- 399
- 1 902 279
Katona József Színház
Hungary
เข้าร่วมเมื่อ 1 ธ.ค. 2014
Sárszeg / közönségtalálkozó
A Katona mindig fontosnak tartotta - ha nem is direkt módon -, hogy reagáljon az országunkban zajló társadalmi folyamatokra, köz- és magánéleti helyzetekre. A klasszikus és a kortárs drámairodalom különböző művein keresztül lehetőségünk van a saját gondolatainkat, érzéseinket közvetíteni a ma emberének.
Most az élet mást hozott. Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján készült Sárszeg című legújabb bemutatónk témája, problémafelvetése alá kúszott az élet. Ezért szerveztünk egy rendkívüli előadást gimnazista diákoknak és tanároknak. Sokan jöttek, de voltak, akik nem tudták elfogadni a meghívásunkat. Erről is beszélgettünk az előadást követően az alkotókkal közösen.
Hiszünk a párbeszédben, a gondolkodás és a nyitottság erejében.
Most az élet mást hozott. Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján készült Sárszeg című legújabb bemutatónk témája, problémafelvetése alá kúszott az élet. Ezért szerveztünk egy rendkívüli előadást gimnazista diákoknak és tanároknak. Sokan jöttek, de voltak, akik nem tudták elfogadni a meghívásunkat. Erről is beszélgettünk az előadást követően az alkotókkal közösen.
Hiszünk a párbeszédben, a gondolkodás és a nyitottság erejében.
มุมมอง: 1 075
วีดีโอ
Radical Relax olvasópróba
มุมมอง 68714 วันที่ผ่านมา
Első önálló drámájával jelentkezik Tarnóczi Jakab. Szerzőként és rendezőként is jegyzi a Radical Relax című darabot, amelyet kimondottan az előadásban szereplő színészekre írt. Videónk az első olvasópróbán készült. Az ősbemutató október 12-én lesz a Katonában.
BROOK 99' - pillantás Peter Brook életművére Bíró Krisztával
มุมมอง 28714 วันที่ผ่านมา
BROOK 99' - pillantás Peter Brook életművére a Katona József Színházban Megfogta az Isten lábát 23 éves korában Bíró Kriszta - gondolhatnánk, amikor Peter Brook arra kérte, hogy ugorjon be workshopján Shakespeare A vihar című művének Mirandájaként a Katonában, de nem egészen ez történt. Többek közt ezért is jön el a BROOK 99' - pillantás Peter Brook életművére című estre szeptember 22-én a Kato...
BROOK 99' - pillantás Peter Brook életművére Ascher Tamással
มุมมอง 24814 วันที่ผ่านมา
BROOK 99' - pillantás Peter Brook életművére a Katona József Színházban Miért volt fontos közel 60 évvel ezelőtt a lázadó 16 éves Ascher Tamásnak Peter Brook munkássága, és miért tartja fontosnak a következő generáció számára is? Kiderül szeptember 22-én a Katonában. Az est során videó dokumentumok segítségével Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor eleveníti fel saját élményeit Brook előadásairól és b...
Itt élet olvasópróba
มุมมอง 80014 วันที่ผ่านมา
Az előadás szövegkönyve Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című, 2023-ban a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent regényének színpadi változata, amelyet az író az előadás rendezőjével, Máté Gáborral szoros együttműködésben készített. A különös hangvételű darabban, amelyben narráció és hagyományos jelenetek sora váltja egymást, az óvodáskorától a főiskolás koráig követhetjük a főhős, Pálfy...
Nem tüntetett a Katona - Rendhagyó társulati csoportkép
มุมมอง 1.9K14 วันที่ผ่านมา
Elindult az évad a Katonában! És úton vagyunk mi is. Szó szerint. Az évadnyitó és az első olvasópróbák között ugyanis elkészítettük a társulat friss csoportképét, de nem akárhol és nem akárhogyan... Ahogy 55 évvel ezelőtt a Beatles az Abbey Roadon, az EMI stúdiója mellett, úgy mi a Kamra és a Katona közt félúton, a Ferenciek terén, háromszor állítottuk meg a forgalmat pár percre, hogy létrejöhe...
