Kedves Vivien! Nagyon hiszek mindebben amit elmondtál, teljesen magamra tudom venni mindezt!! Hiszem, hogy végre minden a helyére kerül, semmi más vágyam nincs a jövőt illetően, csak annyi, amennyit itt elsoroltál!! Köszönöm szépen, hálás vagyok🙏❤
Köszönöm szépen Vivien! 🙏 Hát annyi vérszivó és negatív ember van, akiket le kell győznöm, köztük anyám is, aki mindig károgja a negatív dolgokat. Szóval harcolnom kell ezek ellen! Fókusz van az utazáson, mert ez tesz boldoggá. Szó szerint, fotózom is és majd makrózni szeretnék. Már benne vagyok ebbe az energiába
Köszönöm. Nyilas vagyok. Szükséges a kuporgatás, munkát keresek, most léptem ki a kapcsolatomból, belefáradtam. Keresem az utamat. Sokat fotózok séta közben. Várom a személyt, aki jön felém. Kíváncsi vagyok mi az a titok. Baráti körből már most kikerültek néhányan. A végén amit mondtál, hogy "ne légy gyerekes" ezt többször mondta nekem az a személy, akivel most szeparacioban vagyunk. Mozgalmas évem lesz. Boldog új évet kívánok!
Drága Vivien! Nagyon köszönöm, Párom Nyilas én Bika vagyok. Nagyon régóta várjuk a pozitív változást, előrelépést, fejlődést. Most reményt látunk, hogy minden a legjobb irányba rendeződni fog. Boldog Új Évet Kívánok szeretettel!❤
Kedves Vivien! Nagyon köszönöm jelzéseid, megadják a jövő évem "gerincét"! Mint ahogy egy évvel ezelőtt is! Teljesen véletlen - bár véletlenek nincsenek - a Te elemzésed ugrott fel elsőre, és végighallgattam-néztem, majd teljesen elképedtem, mikor egy általad előre jelzett igen jelentős dolog rögtön utána megtörtént. De olyan hatalmas pozitív energiát kaptam, hogy hihetetlen energiával túl tudtam jutni és olyan erőt tudtam adni imádottamnak, amire igen nagy szüksége volt. És valóban imádom a természetet, tájképeket-virágokat-természetet festek hobbifestőként. Éppen ünnep előtt határoztam el, hogy most aztán csak festek-festek....Egy 40 éves barátság került felfüggesztésre, amit nem én kezdeményeztem, és érthetetlen számomra a mai napig is.....lehetséges, hogy amit a végén mondtál értékelést - netán meggondolja magát és visszatér....? - Köszönöm! Szeretném viszonozni valamilyen formában azt az "adni-adni" készségedet, ezért, ha szükségét érzed, szeretnéd - huszonéves tapasztalattal okleveles grafológusként teljesítem kérésed!
Nagyon szépen köszönöm ezt az igazán minőségi kártyavetést! Mérleg ♎ napjegyű s nyilas ♐ aszcendensű vagyok. A két vetés együtt szépen egymásra épülve csodás utat mutat. ✨💛
Szia Vivien! Nagyon jó téged hallgatni! Pontosan ezek voltak a terveim! Csak meg erősítettél a helyzetben! Hálásan köszönöm szépen! Kedvessegedet egész évi munkádat köszönöm szépen! 🎉❤❤
Szia Vivien, imádom a hagyományos pici tűlevelű karácsonyfádat. Mi is ilyet szereztünk be idén és azt érzem sokkal szebb és meghittebb, mint ragaszkodni korábban a nordmann-hoz. Áldott ünnepeket kívánok utólag és előre is. :)
Elkötelezettség a boldogság mellett,a szeretetben lenni,minden más érzés,ami nem szeretet,azt is a szeretettel átragyogtatni,így a gondolati foszlányokkal,vagy bármivel ami ér,az átmanifesztálódik. Érdekes érzés,igen. A határok,basszus,bach cseppeket kaptam a határaim felállítása kapcsán. Meg a döntések,hát,meg a sok változás. Amúgy a hobbim a munkám,mert ezt engedik,meg persze jó érzés. Nyilas vagyok :) de a skórpió is illett most rám. ❤szépséges ünnepet🎉🎉🎉
Perfect. Nyilas Nap, Bika Asc. Pontosan a fókusz a kapcsolatokon és azon van, hogy rendet tegyek (fejben). Ezen az úton haladok, amit időnként gyorsítanék. 😅 Utazás ? Párkapcsolat, szerelem ? Pontosan, ahogy mondod... nem mindenkinek vagyok nyitott. Köszönöm.
