piohungary
piohungary
  • 107
  • 128 080
Berta Zsolt Szomjas szűz
Egy könyv, amit nehéz volt letenni. És egy író, aki dalokat is költ a szövegei mellé. Minderről a dr. Kovács Pál Könyvtár és közösségi tér megbízásából készült egy rövid híradás.
มุมมอง: 13

วีดีโอ

Timaffy László öröksége
มุมมอง 5005 หลายเดือนก่อน
Dr. Timaffy Lászlóról írták, hogy úgy áll előttünk Illyés Gyula szavaival, mint a nagy lélek válasza a létre. Bármilyen nehéz élethelyzetbe került, megőrizte hivatástudatát. Tanított, még a börtönben is, ahová 1956 után zárták. A Szigetközt senki sem ismerte jobban nála. Számtalan könyv, film, írás őrzi munkásságát. Országosan és szülőföldjén is kitüntetésekkel köszönték meg hazaszeretetét, hel...
Elsők voltak, ma elfeledettek
มุมมอง 589 หลายเดือนก่อน
Rát Mátyás, az első magyar nyelvű újság szerkesztője a 18. század végén, Pethő Lajos az első független, regionális lap szerkesztője a 20. század végén, a rendszerváltás idején, ma valahogy elveszett a nagy rohanásban az utókor számára. Legalábbis Győrben utódaik, a média szereplői bizonyosan elfelejtették őket. Ezért idézi meg ez a film a múltat, és egyben szól arról, hogy 2015-ben, amikor még ...
Győr 1988 húsvét előtti körkép
มุมมอง 4.4K10 หลายเดือนก่อน
Óriási meglepetés volt, amit Hadarics Gábor operatőrtől kaptam: egy közös riport 1988-ból. A drágulásra panaszkodott mindenki, bizony 10,50 Ft. lett a cola, meg 500 forint horror helypénzt kértek a piacon, ami valóban őrület. Furcsa visszanézni a belvárosi nyüzsgést, a szoci végnapjaiban már panaszkodni merő győrieket. És főleg furcsa ma látni, milyen is voltam fiatalon. :-)
Roma szervezetek programja
มุมมอง 782 ปีที่แล้ว
Egyedül nem megy - jöttek rá azok a roma civil vezetők, akik sikerrel pályáztak több szervezet hálózatba szervezésére. Egy kis klub, vagy egyesület nehezen tud olyan célt megfogalmazni, amivel jelentős pályázati sikert érhetne el. De ha többen összeadják, amire szükségük van, nagyobb a támogatotti réteg, érdemesebb segíteni állami forrásokkal. A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület ezt az öss...
Történelmi pillanatok
มุมมอง 6852 ปีที่แล้ว
Történelmi pillanatok
Gondolatok, képek, dalok
มุมมอง 1742 ปีที่แล้ว
Egy kiállítás képei, és egy táncos koreográfus gondolatai szerepelnek ebben a filmben. A helyszín Győr, Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, ahol számtalan feledhetetlen esemény zajlott az elmúlt években. Benda Iván és Markó Iván a főszereplő, Gülch Csaba költő a kérdező. Utóbbi két művész ma újra találkozott, mindketten búcsút vettek a földi léttől.
A Győri Balett negyven éve - első rész
มุมมอง 1.8K2 ปีที่แล้ว
A 40 éves Győri Balettet egy adás sorozatban mutattam be a jubileumi évben. Az első részben megszólal Markó Iván, Kiss János és az alapítók. A Civil Kurázsi című magazin saját gyártásban a Győr Plusz tévében volt látható.
Nagy Miklós kapunosztáz
มุมมอง 102 ปีที่แล้ว
Különleges élmény Nagy Miklós munkássága. Művész. Úgy értem ezt, hogy nem csak képekben lát, de a szavai is épp olyan megkapóak. Semmi szokványos nem található ebben az alkotóban. Érzéke van a mélységre, a kifejezhetetlen hangulatokra, amiket aztán időnként ő ki tud fejezni szép, érző szavakkal, hogy szíven talál. Ezt a kiállítást nem a csodás természet, nem a szép nők, hanem a kapuk, velük egy...
