Cassandra Program
Cassandra Program
  • 9
  • 72 274
DA Club Budapest - Gelencsér András előadása
Ábrándos szép napok...
Őszintén a globális fenntarthatóságról
Sziasztok! Gelencsér András vagyok, levegőkémikus, egyetemi tanár, a levegőszennyezés és az éghajlatváltozás összefüggéseinek kutatója. A globális fenntarthatatlansággal kapcsolatos ismeretterjesztő könyv (Ábrándok bűvöletében - A fenntartható fejlődés korlátai) szerzője.
Előadásomban a hirtelen mindannyiunk számára égetővé vált globális fenntarthatóság témakörét járom majd körül unortodox módon, kizárólag a természet- és mérnöki tudományok eszköztárával. Az áthághatatlan természeti törvények talaján állva igyekszem leszámolni a fenntartható fejlődésről táplált, a politikai és a gazdasági elit rövidtávú érdekeit kiszolgáló fényesen csillogó illúziókkal.
Őszinte és felelős együttgondolkodásra hívok mindenkit, aki úgy érzi, hogy jelenleg a világban nem jó irányba mennek a dolgok, és akit mélységes aggodalommal tölt el saját és Földünk jövője. Feltéve, ha kellően bátor ahhoz, hogy kilépjen az alternatív valóságok képzelt világából.
Hiszen itt számunkra valóban „a lét a tét”, nincs másik bolygónk és még egy zsetonunk az újrakezdéshez. Bízom benne, hogy mondandóm hozzásegít majd Titeket a kritikus gondolkodás elsajátításához, és annak megítéléséhez, hogy mi is érték valójában ezen a Földön... ❤
x
Az időnk kevés, a feladatunk sok. Ha úgy érzed, hogy a munkánk érdemes a támogatásodra, és szeretnél hozzájárulni a küldetésünkhöz, hogy minél hamarabb, minél több hiteles információ jusson el a magyar emberekhez, akkor segítsd a munkánkat egy egyszeri, vagy havi rendszerességű összeg átutalásával. Őszintén köszönjük Neked a bizalmadat és a figyelmedet!
cassandraprogram.info/tamogatas/
Név: Tideus Közhasznú Nonprofit Kft.
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-95488569
Közlemény: Támogatás
มุมมอง: 14 261

วีดีโอ

DA Club Budapest - Szalóczy Zsolt előadása
มุมมอง 6Kหลายเดือนก่อน
Mennyi időnk van még hátra? Folyamatok, összefüggések, következmények és az életünk Sziasztok! Szalóczy Zsolt vagyok, fizikus, az optikai kábelek magyarországi meghonosítója, a Cassandra Program társalapítója, és nagypapa. Hiszek abban, hogy a feladatom segíteni az embereknek megérteni a világot, amelyben élnek, és a jövőt, ami rájuk vár. Nincs kétségem afelől, hogy a többség érzékeli, hogy a d...
A technológiai civilizáció összeomlása
มุมมอง 22Kหลายเดือนก่อน
2024. március 26. - Eger Belátható közelségben modern életmódunk vége - Milyen folyamatok zajlanak a természetben és a társadalmi-gazdasági rendszerekben? - Vajon elkerülhetetlen-e a technológiai civilizáció teljes összeomlása? - Hogyan készülhetünk fel testben és lélekben az elkerülhetetlen változásokra? - Milyen segítséget tud nyújtani a Deep Adaptation mozgalom és a Cassandra Program? A besz...
DA Club Budapest - Caitanya Das előadása
มุมมอง 4K2 หลายเดือนก่อน
Érdeklődés, együttérzés, áldozatkészség Mi az, ami valójában élővé tesz egy közösséget? Sziasztok! Caitanya Das vagyok - esetleg Karádi Csaba, ha ez így könnyebb. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének, és a Krisna-völgynek az egyik alapító tagja. 1988-ban csatlakoztam a Krisna-tudathoz, és azóta is elkötelezett és aktív tagja vagyok ennek az ősi vallási irányzatnak. A kezdetektől tev...
DA Club Budapest - Németh Éva előadása
มุมมอง 3.9K2 หลายเดือนก่อน
Reziliencia, azaz lelki ellenálló képesség Küzdünk vagy engedünk? Harmóniában élni önmagunkkal. Sziasztok! Németh Éva vagyok, fitoterapeuta, masszőr, kutató, őstermelő, vállalkozó. Egyéni és közösségi rezilienciát tanítok, és igyekszem aktívan, gyakorlatban megvalósítani egy olyan jövőképet, amelyben én is szívesen élnék. Amikor megtudtam, hogy van mélyadaptáció és hogy mit is jelent az, megkön...
DA Club Budapest - Csapó Krisztina előadása
มุมมอง 4.8K3 หลายเดือนก่อน
A létbizonytalanságon túl Örömben megélhető hétköznapok, a számunkra fontos emberek körében, valódi szeretettel a fiatalok felé fordulva. Sziasztok! Csapó Krisztina vagyok, gyászkísérő és online mentálhigiénés tanácsadó szakember. Közel öt éve támogatok klímagyászolókat, klímaszorongókat a Deep Adaptation szellemében, Deep Adaptation Guide-ként és facilitátorként. Meggyőződésem, hogy a világ, a...
DA Club Budapest - Sipos Mihály előadása
มุมมอง 7K3 หลายเดือนก่อน
Élelmiszer Önellátás Vágy, vízió, illúzió: menekülés a természetbe, újrakezdés vidéken. Sziasztok! Sipos Mihály vagyok, a Tulipános Tanya gazdája, volt egyetemi oktató, a Fenntartható visszafejlődés TH-cam csatorna és a köré alakult élelmiszer-önellátó közösség alapítója, több könyv szerzője, a kiveszőben lévő paraszti tudás összegyűjtője, a Tanya Egyetem létrehozója. Célom a Magyar Tanyavilág ...
DA Club Budapest - Nagy Zsolt előadása
มุมมอง 7K4 หลายเดือนก่อน
Szenvedélybeteg Civilizáció Emberek és rendszerek, vagyis hogyan ismerhetjük fel egyéni és rendszerszintű függéseinket, és indulhatunk el egy lelkileg érettebb és teljesebb élet irányába. Sziasztok! Nagy Zsolt, addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg segítő szakember vagyok. Abból ahogy megismertem és megértettem a mélyalkalmazkodás lényegét és értékeit, bontakozott ki számomra az egyértelmű ...
DA Club Budapest - Palágyi Kata előadása
มุมมอง 4.3K5 หลายเดือนก่อน
Őszinte szembenézés a Valósággal a Családban Hogyan készíthetjük fel a gyermekeinket és szeretteinket a ránk váró jövőre anélkül, hogy elvennénk a mindennapi élet örömeit? Sziasztok! Palágyi Kata vagyok, pszichológus, mediátor, háromgyerekes anya. Amióta két éve megismertem a mélyalkalmazkodás világát, a saját belső átalakulásomon túl ki kellett találnom, hogy ennek a tudásnak a felelőssége mit...

