már milliószor meghallgattam de mindig sírok, azon a hatalmas és mély emberségen amit látok. Egy élterszóló élmény lehetett ez a gyerekeknek. Gratulálok!
Könnyes szemmel írom: ezért és így érdemes élni, ami történt ezen a színpadon! Köszönet ezért: segít továbbra is hinni a jóban, tisztaságban, egyszerűségben, alázatban, tiszteletben! 🙏🙏🙏🙏🙏
Örülök, hogy láthattam, és a szereplők leírása.....Rég láttam ilyet, hogy az iskola, a kislány neve szerepel először, és nem a hírességé. Ebből is látszik, Révész még, mindig ember. :D
Istenem,de szep volt,s föleg akkor amikor elöször elöbe hallottam,s fiatal voltam,barcsak visszatérne.de emlékezünk es soha nemfelejtünk,a dalod,a hangod,nagy voltal,es ez igy is marad.Isten aldjon!
Gondolom nem lehetett kőnnyű, Sanyi bácsival együtt énekelni!Én csak gratulálok neked és természetesen a tőbbi énekes társaidnak!És én kőszőnőm Révész Sándornak, akinek már régota halgatója vagyok hogy egy ilyen rendezvényen részt vett!
Köszönöm, ez libabőr volt:) Nagyon szép hangja van a kislánynak is, gratulálok neki! Révész meg hát na! :) nagy kedvenc volt és marad is, imádom :) / itt kicsit leénekli a kicsilányt, az kár .../
Pont, hogy többször el is jött a mikrofontól Révész, hogy hagyja a kislányt Itt a hangtechnikusnak kellett volna többet adni a kislány mikrofonjára. Azt azért nem tehette meg Révész, hogy végig eljöjjön a mikrofontól! Ő egy élő legenda, sztem elég nehéz helyzet volt ez így neki is. De mindez NEM érdekes, hiszen az egész hangulat annyira meghato, igaz, és emberi!
Akkor meg alulexponált és zajos lenne, és az lenne a baj. A színpadi világítók a legritkább esetben gondolnak az operatőrök igényeire, de nem is feladatuk. A Bonyhád TV-nek sem valószínű, hogy van három profi HDR-kamerája.
@@accattone8586 Nem megbántani akartalak, hanem a kritikákból mindég tanulhat az ember! Ha kettő blendét zártál volna , jobb lenne. Persze hozzá igazítottad volna az erősítést!! Tudom hogy a színpadi technikusok nem mindég nekünk kedveznek! Ha beírod a TH-cam -n hogy SZOKOLAY BÁLINT MADRIGÁL KÓRUS 2018 OROSHÁZA KARÁCSONYI KONCERT, látni fogod hogy az arcok nincsennek kiégve! Még egyszer, nem akartalak megbántani ! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! Gálik Pál
@@palgalik6727 Szia! Nem én csináltam ám ezt a felvételt :D Csak feltűnt, hogy a Révész nagyszerű hangját méltató kommentek helyett van egy operatőri szakmai észrevétel, ezért beszálltam szolidarítani :) Majd az operatőrök, ha olvassák, biztosan kipróbálják, amit írtál -feltéve, ha nem full automata kamerákkal dolgoznak. Belenéztem az általad ajánlott felvételbe, és valóban egyenletes, viszont a templomban kontrasztot okozó éles színpadi fényforrásokat sem alkalmaztak, ha jól érzékelem. Szintén boldog új évet!
Szeretem Révészt.Boldog a zenétől
már milliószor meghallgattam de mindig sírok, azon a hatalmas és mély emberségen amit látok. Egy élterszóló élmény lehetett ez a gyerekeknek. Gratulálok!
Könnyes szemmel írom: ezért és így érdemes élni, ami történt ezen a színpadon! Köszönet ezért: segít továbbra is hinni a jóban, tisztaságban, egyszerűségben, alázatban, tiszteletben! 🙏🙏🙏🙏🙏
Most is megmutatkozott, hogy Sanyi fantasztikus ember, rendkívüli zenész, imádom...
Nem tudom ki van nagyobb zavarban, a gyerekek, vagy Revesz.
Annyira emberi az egesz...❤❤❤
Ma is a legszebb karacsonyi dal !!!
Révész Sándornak hálas köszönet !
Hát ezért Ő a magyar rock legjobb hangjai. Elfogult vagyok,de vállalom...