Köszönöm szépen kedves Vivien, valahogy így igaz, már egy fél éve magam mögött hagytam régi életem amiben tényleg nagyon bele fáradtan , küldöm kezdem az új életem és azért a sok utazás, kollégák jók és kevésbé jók vannak de vannak igaz barátok mintha család lenne és egy közülük nagyon de nagyon közel áll a szívemhez ❤Hálás vagyok neked és a univerzunak hogy rád találtam ❤ 2017-ben egy nagy balesetem vol ,csodával határos módon meg mentet Isten vagy az univerzum azóta másként látom az életet,talán még dolgom van itt Hálás szívvel elém az életem
Ez most tetszik, mert sok 2024-ben futó dolog végére pontot tehetek és a 2025-re tervezett beindulással kapcsolatosan is megerősítést adtál. A szeretteimmel kiegyenesedő, szorosabbra fűződő, szeretet alapú kötődés is megnyugtató. Legyen olyan a 2025 éved, amilyennek Te szeretnéd! Köszönöm, a sok támogatást amit 2024-ben adtál számomra, hogy a családomtól elszenvedett szeparációs fájdalmakat túléljem az olvasásaid által. Hálás vagyok Neked a tudásodért, az egész emberi lényedért. Áldás kísérjen utadon, drága Vivi! 😇❤🙏
Kedves Vivi! Ismét gyönyörű kártya vetést hallottam! Elképesztő amit Te zsigerből tudsz! Olyanok hangzottak el, amik egyszerűen elképesztő hasonlóságot mutat az én esetemben! Szóval, ehhez csak gratulálni tudok! Köszönöm szépen! ❤❤
Hú ez nagyon betalált...fotózás..es amit az asztrológia által elörevetül..ez most pont ezt erősíti meg. Évek óta itt van a szerelem a levegőben...idén akkor csak meglesz ez.
Nyílás vagyok, tele optimizmussal! Hiszem azt, hogy a nyílt, tiszta érzelmek viszonzásra találnak. Boldog Újévet kivánok! ❤🎉
Kedves Vivien!
Nagyon hiszek mindebben amit elmondtál, teljesen magamra tudom venni mindezt!! Hiszem, hogy végre minden a helyére kerül, semmi más vágyam nincs a jövőt illetően, csak annyi, amennyit itt elsoroltál!!
Köszönöm szépen, hálás vagyok🙏❤
Kedves Vivien! Ez telitalálat volt,kiráz a hideg,nagyon köszönöm abszolút megerősített mindenben, annyira örülök. Köszönöm még1x😘
Hàlàsan köszönöm!❤Àldàs 😊
Köszönöm szépen Vivien! 🙏 Hát annyi vérszivó és negatív ember van, akiket le kell győznöm, köztük anyám is, aki mindig károgja a negatív dolgokat. Szóval harcolnom kell ezek ellen! Fókusz van az utazáson, mert ez tesz boldoggá. Szó szerint, fotózom is és majd makrózni szeretnék. Már benne vagyok ebbe az energiába
Köszönöm. Nyilas vagyok. Szükséges a kuporgatás, munkát keresek, most léptem ki a kapcsolatomból, belefáradtam. Keresem az utamat. Sokat fotózok séta közben. Várom a személyt, aki jön felém. Kíváncsi vagyok mi az a titok. Baráti körből már most kikerültek néhányan. A végén amit mondtál, hogy "ne légy gyerekes" ezt többször mondta nekem az a személy, akivel most szeparacioban vagyunk. Mozgalmas évem lesz. Boldog új évet kívánok!
Szintén ebben vagyok! Boldogabb és sokkal szebb évet kívánok jó Egészséggel!😊
Szeretlek hallgatni,nagy tudással rendelkezel.. bámulatos módon olvasod a lapokat!!🙂👏 Boldog Új Évet kívánok szeretettel ❤️🌲🪽🕊️🍷🌺
Soha nem hittem ebben, de nagyon sok mindenben igaz!
Köszönöm !!!❤
Drága Vivien! Nagyon köszönöm, Párom Nyilas én Bika vagyok. Nagyon régóta várjuk a pozitív változást, előrelépést, fejlődést. Most reményt látunk, hogy minden a legjobb irányba rendeződni fog. Boldog Új Évet Kívánok szeretettel!❤
Vivien nagyon köszönöm , magamra ismertem ,s tulajdonítottam .
