- 433
- 961 054
Sándor Szabó
เข้าร่วมเมื่อ 14 มิ.ย. 2016
# ,,Y" megfordulás bemutató közkívánatra. Sokan, sőt rengeteg ember ezekből a videókból tanúlt meg olyasmit amit nem tanítottak meg nekik annak idején. Az első gyakorlásoknal keresni kell támpontot, hogy mennyire lehet előre illetve hátra menni, hogy az pontos legyen és KI IS LEHET SZÁLLNI, HOGY NÉZZÜK MEG, MENNYIT LEHET ELŐRE ILLETVE HÁTRA MENNI, HOGY AZ TÖKÉLETES LEGYEN VAGY KÖZEL TÖKÉLETES.
🙂🙂🙂🙂🙂
🙂🙂🙂🙂🙂
#AJTÓNYITÁSI #TÁVOLSÁG, #BIZTONSÁGOS #OLDALTÁVOLSÁG, AMIT NAGYON NEHEZEN FOGNAK FEL A #TANULÓVEZETŐK
#AJTÓNYITÁSI #TÁVOLSÁG, #BIZTONSÁGOS #OLDALTÁVOLSÁG, AMIT MÉG NAGYON NEHEZEN FOGNAK FEL A #TANULÓVEZETŐK, HOGY SEMMIHEZ ÉS SENKIHEZ NEM MEHETÜNK KRITIKUSAN KÖZEL!!!!!!!!
ITT IS JELENTKEZIK A FELELŐSSÉG ÉRZET HIÁNYA SOK TANULÓVEZETŐNÉL.
NEHEZEN FOGJÁK FEL, AKÁR KÖZLEKEDÉS SORÁN, AKÁR FELADAT VÉGREHAJTÁS SORÁN, HOGY NE MENJEN KÖZEL MÁSHOZ, INKÁBB ÉLJEN A JAVÍTÁS ADTA LEHETŐSEGGEL, MINTSEM, HOGY MEGBUKJON!
ENNÉL MÁR CSAK AZ VESZÉLYESEBB, MIKOR KERÉKPÁROSOKAT ELŐZÜNK ÉS FITTYET AKARNAK HÁNYNI A BIZTONSÁGOS OLDAL, ILLETVE BORULÁSI TÁVOLSÁGRA.
EZEKET A FONTOS DOLGOKAT ELMONDANI SEM KELLENE, FŐLEG NAGYON SOKSZOR, HA VOLNÁNAK FELELŐSSÉGRE TANÍTVA!
KEDVES TANULÓVEZETŐK, DOLGOZZATOK ÖSSZE AZ OKTATÓTOKKAL ÉS LÁSS CSODÁT, A TANULÁS IS JOBBAN FOG HALADNI ÉS KEVESEBB LESZ A SIKERTELEN FORGALMIVIZSGA HA TÁVOL MARADTOK A BALESETVESZÉLYES HELYZETEKTŐL!!!
HA A ZÁRÓVONALHOZ NAGYON KÖZEL HALADSZ, ABBÓL MÉG NEM VOLT BAJ.
VISZONT HA JÁRMÜVEKHEZ KÖZEL HALADSZ ÉS KINYITJA AZ AJTAJÁT ÉS NEKI MÉSZ, TE LESZEL A HIBÁS.
HA KERÉKPÁROSHOZ KÖZEL MÉSZ ÉS ELSODROD, TE LESZEL A HÍBÁS, FŐLEG HA ELGÁZOLOD!!! 😉😉😉😉😉
ITT IS JELENTKEZIK A FELELŐSSÉG ÉRZET HIÁNYA SOK TANULÓVEZETŐNÉL.
NEHEZEN FOGJÁK FEL, AKÁR KÖZLEKEDÉS SORÁN, AKÁR FELADAT VÉGREHAJTÁS SORÁN, HOGY NE MENJEN KÖZEL MÁSHOZ, INKÁBB ÉLJEN A JAVÍTÁS ADTA LEHETŐSEGGEL, MINTSEM, HOGY MEGBUKJON!
ENNÉL MÁR CSAK AZ VESZÉLYESEBB, MIKOR KERÉKPÁROSOKAT ELŐZÜNK ÉS FITTYET AKARNAK HÁNYNI A BIZTONSÁGOS OLDAL, ILLETVE BORULÁSI TÁVOLSÁGRA.
EZEKET A FONTOS DOLGOKAT ELMONDANI SEM KELLENE, FŐLEG NAGYON SOKSZOR, HA VOLNÁNAK FELELŐSSÉGRE TANÍTVA!
KEDVES TANULÓVEZETŐK, DOLGOZZATOK ÖSSZE AZ OKTATÓTOKKAL ÉS LÁSS CSODÁT, A TANULÁS IS JOBBAN FOG HALADNI ÉS KEVESEBB LESZ A SIKERTELEN FORGALMIVIZSGA HA TÁVOL MARADTOK A BALESETVESZÉLYES HELYZETEKTŐL!!!