ความคิดเห็น

  • @svedferi2235
    @svedferi2235 54 นาทีที่ผ่านมา

    még 15 év, aztán megyünk a levesbe

  • @jenopuskas2516
    @jenopuskas2516 10 วันที่ผ่านมา

    Ki kéne már mondani: 6 milliárd embernek meg kell halnia,hogy a többinek ESÉLYE legyen a túlélésre.

  • @pavel2963
    @pavel2963 17 วันที่ผ่านมา

    Borzasztó összeszedetlen még a 45. percben sem derül ki egészen pontosan mit csinál.

  • @pavel2963
    @pavel2963 18 วันที่ผ่านมา

    Mit ajánlana Szalóczy Úr meleg közösségek számára? Hogyan tudnánk túlélni, úgy, hogy legyen energiánk dugni és jókat enni-inni. Tisztelettel, Szarvas Norbert

  • @holinzski
    @holinzski 18 วันที่ผ่านมา

    NEM széndioxid kibocsátás meg hasonló baromságokkal kellene az embereket ijesztgetni,inkább az eső erdőket amik mind széndioxidot "alakítanak "át oxigénné kivágását kellene abbahagyni!Igaz hogy az "egyszerű" ember is "csak " autóval képes menni a WC re is,de talán inkább azokról kellene sokat és hangosan beszélni akik mondjuk helikopterről vadásznak mert unatkoznak,meg magán repülővel mennek a meccsre,meg mindenféle iszonyatos luxus életmódot élnek!És ez a rengeteg pazarló kiabál a leghangosabban hogy a kisembereknek mennyi a szén dioxid kibocsátás.A milliárdosok fűthető krokodil parkja és a többi eszetlen baromság amiről nem líráznak nap mint nap reggeltől estig.Aljas tömeg hülyítés !

  • @gyulapreseka5358
    @gyulapreseka5358 18 วันที่ผ่านมา

    Angkor Wat mellett ott van a Tonlé Sap tó ami a legnagyobb kambodzsában, nem tudom, hogyan fogyott ott el a víz.

  • @orstorzsok6708
    @orstorzsok6708 23 วันที่ผ่านมา

    🎖🎖🎖🎖🎖🎖🎖

  • @mzs2284
    @mzs2284 24 วันที่ผ่านมา

    Tiszteletem Tanár úr! Köszönöm szépen! 👍

  • @tiborfehervari8295
    @tiborfehervari8295 24 วันที่ผ่านมา

    Már rég megtalálták a megfelelő energiát úgy hívják atom energia.

    • @ferko224
      @ferko224 23 วันที่ผ่านมา

      Sajnos nem. 1. A földi uránkészlet erősen véges. 2. (egyenlőre) nem lehet hatékonyan az áramot tárolni, ezért nem lehet repülőgépeket, munkagépeket, stb. hajtani, már a gazdasághoz ezek is kellenek. 3. Az atomhulladék tárolása több, mint veszélyes.

    • @jenopuskas122
      @jenopuskas122 17 วันที่ผ่านมา

      Tibor,ennek azért még utána kéne nézni.....

  • @istvandrdory6735
    @istvandrdory6735 25 วันที่ผ่านมา

    Összeomlás ellen: Ültess 2000 négyzetméter erdőt, és ehhez igazítsd a hőszigetelés mértékét! Elektromos autók helyett a kis elektromos járművekre kell átállni (e-bike, e-moped, roller). A takarékosságot jól lehet kombinálni 2-3 napelemmel és használt akkumulátorokkal. Végig csináltam, végig mértem. A növekedési őrületet kell megtagadni.

    • @lzormy
      @lzormy 18 วันที่ผ่านมา

      Az elektromos mikromobilitasi eszközöket kivéve teljesen egyetértek. A felsorolt közlekedési eszközök, amennyiben egy lekváros kenyérrel és egy kulacs vizzel, egy ember hajtja őket, akkor környezetbarátok. Az akkumulátoros üzemmel kiváltani a megújuló emberi erőforrásokat teljes tévedés.

    • @istvandrdory6735
      @istvandrdory6735 17 วันที่ผ่านมา

      @@lzormy Nem lustaságból írtam az elektromos kisbiciklit, rollert. Van rendes biciklink is. A fogyasztást tekintve nem tudtam többet kimutatni, mint az a laptop, amin ezt írom. A használhatóságban viszont jóval többet tud, mint a bicikli: időjárás, terhek szállítása, távolság, vonattal kombinálás, kevesebb mechanikus hiba, gyorsabb elindulás, jó világítás, tárolás, stb.

    • @lzormy
      @lzormy 17 วันที่ผ่านมา

      Kedves István! Egy szóval sem állítottam, hogy lustaságból irtad. Félre értésből írtad , mert az az elterjedt nézet, hogy az elektromos mobilitás mindenkepp környezetbarát. Kivéve, ha megújuló energia felhasználást valtunk ki akkumulátorosra. Ezért az e- autó az, a mikromobilitas elektromos hatással nem az. Ahogyan a trollibusz és villamos környezetbarát, az akkumulátorral szerelt trollibusz és autóbusz nem az. Ezzel az erővel a lifteket is akkumulátorosra cserelhetnék, meg a metrót. Sajnos eléggé észnél kell lenni, ha q greenwashingot el akarjuk kerülni. Mellesleg én, 3 csigolya, két boka és jobb könyök törés után sem vennék semmi pénzért akkumulátoros kerékpárt, rollert pláne nem. De ez csak annyi, hogy ami 2500-3000 C-on ég, ha vizzel teli tartályba teszik akkor a vizalatt elég, de nem gyujt fel semmit magakörül, nekem elég indok, hogy messziről kerüljem, mert nem tudok olyan gyorsan leugrani róla, mint ahogy kigyullad. A régi SR26 bringám, helyett már én is egy 16 sebesseges modernebbet használok, még teher utanfutom is van. De akkumulátorostol óvakodom.

