Nagyszerű interjú, igazán kellemesen csalódtam. Valami rosszabbat, valami sztárosabbat, valami kevésbé őszintét vártam. De ez így tökéletesen emberi volt. Gratulálok!
Köszönjük Varga Miklosnak a tisztán látását, az érzelmeit, az őszinteségét, a szerénységét, a munkásságát, és az "Europát"! Ez az ének világsiker! Isten áldja meg mindezekért!
Mindig szerettem Varga Miklóst, mert mindig vállalta az értékrendjét, ami mellé kiállt és kiáll. Andor Éva intelligens, okos nő, nem haverkodva beszél a partnerével, okosan kérdez, látszik a felkészültsége. Öröm hallgatni mindkettőjüket. Üdítő beszélgetés. Csak gratulálni tudok mind a két nagyszerű embernek!❤
@@feherhermelinnem feketít senkit! Ami az ő értékrendjébe nem fér bele, azzal természetes hogy nem tud azonosulni. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit befektetési.
@@ilonaerdelyinebekes1760 tévedsz. nem értékrendje van hanem jó nagy nyelve. Rájött , hogy kevés a pénze és kell némi "ellátmány" a kormánytól. Gyakorlatilag mint zenész egyetlen egy száma ugrik be tőle mindenkinek az Európa. A szöveget nem ő írta. A zenét ő írta. Jogdíja ennyi. Szóval kell neki az apanázs.
Ezer éve Balatonföldváron léptek fel,két napig fociztunk Velük!Szuper volt!Csak annyi volt,hogy elment a labda és valaki szólt Neki,Európa rúgd vissza!Igaz,jó fej volt mindenki!
Nagyon örülök, hogy említette az autonóm tartományt! Én 57-es vagyok, valóban tanultuk, a térkép itthon megvan, sokan nem hittek nekem, amikor meséltem róla.
Én Kárpátaljai magyar vagyok, tőlem is megkérdezték, honnan tudok magyarul, nagyon rosszul esett. Mi otthon csak magyarul beszéltünk, az órám magyar idő szerint járt, ha oroszul beszéltem (mag kellet tanulni hogy tovább tanulhassak), automatikusan hozzáadtam 2 órát. Most nagyon fáj a szivem Kárpátaljáért.
1983-84 körül,először,a "Halálkatlan"-t hallottam tőle.Beégett az agyamba,a rock énekeseknek fenntartott "osztályterembe" .Lynn Turner mellé ült le.✌️😀Most még a "hiteles emberek" termébe is betenném,ha lenne mégegy,Varga Miklós✌️Jó munkát.
Gratulálok, egy egyenes ember! Magyar Péterről elmondott véleményét teljesen osztom! Hihetetlenül nézem azt az erkölcsi tartás nélküli opportunista csoportot akik gondolkodás nélkül beálltak e mögé az erkölcsi hulla mögé, csak azért, hogy Orbán Viktort - az elmúlt hetven év legnagyobb magyar politikusát - gyűlöletből kiüssék a nyeregből. Köszönöm a sok csodálatos zenét!
Te jó ég! Viktor az lehetett volna, ha nem a vejének és a haverjainak adja el az országot, kb. egy millió ember jól megél belőle (persze ezt nem kutatják, csak néhányan fáradnak vele, hogy utána nézzenek), a többi magyar meg le van tojva. Magyarország óriási lehetőségét vesztegette el, mert sajnos skizofrén. Ez van. Ti meg jól megéltek belőle, és éltetitek a rendszert. Csak hogy vége van.
@@ilonaszekely5975 A harag és irigység kettő a főbűnök közül, kedves Ilona! A szellemi lustaság, amit fenti, minden realitást nélkülöző "ad hominem" gonosz megjegyzése bizonyít, a harmadik. Ön a Miniszterelnök Úr személyét támadja, nem politikai és történelmi teljesítményét, amiről felmagasztalóan írtam.
@@laszlonagy4329Kérdés nélkül is tudható,hogy kik.Azok akik a Sas "kabarén" nevetnek,és rosszul vannak ,Nagy Feró Kossuth díjától.Ugyan azok vagytok,bármilyen jelmezben.😂
Az Európa dalt csak Varga Miklós tudja igazán hatásosan elénekelni. Gyönyörű dal, a szövege is az. Nagyon soxor szoktam hallgatni. Európa Dús hajába tép a szél, Kék szemében ott a szenvedély. Foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt, Álma adja az álmokat. Megszülte hűtlen gyermekét, Nem sírt, akkor sem ha elvetélt, Akármi történt, mindig büszke nő maradt, Így élt a sok-sok év alatt. Refr.: Ezért értsd meg, szeretem őt, A vén Európát, a büszke nőt! Nagyon kérlek, becsüld meg őt, A vén Európát, a gyönyörű nőt! Magából ad, ha enni kérsz, Testével véd, amikor visszatérsz, Ölén a szerelem minden öröme hívogat, Arcában látod az arcodat Olasz csizmáján a nap Remélem mindörökre megmarad A sötét felhő végre mind aludni tér Földjében túl sok már a vér
@@MsRixi21 mert nagyon szeretem a szövegét is ! ellentétbe sok mai gagyi szöveggel, amiket egyesek orrba-szájba szakmányban gyártanak !!! megfelelő a válasz vagy csúnyábbat írjak neked ? HE ? :)
Csak a ballibsi libernyak banda ennyire buta. Irigy hitvány hazaáruló tudatlan emberek. Minden jobboldali értékeket valló magyar együttérez a külhoni magyarokkal.
Korábban is szimpatikus volt nekem Varga Miki, de most meglepett a nyugodtan állíthatom, hogy élet bölcsessége. Meg néhány mellékesen elhangzó tény is. Pl. Nem tudtam, hogy egy idősek vagyunk, vagy amit az apjáról elmondott. De nagyon tetszett a már korábban is érzékelt "vissza fogottsága".
Varga Miklós egy fantasztikus művész és ember, aki szívében őrzi a nemzetét! Mi határon túli magyarok nagyon szeretjük és szerintem ez a szeretet kölcsönös.....
Igaz öszinte , hazafi es nagy művész , egggyik legjobb az országban..De még az EUban is ismert az Europa dalával ,az Eu himnusza lehetne... DE egy felelös művésznek kötességei vannak.. Figyelmeztetni a kormányt , ha nem tartja be a demokrácia szabályit. ... PL. ha az ellenzékkel szemben , túl durva módszereket alkalmaz....🤩💖🌿🌺🍀🍊🍎
Varga Miklós Európa-dalának szövegírója Varga Mihály onnan vette az ihletet, hogy valamelyik 1983-as híradóban látott egy németországi NATO-támaszpont előtti nőtüntetést. 1.) Én ennek a dalnak az üzenetét relevációszerűen éltem át. Mi a szovjet megszállás alatt nyögve úgy éreztük, hogy minket elszakítottak ATTÓL az Európától, ahová mi természet szerint tartoznánk. 2.) Ugyanakkor nem vettük észre, hogy Nyugat-Európa is el van szakítva ETTŐL a vágyott Európától, csak éppen az amerikai megszállás és a társadalom (a szovjetnél lopakodóbb és csábítóbb) amerikanizálása miatt. 3.) Adódik a kérdés, hogy kik (milyen nők) tüntettek 1983-ban egy németországi NATO-támaszpont előtt? Válasz: azok a kommunisták, akik éppen akkor fazonírozták át magukat pacifista Zöldekké. 4.) Mit csinálnak ma ezek a nők? - 60-/+-os képviselőkként habzó szájú háborúpártiak Ukrajnával kapcsolatban. 5.) Mi a "pálfordulásuk" oka? - Azokban az években éppen megbukott a Jimmy Carter - Willy Brandt-féle Ostpolitik-tandem, és helyébe lépett a Helmut Kohl - Ronald Reagan-féle páros. Az akkori "kis hidegháború" (gazdasági verseny + csillagháborús propaganda volt a "fúj rósz háború". Ezzel szemben a mostani demokrata + SPD - Zöldek (pontosabban a mögöttük álló érdekkörök) Ukrajna-kalandja a "csodálatos demokratikus háború".
Huu✌️Ez elég kerek.Magától értetődő.Még Varga Miklós szóhasználata is meglep.( Nem kötözködés ez) A Schengeni határral kapcsolatban,még most is azt mondja,hogy "kimehettünk" ,pedig mostmár én is értem,hogy "bejöhettek"-re gondolhat.