HA A ZÁRÓVONALHOZ NAGYON KÖZEL HALADSZ, ABBÓL MÉG NEM VOLT BAJ.
VISZONT HA JÁRMÜVEKHEZ KÖZEL HALADSZ ÉS KINYITJA AZ AJTAJÁT ÉS NEKI MÉSZ, TE LESZEL A HIBÁS.
HA KERÉKPÁROSHOZ KÖZEL MÉSZ ÉS ELSODROD, TE LESZEL A HÍBÁS, FŐLEG HA ELGÁZOLOD!!! 😉😉😉😉😉
มุมมอง: 80
วีดีโอ
#FEKETE #JÉG, #TANULÓVEZETŐKNEK, #KEZDŐ #VEZETŐKNEK! EZ EGY #BALESETVESZÉLYES JELENSÉG. 🤔🤔🤔
มุมมอง 7402 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#FEKETE #JÉG, #TANULÓVEZETŐKNEK, #KEZDŐ #VEZETŐKNEK! EZ EGY OLYAN #BALESETVESZÉLYES JELENSÉG, AMI ALIG ÉRZÉKELHETŐ, CSAK MIKOR MÁR CSÚSZIK A JÁRMŰ! RUTINOS VEZETŐKET IS KÖNNYEN MEG VICCEL. A KEZDŐ VEZETŐKET IS, FŐLEG ÁROKBA JUTTATJA, VAGY AZ ELŐTTE LÉVŐ HÁTULJÁBA, MIKOR INPINÁLNI AKAR A BARÁTNŐJÉNEK, VAGY A HAVEROKNAK. JÓTANÁCS ILYENKOR, HA NÉHA ÓVATOS #FÉKPRÓBÁKAT IKTATUNK BE UTUNK SORÁN, VAGY...
#FUTÓMŰ #BEÁLLÍTÁS! NAGYSZERŰ SEGÉDESZKÖZ EGY #VÍZMÉRTÉK! KORMÁNY VÍZSZINTES LEGYEN, MIKOR ÁLLÍTOD.
มุมมอง 3342 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#FUTÓMŰ #BEÁLLÍTÁS! EGYSZERŰ DE NAGYSZERŰ ÉS OLCSÓ SEGÉDESZKÖZ EGY #VÍZMÉRTÉK! FUTÓMŰ BEÁLLÍTÁSKOR EGYIK LEGFONTOSABB DOLOG, HOGY A KORMÁNY VÍZSZINTESEN ÁLLJON! TUDJÁTOK HOGY HOL LÁTTAM HASONLÓ DE NAGYON DRAGA SZERSZÁMOT EHHEZ? -NAGYON DARÁGA SPORTKOCSIKNÁL, ILLETVE ELŐSZŐR A MERCEDESNÉL. 🙂🙂🙂🙂🙂 #TANULÓVEZETŐKNEK IS TANÚLSÁGOS, HISZ A LEGTÖBB KÁRT ŐK TESZIK A KORMÁNYMŰBEN ÉS A FELFÜGGESZTÉSEKBEN...
#TANULÓVEZETŐK A #FORGALMIVIZSGÁN A FELADATOKAT CSAK AKKOR TUDJÁK VÉGREHAJTANI HA AZ MEG VAN FEJBEN.
มุมมอง 6324 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐK A #FORGALMIVIZSGÁN ELŐFORDULÓ FELADATOKAT CSAKIS AKKOR TUDJÁK VÉGREHAJTANI HA AZ MEG VAN FEJBEN ÉS SZÓRÓL SZÓRA EL IS TUDJÁK MONDANI! SAJNOS HA A HIÁNYOSSÁG, VAGYIS A TANULATLANSÁG MIATT NEM TUDJÁK VÉGREHAJTANI A KAPOTT FELADATOKAT ÉS EMIATT SIKERTELEN LESSZ A VIZSGA, AKKOR MINDENKI HIBÁS, CSAK Ő NEM. Ami probléma ezzel, hogy a kitalált hihetetlen töténetet, amivel próbálja véden...
AZOK A #TANULÓVEZETŐK AKIK TUDNAK ILLETVE MERNEK #TOLATNI SZABÁLYOSAN, AZOK ELŐRELÁTÓAK ÉS ÜGYESEK.
มุมมอง 1.1K9 ชั่วโมงที่ผ่านมา
AZOK A #TANULÓVEZETŐK AKIK TUDNAK ILLETVE MERNEK #TOLATNI ÉS LÁTJÁK, FELFOGJÁK, HOGY MIKOR VAN RÁ SZÜKSÉG, AZOK SOKKAL KÖZELEBB VANNAK A #SIKERES #FORGALMIVIZSGÁHOZ, MINT AKINEK FOGALMA SINCS A TÖKÉLETES VÁRAKOZÁSI FELADAT VÉGREHAJTÁSÁHOZ, ILLETVE A FORGALOMBA VALÓ VISSZACSATLAKOZÁSHOZ. 😃😃😃
#KÁTYÚBA BELEHAJTÁS #BALESETVESZÉLYES HELYZETET TEREMTHET! #TANULÓVEZETŐKNEK IS. KERÜLD KI!! 🙂🙂🙂
มุมมอง 43512 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#KÁTYÚBA BELEHAJTÁS #BALESETVESZÉLYES HELYZETET TEREMTHET! #TANULÓVEZETŐKNEK IS. SZÓVAL IDEJÉBEN ÉSZRE KELL VENNI ÉS A LEJOBB DÖNTÉST HOZVA KERÜLJÜK EL. A KEZETEKBEN NEM CSAK A KORMÁNY VAN, HANEM EMBER ÉLETEK IS!!!!