    • @istvandrdory6735
      @istvandrdory6735 17 วันที่ผ่านมา

      @@lzormy Nálunk az elektromos bicikli, roller a 4 db napelemünkről van töltve, azt is lehetőleg napsütéses délben. Alig kimutatható. A lényeg, hogy az energiamennyiség század akkora, mint az elektromos autóknál, és ennek megfelelően az akkumulátor mennyiség is kilónyi. Mobilitási célokra a LI-akkumulátor a megfelelő, a szünetmentes rendszerünkben (használt) ólomakkumulátorok vannak. Az ólomakkumulátorok nem gyulladnak ki. A Li égését nem kell eltúlozni: nagyon ritkán gyulladnak ki, és kb. fél perc, mire a tűz kibontakozik. Azalatt simán le lehet állni a biciklivel.

  • @bt2898
    @bt2898 25 วันที่ผ่านมา

    Valami ilyesmi a maslow piramis alja: th-cam.com/users/shortsx845ABGDzMo?si=D9gicIXoPwiiJcUx

  • @flycorvus
    @flycorvus 25 วันที่ผ่านมา

    A természetben kizárólag a körfolyamatok működnek hosszú távon. Ilyen például a fotoszintézis, ami évmilliárdok óta működik, ugyanazzal a három atommal. Jelenleg az emberiség a lemmingek szellemi színvonalán van.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 24 วันที่ผ่านมา

      Nem ugyanazzal, nem hárommal de a lényegével egyetértek. Attól függetlenül, hogy a fotoszintézis nagyon nem hatékony és alacsony energiasűrűségű folyamat.

    • @flycorvus
      @flycorvus 24 วันที่ผ่านมา

      @@TeslaElonSpaceXFan Az alapképlet: CO2 + H2O --> glukóz + O2 Szén, Oxigén és Hidrogén, napfény segítségével szőlőcukrot alkot (plusz Oxigéngázt) Erre a három atomra gondoltam ,amik évmilliárdok óta változatlanok, nem fáradnak, nem kopnak, nem fogynak el. Körfolyamat. Persze a klorofill molekulához kell még egy magnéziumatom is, amiből szerencsére itt a Földön van elegendő mennyiség. Hogy mennyire hatékony vagy sem, az függ a léptéktől. A Föld pont elegendő napfényt kap ahhoz hogy a szárazföldeken és a tengerekben is folyamatosan működjön a fotoszintézis és fenntartsa az egész ökoszisztémát. Mert ugye minden élő sejt glukózt használ energiatermelésre, évmilliárdok óta. A "melléktermék" szén-dioxid és víz, ami újra visszakerül a körforgásba. Ha mi emberek tudatosan ezt az állandóan megújuló körfolyamatot használnánk a világgazdaság üzemeltetéséhez (pl úgy, hogy a glukózból gombák segítségével metanolt állítunk elő) nem kellene aggódni egy közelgő globális katasztrófától. A metanol majdnem ideális energiahordozó. Korlátlan ideig tárolható szobahőmérsékleten, csővezetéken is szállítható, hagyományos üzemanyagkutakon tankolható, belsőégésű motorokat lehet vele hajtani, de használható DMFC energiacellákban is amivel elektromos áramot kapunk (villanymotorokhoz vagy szimplán hálózati áramhoz) és az elégetésével szén-dioxid és vízgőz keletkezik, ami azonnal visszacsatlakozhat a körfolyamatba. Bocs ha hosszú voltam.

    • @hoestermeloe
      @hoestermeloe 3 วันที่ผ่านมา

      A lemmingek okosabbak, mert nem húzzák ki maguk alól a szőnyeget.

  • @SHTF_Prepper
    @SHTF_Prepper 26 วันที่ผ่านมา

    Hívjàtok meg Sebestyén Balàzst! Értelmes, spirituális beàllítottsàgú, lenne még pàr jò kiegészítése ezeknek az összeomlàs témàkhoz!

    • @zoltangergely8134
      @zoltangergely8134 26 วันที่ผ่านมา

      meg fekete pákót is győzikével

    • @matefodor330
      @matefodor330 23 วันที่ผ่านมา

      Legméllyebb tisztelettel, de az az ember olyan hülye, mint a lehugyozott rendőrsapka.

    • @Pedrosamigo2
      @Pedrosamigo2 21 วันที่ผ่านมา

      a plebsz prókátorát? --- szerintem ezt gondold át

  • @azidegszanatoriumarisztokr8013
    @azidegszanatoriumarisztokr8013 26 วันที่ผ่านมา

    Találtam egy érdekes bölcseleti előadást a temában: m.th-cam.com/video/9bGdMDckH5g/w-d-xo.html&pp=ygUbbMOhc3psw7MgYW5kcsOhcyB0aXRhbml6bXVz Ezt a kort, mintha a nagy gondolkodók már megjósolták volna, így lehet, hogy nem szimpla összeomlás jön, hanem üdvtörténeti összeomlás.

    • @azidegszanatoriumarisztokr8013
      @azidegszanatoriumarisztokr8013 26 วันที่ผ่านมา

      Filozgatós baromság: Meg hát metafizikailag levezethető, hogy nincs tudattól független objektív valóság, mert ha valamiről azt állítom, hogy objektív, az is csak az en szubjektív véleményem, megha ezt sokan is állítják, mert csak szubjektíven tudom szemlélni a vilagot. De az objektivitás tagadása, objektív állítás, ami mégis szubjektív, tehát az objektív valóság az én szubjektív látásmódom. (Ha valami nincs benne a tudatomban, az tulajdonképpen nincs is, magyarán a világ a tudat kivetülése.)

