József Pálfi
József Pálfi
  • 35
  • 90 444
Mosolyvölgy. Dombóvár és Kaposvár között található gyönyörű látnivaló! Program!
információ: mosolyvolgy.hu
Mosolyvölgy biztonságos környezetben, szakképzett animátorok segítségével felhőtlen és tartalmas szórakozást nyújt minden kis vendégének. A völgy szépsége és nyugalma, vagy a horgásztó a „nagy” vendégeket is könnyen elcsábíthatja. Kicsik és nagyok együtt is kikapcsolódhatnak nálunk, hiszen a gyerekek szórakozásáról gondoskodnak a völgy pedagógusai. Ha nálunk ünneplitek a gyerekek születésnapját, vagy ballagását, az biztosan emlékezetes marad, és a szervezés feladataitól is megszabadulhattok. Ilyenkor előzetes egyeztetés szükséges arról, hogy pontosan milyen programokat szeretnétek. A völgy a Dombóvár és Kaposvár között fekvő Nagyberkin keresztül közelíthető meg. A 20 hektáros terület magába foglal egy 0,6 hektáros halastavat is, mely az erdős dombok között a völgy közepén terül el. A tó déli partján egy kis rét van, ami kempingnek is alkalmas. Itt található a tábor vizesblokkja is. Az északi parton áll egy 60 m2-es, alul nyitott, felül két szobával rendelkező épület, ahol igény szerint 20 gyermek részére tudunk szállást adni. A ház szerkezeti adottságai lehetővé teszik, hogy a programok rossz idő esetén is változatosak legyenek.
มุมมอง: 60