Dinnyés Jóska Győrszentivánon
มุมมอง 882 ปีที่แล้ว
Hét hónapig, havonta 7 helyszínen, hét témában tervezte Dinnyés Jóska daltulajdonos, hogy végigjárja az országot, és gitárjával verseket elénekelve segít visszatalálni az érzelmek, a tudás világába. Az első találkozó Győrszentivánon, a művelődési házban volt. Aztán 2020. októberében már új terveket szőtt. "Nagy örömmel hirdetem, hogy folytatom a 12 hónapos előadás sorozatot. Az 2020. októberébe...
Titkok és történetek könyvbemutató
มุมมอง 203 ปีที่แล้ว
Baldachinos Szűz Mária a Vörös téren, balett "fedőutazás" a műkincstolvajok ellen, Virág elvtárs a Kisalföld szerkesztőségében, Miért menekültek Budapestről a gazdaságkutatók - néhány téma abból a beszélgetésből, amely a 20. Győri Könyvszalonon zajlott Pió Márta Titkok és történetek című könyvének bemutatóján. A munka alcíme: Egy mázlista riporter naplójából. A beszélgetőtársak, Werner Krisztin...
Bartók Generációk Hangja 2016 - évzáró a Duna parton
มุมมอง 1343 ปีที่แล้ว
A hőskor, amikor még lelkesen úgy gondoltuk, hogy összejövünk egy kis öröméneklésre. Azt álmodni sem mertük, hogy elnyerjük az egyik legfényesebb - vagy talán a legfényesebb? - minősítést, az aranyat dícsérettel. Köszönet érte a csodás karnagyoknak, Molnár Gabinak, aki elindított bennünket, és Prém Zsuzsinak, aki megizzasztott, és kihozta belólünk azokat a nehéz, de gyönyörű hangzásokat! És per...
Bereményi Géza alkotói díjas
มุมมอง 723 ปีที่แล้ว
Bereményi Géza veheti át a 20. Győri Könyvszalon alkotói díját. Ennek okán beszélgettünk egy kicsit az íróval, rendezővel, dalszövegekről is, meg az életéről. A hatvanas évek, a változó rendszer, a kapcsolatok, a művészek világa elevenedik meg. A legújab könyv, a Magyar Copperfield segítségével a gyermekkor izgalmaiból kapunk ízelítőt. Nekem élmény volt ez a találkozás, remélem annak is, aki me...
Határnyitás 1989
มุมมอง 21K3 ปีที่แล้ว
Ez az összeállítás végigköveti a vasfüggöny lebontásának bejelentésétől az első NDK-sok szabad határátlépéséig az év eseményeit. Lágerek, könnyek és öröm. Ez volt az az év, amikor Európa két fele egyesülni kezdett.
Cinkék
มุมมอง 214 ปีที่แล้ว
Cinkék
Szelőczei Miklós emlékére
มุมมอง 1134 ปีที่แล้ว
Szelőczei Miklós emlékére
Madárka madárka ének
มุมมอง 2354 ปีที่แล้ว
Madárka madárka ének
F Csapó Irénnél 2015 ben
มุมมอง 674 ปีที่แล้ว
F Csapó Irénnél 2015 ben
Mezey Katalin Egy élet - kemény, őszinte mondatok
มุมมอง 254 ปีที่แล้ว
Mezey Katalin Egy élet - kemény, őszinte mondatok
Női vállalkozók a külpiacon - CORD projekt összefoglaló
มุมมอง 254 ปีที่แล้ว
Női vállalkozók a külpiacon - CORD projekt összefoglaló
Ha táncol a parázs
มุมมอง 34 ปีที่แล้ว
Ha táncol a parázs
Lions Charter night 2019
มุมมอง 64 ปีที่แล้ว
Lions Charter night 2019
Katharosz 2010 - 2012
มุมมอง 84 ปีที่แล้ว
Katharosz 2010 - 2012
Felzárkózni? A romák nélkül nem megy
มุมมอง 154 ปีที่แล้ว
Felzárkózni? A romák nélkül nem megy
Összefogás a harangokért
มุมมอง 854 ปีที่แล้ว
Összefogás a harangokért
Kantharosz támogatottak 2010
มุมมอง 94 ปีที่แล้ว
Kantharosz támogatottak 2010
Barokk tábor Győr
มุมมอง 584 ปีที่แล้ว
Barokk tábor Győr
Benda és Markó a könyvtárban - az Ivánok művészete
มุมมอง 1544 ปีที่แล้ว
Benda és Markó a könyvtárban - az Ivánok művészete