Örülök, hogy láthattam, és a szereplők leírása.....Rég láttam ilyet, hogy az iskola, a kislány neve szerepel először, és nem a hírességé. Ebből is látszik, Révész még, mindig ember. :D
Hát, nem egy celeb pojáca az biztos!
Nagyon köszönöm!!!!!!! Újra mondom, remélem már SÁNDOR javult!!!!!!!!!❤❤❤❤❤❤❤💯💯💯💯💯
Na ilyen az,amikor a jó szándék, a tehetség , meg a szeretet találkozik, köszönjük!
Ezt az alázatot a zene iránt nem sokan tudják, nem tudok szavakat találni mennyire szép!
A korkülönbség ellenére ugyanarról ugyanúgy gondolkodnak, éreznek, és ez át is jött...
Még sok ilyet...
Istenem,de szep volt,s föleg akkor amikor elöször elöbe hallottam,s fiatal voltam,barcsak visszatérne.de emlékezünk es soha nemfelejtünk,a dalod,a hangod,nagy voltal,es ez igy is marad.Isten aldjon!
Nagyon nagyon tetszett! Révész Sándor mindig is a kedvencem volt. Ez a dal csodálatos Klárának csodálatos hangja van.
❤❤❤köszönöm a feltoltest ! ❤❤❤
Ilyent csak az igazán nagyok tudnak megtenni! HATALMAS élmény!
Gyönyörű, emberi, szép! Olyan mint a művész.
GYÖNYÖRŰ! KIVÁLÓ ÜZENET SZÜLŐKNEK, GYEREKEKNEK, NEVELŐKNEK!!!!!!
Fantasztikus,gyönyörű, édesek, gyönyörűek!!!!!!❤❤❤❤❤❤❤💯💯💯💯💯👏👏👏👏👏🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹
Az élő legenda és a holnap " igaz lelkei " ! Gyönyörűek voltatok 2023🌲💖
Azt hiszem a Rchler Klárának örök élmény ,mert egy színpadon énekelhetett a magyar rockzene egyik legnagyobb emberével akit Révész Sándornak hívnak !
Igen örök élmény ,a szülőként is.
@@rachlerattila6382 Rockzene az ilyen !
Fantasztikus duett !@@rachlerattila6382
❤❤❤😢
Gyönyörű!🤩"Kívánj a szónak nyílt utat,
És a dalnak tiszta hangokat,
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek."
Eddig is kedveltem Révész Sándort, de most tisztelem is!
❤
Alázat, szeretet, tisztelet, Révész Sándor a neved!! ❤❤❤
En szerepeltem😍
Gondolom nem lehetett kőnnyű, Sanyi bácsival együtt énekelni!Én csak gratulálok neked és természetesen a tőbbi énekes társaidnak!És én kőszőnőm Révész Sándornak, akinek már régota halgatója vagyok hogy egy ilyen rendezvényen részt vett!
🤗🤗🤗
Micsoda őszinte szerénység.Meghato.
Csodálatos, köszönöm szépen!
Csodálat, köszönjük!!!!!!!!!!!!!!❤❤❤❤❤💯💯💯💯💯💯
Tiszta, igaz hangok...köszi! ❤
Köszönöm, ez libabőr volt:) Nagyon szép hangja van a kislánynak is, gratulálok neki! Révész meg hát na! :) nagy kedvenc volt és marad is, imádom :) / itt kicsit leénekli a kicsilányt, az kár .../
Pont, hogy többször el is jött a mikrofontól Révész, hogy hagyja a kislányt
Itt a hangtechnikusnak kellett volna többet adni a kislány mikrofonjára. Azt azért nem tehette meg Révész, hogy végig eljöjjön a mikrofontól! Ő egy élő legenda, sztem elég nehéz helyzet volt ez így neki is.
De mindez NEM érdekes, hiszen az egész hangulat annyira meghato, igaz, és emberi!
Köszönöm,hogy låthatom! 🤗
A könnyem is kijött!
Miután bevallottad , így én is elmondom : sírtam mint egy gyerek , pedig 70 éves vagyok.
@@deakvari nem szeretnélek túl licitálni de mostanában léptem át a 79-et!!🥲😢most újra meghallgattam és újra bőgtem egyet!
A jó Istàn Àldjon meg, és kísérjen Utadon Sàndor!