A Vastaps 2023/2024-es díjait Máté Gábor igazgató adta át a Katona 2024/2025-ös évadnyitóján
มุมมอง 59114 วันที่ผ่านมา
Díjazottak: Legjobb rendezés: Székely Kriszta - EMBTRAG Legjobb női főszereplő: Pálmai Anna - EMBTRAG Legjobb férfi főszereplő: Béres Bence - Extázis / Megrág, kiköp Legjobb női mellékszereplő: Mentes Júlia - Extázis Legjobb férfi mellékszereplő: Bányai Kelemen Barna - Extázis Különdíj: Fehér Balázs Benő, rendező - Pekingi ősz A díj támogatója a Mastercard.
Good vibes only? 8. - Lengyel Benjámin és Pásztor Dániel
มุมมอง 3.2K3 หลายเดือนก่อน
Lengyel Benjáminnal, Pásztor Dániellel és persze Tillával zárul a Good vibes only? videósorozat. Az utolsó rész témái: social média, virtuális zaj és annak hatásai, tájékozottnak kell-e lennie , meg kell-e nyilvánulnia társadalmi kérdésekben egy színésznek, de előkerül a színpadi higiénia, a függőség kísértése, a filmes castingvideók kényelmetlensége, vagy például az is, hogy hogyan lehet a fia...
Good vibes only? 7. - Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Rujder Vivien
มุมมอง 3.9K3 หลายเดือนก่อน
Lengyel Benjáminnal, Mentes Júliával, Rujder Viviennel és Tillával folytatódik a Good vibes only? videósorozat. Amiről a 7. adásban szó lesz: kinek, mit jelent a saját életkora, szülőkkel való viszony, kirepülés a fészekből, családalapítás, gyerekvállalás színésznőként, pánik/pánikroham, blackout előadás közben, első csók és előkerül az is, hogy mennyire fontos ezen a pályán a "szépen öregedés"...
Good vibes only? 6. - Jakab Balázs, Pásztor Dániel, Tóth Zsófia
มุมมอง 2.9K3 หลายเดือนก่อน
Jakab Balázzsal, Pásztor Dániellel, Tóth Zsófiával és persze Tillával folytatódik a sorozat. A hatodik rész fókuszában az emberi test, a testkultusz, az egészséges életmód, a táplálkozás, a szépségideálok és a színpadi meztelenség áll, de szóba kerülnek a háziállatok, a szerepjátékok, illetve kiderül az is, hogy ki mennyire hisz az asztrológiában. 2024. május 13-án Good vibes only? címmel indít...
Good vibes only? 5. - Béres Bence, Mentes Júlia, Vizi Dávid
มุมมอง 3K4 หลายเดือนก่อน
A Good vibes only? 5. részében Tilla Béres Bencével, Mentes Júliával és Vizi Dáviddal beszélget. Amiről többek között szó esik: szorongás, terápia, öltözködés, színészóriások, álmok, rémálmok és előkerül az is, hogy ki öregedne meg szívesen vidéken. 2024. május 13-án Good vibes only? címmel indítottunk nyolc részes, saját gyártású videósorozatot, melynek célja, hogy nézőink jobban megismerhessé...
Good vibes only? 4. - Béres Bence, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs
มุมมอง 3.4K4 หลายเดือนก่อน
Új videósorozat Tillával és a Katona fiatal művészeivel! A negyedik részben: Béres Bence, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs Amiről szó lesz: barátságok házon belül és kívül, mondhat-e nemet egy színész, szerelem a színpadon, mennyire nehéz, vagy inkább lehetetlen ma egy fiatalnak saját lakáshoz jutni. 2024. május 13-án Good vibes only? címmel indítottunk nyolc részes, saját gyártású videósorozatot...