  • @azidegszanatoriumarisztokr8013
    @azidegszanatoriumarisztokr8013 26 วันที่ผ่านมา

    A villamos energiát általában hatalmas lendkerekekkel szokás tárolni, de az sem túl gazdaságos hosszú távon -gondolom, pár nap alatt már elég sokat lassulnak. Azt hiszem, a vizierőmű (esetleg geotermális erőmű) még hosszabb távon járható út, de jóval kisebb gazdasággal. A közlekedés esetén a villamosított vasút, villamos, metró, ami működhet a kerékpár mellett. (Talán még a bányászat is működhetne így, de mondjuk a fémkohászatra már nehéz lenne elég hidrogént előállítan.) De nekem az a gyanúm, hogy igazán hosszú távon nagyon semmi sem működőképes ilyen létszámú emberiséggel, mert ami fenntartható, az egy taplálékpiramis a természetben, minek a felső fogyasztói elég kis létszámban vannak.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 24 วันที่ผ่านมา

      A tárolásra a gravitációs tárolók korlátlan ideig de alacsony hatásfokkal képesek az energiát megőrizni. Ez lehet akár egy nagy víztömeg mozgatása, pl. egy alacsonyabban fekvő tóból felpumpálják egy magasabban fekvőbe. A párolgást nem számolva ez a víz ott lesz holnap is, 100 év múlva is azonnal hozzáférhető formában. Tárolásra millió megoldás van de inkább az a kérdés miért szeretnéd te nagy mennyiségben tárolni az elektromos energiát? Inkább a termelést kell optimalizálni és akkor megtermelni amikor szükséges. Ne a nyári széllel vagy nappal akarj télen fűteni... A tárolás inkább szabályozásra, kiegészítésre értelmes alkalmazni.

  • @V_Atti
    @V_Atti 26 วันที่ผ่านมา

    Az akksik és a benzin, gázolaj fajlagos energiasűrűségének összehasonlítása nem fair, ugyanis az egyik könnyen pótolható (akár ingyen is), a másik pedig elfogy és nincs pótlása.

    •  26 วันที่ผ่านมา

      Pont ez jutott nekem is eszembe nézve ezt a fajta összehasonlítást, habár némileg elensúlyozhatja ezt a "csalást" a nagyságrendi eltérés az energiasűrűségben. Véleményem szerint a megmaradó olajat sűrgősen olyan célra kellene felhasználni, ami későbbiekben érdemben segít pótolni az olaj hiányát. Jelenlegi technikai szinten ez kb. az atomerőművek tömeges építése lehetne. Bár a fűtőanyag végessége miatt az is csak átmeneti megoldás lenne. Viszont időt adna további technológiák kifejlesztésére. Az olaj bevégeztéig hátra lévő 20-30 év nem sok mindenre elég már.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 24 วันที่ผ่านมา

      Teljesen igazad van.

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 23 วันที่ผ่านมา

      Az nem tűnt fel, hogy pont azt mondja, hogy az akkukhoz sincs elég alapanyag, akkor az hogy ne fogyna el?

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 23 วันที่ผ่านมา

      @@endreneroka8211 Endre úr! Az feltűnt, hogy csak mondja és semmi bizonyíték nincs rá?

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 23 วันที่ผ่านมา

      @@TeslaElonSpaceXFan A bányászati kutatási készletlisták neked nem bizonyítékok? Mert ha azt a duplájával, vagy háromszorosával számoljuk, az is kevés lenne!

  • @user-xr4pv7on7m
    @user-xr4pv7on7m 26 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm a videót! Ha a tervezett elévülés jelszójával nem tudatosan gyártanánk a szemetet, hanem tartós, jó minőségű termékek lennének, akkor több esélyünk lenne a túlélésre.

    • @pvasutas30
      @pvasutas30 26 วันที่ผ่านมา

      A kapitalizmus a folyamatos fogyasztásra épül, ebben a gazdasági rendszerben ez nem működik másképp. Ha nincs fogyasztás, akkor bezárnak a boltok és a munkahelyek és/vagy beindulnak az elbocsátások, mert nincs már szükség a munkaerőre. Magyarul tartósabb termékek -> csökkenő fogyasztás -> leépítések, üzlet és gyárbezárások -> növekvő munkanélküliség és gazdasági válság. Ez a rendszer logikája, ebből sajnos nehéz kiutat találni - talán teljes gazdasági szerkezetváltásra lenne szükség, de az nem lesz!

    • @somogyilevente2677
      @somogyilevente2677 25 วันที่ผ่านมา

      *elavulás

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 24 วันที่ผ่านมา

      A mostani termékeknél sokkal tartósabbakat akarnál gyártani akkor az több anyag, több energia és több idő is lenne. A kevesebb termék csökkenő foglalkoztatottságot eredményez, rosszabb életkörülményeket.

    • @hoestermeloe
      @hoestermeloe 3 วันที่ผ่านมา

      ​@@TeslaElonSpaceXFanJa...de ennyi áldozatot talán megérne a bolygónk megmaradása.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 2 วันที่ผ่านมา

      @@hoestermeloe Annyi értelmet elvárok, hogy tisztában legyen alapvető tudományos ismeretekkel. A bolygónak nincs most sem baja és a jövőben sem lesz. Ilyen hisztivel, hitekkel nem vitázok.

  • @TeslaElonSpaceXFan
    @TeslaElonSpaceXFan 27 วันที่ผ่านมา

    Nem nagyon sikerül neki haladni. Sajnálatos módon évek óta a saját félelmeit, tudatlanságát kergeti. Ezzel persze nem lenne semmi baj, nem szégyen ha tisztességel vállalja valaki és tesz ellene valamit. Amit ez a gelencsér-stumpf páros művel az talán a 21. század egyik legkárosabb tévinformáció terjesztése. Érdeklődve figyelem mikor lesz ennek akár büntetőjogi következménye akár társadalmi hatása. Várjuk a legjobbakat. :)

    • @nagyattila9116
      @nagyattila9116 25 วันที่ผ่านมา

      Miben tudatlan? Korrigáld kérlek a cimkézés helyett. Köszönettel.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 25 วันที่ผ่านมา

      @@nagyattila9116 Mivel törlik a linkeket nem lehet forrást hozni a cáfolatokra.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 25 วันที่ผ่านมา

      ​@@nagyattila9116 Előbb írtam egy kommentet egy példa linkel, törölték is. iea, worldometers, eia ezekről az oldalakról találtam forrásokat. Ha nagyon érdekel google kereséssel megtalálod. Elég szomorú, hogy ilyen erőszakkal elnyomják a valóságot itt.

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 25 วันที่ผ่านมา

      @@nagyattila9116 De szívesen energiát fektetek a cáfolatba ha te küldesz nekem egy linket bármilyen energetikával foglalkozó oldalról. Még a végén engem vádolnak meg, hogy nem akarok bizonyítékot hozni. Törlik a valóságot bizonyító hivatkozásokat!