ความคิดเห็น

  • @jozsefszidor9541
    @jozsefszidor9541 4 หลายเดือนก่อน

    Rafinált két gyűjtő.

  • @zsoltszucs3101
    @zsoltszucs3101 5 หลายเดือนก่อน

    Ilyen jó videót ilyen szar zenével tönkretenni...

  • @zsoltszucs3101
    @zsoltszucs3101 5 หลายเดือนก่อน

    Ez a zene minek kellett????

    • @piohungary
      @piohungary 5 หลายเดือนก่อน

      Valahogy annakidején a film zene nélkül "kopogott". Ma lehet, hogy nem kéne. Keresem azt a változatot, amin a zene halk. Megpróbálom kicserélni. De egy sávon van zene és hang, csak úgy módosíthatnám, ha újra megszerzem az eredeti felvételeket, újra vágom az egészet. Erre most sajnos nem látok esélyt. :-(

  • @zsoltszucs3101
    @zsoltszucs3101 5 หลายเดือนก่อน

    Most mi menekülünk..mert sikerült a rohadt fidesznek s mszp mindent tönkre tenni....

  • @zsoltszucs3101
    @zsoltszucs3101 5 หลายเดือนก่อน

    Most mi menekülünk..mert sikerült a rohadt fidesznek s mszp mindent tönkre tenni....

  • @zsoltszucs3101
    @zsoltszucs3101 5 หลายเดือนก่อน

    Németek hamar elfelejtették mit tettünk.. cserébe jól kizsákmányoltsk minket..Aldi..Lidl..stb.. olcsó munkaerő kellett.. rabszolga.. 😡😡😡😡😡

  • @robertnagy1177
    @robertnagy1177 6 หลายเดือนก่อน

    Most mi vagyunk az ndk sok

  • @patriotsleepercell4060
    @patriotsleepercell4060 6 หลายเดือนก่อน

    tetves komunistak

  • @Annamaria.Schmidt1975
    @Annamaria.Schmidt1975 9 หลายเดือนก่อน

    1:41 - nél az a nő nagyon jó volt! 😂

  • @akoskalocsa7455
    @akoskalocsa7455 9 หลายเดือนก่อน

    A Jóléltünkaszociban cimű dráma befejező részét láthattuk....

  • @laszlozoltanzentai3756
    @laszlozoltanzentai3756 10 หลายเดือนก่อน

    DE régen láttam ezt a felvételt! Márti, legalább 36 éve... Most is tetszett.

  • @monikakodila9735
    @monikakodila9735 10 หลายเดือนก่อน

    Első " hangoskönyv " kazin ...

  • @lajoscsaszar1754
    @lajoscsaszar1754 10 หลายเดือนก่อน

    Mártikám! Te szuper voltál és vagy ....

  • @robertnagy2456
    @robertnagy2456 10 หลายเดือนก่อน

    Azóta már a magyarok is tömegével távoztak itthonról, nem csak az NDK-sok.

  • @MrColos62
    @MrColos62 10 หลายเดือนก่อน

    Márti! Ez nagyon jó!

