Patkolókovácsnak tanulok Németországban. Nem régen találkoztam ezzel a szakmával testközelből és egyből elkezdtem a sulit. Számomra nagyon érdekes és nagyon sok mindent megtanultam a lovakról.
Papírforma szerint pék-cukrász, környezetvédelmi technikus, élelmiszeripari technikus, élelmiszer-ellenőri technikus és sütő-cukrászipari technikus vagyok. DE amúgy egyik végzettségemet sem használom, helyette egy makettparkban dolgozom, mint kertész/mindenes. 🤣😁
Reméltem hogy lesz munkával kapcsolatos videó mert már rég szerettem volna erről beszélni. Én 14 éves vagyok "szakma választás" előtt állok ugye nagyrészt a felvételi miatt és szerintem ennyi idősen még lehetetlen eldönteni hogy mit szeretnél csinálni. Egyszer tök véletlen néztem egy reactot amikor szóba került hogy a videózás előtt mivel foglalkoztál és nagyon megtetszett ez a szakma (mármint a marrketing) ezért döntöttem úgy hogy gazdasági suliba megyek. Utólag visszagondolva azelőtt a bizonyos videó előtt nagyon tanácstalan voltam, de most végre van célom, egy álommunkám amit nagyon szívesen csinálnék, persze ki tudja hova sodor az élet és mit hoz a jövő, de nagyban insipráltál ezzel kapcsolatban (csomó helyen utánna olvastam ennek a szakmának és nagyon megtetszett). Nade egyszó mint száz, nagyon köszönöm @Nessaj! ❤ ❤
Szerintem nem lehetetlen valóban nehéz én tavaly felvételiztem és a pontszámommal elég jó gimikbe is bekerülhettem volna helyette inkább a petrikbe mentem és programozást tanulok mivel engem mindig is érdekelt és én még csak 13 voltam akkor mivel pont egy héttel a felvételi utan volt a szülinapom
Én egy nem mindennapi szakmát választottam. Textil-bőr restaurátornak tanulok, és melette a szakmában dolgozom. Egyszerre kell tudományos szakembernek, kézművesnek, kisebb, de nem elhanyagolható mértékben történésznek, néprajzosnak és régésznek lenni. Ezen kívül még sok más jellemzője van a szakmának, ami nagyon is fontos.
Én gépészként kérdeztem az építész tanárt, hogy mi a francért kell az árnyékot is odarajzolniuk, ha az úgyis ott lesz? Hatalmas arc volt mind a két a tanár. Nyilván közölte velem hogy "na húzzak a picsába" 😂 jön az én tanárom, a másik gépész. Mondja neki, hogy neveljen meg! Kérdezi "miért már megint mit mondott?" - elmondta és a reakció annyi volt. "Hát végülis igaza van" 😂😂 Egyébként kb 7 év elteltével ugyan annál a cégnél dolgoztunk kint Németországban. A tanári fizetés nem arra van, hogy meg is élj belőle sajnos. Ennek már 14 éve. 😃
Én szerintem minden mögöttes jelentéséstől eltekintve a második világháborús német egyenruha az egyik legszebb a világon. Fun fact amúgy ezt Hugo Boss tervezte és gyártotta.
Szia Főni! Én katolikus vagyok, szóval a bíboros-pápa sztoriról tudok pár dolgot. Bíboros nem tudok róla, hogy lehetne nem papnak szentelt személy. A bíboros tulajdonképpen egy adott országnak a "fő püspöke", aki közvetlen kapcsolatban áll a pápával. Nem mellesleg, ha egy pápa lemond / eltávozik, az összes ország bíborosa az a tanács, aki újat választ. Pápának viszont nem muszáj papnak szentelt személynek lenni, de katolikusnak igen. A pápa bármilyen korú, rangú és foglalkozású katolikus férfi lehet, ha a bíborosok megválasztják. Csak ugye nem szokták😅 (és nálam a tűzoltó és a pilóta egyenruha vezeti a listát)
A sportriporterkedés gyerekkori álmom volt, ezen az úton tanultam tovább. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel egy kedves egyetemi oktatómnak köszönhetően bekerültem a sportújságírás világába. Sokaknak úgy tűnhet, hogy egész nap gép előtt tesped az ember, viszont az események pezsgése, a folyamatosan változó munka, állandó izgalmakat hoz a mindennapokba.