    • @nagyattila9116
      @nagyattila9116 24 วันที่ผ่านมา

      @@TeslaElonSpaceXFan a nem YT linket automaitikusan törlik. AI segítségét kértem és nem találtam óiási tévedést 3 random Gelecsér témában: 2022:CO₂ global emissions: 36.8 gigatons (Gt) Year-on-year change: +1.1% (compared to 2021) 2023:CO₂ emissions: Approximately 37.2 gigatons Year-on-year change: +1.1% (compared to 2022) The energy density between a Tesla battery (4680-type cell) and petrol (gasoline): Energy density of Tesla Battery (4680-Type Cell):272-296 Wh/kg. Petrol (Gasoline)energy density: 11,800 Wh/kg (approximately). In 2023, the share of fossil fuels in global energy supply started to edge downwards, reaching approximately 73%. This represents a notable shift from the decades-long trend where fossil fuels consistently accounted for around 80% of the world’s energy. Despite this decline, it’s essential to recognize that the demand for these fossil fuels remains high, particularly for coal in recent years. The transition toward cleaner energy sources, such as renewables, is crucial to address environmental challenges and reduce greenhouse gas emissions.

  • @peterperenyi2880
    @peterperenyi2880 27 วันที่ผ่านมา

    A legjobb stand-up a piacon. Koszonet a professzor Urnak.

  • @vincehalasz7935
    @vincehalasz7935 27 วันที่ผ่านมา

    Nagy tisztelettel, kiegészítem az előadást. th-cam.com/video/Us9lEbH1ACc/w-d-xo.html

  • @zsuzsabediz9144
    @zsuzsabediz9144 27 วันที่ผ่านมา

    Én megragadnám a lényeget: Gelencsér professzor úr humora hatalmas. Imádtam.

    • @gaborkozma8362
      @gaborkozma8362 25 วันที่ผ่านมา

      A tudása is! Hatalmas koponya a prof...

  • @perceptron-1
    @perceptron-1 27 วันที่ผ่านมา

    A Naprendszer jelenleg egy MEZONFELHŐN HALAD ÁT. Kimértük. Ezt a bérrettegtetők elfelejtik megemlíteni, vagy nem tudnak róla.🤐🤫🤔 Ezek a mezonok nagyrészt akadálytalanul haladnak át mindenen, és még kimérni is nehéz, de akit érdekel leírom ide, hogyan mérheti ki saját maga is egyszerű eszközökkel, és meggyőződhet róla bárki a saját szemével, akit ez érdekel. Ha lesz legalább 10 érdeklődő, adok egy mezonfelhő kimérő műszer építési leirást, itt: A nagyobb égitestekbe viszont nagyobb valoszinüséggel ütközik a mezonfelhő, és felmelegíti azt. 🤫 Ezért melegebb a Föld magja, ami miatt az utóbbi időben megnövekedett a vulkántevékenység. Ez többezer éve tudott dolog, a bérrettegtetés régi szakma, egy -itt nem népszerűsítendő könyvben is írtak erről, el lehet olvasni, hogy 'az utolsó időkben' majd micsoda vulkánkitörések lesznek- A naptevékenység átmeneti megerősődése is az átvonuló mezonfelhő miatt van.🤫 Ez csak ÁTMENETI, eltelik alig ezer év, és ismét hidegebb lesz a légkör. Várjátok ki! Nem kell türelmetlenkedni!🤣🤣🤣 A NEPTUNUSZ nevű bolygó, a Naptól számítva az a nyolcadik bolygó, elég messze van a Naptól, ott már a napelemek se működnek, az is melegszik 2'C-al. A szinképek alapján kimérhető. A párizsi klímakonferencia se tudta megakadályozni a Neptunusz fölmelegedését. Ráadásul teli van tehénfinggal (matán = CH4) az a bolygó. Micsoda ÜVEGHÁZHATÁS!!!😱 Hány tehén van a Neptunuszon?🤔 Ott is az autók kipufogógáza okozza netalán?🤣🤣🤣

  • @perceptron-1
    @perceptron-1 27 วันที่ผ่านมา

    Minden ipari folyamatot át tudunk állítani napenergiára. Megvan hozzá a szükséges technológiánk. Nincs szükségünk a magas energiakoncentrációjú olaj és szén akkumulátorokra. Azok csak háborúzáshoz kellenek - a valakiknek. Háborúkra pedig szintén nincs szükségünk! MEGOLDÁS: TILCSÁK BEA háborúkat!!!

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 27 วันที่ผ่านมา

      Teljesen igazad van, szerencsére már számításokkal is alátámasztották ezt. Az átálás folyamatban van. Üdvözlet egy szebb, jobb világ kapujában.

  • @perceptron-1
    @perceptron-1 27 วันที่ผ่านมา

    A megnövekedett Naptevékenység okozza az átmeneti klímaváltozást. Ez -sajnos- szintén kimaradt a kiváló előadásból. Ez egy 26,000, éves ciklus. A Föld precessziós mozgása - tessék utánanézni! Ezt már az ókoriak is tudták. Egyiptomi kőtáblákon oda van rajzolva - ma is megtekinthető! 2x 26 ezer éves ciklust rajzoltak fel, 4450 évvel ezelött!! Pontosan tudtak a 'klímaváltozás'-ról, már akkor.

  • @perceptron-1
    @perceptron-1 27 วันที่ผ่านมา

    A CO2 a növényeknek táplálék. Széndioxid körforgás van. Önszabályozó folyamat. Minél több a CO2 a légkörben, annál dúsabb a növényzet! A növények kivonják a CO2-t a légkörből. A tengeri algák méginkább kivonják a légköri széndioxidot, a legnagyobb részét. Ez -az apróság- is kimaradt a kiváló előadásból - sajnos.

  • @perceptron-1
    @perceptron-1 27 วันที่ผ่านมา

    TILCSÁK BEA vulkánokat! Erről ugyan nem volt szó az előadásban, de 1 vulkán CO2 kibocsátása százezerszerese az emberiség éves széndioxidkibocsátásának. A tenger alatt többezer működő vulkán van, ami mind CO2-t ereget a levegőbe!

  • @bt2898
    @bt2898 27 วันที่ผ่านมา

  • @TiborBerky-td6ez
    @TiborBerky-td6ez 27 วันที่ผ่านมา

    A solar energia (PV) ... es a szelenergia mostanra erett be (es lett a legolcsobb letezö resource). Az akku pedig a következö evekben lesz az ... Akar tudomasul vesszük ezt, vagy sem. Ezzel a lehetöseggel kell megoldani a "vilag sorsat" (mas javallat meg nincs is).

