Szívszorítóan tragikus, de igencsak tanulságos ez az egész. Hogy csak azt mondjam, az édesanya és a fiú nagyon más emberek, de nem ez az, amiért nem értik meg egymást. Önzésre beszűkült világuk érzéketlensége, kölcsönös meg nem értése löki őket egyre messzebb úgy emberileg mint fizikailag. Már életükben annyira eltávolodtak egymástól, hogy a halálnak már csak a végső szót, a pontos kellett feltennie erre a szomorú történetre.
Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Az egymásnak küldött hangfelvételek nem ezt bizonyítják. Az természetes, hogy az anya - gyermek nem ugyanúgy látja a világot, mert más generáció. Nagyon sajnáltam az édesanyját is és Tamást is. Nyugodjanak békében.
@Zuzi681 Igen, mi egyrészt nem látjuk ezt annyira jól kívülről, de hasonló tapasztalatok miatt, illetve még azok nélkül is együttérzéssel tekinthetünk rájuk. Jobban megvizsgálva a látottakat, hallottakat, nekem úgy tűnik fel hogy a fiú mintha megértőbb lett volna édesanyjával szemben és jobban látta, mire van szüksége neki, bátorította, hogy ő is kezdjen új életet odahaza. Anyuka is tudta ezt, nyilván megértette aztán, fia ebben mennyire segített. Még csak nem is generációs vagy általános különbség kérdése, két ember ne tudjon egymásra figyelni és hangolódni, főleg ha a lehető legközelebbi rokonok akiknek igazándiból csak egymás létezik biztosan. Sőt, életük talán legfontosabb feladata és érdeke volt, hogy megtegyék, ezt a leckét meg kellett tanulniuk. Bármilyen nehéz is, ez az egyik legszebb feladat. Nyugodjanak békében.
@@manhorse6601 Egyetértek veled. Az biztos, hogy az anyai érzés semmivel össze nem hasonlítható. Tudom, mert nekem is van fiam és nagyon jól megvagyunk.
@Zuzi681 Én mint fiú éltem át némileg hasonlókat. Tanár úr azt mondta, addig nem lesz férfi a férfiból sem, amíg nem válik apává. Mert az megtanítja valóban komollyá válni, amihez kénytelen lesz eleve máskêpp érezni ês gondolkodni. Ês persze igaza lett. Jó tanulságos közös boldogulást kívánok! Áldăs
Köszönjük a feltöltést. Fenyő elég kétkulacsosan nyilatkozott. Először h milyen jó volt, lecserélték rá a gitárost, utána meg h zeneileg nem volt annyira jó. Ez az anya nekem furcsa volt. Azt hiszem ő semmit nem értett meg a fiából, neki csak az volt a fontos h az ő igényeit elégítse ki. Elég toxikus ez a rátelepedés.
Szerintem senki nem marad egészséges lelkületű, ha valakinek kiírtják a komplett családját a nácik. Persze hogy görcsösen ragaszkodik az egyetlen hozzátartozójához.
@csokoladaqq nem előle ment ki szerintem, hanem mert amerika-mániás volt...ha nem hagyta volna az anyja érvényesülni, akkor zenélni se zenélt volna...eleve külön élt az anyjától... érthető hogy kétségbe esett a mama, mert tök egyedül maradt, Horthy bácsiék elintézték a családját... és akkoriban nem az volt mint most, hogy szabadon lehet jönni menni
De, megértette, hogy a fia egy álomvilágért itthagyott csapot-papot, sztárságot, barátokat, külföldi és hazai fellépéseket az LGT-vel, és az anyját is, egy teljesen bizonytalan jövőért.
Edit néni maximálisan érthető. Ő mindenben érezte a fia tragédiáját, s valahol tudat alatt, ösztönösen akarta menteni mindkettejüket. Elképesztő az a katyvasz, ami még mindig Barta Tamás története körül van és ebből kell kihámozni az igazságot. Olvassatok sokat a Wikipedian is !!! - A megoldás Bornemisszánál van.