A riporter hölgy Koncz Zsuzsa témában ügyesen keveri a szaharát, állít valamit, mintha azt Koncz és Bródy állította volna így magáról, és erre reagáltatja a riportalanyt. Ügyes. A riportalany meg Illés "fehér lemezről" beszél, miközben ott volt a Jelbeszéd is, nyilván mindkettő, úgymond, régen volt (1971 és 1973), és tényleg, sem Koncz, sem Bródy nem vonultak illegalitásba, hanem működtek tovább, el sem illantak a légben, és hát ez valóban hatalmas bűn... Miközben egyes mai jobboldali politikusok és újságírók akkoriban éppen MSZMP párttagokként a pártújságba írták a cikkeiket a Kádár-rendszer nagyobb dicsőségére, ma meg állami kitüntetéseket kapnak a mai véres szájukért... És milyen érdekes, hogy itt senkinek nem Szörényivel van baja (és nem is Tolcsvayval), aki pont akkor és pont úgy csinálta végig a Kádár-rendszert, és működött benne, mint Bródy (és mindenki más, ki az esztergapad mellett, ki az Orvostörténeti Múzeum igazgatói székében - Antall József, ki ünnepelt drámaíróként - Csurka István stb. stb.), pont vele együtt, Illésben is, Fonográfban is... De ő, ugye, más... Azért, mert a rendszerváltás után politikailag nem egy platformra kerültek Bródyval., így utólag Bródyt ütni kell, Szörényit meg dícsérni. Ejj, gyerekek...!
Te forditva ülsz a lovon. Nézd meg Koncz interjuját a magyarokról alkotott és hirdetett véleményét, durva interju mindent elmond erről a rbancról. Ha francia érdemrendet kapott az valamiért volt.
Nem érdemes ide kommentelni, meg kell hallgatni mint mindent, és levonni a konzekvenciát.. Felületen mozgó, nem igazi történelmi ismeretek, hangzatos megállapítások, finom hergelés,hatásvadász hümmögés mikutyánkkölykei felszopása, szóval itt okos érvekkel, ellenérvekkel nem sokra mész.. andorpártkatonaéva sose hívna meg olyan embert, aki 2 perc alatt megcáfolná, megvilágítaná, kiröhögné.. Na és pont ő sose hívna meg egy józan, semmilyen oldallal nem közösködő művészt, pláne olyat, aki kikérné magának hogy "oldalakká" gyalázzák a művészetét .. 🙄Varga Mikit tisztelem pár dolog miatt, de nagyon elfogult sok dologban a mai viszonyokat illetően.. Nem lát, nem hall, mert ő "csak" magyar..
De jó olyan emberek véleményét is olvasni, akik emlékeznek és nem csak a hatalom fenekét akarják nyalni. A kommunista rendszer kemény volt, imádkozom, hogy egyetlen fiatalnak se kelljen ezt megélnie, persze erre ma nem Orbán Viktor a garancia.
Mit lehetne várni egy olyan műsorvezetőtől, aki a Tényeknél dolgozik? Beszélgetnek itt erkölcsi minimumokról, az általa beolvasott helyreigazításokból meg már filmet lehetne készíteni. Ügyes próbálkozás TH-camra kiterjeszteni a kormánypropagandát, de megsúgom, a műsorvezetők személye és a Fidesz-kongresszusokról ismert hírességek meghívása elég árulkodó.
Nagyon fontos a Koncz Bródy lehúzás, visszatérő téma :D - kimondottan nem üldözték Bródyt csak letiltották a londoni ügy miatt, és majdnem börtönt kapott a diósgyőri ügy kapcsán, az ő szövegeit is cenzúrázták mint bárkiét.....
Ez a "diósgyőri ügy" nem volt akkora durranás amiért le lelehetett volna csukni. Ott voltam hallottam. Úgy történt, hogy köszönetet mondott a több féle szervezőknek, rendezőknek. És végül megköszönte a rendőrségnek, hogy "sok fiatalnak nem kellett a szabad ég alatt éjszakázni. Hanem szállást adtak nekik éjszakára."
@@Akol56Peter nyílván a hatóságok felfújták és ügyet csináltak belőle, mára már lehet tudni, hogy régóta dolgoztak azon hogy szétbomlasszák az Illés zenekart
Borzasztó hallani ezt a Közép-Kelet Európa kifejezést. Tessék beszúrni a körzőt Budapesten és körözni az Urál a Francia partok pontjaival. Jé pont középen leszünk. Tehát Európa közepe.
@@edekoka6267 : Ez nem helyes! Az hogy valakinek a Koncz Zsuzsa stílusa jön be az nem jelenti azt, hogy alacsonyabb a szintje! Nekem pl. az opera és az operett tetszik, amit ma már sokan nem szeretnek! Azariah vagy Majka viszont nem jön be! Akkor én is a hörcsög szintjén vagyok?
Azért javítsuk már ki ezt az elfogult kérdező nőt, aki minden riportalanyát megpróbálja ráuszítani Koncz Zsuzsára és Bródy Jánosra, mintha csak fizetést kapna az uszításért. Úgy tűnik, Bródyék nagyon ráléphettek a tyúkszemére. Tehát: Koncz Zsuzsa az egyetlen női előadó, akinek a Jelbeszéd c. lemezét az előző rendszerben betiltották (bevonták és megsemmisítették), mégpedig egyáltalán nem "rövid időre", hanem 10 évre. Nem volt bagatell, jól emlékszem rá, a rádió- és tévészerepléseit is letiltották, akkoriban a csapból is Erdős doktor egyik kedvence, Kovács Kati folyt, valószínűleg ezért. Továbbá Koncz Zsuzsa lemezét nem az Illés adta ki, hanem Koncz Zsuzsa, és nem az Illés együttessel, hanem a KITT-egylettel, ugyanis akkorra az Illés már feloszlott. Jó lenne, ha a kérdező felkészülne a saját kérdéseiből, és nem az árokásással foglalkozna ebben a szétrabolt országban, hanem a békességet forszírozná.
Ez az egyetlen Koncz Zsuzsa önálló lemez, amin a KITT-egylet szerepel (Koncz Zsuzsa-Illés-Tolcsvay-trió). ‼️ Az album a közhiedelem ellenére megjelent és kikerült az üzletekbe is.‼️ A lemezből már ötvenezer példányt eladtak, amikor politikai indokok hatására a további kiadását felfüggesztették és a raktáron lévőket bezúzták.[1] Tíz évvel később, 1983-ban az albumot újra megjelentették.
Koncz sehol sem mondta, vegzálták, vagy ő ellenálló lett volna, hanem *általánosan fogalmazott, h egyes zenészeket a múltban üldöztek. Jelbeszéd lemezét csendben bevonták, de miért, senki sem mondta meg nekik. Ennek semmilyen negatív következménye nem volt,* ezért az sem mondta, h évekig nem jelenhetett meg lemeze. Ami ma történik, nem mindenben tetszik neki, de ez nem jelenti azt, h a Kádrék idejében jobb volt.🤩Lejáratásához legalább hihetőt kellene kitalálni
Bródynak és Koncznak is voltak kellemetlenségei a rendszerrel. Sajnos a riporter szándékosan árokásó módon kérdez és mindig azokról, akik a jelenlegi Kormánnyal nem értenek egyet mindenben. Ő is csak egy propagandista. Nem az igazság felderítése, hanem politikai célok vezetik, láthatóan. Minél több rosszat mondatni a kormánykritikus művészekről, dicsőíteni az Orbán-hívőket. Félrevezeti az embereket. Én nem tudom honnan veszi, hogy Bródyék azt mondták, hogy üldözték őket. Valószínűleg félremagyarázza, amikor az esetleges konfliktusokról beszéltek, hogy utána meg a fejükre olvassa és ebbe igyekszik belehúzni Vargát, aki egy kicsit belemegy, de nem nagyon, nem úgy ahogy Andor szerette volna. Igen, a Beatricét betiltották, a P-Mobilnak nem lehetett lemeze. De egyrészt sokkal vékonyabb réteg szerette őket, Koncz Zsuzsát egy az egyben betiltani a népszerűsége okán nem ment volna olyan könnyen mint a rétegzenét játszó Ricsét. Másrészt, azért 1983-tól sorban jelentek meg P-Mobil lemezek. Nagy Feró két lemezt adott ki az Ős-Bikinivel, szerepet kapott az István a királyban, Hamletet rendezhetett és már 1987-ben újraalkothatta a Ricét, nem sokkal később megjelent a dupla lemez, Garázs című műsorát országosan hallgatták. Mindez az Antall-kormány előtt történt meg. Nem ilyen egyszerű volt ez, hogy szegény Ferót üldözték, Bródy meg komcsi kegyenc volt. De a hölgy ezt szeretné hallani, csak ne látszódna ennyire rajta!
