Istvan Kovacs
Istvan Kovacs
  • 107
  • 77 732
A betelepülési emlékmű Pilisszentivánon. Die Ansiedlungsdenkmal in meinem Heimatsdorf Sanktiwan.
(Die Videobeschreibung auf deutsch nach dem ungarischen Text.)
Pilisszentivánra 300 éve telepedett le az első öt német család. Ennek emlékére készült a betelepülési emlékmű. Az emlékmű tetején levő szoboralakok egy megérkezett házaspárt és egy szerzetest ábrázolnak. Az üveglap mögött a budai ágoston rend - a terület tulajdonosának - és a betelepülők közötti települési szerződés másolata került elhelyezésre.
Idézet a Wikipédiából: "A török hódoltság után a budai ágostonosok 1708. december 10-én nádori adományozásként kapták birtokba Szent Ivánt. 1723-ig csak egy vendégfogadó és egy erdészház volt, valamint egy gazdálkodó testvér tevékenykedett a mai község területén. Az első betelepülők 1723-tól a németországi Schwarzwald (Fekete-erdő) vidékéről érkező németek voltak, de közülük többen rövid itt tartózkodás után tovább költöztek. 1724 áprilisából való a község első ismert települési szerződése, melyben öt Németországból érkezett család szentiváni letelepedését foglalták okiratba."
A betelepülők természetesen magukkal hozták a kultúrájukat is, így a táncaikat és a népszokásaikat is. A legtöbb német nemzetiségű településnek saját fúvószenekaruk van. Az aláfestő zenét a pilisszentiváni fúvószenekar játssza.
Die ersten fünf deutschen Familien haben sich in Sanktiwan / Pilisszentiván vor 300 Jahren niedergelassen. Das Ansiedlungsdenkmal wurde zur Erinnerung an dieses Ereignis errichtet. Die Skulpturen auf dem Bogen zeigen einen Augustinermönch und ein ansiedlungswilliges Ehepaar. In der Glasscheibe unter dem Bogen ist eine vergrößerte Kopie der von den Ofner Augustinern  den damaligen Eigentümern des Territoriums  den Ankömmlingen gegebene Ansiedlungsordnung zu sehen. Aus der Wikipedia: „Die Ofner Augustiner erhielten nach der Türkenherrschaft den Besitz von Sanktiwan als Donation vom Palatin, am 10. Dezember 1708. Bis 1723 gab es hier nur eine Einkehr und ein Försterhaus, und ein Ordensbruder bewirtschaftete das Feld auf dem Gebiet des heutigen Dorfes. Die ersten Ansiedler kamen von 1723 an aus Deutschland, vor allem aus dem Rheinland und Franken, aber viele von ihnen zogen nach einer Weile weiter. Die erste bekannte Ansiedlungsordnung der Gemeinde datiert vom April 1724, in der die Ansiedlung von fünf Familien aus Deutschland in Sanktiwan beurkundet ist.“
Die Siedler brachten natürlich ihre Kultur mit, so brachten sie neben Tanz und Volksbräuchen auch ihre Musik mit. Die meisten Siedlungen deutscher Nationalität in Ungarn haben ihre eigenen Musikkapellen. Die Hintergrundmusik wird von der sanktiwaner Blaskapelle gespielt.
มุมมอง: 180