Edit néni érthető?? Egy saját sebeit nyalogató, a gyerekét még csak véletlenül sem feloldozó valaki, aki mindig kesereg, akinek vacak a magnós levelezès ötlete, a magnó, amit kapott, a kiutazás, bármi, ami pici, de örülhetne is. Elképesztően mérgező. Neki rossz, ő szomorú, neki sokba került, ő magànyos, öregotthonba megy, stb stb. Borzalom.
@@csokolada Én téged is értelek, maximálisan. Nem baj ha nem vagyunk teljesen egy véleményen. Edit néni a zsigereiben érezte fia, s az Ő következő tragédiáját, s ebben, csak megerősítette az, amit A- merikában látott, hallott, tapasztalt. Anya és fia vélhető ellentétét az okozhatta, hogy a- hogy a dokumentumokból kiderül, Tamás naiv volt, Edit néni nem. Miért ? Edit néni is kint maradhatott volna, nyugodt lelkiis- merettel, de Őt semmilyen szinten nem érintette meg Amerika. Sőt, a fotókon látszik, hogy a kint töltött i- dőszak alatt, fokozatosan komorodott el az ábráza- ta. De semmi baj, hisz Tamást semmiben nem gátolta meg. Ha meggátolta volna, Tamás még mindig élne ........ Tamás '74-es disszidens volt, Laux József '75-ös. Hát, miután Laux hazatelepült, az Ő nyilatkozataiból sem jött le az " AMERIKAI ÁLOM " . Rest in peace Thomas Barta & Joe Laux. '72-ben, háromszor mentem neki a disszidálásnak, ugyanis Vusic Anecka, maribori barátnőm felajánlot- ta, hogy átvisz a Yugoszláv-Osztrák zöldhatáron és mehetek rokonaihoz Canadába, s majd jön Ő is, legá- lisan. Mindháromszor visszaléptem az utolsó pillanatban. Miért ? Édesanyám miatt, kinek egyedül Én voltam minden támasza. Aneckával eltávolodtunk egymástól, nem tudom mi lett a sorsa. NEM BÁNTAM MEG SEMMIT. 2001-ben beutazási engedélyem volt az USA-ba, de nem jártam amerikai földön, mert eddigre elvesztet- tem minden azirányba mutató ingerenciámat. Tudod, Amerika olyan mint a tábortűz, ami szép, de csak messziről. - Kegyetlen világ.
@@csokolada A Mamának sem volt könnyű, Egy elismert sztár anyjából lett egy elfelejtetett "disszidens" anyja, akire minden téren hátrányos megkülönböztetés várt a szocializmust bőszen építő országban.
Azért az túlzás, hogy 11- 12 éves gyerekek ötször jobban gitároztak odaát, mint a Barta. Nyilván voltak technikásabb gitárosok ott, de nem annyi idősen és nem annyian.
@18:20 -(1:32:46) as a retired employee of Shure Inc. Niles, Illinois USA, I am pleased to hear that Mr. Barta had one of our products that is second to none.. Shure's motto of "Legendary Performance (TM)" goes hand in hand with an exceptionally gifted and talented guitar player that he was. R.I.P.
Mióta kerestem az egész anyagot. Hálás köszönet.
Az igazság egyszer úgyis kiderül, ehhez kétség sem fér! 🖤🎸
Szívszorítóan tragikus, de igencsak tanulságos ez az egész. Hogy csak azt mondjam, az édesanya és a fiú nagyon más emberek, de nem ez az, amiért nem értik meg egymást. Önzésre beszűkült világuk érzéketlensége, kölcsönös meg nem értése löki őket egyre messzebb úgy emberileg mint fizikailag. Már életükben annyira eltávolodtak egymástól, hogy a halálnak már csak a végső szót, a pontos kellett feltennie erre a szomorú történetre.