  • @sziriuszkibernetikaitarsas542
    @sziriuszkibernetikaitarsas542 ปีที่แล้ว

    34 éve volt, szinte pár hét alatt omlott össze a rendszer. A legfiatalabb, akinek valós élményei lehetnek róla, ötven felé jár. Aztán jöttek az olajszőkítős, masszázsszalonos, országúti diszkós, maffiózós, robbantgatós, de a mainál sokkal szabadabb és reményteljesebb kilencvenes évek.

  • @fustp
    @fustp ปีที่แล้ว

    Az a baj, hogy nem csak a határkerítést barmolták szét akkoriban, hanem lényegében mindent. Bolond nép nagy hányada pedig elhitte, hogy a kerítés nem drótból lesz, hanem kolbászból. Fel nem téve a kérdést, hogy kolbász miből lesz hozzá? Miközben az idegen tőke piacszerző érdekeinek megfelelően, azon termelő kapacitások is megsemmisítésre kerültek, amiknek lehetett volna a továbbiakban is értelmük. És amikbe az összes nehézség ellenére is, egy mindenkori felelős vezetésnek tíz körömmel kellett volna kapaszkodnia. Mert egy ország is olyan, mint az egyszeri ember: ha van hálója, foghat halat, éhen már nem hal. Aztán ha valamivel többet fog, adhat is el belőle, lesz némi bevétele és gyarapodása. Ennek az országnak harminc éve nincs olyan! Valakik pedig jól jártak, mert megvesszük az ő halukat, és "nagy szívjóságból" esetleg azt is megengedik, hogy nekik halásszunk, az ő hálójukkal. Kapva érte némi aprópénzt, amit megint csak náluk költhetünk el. Kevesen látták ezt akkoriban. Nálunk, Édesapámnak köszönet, napi téma volt. Közben rengetegen azt várták éveken át, hogy "majd a nyugat megsegít". Fel nem fogva, hogy a nyugatnak is megvan a saját érdeke, mintsem hogy karitatív jótevőt játsszon. És ez nem is a "jó" vagy a "rossz" kérdése, hanem egyszerűen így logikus. A 2004-es EU csatlakozás meg már csak ennek volt egyfajta teátrális betetőző aktusa. Immár papíron is gyarmatlakók lettetek! És mielőtt itt a mában valaki esetleg a kormányon lévők propagandájával azonosítana, tegyük már hozzá, hogy az utóbbi harminc év első felében a Fidesz is ugyanazt a nagy nyugatra integrálódós szabványnótát fújta. Csakis akkor hagyott fel vele, amikor kellő fifikával már érezhető volt, hogy egyre kevesebb embernek adható el a nagy nyugatos mese. Míg a baloldalnak nem nevezhető álbal még mindig azt fújja... A lényeg pedig még mindig ugyanaz: nincs miből gyarapodni. Nincs kolbász harminc év elteltével sem, és a következő harmincra sem ígérhető. Kapitalizmust akartatok, megkaptátok. Csak ne feledjétek, más kapitalizmusa sosem lesz a Ti kapitalizmusotok. Ti abba mindig a vödör aljára kelletek! Örültetek, hogy "jaj de jó, lebontják a kerítést!". Tessék, lebontották. Mehettek is, amerre láttok, lehet örülni, a szabad mozgásnak. Meg lehet örülni, hogy "juj de jó, bármit mondhatok!". Hát mondani azt lehet, a gumiszobában is! Ahogy nem láttok tankot, vagy gumibotot, rögvest elhiszitek, hogy tényleg "szabadok" vagytok. Amiben ma éltek, az erre a pszichológiára épült. Valójában úgy lettetek egy minden korábbinál agyafúrtabb gyarmati rendszer rabjai, hogy észre se vettétek. Sokan még most se veszik. Várva, hogy majd az x-edik EU-s pénzből jön el a virágzás. Elképzelve, hogy az itt rajtunk kívül bárkinek is érdeke. Nem érdeke! Így logikus, a helyükben mi is ezt tennénk.

