Gyakran mondanak beszédet távoli vidékről érkezett szónokok helyi megemlékezéseken, s beszélnek arról, hogy helyieknek mit, s hogyan kéne csinálniuk, ami szerintem nem éppen szerencsés.
Én most mégis somorjaiként állok itt önök előtt, és beszédet készülök mondani.
SZÜNET
„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség."
Ezeket a sorokat maga Szent István fogalmazta meg fiához, Imre Herceghez írt intelmeiben, melyben az öreg Király útmutatást kívánt adni fiának, aki a trón várományosa volt, de mint tudjuk, még édesapja életében tragikus körülmények között fiatalon elhunyt.
Mélyen tisztelt Martosiak és környékbeliek!
Üdvözletemet hozom a somorjai végvárról, melynek legrégebbi templomát még Szent István felhívására alapították, az új templomunkat, mely 1722-ben épült, pedig augusztus 15-én szentelték fel, azon a napon, amikor hagyomány szerint 1038-ban, Boldogasszony napján, végső óráiban Szent István felajánlotta a koronát és ezzel együtt az országot Szűz Máriának, majd ő maga is ezen a napon tért meg Teremtőjéhez.
Ma, pontosabban augusztus 20-án arra emlékezünk, hogy Szent László 1083-ban ezen a napon avatta szentté az államalapító királyunkat, akit az évszázadok során rengetegen próbáltak megrágalmazni, mindhiába: Szent István királyunk olyan országot alapított, melyre 1024 év távlatából is büszkék lehetünk.
Martos község történetében az áll, hogy a közeli Aba domb már a régmúlt időkben is lakott volt, s ott, ahol ma a martosiak szőlőjüket művelik, a VI. században avar település működött, ahol a régészek több avar kori és ősmagyar sírt is feltártak. Ezen a részen telepedtek le a honfoglaló magyar törzsek is, és a szájhagyomány szerint a név Aba Sámuel vezértől származik.
Most arra kérem Önöket, képzeljék el magunk elé az Aba dombot, az 1500 évvel ezelőtti települést, és az önök őseit, aki valószínűleg ma is ott nyugszanak egy-egy jelöletlen sírban. S aki már vette a bátorságot, és töltött el több időt egy-egy ilyen, vagy ehhez hasonló történelmi szent helyen, egyedül, halkan, csendben, az tudja, hogy a domb, a helyszín, az ősök emléke jelen van és mesél. Mesél a múltról, figyeli a jelent és üzen a jövőbe. S ha jól figyelünk, innen, a templom tövéből is meghalljuk az üzenetet.
Mesél a múltról: Szent Istvánról, aki bizonyíthatóan járt ezen a vidéken, Gég községről, melynek lakói a hagyomány szerint megalapították Martost, s melynek lakóiból a feljegyzések szerint I. Géza király 1075-ben több tucat halászt adott a garamszentbenedeki apátságnak halászati joggal, hogy ellássák azt hallal. De mesél a török pusztításról is, mely után 1576-ban mindössze 10 lakható ház maradt, az Esztergomi érsekségi jobbágyfalu 72 adófizető jobbágyáról, akiket 1848-ban felszabadítottak, s a 104 évvel ezelőtti trianoni gyalázatról is, mely Martost leszakította a Magyar Királyság testéről, de történeteket suttog a két háború közti időszak legendás személyiségéről, Vecsey Lajosról és kegyetlen meggyilkolásának történetéről, majd pedig a kitelepítésekről, a kommunizmus megalkuvásairól, és a rendszerváltoztatás után történtekről is.
De az Aba domb nemcsak a múltról mesél, az ősi helyszín ma is éber és figyel. Figyeli, hogy 1024 évvel Szent István megkoronázása után hogyan állunk ki nemzetünkért, hazánkért és kereszténységünkért. S éberen kémleli azokat is, akik párbeszéd nélkül, úgy akarnak ítélkezni egyes emberek felett, hogy nem kíváncsiak az igazságra.
Szent Istvánt már úgy nevelték, hogy életét Krisztusnak szentelje
Viszont apját, Gézát nem nevelték keresztényként, s lehet, hogy nem is hitt igazán. De megértette, hogy Jézus tanítása olyan üzenet, amit tovább kell adnia fiának. Megértette, s ezért Gellért püspök személyében méltó nevelőt állított mellé, és ezzel elindította fiát a kereszténység útján.
Ma olyan világot élünk, ahol egy olimpiai megnyitón kigúnyolhatják a vallásunkat, s ahol akár meg is csúfolhatják az egyes női sportokat. De nekünk nem elsősorban azokkal van dolgunk, akik ilyen képtelenséget megengednek. Mert ők hosszú évek alatt jutottak el ide azért, mert a mi oldalunk nem tudta meghúzni a saját kultúrájuk határát, nem tudtak hatékonyan kiállni a saját kultúrájuk keresztény, nemzeti de akár nemi identitása mellett.
S miért mondom el ezt? Mert az utóbbi években megtanultam, hogy azzal, hogy az ellenfél mit csinál, hogyan támad, azzal semmit sem tudunk csinálni. De magunkkal tudunk. Fel tudunk készülni ellene fizikailag, de ami még fontosabb, meg tudjuk határozni, kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk. Meg tudunk erősödni az identitásunkban, s akkor nincs az ellenfél, mely ki tudna zökkenteni minket abból, akik vagyunk.
„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” - írtja Seneca, római filozófus több, mint 2000 évvel ezelőtt.
folytatás kommentben