Íme, eljött az idő, hogy emlékezzünk rád,
Reszkető kezekkel gyújtjuk a gyertyát.
Leborult fejekkel, örök ágyad mellet,
Egyetlen szó nélkül idézzük emléked.
Könnyes szemekkel díszítjük takaród,
Mosolygó szád helyett, hideg kő az arcod,
Ráncok helyett, a neved van bevésve,
De te itt vagy velünk és itt leszel örökre.
A gyertya elfogy egyszer, és majd kialszik,
De ezer csillag világítja be a sötét napjaid.
A virág is elhervad és elveszti illatát,
Ezert küldi örömmel a nap rád sugarát.
Nyugodj hát békében, te már éled álmod,
Fáj, hogy elmentél, és más lett a világod.
Mi éljük életünk, de feledni nem bírunk,
És itt ez a nap, mikor csak rád gondolunk.