    • @piohungary
      @piohungary ปีที่แล้ว

      Ezek az egykori híradóban megjelent riportok voltak. Azóta megjelent a Titkok és történetek című könyvem, (kapható a Líránál) benne azokkal a történetekkel, amelyek a híradóból kimaradtak. Ennek egyik szomorú fejezete a sorozatos gyárbezárások háttér sztorijainak csokra. Majdnem mindent, ami sikeres kiárultak, bezártak, vagy a minőség helyett ócskaságot gyártottak benne, hogy ne legyen konkurencia. Ezért vagyok kénytelen dán, meg ír vajat venni, mert annak még vaj színe, szaga és íze van. A világhírű csipkefüggöny gyár helyén ma német bevásárló centrum van Győrben. A petőházi cukorgyárban alig tudtunk képet forgatni a gyártásról, mert minden zárt térben, szuper amerikai elektronikával vezérelve készült. Nem csak a település esett el az adóbevételből, a gyár alkalmazottai a munkától, de a térség cukorrépa termelői is ott álltak kétségbeesve a drága beruházásaik terheivel, az eladhatatlan terméssel. Igen, amit ír, egyértelmű. Az EU nem jótékonysági szervezet. Piacot akart.

    • @fustp
      @fustp ปีที่แล้ว

      @@piohungary Sajnos egyről a kettőre sokat tenni nem tudunk. Az viszont megtehető és fontos, hogy ez a történet világos legyen mindazoknak, akik vagy később születtek, vagy éltek már, de még mindig nem képesek látni. Mert tapasztalható volt a kilencvenes évektől kezdődően, hogy mennyire nem látták. Miközben tűnt el körülöttünk mindaz, amit ennek az országnak nevezhettünk, teljesen logikátlan módon sokan várták a nagy csodát, integrációtól, EU-ba lépéstől... Nem felfogva, hogy ez egy és ugyanazon történet!!! Az pedig még elképesztőbb, ahogyan később születettekkel beszélgetve hallom azt, amit oktatás útján a fejükbe töltöttek: "a magyar termelés veszteséges, rossz minőséget produkáló volt, ezért kellett felszámolni". Most pedig egy olyan szakaszban vagyunk, amikor épp nem EU-s és nem nyugati cégek bejöveteléről esik gyakran szó. Ez egyik oldalról lehet örvendetes, ha azt nézzük, hogy meg kell próbálni kicsit oldani a nyugati függésen. Viszont magában hordozza azt is, hogy ugyanaz a gazdasági gyarmattá válás történjen-folytatódjon, csak immár nem nyugati multikkal. Kína esetében az utóbbi pl. teljesen egyértelmű. És még mindig nem látni, hogy az emberek okosabbak lennének. Hogy a kiút mi lesz ebből, azt nem tudni. Szerintem mi már nem is érjük meg. Ugyanakkor az is biztos, hogy lehetséges kiutakra is csak akkor lehet számítani, ha felfogjuk, miben vagyunk. Kívánok sok sikert a munkájához!

    • @piohungary
      @piohungary ปีที่แล้ว

      @@fustp köszönöm.

  • @ianosescuion9218
    @ianosescuion9218 ปีที่แล้ว

    Azóta már lehullott a ködfüggöny is, megkaptuk a "számlát".

  • @LEK-we2hh
    @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

    th-cam.com/video/dzDL9uVSoGE/w-d-xo.html

  • @tihamervarga3052
    @tihamervarga3052 ปีที่แล้ว

    Sok Görény😅

    • @piohungary
      @piohungary ปีที่แล้ว

      Ezek csak szabadságra vágytak. Jártam az Ndk-ban, döbbenet volt. Elhúzták a sötétítő függönyt a szobában, mert minden házon kamera volt, és szájról olvasóval figyelték ki mit beszél. Az valóban diktatúra volt.onnan menekültek. A maiak nem tudják már, sok görény is van,de szerintem a többség ma is fél.

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      Sok komonista !!