วีดีโอ

Andreas Gabalier: Amoi seg ma uns wieder (Egyszer újra látjuk egymást)
มุมมอง 24821 วันที่ผ่านมา
Az osztrák énekes, dalszerző sztártól szokatlan a lírai hangvétel. Annak, hogy ez a dal megszületett személyes indíttatása volt. Édesapja és húga két év különbséggel vetettek véget életüknek. Húga elvesztése künönösképpen megviselte. Ezt a dalt írta emlékezve szeretteire. Az eredeti klipphez írt kommentek tanúsága szerint megszületése óta sokan válasszák a dalt temetések alkalmával német nyelvt...
Az elballagott egyetem. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem elhagyott épületei Piliscsabán.
มุมมอง 1.5K2 หลายเดือนก่อน
Rengeteg pénz ment el egy átgondolatlan beruházásra. Sem a helyszín, sem az épületek nem feleltek meg a rendeltetésüknek. A története: www.valaszonline.hu/2020/12/15/pazmaneum-maroth-makovecz-campus-elemzes/?fbclid=IwY2xjawFeinZleHRuA2FlbQIxMAABHeIa7f0qdU5QU3jT8jKv_ag5MTg0ieTCeK9W04M69Xsb-H0qcEVO2byuiA_aem_TT9a8LBEYkPW8WbPS8c33Q
Napforduló fesztivál felvonulás Pilisszentiván 2024
มุมมอง 2175 หลายเดือนก่อน
Napforduló fesztivál felvonulás Pilisszentiván 2024
Die Einwanderung der deutschen in Südungarn. A németek bevándorlása Dél-Magyarországra.
มุมมอง 775 หลายเดือนก่อน
A film Stefan Jäger 1877 (Csene, Magyar Királyság) - 1962 (Hatzfeld, Románia) a svábok festője művein keresztül mutatja be a németek bevándorlásának mozzanatait, küzdelmes munkájukat, hogy megvessék lábukat a sokszor kietlen pusztaságon, valamint ünnepeiket, ragaszkodásukat vallásukhoz.
Hazátlanok dala, Lied der Heimatlosen
มุมมอง 755 หลายเดือนก่อน
Fogarasy Attila kórusműve, melyet a svábok Pilisvörösvári kitelepítésének évfordulójára alkotott.
Pilisi himnusz
มุมมอง 7847 หลายเดือนก่อน
Május 11-én a Pilisszentiváni Sportegyesület által szervezett nagyszénási túristaház emléktúrán az emléktáblánál a résztvevők elénekelték a Pilisi himnuszt. A túra fő szervezője Brandhuber Ádám szerint ráférne a résztvevőkre egy kis gyakorlás. Ez ihlette e kis videó elkészítését.
Pilisszentiváni templom a főtérrel
มุมมอง 5768 หลายเดือนก่อน
Századik TH-cam videóm mi másról is szólhatna mint Pilisszentivánról.
A dunai svábok története
มุมมอง 1.2K10 หลายเดือนก่อน
Az eredeti film (Die Donauschwaben) az ausztriai Dunai Sváb Munkaközösség (DAG) megbízásából készült 1999-2003 között. A film ennek magyar nyelvű változata. Miért nevezik őket dunai sváboknak? Hogy kerültek Magyarországra, mikor, miért, milyen körülmények között? A film választ ad ezekre a kérdésekre, közben megismerhetjük az osztrák-magyar monarchia történelmét. A film a mohácsi csatától indul...
2023. december 24.
มุมมอง 35311 หลายเดือนก่อน
2023. december 24.
Bányáink Pilisszentivánon
มุมมอง 876ปีที่แล้ว