Bródy igen is le volt tiltva,mert nem is zenélhetett az Illésékkel. A Szörényi mondta,hogy hónapokig csak négyen játszottak,a Bródy nélkül,mert a 73-as popfesztiválon a rendőrség feljelentette izgatásért és a bíróság elítélte. Budapestet nem hagyhatta el Bródy.
Bródy kisztitkár volt. Nem egy iskolai közösség vezetője, hanem a "független zenész alapszervezet vezetője, aki tárgyalt egyezkedett a párt kp. vezetőivel. Ő is rábólintott az üldözött zenészek ellehetetlenítésére. Később a zenész szakszervezet elnökeként ő nyírta ki a Feketebárány fesztivált, és adta oda Gerendáséknak. Én is eltaláltam a zsíroskenyeremmel, amikor a Beatrice helyett Bródy kezdte nyekeregni a "Személyigazolvány" dalát. Hiába mosdatod, sokan vagyunk még, akik emlékszünk!!!
@@Tibyetite Aha. De arra is emlékszel, hogy Feró 1983-ban szerepet kapott a Bródy által írt István a királyban? Bencsik András cikkeire is emlékszel? Orbán Kisz-titkárságára? Kövér MSZMP-tagságára? Tudod, őket is "Hiába mosdatod, sokan vagyunk még, akik emlékszünk!!!"
Kár ennyire agresszívra venni a videók aláírását. Ez a videó pár másodperce szólt Koncz Zsuzsáról és a riporter kényszerítette ki. Ezért nem íratkozok föl. Lukács Sándor is egy igaz magyar művész. Ott is hatásvadászos lett a videócím, amit szintén kieröltetett a riporter.
Igen. Én csupán Koncz Zsuzsáról alkotott véleményére voltam kíváncsi - sajnos, nem sikerült megtalálni - hol rejtették el - végigszenvedtem /szinte/ több mint egy órát.....
@@margitrajda4594 akkor keress vissza egy kicsit ezen a csatornán, mert ez a téma beakadt nekik. Már volt szó róla, akkor is okádtak rá végig. Nézd csak meg.
Gerendás Péternek tisztelettel, Mi Magyarok érzés szerint élünk a tisztesség értéke szerint ! Tudom, hogy vannak köztünk pénzimádók, de ezt nem mi hoztuk az Országba, hanem mások. Gerendás Péternek, ha nem tetszik ez a Hely,oda kell menni ahova tartozik, lelkületbe,érzés világba, vallásilag és nem azt a helyet kell fikázni ahol felnőtt, ismertsége lett... Nem tudom, hogy Izraelben milyen sikereiket ért volna el...?
Semmi bajom vele,de nem o a legjobb hangu magyar enekes. Azt,hogy idaig eljutott inkabb annak koszonheti,hogy kitunoen banik a hangi adottsagaival. Magyarul masokkal ellentetben nem sajnalta az idot es energiat hogy folyamatosan kepezze magat.
Varga Miklós értékrendje igazi ÉRTĘK, amíg Magyar Péter egy erkölcsi hulla. Elárult mindent és mindenkit, akiknek csak megköszönhetne mindent, amit kapott. Undorító "ember".
Ne keverjük azért az CCCP-t és az orosz nemzetet. Az orosz nemzetet tönkre tette a kommunizmus... Sajnos ezt mindenhol látom. Ukrajna azt jelenti határvidék..
Varga Miklós őszinte ember, és emiatt szimpatikus. A riporternő már kevésbé, eléggé provokatív módon kérdez, ami már a címválasztáson is látszik. Ennek ellenére érdemes végignézni a beszélgetést, sok érdekes dolog szóba kerül nemcsak az énekesről, hanem a zeneipparról és a rendszerváltás előtti időkről is.
Szánalmas ez az Andor Éva ahogy próbál valamit összehazudni Konczról. Sose üldözték Konczot ilyet nem is mondott. Még arra is lusta hogy utánanézzen pontosan kitől, mit idéz. Koncz Jelkbeszéd lemeze be lett tiltva a hetvenes évek elején kb 10 évvel később adták ki. Neki és még sok zenekarnak meg kellett harcolni a szövegeikért mert sokat kihúztak vagy átiratták velük.
Nem lusta, tudja, hogy nem mondott ilyet. Direkt karaktergyilkol. Nézzük meg a riportjai kiemeléseit. Minden művészről, akiről lehet tudni, hoyg enm pont kormányhű, csupa lejárató cím. Koncz hazugságai, Szinetár Dóra hazugságai, Presszer hazugságai, Puzsér jellemtelensége és így tovább. Undorító mocskolódások erre kapható erkölcsi nullákkal. De persze a "hazugokkal" nincs interjú, még kiderülne, hogy talán Andor Éva és a beszélgetőtársai hazudnak.
@@diaomron7261 És minden kormánytag meg Neres gyereke is Kazahsztánba jár egyetemre. Ja, nem! A hanyatló nyugat egyetemeire járnak. Hülyének néznek minket.
A Privát Rocktörténet a Prognózis együttesről szóló epizódjában Vörös István is forradalminak és lázadónak állította be az együttest, az Első Emeletről szóló részben szintén forradalminak gondolták a tagok az együttest. Presszer Gábor mondta, hogy a rendszerváltozás után a fiókokból nem kerültek elő a betiltott nóták, lemezek. A véleményem az, hogy nincs új a nap alatt. Talán két együttes néhány tagja kapott valóban a szövegekért jogerős börtönbüntetést még a szocialista rendszerben.
Andor Éva TV2 exbemondó jól belesült a mondandójába. Lehet nem bírta már a hazugságokat felolvasni. Podcastra jó lesz... de nem lett az. Nekem hiteltelen.
Nem ertek mindemben egyett Varga Miklosal de az az igassag hogy o legalabb oszinten nyilatkozik es korrekt riport volt ! azt hogy kinek milyen a politikai meggyozodese attol meg lehet korektul kommunikalni. a muvesz sikereit es szakmai nagysagat nem lehet vitatni es ez lenyeges .
"1990-ig azonban még sok április 4-ét volt kénytelen „megünnepelni” az ország lakossága. A napot nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánították, csakúgy, mint november 7-ét. Ezzel párhuzamosan eltörölték, vagy átértelmezték a korábbi nemzeti ünnepeket. Így vált március 15. munkanappá, augusztus 20. pedig az „alkotmány” ünnepévé." - Ünnepnapok a diktatúrában / 30 éve szabadon
Úgy tűnik, hogy a Magyar elvtárs is kiválóan elsajátitotta a "az Alinsky módszer" szerinti CIA-s forgatókönyvet, rendezői utasításra/$bónuszért. Megjegyzés: Magyarországon nem lesz Majdan/2.!☝
Egyetlen ponton zavaró Varga Miklóstól hallani a a folyamatos Magyarország kelet-európázása. Az országunk pontosan Európa közepén hekyezkedik el! Tessék megnézni a térképet! Nem tudom, kik által került így a köztudatba, de ez súlyos tévedés!
... súgok :a világháború után a két nyertes hatalom (SZU&USA) Európán osztoztak.(és nem a földrajzórán tanultak alapján, hanem az erőviszonyok szerint) Tehát Varga Miki ebben az értelemben beszél kelet meg nyugat-Európáról. (többségünk meg is érti...)
@@lajoskertesz3175 te vagy varga miki magyar hangja? A dolog egyszerű. Miki az ominózus Európa slágerén kívül semmi más slágert nem mutatott fel. Annak szövegét sem ő írta. Jó nyugdíjat akar oroszbarát kúrmányunktól ezért tövig benyal nekik.Egyébként meg akárhogy is forgatod mi közép-európában vagyunk.
... majd, ha te is felmutatsz "csak" annyit, mint Ő, akkor talán érdemes lesz szóba állni veled is - addigra is gyógyulást a rosszindulatú irigységből!
Nem kellett volna a politikát belekeverni, egyszerűen azon az alapon, hogy aki nem ért hozzá, és nem ismeri az európai uniós tagsággal kapcsolatos szabályozást, inkább ne nyilatkozzon róla. Sajtószabadság Magyarországon?! jaj, jaj....van baj.
Nem csak ő, mások is... Mi a bánatért nem tettek félre - úgy, hogy kevesebbet is adóztak, mint az átlag nép. Erről egyik se beszél, vagy már a szenilizmus miatt nem emlékeznek. Pfff
Nagyszerű interjú, igazán kellemesen csalódtam. Valami rosszabbat, valami sztárosabbat, valami kevésbé őszintét vártam. De ez így tökéletesen emberi volt. Gratulálok!