    • @RozaSzvobodane-ib3wr
      @RozaSzvobodane-ib3wr 27 วันที่ผ่านมา

      Ez sincs. A kémiai, fizikai - és a biológiairól még nem is beszéltünk-törvények vannak. Csak az van, ami azokba belefér...

    • @lajosbacsi956
      @lajosbacsi956 27 วันที่ผ่านมา

      Márpedig léteznek már müködő egyéb energiatermelő megoldások. Ezzel csak az a baj , hogy nem lehet monopolizálni, s igy mindenkinek alapjogon jár ! Ime egy kis betekintés...th-cam.com/video/IKJRn2FnjuQ/w-d-xo.html

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 27 วันที่ผ่านมา

      @@lajosbacsi956 Köszi a videót! Na megnézzük a gelencsér-stumpf brigád mikor fogja törölni a kommentedet? :) Még a végén repedés keletkezik a nagy hazugság birodalmukon. Mi lesz így a "túlnépesedéssel", az "energiahiánnyal" stb... Láthatóan van még terület a fejlődésre, alkalmazkodásra az emberi civilizációnak. Nem 2024 a csúcsa az elérhető technológiának. Élelem, energia és hely is van bőven a Föld bolygón látható a barátunk által linkelt videón!

    • @belavalodi850
      @belavalodi850 26 วันที่ผ่านมา

      @@lajosbacsi956 kend reklámvideókat tudományos anyagnak tart?

    • @nagyattila9116
      @nagyattila9116 24 วันที่ผ่านมา

      @@lajosbacsi956 nem akarok ünneprontó lenni de ez kamu, miután örökmozgó nincs th-cam.com/video/IKJRn2FnjuQ/w-d-xo.html

  • @belavalodi850
    @belavalodi850 27 วันที่ผ่านมา

    Na ez jó vót! Gelencsér forever! Rektor úr zseniális, minden előadását meghallgatom, könyvét elsők között vettem meg s olvastam el. Nincs sikerem vele, amikor itthon, családi körben idézgetek belőle.... Amit Ő mond, abban nekem semmi kétségem nincsen. Viszont a mélyalkalmazkodást baromságnak tartom, ideológiai ló, amit sokan meglovagolnak természetesen haszon reményében. Számos eleme a Klaus Schwabék féle húrokat pengeti, ezért joggal feltételezik sokan, hogy ennek hazai terjesztői a great reset előkészítői. Érdemes erről megnézni Bukovinszki Gergely remek videóját itt a jutyúbon! Egyébként azért baromság, mert arra nem lehet felkészülni, hogy az emberek zömének, hanem mindnek megszűnik a jövedelme. Ez esetben minden megáll. Aki bármilyen önfenntartónak vélt tanyát, saját gazdaságot épített, azt fogják a tömegek elsőnek agyoncsapni. SBB téved abban, hogy Rektor úr volt az első, aki kimondta. Nem. Az első Hetesi Zsolt volt 2008 novemberében, el is veszítette nem sokkal utána egyetemi katedráját és marginalizálták. Amúgy a móka elkezdődött, méghozzá az ukrajnai erőforrás háborúval. Bár minden szakértő szereti tagadni, hogy az első erőforás háború tört volna ki, az okok világosan beszélnek. Amerika nyilvánvaló jelenléte pontosan igazolja Putyin szavait, amelyek szerint Oroszországtól el akarják venni az ásványkincseit és a természeti erőforrásait. Ukrajnára már rég rátette a kezét Amerika, ottani érdekeltségeit meg is szeretné tartani. Az orosz viszont úgy döntött, hogy ezt a továbbiakban nem tűri. Tehát amiről az előadásban hallhattunk, csak részben a jövő, részben viszont a jelen is. Ha én tehetnék valamit az ügyben komolyan, azonnal betiltanám a reklámokat! Az egyből -30% kibocsátás! Aztán levenném a kütyühasználatot is, a telefon arra legyen, hogy el tudjunk érni valakit, esetleg üzenetváltásra és slussz! Az 1:55 környékén feltett kérdésre a rövid válasz: éhínség. Ha valaki próbált már maga egészen egyszerűnek látszó kis házi veteményes kertet művelni, az tudja, mire lehet menni vele és az mennyibe kerül! Nem a befektetett munkára gondolok, hanem a gazdaboltban megvásárolt kellékekre és kemikáliákra. Képzeljük el, ha nem tudunk csigairtót vásárolni, nincs felszívódó gomba- és rovarölő permetszer, nincs műtrágya és nincs gázolaj vagy benzin a rotációs kapába. Ugye kuka?

    • @richardv.2475
      @richardv.2475 27 วันที่ผ่านมา

      Melyalkalmazkodasnak hivjak, bar hivhatnak magasalkalmazkodasnak is, ugyanis ha meglesz az osszeomlas, vagy a pokolba, vagy a mennybe kerulsz, a lenyeg, hogy el fogod hagyni ezt a foldi siralomhazat viharos gyorsasaggal, es ehhez a tenyhez erdemes alkalmazkodnod. Ennek feldolgozasahoz a mozgalom komoly merteku pszichologiai segitseget es lelkisegelyt biztosit.

    • @V_Atti
      @V_Atti 26 วันที่ผ่านมา

      "Ukrajnára már rég rátette a kezét Amerika" Ez egy közönséges hazugság, aljas ruszki propaganda. Pár százaléknyi termőföld van külföldi érdekeltségek tulajdonában, ebből nem lehet azt levezetni, hogy az oroszoknak bármiféle joga lenne rablógyilkolni, városokat rombolni egy szuverén ország területén, amelynek a függetlenségét 5 szerződésben garantálták. Aki abból indul ki, hogy Oroszországnak szüksége van további területekre, természeti erőforrásokra, az vagy szándékosan hazudik, vagy egy csekély értelmű konteós birka.

    • @V_Atti
      @V_Atti 26 วันที่ผ่านมา

      A reklám- és kütyütiltós hozzászólása végképp jellemezte az értelmi képességét, erre már nem is mondok semmit.

    • @belavalodi850
      @belavalodi850 26 วันที่ผ่านมา

      @@V_Atti az Gelencsér felvetése és teljesen igaza van!

    • @V_Atti
      @V_Atti 24 วันที่ผ่านมา

      Érdekes, hogy a Putyinpárti, Amerikaellenes hozzászólás maradhat, de amit erre írtam cáfolatul, az eltűnik.