วีดีโอ

18+ Magyar kókler munkavállalók 2023 év végén. 😁
มุมมอง 327 หลายเดือนก่อน
18 Magyar kókler munkavállalók 2023 év végén. 😁
Makita UC4051AX1 teszt
มุมมอง 6769 หลายเดือนก่อน
Makita UC4051AX1 rövid vágás teszt. Ára most 49eFt. 220V villamos hálózatról hagyományos hosszabbító használatával könnyedén üzemel, 400mm vágási vastagság, ipari használatra alkalmas ház körül gyümölcsfák vágására, kert rendezésre,aprításra, tüzifa vágásra. 37cm átmérő fát is simán vitte. Tartalék lánc a csomag tartalma. Láncolajat 1 literes mennyiségben külön kértem hozzá. Kissebbet szerettem...
Franciaország átlagos fürdőszoba és wc furcsa megoldásai.
มุมมอง 85ปีที่แล้ว
Franciaországba sodort a szél. Kint tobolnak a tüntetők, én meg bemutatom azt a két furcsaságot amit a vizesblokk rejtett. Morbid lesz. Aki szerelő vagy kicsit ért hozzá érteni fogja.
Anglia.Európai rutinnal és ügyetlenkedéssel. Erre számíts. Live,vágatlan. Második rész.
มุมมอง 142ปีที่แล้ว
Angliába érve milyen kihívások vannak gyakorlatban, milyen hibákra készüljetek amiket vezetés közben elkövethetsz,én el is rontom. Live,vágatlan. Első rész.
Anglia forgalom, körforgalom, hogy vezess, hogy ne.
มุมมอง 190ปีที่แล้ว
Angliába érve milyen kihívások vannak gyakorlatban, milyen hibákra készüljetek amiket vezetés közben elkövethetsz,én el is rontom. Live,vágatlan. Első rész.
Anglia, európai jellegű fürdőszoba érdekességei. Ötletek. Jópofa hasznos tudnivalók.
มุมมอง 47ปีที่แล้ว
Pálfi József Károly ev. A "csőszaki" nyaral, de nem tud elmenni szakmai dolgok mellett. 😉 Ha tetszett a videó rendelj munkát tőlem. Duguláselhárítás kisebb vízszerelések. 06707730761 Magyarországon vagy ahol szeretnéd. Ha tetszett nézd meg a többi videómat is. Pest megye-Balaton stb.
Ropuls eDM Rothenberger, padlófűtés és radiátor mosás a gyakorlatban. Pálfi József Károly "csőszaki"
มุมมอง 154ปีที่แล้ว
Ropuls eDM Rothenberger, padlófűtés és radiátor mosás a gyakorlatban. Pálfi József Károly "csőszaki"
Duguláselhárítás. Pálfi József Károly vízszerelés, csatorna kamerázás.
มุมมอง 52ปีที่แล้ว
Duguláselhárítás. Pálfi József Károly vízszerelés, csatorna kamerázás.
Cargolux repülőgép leszállás. Ferihegy. Budapest
มุมมอง 66Kปีที่แล้ว
Cargolux repülőgép leszállás. Ferihegy. Budapest
BMW E34 Depo front lámpa pár és index teszt.
มุมมอง 103ปีที่แล้ว
BMW E34 Depo front lámpa pár és index teszt.
csőszaki, Pálfi József Károly, duguláselhárítás Eco-drain csatornabélelés
มุมมอง 149ปีที่แล้ว
Duguláselhárítás közben vagy egyéb okokból megsérült lefolyó vezetékek csatornabélelése.
Vízflexi cső gányolás javítása.
มุมมอง 5664 ปีที่แล้ว
Vízflexi cső gányolás javítása.
Hidegháborús bunkertúra, műemlék védelem. 1960-napjainkig. ÁVO tabló. Csepeli vezetési pont
มุมมอง 2035 ปีที่แล้ว
Hidegháborús bunkertúra, műemlék védelem. 1960-napjainkig. ÁVO tabló. Csepeli vezetési pont
Leszállás a tököli reptérre. 2019.01.04.
มุมมอง 1.4K5 ปีที่แล้ว
Leszállás a tököli reptérre. 2019.01.04.
Halásztelek repülőgépről, Tököli reptér felszállással. 2019.01.04.
มุมมอง 3235 ปีที่แล้ว
Halásztelek repülőgépről, Tököli reptér felszállással. 2019.01.04.
44 Magnum sound effect éles lövészet.
มุมมอง 776 ปีที่แล้ว
44 Magnum sound effect éles lövészet.
Sörétes puska sound effect , éles lövészet
มุมมอง 2126 ปีที่แล้ว
Sörétes puska sound effect , éles lövészet
BMW e34 520i M50B20 1990 e34 hungaria joczy
มุมมอง 4056 ปีที่แล้ว
BMW e34 520i M50B20 1990 e34 hungaria joczy
csőszaki azaz Pálfi József Károly. Épített zuhany. Mofém csaptelep és folyóka.
มุมมอง 7K6 ปีที่แล้ว
csőszaki azaz Pálfi József Károly. Épített zuhany. Mofém csaptelep és folyóka.
Pálfi Kelemen Nikolett Zsámbék és Tök kirándulás
มุมมอง 666 ปีที่แล้ว
Pálfi Kelemen Nikolett Zsámbék és Tök kirándulás
Zsámbék és Tök kirándulás Pálfi Kelemen!
มุมมอง 326 ปีที่แล้ว
Zsámbék és Tök kirándulás Pálfi Kelemen!
2016 augusztus Pálfi Kelemen nyaralás
มุมมอง 407 ปีที่แล้ว
2016 augusztus Pálfi Kelemen nyaralás
Cápa BMW találkozó e34 Hungária Facebook csoport vendégekkel 2016 09 17/2
มุมมอง 3157 ปีที่แล้ว
Cápa BMW találkozó e34 Hungária Facebook csoport vendégekkel 2016 09 17/2
Cápa BMW találkozó e34 Hungária Facebook csoport vendégekkel 2016 09 17/1
มุมมอง 6897 ปีที่แล้ว
Cápa BMW találkozó e34 Hungária Facebook csoport vendégekkel 2016 09 17/1
Pálfi Niki és a 2/b osztály Mikulás tánca 2014 December ÁMK iskola
มุมมอง 6K9 ปีที่แล้ว
Pálfi Niki és a 2/b osztály Mikulás tánca 2014 December ÁMK iskola
2014.07.19. Forum index E34 tali egyik gyöngyszeme.
มุมมอง 1609 ปีที่แล้ว
2014.07.19. Forum index E34 tali egyik gyöngyszeme.
Zsiga a villanyszerelő kutya.
มุมมอง 11810 ปีที่แล้ว
Zsiga a villanyszerelő kutya.
www.csoszaki.hu + csőszaki + Pálfi József Károly
มุมมอง 24911 ปีที่แล้ว
www.csoszaki.hu csőszaki Pálfi József Károly
Az idő telik
มุมมอง 3711 ปีที่แล้ว
Az idő telik