    • @laszlokotmajer9708
      @laszlokotmajer9708 ปีที่แล้ว

      Inkább egy darab barom. De az nagy.

    • @sziriuszkibernetikaitarsas542
      @sziriuszkibernetikaitarsas542 ปีที่แล้ว

      @@piohungary Manapság az ájfonod kémkedik utánad. Meg a millió utcai kamera. És akkor az arcfelismerős kamerákról ne is beszéljünk, mert az nálunk MÉG nincs.

  • @SkodaUFOInternational
    @SkodaUFOInternational ปีที่แล้ว

    Nagyon jó dokumentum, de a hangos, aki a zenét berakta alá az valami katasztrófálisat tett az anyaggal

    • @piohungary
      @piohungary ปีที่แล้ว

      Nem tudom mitől lett ilyen hangos. Az a baj, hogy nehéz volt a régi technikára készült anyagot lementeni, meg is kellett venni őket, hiába az én munkám. Most aztán nem tudom, hogyan javítsam... Megpróbálom.

  • @Robert-mk9uf
    @Robert-mk9uf 2 ปีที่แล้ว

    Oh yes yes thank you.

  • @dennismckenzie6564
    @dennismckenzie6564 2 ปีที่แล้ว

    i enjoyedd more pls

  • @estebanjobse8181
    @estebanjobse8181 2 ปีที่แล้ว

    😙SON. COMÓ ANGELITOS HERMOSAS. CRIATURAS. QUE. HAY. QUE. CUIDAR 😋🖒

  • @JuanGarcia-oq6xe
    @JuanGarcia-oq6xe 2 ปีที่แล้ว

    Mucha disciplina es buena así respetaran así prójimo🙂

  • @termeszetbarat4557
    @termeszetbarat4557 2 ปีที่แล้ว

    A mostani német kormány igy köszöni meg Magyarországnak a segitséget.

    • @piohungary
      @piohungary ปีที่แล้ว

      Sajnos igaz. Rossz ezt megélni a nagy egykori boldogság után.

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      Mit kene csinalni / adni nektek ? Komonistak szedtek szet csaladokat !

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      th-cam.com/video/dzDL9uVSoGE/w-d-xo.html

    • @laszlokotmajer9708
      @laszlokotmajer9708 ปีที่แล้ว

      @@piohungary nem látom az összefüggést. Mai kormányok, akkori emberek... kínosan is érezném magam ha egy minimális akkori emberségünk (de kié is pontosan?) miatt mindmáig hálálkodnának.

    • @benjoe999
      @benjoe999 ปีที่แล้ว

      jah,mert a mostani magyar kormány meg olyan kedves a nyugati országokkal :D

  • @hazizene
    @hazizene 2 ปีที่แล้ว

    A "tangás forradalmárok" új színt hoztak a táncművészetben. Táncgyárat üzemeltetnek.

  • @ФрезеровщикВладимир
    @ФрезеровщикВладимир 2 ปีที่แล้ว

    Причом тут африкана?

    • @piohungary
      @piohungary 2 ปีที่แล้ว

      Father hungarian mother african, girl is kind and nice.🙂

  • @victormalang9641
    @victormalang9641 2 ปีที่แล้ว

    Christianity♥️

  • @yagi3925
    @yagi3925 2 ปีที่แล้ว

    Vive la Hongrie libre!

  • @kristof9177
    @kristof9177 2 ปีที่แล้ว

    Ez a zene teljesen szükségtelen volt.

    • @enddav
      @enddav 2 ปีที่แล้ว

      piohungary durrantotta rá?

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      Kritika kritika 🙈

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      Raszputyin jobb ? 😁

  • @Sacralismemento
    @Sacralismemento 2 ปีที่แล้ว

    Várjuk a folytatást! A Naplegenda Lelkei megérnek egy misét!... Az életmű olyan tiszta gyümölcs, ami meg- és beérik...a hullócsillagok és meteoritok más lepra tartoznak. (Gyufa)

  • @gabornebenko8608
    @gabornebenko8608 2 ปีที่แล้ว

    Örömmel láthattam a Győri Balett történetét. Tibola Gyöngyi is tagja volt. Vajon mi történt vele? Lehet tudni?

