József Varga
József Varga
  • 1
  • 5 444

วีดีโอ

ความคิดเห็น

  • @bv4035
    @bv4035 2 ปีที่แล้ว

    Ritka ostoba volt a magyar politikai vezetés a rendszerváltás után, hogy ennyire leépítette a magyar gyártó kapacitásokat. Ezért ilyen alacsonyak a bérek vidéken. Nincs verseny a munkaerőért. Tunéziában is láttam kocka Ikarusokat. Nagy piaca volt. 200 ezernél több buszt gyártottak. Ikarus, kábelgyár, stb.megszűnt. 1995-ben voltam a szegedi Ikarusnál mint ipari tanuló, akkor még nagyon ment a termelés. 2001 körül meg a főiskolai szakdolgozatom írtam ott. Akkor már problémák voltak. 2018-ban dolgoztam a Fonógyári úti telephelyén, pár cég lézengett a régi csarnokokban. Régen olyan termelés volt ott mint az állat, annyi melóssal.

    • @robertnagy2491
      @robertnagy2491 2 ปีที่แล้ว

      Ez a demokratizáció. Jugoszlávia egy nyitott szocialista rendszer volt az össz nyugati gyár 51% a jugoszláv államé volt, de rendszerváltáskor mindent el kellet adni, így becsukták a gyárakat és jóval kevesebb bérért dolgoznak nygati cégeknek, nem vásárolnak hitelre új autókat mint annó, nálunk nem kellet 5 évet rá várni és nyugatit is lehetett venni. Ma a munkas egy cserélhető fogaskerák. Ha megkopik vagy eltörik eldobják. Ja most a nyugati cégek kapnak támogatást, földet a haszon meg megy ki cserébe. Én egy ideig a szabadkai Sever hozánk kihelyezett gyáában voltam. Ikarusz th-cam.com/video/MYXGv7o0TGg/w-d-xo.html

    • @robertnagy2491
      @robertnagy2491 2 ปีที่แล้ว

      th-cam.com/video/uAPB-DZlO2A/w-d-xo.html

  • @annamaria1153
    @annamaria1153 4 ปีที่แล้ว

    🤣