Köszönöm kedves Vivien! ❤🙏 Boldog Új évet Neked! 😘😘
Hàlàsan köszönöm.!❤️🙏
Nagyon köszönöm!!❤❤❤
Hálásan köszönöm!🤲
Kedves Vivien! Nagyon köszönöm jelzéseid, megadják a jövő évem "gerincét"! Mint ahogy egy évvel ezelőtt is! Teljesen véletlen - bár véletlenek nincsenek - a Te elemzésed ugrott fel elsőre, és végighallgattam-néztem, majd teljesen elképedtem, mikor egy általad előre jelzett igen jelentős dolog rögtön utána megtörtént. De olyan hatalmas pozitív energiát kaptam, hogy hihetetlen energiával túl tudtam jutni és olyan erőt tudtam adni imádottamnak, amire igen nagy szüksége volt. És valóban imádom a természetet, tájképeket-virágokat-természetet festek hobbifestőként. Éppen ünnep előtt határoztam el, hogy most aztán csak festek-festek....Egy 40 éves barátság került felfüggesztésre, amit nem én kezdeményeztem, és érthetetlen számomra a mai napig is.....lehetséges, hogy amit a végén mondtál értékelést - netán meggondolja magát és visszatér....? - Köszönöm! Szeretném viszonozni valamilyen formában azt az "adni-adni" készségedet, ezért, ha szükségét érzed, szeretnéd - huszonéves tapasztalattal okleveles grafológusként teljesítem kérésed!
Nagyon szepen koszonom,igy legyen 😍😍
Koszönöm szépen ..Imádlak .
Nagyon szépen köszönöm ezt az igazán minőségi kártyavetést!
Mérleg ♎ napjegyű s nyilas ♐ aszcendensű vagyok. A két vetés együtt szépen egymásra épülve csodás utat mutat. ✨💛
Hálásan köszönöm. Szóról szóra illik rám. ❤
Nagyon koszonom......❤❤tokeletes💞❣️
Köszönöm szépen
Szia Vivien! Nagyon jó téged hallgatni! Pontosan ezek voltak a terveim! Csak meg erősítettél a helyzetben! Hálásan köszönöm szépen! Kedvessegedet egész évi munkádat köszönöm szépen! 🎉❤❤
Köszönöm szépen 🤗
Köszönöm Vivien ❤
Nagyon köszönöm, betalált.🎉😊
Köszönöm szépen ❤
Hálásan köszönöm 😇
Köszönöm szépen!❤
Nagyon szépen köszönöm ❤
Köszönöm szépen! Sokminden történik. Fekete macskám megdöglött! Kígyókon járok álmomban, Köszönöm szépen egesz évi munkádat!Békés, boldog Újesztendőt, jó egészséget kívánok, szeretettel! ❤
Hálás szívvel köszönöm Vivien. Így lesz ❤️🤲🙏
Hihetetlen ,én csak csodálni tudlak ,mélyen köszönöm
❤❤❤koszonom szepen ❤❤❤
❤köszi
Nagyon szépen köszönöm nagyon szeretem a vetéseket sok igazság van benne 🙂🥰Boldog uj évet kivánok ❤
Elképesztő vagy Vivienn. Rezonál. Köszönöm. Legyen így.❤
Olyan érdekes ha véletlenül rányomtam meg hallgatom mert ha csak véletlenül de rányomtam! 🩷🤌
Nagyon szépen köszönöm , annyira szeretlek hallgatni ❤❤❤
Szia! Így van,minden rezonált
Köszönöm! ❤
Köszönöm szépen az útmutatást. Az alapok már jól láthatóan körvonalazódtak ...
Köszönöm szépen Vivike, csodás vetés volt. Békés, boldog új évet kivánok szeretettel.🌼🤔🤍
Köszönöm! 🙏 és a hátterben egy Totoro 😍
Köszönöm szépen. Ő Nyilas én Szűz jegyű vagyok és igen én állok melete és engemet bántott meg szavakal. Remélem hogy helyre jön a kapcsolatunk!! 🙏❤️
Hálásan köszönöm...Nyilas vagyok..