    • @Sacralismemento
      @Sacralismemento 2 ปีที่แล้ว

      Ő már rég eltávozott, Szűcs Elemérrel együtt... Együtt vándorolnak az Égi Rónán, az Izzó planétákon.... (személyes a táncos múlt és az ismeretség)

  • @8lifeisamovie8
    @8lifeisamovie8 2 ปีที่แล้ว

    Ideológiai rezervátum :)

  • @mickadatwist1620
    @mickadatwist1620 2 ปีที่แล้ว

    a szocializmus neveben kerem ez orultseg!

  • @szabolcsbuda2268
    @szabolcsbuda2268 2 ปีที่แล้ว

    Kár volt elbontani, ha akkor tudták volna!!!!! Elég lett volna az utakon nyitvahagyni/kinyitni Az akkori 156millio rengeteg pénz

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      Miert nem akor szoltal ? 🙈

    • @LEK-we2hh
      @LEK-we2hh ปีที่แล้ว

      th-cam.com/video/dzDL9uVSoGE/w-d-xo.html

    • @zoltannagy3052
      @zoltannagy3052 ปีที่แล้ว

      @@LEK-we2hh nagy okosság tényleg,a jövőt senki nem látja de a lényeg hogy vajon ma mit rontunk el ,azért tanulni lehet a múlt hibáiból

  • @peter76146
    @peter76146 2 ปีที่แล้ว

    Amit mondott a nő, hogy Európai közösség, hát isszuk is a levét ennek.

    • @mickadatwist1620
      @mickadatwist1620 2 ปีที่แล้ว

      ki kell lepni!!

    • @CSIKOSKA007
      @CSIKOSKA007 2 ปีที่แล้ว

      van baj nálad.

    • @piohungary
      @piohungary 2 ปีที่แล้ว

      Bizony, 1989-ben még senki sem gondolta, hogy az uniós csatlakozás az iparunk felvásárlásával és leépítésével, a mezőgazdaság tönkretételével párosul majd. Hogy világszínvonalú gyáraink helyén német bevásárlóközpontok nyílnak másodosztályú német áruval. Sajnos a későbbiekben ezt is nyomon követtem. A sok történelmi esemény hátteréről Titkok és történetek címmel írtam könyvet, a Líránál kapható.

    • @peter76146
      @peter76146 2 ปีที่แล้ว

      @@piohungary Igen hát sajnos. Most itt valaki azt írta hogy, idézem :van baj nálad. Háát lehet, de ettől a tény az tény marad. Aki ezt nem látja, az nagyon nem látja a fától az erdőt.

    • @Budaskenyer
      @Budaskenyer ปีที่แล้ว

      @@peter76146 Kis Svájc lehetnénk ha nem lopkodták volna el az EU-s pénzeket. A lehetőséget megkaptuk rá...

  • @gabriellahornakneacs6795
    @gabriellahornakneacs6795 3 ปีที่แล้ว

    Felbecsülhetetlen értékű az a felület, amit nap mint nap láthatunk a Régi Győr oldalon ! Köszönjük !

  • @juditserger
    @juditserger 4 ปีที่แล้ว

    Minden elismerésem!

  • @Kriszte
    @Kriszte 4 ปีที่แล้ว

    Köszönjük a munkádat, további hosszú és egészséges életet!

  • @magyarosizoltanmarton
    @magyarosizoltanmarton 5 ปีที่แล้ว

    Ki az énekesnő?

  • @lajoskalandos1161
    @lajoskalandos1161 5 ปีที่แล้ว

    ez a legrosszab iskola győrben

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    dd

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    blyat

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    plagy

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    ws

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    s

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    s

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    s

  • @ferdyyy5310
    @ferdyyy5310 6 ปีที่แล้ว

    s