Nem értek egyet ezzel a véleménnyel. Az egymásnak küldött hangfelvételek nem ezt bizonyítják. Az természetes, hogy az anya - gyermek nem ugyanúgy látja a világot, mert más generáció. Nagyon sajnáltam az édesanyját is és Tamást is. Nyugodjanak békében.
@Zuzi681 Igen, mi egyrészt nem látjuk ezt annyira jól kívülről, de hasonló tapasztalatok miatt, illetve még azok nélkül is együttérzéssel tekinthetünk rájuk. Jobban megvizsgálva a látottakat, hallottakat, nekem úgy tűnik fel hogy a fiú mintha megértőbb lett volna édesanyjával szemben és jobban látta, mire van szüksége neki, bátorította, hogy ő is kezdjen új életet odahaza. Anyuka is tudta ezt, nyilván megértette aztán, fia ebben mennyire segített. Még csak nem is generációs vagy általános különbség kérdése, két ember ne tudjon egymásra figyelni és hangolódni, főleg ha a lehető legközelebbi rokonok akiknek igazándiból csak egymás létezik biztosan. Sőt, életük talán legfontosabb feladata és érdeke volt, hogy megtegyék, ezt a leckét meg kellett tanulniuk. Bármilyen nehéz is, ez az egyik legszebb feladat.
Nyugodjanak békében.
@@manhorse6601 Egyetértek veled. Az biztos, hogy az anyai érzés semmivel össze nem hasonlítható. Tudom, mert nekem is van fiam és nagyon jól megvagyunk.
@Zuzi681 Én mint fiú éltem át némileg hasonlókat. Tanár úr azt mondta, addig nem lesz férfi a férfiból sem, amíg nem válik apává. Mert az megtanítja valóban komollyá válni, amihez kénytelen lesz eleve máskêpp érezni ês gondolkodni. Ês persze igaza lett.
Jó tanulságos közös boldogulást kívánok! Áldăs
@@manhorse6601 Köszönöm és viszont kívánom! :)
Köszönjük a feltöltést.
Fenyő elég kétkulacsosan nyilatkozott. Először h milyen jó volt, lecserélték rá a gitárost, utána meg h zeneileg nem volt annyira jó.
Ez az anya nekem furcsa volt. Azt hiszem ő semmit nem értett meg a fiából, neki csak az volt a fontos h az ő igényeit elégítse ki. Elég toxikus ez a rátelepedés.
Szerintem senki nem marad egészséges lelkületű, ha valakinek kiírtják a komplett családját a nácik. Persze hogy görcsösen ragaszkodik az egyetlen hozzátartozójához.
@@snowwhitesnowwhite3052és a görcsös ragaszkodás és rátelepedés elől messzire menekülsz…
@csokoladaqq nem előle ment ki szerintem, hanem mert amerika-mániás volt...ha nem hagyta volna az anyja érvényesülni, akkor zenélni se zenélt volna...eleve külön élt az anyjától...
érthető hogy kétségbe esett a mama, mert tök egyedül maradt, Horthy bácsiék elintézték a családját... és akkoriban nem az volt mint most, hogy szabadon lehet jönni menni
De, megértette, hogy a fia egy álomvilágért itthagyott csapot-papot, sztárságot, barátokat, külföldi és hazai fellépéseket az LGT-vel, és az anyját is, egy teljesen bizonytalan jövőért.
❤🎸❤
Azt hitte hogy USA-ba Kolbászból van a kerítés.. Itthon mekkora sztár lehetett volna..De ez már más történet..🙆♂🙏
mondta anyjának: “saját fejeden kell dolgozni” projekció … anyjára vetíti ki saját el-, vagy fel nem ismert érzéseit, vágyait
Aki korpa közé keveredik...
Edit néni maximálisan érthető.
Ő mindenben érezte a fia tragédiáját, s valahol tudat alatt, ösztönösen
akarta menteni mindkettejüket.