#Y #MEGFORDÚLÁS #JAVÍTASI LEHETŐSÉG KIHASZNÁLÁSÁVAL. LEGTÖBBEN FÉL VÁLLRÓL VESZIK ELMÉLETI TUDÁST! 🤔
มุมมอง 54012 ชั่วโมงที่ผ่านมา
Y" #MEGFORDULÁS #JAVÍTÁSSAL! AKI KÖVET AZ TUDJA, HOGY A #FORGALMIVIZSGÁN ELŐFORDULÓ FELADATOKAT FOLYAMATOSAN ISMÉTELEM ÉS BÍZOK BENNE HOGY SEGÍTEK MÁSOKNAK EZZEL. SAJNOS ELSZOMORÍTÓ, HOGY PONT A TANULÓK NAGYTÖBBSÉGÉT NEM ÉRDEKLI KELLŐKÉPPEN AZ, HOGY MILYEN FELADATOK VÁRHATNAK RÁJUK FORGALMIVIZSGÁN. SEMMI DOLGUK NEM LENNE ELŐSZŐR, CSAK ANNYI, HOGY MINDENT MEGTANÚLNI SZÓRÓL SZÓRA ELMÉLETBEN ÉS EZ...
#AUDI #ABLAKEMELŐMOTOR #CSERE. DE MÁS TIPUSOKNÁL IS FIGYELNI KELL ERRE.
มุมมอง 36619 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#AUDI #A3 #ABLAKEMELŐ #MOTOR #CSERE. VIGYÁZNI KELL, HOGY A BOVDEN CSÖRLŐ, VAGY CSIGA KI NE NE HÚZÓDJON A MOTORRAL, MIKOR KIHÚZOD! CSERE UTÁN BE KELL TANÍTANI A VÉGÁLLÁSOKAT AZ ABLAKNAK. AKKUMULÁTOR CSERE UTÁN SZINTÉN KELL TANÍTANI, HA ELFELEJTENÉ. 🙂🙂🙂🙂🙂
#ABLAKEMELŐ #AUTOMATA MOZGATÁS ÉS VÉGÁLLÁSOK BETANÍTÁSA, JÁRÓ MOTORNÁL. ELVI EGYEZÉSEK A JÁRMÜVEKNÉL
มุมมอง 50019 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#AUDI #A3 #ABLAKEMELŐ #MOTOR #CSERE. ILLETVE MINDEN HASONLÓ KIVITELNEK A CSERÉJE. VIGYÁZNI KELL, HOGY A BOVDEN CSÖRLŐ, VAGY CSIGA KI NE NE HÚZÓDJON A MOTORRAL, MIKOR KIHÚZOD! CSERE UTÁN BE KELL TANÍTANI A VÉGÁLLÁSOKAT A ABLAKNAK. 🙂🙂🙂🙂🙂
#KERÉKPÁROST, #ROLLEREST, HA A #TANULÓVEZETŐK UTÓLÉRIK, AKKOR ALIG TUDJÁK KEZELNI A SZITUÁCIÓT. 🤔🤔🤔
มุมมอง 1K21 ชั่วโมงที่ผ่านมา
#KERÉKPÁROST, #ROLLEREST, HA A #TANULÓVEZETŐK VAGY #VIZSGÁZÓK UTÓLÉRIK, AKKOR ALIG TUDJÁK KEZELNI A SZITUÁCIÓT, HA NEM JÖN KI A LÉPÉS AZ AKADÁJTALAN ELŐZÉSRE. FÉLELMETESEN KÖZEL MERÉSZKEDNEK ÁLLANDÓAN HOZZÁJUK. PEDIG MONDOM NEKIK MINDÍG, HOGY ÚGY TEKINTS RÁJUK MINT INDIÁBAN A SZENTÁLLAT TEHENEKRE. 😂😂😂 ELŐSZÖR ŐK REMEGNEK, MAJD A KOCSI IS, MERT SZINTE MINDÍG ELFELEJTENEK VISSZA VÁLTANI, HA KÖVET...