A film néhány részlete előző filmjeimben már felhasználásra került, ez a változat a film készítőjének kommentálásával került szinkronizálásra.
A Pilisi Bányaüzem munkavédelmi oktatófilmje. (zenei aláfestéssel)
มุมมอง 3.1Kปีที่แล้ว
A filmet Sztraka János bányamérnök készítette 1949-1950-ben. A filmhez tartozó hangfájl az 1990-es évek elején készült és a film készítője mondta fel.
Kik a dunai svábok ?
มุมมอง 624ปีที่แล้ว
1812-ben i. Sándor cár német telepeseket hívott meg, hogy letelepedjenek a Fekete-tengernél, és országot és szabadságjogokat ígért nekik. De nem csak ott telepedtek le Dunai svábok. Im Jahr 1812 lud der russische Zar Alexander I. deutsche Siedler ein, sich am Schwarzen Meer niederzulassen und versprach ihnen Land und Freiheitsrechte. Nicht nur dort siedelten Donauschwaben.
A Dunai Svábok Központi Múzeuma bemutatja a "Duna. A folyó történetei" című kiállítását.
มุมมอง 53ปีที่แล้ว
A kisfilm bemutatja, hogyan váltak hihetetlenül sokszínűvé a Duna menti népek kultúrái, hogyan hatottak egymásra a különböző kultúrák.
A dunai svábok központi múzeuma
มุมมอง 89ปีที่แล้ว
A dunai svábok központi múzeuma
Solymári napnyugta a kálváriánál. Sonnenuntergang beim Kreuzweg in Schaumar auf dem Windberg.
มุมมอง 242ปีที่แล้ว
Solymári napnyugta a kálváriánál. Sonnenuntergang beim Kreuzweg in Schaumar auf dem Windberg.
A pilisi (Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár, Nagykovácsi) szénbányászat 1848-tól 1969-ig.
มุมมอง 1Kปีที่แล้ว
A pilisi (Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár, Nagykovácsi) szénbányászat 1848-tól 1969-ig.
A visegrádi fellegvár madártávlatból
มุมมอง 207ปีที่แล้ว
A visegrádi fellegvár madártávlatból
Egy videó, mely a Milánói dómban kezdődik és Solymáron van vége: A solymári kálvária
มุมมอง 655ปีที่แล้ว
Egy videó, mely a Milánói dómban kezdődik és Solymáron van vége: A solymári kálvária
Kőrösök mentén, földön, vízen, levegőben
มุมมอง 175ปีที่แล้ว
Kőrösök mentén, földön, vízen, levegőben
A pilisszentiváni Erzsébet akna újra gondolva
มุมมอง 482ปีที่แล้ว
A pilisszentiváni Erzsébet akna újra gondolva
Mukizás az Oroszlányi Bányamúzeumban
มุมมอง 476ปีที่แล้ว
Mukizás az Oroszlányi Bányamúzeumban
Osztálytársunkra Dr. Strémen Jánosra emlékezünk
มุมมอง 195ปีที่แล้ว
Osztálytársunkra Dr. Strémen Jánosra emlékezünk
Első repülés a Borbás gerincre
มุมมอง 163ปีที่แล้ว
Első repülés a Borbás gerincre
A pilisszentiváni Hungária Bányaművek
มุมมอง 858ปีที่แล้ว
A pilisszentiváni Hungária Bányaművek
Visszatekintés 2022-re. Áldott adventet!
มุมมอง 1672 ปีที่แล้ว
Visszatekintés 2022-re. Áldott adventet!
A Pilisszentiváni bánya Mukija. A szén útja a bányától a nagyvasúti vagonokba.
มุมมอง 15K2 ปีที่แล้ว
A Pilisszentiváni bánya Mukija. A szén útja a bányától a nagyvasúti vagonokba.