Fantasztikus, es zsenialis nagyon megindito . Alex en is kivanok neked Bekes es Kellemes Karacsonyi unnepeket ,,....
Fantasztikus,köszönöm.
Nem tudom, hogy ki álmodta meg ezt a produkciót, de szerintem zseni volt!
Gratulálok! 🤗🤗🤗
Én ott vagyok a korusban:)
keveseknek adatik meg hogy ilyen kaliberű zenésszel énekeljen mint Révész-gondolom nem mindennapi élmény volt-igy a videón legalábbis annak tűnik
🤗🤗🤗
Köszönöm szépen!
Nagyon köszönöm ❤❤❤ a dalszöveg örök ❤❤❤
Ez nekem is élmény itt a yutubon, de a gyerekeknek micsoda élmény lehetett ez! Főleg a kis szólistának! 👍👍👍
Gratulálok tiszta szívből!
Köszönöm a szólista apjaként.
Gyönyörű ès tiszta....
NekemlisnagyonTettszet jó ,dalszöveg jól csináltak. Igy
Hát ez HATALMAS!
Revesz hatalmas arc!
Szívbe hatoló 😚
Csodálatosan szép volt
Koszonjuk! Aldott unnepeket!
Gyõnyörů aznegėsz! Rėvėsz Såndor kedves gesztusamhozzå! ❤💖🤗🤩🦄❤
csodálatos
Neked küldöm édes kis angyalom, örök szerelmem!
Tiszta hangok, kedves öregedés.
Tudom hogy nem aktuális de ezt nem tudtam kihagyni
kölyök már hatvankodsz de óriási...:)
Azt hiszen ezek a gyerek nem akárkivel énekelhettek de látsszot is rajtuk!!!
örök élmény számukra !
Szerintem ez egy jól sikerült duett,csak Sanyi bácsinak is új,és a fiataloknak is!De gratulálok!
Imádom Révészt, de valóban nem találta a helyét, a kislány nagyon szépen énekelt.
Sanyi, megint csodát csináltál.... :)
❤👏
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
❤❤❤🙏🙏🙏
❤❤❤❤❤❤👋👋👋👋👋👋👋👋
CSODÁLATOS ZENÉSZ!!!
💖
Dehát mit várjon az ember egy embertol már Zenepajaja lassan lejár de attól még igazi sztar
Ohhhhh
Az hogy hatalmas az kekés
A Sanyika még mindíg A SANYIKA!!!!
Ja és a hang tényleg nem öregszik!
Nagyon kár hogy ki vannak égve az arcok, videós szemmel szomorú! Kellemes ünnepeket kívánok!
Akkor én nem videós szemmel nézem, és azt hiszem, kár ilyesmin szomorkodni. Nagyon jó felvétel ez.
Akkor meg alulexponált és zajos lenne, és az lenne a baj. A színpadi világítók a legritkább esetben gondolnak az operatőrök igényeire, de nem is feladatuk. A Bonyhád TV-nek sem valószínű, hogy van három profi HDR-kamerája.
@@accattone8586 Nem megbántani akartalak, hanem a kritikákból mindég tanulhat az ember! Ha kettő blendét zártál volna , jobb lenne. Persze hozzá igazítottad volna az erősítést!!
Tudom hogy a színpadi technikusok nem mindég nekünk kedveznek! Ha beírod a TH-cam -n hogy SZOKOLAY BÁLINT MADRIGÁL KÓRUS 2018 OROSHÁZA KARÁCSONYI KONCERT, látni fogod hogy az arcok nincsennek kiégve! Még egyszer, nem akartalak megbántani ! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! Gálik Pál
@@palgalik6727 Szia! Nem én csináltam ám ezt a felvételt :D Csak feltűnt, hogy a Révész nagyszerű hangját méltató kommentek helyett van egy operatőri szakmai észrevétel, ezért beszálltam szolidarítani :) Majd az operatőrök, ha olvassák, biztosan kipróbálják, amit írtál -feltéve, ha nem full automata kamerákkal dolgoznak. Belenéztem az általad ajánlott felvételbe, és valóban egyenletes, viszont a templomban kontrasztot okozó éles színpadi fényforrásokat sem alkalmaztak, ha jól érzékelem. Szintén boldog új évet!
@@accattone8586 Köszi a reagálásodat! Nyilván ebben a témában sokat lehetne konzultálni, további kellemes pihenést! Boldog új évet!!!!
❤