#TANULÓVEZETŐK SOKSZOR EMLÉKEZETBŐL, VAGY MEGSZOKÁSBÓL KÖZLEKEDNEK! PL: SEBESSÉG KORLÁTOZÁS. stb. 🤔
มุมมอง 557วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐK SOKSZOR EMLÉKEZETBŐL, VAGY MEGSZOKÁSBÓL KÖZLEKEDNEK! (vannak sofőrök akik meg vakon van mint a fájerban) EZ NEM HELYES, MERT AKKOR ISMERETLEN UTAKON IS NEHEZÜKRE FOG ESNI A FIGYELMES ÉS KÖRÜLTEKINTÉSSEL VALÓ KÖZLEKEDÉS! HA 100-szor MEGYÜN EL UGYAN AZON ÚTSZAKASZON, AKKOR IS UGYAN ÚGY KELL FIGYELNI ÉS ÉRTELMEZNI A JELZÉSEKET, MINTHA ELŐSZŐR JÁRNÁL ARRA. 🙂🙂🙂🙂🙂
#ÜZEMIFÉKES MÁSNÉVEN LÁBFÉKES #ELINDULÁS #EMELKEDŐN! #TANULÓVEZETŐKNEK IS! ÉS #MÉRLEGÁLLÁS EMELKEDŐN
มุมมอง 1.4Kวันที่ผ่านมา
#ÜZEMIFÉKES MÁSNÉVEN LÁBFÉKES #ELINDULÁS #EMELKEDŐN! #TANULÓVEZETŐKNEK IS HASZNOS LEHET! MAJD EGY KIS #MÉRLEGÁLLÁS EMELKEDŐN! Érdekesség, hogy néhány tanulóvezető lejtőn is képes lefullasztani a járműveket. 😂😂😂😂😂😂😂
#BALRA #ELŐRE #MERŐLEGES #VÁRAKOZÁSI #FELADAT SZŰK UTCÁBAN!SOKSZOR MUTATOM A #TANULÓVEZETŐKNEK. 🙂🙂🙂
มุมมอง 97414 วันที่ผ่านมา
#BALRA #ELŐRE #MERŐLEGES #VÁRAKOZÁSI #FELADAT SZŰK UTCÁBAN!SOKSZOR MUTATOM A #TANULÓVEZETŐKNEK. 🙂🙂🙂
#GYALOGOS #ÁTKELŐHELYEN VANNAK ÉRDEKES, MEGTÉVESZTŐ MEGOLDÁSOK, AMIK IGAZÁN BALESETVESZÉLYESEK! 🤔
มุมมอง 36914 วันที่ผ่านมา
#GYALOGOS #ÁTKELŐHELYEN VANNAK ÉRDEKES, MEGTÉVESZTŐ MEGOLDÁSOK, AMIK IGAZÁN BALESETVESZÉLYESEK! 🤔
#TANULÓVEZETŐKNEK A #TÜKRÖK, #HOLTTEREK NÉZÉSÉNEK RÁ BESZÉLÉSE LEGTÖBB ESETBEN FALRA HÁNYT BORSÓ. 😃😃
มุมมอง 1.2K14 วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐKNEK A #TÜKRÖK, #HOLTTEREK NÉZÉSÉNEK RÁ BESZÉLÉSE LEGTÖBB ESETBEN FALRA HÁNYT BORSÓ. 😃😃
#TANULÓVEZETŐKNEK IS. #ELINDULÁS, ILLETVE A #KUPLUNG, #GÁZ HASZNÁLATÁNAK #ELSAJÁTÍTÁSA. 😃😃😃
มุมมอง 1.1K14 วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐKNEK IS. #ELINDULÁS, ILLETVE A #KUPLUNG, #GÁZ HASZNÁLATÁNAK #ELSAJÁTÍTÁSA. 😃😃😃
#TANULÓVEZETŐK, HOGYAN IS #BUKHATNAK #MEG A #SEBESSÉG #KORLÁTOZÁS #HATÁLYA ALATT! 🤔🤔🤔🤔🤔
มุมมอง 65914 วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐK, HOGYAN IS #BUKHATNAK #MEG A #SEBESSÉG #KORLÁTOZÁS #HATÁLYA ALATT! 🤔🤔🤔🤔🤔
#TANULÓVEZETŐKNEK, #RUTINPÁLYÁRÓL #TELEPHELYRŐL KIHAJTÁSKOR SOKMINDENT FIGYELNI KELL! TÜRELEM! 😃😃😃😃😃
มุมมอง 42714 วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐKNEK, #RUTINPÁLYÁRÓL #TELEPHELYRŐL KIHAJTÁSKOR SOKMINDENT FIGYELNI KELL! TÜRELEM! 😃😃😃😃😃
#JOBBRA KIS ÍVBEN, BALRA NAGY ÍVBEN KANYARODUNK ÁLTALÁBAN! #TANULÓVEZETŐKNEK EZ MÁR LERÁGOTT CSONT 😃
มุมมอง 58214 วันที่ผ่านมา
#JOBBRA KIS ÍVBEN, BALRA NAGY ÍVBEN KANYARODUNK ÁLTALÁBAN! #TANULÓVEZETŐKNEK EZ MÁR LERÁGOTT CSONT 😃
#TANULÓVEZETŐKNEK ÉS MÁSOKNAK A BAJA, HOGY SOKSZOR MINDENKIRE RÁMÁSZNAK ÉS NEM JELZIK A KIKERÜLÉST.