Köszönjük Varga Miklosnak a tisztán látását, az érzelmeit, az őszinteségét, a szerénységét, a munkásságát, és az "Europát"! Ez az ének világsiker! Isten áldja meg mindezekért!
Nekem is a KEDVENC DALAIM KÖZÖTT SZEREPEL! Gyönyörű dal! ..és ahogyan énekli Varga Miklós.....ÉLMÉNY!
Mindig szerettem Varga Miklóst, mert mindig vállalta az értékrendjét, ami mellé kiállt és kiáll.
Andor Éva intelligens, okos nő, nem haverkodva beszél a partnerével, okosan kérdez, látszik a felkészültsége.
Öröm hallgatni mindkettőjüket. Üdítő beszélgetés. Csak gratulálni tudok mind a két nagyszerű embernek!❤
Köszönjük !!! Valóban mi Erdélyiek megszenvedtünk a magyatságünkért ,sokat és sokszor !!!
Varga Miklós nem csak tehetséges művész, hanem rendkívül szimpatikus is, aki vállalja saját magát
@ztekjk-f4m Ne okoskodj internacionalista, csak nyaljad az éppen aktuális külföldi s.gget. Mindegy milyen, csak jó nagy legyen...
Így igaz.
Igen, a saját értékrendjét tartja tökéletesnek, a másikat, aki nem úgy gondolkodik mint ő, azt feketiti, még ha nem is pontosak az ismeretei.
@@feherhermelinnem feketít senkit! Ami az ő értékrendjébe nem fér bele, azzal természetes hogy nem tud azonosulni. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit befektetési.
@@ilonaerdelyinebekes1760 tévedsz. nem értékrendje van hanem jó nagy nyelve. Rájött , hogy kevés a pénze és kell némi "ellátmány" a kormánytól. Gyakorlatilag mint zenész egyetlen egy száma ugrik be tőle mindenkinek az Európa. A szöveget nem ő írta. A zenét ő írta. Jogdíja ennyi. Szóval kell neki az apanázs.
Ezer éve Balatonföldváron léptek fel,két napig fociztunk Velük!Szuper volt!Csak annyi volt,hogy elment a labda és valaki szólt Neki,Európa rúgd vissza!Igaz,jó fej volt mindenki!
Nagyon jó beszélgetés volt. A pályája az őszintesége és a világlátása elismerésre méltó. Szeretem a hangját a zenéjét.
Őszinte Ember szeretem halgatni a dalait.❤Kivánok jó egészséget sok sikert❤❤❤❤
Végre! Valakik tudnak magázódva is jót beszélgetni!
Ritka ma már, üdítő hallgatni.
Nagyon örülök, hogy említette az autonóm tartományt! Én 57-es vagyok, valóban tanultuk, a térkép itthon megvan, sokan nem hittek nekem, amikor meséltem róla.
Engem is megkönnyezett amikor a kinti magyarokról beszélt! ❤
Köszönöm 🙏
Legfeljebb megkönnyeztetett. (gondolom nem téged síratva megkönnyezett V.M)
Vagy megríkatott.@@vadocka1.
@@vadocka1 úgysem érti a különbséget, felesleges.
Én nem vettem észre rajta. Ismer téged?😊
Varga Miklós - Még nem veszíthetek! Nagyszerű interjú!
Én Kárpátaljai magyar vagyok, tőlem is megkérdezték, honnan tudok magyarul, nagyon rosszul esett. Mi otthon csak magyarul beszéltünk, az órám magyar idő szerint járt, ha oroszul beszéltem (mag kellet tanulni hogy tovább tanulhassak), automatikusan hozzáadtam 2 órát. Most nagyon fáj a szivem Kárpátaljáért.
1983-84 körül,először,a "Halálkatlan"-t hallottam tőle.Beégett az agyamba,a rock énekeseknek fenntartott "osztályterembe" .Lynn Turner mellé ült le.✌️😀Most még a "hiteles emberek" termébe is betenném,ha lenne mégegy,Varga Miklós✌️Jó munkát.
Gratulálok, egy egyenes ember! Magyar Péterről elmondott véleményét teljesen osztom! Hihetetlenül nézem azt az erkölcsi tartás nélküli opportunista csoportot akik gondolkodás nélkül beálltak e mögé az erkölcsi hulla mögé, csak azért, hogy Orbán Viktort - az elmúlt hetven év legnagyobb magyar politikusát - gyűlöletből kiüssék a nyeregből. Köszönöm a sok csodálatos zenét!
Ezek az opportunások nagyon veszélyesek, Isten örizze meg töllük a magyarságot.
Te jó ég! Viktor az lehetett volna, ha nem a vejének és a haverjainak adja el az országot, kb. egy millió ember jól megél belőle (persze ezt nem kutatják, csak néhányan fáradnak vele, hogy utána nézzenek), a többi magyar meg le van tojva. Magyarország óriási lehetőségét vesztegette el, mert sajnos skizofrén. Ez van. Ti meg jól megéltek belőle, és éltetitek a rendszert. Csak hogy vége van.
@@ilonaszekely5975 A harag és irigység kettő a főbűnök közül, kedves Ilona!
A szellemi lustaság, amit fenti, minden realitást nélkülöző "ad hominem" gonosz megjegyzése bizonyít, a harmadik.
Ön a Miniszterelnök Úr személyét támadja, nem politikai és történelmi teljesítményét, amiről felmagasztalóan írtam.
@@ilonaszekely5975 Elkepeszto milyen utcai kozbeszeddel ervelsz--popuralis-trivialis huhogo vagy----illesz a falkadhoz m.p.-picho -KOVETO!!!
@@user-xm2gz4zk9i OK az orruknal tovabb nem latnak---gondolatszegen falkatagok!!!
Őszinte tiszteletem Varga Úr !
@@rga7482gondolom hiteles forrasbol tudod... talan te szervezted be ?
Eddig is szerettem Varga Miklóst, de a riport után egyenesen felnézek rá.
Rendkívül értékes, igaz őszinte ember!
Példamutató értékrendekkel rendelkező, őszinte Ember-ritka érték.
De jó volt meghallgatni! ❤😪☺️🙏
Helyettem fogalmaz, így igaz.
Szerencsétlen fideszkomcsi nyugger bácsi. 😅
🤩😍🥰❤ remeklés Miki Gratulálok ❤
De szeretem ha valaki ilyen egyenes, nem mismàsol. 👍😎
Varga Mikloson is nevetnek sokan..
@@laszlonagy4329Kérdés nélkül is tudható,hogy kik.Azok akik a Sas "kabarén" nevetnek,és rosszul vannak ,Nagy Feró Kossuth díjától.Ugyan azok vagytok,bármilyen jelmezben.😂
@@csabavarga1974 --- Fero- Kossuth - dijján röhög a rendes ember..
Akkor miert nem mondja el hogy az Europa-t a Slade-rol koppintotta?
@@csabavarga1974 Az értelmesek , öszinték semmi jelmez.................
Az Európa dalt csak Varga Miklós tudja igazán hatásosan elénekelni. Gyönyörű dal, a szövege is az. Nagyon soxor szoktam hallgatni. Európa
Dús hajába tép a szél,
Kék szemében ott a szenvedély.
Foltos, sokszín ruhája oly sokszor elszakadt,
Álma adja az álmokat.
Megszülte hűtlen gyermekét,
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt,
Akármi történt, mindig büszke nő maradt,
Így élt a sok-sok év alatt.
Refr.:
Ezért értsd meg, szeretem őt,
A vén Európát, a büszke nőt!
Nagyon kérlek, becsüld meg őt,
A vén Európát, a gyönyörű nőt!
Magából ad, ha enni kérsz,
Testével véd, amikor visszatérsz,
Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat
Olasz csizmáján a nap
Remélem mindörökre megmarad
A sötét felhő végre mind aludni tér
Földjében túl sok már a vér
esküdj, hogy ezt ide bemásoltad...de minek?
@@MsRixi21 mert nagyon szeretem a szövegét is ! ellentétbe sok mai gagyi szöveggel, amiket egyesek orrba-szájba szakmányban gyártanak !!! megfelelő a válasz vagy csúnyábbat írjak neked ? HE ? :)
@@akosszentirmai1016 írj csúnyábbat bátran, rád tudok tromfolni az tuti...ne próbáld ki szerintem.....