ความคิดเห็น

  • @pintyo71
    @pintyo71 หลายเดือนก่อน

    pedig pofon egyszerü! Ott van az aszfalton minden! Csak azt kell követned, miután a navigàtorod is mutatja az út szàmát!

  • @nagyjanika6874
    @nagyjanika6874 6 หลายเดือนก่อน

    hello szép kis gépsas 🙂

  • @e34daniel14
    @e34daniel14 7 หลายเดือนก่อน

    Lassan 10 éve... !

  • @gaborszucs9267
    @gaborszucs9267 7 หลายเดือนก่อน

    Köcsög 😂😂😂

    • @lovagolo
      @lovagolo 7 หลายเดือนก่อน

      Ohh. Akkor átment az információ. 🤣🤣🤣🤣

  • @ayhanamtrak221
    @ayhanamtrak221 10 หลายเดือนก่อน

    3:10 nél gyerek olyat nyom, hogy az apja a lencsét törli😂

  • @musicmania61
    @musicmania61 11 หลายเดือนก่อน

    Gyönyörű gép. Én örültem az idegenvezetésnek.

  • @mile5328
    @mile5328 11 หลายเดือนก่อน

    🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾💪😿😿♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️👍🤛🤛🌞🙈👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿😈🌞🌝✨✨✨👹👹👹✨🤘🥶🥶🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌞🤕😗😙😆😅😂😂🤣😂😅🥰😁😁😄😗😗😚😘😘🥰😘😚😙😗😙😚😘🥰🥰😙😙😙😌😌😝😝😜🤪🥴🥴🤐🤐😶🤐🤔🤫🤫🤔😶🤐🥴🥴🥴🤪😟😥🙄😢😢😢😥😟😟😥😫😫😫😫😷🤕😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈😈👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿👿😈👿👿👿👻👻😇😇🥶🥶😮😫😵🥶🤖👹👹👹👹👹👹👹👹👹☠️🌞🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🌝🙀🙀🙀🙀🙀🙀🙀🙀🙀🙀❣️♥️♥️♥️♥️❣️❣️❣️💔💔💔💔💔💔💔💔💔💔🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🤛🤜🤟🤘✊🏼✊🏼👍👍👍💪💪🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾🦾

  • @RangerHMMWV
    @RangerHMMWV 11 หลายเดือนก่อน

    Közepesen nehéz az angol körforgalom, inkább a gyors tempójuk miatt izzadós. De nagyon dinamikus. Én utasként jártam ott 2007-ben, igazi verseny stílusnak éreztem. :) Kamionnal meg 2 éve 3x, az már nehezebb, de figyelnek rá az autósok-nincs tolakodás mint az ingyen zaba osztásnál, ahogy itthon vezetnek.

  • @_-MiamiVice-_
    @_-MiamiVice-_ 11 หลายเดือนก่อน

    Captain Joe érkezik

  • @erikrenato5519
    @erikrenato5519 ปีที่แล้ว

    Én is pont itt álltam, csak akkor a pepsi b747 ment el előttem

  • @gaborpalf
    @gaborpalf ปีที่แล้ว

    ❤❤

  • @gaborpalf
    @gaborpalf ปีที่แล้ว

    😮😮

  • @kinoteknik
    @kinoteknik ปีที่แล้ว

    Kiskrapek apukát bererítette a tüsszentéssel😂

  • @zsike951
    @zsike951 ปีที่แล้ว

    Igen nagyon zsvaró hogy van olyan "okos" ember, aki a hangjába szerelmes, nem csak ebben a videóban, nagyon sok másikban is😢😅😊

  • @TeddyGery42
    @TeddyGery42 ปีที่แล้ว

    Gyerek tüsszent olyat, beterít mindnekit😅

  • @roland2075
    @roland2075 ปีที่แล้ว

    Mit dumál az ottan ni? Élvezze már a repülő hangját ne ő papoljon már. Macskajancsi :D

  • @spenot4135
    @spenot4135 ปีที่แล้ว

    Jujj, de izgi!