มุมมอง 87514 วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐKNEK ÉS MÁSOKNAK A BAJA, HOGY SOKSZOR MINDENKIRE RÁMÁSZNAK ÉS NEM JELZIK A KIKERÜLÉST.
#TANULÓVEZETŐK! #KÉZI VAGY #AUTOMATA #VÁLTÓVAL SZERELT JÁRMŰVEKEN TANÚLJUNK VEZETNI? JÓ KÉRDÉS! 😂😂😂
มุมมอง 1K14 วันที่ผ่านมา
#TANULÓVEZETŐK! #KÉZI VAGY #AUTOMATA #VÁLTÓVAL SZERELT JÁRMŰVEKEN TANÚLJUNK VEZETNI? JÓ KÉRDÉS! 😂😂😂
#MERŐLEGES #PARKOLÓBA VALÓ #BEÁLLAS, ILLETVE #KIÁLLÁS KÜLÖNLEGES ESETE.#TANULÓVEZETŐKNEK IS JÓ! 😃😃
มุมมอง 86921 วันที่ผ่านมา
#MERŐLEGES #PARKOLÓBA VALÓ #BEÁLLAS, ILLETVE #KIÁLLÁS KÜLÖNLEGES ESETE.#TANULÓVEZETŐKNEK IS JÓ! 😃😃
#Busz #kiegészítő #lámpa kialvása után legtöbb esetben, engedik a forgalmat is. #Tanulóvezetőknek is
มุมมอง 72021 วันที่ผ่านมา
#Busz #kiegészítő #lámpa kialvása után legtöbb esetben, engedik a forgalmat is. #Tanulóvezetőknek is
#TÜKRÖK #HOLTTEREK #NÉZÉSE RENDKÍVÜL FONTOS! #TANULÓVEZETŐK! A LEGJOBB SOFŐR SEM LÁT MINDENT! 😃😃😃😃😃😃
มุมมอง 60621 วันที่ผ่านมา
#TÜKRÖK #HOLTTEREK #NÉZÉSE RENDKÍVÜL FONTOS! #TANULÓVEZETŐK! A LEGJOBB SOFŐR SEM LÁT MINDENT! 😃😃😃😃😃😃
#ELINDULÁS: ,,#SIKK", #MEGÁLLÁS ,,#KIS", ÉS A LÁBFÉKET (üzemiféket) UTOLJÁRA ENGEDJÜK EL! #tanuló. 😃
มุมมอง 1.1K21 วันที่ผ่านมา
#ELINDULÁS: ,,#SIKK", #MEGÁLLÁS ,,#KIS", ÉS A LÁBFÉKET (üzemiféket) UTOLJÁRA ENGEDJÜK EL! #tanuló. 😃
#BALRA #ELŐRE #MERŐLEGES #VÁRAKOZÁSI #FELADAT #TRÜKKÖS #MEGOLDÁSSAL! #TANULÓVEZETŐKNEK IS. 😃😃😃😃😃
มุมมอง 50821 วันที่ผ่านมา
#BALRA #ELŐRE #MERŐLEGES #VÁRAKOZÁSI #FELADAT #TRÜKKÖS #MEGOLDÁSSAL! #TANULÓVEZETŐKNEK IS. 😃😃😃😃😃
#FORGALOM #IRÁNYÍTÓ #LÁMPÁK #VISSZASZÁMLÁLÓJÁBAN 100%-BAN NEM SZABAD MEGBÍZNI! #TANULÓVEZETŐKNEK IS.
มุมมอง 40021 วันที่ผ่านมา
#FORGALOM #IRÁNYÍTÓ #LÁMPÁK #VISSZASZÁMLÁLÓJÁBAN 100%-BAN NEM SZABAD MEGBÍZNI! #TANULÓVEZETŐKNEK IS.
#JOBBRA #ELŐRE #MERŐLEGES #VÁRAKOZÁSI #FELADAT, RÖVID BALRA HÁTRAMENET BEIKTATÁSÁVAL! #TANULÓVEZETŐK
มุมมอง 89221 วันที่ผ่านมา
#JOBBRA #ELŐRE #MERŐLEGES #VÁRAKOZÁSI #FELADAT, RÖVID BALRA HÁTRAMENET BEIKTATÁSÁVAL! #TANULÓVEZETŐK
#PÁRHUZAMOS #HÁTRA #VÁRAKOZÁSI #FELADAT EGYENESBEN, ILLETVE KANYARBAN.
มุมมอง 90521 วันที่ผ่านมา
#PÁRHUZAMOS #HÁTRA #VÁRAKOZÁSI #FELADAT EGYENESBEN, ILLETVE KANYARBAN.
#VICCES #TANULÓVEZETŐNEK A VICCES MAGYARÁZKODÁSAI. 😂😂😂😂😂
มุมมอง 1.1K21 วันที่ผ่านมา
#VICCES #TANULÓVEZETŐNEK A VICCES MAGYARÁZKODÁSAI. 😂😂😂😂😂
Én még a 10:10-es fogást tanultam.