Good vibes only? 3. - Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Mentes Júlia
มุมมอง 4.1K4 หลายเดือนก่อน
Új videósorozat Tillával és a Katona fiatal művészeivel! A harmadik részben: Gloviczki Bernát, Jakab Balázs és Mentes Júlia Vezértéma ebben az epizódban a mesterséges intelligencia berobbanása és ennek lehetséges következményei, de szóba kerül a színészi pályához szükséges fegyelem, alázat, valamint az is, hogy mi történik, ha egy színész késős alkat. 2024. május 13-án Good vibes only? címmel i...
Good vibes only? - 2. Kanyó Kata, Rujder Vivien, Tóth Zsófia
มุมมอง 6K4 หลายเดือนก่อน
Új videósorozat Tillával és a Katona fiatal művészeivel! A második részben: Kanyó Kata, Rujder Vivien és Tóth Zsófia - B-tervek, mániák, gyerekvállalás és a külföldre költözés témája is előkerül. 2024. május 13-án Good vibes only? címmel indítottunk nyolc részes, saját gyártású videósorozatot, melynek célja, hogy nézőink jobban, mélyebben megismerhessék társulatunk lefiatalabb tagjait. A résztv...
Good vibes only? - 1. Lengyel Benjámin, Pásztor Dániel, Vizi Dávid
มุมมอง 6K4 หลายเดือนก่อน
Új videósorozat Tillával és a Katona fiatal művészeivel! Az első részben: Lengyel Benjámin, Pásztor Dániel és Vizi Dávid Témák: egy "teljesen elveszett generáció" útkeresése, szorongás, másokkal való együttélés, koleszos emlékek, a szleng használata, de szóba kerül például az is, hogy mindenki színészként látja-e magát a jövőben. 2024. május 13-án Good vibes only? címmel indítottunk nyolc része...
Dömötör András Alindánál a Mefisztólandról
มุมมอง 1K5 หลายเดือนก่อน
Dömötör András Alindánál a Mefisztólandról
Borzalmas és ripacs riporter
Zseniális színésznő ! ❤
Jó lett a trailer, Marci ❤
Mate Erzsi ostehetseg. Sajnos Alinda kibirhatatlan es minidg a legjobb kerdeseket nem teszi fol. Kifejezetten zavaro az interjuzasi kessege
Ez egy nagyon jó beszélgetés volt! Örülök, hogy megszületett ez a műsor!
Tilla pocsék ebben.
Benjámin kicsit P. Mescal
Az a Paul Mescal, aki már évek óta a Népszínházban utcában lakik.
A generációk közti szakadék ebben a részben drámaian vágott képen, engem is...
Nagyon tetszenek a műsorvezető által féltett érdekes kérdései és a fiatal színészek bekapcsolódó értelmes gondolatai a beszélgetésbe. Szuper!
Jófej csajok. :)
Mekkora egy barom ez a tilla!
😄
Bernát nagy kedvencem lett. A humora és az intellektusa nálam nyerő. És akkor az orgánumát még nem is említettem...
Balázsnak üzenem, hogy 1999 az a nyúl éve. Amúgy ez volt az első beszélgetés, melyben tök sok minden kiderült a résztvevőkről. Ehhez persze kellettek ők is, hogy ne egyszavas válaszokat adjanak. Tetszett.
Jók ezek a katonás beszélgetések. G. Bernát nekem vmiért Kaszás Attilát juttatta eszembe, nem Hegedűs D. Gézát, de a lényeg, hogy nagyon rokonszenvesek a Katona fiataljai. Hajrá!❤️
Székely 🤮👎
Kevés jobb dolgot ismerek mint hogy edzés közben szará izadni.Teljesen mindegy hogy súlyzozok,futók, vagy turázok. Mindig el önt a boldogság ha izzadság cseppek lepik el a testem vagy nedvesitik átt a szerkom. Jó érezni ahogy feszülnek az izmai, vígad a tüdőm, hogy kalappal a szivem, hogy aktív üzemmodban müködök, hogy egészséges vagyok és mindent meg teszek azért hogy csúcs formában legyek hogy.......élet orgazmusom van. És milyen jó érzés le zuhanyozni és be verni a csirke, rizs, brokkolit. Olysokkan vannak akik testüket mocsok ban tékozoljak Pedig nem ezért kaptuk ajándékba. Használd kinozd élvezd a tested, azért van
Ha Tilla tized annyit beszélt volna, mint amennyit, az sokat jelentett volna.