A rendőr és katona, tűzoltó díszegyenruha a legmenőbb, nem a csicska járőr egyenruha. Nessaj ne keverd a munkaruhát, a társasági punci izgató egyenruha öltönnyel! Köszönöm! :-P ;-) :-D :-D
Vezényelni tanulok lassan 3 éve (ének szakom miatt) és még mindig nem értem, hogy nem szakad le a karuk azoknak, akik egész műsorokat vezényelnek le igazi karmesterek. ✨️
Nagyapám mentős volt 40 évig. Tudna mesélni. Én is elgondolkodtam egy időben, hogy mentős leszek, aztán egyik nap elmesélte, hogy egy motoros balesetet szenvedett és ahogy lélegzett, a tüdeje ki-be járt a bordái közt. Mondom akkor ezt inkább elengedem.
Én éppen egy szak iskolában vagyok ahol... Magyarra nem tudom le fordítani, de fém technikus vagy gépészmérnöknek tanulok ahol mindent is csinálunk kb. Esztergázunk, marógépen dolgozunk,hegesztő kurzus is van meg minde egyébb. Nekem nagyon tetszik. A 10 hét kollégium most nagyon megvisel és alig várum hogy vissza menjek dolgozni. Erről a helyről csak jót tudok mondani
Amikor azt mondtad: nagyin szereted amit csinálsz egyből lajakoltam. Én egy egyszerű Építőipari munkás vayok és szeretem, ahogy benji mondja minden munkának meg van a szépsége... Tehát ha amit csinálsz elevedzed nem munka...
17:05 megjegyeznem, hogy ott is eletveszely van (a diszletepiteskor) mert a tregerek (diszlethuzok) ha olyankor ereszkednek le amikor nem kéne finoman fogalmazva vagy valaki beall egy epp leeso diszletelem ala akkor ott igenis van eletveszely
Lehet hogy furcsán hangzik, de az emberek segítésével kapcsolatos munkák mindig lenyűgöztek. Akár pszichológus, orvos vagy mondjuk szociálpedagógus (mint jómagam), szerintem az emberi léleknél változatosabb és színesebb munkaterület nem igen van - jó és rossz értelemben is, de mindenképpen érdekes és felemelő tud lenni.
Én 2d-s animációt tanultam, most webshoppal foglalkozok és irodai munkát végzek, amit mindig is el akartam kerülni... De legalább van valami munkám, mert amúgy rohadtnehéz volt elindulni bármerre is.
24:50 Hawk Thua 🗣️💦 😂🤣🤣🫵🏻🫵🏻 Építész: tetris mester 🤣 További pályaválasztási tanácsok ért, tekintse meg, a fák Ju tanár úr filmet 💪🏻🫡😁 Pilota : kedves utasaink, Románia felett repülünk....🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Tanárnak készültem, az is lettem... hát lehetne mesélni erről a szakmáról. Kifejezetten szeretem, szerintem jó is vagyok benne. De ugye a tanár az a szakma, amiről mindenkinek van tapasztalata. De no komment! 🤣🤣
5:30 Hirtelen azt gondoltam, hogy a hidrogénezett szőke hajhoz helyben lenne a hidrogén (nyilván tudom, hogy hidrogén-peroxidot használnak, de így jött ki a poén)
Jelenleg tetszik a munkám, hatósági ellenőrként a kollégáknak a tevékenységét, munkafolyamatokat vizsgálok át, intézkedések és parancsok szerint. Imádom ha hibát találok. 😊 Viszont ki ne szeretne fagyi gyártó lenni? 😏😋
Nessj a karmesterrel igazadvan mert egyszer felléptem azt ő csak a kotájáról leolvasta hogy hangos vagy halk és a hangosnál erősen rángatta össze-vissza a pálcát. És ő kapja a tapsot!🤣🤣
Trolit vezetek. Végzettségem szerint agrármérnök, sportedző és gyógymasszőr vagyok. Emellett van még kamionos jogsim is, folyamatban van a busz jogsi és szeptembertől megyek vissza egyetemre (ha fölvesznek) logisztikát tanulni. Most, hogy sikerült végre elköltöznünk, már látom a jövőbeli saját vállálkozásomat. De ugye ez nem biztos, mert ki tudja mit hoz a jövő
Én szüleim után 6.-os koromban feltettem az egész életemet arra hogy "csóró művész" leszek. De legalább nagyon élvezem.😁 Viszont ha tudom akkor simán feltettem volna műkorira vagy a baletra az életemet.