Elképesztő az a katyvasz, ami még mindig Barta Tamás története körül
van és ebből kell kihámozni az igazságot.
Olvassatok sokat a Wikipedian is !!! - A megoldás Bornemisszánál van.
Edit néni érthető??
Egy saját sebeit nyalogató, a gyerekét még csak véletlenül sem feloldozó valaki, aki mindig kesereg, akinek vacak a magnós levelezès ötlete, a magnó, amit kapott, a kiutazás, bármi, ami pici, de örülhetne is.
Elképesztően mérgező.
Neki rossz, ő szomorú, neki sokba került, ő magànyos, öregotthonba megy, stb stb.
Borzalom.
@@csokolada
Én téged is értelek, maximálisan.
Nem baj ha nem vagyunk teljesen egy véleményen.
Edit néni a zsigereiben érezte fia, s az Ő következő
tragédiáját, s ebben, csak megerősítette az, amit A-
merikában látott, hallott, tapasztalt.
Anya és fia vélhető ellentétét az okozhatta, hogy a-
hogy a dokumentumokból kiderül, Tamás naiv volt,
Edit néni nem.
Miért ?
Edit néni is kint maradhatott volna, nyugodt lelkiis-
merettel, de Őt semmilyen szinten nem érintette meg
Amerika. Sőt, a fotókon látszik, hogy a kint töltött i-
dőszak alatt, fokozatosan komorodott el az ábráza-
ta.
De semmi baj, hisz Tamást semmiben nem gátolta
meg.
Ha meggátolta volna, Tamás még mindig élne ........
Tamás '74-es disszidens volt, Laux József '75-ös.
Hát, miután Laux hazatelepült, az Ő nyilatkozataiból
sem jött le az " AMERIKAI ÁLOM " .
Rest in peace Thomas Barta & Joe Laux.
'72-ben, háromszor mentem neki a disszidálásnak,
ugyanis Vusic Anecka, maribori barátnőm felajánlot-
ta, hogy átvisz a Yugoszláv-Osztrák zöldhatáron és
mehetek rokonaihoz Canadába, s majd jön Ő is, legá-
lisan.
Mindháromszor visszaléptem az utolsó pillanatban.
Miért ?
Édesanyám miatt, kinek egyedül Én voltam minden
támasza.
Aneckával eltávolodtunk egymástól, nem tudom mi
lett a sorsa.
NEM BÁNTAM MEG SEMMIT.
2001-ben beutazási engedélyem volt az USA-ba, de
nem jártam amerikai földön, mert eddigre elvesztet-
tem minden azirányba mutató ingerenciámat.
Tudod, Amerika olyan mint a tábortűz, ami szép, de
csak messziről. - Kegyetlen világ.
@@mgmmgm1599Egyetértek veled.
@@csokolada A Mamának sem volt könnyű, Egy elismert sztár anyjából lett egy elfelejtetett "disszidens" anyja, akire minden téren hátrányos megkülönböztetés várt a szocializmust bőszen építő országban.
@@mgmmgm159940 éve élek az US-ban, osztom a véleményed
Azért az túlzás, hogy 11- 12 éves gyerekek ötször jobban gitároztak odaát, mint a Barta. Nyilván voltak technikásabb gitárosok ott, de nem annyi idősen és nem annyian.
@18:20 -(1:32:46) as a retired employee of Shure Inc. Niles, Illinois USA, I am pleased to hear that Mr. Barta had one of our products that is second to none.. Shure's motto of "Legendary Performance (TM)" goes hand in hand with an exceptionally gifted and talented guitar player that he was. R.I.P.
Ez valami like és nézettség vadászat?
Ez egy film hangfelvétele,amit valaki mindíg megtalál.
Más tollával ékeskedni...jajjaj.
Nem, ez egy rádióműsor felvétele, amit 2008-ban a Kossuth Rádióban adtak le!
Ostoba barom!