![Oázis SC Vízilabda Szakosztály](/img/default-banner.jpg)
- 152
- 39 697
Oázis SC Vízilabda Szakosztály
เข้าร่วมเมื่อ 23 ก.พ. 2015
Az Oázis Sport Club 2006-ban alakult meg, első osztályú és utánpótlás edzői múlttal rendelkező vízipóló trénerek közreműködésével. Partnerként együttműködünk a nagy múltú Orvosegyetem Sport Clubbal (OSC).
Csapataink részére három helyszínen tartunk vízilabda edzéseket. Neves edzőink szakmai tapasztalata segíti az aránylag fiatal egyesületünket, hogy évről évre jobb és jobb eredményeket érjünk el a korosztályos meccseken. Legfontosabb hitvallásunk, hogy minden vízilabdát kedvelő fiú és lány szeresse a sportot, hiszen a testmozgás elengedhetetlen a gyermekek életében. A tehetséges fiatalokat eljuttatjuk a versenysportig, de az onnan kiesetteknek is állandó sportolási lehetőséget biztosítunk. Ezt kiemelten fontosnak tartjuk, hiszen a folyamatos munkától kitartást, fegyelmet és tiszteletet tanulnak, ami a további életükre is kihat.
Szeretettel várjuk a különböző korú gyerekeket, fiatalokat és a mozogni vágyó felnőtteket is!

Torna a Kicsiknek (Újratöltve) || Oázis SC ||
Kedves Követőink!
Edzés helyett otthon maradni nem jó dolog sem felnőttnek, sem gyereknek. Ez azonban még nem ok arra, hogy ne mozogjunk és nevessünk ha lehet. Húsz perces tornáinkkal nemcsak át tudod mozgatni magad és a családod, de azt is láthatod, hogy más hogyan éli meg ezeket a fura bezárt heteket. Az Oázis Sport Club úszóedzője, Bilkei Bora három fiával tornázik minden nap és közben rengeteget nevetnek. Csatlakozz te is, hogy fitt legyél és vidám!
#oazis #waterpolo #homeworkout

มุมมอง: 241
วีดีโอ
Kihívás sorozatunk 1. heti eredményei
มุมมอง 824 ปีที่แล้ว
Kihívás sorozatunk első részéből szedtük össze azokat a játékosokat akik a legtöbbet tudtak teljesíteni a kiadott feladatból. Szép volt Srácok! Hajrá Oázis!
Hajrá Oázis!
csak a fehérvár!!!!
fuck osc