Ennél a gyereknél mondjuk Timur Lenk vagy Dzsingisz kán vagy éppen Sztálin nagyságrendekkel több embert ölt meg, tehát ebben a tekintetben egyáltalán nem a legnagyobb szörnyeteg. És ha meggondoljuk, hogy ha ez a gyerek nem sokkolja a világot azzal, ami tett, akkor Vietnam, Korea vagy a hidegháború alatt simán bevetik az atomot (vagy éppen most, Ukrajnában) és akkor tényleg végünk. Szóval igenis nagyon jó, hogy kegyes volt, ettől a gyerektől pedig - iszonyatos, de mégis - történelmi nagy tett, hogy bevállalta azt a borzalmat, amit csinált.
Vagy éppen áldás a világnak! Ha éppen úgy tekintjük, a II VH borzalmai és annak emlékei akadályozták meg az idiótákat, hogy Vietnamban, Koreában, a Disznó-öbölben vagy éppen most Ukrajnában ránkengedjék az atomot. Nehogy azt gondoljuk, hogy emberségből vagy valami más fennkölt erkölcsiség miatt nem teszik meg. Ha így nézzük, Hitler azzal, amit tett (és ami valóban szörnyű), végső soron megmentette az emberiséget a kihalástól, mert az még mindig jobb volt, mint az atomhalál. Éppenhogy nagyonis kegyes volt, hogy megbízta Adolfot, hogy vállalja fel azt a mocskot, amit végül fel is vállalt. .
Köszönöm szépen a feltöltést. Molnár Piroska 💕 rendkívül jó színész. Szeretem.
Sajnos kegyes volt!, pedig jót tett volna a világgal, ha azonnal magához szólítja!!!!!!
Ennél a gyereknél mondjuk Timur Lenk vagy Dzsingisz kán vagy éppen Sztálin nagyságrendekkel több embert ölt meg, tehát ebben a tekintetben egyáltalán nem a legnagyobb szörnyeteg. És ha meggondoljuk, hogy ha ez a gyerek nem sokkolja a világot azzal, ami tett, akkor Vietnam, Korea vagy a hidegháború alatt simán bevetik az atomot (vagy éppen most, Ukrajnában) és akkor tényleg végünk. Szóval igenis nagyon jó, hogy kegyes volt, ettől a gyerektől pedig - iszonyatos, de mégis - történelmi nagy tett, hogy bevállalta azt a borzalmat, amit csinált.
Sajnos hogy pont ez az egy gyerek maradj meg, micsoda átok ez a világnak😢😢😢
Vagy éppen áldás a világnak! Ha éppen úgy tekintjük, a II VH borzalmai és annak emlékei akadályozták meg az idiótákat, hogy Vietnamban, Koreában, a Disznó-öbölben vagy éppen most Ukrajnában ránkengedjék az atomot. Nehogy azt gondoljuk, hogy emberségből vagy valami más fennkölt erkölcsiség miatt nem teszik meg. Ha így nézzük, Hitler azzal, amit tett (és ami valóban szörnyű), végső soron megmentette az emberiséget a kihalástól, mert az még mindig jobb volt, mint az atomhalál. Éppenhogy nagyonis kegyes volt, hogy megbízta Adolfot, hogy vállalja fel azt a mocskot, amit végül fel is vállalt.
.