ความคิดเห็น

  • @zsuzslenko1957
    @zsuzslenko1957 18 วันที่ผ่านมา

    Bocsanat a tudatlansagomert. 10 evvel ez elött elköltöztem arròl a környekről... megdöbbenve latom most ezt. Miert hagytak el ezeket az èpületeket amelyeket anno penzt nem kímelve èpítettek fel???

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 27 วันที่ผ่านมา

    👍✌

  • @gaborizsaki3071
    @gaborizsaki3071 หลายเดือนก่อน

    Mocskos nácik

    • @ferencmay
      @ferencmay 21 วันที่ผ่านมา

      Ja genau Viktor Butlerfreund und seine Geselle 😊

  • @tablet8826
    @tablet8826 หลายเดือนก่อน

    Döbbenetes tékozlás...😢😢😢

  • @IrènBìrònèGabai
    @IrènBìrònèGabai หลายเดือนก่อน

    Nagyon szép, gyönyörü Pilisszentiván ❤

  • @MTmozi
    @MTmozi 2 หลายเดือนก่อน

    Ilyen gazdagok vagyunk, vagy ennyire ostobák?!

  • @palko1069
    @palko1069 2 หลายเดือนก่อน

    Túl jó helyen van és túl jól néz ki ahhoz, hogy ne kerüljön a nemzet vejének a kezébe...😢😅

  • @rudolfnadudvari6292
    @rudolfnadudvari6292 5 หลายเดือนก่อน

    Valódi világ, csodálatos környezet gyözögy meg róla !!!

  • @tavitunderesabanyarem
    @tavitunderesabanyarem 6 หลายเดือนก่อน

    Pilisszentiván alulról sem néz ki rosszul. ⚒⚒⚒

  • @viktoriakishegyi7483
    @viktoriakishegyi7483 7 หลายเดือนก่อน

    A magyarorszagi nemetek NEM dunai svabok!!! Az egy ket vilaghaboru kozott alkotott, a jugoszlaviai nemeteket femjelzo politikai tartalmu kifejezes.

  • @FLYJLM
    @FLYJLM 8 หลายเดือนก่อน

    Nice vid dude

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 8 หลายเดือนก่อน

      Thanks

  • @tamaszahorecz3177
    @tamaszahorecz3177 8 หลายเดือนก่อน

    🇭🇺👍👍👍

  • @JegesCaverMedve
    @JegesCaverMedve 9 หลายเดือนก่อน

    Jó fél évvel ezelőtt, gyakorlott/profi egykori bányászok és barlangászok számára megnyílt egypár kivételes alkalommal újra a bánya mélye. Jó volt látni ezen a felvételen, hogy egykor mi ment benne odalent. Ami odalent maradt az alussza örök álmát, maradjon is így. Köszönjük a kisfilmet.

  • @iraf.official
    @iraf.official 9 หลายเดือนก่อน

    😎😎😎👌👌👌

  • @hajnalkagy.177
    @hajnalkagy.177 9 หลายเดือนก่อน

    Minden érdekel a svábokról mivel félig az vagyok édesanyám révén hála az internetnek felkutattam a családunk őseit név szerint egy községi tájházban,a videó jó volt.👏

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 9 หลายเดือนก่อน

      Csatornámon a lejátszási listákban gyűjtöm a svábokról szóló videókat.

  • @imrehamarics8352
    @imrehamarics8352 10 หลายเดือนก่อน

    A minden szempontból idegen zenezaj kiütötte az egyébként nagyon érdekes, történelmi tudnivalók befogadását.

  • @cs_z
    @cs_z 10 หลายเดือนก่อน

    Számomra borzasztó idegesítő volt az állandó, túl hangos háttérzene. Vangelis zenéje szerintem egyáltalán nem illik a témához, rossz választás volt. 5 percig bírtam nézni, aztán lemondtam a videó megtekintéséről. Sajnálom, mert érdekelt volna.

  • @krisztinacsimar4998
    @krisztinacsimar4998 11 หลายเดือนก่อน

    Január 8 2024

  • @attilasziraki3100
    @attilasziraki3100 11 หลายเดือนก่อน

    Valameik évbe tavaszal volt tél télen tavasz ....

  • @attilasziraki3100
    @attilasziraki3100 11 หลายเดือนก่อน

    Nálunk 3 éve nincs hó és 15 fok 😊😊😊😊😊😊😊😊

  • @andrisvarga115
    @andrisvarga115 ปีที่แล้ว

    Zseniális! Köszönöm a feltöltést ⛏️

  •  ปีที่แล้ว

    Köszönet a videóért!

  • @egresi.janos_1
    @egresi.janos_1 ปีที่แล้ว

    Gratulálok, jó lett!

    • @meheszpisti
      @meheszpisti ปีที่แล้ว

      Köszönöm szépen. Igazán jólesik, különösen egy profitól.