Varga miklós egy igaz magyar ember! ♥️
Sajnos sokan nem tudnak rólunk az anyaországba.Nagyon jól beszélsz köszönöm Varga Miklós❤❤❤
Csak a ballibsi libernyak banda ennyire buta. Irigy hitvány hazaáruló tudatlan emberek. Minden jobboldali értékeket valló magyar együttérez a külhoni magyarokkal.
@@MonikaSzucsova Miattatok van még az a dagadt hatalmon! Szégyelljétek magatokat!
Korábban is szimpatikus volt nekem Varga Miki, de most meglepett a nyugodtan állíthatom, hogy élet bölcsessége. Meg néhány mellékesen elhangzó tény is. Pl. Nem tudtam, hogy egy idősek vagyunk, vagy amit az apjáról elmondott. De nagyon tetszett a már korábban is érzékelt "vissza fogottsága".
Varga Miklós egy fantasztikus művész és ember, aki szívében őrzi a nemzetét! Mi határon túli magyarok nagyon szeretjük és szerintem ez a szeretet kölcsönös.....
...(talán) magyarabbak a mai határainkon belüli magyaroknál.
Miki egy szerény, kedves, segítőkész, őszinte ember. Nagyszerű énekes, zenész. A P. Box óta imádom.
Mennyi mindent megtud az ember egy ilyen beszélgetésből. Egy igazi történelem óra.
Varga Mikloson is nevetnek sokan..........a hizelgö beszéde miatt
@@laszlonagy4329 Csak az olyan hülék mint amilyen te vagy lalonagy.
@@laszlonagy4329 viszont az remek, hogy rajtad senki sem nevet. nyilván nincs is miért...
@@Egon_Nordwint VM -t csak kinevetik , mert hazudik,
@@Egon_Nordwint sose lehet tudni , rejtély
A jó isten áldja és tartsa meg nekünk soká őt is❤
Varga Miklós egyszerű, csodálatos hangú művész!! Nagyon sokáig énekeljen nekünk!!
Varga Miklós egy csodálatos ember,minden szempontból!
Öszinte ember🥰
Igaz öszinte , hazafi es nagy művész , egggyik legjobb az országban..De még az EUban is ismert az Europa dalával ,az Eu himnusza lehetne... DE egy felelös művésznek kötességei vannak.. Figyelmeztetni a kormányt , ha nem tartja be a demokrácia szabályit. ... PL. ha az ellenzékkel szemben , túl durva módszereket alkalmaz....🤩💖🌿🌺🍀🍊🍎
@@laszlonagy4329Európa földrész eu unió meg szövetség! MűVÉSZ Úr a földrészről énekel!
Unióba a szabályt be kell tartani,még a kormánynak is.
@@EPZ32 Igy igaz , kötelességei vannak amit be kell tartani nem brűsszelezni ...
@@laszlonagy4329Az Európai Ügyészséghez kellene csatlakozni, hogy jöjjenek eu-s pénzek !!!
Varga.miklos.egy.kivalo.tehetseg.vegtelen.egyszeru.csodalatos.szerzemenyei.gyonyoru.hangja.gratulalok.😮.
Igazi ember , ❤nagybetűvel....
❤❤❤ Gratulálok Varga Miklósnak. Igazi Magyar. Velem együtt.❤❤❤
Te mitol vagy igazibb mint mondjuk egy kevesbe igazi magyar?
Imádjuk a mi Istvánunkkat!!! Hatalmas hangja van még mindig!!!
@@szeleddie Na! Ez az ami nem igaz! Soha nem volt hatalmas hangja! Moss fület!
@@tittavarga Ízlések és pofonok!!! Lehet hogy neked mindkettőre szükséged van!!!
@@szeleddie Hogy tolna orrba, szájba és a korpásodba Besegg atya minden este, te primitív, süket senkiházi!
@@tittavargairigyled?
Le a kalappal Varga Miklós előtt !
És abba nyugodtan bele lehet pottyantani.
Varga Miklós Európa-dalának szövegírója Varga Mihály onnan vette az ihletet, hogy valamelyik 1983-as híradóban látott egy németországi NATO-támaszpont előtti nőtüntetést.
1.) Én ennek a dalnak az üzenetét relevációszerűen éltem át. Mi a szovjet megszállás alatt nyögve úgy éreztük, hogy minket elszakítottak ATTÓL az Európától, ahová mi természet szerint tartoznánk.
2.) Ugyanakkor nem vettük észre, hogy Nyugat-Európa is el van szakítva ETTŐL a vágyott Európától, csak éppen az amerikai megszállás és a társadalom (a szovjetnél lopakodóbb és csábítóbb) amerikanizálása miatt.
3.) Adódik a kérdés, hogy kik (milyen nők) tüntettek 1983-ban egy németországi NATO-támaszpont előtt?
Válasz: azok a kommunisták, akik éppen akkor fazonírozták át magukat pacifista Zöldekké.
4.) Mit csinálnak ma ezek a nők? - 60-/+-os képviselőkként habzó szájú háborúpártiak Ukrajnával kapcsolatban.
5.) Mi a "pálfordulásuk" oka? - Azokban az években éppen megbukott a Jimmy Carter - Willy Brandt-féle Ostpolitik-tandem, és helyébe lépett a Helmut Kohl - Ronald Reagan-féle páros.
Az akkori "kis hidegháború" (gazdasági verseny + csillagháborús propaganda volt a "fúj rósz háború". Ezzel szemben a mostani demokrata + SPD - Zöldek (pontosabban a mögöttük álló érdekkörök) Ukrajna-kalandja a "csodálatos demokratikus háború".
Vége Magyarországnak , Itt már nyalizik mindenki Orban bolondot csinált ebbál az országból
Amerika politikája a világ véreskezű birodalom.ATOM LEDIBÓGYILKOS.
Akkor a prolinak jobb volt mint most .......
Huu✌️Ez elég kerek.Magától értetődő.Még Varga Miklós szóhasználata is meglep.( Nem kötözködés ez) A Schengeni határral kapcsolatban,még most is azt mondja,hogy "kimehettünk" ,pedig mostmár én is értem,hogy "bejöhettek"-re gondolhat.
Ez ìgy elég nagy baromsàg.
Nagyszerü ember jól gondolkodik!
A riporter hölgy Koncz Zsuzsa témában ügyesen keveri a szaharát, állít valamit, mintha azt Koncz és Bródy állította volna így magáról, és erre reagáltatja a riportalanyt. Ügyes. A riportalany meg Illés "fehér lemezről" beszél, miközben ott volt a Jelbeszéd is, nyilván mindkettő, úgymond, régen volt (1971 és 1973), és tényleg, sem Koncz, sem Bródy nem vonultak illegalitásba, hanem működtek tovább, el sem illantak a légben, és hát ez valóban hatalmas bűn... Miközben egyes mai jobboldali politikusok és újságírók akkoriban éppen MSZMP párttagokként a pártújságba írták a cikkeiket a Kádár-rendszer nagyobb dicsőségére, ma meg állami kitüntetéseket kapnak a mai véres szájukért... És milyen érdekes, hogy itt senkinek nem Szörényivel van baja (és nem is Tolcsvayval), aki pont akkor és pont úgy csinálta végig a Kádár-rendszert, és működött benne, mint Bródy (és mindenki más, ki az esztergapad mellett, ki az Orvostörténeti Múzeum igazgatói székében - Antall József, ki ünnepelt drámaíróként - Csurka István stb. stb.), pont vele együtt, Illésben is, Fonográfban is... De ő, ugye, más... Azért, mert a rendszerváltás után politikailag nem egy platformra kerültek Bródyval., így utólag Bródyt ütni kell, Szörényit meg dícsérni.
Ejj, gyerekek...!
Te forditva ülsz a lovon. Nézd meg Koncz interjuját a magyarokról alkotott és hirdetett véleményét, durva interju mindent elmond erről a rbancról. Ha francia érdemrendet kapott az valamiért volt.
Nem érdemes ide kommentelni, meg kell hallgatni mint mindent, és levonni a konzekvenciát.. Felületen mozgó, nem igazi történelmi ismeretek, hangzatos megállapítások, finom hergelés,hatásvadász hümmögés mikutyánkkölykei felszopása, szóval itt okos érvekkel, ellenérvekkel nem sokra mész.. andorpártkatonaéva sose hívna meg olyan embert, aki 2 perc alatt megcáfolná, megvilágítaná, kiröhögné.. Na és pont ő sose hívna meg egy józan, semmilyen oldallal nem közösködő művészt, pláne olyat, aki kikérné magának hogy "oldalakká" gyalázzák a művészetét .. 🙄Varga Mikit tisztelem pár dolog miatt, de nagyon elfogult sok dologban a mai viszonyokat illetően.. Nem lát, nem hall, mert ő "csak" magyar..