Én nem tagadom: Sajnos amiatt buktam meg másodjára, hogy 3-asban hagytam a váltót a lámpánál, ill. a fényjelzőnél.
@@Gezukaful Legalább te bevallod. A többi még erre sem képes. Legalább te becsületes ember vagy
Üdvözlet! Tőzsgyökeres győri vagyok, ezért nekem az a tapasztalatom, hogy közlekedés szempontjából az Alföldön sokkal engedékenyebbek, segítőkészebbek, türelmesebbek az emberek egymással. Nálunk a Dunántúlon nincs ilyen eset mint a videóban a sávváltásnál, vagy nagyon ritka. Itt a legtöbbje megy, mint a szélvész a tipikus "Ki nem sz@r le téged, nekem van elsőbbségem!" arckifejezéssel. 😞😞😞
Kolompol a hátsóablak. Ez tetszett 😁😁😁
A végén 0:57-től olyan volt a hangja, mint Gáspár Zsoltinak 😃😃😃
Bírom mikor az oktatók a "drága szülőket" emlegetik. Nekem ilyenre nem volt lehetőségem, hogy elmagyarázzák, esetleg meg is mutatják, mert jogsijuk sem volt az én szüleimnek soha, nem hogy autójuk. Busszal mentünk mindenhova, meg gyalog. Szóval én abszolút 0-ról kezdtem a vezetést, vagy úgyis mondhatjuk, hogy a mélyvízbe dobtak. Amúgy hasznosak a videói, sokat tanultam belőle még így is. 7 éve vezetek, de úgy tartja a mondás, hogy "A jó pap holtig tanul"
Én is ezt tapasztalom, hogy hiába mondja el az ember nekik kismilliószor, miért fontos holtteret nézni, ennek kihagyása esetén a következményeket is beleértve. Sokan még mindig azt hiszik, hogy ők halhatatlanok és velük nem történhet baj. Már az első órán elmondom, hogy az irányjelző használata és tükör - holttér figyelése csak annyira fontos a közlekedés során, mint a belégzés-kilégzés.
@@LadaKata Nagyon jó a hasonlat! Köszönöm szépen. Amúgy tetszenek a videóim?
@sandorszabo6515 most találtam rá ezekre a videókra, egy ismerőssel való erős vita után. De még a jogszabályok és több videó megnézése után is úgy gondolja, hogy neki van igaza, és mi tanítjuk rosszul a dolgokat. Ezt elengedtem végül. Nos, de ha már így alakult ez az este, pár videóját megnéztem és a látottak alapján a többit is meg fogom nézni. Nagyon tetszenek, rengeteg a hasznos információ, tetszik a stílus is! Mondhatnàm, hogy hasonlóan oktatok, de ilyet nem mondok, mert ahány ház, annyi szokás 🙂 Viszont abban mindenképp megerősítettek a látottak és hallottak, hogy amit csinálok, azt mégis csak jól csinálom az oktatás során 🙂 Néha mondjuk elkeseredem, hogy vajon mit rontok el, miért nem megy át az "infó" a tanulónak, most viszont látom, felesleges ezen rágódnom, mert nem csak én "küzdök" ezzel 🥴🙂
Hasonlóan csinálom én is,mint Sanyi bácsi. Amit elmond,az a minimum 2-3 perc járatási idő,az én rutinom úgy néz ki,hogy hogy ezidő alatt letakarítom a jeget a szélvédőről,ablakokról,és máris 2 jó dolgot cselekedtem,ugyanis kilátok rendesen és a motorommal sem hideg motorral indulok már el. Ha nagyon csuszásban vagyok és késésben vagyok,akkoris van nálam jégoldó,ezt a 2-3 percet mindig megadom a kocsinak,ha csak párás az üveg akkor is,majd szépen,fokozatosan terhelem. Hozzá értők véleménye szerint a túlzott,10 perces járatás a fölösleges,üzemanyag pocsékolás és egy dízel motor is szepen koxolódik az egyhelyben való hosszas járatástól. Sanyi bácsi jókat mondott 👆
@@lokosistvan595 köszönöm szépen
Az úgynevezett "tapasztalt" sofőrökkel tele van az árok ilyenkor, ugyanúgy mennek mint nyáron.
Nekem a kormányzár ebben az állásban zár. Akkor a kerekek egyenesen állnak.
De nem is olyan könnyű ,az egy helyben való kormány tekergetés meg bűncselekmény mert tönkre teszi a kormány művet ,gumi stb akár futóműben is ezt azt jelenti hogy ilyenkor kapja a kormánymű a legnagyobb terhelést mert a gravitáció szinte csak lefele hat mindenre meg a terhelés!
Bár így tudná mindenki. Köszönöm szépen
És tényleg, nekem az oktatóm, akkor mondja, hogy nyomjak gázt, amikor még fel sem jött a kuplung. (El is romlott a kuplungja)
Nekem nagy kedvencem, amikor a bolondja a két első kerékkel rááll a vonalra. Miskolci húszemeletesnél lévő kereszteződésnél elő szokott fordulni, legutóbb is előttem ment a hülyéje és láttam, hogy ráállt a vonalra.