A mesterséges intelligenciát is emberi intelligencia teremtette és az is fogja elpusztítani. kedveseim sajnos 30 évre ki van találva, hogy mit fogunk megenni, vagy megvenni. Aztán elindulunk szépen visszafelé. Mindörökké Rock and roll
Nordost csodálatos előadás volt! Respect Pálmai Anna , Fullajtár Andrea, Bodnár Erika!
A Vörös az egyik legnagyobb színházi élményem volt , többször láttam, nagyon erős nagyon ütős előadás volt. Máté Gábor rendezéseit amúgy is szeretem, de a Vörös -nekem - a mai napig is a legnagyobb.
Hát én most megszerettem a Kanyó Katát, fura kis szerzet, de nagyon cuki 😀
Nekem 1 bajom van a fiatal szineszekkel, ami el is hangzott... 18 evesen bekerulnek egy burokba,onnan egy masikba. Egyetemen, szinhazban is ejjel-nappal ott vannak. Ha nyersen akarok fogalmazni "kit erdekel,hogy mit visznek a szinpadra?" A korosztalyukbol mindenki mas tobbet elt mint ok. Kb. 40 alatt nem tul "erdekes" egy szinesz azert....lassuk be.
cringe = tilla
Pasztor Daniel poloja 🤭💪🏻 NEM cringe😀
Már az első rész nagyon jó volt, várom a többit is! 😊
Na ez
DK IT
Nagyon jó volt , várom a következőt 🥰❤️
Grogut elkérhetem ? Ezer éve szeretnék egy olyat 😂
Várommmm❤
Ervin, utálod a mikrofont?🤣🤣
Hogy tudott a teremtő ilyen bűn ronda nőt teremteni, mint Jordán Adél? Nem csoda, ha a férfiak elfordultak tőle.
láttuk,zseniális
Ma néztem meg és fantasztikus előadás! Mindenkinek ajánlom aki bele akár tekinteni a mostani fiatalok életébe és ezt meg is akarja érteni.... addig is "Kosáár!" 😂
Minőség és TV2? Na ne!
Nagyon szerettem őszinteségéért, jól látta az életet minden bánatával, örömével együtt. Nyugodjon békében a többi halhatatlanokkal együtt.
De várom már 🤩🤩🤩🙌🙌🙌
Mert maga a Színház és benne lüktető hívatástudat az emberek közti Békét és Egyetértést tűzi szívvel zászlajára. Hála, a történeten kívül eme valódi mindeneken átívelő szivárvány égisze alatt tevékeny és képes megbocsátva szeretni,nem csak az egy'körben, hanem a teljességben élőket is. Ég áldása kíséri az elkötelezettséget! Amen* jeleket nem enged kihelyezni. De elhelyeztem egy szívet.
Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az -úgy teszek mintha-: ez teszi a színjátszást filozófiává." GM
Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az -úgy teszek mintha-: ez teszi a színjátszást filozófiává." GM
Felpuffadt egók hideg tülekedése. Színház, hiábavalóságok hiábavalósága
Úristen mennyit röhögtünk , a Dömötör András nagyon bolond 🤣 imádom a humorát 🥰🥰🤩🤩
De kellemetlen, szúrós figura a kezeit feneke alatt elrejtő fiatal színész
❤
Még mindig beleszakad a lelkem...a dalba,...az elmúlt SZFE-be...a beteljesületlen álmaitokba...mert TI is megérdemeltétek volna...
Muveszur koszonom ezt a szep verset televolt erzesekkel aterzessel . Tetszet . Minden jot kivanok tisztelettel !
Nem csak a humor, de a.kultúra maga is baloldali műfaj... 🤣🤣🤣
Mistique Detox számokat hol lehet fellelni?
Spotify, Extazis cimen
@@annantk11 koszi
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Katona Jozsef Szinhaz Budapest 2024..........😊😊😊😊😊😊😊🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😊😊😊😊😊😊😊😮😮😮😮😮😮😮❤❤❤❤❤❤❤