De jó olyan emberek véleményét is olvasni, akik emlékeznek és nem csak a hatalom fenekét akarják nyalni.
A kommunista rendszer kemény volt, imádkozom, hogy egyetlen fiatalnak se kelljen ezt megélnie, persze erre ma nem Orbán Viktor a garancia.
@@József-k5l Bárhogy imátkozol a fiatalok épp most mennek bele abba a rendszerbe amit mi annyira nem szerettünk.
Mit lehetne várni egy olyan műsorvezetőtől, aki a Tényeknél dolgozik? Beszélgetnek itt erkölcsi minimumokról, az általa beolvasott helyreigazításokból meg már filmet lehetne készíteni. Ügyes próbálkozás TH-camra kiterjeszteni a kormánypropagandát, de megsúgom, a műsorvezetők személye és a Fidesz-kongresszusokról ismert hírességek meghívása elég árulkodó.
Öröm benneteket hallgani. Köszönet.
Nem fura az unio.. csak a mai formájában meg fog szünni.😮😊
Nem fura---politikai agresszor---nagyhatalmi elit szolgaloi!!!
hamarább Magyarország , nagyon fogy országunk lekossága Nálunk halnak meg legtöbben rákban , lakosságarányosan...............
Nagyon fontos a Koncz Bródy lehúzás, visszatérő téma :D - kimondottan nem üldözték Bródyt csak letiltották a londoni ügy miatt, és majdnem börtönt kapott a diósgyőri ügy kapcsán, az ő szövegeit is cenzúrázták mint bárkiét.....
Ez a "diósgyőri ügy" nem volt akkora durranás amiért le lelehetett volna csukni. Ott voltam hallottam. Úgy történt, hogy köszönetet mondott a több féle szervezőknek, rendezőknek. És végül megköszönte a rendőrségnek, hogy "sok fiatalnak nem kellett a szabad ég alatt éjszakázni. Hanem szállást adtak nekik éjszakára."
@@Akol56Peter nyílván a hatóságok felfújták és ügyet csináltak belőle, mára már lehet tudni, hogy régóta dolgoztak azon hogy szétbomlasszák az Illés zenekart
Az EU hoz valócsatlakozásról ma kellene szavazni, azt hiszem
nem lennénk EU tagország. Minden mondatával azonosulni tudok. KÖSZÖNET.
Akkor hova a francba állná , az AZeriak möge ..........belerokkantok a nyalizásba ............
De lennénk, te….fogalmatlan…
@@diaomron7261Mesterséges intelegencia.
Persze, hogy nem. Mert nem vennének be minket.
@@abelszilvesztertocsik4517 Igy igaz , ezek tájjákozatlanok ?? vagy hizelegnek ??
Már negyven éve???!!!
Az életem java.
Köszönöm ezt a videót!
Egyetértek a Művész Úrral.
Békesség a jóakaratú embereknek🙏
Bizony elmegy az idő felettūnk, de az Európa c. dal ma aktuálisabb, mint valaha.
@@tundelilla👍🌐🕊️🇭🇺👑🤍
TISZTELETEM VARGA MIKLÓSNAK......
Napjainkban sajnos egyre kevesebb a Varga Miklóshoz hasonló szókimondó, bátor, szimpatikus ember!
Kitöl kellene félnie ?? mondj egggyet...................
Hát a kétharmados hatalmat dicsőíteni és a sokszor agyonvert ellenzéket szidni, nos, nem ehhez kell a bátorság!
Borzasztó hallani ezt a Közép-Kelet Európa kifejezést. Tessék beszúrni a körzőt Budapesten és körözni az Urál a Francia partok pontjaival. Jé pont középen leszünk. Tehát Európa közepe.
Földrajz. Eszmei szerint a politikusoknak keleti.
@@rga7482Ki hol van? Neked elhiszem, hogy ezt nehéz felfogni, szerencsétlen.
Nagyon szeretem Varga Miklóst! Andor Évát imádom! ❤❤❤
Andor Éva sajnos egy 🤑
Elöször halgattam meg a Fohászt. Aktualis nem lehetne pontosabban leirni a mostani helyzetet
Kit érdekel Koncz Zsuzsa?
Például engem , és rajtam kívül még sok embert , akinek fontos az érték és mérték ! Tudom ez az Ön köreiben nem szempont !😂
@@KalmanJenoneKovacs KIT erdekel---jokor volt jo helyen----hangja egysiku--monoton ismetles.
Kié jobb abbol a korosztálybol .......?itt már nyaliznak a papok is az ateisták is...Eljen a haza
@@KalmanJenoneKovacs Az aranyhörcsögöm szívesen beszélgetne veled kb egy szinten vagytok.
@@edekoka6267 : Ez nem helyes! Az hogy valakinek a Koncz Zsuzsa stílusa jön be az nem jelenti azt, hogy alacsonyabb a szintje! Nekem pl. az opera és az operett tetszik, amit ma már sokan nem szeretnek! Azariah vagy Majka viszont nem jön be! Akkor én is a hörcsög szintjén vagyok?
Kedvelem és tisztelem Varga Milkóst.
Varga Miklos❤ kedvenc👏👏👏
A migráció faji kérdés is. Mi a frászért kellene az európaiaknak a megszûnésig elkeveredni mindenféle rasszal?
Mindig is volt keveredés, csak most sokkal mobilisabbak az emberek. Ahogy egyébként a kultúra szintén keveredett mindig is.
Teeeee! Primitív suttyóvári!
@@tittavarga No menj, keress magadnak egy laposhomlokú bevándorlót és csinálj egy alom tehéntarka fattyat.
Azért javítsuk már ki ezt az elfogult kérdező nőt, aki minden riportalanyát megpróbálja ráuszítani Koncz Zsuzsára és Bródy Jánosra, mintha csak fizetést kapna az uszításért. Úgy tűnik, Bródyék nagyon ráléphettek a tyúkszemére. Tehát: Koncz Zsuzsa az egyetlen női előadó, akinek a Jelbeszéd c. lemezét az előző rendszerben betiltották (bevonták és megsemmisítették), mégpedig egyáltalán nem "rövid időre", hanem 10 évre. Nem volt bagatell, jól emlékszem rá, a rádió- és tévészerepléseit is letiltották, akkoriban a csapból is Erdős doktor egyik kedvence, Kovács Kati folyt, valószínűleg ezért. Továbbá Koncz Zsuzsa lemezét nem az Illés adta ki, hanem Koncz Zsuzsa, és nem az Illés együttessel, hanem a KITT-egylettel, ugyanis akkorra az Illés már feloszlott. Jó lenne, ha a kérdező felkészülne a saját kérdéseiből, és nem az árokásással foglalkozna ebben a szétrabolt országban, hanem a békességet forszírozná.
Igen, de neki az árokásás, a gyűlölködés fenntartása a célja.
A.Èva....,mit vársz.... bèrenc.
😂😂😂
Ez az egyetlen Koncz Zsuzsa önálló lemez, amin a KITT-egylet szerepel (Koncz Zsuzsa-Illés-Tolcsvay-trió).
‼️ Az album a közhiedelem ellenére megjelent és kikerült az üzletekbe is.‼️
A lemezből már ötvenezer példányt eladtak, amikor politikai indokok hatására a további kiadását felfüggesztették és a raktáron lévőket bezúzták.[1] Tíz évvel később, 1983-ban az albumot újra megjelentették.
@@amaromela Így van, ez történt. Nagyon rövid ideig lehetett kapni, aztán eltűnt. A boltoknak az utolsó darabig vissza kellett adniuk, és bezúzták.
A 2005s nepszavazas nem volt ervenyes,de aNATO szavazás érvényes 20..n% részvétel.-bél!?.
A cenzúra működik, mert a fohász cimű dal nem megosztható... Nagyszerű interjú egy nagyszerű emberrel
Jól beszél, az igazságot mondja
MIKLÓS A KIRÁLY 👑🇭🇺🌐🕊️
zrinyi mondta..horvát vagyok,tehát magyar
MI????