@@theguitarman19 el sem lehet képzelni hogy mi járhat a fejében
Nagyon gengszter
Senki nem tökéletes, gyakorolni kell!
Nekem több mint 20 éve van jogosítványom, ezt magamtól is kilogikáztan hogy tolatás nélkül nem megy a dolog. Bár az is igaz hogy az oktatóm egy k...p sz...t sem ért. Mindenre én jöttem rá jogosítvány után. Eddig 0 balesetem van ami tény.
Így igaz ahogy mutatja
Tisztelt nagyérdemű Kopasz úr!Ismét egy jó videó, de nagyobb eső után nembiztos hogy észreveszem a kátyút😢
Szerintem nem a diák a hibás hanem az adott útszakasz fenntartója. Abban igazad van, hogy a diák kikerülhetné, de a hibás az útkezelő. Mert pl. nagy esőzésben esélye sem lenne a diáknak észrevenni a kátyut.
Így igaz
Nagyon ügyesen és érthetően elmagyarázta kedves Sándor. Üdvözlettel, Kacsó Béla-Béci nagyon kezdő tanulóvezető Erdélyből, Marosvásárhelyről✋🙂.
Elég szomorú. hogy ilyen arrogáns, dilettáns bohóc lehet oktató!!! És még hülyeségeket is beszél!
😅❤
Tisztelt nagyérdemű kopasz úr! Ismét egy jó videó, de ez csak ott működik ahol elektromos az ablakemelő
Kedves oktato ur, teljesen egyetértek önel engem mikor a szüleim rendesen le B valamiért azt maji napig nem felejtetem el de ha csak anyi volt hogy ejnye bejnye nem is vetem komojan ! A vezetést nem lehet félvárol veni mert sokan nem tudják felmérni hogy milyen kockázatal jár . Atudást nem lehet megveni azt meg kel tanulni !! 👍
@@JózsiFerencz köszönöm szépen, hogy te is látod hogy a vezetést az igenis komolyan kell venni. Sajnos sokan mondják, hogy szebben kellene beszélni a tanulókkal és szépen kérni, miközben tized másodpercre állunk attól hogy baleset legyen.
@sandorszabo6515 Szerintem majd a közel jövöben tapasztalni fogom a tanitásait🤝
Aham Szóval Pesten s Budán nincs por. Költözöm is a dóm alá.
Mikor csináltam ezt az én A3-mas autómon nem figyelmtem erre ,mondjuk komplett szerkezet csere volt ,de ma is újat tanult az ember, érdemes ha már itt jár az ember a csúszórészt megkenni a szilikonzsírral mert ha kikopik a 2 műanyag akkor le lemegy az ablak ,de fel már emberi segítség kell, mi ezért is cseréltük ki.
Tisztelt nagyérdemű Kopasz úr. Én is évente egyszer megcsinálom, a 22 éves suzuki sedanommal,teljesen igaza van önnek, meghálálja magát.
@@jozsefnemes5571 te egy nagyon rendes ember vagy. Tőled érdemes autót vásárolni, ha eladod őket.
mindent megkap az autónk ,a 100-as benzin, a szintetikus motorolaj, alkatrész minőség gyári, eddig mindig hazavitt bennünket, pedig 22 éves suzuki sedan. Köszönöm szépen a válaszát, Tisztelt Nagyérdemű Kopasz úr.
Na az ilyen oktatókat messzire kerüljétek el!
VAKEGÉR!
Paródia...
@@BaloBArna Ha már ide írsz valami marhaságot, akkor legalább a miertjit is írd oda. Ja vagy csak szerepelni akartál. 😂😂😂😂😂
Kedves Sándor! Most fedeztem fel a videóit, hát meg kell, hogy mondjam nagyon tetszenek. Egyszerűen, világosan, érthetően magyaráz és az embernek valósággal a szájába rágja a kötelező tudnivalókat. Le az összes 🎩 kalappal, meghajtom magam Ön előtt! Látszik, hogy maga egy olyan régi vágású, a forgalomban másokkal is törődő/másokat is figyelembe vevő, igazi, profi sofőr. Olyan székelyes stílusban beszél. Nagyon élvezem az ilyeneket. Maga tényleg szakember a javából👏🙂! Nem beszélve arról, hogy igen jó a humorérzéke. Én csak most fogtam neki/kezdtem el a vezetést, igaz/sajnos, hogy egy kicsit nagyon későn, hiszen már közel vagyok az LX-es évekhez. Ezeken a területeken én is mind félreharangoztam. Igazán szeretnék tanulni magàtól. Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelettel, Kacsó Béla-Béci. Marosvásárhelyről, Erdélyből✋😊🤝.