Szia Vivien, imádom a hagyományos pici tűlevelű karácsonyfádat. Mi is ilyet szereztünk be idén és azt érzem sokkal szebb és meghittebb, mint ragaszkodni korábban a nordmann-hoz. Áldott ünnepeket kívánok utólag és előre is. :)
Jó kis év lesz ❤
Elkötelezettség a boldogság mellett,a szeretetben lenni,minden más érzés,ami nem szeretet,azt is a szeretettel átragyogtatni,így a gondolati foszlányokkal,vagy bármivel ami ér,az átmanifesztálódik. Érdekes érzés,igen. A határok,basszus,bach cseppeket kaptam a határaim felállítása kapcsán. Meg a döntések,hát,meg a sok változás. Amúgy a hobbim a munkám,mert ezt engedik,meg persze jó érzés. Nyilas vagyok :) de a skórpió is illett most rám. ❤szépséges ünnepet🎉🎉🎉
Perfect.
Nyilas Nap, Bika Asc. Pontosan a fókusz a kapcsolatokon és azon van, hogy rendet tegyek (fejben). Ezen az úton haladok, amit időnként gyorsítanék. 😅
Utazás ? Párkapcsolat, szerelem ? Pontosan, ahogy mondod... nem mindenkinek vagyok nyitott.
Köszönöm.
Nagyon köszönöm a "számomra" hasznos információt. Ami rajtam múlik meg is teszem! Vissza fogok még "lépni" a megerősítésedért!
❤
Köszönöm szépen kedves Vivien, valahogy így igaz, már egy fél éve magam mögött hagytam régi életem amiben tényleg nagyon bele fáradtan , küldöm kezdem az új életem és azért a sok utazás, kollégák jók és kevésbé jók vannak de vannak igaz barátok mintha család lenne és egy közülük nagyon de nagyon közel áll a szívemhez ❤Hálás vagyok neked és a univerzunak hogy rád találtam ❤
2017-ben egy nagy balesetem vol ,csodával határos módon meg mentet Isten vagy az univerzum azóta másként látom az életet,talán még dolgom van itt
Hálás szívvel elém az életem
❤❤❤❤❤❤
Vivikém! Igen,itt voltam,és köszönöm szépen ezt a jó kis kirakást. Legyen így!❤❤🎉🎉
Nyilas
♥
Drága Vivi!♥️
Hálás vagyok minden szavadért, köszönöm szépen!Nagy reményekkel várom a jövő évet!
Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok!🙂
Nagyon köszönöm. Legyen szép BOLDOG napod heted puszillak Ròzsa Imádlak
BUÉK
Köszönöm ❤🎆🙏🙏🎁🎊
❤🙏😇🙌❤️
❤❤
Ez most tetszik, mert sok 2024-ben futó dolog végére pontot tehetek és a 2025-re tervezett beindulással kapcsolatosan is megerősítést adtál. A szeretteimmel kiegyenesedő, szorosabbra fűződő, szeretet alapú kötődés is megnyugtató. Legyen olyan a 2025 éved, amilyennek Te szeretnéd! Köszönöm, a sok támogatást amit 2024-ben adtál számomra, hogy a családomtól elszenvedett szeparációs fájdalmakat túléljem az olvasásaid által. Hálás vagyok Neked a tudásodért, az egész emberi lényedért. Áldás kísérjen utadon, drága Vivi! 😇❤🙏
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️
❤ĶÖSZÖNÖM SZÉPEN!❤🌸🤔💐❤🌼🌷🦄😊🌹🌻🥀🌟🎈🤗
Kedves Vivi! Ismét gyönyörű kártya vetést hallottam! Elképesztő amit Te zsigerből tudsz! Olyanok hangzottak el, amik egyszerűen elképesztő hasonlóságot mutat az én esetemben! Szóval, ehhez csak gratulálni tudok! Köszönöm szépen! ❤❤
Köszönöm szépen,mindharom "jegyem"meghallgattam!!!❤🥰😘♑♐🐟 voltam ❤🥰 határ meghuzva!!-♏!!!🫣 csak csalódást okozott 😢😳🫣
Hú ez nagyon betalált...fotózás..es amit az asztrológia által elörevetül..ez most pont ezt erősíti meg. Évek óta itt van a szerelem a levegőben...idén akkor csak meglesz ez.
111 a like száma❤❤❤
Köszönöm szépen kedves Vivien. Rám fér egy kis jó időszak. Január 9én tudom meg hogy mikor mütik a szememet. Boldog Új évet kívánok Önnek. ❤
Köszönöm szépen!!!❤❤😊
Köszönöm szépen ❤❤❤
❤❤