16 éves vagyok, 3 éve gitározom lassan 4. Nem tudok kottát olvasni és hallás és látás alapján játszok, koncerten meg fejben vannak az akkordok és csak csinálom kívülröl 🥹
Hivatalosan Pedagógiai asszisztens és Családsegítő munkatárs a végzettségem, de egy nyomdában dolgozom Kazincbarcikán. (Akinek ez nem mond semmit akkor B-A-Z MEGye)
Most azért szólsz be már a zenészeknek, mert kijött egy saját dalod? Tudom én, hogy valahol el kellett kezdeni.... 🤣🤣 Húzzatok le egy évet bmilyen beosztásban a Magyar Postánál és garantálom, hogy jobb sztorijaitok lesznek, mint egy pilótának 🤣🤣
Patkolókovácsnak tanulok Németországban. Nem régen találkoztam ezzel a szakmával testközelből és egyből elkezdtem a sulit. Számomra nagyon érdekes és nagyon sok mindent megtanultam a lovakról.
Papírforma szerint pék-cukrász, környezetvédelmi technikus, élelmiszeripari technikus, élelmiszer-ellenőri technikus és sütő-cukrászipari technikus vagyok. DE amúgy egyik végzettségemet sem használom, helyette egy makettparkban dolgozom, mint kertész/mindenes. 🤣😁
❤😅🎉🩵
Pont ilyen embert keresek a kis peksegembe, en muszaki elektronikat tanultam :)) aztan van egy peksegem :)
Reméltem hogy lesz munkával kapcsolatos videó mert már rég szerettem volna erről beszélni. Én 14 éves vagyok "szakma választás" előtt állok ugye nagyrészt a felvételi miatt és szerintem ennyi idősen még lehetetlen eldönteni hogy mit szeretnél csinálni. Egyszer tök véletlen néztem egy reactot amikor szóba került hogy a videózás előtt mivel foglalkoztál és nagyon megtetszett ez a szakma (mármint a marrketing) ezért döntöttem úgy hogy gazdasági suliba megyek. Utólag visszagondolva azelőtt a bizonyos videó előtt nagyon tanácstalan voltam, de most végre van célom, egy álommunkám amit nagyon szívesen csinálnék, persze ki tudja hova sodor az élet és mit hoz a jövő, de nagyban insipráltál ezzel kapcsolatban (csomó helyen utánna olvastam ennek a szakmának és nagyon megtetszett). Nade egyszó mint száz, nagyon köszönöm @Nessaj! ❤ ❤
28 vagyok es meg mindig nem tudom mi akarok lenni, ugyhogy nem vagy elkesve.
❤❤@@Anteliquia
Szerintem nem lehetetlen valóban nehéz én tavaly felvételiztem és a pontszámommal elég jó gimikbe is bekerülhettem volna helyette inkább a petrikbe mentem és programozást tanulok mivel engem mindig is érdekelt és én még csak 13 voltam akkor mivel pont egy héttel a felvételi utan volt a szülinapom
nyugi, 33 évesen döbbentem rá, hogy "mi szeretnék lenni, ha nagy leszek" :) nem vagy elkésve 😊
Én egy nem mindennapi szakmát választottam. Textil-bőr restaurátornak tanulok, és melette a szakmában dolgozom. Egyszerre kell tudományos szakembernek, kézművesnek, kisebb, de nem elhanyagolható mértékben történésznek, néprajzosnak és régésznek lenni. Ezen kívül még sok más jellemzője van a szakmának, ami nagyon is fontos.
El lehet helyezkedni ezzel a szakmával? Egyébként sok sikert, nagyon érdekesnek hangzik! 😮
@zosee05 igen, múzeumban lehet, vagy vállalkozónál, aki szintén ilyennel foglalkozik.
Legjobb kimaradt ,ágy és csokoládé tesztelő ,bár sanszos ,hogy azt a legutóbbi kategória lefedi :D
Én gépészként kérdeztem az építész tanárt, hogy mi a francért kell az árnyékot is odarajzolniuk, ha az úgyis ott lesz?
Hatalmas arc volt mind a két a tanár. Nyilván közölte velem hogy "na húzzak a picsába" 😂 jön az én tanárom, a másik gépész. Mondja neki, hogy neveljen meg!
Kérdezi "miért már megint mit mondott?" - elmondta és a reakció annyi volt. "Hát végülis igaza van" 😂😂
Egyébként kb 7 év elteltével ugyan annál a cégnél dolgoztunk kint Németországban. A tanári fizetés nem arra van, hogy meg is élj belőle sajnos.
