- 67
- 165 502
Karsai Viktória
เข้าร่วมเมื่อ 3 ต.ค. 2021
A varrás szeretete egészen gyerekkoromhoz nyúlik vissza. Már kislányként éreztem a késztetést, hogy nekem ruhát kell alkotnom. Akkor még kezdetleges szinten próbáltam lemásolni a kedvenc ruhadarabjaimat, és kézzel megvarrni őket. Édesanyámtól megtanultam kötni is, valószínűleg ő ültette el bennem a ruhakészítés szeretetét, amiért hálával tartozom neki. Az évek múlásával hol pihentettem a varrást, hol előkerült, majd bő 1 évvel ezelőtt ismét jött az ihlet, hogy elő kell vennem a varrógépet. Körülbelül 1 éve varrok heti rendszerességgel magamnak. Eddig csak autodidakta módon tanultam a varrás rejtelmeit, de idén ősszel úgy döntöttem, beülök az iskolapadba, és hivatalosan is divatszabó leszek. Még rengeteg mindent kell tanulnom, de nagy szeretettel s alázattal állok a varráshoz, amit az alkotásaim sugároznak is. A csatornámon próbálok minden varrni kezdő vagy már varrást szeretőnek segíteni, átadni a tapasztalataimat, hogy minél többen készítsünk egyedi, saját ízlésünknek megfelelő ruhát.
Varrjunk egy szuper nőies felsőt -step by step
Most egy nagyon egyszerű, de annál mutatósabb, nőiesebb felsőt készíthetsz velem, amit garantáltan imádni fogsz.
Szabásminta: marlenemukai.com.br/blusa-ombro-a-ombro-manga-flare/
Anyag: fényes, extra rugalmas jersey a Textilbarlangból
Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra!
Facebook: profile.php?id=100076304940087
E-mail:karsaiviktoria01@gmail.com
Szabásminta: marlenemukai.com.br/blusa-ombro-a-ombro-manga-flare/
Anyag: fényes, extra rugalmas jersey a Textilbarlangból
Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra!
Facebook: profile.php?id=100076304940087
E-mail:karsaiviktoria01@gmail.com
มุมมอง: 402
วีดีโอ
Varrjunk szatén szoknyát derékpánttal - step by step
มุมมอง 39521 วันที่ผ่านมา
Nagyon szép szatén szoknya készítését mutatom be a videóban, amely derékpánttal és rejtett húzózárral készül. Pinteresten, interneten nagyon sok szabásminta rajzot találhattok a szoknya megszerkesztéséhez. Én most ebből a mintából indultam ki: marlenemukai.com.br/saia-midi-cortada-no-vies/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3rfD1_d-wbE1xj6XCRAmfzPQQh5neprw7WWqu_LwlgzR6RSJL_sWIg9e0_aem_CM6sOzGO-pvstCKsO...
Varrjunk hajtásokkal díszített, elegánsan egyszerű Burda kisruhát -step by step
มุมมอง 698หลายเดือนก่อน
Most az egyik kedvenc Burda szabásmintám alapján készítek egy egyszerűen elegáns, hajtásokkal díszített kisruhát. Ez a kisruha remek példája annak, hogyan lehet pár hajtással feldobni, izgalmassá tenni egy egyszerű vonalvezetésű ruhát. A videóban lépésről lépésre bemutatom a varrási folyamatokat, praktikákat, tippeket mutatok, amik megkönnyíthetik számotokra is a varrást. Szabásminta: Burda 200...
Varrjunk csinos Burda ingruhát -step by step
มุมมอง 7704 หลายเดือนก่อน
A nyári szezon nagy slágere az ingruha, amit rengeteg féle fazonban el lehet készíteni. Én most egy csajosabb, fodros szoknyájú verziót választottam. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan készítem el, milyen tippeket adok a selyem anyag varrásához, akkor nézd meg ezt a videót. Szabásminta: Burda 2021/5 109. modell Anyag: jacquard selyem Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra: youtube.com/@karsaivi...
Varrjunk derékkötős átlapolt felsőt -step by step
มุมมอง 8098 หลายเดือนก่อน
Egy derékkötővel megbolondított átlapolt felső elkészítését mutatom be a videóban. Ahogy tőlem megszokhattátok már, alaposan, lépésről lépésre mutatok minden varrási műveletet, hogy mindenki számára könnyen elkészíthető legyen. Természetesen a varrás során felmerült észrevételeimet, tapasztalataimat is megosztom veletek. Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra: youtube.com/@karsaiviktoria...