    • @egresi.janos_1
      @egresi.janos_1 ปีที่แล้ว

      @@meheszpisti Profitól? Én csupán hobby-s vagyok, és csupán komolyan csak 2022. vomebreben kezdtem repülni DJI Mini SE-vel (erre volt pénzem, idén májusban cseréltem le DJI Mini 2SE-re, mert csak erre futotta.

    • @meheszpisti
      @meheszpisti ปีที่แล้ว

      @@egresi.janos_1 Azért a vídeók és feliratkozók száma jelez valamit.

    • @egresi.janos_1
      @egresi.janos_1 ปีที่แล้ว

      @@meheszpisti Lehetséges, de a csatorna létrehozása óta eltelt időt se felejstd el.

  • @Bodzaviraga
    @Bodzaviraga ปีที่แล้ว

    Megint csodálatosat alkottál! Gratolálok! 🏆

    • @meheszpisti
      @meheszpisti ปีที่แล้ว

      Köszönöm szépen.

  • @meheszpisti
    @meheszpisti ปีที่แล้ว

    Zene a reményért koncert :th-cam.com/users/livehuTUOek4LgU?feature=share

  • @pilisibanyaszat1624
    @pilisibanyaszat1624 ปีที่แล้ว

    Az alatt a híd alatt sosem volt nagyvasúti -1435mm- vágány. Keskeny esetleg. A nagyvasúti vágány kb. a mészégetők előtt ért véget. Ellenben ennek a szárnyvonalnak egy gyönyörű műtárgya - egy téglaboltozatos aluljáró - áll ma is.

  • @katalintamasi5447
    @katalintamasi5447 ปีที่แล้ว

    Nem tudtam,hogy ennyi tó van arra köszönöm zene is jó választás

  • @Medvegyuri
    @Medvegyuri ปีที่แล้ว

    Hát ez valami zseniális lett ezzel a zene választással! 🤣🤣🤣 Egyszerűségében ez így jó! 👍

  • @Adrienn_1228
    @Adrienn_1228 ปีที่แล้ว

    ❤❤❤

  • @karolytamas
    @karolytamas ปีที่แล้ว

    Nekünk is volt két kisvasútunk, sajnos mindkettő megszűnt. A később megszüntetett utolsó járatáról maradt ránk egy kisfilm: th-cam.com/video/XsMBEJ7DA-g/w-d-xo.html

  • @tasnadiattila9170
    @tasnadiattila9170 ปีที่แล้ว

    ..👍👏👏..

  • @Medvegyuri
    @Medvegyuri ปีที่แล้ว

    Gulyásleves jöhet minden mennyiségben!

  • @karolytoth3299
    @karolytoth3299 ปีที่แล้ว

    Ez egy tökéletes kisfilm! Történelmi, igényes! Köszönöm, hogy feltöltötte!

    • @meheszpisti
      @meheszpisti ปีที่แล้ว

      Köszönöm szépen.

  • @Bodzaviraga
    @Bodzaviraga ปีที่แล้ว

    István! Köszönöm nektek ezt a megható búcsúztatót.

  • @tavitunderesabanyarem
    @tavitunderesabanyarem ปีที่แล้ว

    Mi lett a drónnal? Leráztad mint a szilvát?

    • @meheszpisti
      @meheszpisti ปีที่แล้ว

      Most vettem észre, hogy a leírást nem mentettem el, de beírom mégegyszer, ott megnézhated.

  • @Medvegyuri
    @Medvegyuri ปีที่แล้ว

    Nekem összeségében tetszett. Végig az Az öreg bánya titka sorozat járt az eszemben. Az egyik videómba aminek a címe: " Túra a Biatorbágy és Érd közötti erdőben " , az Országház kőfejtőnél egy kis filmrészletet is belecsempésztem.

  • @MoonWalkersbin
    @MoonWalkersbin 2 ปีที่แล้ว

    ez nagyon szép emlék!