  • @eszgabor
    @eszgabor ปีที่แล้ว

    De idegesítő, hogy a csoport vezetője egyfolytában pofázik miközben látnivaló van.

    • @laszlopocsai1139
      @laszlopocsai1139 ปีที่แล้ว

      🤣ja - ja habár senki sem figyel rá, hátha talán egyszer le fog neki esni, hogy ilyenkor kussolni kell...

    • @ferencvarga3831
      @ferencvarga3831 ปีที่แล้ว

      szerintem meg senkit nem zavar az,hogy adatokat információkat közöl a látogatókkal,főleg ilyen lelkesedéssel! Elvileg erről szólnak az ilyen nyílt napok.

    • @eszgabor
      @eszgabor ปีที่แล้ว

      @@ferencvarga3831 Arra az egy-két percre pedig abbahagyhatná, mert pont senki sem figyel rá. Valaki nézi a leszálló gépet, valaki videózza (de a közeledő gép hangja nem hallatszik, ami pedig azért abban a pillanatban sokkal érdekesebb lenne, mert az adatokat utána is elmondhatná) vannak akik meg háttérnek használva a gépet fotózkodnak.

    • @szivossz.marton1347
      @szivossz.marton1347 ปีที่แล้ว

      @@evaszilagyi-biro2974 "egyetértek" egybe kell írni!

    • @gerysphotos3519
      @gerysphotos3519 ปีที่แล้ว

      @@ferencvarga3831 De aki videózza a gépet azt rohadtul zavarja! Mert a gép hangja érdekli nem a papolás... Ha elment a gép és mindenki kész van a videójával akkor el lehet mondani pár infót.

  • @attiwise
    @attiwise ปีที่แล้ว

    Hú, ez nagy élmény lehetett! Jófej volt az első tiszt, hogy visszaintegetett.

    • @BoTi3
      @BoTi3 ปีที่แล้ว

      Sas szemed van hogy kiszúrtad😀

    • @laszlozsoltnagy4828
      @laszlozsoltnagy4828 ปีที่แล้ว

      Lehet h a CaptainJoe nev alatt futo youtuber pilota volt az elsotiszt.

    • @miklosfulop9991
      @miklosfulop9991 11 หลายเดือนก่อน

      @@laszlozsoltnagy4828 Azt hittem hogy csak poén de tényleg integetett a jobb oldalon lévő ember. Klassz!

  • @jozsefpalfi7755
    @jozsefpalfi7755 ปีที่แล้ว

    😮😮😮😢😢😢

  • @n_e_m_a_z
    @n_e_m_a_z ปีที่แล้ว

    Kesztyű nélkül?😅

  • @lovagolo
    @lovagolo ปีที่แล้ว

    Sajnos utóbbi években 14 esetben hívtak új építésű házakban csőtörés vagy vízfolyás miatt. Ez egy olcsó márkajelzés nélküli sarokszelep. Ne vegyen ilyet, mert 3-4 év után tönkremegy, csőtörést és problémákat okoz! Vásároljon minőségileg ellenőrzött termékeket. Vagy hívjon engem javítani. 06707730761