Koncz sehol sem mondta, vegzálták, vagy ő ellenálló lett volna, hanem *általánosan fogalmazott, h egyes zenészeket a múltban üldöztek. Jelbeszéd lemezét csendben bevonták, de miért, senki sem mondta meg nekik. Ennek semmilyen negatív következménye nem volt,* ezért az sem mondta, h évekig nem jelenhetett meg lemeze. Ami ma történik, nem mindenben tetszik neki, de ez nem jelenti azt, h a Kádrék idejében jobb volt.🤩Lejáratásához legalább hihetőt kellene kitalálni
Nem, őt befuttatták a régi időkben.
@@katakatalin2197 Lehet, de futtatni csak azt lehet, aki vmit azért tud. Ma is dugig a nézőtér, amikor fellép, pedig a hátszélnek már rég vége.
Bródy ellen eljárást indítottak állam elleni izgatásért, kedves műsorvezető hölgy!
Mert bisztos meg érdemli!
Bródynak és Koncznak is voltak kellemetlenségei a rendszerrel. Sajnos a riporter szándékosan árokásó módon kérdez és mindig azokról, akik a jelenlegi Kormánnyal nem értenek egyet mindenben. Ő is csak egy propagandista. Nem az igazság felderítése, hanem politikai célok vezetik, láthatóan. Minél több rosszat mondatni a kormánykritikus művészekről, dicsőíteni az Orbán-hívőket. Félrevezeti az embereket. Én nem tudom honnan veszi, hogy Bródyék azt mondták, hogy üldözték őket. Valószínűleg félremagyarázza, amikor az esetleges konfliktusokról beszéltek, hogy utána meg a fejükre olvassa és ebbe igyekszik belehúzni Vargát, aki egy kicsit belemegy, de nem nagyon, nem úgy ahogy Andor szerette volna. Igen, a Beatricét betiltották, a P-Mobilnak nem lehetett lemeze. De egyrészt sokkal vékonyabb réteg szerette őket, Koncz Zsuzsát egy az egyben betiltani a népszerűsége okán nem ment volna olyan könnyen mint a rétegzenét játszó Ricsét. Másrészt, azért 1983-tól sorban jelentek meg P-Mobil lemezek. Nagy Feró két lemezt adott ki az Ős-Bikinivel, szerepet kapott az István a királyban, Hamletet rendezhetett és már 1987-ben újraalkothatta a Ricét, nem sokkal később megjelent a dupla lemez, Garázs című műsorát országosan hallgatták. Mindez az Antall-kormány előtt történt meg. Nem ilyen egyszerű volt ez, hogy szegény Ferót üldözték, Bródy meg komcsi kegyenc volt. De a hölgy ezt szeretné hallani, csak ne látszódna ennyire rajta!
@@rga7482😂😂😂
@@mihaibalint5403Ha már ír, tegye helyesen , -Mert biztos, megérdemli -
Bródy igen is le volt tiltva,mert nem is zenélhetett az Illésékkel. A Szörényi mondta,hogy hónapokig csak négyen játszottak,a Bródy nélkül,mert a 73-as popfesztiválon a rendőrség feljelentette izgatásért és a bíróság elítélte. Budapestet nem hagyhatta el Bródy.
Pedig jobb lett volna ha kivándorol Izraelbe és nem itthon a magyarokat mocskolja. Egy hitvány kommunista
Bródy kisztitkár volt. Nem egy iskolai közösség vezetője, hanem a "független zenész alapszervezet vezetője, aki tárgyalt egyezkedett a párt kp. vezetőivel. Ő is rábólintott az üldözött zenészek ellehetetlenítésére.
Később a zenész szakszervezet elnökeként ő nyírta ki a Feketebárány fesztivált, és adta oda Gerendáséknak. Én is eltaláltam a zsíroskenyeremmel, amikor a Beatrice helyett Bródy kezdte nyekeregni a "Személyigazolvány" dalát.
Hiába mosdatod, sokan vagyunk még, akik emlékszünk!!!
@@Tibyetite Aha. De arra is emlékszel, hogy Feró 1983-ban szerepet kapott a Bródy által írt István a királyban? Bencsik András cikkeire is emlékszel? Orbán Kisz-titkárságára? Kövér MSZMP-tagságára? Tudod, őket is "Hiába mosdatod, sokan vagyunk még, akik emlékszünk!!!"
Szegény Varga Miklós,sajnálom,hogy nem maradt meg "csak"művésznek😢ritka nagy művész
Egyetértek!!! Nem vagyok K Zsuzsa rajongó de hagyjuk ezt már!!!!!!
Elment az esze is a hangjával együtt! Szégyen pali!
Kár ennyire agresszívra venni a videók aláírását.
Ez a videó pár másodperce szólt Koncz Zsuzsáról és a riporter kényszerítette ki.
Ezért nem íratkozok föl.
Lukács Sándor is egy igaz magyar művész. Ott is hatásvadászos lett a videócím, amit szintén kieröltetett a riporter.
Sajnálhatod
Igen. Én csupán Koncz Zsuzsáról alkotott véleményére voltam kíváncsi - sajnos, nem sikerült megtalálni - hol rejtették el - végigszenvedtem /szinte/ több mint egy órát.....
@@margitrajda4594 akkor keress vissza egy kicsit ezen a csatornán, mert ez a téma beakadt nekik. Már volt szó róla, akkor is okádtak rá végig. Nézd csak meg.
Gerendás Péternek tisztelettel, Mi Magyarok érzés szerint élünk a tisztesség értéke szerint !
Tudom, hogy vannak köztünk pénzimádók, de ezt nem mi hoztuk az Országba, hanem mások.
Gerendás Péternek, ha nem tetszik ez a Hely,oda kell menni ahova tartozik, lelkületbe,érzés világba, vallásilag és nem azt a helyet kell fikázni ahol felnőtt, ismertsége lett...
Nem tudom, hogy Izraelben milyen sikereiket ért volna el...?
Egyszer "fenyegetőzött" hogy elmegy,azt' még mindig itt van érdekes.
Borzasztó ez a magyar közélet, hogy egy művészember interjúját sem lehet megúszni orbángyurcsányozás nélkül.
Kár ezért a címért. Nem méltó 😞
A riporter hiába erőlķödött,denem bírta ráerőszakolni,hogy a 80-as évek " diktatúrájában el lett volna nyomva.
Diktatúra van nyugaton, és nálunk szabadabb a légkör 😂
Ez már tényleg az agymosás legalja
😂😂😂
Hát pedig, ha követnéd az eseményeket Nyugaton, nem röhögcsélnél ennyire......
szimpatikus műsorvezető hölgy. Kár, hogy ehhez adja a nevét és az arcát.. jobb sorsra lenne érdemes :)
Miklóst alig lehet megismerni. Megöregedett velem 1ütt. Csak az én hajam most már hosszabb.
Annyira jó, amikor az emberben így megmarad, hogyan is született egy dal születése.
2004.12.05. talán a legnagyobb pofont kaptam az élettől. 1:08 - 1:15 nagyon megérintett.
A tanaroknak a suliban ezt tortenelem oran le kellene adni!!
Gondolom akkor a svájci jogdíjak után befizette a sok lóvét az államnak, vagy akkor nem nagyon volt fontos .
... hogy neked milyen gondjaid vannak...?! - gyógyulást kívánok szörnyű betegségedből!
Gratula Miklós minden tiszteletem✌✌✌
Varga Miklós A Legjobb Hangú Énekes
Soha nem volt az! Mossál fület!
Semmi bajom vele,de nem o a legjobb hangu magyar enekes.
Azt,hogy idaig eljutott inkabb annak koszonheti,hogy kitunoen banik a hangi adottsagaival. Magyarul masokkal ellentetben nem sajnalta az idot es energiat hogy folyamatosan kepezze magat.
Varga Miklós értékrendje igazi ÉRTĘK, amíg Magyar Péter egy erkölcsi hulla. Elárult mindent és mindenkit, akiknek csak megköszönhetne mindent, amit kapott. Undorító "ember".
A hívei a ballibsi libernyak banda. Semmivel sem különbek mint a gerinctelen Magyar Péter. Ócska banda
Hogy jön ide Magyar Péter? Nem is tudtam, hogy ő zenész!😅
Nem árult el mindent és mindenkit, csak a fideszeseket! Mert rájött, hogy a nemzet nem egyenlő a fidesszel, sőt!
Szerinted
Ne keverjük azért az CCCP-t és az orosz nemzetet. Az orosz nemzetet tönkre tette a kommunizmus... Sajnos ezt mindenhol látom. Ukrajna azt jelenti határvidék..