  • @davidkiss6624
    @davidkiss6624 27 วันที่ผ่านมา

    Kedves Balázs és András eddig úgy véltem, hogy kapizsgálom mi vár a civilizációnkra, de ezzel a beszélgetéssel vált világosá, döbbenet! 🙏

    • @belavalodi850
      @belavalodi850 26 วันที่ผ่านมา

      Nem kell beszarni! A magyarság 1100 esztendeje él a Kárpát hazában s ennek mindösze 10%-ban villannyal, földgázzal. Ha visszatérünk a szezonális étkezéshez, a magad uram, ha szolgád nincsen helyzetekhez, a könyvekhez, a műveltséghez az "információ" habzsolás helyett, sokkal jobban fogjuk magunkat érezni. Érdemes szakmákat tanulni, de a régi technológiákkal együtt! Nagy dolog lesz, ha valaki tud lovat patkolni, kézi erővel asztaloskodni, takácskodni, bőrműveskedni, élelmet termelni, állatot tartani, kályhát építeni, vályogot vetni, nádtetőt rakni. Viszont érdektelen lesz, tudáe computert installálni. Az influenszerek megtanulnak gyomlálni és fát vágni. Talán csak a lotyók maradhatnak meg a kaptafánál.

    • @holinzski
      @holinzski 18 วันที่ผ่านมา

      Pedig elég világos.Minden aljas módszerrel el tüntetik az élők sorából a közönséges kisembereket(azt a néhány milliárdnyit),hogy a haszontalan tékozló milliárdosok még dőzsölhessenek egy darabig a földön.

  • @MarioMaserati187
    @MarioMaserati187 27 วันที่ผ่านมา

    enisjulius4enszulettem.. ^ˇˇ~

  • @SHTF_Prepper
    @SHTF_Prepper 27 วันที่ผ่านมา

    Hagy szòljon, lehetőleg jò nagyot🎉

  • @user-rl8tb5hw5l
    @user-rl8tb5hw5l 27 วันที่ผ่านมา

    Nagyon-nagyon köszönjük !!!❤❤❤

  • @user-rl8tb5hw5l
    @user-rl8tb5hw5l 27 วันที่ผ่านมา

    Hálásan megköszönöm Önöknek ,hogy ilyen tudással ,,előrelátással ,azok nyílt közreadásàval Megtisztelnek bennünket!!!❤❤❤

  • @antal9873
    @antal9873 27 วันที่ผ่านมา

    1:05:25 Fegyverkezni kell, ha megszűnik a jog és közbiztonság, akkor ember embernek lesz farkasa.

  • @varadero480
    @varadero480 27 วันที่ผ่านมา

    ❤❤❤❤

  • @ivanborik8326
    @ivanborik8326 27 วันที่ผ่านมา

    Rendkivul jó is lehetne ez az eloadas, de 36:45-tol pontatalan és részrehajló úgy 6 percen keresztul. Kár érte, a tobbi az kiváló. S.Bíró Andrástól kérdezem, feltehetném ide a kérdéseket ezzel kapcsolatban vagy letiltanak emiatt itt?

    • @TeslaElonSpaceXFan
      @TeslaElonSpaceXFan 27 วันที่ผ่านมา

      Milyen érdekes, hogy különböző emberek miként látják a világot. Én nem 6 perc butaságot láttam itt hanem 2 órányit.

  • @maestrohun
    @maestrohun 27 วันที่ผ่านมา

    Az USA-nak van annyi kiégett nukleáris fűtőanyaga, hogy az abban visszamaradt hasítható tüzelőanyag elég lesz az USA-nak 150 évre. (forrás, videoID:Wwr0aOOYtvo) Persze ez csak az USA. De pl. Magyarország se szállítja vissza a kiégett üzemanyagot Oroszországba, hanem letároljuk itthon, úgyhogy nekünk is lesz nem kevés újra felhasználható kiégett üzemanyagunk. Persze a globális story más téma, de emellett az is igaz, hogy Magyarország sem tudja megoldani a globális kihívásokat, csak saját határain belül tud hathatós lenni, illetve határon kívül közvetetten tud befolyást gyakorolni. Én nem globális összeomlásokat vetítek előre a jövőre nézve, hanem régiósakat. Ahol élhető feltételeket tudnak teremteni nemzeti közösségek és megfelelő technológiájuk van az iparra, mezőgazdaságra és egyben a hadiiparra is, ott fennmaradhat majd még jó sokáig a modern társadalom. A hadiipar arra kell majd, hogy megvédjék magukat a rosszabb sorból erőszakkal kitörni vágyó csoportokkal, közösségekkel szemben. Mint az Éhezők viadala, csak nem egyének a résztvevők a versenyben, hanem régiós és nemzeti közösségek.

  • @zoltan206
    @zoltan206 27 วันที่ผ่านมา

    Minél több emberhez el kell juttatni a tudatos élet útmutatását, mert csak tömegesen tudjuk befolyásolni a jövőnket. Egyéni szinten nem tudunk a minimálisnál többet tenni, de a donteshozók is meghajlanak ha elég ember elégedetlenkedik! Az előadók munkája nagyon fontos, folytassák csak, sok kitartást nekik!

  • @blackm87
    @blackm87 27 วันที่ผ่านมา

    A rettegtetés, a félelemkeltés, a frusztrálás yt nagyura. Nincs csatorna ahol a sötétségével ne parádézna. 2024-ben a legnagyobb veszélyt a "civilizációra", a "fejlett" társadalomra ez a figura és körei jelentik. Rettegj, rettegj, szégyelld magad. A legjobb ha felkötöd magad de az sem baj ha "csak" nem vállalsz gyereket és depresszióba omlasz. Egy teória miatt. Nem a globális felmelegedés jelent veszélyt az emberiségre hanem ezek a fazonok.

  • @tiborfulop5990
    @tiborfulop5990 28 วันที่ผ่านมา

    el kellene engedni azt az illuziot, hogy hogy mentunk meg 10 millio magyr honfitarsunkat, akik majd beallnak fizikai, mezogazdasagi munkakat ellatni, hogy a nepnek legyen mit ennie es mindenkinek legyen testhezallo feladata az osszeomlas utan. Gimis koromban olvastam Morusz Tamas: Utopia c konyvet: ajanlom az erdeklodoknek ..... sajnos nem mukodik 😞.

