banda a Gyurcsanyekkal, az antimagyar birósággal, csak más néven.
Budaházyval az egész magyar nemzetet akarják büntetni!
Aztán csodálkoznak, h miért gyűlöli őket a világ.
Mert másutt is ez történik. Addig amig a tenger föl nem támad.
Ez így van sajnos mert félnek!!!
Ez egy nagyon összeszedett és lényegretörő felszólalás volt!Tulajdonképpen a fidesz 12 elpocsékolt évét elmondta 15 percben!!Kérdés van e🤣🤣?”Ülj le Viktorka 1-es”
Hatalmas Tisztelet!! Király volt!! Nagyon tetszett!! Csak kamillázott a sok fityeszzz!! Gondolom!!👍🙏🙏
Ez egy szuper beszéd volt!!!! Hajrá MHM!!! 😉 👍👍👌👌
Ez igen! Na ez szép volt ismét! Hajrá MHM !
Képviselő Úr,-❤😊
Kedves István! Ön az én képviselőm! Köszönöm!
Ez is szép volt és minden szava igaz.
Jó lett volna ha valaki válaszol rá érdemben.
Hajrá Mi Hazánk.
Nem tudom, ki a házelnök, aki arra kérte önt, hogy ne személyeskedjen... Hát hogy van ez? Nem személyek vagyunk mindannyian? Vagy már a házelnök sem személy? Csak mi vagyunk a robotok? JÓL TETTE, HOGY SZEMÉLYESKEDETT. Ha nekik lehet, nekünk is.
Minden igy van, bravó😊
Fantasztikus performansz! Csak gratulálni tudok!
Egyszerűen perfekt volt. Csak így tovább! :)
Hú de igaza van!!! Derék munka Képviselö Úr!!
Köszönjük, dr Apáti István! :)
Hajrá hajrá !
jó beszéd
Ha a válság nem ér véget gyorsan, a JP Morgan frakció ezt a válságot arra fogja felhasználni, hogy több bankot nyeljen el, megfékezze az Epstein-botránnyal való kapcsolatokat, és a válság végső megoldásaként szigorú tőkeszabályozást írjon elő a kormányokra. előmozdítja a CBDC (Central Bank Digital Currency) bevezetését.
Mindet börtönbe ! ÉS milyen finoman fogalmaztam?
Az ilyen felszólalások miatt látom azt, hogy a Mi Hazánk mozgalom képes lehet az országot kivezetni abból a nehéz helyzetből amibe 1990 óta került.
Dr Apáti istván nagyon szeretem ahogy felszólal és ahogy beszél köszönjük !
Köszönöm szépen❤
Mit? ne szavazz a ideszre...azt en köszönöm meg!
Én az Apáti úr beszédét köszöntem meg és mhm-ra szavaztam nem a f..re .
Köszönetemet nyilvánitom az ELEMENTÁRIS MINDENT LEHENGERLŐ tényfeltáró szónoklatáért a kedves Apáthy István Úrnak !
Újra bizonyítékot nyert, hogy a Kormány a nemzet ellen munkálkodik!
de minek? ki kíváncsi rájuk? már megszedték magukat. távozzanak az országból! valaki váltsa le őket! Pl MHM 👍
Az egyik legjobb beszéd, ami a Parlamenten elhangzott… Hajrá MHM!
Dr.Apáti képviselõ Ur felszólalásához füzött elismerõ véleményekkel csak egyetérteni lehet,és ez nem a mi,hanem a képviselô Ur érdeme.
Minden tisztelet az õvé
Nagyon jo'l esik egy kis igaz sa'got halani !!!! hajra'mihaza'nk mozgalom !!!