Ennek már 14 éve. 😃
Én szerintem minden mögöttes jelentéséstől eltekintve a második világháborús német egyenruha az egyik legszebb a világon.
Fun fact amúgy ezt Hugo Boss tervezte és gyártotta.
A legjobb munka Nessaj feleségének lenni 😊
Szia Főni! Én katolikus vagyok, szóval a bíboros-pápa sztoriról tudok pár dolgot. Bíboros nem tudok róla, hogy lehetne nem papnak szentelt személy. A bíboros tulajdonképpen egy adott országnak a "fő püspöke", aki közvetlen kapcsolatban áll a pápával. Nem mellesleg, ha egy pápa lemond / eltávozik, az összes ország bíborosa az a tanács, aki újat választ. Pápának viszont nem muszáj papnak szentelt személynek lenni, de katolikusnak igen. A pápa bármilyen korú, rangú és foglalkozású katolikus férfi lehet, ha a bíborosok megválasztják. Csak ugye nem szokták😅 (és nálam a tűzoltó és a pilóta egyenruha vezeti a listát)
A sportriporterkedés gyerekkori álmom volt, ezen az úton tanultam tovább. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel egy kedves egyetemi oktatómnak köszönhetően bekerültem a sportújságírás világába. Sokaknak úgy tűnhet, hogy egész nap gép előtt tesped az ember, viszont az események pezsgése, a folyamatosan változó munka, állandó izgalmakat hoz a mindennapokba.
Szóval nincs munkád
Hát igen Nessaj nincs közöd az igazi munkához! "Neked is csak a pénz kell, dolgozni mennyé már el!" 😅 Kappa.
Sziasztok! Én mentőtiszt vagyok! 🙋🏻♀️
A rendőr és katona, tűzoltó díszegyenruha a legmenőbb, nem a csicska járőr egyenruha. Nessaj ne keverd a munkaruhát, a társasági punci izgató egyenruha öltönnyel! Köszönöm! :-P ;-) :-D :-D
Nessaj ! Üdv újra 2025-ben, köszönjük szépen ezt a jó minőségű videót❤😂. PIGVINKEK🐧
8:48 "Római katólikus papként kapsz: vizet, kaját, lakhelyet, ágyat, számítógépet és még toalett papírt is"
Nessaj: Mi, kapnak a papok gépet?😂😂😂
Vezényelni tanulok lassan 3 éve (ének szakom miatt) és még mindig nem értem, hogy nem szakad le a karuk azoknak, akik egész műsorokat vezényelnek le igazi karmesterek. ✨️
Hajráhajrá ❤️
Nagyapám mentős volt 40 évig. Tudna mesélni. Én is elgondolkodtam egy időben, hogy mentős leszek, aztán egyik nap elmesélte, hogy egy motoros balesetet szenvedett és ahogy lélegzett, a tüdeje ki-be járt a bordái közt. Mondom akkor ezt inkább elengedem.
Amióta láttam ezt a streamet, azóta vágyom egy jó piros bőrbakancsra. Nem is értem miért. 😆
Én éppen egy szak iskolában vagyok ahol... Magyarra nem tudom le fordítani, de fém technikus vagy gépészmérnöknek tanulok ahol mindent is csinálunk kb. Esztergázunk, marógépen dolgozunk,hegesztő kurzus is van meg minde egyébb. Nekem nagyon tetszik. A 10 hét kollégium most nagyon megvisel és alig várum hogy vissza menjek dolgozni. Erről a helyről csak jót tudok mondani
Amikor azt mondtad: nagyin szereted amit csinálsz egyből lajakoltam. Én egy egyszerű Építőipari munkás vayok és szeretem, ahogy benji mondja minden munkának meg van a szépsége... Tehát ha amit csinálsz elevedzed nem munka...
Ipari alpinista lettem mert untam az informatikus létet 😂
amikor 9 hónap után felhívod a megrendelőt, hogy legyen oly drága, fizesse már ki a pénzed, akkor szereted igazán a vállalkozói létet :D
17:05 megjegyeznem, hogy ott is eletveszely van (a diszletepiteskor) mert a tregerek (diszlethuzok) ha olyankor ereszkednek le amikor nem kéne finoman fogalmazva vagy valaki beall egy epp leeso diszletelem ala akkor ott igenis van eletveszely
3 szakmam van, osszesen volt kb 17 fele munkam, mert mindent igyekeztem kitanulni, kerdezz batran Nessaj 👌
Teso…haza jövök susu…Bekapcs YT…Nessaj Bendzsi kollab…Boldog vagyok.