    • @stevensmith166
      @stevensmith166 27 วันที่ผ่านมา

      Addig nem fog elmenni a rendszer. Dimitri Orlov elméletében most vagyunk a harmadik fázisban. A negyedik már gyorsabban megy végbe. Senkinek nem kell elmagyarázni, hogy mit csináljon. Menni fog ez.😊

    • @pavaboglarka424
      @pavaboglarka424 27 วันที่ผ่านมา

      Azzal senki nem számol ahol van kaja azt majd el akarják venni minden féle barbár hordák akinek nincsen hami hami.

    • @user-bp6oy7jv7u
      @user-bp6oy7jv7u 27 วันที่ผ่านมา

      a magyarok nevei közt szerepel az Aethiop örmény kútfők alapján Aethopia, Utópia a mesék országa, túl az óperenciás tengeren, Amerika egyik neve a múltban after drink = utó pia az összeomlás után a család lesz újra a szervező erő, és aki ezen kívül van, az kuka a családok szövedéke házasság=vérszerződés útján a nemzet jelenleg nagyrészt egy csürhe a lakosság, főleg városon a jövőben az lesz a családfő/vajda, aki beáll fizikai mezőgazdasági munkát csinálni, hogy legyen, mert szeretik a pulyák valójában a jövő vajdái azok lesznek, akik már most beálltak ebbe a munkába, van mézük, tojásuk, húsuk, szalonnájuk, boruk, pálinkájuk, vizük...nagyrészt ingyen vagy haszonnal mindenki más, pl ezek a sokpapiros vesztesek leginkább a malaceledel minőségben vannak jelenleg, így a jövőben leginkább fehérjeforrásként lesznek hasznosak, többet nem érnek, se családjuk, se önfenntartó családi gazdaságuk évtizedes rutinnal most sztárolják magukat, rektor stb..de ezek vesztesek az élet nevű játékban és amit mondanak az fals

    • @user-bp6oy7jv7u
      @user-bp6oy7jv7u 27 วันที่ผ่านมา

      @@pavaboglarka424 a barbár hordák nem számolnak azzal, hogy vannak suttyó vadparasztok, akik ki fognak rakni egy malacot az út szélére, és a rárepülőket lelövöldözik, majd fel etetik malaccal, így lehet bagollyal sast fogni a népdal világból ismert a becsali csárda, vagy a mézeskalács házikó, ajtón ismert kőműves felirat: ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel (élve innen nem mégy el) alig várom hogy jöjjenek a barbár hordák, ha megfőzöd 100 db lúd simán bevág egy 80 kilós csávót egy nap alatt

    • @user-bp6oy7jv7u
      @user-bp6oy7jv7u 27 วันที่ผ่านมา

      @@pavaboglarka424 ha mindenkinél van kaja akkor a barbár hordák azok a tökkel ütött selejtek lesznek, akinek nincs, ki vannak éhezve, debilek könnyű célpont egy jóllakott testes vadparaszt egyedül leszed 5-10 60 kilós girnyót, főleg saját terepen, kutyával, lóval, lovaskocsiról lándzsázva az ólból a malacot könnyű kihúzni, de 20 db félszabadon tartott, döggel edzett éhes mangalica közé nem mész be vadidegenként emberkedni, mert megesznek én a panel hülyegyerekek hordáitól nem tartok, a szomszédnak adok ingyen, így én vagyok a király akit védenek az éhes jobbágyai 1 db ember simán ellát 100-at, ha nem teljesen tompa, mint a sokpapíros semmitmondók, semmit tevők, a jövőben semmit evők beteg az agyuk szegényeknek, nekik a saját lakhelyüket kellene önellátóvá tenniük, ezt mindenkire kiterjeszteni kárpátmedence szinten, nem a globális baromságról hadovázni, ríni

  • @tiborfulop5990
    @tiborfulop5990 28 วันที่ผ่านมา

    A palagaz kitermeles kornyezetrombolo hatasarol (amit az EU istenit, fokent ha meg az USA-bol jon kornyezet terhelo tartalyhajokkal stb) : Gasland 2010 dokumentumfilm - megmutatja mekkora hazugsag ez is, de kit erdekel a kornyezet rombolas, ha lehet rajta kicsit keresni : th-cam.com/video/3p_22e6vNek/w-d-xo.html

  • @MegaSamail
    @MegaSamail 28 วันที่ผ่านมา

    ..amíg a davosi kegyelmesek vagy még magasabb szinten a nyugati imperialista szuperelitek nem lesznek megszólítva ill. "nem érzik magukat" megszólítva az Önök munkája tisztelt professzor urak bár úttörő a maguk nemében de sajnos azt kell hogy mondjam gyenge véraláfutás ! Még ha ebbe irtózatos energiát feccöltek is és számtalan követőjük is akad .. A fent említett, magukat Istenségeknek képzelők mint láttuk és tapasztaltuk, tapasztaljuk 2019 óta erős és nagyon szervezett politikusi kiszolgálással nyomatékát, bizonyítékát adták annak hogy önkényüktől vezérelve azt művelnek velünk amit csak akarnak ..

  • @user-ck9fx9dn4l
    @user-ck9fx9dn4l 28 วันที่ผ่านมา

    Mindig joo...😊

  • @user-ck9fx9dn4l
    @user-ck9fx9dn4l 28 วันที่ผ่านมา

    ❤❤❤

  • @attilakis-csaji499
    @attilakis-csaji499 28 วันที่ผ่านมา

    1 üveg pezsgő a Professzorúrral? th-cam.com/video/dxzC-y_C-Cc/w-d-xo.html

  • @Matifu115
    @Matifu115 28 วันที่ผ่านมา

    Én is úgy vélem a folyamat megállíthatatlan. És ha tényleg ilyen rövid időnk maradt. Akkor sokan még megéljük a véget.

  • @judithnemes1253
    @judithnemes1253 หลายเดือนก่อน

    Sok-sok kultúra eltűnt eddig a Földön, több-kevesebb nyomot hagyva maga után. Valószinű, hogy egyik sem látta előre ilyen távlatból a maga pusztulását. Nem drámai, hogy talán a mostani globális civilizáció az első és valószínűleg az utolsó is, amelyik önmaga pusztulását látva látja…

  • @gyulaecsedi7369
    @gyulaecsedi7369 หลายเดือนก่อน

    Ha majd kihalnak az emberek, helyreáll a béke. Aki milliárdos, annak irány a Mars.

  • @48thFW
    @48thFW หลายเดือนก่อน

    A "fizikai valosag" koszoni szepen, jol van.. Az interpretacioja esett szet.. 😜