A Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plutó a párkapcsolatokban

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 18 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 46

  • @monikakiss1996
    @monikakiss1996 4 ปีที่แล้ว +17

    Megrendített a történet, amit mesélt az elején. Az elmúlt években volt egy "szaturnuszi ember" az életemben (első házas Neptunom van), akinek a sorsa nagyon a szívemre került. Egyszer egy éjjel valami kimondhatatlan vágyra ébredtem, és így fordultam a mennyei Atyához: "Édesatyám, bárcsak a szívében megtérne, meg tudna lágyulni! A kőszív helyett hússzív lenne újra! Mit tehetnék érte?" Elaludtam, és álmomban egy hatalmas medencét láttam, amely tele volt sötétes, zavaros, szennyes vízzel, azután lassan átváltozott tiszta, áttetsző, kissé opálos vízzé. S éreztem, hogy ehhez az átváltozáshoz valami közöm nekem is van. De nem tudtam értelmezni az álmot. Másnap este elalvás előtt újra kértem mennyei Édesatyámat, hogy adjon egy másik álmot, mert nem értem azt, amit kaptam előző éjjel. Elaludtam, és egyszer csak éberen felültem az ágyban. Próbáltam erősen visszagondolni, hogy mit álmodtam. Isten nem adott új álmot, viszont azt adta, hogy hirtelen teljesen megvilágosodott bennem az előző éjszakai álom. Szinte felkiáltottam: Könnyek, könnyek! Az előző álom medencéjének tejszerű fényű vize a könnyeim voltak, amiket éveken át minden nap sírtam azért az emberért! Annyira hálás voltam az útmutató álomért, s azért, hogy így tudhattam, hogy a szenvedés a másik emberért sosem hiábavaló, a könnyek megtisztítják, átváltoztatják a vétkeket, és a kitartó szeretet előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. "A szeretet mindent képes átváltoztatni, bár gyakran sok idő kell hozzá. A szeretetet semmi sem változtathatja meg. A szeretet ÖRÖK!" (JÉZUS HANGJA)

  • @mariabukkszegi1702
    @mariabukkszegi1702 4 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon kellemetlen benne a rengeteg reklám. Köszönöm a munkáját.

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  4 ปีที่แล้ว

      A You tube azt szeretné hogy sokan fizessenek elő a csatornára, ezért nyomja reklámokat. Mi a fiammal már előfizettünk egy családi csomagra 2600 ft, rám csak a fele esik 1300. Nekem megérte.

  • @evakamicsar8639
    @evakamicsar8639 4 ปีที่แล้ว +1

    Drága Tanár Úr .Nagyon köszönöm .👩👩🍀❤️

  • @istvannemartadora4428
    @istvannemartadora4428 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen.

  • @brigittamarton9037
    @brigittamarton9037 4 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Jenő! Köszönöm hogy ismét megosztotta a tudását.

  • @ЕркаВайда
    @ЕркаВайда 4 ปีที่แล้ว +1

    Köszönöm szépen!

  • @ildikobenczeova7425
    @ildikobenczeova7425 4 ปีที่แล้ว +1

    Isten áldja mindenkor Kedves Jenő✨💙✨
    Köszönjük szépen ✨🙏🏼✨

  • @wiwienh.752
    @wiwienh.752 4 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon èrdekes volt👍🏻👍🏻 mint mindig. Hatalmas a tudäsa!!!

  • @user-kh7iu7wy7n
    @user-kh7iu7wy7n 4 ปีที่แล้ว +4

    Köszönöm a videót!
    Vártam a Szaturnusz miatt. A férjem Ascendensén rajta áll az édesanyja, apósa, gyermeke, felesége (én 🙂) Szaturnusza.
    Szerintem jól bírja 🙂.
    Egy jól álló Szaturnusz azt vettem észre, hogy összekovácsol.

  • @almoshalasz3884
    @almoshalasz3884 ปีที่แล้ว +1

    Akkor mondható, hogy a Nagy Hal filmben lévő idő édesapa Neptunuszi embernek, ez által a folytonos álomvilágban való élet miatt?