Varrjunk kézelős kisasszony Burda ruhát - step by step
มุมมอง 1.7Kปีที่แล้ว
Most egy nagyon elegáns, kifimomult, nőies Burda ruhát fogok készíteni, megbolondítva egy kis rafinált szoknyarésszel. Ha szeretnéd tudni hogyan kell kézelős ujjat varrni, akkor a videóból ennek is megtudhatod a lépéseit. Szabásminta : 2019/12 117.modell Anyag: Barbi textil a Textilbarlangból Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra ☝️: youtube.com/@?feature=shared Facebook: p...
Kezdődik az óvoda, varrjunk ovis zsákot - step by step
มุมมอง 2.3Kปีที่แล้ว
Ha szeretnéd saját magad elkészíteni a kisfiad, kislányod, unokád óvodai zsákját, akkor a videó segítségével ezt könnyen megteheted. Részletesen bemutatom a varrás menetét, tippeket adok milyen anyagot érdemes választani, és mire figyeljetek mielőtt belekezdetek a varrásba. Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatorn!mra: youtube.com/@karsaiviktoria8968?feature=shared Facebook: profi...
Csodaszép nyári ruhát keresel? Megtaláltad. - Step by step
มุมมอง 1.1Kปีที่แล้ว
Egy olyan ruha elkészítését mutatom most be, ami hétköznapi viselet is lehet, de akár báli ruhát is varázsolhatunk belőle? Hogyan? A videóból megtudhatod. Kíváncsi vagy milyen a repülő ujj? Erre is választ kaphatsz a videóból. Hogyan lehet ráncolt derékpántot készíteni? Mire kell figyelni egy gyűrt flokon varrásakor? Ezekre és még sok más kérdésre is választ kaphatsz ha megnézed a videót. Alap ...
Nyári hőségben is csinosan- hímzett duplagéz kisruha - step by step
มุมมอง 1.2Kปีที่แล้ว
Ha egy bájosan nőies nyári kisruhát szeretnél készíteni, akkor inspirálódj ebből a videóból. 👗🥰 A szabásmintát ugyan magam szerkesztettem, de sok praktikus tippet mutatok a videóban, ami megkönnyítheti a varrást. Anyag: hímzett duplagéz a Textilbarlamgból Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra: youtube.com/@karsaiviktoria8968 Facebook: profile.php?id=100076304940087 E-mail: k...
Varrjunk "napsugaras", dekoratív Burda kisruhát - step by stsp
มุมมอง 826ปีที่แล้ว
Most egy nagyon mutatós kisruhát készítettem, amit ha megnéztek, Japán tradicionális zászlaját juttathatja eszünkbe. Ez egy elég sok elemből álló ruha, de a videóban részletesen bemutatom az elkészítésének a menetét, és több hasznos praktikát is megosztok veletek. Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra: th-cam.com/channels/VLdPLNFRej1cjG-mBz2IrQ.html Szabásminta: Burda 2016/10. 105.model...
Hogyan varrjunk melegítő nadrág mintából csinos kosztüm nadrágot? - step by step
มุมมอง 1.7Kปีที่แล้ว
Ebben a videóban megmutatom hogyan lehet egy melegítő nadrág szabásmintából csinos kosztüm nadrágot varrni. Csak pár egyszerű változtatás, és a végeredmény magáért beszél. Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra: ☝️youtube.com/@karsaiviktoria8968 Anyag: elasztikus bengalin a Textilbarlangból Facebook: profile.php?id=100076304940087 E-mail: karsaiviktoria01@gmail.com
Varrjunk közkedvelt, csavart elejű kisruhát - step by step
มุมมอง 1.5Kปีที่แล้ว
Most egy közkedvelt fazonú kisruhát készítettem.💕👗 A mell alatt csavart fazon kellemesen ápol és eltakar ( amit kell), de ugyanakkor kiemeli a nőies vonalakat. Elkészítése egyszerűbb mint gondolnánk. Ha szeretnéd tudni hogyan alakítható ki a csavart fazon, nézd meg a videót. 🤗 Szabásminta: www.makerist.de/patterns/twisted-dress-schnittmuster-anleitung-by-sewera Anyag: rugalmas pamutszatén a Lin...