Lehet hogy furcsán hangzik, de az emberek segítésével kapcsolatos munkák mindig lenyűgöztek.
Akár pszichológus, orvos vagy mondjuk szociálpedagógus (mint jómagam), szerintem az emberi léleknél változatosabb és színesebb munkaterület nem igen van - jó és rossz értelemben is, de mindenképpen érdekes és felemelő tud lenni.
Hosszútávon képtelen lennék ilyen munkára....
Én 2d-s animációt tanultam, most webshoppal foglalkozok és irodai munkát végzek, amit mindig is el akartam kerülni... De legalább van valami munkám, mert amúgy rohadtnehéz volt elindulni bármerre is.
24:50 Hawk Thua 🗣️💦 😂🤣🤣🫵🏻🫵🏻
Építész: tetris mester 🤣
További pályaválasztási tanácsok ért, tekintse meg, a fák Ju tanár úr filmet 💪🏻🫡😁
Pilota : kedves utasaink, Románia felett repülünk....🤣🤣🤣🤣🤣🤣
az a szinész aki a pokemberben J. Jonah Jamesont játsza az karmesteri szakmával rendelkezik
Építészmérnök vagyok. A feleségem szerint az a munkám, hogy kattintgatok meg zoomolgatok ki-be a 3d modellben 🤔
Vicces is lenne, ha egy Arch enemy koncerten csapatná a karmester :D
Másik: Főni rápörgött a bíbóros pozícióra DE még vidi előtt beállította a piros fényt a háttérben. Gyanús...Sus....VEEEERY SUS! 🤨😂
Ha akarsz videót nézni a Magyar YT aranykoráról ajánlom SZEGFŰ csatornáját.
3:48 Van is Nessajnak egy olyan Mr. Sins beütése, elég ránézni.
Tanárnak készültem, az is lettem... hát lehetne mesélni erről a szakmáról. Kifejezetten szeretem, szerintem jó is vagyok benne. De ugye a tanár az a szakma, amiről mindenkinek van tapasztalata. De no komment! 🤣🤣
Pápának lenni "túl sok nyomás, túl sok felelősség" és ne feledkezzünk meg a sok átokról sem amit kapnak :D
Felénk azt szokták mondani, hogy jó munka meg szép öregasszony nincs🤣
Konkrétan volt egy osztálytársam, aki gimnáziumban kitalálta, hogy ő papi iskolában szeretne továbbtanulni. Előtte meg évekig rocker volt. 😆
Villamosmérnöki végzettséggel jelenleg In-Circuit test (ICT) fejlesztőként dolgozom 😊
27:49 fiúként is kötelességem mondani hogy a Doppler effektus mindent visz🙂
Egy Király vagy Shelly😂😊
5:30 Hirtelen azt gondoltam, hogy a hidrogénezett szőke hajhoz helyben lenne a hidrogén
(nyilván tudom, hogy hidrogén-peroxidot használnak, de így jött ki a poén)
0:37 meg hát ugye zenész
Nagyon hasonlít a hangod a 20-30 évvel ezelőtti Fábry Sándoréra 😯
Nem vagyok csajszi.. de az amerikai haditengereszet disz egyenruhaja az eleg tekintelyt parancsolo😅
Így az év elején meg is van a legújabb hawk tuah girl😁
Jelenleg tetszik a munkám, hatósági ellenőrként a kollégáknak a tevékenységét, munkafolyamatokat vizsgálok át, intézkedések és parancsok szerint. Imádom ha hibát találok. 😊 Viszont ki ne szeretne fagyi gyártó lenni? 😏😋
a poloska🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Építőmérnök vagyok és tökéletes a leírásod a munkámról, plusz kis excel 🫠
Nessj a karmesterrel igazadvan mert egyszer felléptem azt ő csak a kotájáról leolvasta hogy hangos vagy halk és a hangosnál erősen rángatta össze-vissza a pálcát. És ő kapja a tapsot!🤣🤣
Tyű haver. Vannak gondok 😄
Lelkész vagyok, számítógép az van amit az irodában használsz, szolgálati lakásod van. Kb a tanárok fizetését kapod. Valamivel alatta.
Trolit vezetek. Végzettségem szerint agrármérnök, sportedző és gyógymasszőr vagyok. Emellett van még kamionos jogsim is, folyamatban van a busz jogsi és szeptembertől megyek vissza egyetemre (ha fölvesznek) logisztikát tanulni.