Most volt a falunapon Szigetbecsén! Nem playbacban énekelt. Nagyon becsülöm ezért is. Persze a Bereczky Zoltán?! :)
Varga Miklós őszinte ember, és emiatt szimpatikus. A riporternő már kevésbé, eléggé provokatív módon kérdez, ami már a címválasztáson is látszik. Ennek ellenére érdemes végignézni a beszélgetést, sok érdekes dolog szóba kerül nemcsak az énekesről, hanem a zeneipparról és a rendszerváltás előtti időkről is.
Szánalmas ez az Andor Éva ahogy próbál valamit összehazudni Konczról. Sose üldözték Konczot ilyet nem is mondott. Még arra is lusta hogy utánanézzen pontosan kitől, mit idéz. Koncz Jelkbeszéd lemeze be lett tiltva a hetvenes évek elején kb 10 évvel később adták ki. Neki és még sok zenekarnak meg kellett harcolni a szövegeikért mert sokat kihúztak vagy átiratták velük.
Nem lusta, tudja, hogy nem mondott ilyet. Direkt karaktergyilkol. Nézzük meg a riportjai kiemeléseit. Minden művészről, akiről lehet tudni, hoyg enm pont kormányhű, csupa lejárató cím. Koncz hazugságai, Szinetár Dóra hazugságai, Presszer hazugságai, Puzsér jellemtelensége és így tovább. Undorító mocskolódások erre kapható erkölcsi nullákkal. De persze a "hazugokkal" nincs interjú, még kiderülne, hogy talán Andor Éva és a beszélgetőtársai hazudnak.
A riportalanyok jók, de sajnos a riporterről ez már nem annyira mondható.
Kedves Andor Éva! Aranyos, kedves, de szörnyen vontatott és mesterkélt.
nem szovjet, hanem Európa-úniós diktatúrában élünk...a biliből az emésztő gödörbe keveredtünk
Varga művész ur , beallt Kadár mögé is Horn ur mögé is Orban miniszerelnök mögé is ,beállna ö MP mögé is A PENZ beszél atöbbbi csak duma..
Jaj, Poroska, hol vót nyaralni? Gondolom Kazahsztánban…
@@diaomron7261 És minden kormánytag meg Neres gyereke is Kazahsztánba jár egyetemre. Ja, nem! A hanyatló nyugat egyetemeire járnak. Hülyének néznek minket.
Buta vagy mint hat ökör...
Csak a Fidesz.........
A Privát Rocktörténet a Prognózis együttesről szóló epizódjában Vörös István is forradalminak és lázadónak állította be az együttest, az Első Emeletről szóló részben szintén forradalminak gondolták a tagok az együttest. Presszer Gábor mondta, hogy a rendszerváltozás után a fiókokból nem kerültek elő a betiltott nóták, lemezek. A véleményem az, hogy nincs új a nap alatt. Talán két együttes néhány tagja kapott valóban a szövegekért jogerős börtönbüntetést még a szocialista rendszerben.
Cpg fiúk ültek
@@antaldrbacskay7870 Ők talán ma is ülnének.
Andor Éva TV2 exbemondó jól belesült a mondandójába. Lehet nem bírta már a hazugságokat felolvasni. Podcastra jó lesz... de nem lett az. Nekem hiteltelen.
Pszichopeti is engedély nélkül játszotta több előadó dalait a szektagyűlésein.
Orbán jár pszichiáterhez, jogosan, igaz a nárcisztikus személyiségzavart nem lehet gyógyítani, esetleg a dühkitöréseken enyhíteni nyugtatóval
Egy őszinte ember
Nem ertek mindemben egyett Varga Miklosal de az az igassag hogy o legalabb oszinten nyilatkozik es korrekt riport volt ! azt hogy kinek milyen a politikai meggyozodese attol meg lehet korektul kommunikalni. a muvesz sikereit es szakmai nagysagat nem lehet vitatni es ez lenyeges .
Tévedés! Március 15 ünnepnap volt. Iskolai és munkaszüneti nap. Az iskolában is nagy megemlékezést kellett tartani.
"1990-ig azonban még sok április 4-ét volt kénytelen „megünnepelni” az ország lakossága. A napot nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánították, csakúgy, mint november 7-ét. Ezzel párhuzamosan eltörölték, vagy átértelmezték a korábbi nemzeti ünnepeket. Így vált március 15. munkanappá, augusztus 20. pedig az „alkotmány” ünnepévé." - Ünnepnapok a diktatúrában / 30 éve szabadon
Március 15 a rendszerváltás előtt nem volt ünnepnap. Az iskolákban szünet volt és ünnepi műsorral meg is emlékeztünk róla.
1990-ben lett pirosbetűs ünnep (és szűnt meg nov. 7.!)Addig a "három tavasz"-ból volt az első: 15, 21, április 4. Lásd még Forradalmi Ifjúsági Napok.
Diákéveimből pontosan emlékszem arra, hogy március 15. és március 21. CSAK iskolai szünet volt, nem volt piros betűs munkaszüneti nap.
@@blavoltech5008igy van.
Úgy tűnik, hogy a Magyar elvtárs is kiválóan elsajátitotta a "az Alinsky módszer" szerinti CIA-s forgatókönyvet, rendezői utasításra/$bónuszért. Megjegyzés: Magyarországon nem lesz Majdan/2.!☝
itt uj 56 lesz ,most mi hivjuk be az oroszokat semmi CIA...........
@@laszlonagy4329 Akkor is Kádár hivta be.
Ne keverd össze az oroszt a globalista szovjetekkel..! Itt nem lesz Majdan/2.!😁@@laszlonagy4329
Lesz, ha így haladunk...
@@laszlonagy4329 Akkor a szovjet tankokban főleg ukránok ültek!☝
Andor Éva egyszerre gyönyörű és okos! Valamint csodálatosan szép a mosolya!
Konc Zsuzsa egyenlő Bródival. Nekik a mai napig semmi sem jó Magyarországon!
Egyetlen ponton zavaró Varga Miklóstól hallani a a folyamatos Magyarország kelet-európázása. Az országunk pontosan Európa közepén hekyezkedik el! Tessék megnézni a térképet! Nem tudom, kik által került így a köztudatba, de ez súlyos tévedés!
Az éneklés mellett nem volt ideje se földrajz se töri óràkra jàrnia. Ennyi.
... azért, mert volt történelem óra is, ahová ti is eljárhattatok volna és akkor talán nem firkálnátok hűlyeségeket
... súgok :a világháború után a két nyertes hatalom (SZU&USA) Európán osztoztak.(és nem a földrajzórán tanultak alapján, hanem az erőviszonyok szerint) Tehát Varga Miki ebben az értelemben beszél kelet meg nyugat-Európáról. (többségünk meg is érti...)
@@lajoskertesz3175 te vagy varga miki magyar hangja? A dolog egyszerű. Miki az ominózus Európa slágerén kívül semmi más slágert nem mutatott fel. Annak szövegét sem ő írta. Jó nyugdíjat akar oroszbarát kúrmányunktól ezért tövig benyal nekik.Egyébként meg akárhogy is forgatod mi közép-európában vagyunk.
... majd, ha te is felmutatsz "csak" annyit, mint Ő, akkor talán érdemes lesz szóba állni veled is - addigra is gyógyulást a rosszindulatú irigységből!
Ez egy csalódás volt számomra.
Egyèni szociàlis problèma😨
Moslék zene után nem csoda.
Ugye a magyarsága bánt?
Te csak nézzed a makogo Azariaht. Az nektek való ballibsik.
Varga Miklos ISTEN áldása ès Mària segitsège rád !!!!!❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉
Vessen sűrűn keresztet ! A nem hívő ember is lehet jó, igaz ember !!!
Nem kellett volna a politikát belekeverni, egyszerűen azon az alapon, hogy aki nem ért hozzá, és nem ismeri az európai uniós tagsággal kapcsolatos szabályozást, inkább ne nyilatkozzon róla. Sajtószabadság Magyarországon?! jaj, jaj....van baj.
Borzasztó , csalódtam benne.
Csalodtal mert mem gyu"loli a fideszt? Sza'nalmas. ;(
The faces made by the journalist after all the answers to her rather mediocre questions are priceless. 🥴
Félreérted.
Miklós bàcsi, tetszett volna félrerakni amíg még ment a szekér, most nem kéne Nagy Ferót meg Patakit játszani.
Akkor egyiknek sem volt fontos, most meg sírdogálnak itt....
Nem csak ő, mások is... Mi a bánatért nem tettek félre - úgy, hogy kevesebbet is adóztak, mint az átlag nép. Erről egyik se beszél, vagy már a szenilizmus miatt nem emlékeznek. Pfff
Felveszi a zsinóros mentét és eljátssza hogy nagy magyar