  • @TheKinga0929
    @TheKinga0929 4 ปีที่แล้ว +1

    olyan, mintha negyedikes volnék :) pedig nem, de .... na KÖSZÖNÖM!!!!! Kincsünk nekünk!

  • @beatajenei8043
    @beatajenei8043 11 หลายเดือนก่อน

    Nagyon koszonom ezt a videot. sokat segitett a szaturnusz elviseleseben'. Nincs parom es nehezen viselem a kornyezetem szaturnuszi ridegseget..napommal egyuttall a pluto es uranusz is. Persze tudom a fenyszogek is szamitanak... Nem tudom kelle a kornyezetemet a hagyomanyosbol kimozditanom, bar mindig azon vagyok, altalaban hiaba..

  • @arankalukac2539
    @arankalukac2539 4 ปีที่แล้ว +1

    Koszonom szepen ezt az eloadasat is. Nalam a 7-es es a 8-as haz uralkodoja a Neptunusz, es ez opozicioban all az Asc.-tem uralkodojaval a Merkural, addig mukodott a hazassagom mig csak tudtam turni es segitokesz lenni, azutan pedig... Isten aldja kedves Jeno Ont is.

    • @ktlin8771
      @ktlin8771 4 ปีที่แล้ว +1

      hat igen a neptunusz nagyon be tud kavarni

  • @andraska976
    @andraska976 4 ปีที่แล้ว +2

    A Szaturnusz - Szaturnusz kvadrát, szextil és trigon milyen hatású? Ezt nem hangzott el. Köszönöm!

  • @bertasinka4884
    @bertasinka4884 4 ปีที่แล้ว +7

    De csodás és jó érzés hogy EG A TŰZ

    • @marklangston3017
      @marklangston3017 3 ปีที่แล้ว

      I guess it's kind of off topic but does anybody know a good site to watch newly released series online?

    • @byronbenicio7853
      @byronbenicio7853 3 ปีที่แล้ว

      @Mark Langston Flixportal :D

    • @marklangston3017
      @marklangston3017 3 ปีที่แล้ว

      @Byron Benicio thank you, I went there and it seems to work =) I really appreciate it!!

    • @byronbenicio7853
      @byronbenicio7853 3 ปีที่แล้ว

      @Mark Langston happy to help xD

  • @ritakonkoly9906
    @ritakonkoly9906 4 ปีที่แล้ว +6

    A vénuszom apám napján, a szaturnuszom apám vénuszán, a jupiterem apám plútóján áll, a naom pedig a marsán áll. Tesómnak a szaturnusza apám plútóján, a plútója apám neptúnuszán, az uránusza a marsán, a marsa az uránuszán áll. Azért vagyunk család, mert ennyire össze vagyunk kapcsolva.

  • @aniber6642
    @aniber6642 3 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Tanar Ur,
    meg szeretnem kerdezni, mit jelent, ha az Uranusz es Pluto egyuttall egy horoszkopon belul?

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  3 ปีที่แล้ว

      Sajnos nagyon sok összefüggést kell megnézni.

  • @sziami09
    @sziami09 4 ปีที่แล้ว +2

    Kedves Jenő! Ön mennyire szokta figyelembe venni a kompozit képletet? Mi a helyzet az ottani fényszögekkel? Lehet úgy fordítani mint a szinasztriát? Köszönöm előre is.

  • @F_r_e_y_a88
    @F_r_e_y_a88 4 ปีที่แล้ว +1

    🙏🏻❤️

  • @c.pellegrin7172
    @c.pellegrin7172 4 ปีที่แล้ว

    A Csodás Álmok jönnek könyvben zseniális.

  • @ritakonkoly9906
    @ritakonkoly9906 4 ปีที่แล้ว +1

    Ez most a 7. házra vonatkozik vagy a szinasztriára?