Most, hogy sikerült végre elköltöznünk, már látom a jövőbeli saját vállálkozásomat. De ugye ez nem biztos, mert ki tudja mit hoz a jövő
STOP POLOS!!! 28:30
Ha már kérdezted az egyenruhát, szerintem a tengerészeké a legmenőbb. A civil tengerészek uniformisára gondolok, nem a hajózó katonákéra.
Ha már akkor megkapnám a legújabb RTX-et, amint legördült a futószalagról SE mennék el apácának! 😤
Én szüleim után 6.-os koromban feltettem az egész életemet arra hogy "csóró művész" leszek. De legalább nagyon élvezem.😁
Viszont ha tudom akkor simán feltettem volna műkorira vagy a baletra az életemet.
Én mentőtiszt vagyok, azért nem annyira kaotikus a fizu, ha nyitott az ember a mentőn kívül más munkahelyre is :D
Még azt se értem el hogy azt dolgozzam amit szeretek...
A tanuláshoz meg vizsga miatt is kell a pénz...
Amúgy elektromos szerelvényeket készítek
Köpet és poloska, a jó szerencse záloga.
16 éves vagyok, 3 éve gitározom lassan 4. Nem tudok kottát olvasni és hallás és látás alapján játszok, koncerten meg fejben vannak az akkordok és csak csinálom kívülröl 🥹
Én kőművesnek tanulok! És hidd el, hogy nem olyan egyszerű az a szakma...
A legszexibb egyenruha a spanyol rendőröké.
Jó Lett!
“Mi a legszexibb egyenruha?” AZ ÖSSZES
Jó cucc!
Hivatalosan Pedagógiai asszisztens és Családsegítő munkatárs a végzettségem, de egy nyomdában dolgozom Kazincbarcikán. (Akinek ez nem mond semmit akkor B-A-Z MEGye)
Béla vagyok, Béla vagyok egy gomb gyárban dolgozom...
Én még bele vettem volna az F1-es (vagy bármely más) versenymérnöki pozíciót is.
Ha ennyire könnyünek gondolod a zenét, akkor olvass le kottából c kulcsba hisz dúrt aztán rájössz! SOK SIKERT!
Nem véletlenül tanulom most munka mellett az olajfúrást. 😅
Szerintem a karmester inkább dinamikát ad mint zenei pontosságot.
Kozmetikus vagyok és regeneráló wellness szakember (okj masszőr új nevexd), ha minden jól megy hamarosan dajka is🎉
Papos részhez. Haverom sógora lelkész és 300 körül keres. DE! Kapott ingyen házat, és rezsit se kell fizessen
Mert az ápoló?? Az nem segít???😭😭✨
"szerintem" jó lett a videó
Jólett😊
Nessaj nem baj minden hazugságnak a fele igaz!😂😉
Amúgy az egységes egyen ruhából a pilóta ruha
Ennyire nincsenek új feltörekvő youtuberek főni?
Sehol nem kell kipattintva lenni... csak Érd el hogy legyen tekintélyed.
jóóó de rajzolni is tudni kell 😂
Igen Nessaj ott van az olajfuron Liv Tyler valahol :))
De hiányzik Alex.
Szegény nem régen majdnem meghalt T.T
Nagyon rá jár a rúd
Nevetünk Nessaj nevetünk
Nekem senkim sincsen, hol lehet jelentkezni olajfúrótoronyra? :D Van gépészeti szakmám, darus, b-kat. illetve nc lézer-cnc kezelést is tudok.
karmester talája ki a zenéket hogy mit fognak jácani és bonyolrúltab mitsem hadónászás
6:34 vagy legalábbis annak kinevezett emberek 🤷
Én nyáron hivatalosan papíron diplomával kereskedő leszek
Szia nessaj❤
Jó taxis neszáj csak néz meg egy f1es videót
A papom tesója aki pap Lamborghini vel járkál
12:26 az einherjarok
Szia lehet le vagyok maradva de nagyon örülnék a végig játszanád az armored core 6-ot
XI. Nesszajosz bíboros készen áll a munkára
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
mondjuk engem a tenger biológus érdekelne.. de ezek is érdekes szakmám.. bár a youtuber inkább hobbi szerintem..
Nessaj Bíboros
Ki van itt 8másodperc alatt?
8 perc
Kit érdekel?
Én meg a zenekarba játszom akkor, most ez is menő vagy nem?