Varrjunk basic Burda kisruhát - step by step
มุมมอง 1.1Kปีที่แล้ว
Ebben a videóban egy egyszerű basic ruha elkészítését mutatom be, Burda szabásminta alapján. Egy gyönyörű, letisztult, elegáns Chanel szövetet választottam a ruha elkészítéséhez, de bármilyen rugalmas, rugalmatlan anyagból is megvarrható. ez a fazon. Szabásminta: Burda 6890 Anyag: textilbarlang.hu/hu/shop/textilek/teli-vastagabb-textilek/chanel-szovet/ Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatorná...
Elegáns téli szett buklé szövetből - Chanel jellegű kiskabát - step by step - 2.rész
มุมมอง 585ปีที่แล้ว
A stílusos téli szett második darabját, a Chanel jellegű kiskabát elkészítését tekinthetitek meg ebben a videóban. Remélem kedvet kaptok ti is az elkészítéséhez, mert szenzációs, egyedi, stílusos viselet. 💕👗 Ne tartsatok a buklé szövettől, csak figyeljetek a nagyobb varrásszélesség használatára, és készítsétek oda a porszívót. 😁 Ha még nem tetted, iratkozz fel a csatornámra: ☝️ youtube.com/@kar...
Varrjunk stílusosan elegáns téli szettet buklé szövetből - step by step - 1.rész
มุมมอง 643ปีที่แล้ว
Egy klasszikus A-vonalú kisruha elkészítését mutatom be a videóban, húzózárral a hátaközép vonalában. A kisruha elékszíthető rugalmas anyagból is, és akkor mellőzni lehet a húzózárat, én viszont most ezt a stílusos buklé szövetet választottam, ami szükségessé teszi a cipzár használatát. Ha szeretnétek egy jól kihasználható fazonú kisruhát, akkor ezt bátran ajánlom nektek. Én most ujjatlan válto...
Varrjunk elegáns Burda ruhát fazonos gallérral - step by step
มุมมอง 1K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk elegáns Burda ruhát fazonos gallérral - step by step
Hogyan késztsünk cipzáras zsebet ruhába? - step by step
มุมมอง 3.3K2 ปีที่แล้ว
Hogyan késztsünk cipzáras zsebet ruhába? - step by step
Varrjunk vagány, nőies kiskabátot - step by step
มุมมอง 1.2K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk vagány, nőies kiskabátot - step by step
Hogyan készítsünk 3 szálas díszítő szegélyt fodrok, kendők, ruhák szélére?
มุมมอง 2.4K2 ปีที่แล้ว
Hogyan készítsünk 3 szálas díszítő szegélyt fodrok, kendők, ruhák szélére?
A női gardróbok alapdarabja: az átlapolt felső - step by step
มุมมอง 1.8K2 ปีที่แล้ว
A női gardróbok alapdarabja: az átlapolt felső - step by step
Őszi kollekciónk kihagyhatatlan darabja - step by step
มุมมอง 1.1K2 ปีที่แล้ว
Őszi kollekciónk kihagyhatatlan darabja - step by step
Varrjunk csinos, leopárd mintás kisruhát - step by step
มุมมอง 6992 ปีที่แล้ว
Varrjunk csinos, leopárd mintás kisruhát - step by step
Varrjunk pántos, fodros kisruhát - Step by step
มุมมอง 1.4K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk pántos, fodros kisruhát - Step by step
Varrjunk bőszárú, csinos overált - step by step
มุมมอง 1.7K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk bőszárú, csinos overált - step by step
"Katasztrófa overál" - amikor egy szabásminta nem úgy működik ahogyan kellene.
มุมมอง 5082 ปีที่แล้ว
"Katasztrófa overál" - amikor egy szabásminta nem úgy működik ahogyan kellene.
Varrjunk gyönyörű maxi ruhát - step by step
มุมมอง 3.4K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk gyönyörű maxi ruhát - step by step
Hogyan készítsünk szabásvonalba (oldalvarrásba) helyezett zsebet?
มุมมอง 3.6K2 ปีที่แล้ว
Hogyan készítsünk szabásvonalba (oldalvarrásba) helyezett zsebet?
Varrjunk halter nyakú, szexi kisruhát - step by step
มุมมอง 1.6K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk halter nyakú, szexi kisruhát - step by step
Varrjunk csodaszép Afrikai ruhát - step by step
มุมมอง 1.3K2 ปีที่แล้ว
Varrjunk csodaszép Afrikai ruhát - step by step