  • @lovagolo
    @lovagolo ปีที่แล้ว

    Alkalmatlan ötvözetek, széteső golyóscsapok 2010. szept. 16. Nemrégiben Forrai Zsolt - egyebek közt fémipari szakértõ - több épületgépész figyelmét is magára irányította e-mailben elküldött szakértõi anyagaival. A szakember úgy véli, a korszerû anyagok és szerelési technológiák elterjedésével a korábbi épületgépészeti korróziós problémák nem oldódtak meg. A hazai piacot ugyanis silány minõségû termékek áradata öntötte el. A 2000-es év elején kezdődött - keresi meg kérdésemre a történet elejét. - A réz és más színesfémek ára nőni kezdett, egyidejűleg a fémipari gyártókapacitás a Távol-Keletre költözött. A termékek olcsóbbá tétele miatt vékonyítani kezdték a fémeszközök falát, például a vízórabekötő csonkok hollandiját. Elsősorban a golyóscsapok és a fittingek terén vált érezhetővé hamarosan a minőségromlás. A tömegtermelés érdekében fröccsönthető fémötvözeteket kerestek a gyártók: és megtalálták a spiátert (más néven zamakot). A spiáter cink-alumínium ötvözet, kismértékű rézadagolással, amit a szilárdság javítása érdekében adnak hozzá. A „rézcseppek” elkülönülnek az alumíniumtól, mint a betontól a vas. Ez az anyag nem rossz választás, ha a tulajdonságainak megfelelő helyen alkalmazzák. Nedves környezetben azonban a fémkristályok között galvánáram keletkezik. Az eredmény: elektrokémiai korrózió következik be, az anyag szivacsos lesz, széttörik. - Egy általam üzemeltetett társasházban évente két-háromszázezer forint kárt okoztak az ebből eredő csőtörések - mondja el Forrai Zsolt. - Ha a törés a HMV-oldalon jött létre, akkor a lakóközösség hődíjszorzóiban jelent meg az elfolyt meleg víz díja. A biztosító ezeket a költségeket nem téríti, csak az általa elfogadott helyreállítási kárértéket. Sajnos ebben az épületben jellemző a lágyforrasztott kötés, a spiáter szerelvények, az olcsó hajlékony csövek alkalmazása. Egy általam építtetett és ellenőrzött másik társasház gépészeti rendszerében az 1993-as üzembe helyezéstől máig egy havária sem történt, igaz, itt nincsenek jelen a felsorolt anyagok. ●: Mennyi az élettartama a spiáter eszközöknek? ●●: Meleg vizes cső esetében két-három, hideg vizes cső esetén négy év. ●: Hány szerelvényt hozhattak be az országba ebből az anyagból? ●●: Nem hivatalos információ szerint közel hatszázezer darab szerelvényt importáltak. Sajnos az olcsóbb forróvíz-tárolók szelepei, sarokcsapjai is ilyen ötvözetből készülnek, ahol az igénybevétel még nagyobb. Az idő múlásával sorra jönnek majd elő a korrózióból adódó meghibásodások mindegyik területen. ●: Mi lehet a megoldás? ●●: Egy lehetőséget látok: ezeknek a termékeknek általában nincsen műbizonylata, terméktanúsítványa, amelyek igazolnák, hogy ki a gyártó, ki a forgalmazó, melyek a termék műszaki paraméterei. Ha a vásárlásnál az épületgépész kollégák nem kapják meg ezeket az iratokat, ne vásárolják meg az alkatrészeket! Havária esetén ugyanis nekik kell viselniük majd a kár terheit… Viszont, ha a kereskedő számon kérhető, nekik nem lehet gondjuk. Forrás: muszakilapok.hu

  • @krisztiankrissz2590
    @krisztiankrissz2590 5 ปีที่แล้ว

    Nagyon jó részletes video köszönöm jó kis túra

  • @anitakelemen6798
    @anitakelemen6798 5 ปีที่แล้ว

    jättebra

  • @anitakelemen6798
    @anitakelemen6798 5 ปีที่แล้ว

    Csőszaki in the air :)

  • @jilyx3573
    @jilyx3573 6 ปีที่แล้ว

    Hello nikcso !!! Hunn lenni te csatorna ??

  • @MrGulyo
    @MrGulyo 10 ปีที่แล้ว

    Állítva videózni telefonnal ? Grat :D Amúgy szép autó ...

    • @lovagolo
      @lovagolo 10 ปีที่แล้ว

      Köszönöm uram. :) Ezt már meg sem akarom tanulni. :)