  • @Geret76
    @Geret76 2 ปีที่แล้ว

    Üdvözlöm! Bő 10 éve megpróbáltuk meghatározni az Erzsébet akna helyét, és egy régi térkép segítségével (az aknához vezető vasút nyomvonala, "töltése" megtalálható ösvényként és láthato a GoogleMapson) a temető alatti, falu felöli kiserdőben több betonalap maradványt is találtunk. Mi akkor arra gondultunk hogy az lehetett a pontos hely. A drónos videók nagyon tetszenek! :)

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 2 ปีที่แล้ว

      A festmény alapján lehetett 50 akár 100 m-el lejjebb is. Én abból indultam ki, hogy anyukám mindíg emlegette, hogy "itt születtem, ide is temessetek el". Elgondolkodtató viszont, hogy nem tudunk arról, hogy a sírásók, vagy a ravatalazó építésekor találtak e bányára, vagy lakóházakra utaló nyomokat. A betonalapok lehettek a gyerekkoromban még üzemelő mészégetők maradványai is. Köszönöm szépen a megjegyzést.

    • @Geret76
      @Geret76 2 ปีที่แล้ว

      @@meheszpisti A mészégető hutáktól a Jóreménység út fele voltak, na majd arra bringázok valamikor, kedvet kaptam megnézni megint :)

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 2 ปีที่แล้ว

      @@Geret76 Volt egy osztályozó is.

  • @fodiszpinty
    @fodiszpinty 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm remek volt látni.

  • @egykisvasutas4770
    @egykisvasutas4770 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm a feltöltést. Néhány éve kezdtem el foglalkozni a Pilisszentiván környéki bányavasútakkal. Pilisvörösváriként sokszor jártam be a nyomvonalakat, de nem sok dolog maradt ami emlékeztet erre a vasútra. Vasútbarátként ami nagyon érdekes az a 3:43-tól látható normálnyomtávú Md2-es mozdony.

  • @martonziegler2181
    @martonziegler2181 2 ปีที่แล้ว

    Apám néhányszor elvitt magával. Akkor már nem volt termelés, csak őrségbe járt.

  • @janosnevarga7467
    @janosnevarga7467 2 ปีที่แล้ว

    Köszönöm szépen Pisti!

  • @rudolfnadudvari6292
    @rudolfnadudvari6292 2 ปีที่แล้ว

    Csodálatosak a müveid !!!

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 2 ปีที่แล้ว

      Köszönöm szépen.

  • @gyorgymirk75
    @gyorgymirk75 2 ปีที่แล้ว

    Ez is nagyon szép!

  • @Bodzaviraga
    @Bodzaviraga 2 ปีที่แล้ว

    Hú, de merészek! Nem számít a hatalmas méretkülönbség sem? Nagyon jó felvétel. Örülök, hogy láthattam.

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 2 ปีที่แล้ว

      Hát nem számít. Mindennek nekimennek ami suhog, süvít.

  • @Gisell0515
    @Gisell0515 2 ปีที่แล้ว

    Kedves István, csodálatos élmény volt mindezt madártávlatból látni! Köszönöm.

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 2 ปีที่แล้ว

      Örülök, hogy tetszett.

  • @FLYJLM
    @FLYJLM 2 ปีที่แล้ว

    dangerous flight my friend with so many trees ! love it , great video ♥

  • @FLYJLM
    @FLYJLM 2 ปีที่แล้ว

    its cool to have fun in a field with a drone ; nice vid dude ☺

    • @meheszpisti
      @meheszpisti 2 ปีที่แล้ว

      Unfortunately, in the menu, the backward flight permission was forgotten to be set to active track.

  • @meheszpisti
    @meheszpisti 3 ปีที่แล้ว

    Thanks

  • @FLYJLM
    @FLYJLM 3 ปีที่แล้ว

    Autumn is magic with such colors ; nice video ☺