A rainbow charttal az a gondom, hogy egyszerűen nem jól van ráillesztve a görbére. Az elejének meredekebben kellene emelkednie, ki is lógnak belőle a csúcsok. A jobb oldalának pedig laposabbnak kellene lennie, ki is lóg belőle alul a görbe, illetve a 2021-es csúcs mélyen benne van. Valamint ebből az ábrából közel 1 milliós célár adódna, amit azért kevesen várnak.
Sajnálom András, hogy itt megragadtatok. Ennek már semmi köze nincs a Bitcoinhoz és a ciklusokhoz. BTC már nagy fiú lett és a nagy fiúk játékszere.
4 หลายเดือนก่อน
Külső tényezők mindig is voltak, mi azokkal a tényezőkkel számoltunk itt, amikről biztosan tudjuk, hogy akorábbi ciklusok során többé-kevésbé megbízhatónak bizonyultak. A "nagyfiúk játékszere" nem igazán olyan "indikáció", amivel bármit kezdeni lehetne egy józan számítás során.
András mellett vagyok, ugyanis ez nem piaci elemzés az tény, de ha már elemzés, ezek az adatok még nem adtak invalidációt a sikerességre. Amennyiben a mostani piacon valóban nem fognak működni/fals adatot mutatnak, akkor bizony igazad lesz és már ezekre támaszkodni felesleges. Azonban mindaddig olyan dolgokra tudunk támaszkodni, amik a múltban működtek, akárcsak a tőzsdén.
Úgy vélem, "megelőzte a korát" az ATH....,vagyis a felezés előtt beállt, és legközelebb - betartva a 4 éves ciklusokat-, majd 2028-ban lesz csak újabb ATH. Addig kisebb nagyobb kicsapongások lesznek, de a "bika" nem fogja döngetni a palánkot
@@peterruf9061 kőbe vésve ugyan nincs, de az elmúlt időszak ezt mutatja. Azonban lehet, hogy ez most másképp lesz. Legyen ezentúl 2 évente, "bika futtatás", én azt sem bánom!😊
@@peterruf9061 Igen kőbe van vésve. A felezés lényege a mesterséges hiányteremtés. Ha valamit nehéz megszerezni, akkor az többet is ér. Ha nem lenne árfelhajtó hatás, akkor a dupla akkora energia befektetés miatt, nem érné meg az adott coint bányászni. A bányászok nélkül pedig nem működne a BTC hálózata és összeomlana az egész. Ettől függetlenül én speciel kihagyom ezt a ciklust. Számomra jelenleg túlságosan instabil a világgazdasági helyzet. :( A következő macinál majd bevásárolok. :)
💰PrimeXBT +20% extra tőke ► kriptoakademia.com/primexbtgo
Legyél Te is Kriptofej! Elérhető a csatornatagság: kriptoakademia.com/csatornatagsag/go
Discord: ► kriptoakademia.com/discordgo
Binance: ► kriptoakademia.com/binance20go
KriptoSuli: ► kriptoakademia.com/kriptosuligo
Bybit ► kriptoakademia.com/bybitgo
Köszönet ezért a kiváló, informatív videóért.
Ez így hasznos volt es kész.😊
Nyilván Emese ezt is megmagyarázza, hogy medve piac van! 🤣😂🤣🤡🤡🤡🤡
Ha április 10-e előtt szóltak volna, hogy adjak el mindent és vásároljak 15-én, akkor most jóval több pénzem lenne.
A rainbow charttal az a gondom, hogy egyszerűen nem jól van ráillesztve a görbére. Az elejének meredekebben kellene emelkednie, ki is lógnak belőle a csúcsok. A jobb oldalának pedig laposabbnak kellene lennie, ki is lóg belőle alul a görbe, illetve a 2021-es csúcs mélyen benne van. Valamint ebből az ábrából közel 1 milliós célár adódna, amit azért kevesen várnak.
Sajnálom András, hogy itt megragadtatok. Ennek már semmi köze nincs a Bitcoinhoz és a ciklusokhoz. BTC már nagy fiú lett és a nagy fiúk játékszere.
Külső tényezők mindig is voltak, mi azokkal a tényezőkkel számoltunk itt, amikről biztosan tudjuk, hogy akorábbi ciklusok során többé-kevésbé megbízhatónak bizonyultak. A "nagyfiúk játékszere" nem igazán olyan "indikáció", amivel bármit kezdeni lehetne egy józan számítás során.
András mellett vagyok, ugyanis ez nem piaci elemzés az tény, de ha már elemzés, ezek az adatok még nem adtak invalidációt a sikerességre. Amennyiben a mostani piacon valóban nem fognak működni/fals adatot mutatnak, akkor bizony igazad lesz és már ezekre támaszkodni felesleges. Azonban mindaddig olyan dolgokra tudunk támaszkodni, amik a múltban működtek, akárcsak a tőzsdén.
Úgy vélem, "megelőzte a korát" az ATH....,vagyis a felezés előtt beállt, és legközelebb - betartva a 4 éves ciklusokat-, majd 2028-ban lesz csak újabb ATH. Addig kisebb nagyobb kicsapongások lesznek, de a "bika" nem fogja döngetni a palánkot
Kőbe van vésve a 4 éves ciklus? Már alig van kibányászandó bitcoin, gyakorlatilag semmi jelentősége a felezésnek.
Top ~2025 március/200-300K. Aki most kiszáll már év végén bánni fogja, de nagyon.
@@peterruf9061 kőbe vésve ugyan nincs, de az elmúlt időszak ezt mutatja. Azonban lehet, hogy ez most másképp lesz.
Legyen ezentúl 2 évente, "bika futtatás", én azt sem bánom!😊
@@kittenworld87 ki szállni? Isten ments! Lesz még itt "aratás"…!😊
@@peterruf9061 Igen kőbe van vésve.
A felezés lényege a mesterséges hiányteremtés.
Ha valamit nehéz megszerezni, akkor az többet is ér.
Ha nem lenne árfelhajtó hatás,
akkor a dupla akkora energia befektetés miatt,
nem érné meg az adott coint bányászni.
A bányászok nélkül pedig nem működne a BTC hálózata és összeomlana az egész.
Ettől függetlenül én speciel kihagyom ezt a ciklust.
Számomra jelenleg túlságosan instabil a világgazdasági helyzet. :(
A következő macinál majd bevásárolok. :)