  • @lillabartus7606
    @lillabartus7606 4 ปีที่แล้ว +1

    Kedves Jeno! A kepletemben a 7. hazban levo uranusz trigonban van a 4. hazban levo Nappal. Ez mit jelenthet? Koszonom szepen.

    • @ktlin8771
      @ktlin8771 4 ปีที่แล้ว +1

      kulonleges csaladi kapcsolatok

    • @lillabartus7606
      @lillabartus7606 4 ปีที่แล้ว

      @@ktlin8771 koszonom, de ez nem annyira konkret. :)

  • @tromposmerci1564
    @tromposmerci1564 4 ปีที่แล้ว

    Kedves Tanár Úr!
    Rendkívül érdekes előadást hallhattunk ismét, nagyon köszönöm!
    Amiről nem volt szó, legalábbis én nem hallottam, az az uránusz plútó együttállás. Esetleg erről lehetne pár szót kérni?
    Üdvözlettel,
    Mercédesz

    • @valakisenki5006
      @valakisenki5006 4 ปีที่แล้ว

      vegen volt es mondta, hogy nem mervado, mivel generacios allas

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  4 ปีที่แล้ว

      @@valakisenki5006 Köszönöm

  • @mzperx1213
    @mzperx1213 3 ปีที่แล้ว

    Kedves Tanár Úr!
    Szeretem az életet, élvezem, ahogyan megkomponálja a történéseket. De ami sokkk, az sokkk...
    Ad egy elképesztő, de lassan kibontakozó szerelmet, nagyon mély érzéssel, ami szépen lassan maga lesz a bizonytalanság, búskomorság, szenvedés, kimenekülés(i kísérlet).
    S kiderül, hogy a partner szaturnusza együttáll az aszcendensemmel az ikrekben és az én szaturnuszom is együttáll az ő aszcendensével az oroszlánban.
    Hát ez miféle furcsa fintora az életnek?
    Mindketten hogyan tudnánk szaturnuszt játszani? Ki tanít kit?
    Nehéz helyzet...
    De legalább a két szaturnusz szextilben áll😊
    Köszönöm a feltöltéseket, lebilincselőek számomra, sok sikert és jó egészséget kívánok

  • @klaraklata9998
    @klaraklata9998 4 ปีที่แล้ว

    Köszönöm Kedves Jenő! Hát ez érdekes amit mondtál! Az én AC-en rajta van az Uránusz a Skorpió elején és a páromnál pedig az AC-en rajta van a Neptunusz a Nyilas 15 fokán!!! Érdekes igaz??!! 😂🤣😂 Köszönöm!!

  • @szakomelcsi
    @szakomelcsi 4 ปีที่แล้ว

    Drága Kalo Jeno, nekem 7 és es 8 házam vízöntőben van, tehát uranusz uralja őket. lehet esélyem normális párkapcsolatra? Köszönöm a válaszát :(

    • @ktlin8771
      @ktlin8771 4 ปีที่แล้ว +2

      a vizontot ugyanakkor a szaturnusz is uralja. SOT!

    • @szakomelcsi
      @szakomelcsi 4 ปีที่แล้ว +1

      @@ktlin8771 és ez jó vagy rossz? 😬❤️ Köszönom a válaszod, ezt nem tudtam:)

    • @ktlin8771
      @ktlin8771 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szakomelcsi te kepes vagy egy komoly kapcsolat kialakitasahoz

    • @ktlin8771
      @ktlin8771 4 ปีที่แล้ว +1

      @@szakomelcsi soha sincs rossz

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  4 ปีที่แล้ว

      Látni kell az egészet

  • @MsCostello111
    @MsCostello111 3 ปีที่แล้ว

    .....sokat megértettem, de a VII-es házban lévő születési képletben mint Szűz, egy kupacban a Plútó, Uránusz, Jupiter és a Nap ami szemben áll bezárva a Kosban a Szaturnusz ..... :(

  • @agus504
    @agus504 ปีที่แล้ว

    Szaturnusz - Aszcedens kvadrat, és Szaturnusz -Szaturnusz kvadrat egy szinasztrian belül. Nem könnyű kapcsolat.