Meg kellett volna kérdezni tőle. Így még továbbra sem tudom a választ. 🤔😃
Nagyon fontos tenyleg,viszont a korszerű autókra hagyatkoznak majd,mert holttérfigyelő rendszer van benne,és nem a saját józan eszükre,es a meggyozodesukre hallgatnak. Nekem meg amitol herotom van,az iranyjelzo hasznalata savvaltaskor,elindulaskor ,tolatas,korforgalombol kihajtaskor,hogy elmulasztjak. Rengeteg embert lehetne ujrakuldeni tanulovezetni,vizsgaztatni.
@@tomo-repairschool7608 Nagyon jól mondod. 🙂🙂🙂
Kriminális ez a fránya alumónium tolvajlás
kurva irritalo vagy xddd😂😂😂
Miért teszed ki a lábad két váltás között oldalra? - egyébként semmi nem tiltja készenlétben tartani a lábat a kuplung fölött!... Négy másodperces váltásokat figyelembevéve meg egyenesen kivánatos, hogy ott legyen a láb és ne "kalimpáljon", mert még az is előfordulhat, hogy bal lábbal a féket nyomja majd meg... "Pihentesd" a lábad akkor, ha hosszútávon autózol vagy a pedálrend már kialakult. Kezdő vezető pedálrend kialakítása nálam... th-cam.com/video/vDT3KNvQz-k/w-d-xo.html
@LehoczkyImreAuto2 Sajnos ha oktatnál, értenéd miért van így! Ha megengeded akkor utána is ott fogja tartani, majd azután már a kuplungon fogja pihentetni.
@sandorszabo6515 később mindenhol is fogja tartani a lábát, egykézzel is tekergeti majd a kormányt stb... és akkor mi van?... Igazad van nem oktatok, főleg az egész országot nem okítom... 😁 Helyette nevelek, kívánom neked is ezt az érzést...
Kuplungod, hogy viseli ezt?
Ezekben,már nincs 😮
Hülyeség! Nincs behajtani tilos tábla, tehát behajtani nem tilos! Ha a tanuló első óráit veszi, honnan a túróból tudja, hogy csak utasításra lehet behajtani? Mellesleg Fehérvárott, pont egy ilyen zsákutca parkolójában gyakoroljuk a parkolást, és kihajtást! Nekem sosem szólt, hogy ne hajtsak be. Egyértelmű, hogy más utasítás hiányában egyenesen megyek tovább. A zsákutcába azok hajthatnak be, akinek a zsákutca a célja, ha oda szól a menetlevele, ott lakik, ha kialakított parkoló van, és a parkolást nem tiltja, vagy ha ügyintézés céljából hajt be... Fasz az oktató...
Megpróbálom elég nehéz feladat
Engem is így tanít az oktatóm🥰
koszonjuk😁😁😁
Tisztelt Kopasz úr.Ismét egy tanulságos történet. Csak így tovább.
Az ilyen gyereknek az ésszel nem sok gondja van.60 év múlva tehetséges kezdő lesz bármibe,amibe fog.
th-cam.com/video/Q4DQaAmVYGk/w-d-xo.html A "Te" pedálkezelési technikáddal képes lenne erre bármelyik tanulód?:...Kérlek válaszolj.
@@LehoczkyImreAuto2 Mindegyik képes előbb utóbb. 🙂🙂🙂
@@sandorszabo6515 tanfolyamon belül? - tehát nem...
@@LehoczkyImreAuto2 de mindegyik képes lenne. Nem volt érthető amit írtam.
@@sandorszabo6515 miért nem előbb, általad?...
@@LehoczkyImreAuto2 nem minden ember egyforma képességekkel rendelkezik. Ezt neked is tudni kell. Én autóversenyzek is és ott sem mindenki jó versenyző. Viszont kellő kitartással és gyakorlással sokra lehet vinni.
Van-e különbség a kanyarodó főútvonal (tehát van korábban főútvonal tábla) és a "sima" elsőbbséggel rendelkező kanyarodó utat jelző tábláknál irányjelző használat tekintetében?
@@UzonyiÁrpád ha a főút kanyarodik kereszteződésen, akkor nem kötelező irányjelzőt használni. De ha a felsőbbrendű út kanyarodik akkor kell irányjelzőt használni. Jobb is mert sokkal egyértelműbb mindenki számára.
Tetszenek az ismeret terjesztések
Ez nemnehez
Nagyon igaza van az oktatonak
Kopasz úr,ön nagyon jó oktató,utoléri a kressz professzort,ha így folytatja
@@jozsefnemes5571 Köszönöm szépen 🙂🙂🙂
Végem 2:36 😂
Tisztelt Oktató Úr! Én azért tartom jobbnak az "üres/rögzítőfék/fékpedál elengedése" sorrendet, mert egy manuálváltós Mercedesnél, ahol lábbal működő rögzítőfék van, lefullad az autó, ha gyorsan felengedem a kupplungot, hogy rögzítsem az autót, és nem veszem ki menetfokozatból.
@@laszlogyulabellus28 ez a járművek talán 0,01%-ánál van így. Ezért nem tudunk ahhoz igazodni, főleg nagytestű járművek oktatásánál.